Keresés

Részletes keresés

For-dzsi Creative Commons License 2018.09.11 0 0 28544

Felejtős.

Előzmény: Juggler777 (28541)
Trinity17 Creative Commons License 2018.09.11 0 0 28543

Kedves Fórumozók!

 

Belefutottunk egy nem várt problémába, és most elégé tanácstalanok vagyunk, hogy mit tudunk tenni! A sztori röviden: új építésű ikerház felépítéséhez igényeltük, meglévő 3 gyerek mellett, a 10 CSOK + 10 hitel + 5 Áfa konstrukciót az OTP-nél. Beadtunk minden papírt, megtörtént az értékbecslés (52 % készültség), majd ezt követően (!) aláírásra kerültek a szerződések! Az első összegek, mind a három szerződésre, ennek megfelelően folyósításra is kerültek! Eltelt kb. 1 hónap, és a 2. értékbecslést követően (76 % készültség) felhívtak minket az OTP-től, hogy gáz van, mert már a szerződéskötéskor "túlépítkeztünk", és nem lettünk volna jogosultak a teljes 25 mFt támogatásra, csak annak 48 %-ra, és ezen ok miatt a szerződéseinket módosítani kell! Na itt padlót fogtunk! Hivatkoztak egy jogszabályra ( új lakás építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásokról szóló 16/2016. (II.10.) Korm. rendelet 37.§ (1a) pontja), ami alapján tényleg úgy tűnik, hogy csak a 48 %-ot kaphattuk volna meg, de a legfájóbb a dologban, hogy aláírt szerződésünk van, számítottunk a pénzre! Nekünk úgy tűnik, hogy az OTP hibázott egy orbitálisat, és ezt egy e-mailben nagyjából 'beismerték'. Sajnos, egyelőre hiába próbálkoztunk azzal , hogy méltányossági alapon, mivel ők hibáztak, adjanak nekünk hitelt ugyan olyan feltételekkel, mint a CSOK hitel. :-( A vicc kategóriába tartozó választ kaptunk: 9,15 % piaci kamattal adnának hitelt.

Mit tehetünk egy ilyen helyzetben, hogy ne bukjunk nagyot a dologgal? Milyen kárunk/hátrányunk származhat abból, ha a szerződéseket módosítjuk vagy pl. a hitelszerződés felmondásra kerül? Kérhetjük-e, hogy az aláírt és felmondásra kerülő szerződés kapcsán felmerült és pl. már kifizetett hitelkamatokat, készre tartási jutalékot, stb. visszatérítsék nekünk? Kérhetünk-e bármilyen kártérítést az OTP-től pl. azért, mert egy jóval kedvezőtlenebb kondíciójú, piaci alapokon kapott hitelt kell felvennünk (ezek után tuti más banktól!), hogy be tudjuk fejezni az építkezést? Vagy esetleg nem vagyoni kártérítést? Stb.

 

Válaszotokat előre is köszönöm!

Juggler777 Creative Commons License 2018.09.11 0 0 28542

Ja és lakhatásra alkalmatlannak ítélték meg ez miatt az ingatlant. Vicc kategória az egész.

 

Juggler777 Creative Commons License 2018.09.11 0 0 28541

Sziasztok!

 

Most szerettünk volna házat vásárolni, szerződést megkötöttük, előleget átutaltuk, biztos ami biztos a csok és hitelkérelem beadása előtt megcsináltattuk az értékbecslést és ekkor jött a fekete leves.

Se CSOK-ra nem ítélték alkalmasnak a házat, se hitelre befogadhatónak (Budapest Bank). Nem ítélték komfortosnak a házat, mert a konyha tulajdonképpen nem a főépületben van, hanem ki kell lépni egy teraszra és onnan a konyhába. Egyébként 3 szoba, előszoba, fürdő, wc, spájz, gázkazán, vegyes tüzelésű kazán, garázs, pince, egyéb melléképületek vannak hozzá.

CSOK és hitel nélkül nem tudjuk megvenni a házat. Erre egyáltalán nem gondoltunk, hogy ez miatt bukik a dolog.

Minden banknál ugyanazok a feltételek, érdemes még ezzel foglalkoznunk, vagy felejtsük el? Az utóbbi lesz ebből azt hiszem...

 

Üdv

 

Zs

Hitelmentor Creative Commons License 2018.09.11 0 0 28540

Szia! 

 

Hitelkiváltással meg tudod oldani!

Előzmény: dokiki (28539)
dokiki Creative Commons License 2018.09.10 0 0 28539

Sziasztok,

 

lehet-e olyat csinálni,hogy ha felveszem x banknál a hitelt, de átakarok menni y bankba és ott felvenni a hitelt (mert mondjuk jobb konstrukció)?

Hitelmentor Creative Commons License 2018.09.10 0 0 28538

Nagyon sok építési hitelt láttam már, de ilyet még nem hallottam! Melyik bank? Az áfánák van olyan szabály, hogy a költségvetés 70%-ról kell 27%-os számla. Ezt minden szakasznál vizsgálják. Csokot ez nem érinti!

Előzmény: poszti9 (28535)
Hitelmentor Creative Commons License 2018.09.10 0 0 28537

Szia! Attól még be kell forgatni, ha csok,ot szeretnél!:(

Előzmény: Djapor96 (28536)
Djapor96 Creative Commons License 2018.09.08 0 0 28536

Mi a helyzet akkor, ha az 5 éven belül eladott ingatlan árából vásárolt ingatlant a gyermekeimnek ajándékoztam?

poszti9 Creative Commons License 2018.09.07 0 0 28535

Olyan kérdésem van, a banknál ahol a 10+10+5 milliót(költségvetésünk 30 721 000 Ft) vesszük fel aláírtuk a szerződést, közjegyzői okiratba lett foglalva minden. Ma hívtak, hogy nem tudnak utalni, mert az önerőt nem bruttóba kell nézni hanem nettóba (valahol áfamentes volt a szolgáltatás) nettónk 4 100 000 Ft körül van. Tehát még nettó  900 ezret rá kellene költenünk + ÁFA.

Sehol nem volt szó arról, hogy az önerő nettó 5 millió csak annyi, hogy 5 millió.

Létezik ilyen?

dokiki Creative Commons License 2018.08.28 0 0 28534

Hello,

 

nem kell beforgatni,ha hamarabb veszed meg a másik ingatlant.Papíron ehhez elég 1 nap differencia,mi is így csináltuk.

Előzmény: csibeszke11 (28530)
Hitelmentor Creative Commons License 2018.08.28 0 0 28533

Ha szeretnél Csok-ot, akkor igen!

Előzmény: csibeszke11 (28532)
csibeszke11 Creative Commons License 2018.08.28 0 0 28532

Tehát akkor a 10 milliót bele kell rakni önerőként mindenképp?

Hitelmentor Creative Commons License 2018.08.28 0 0 28531

5 éven belül eladott ingatlant be kell forgatni, melyet az alábbiakkal csökkentheted:

  • az adásvételt követően vásárolt lakás vételárának,
  • a lakástulajdont terhelő, a vételárból visszafizetett munkáltatói vagy önkormányzati támogatás,
  • az értékesített vagy a bővítendő lakásra felvett lakáscélú hitelintézeti kölcsön vételárból történő elő- vagy végtörlesztés,
  • a számlával igazolt ingatlanközvetítői jutalék,
  • az adásvételre tekintettel megfizetett közteher összegével.

H a hitelen kívül nincs egyéb csökkentő tényező akkor így nem lesz jó!

 

 

Előzmény: csibeszke11 (28530)
csibeszke11 Creative Commons License 2018.08.27 0 0 28530

Sziasztok!

 

Lenne egy kérdésem hozzáértőkhöz.

Eladok egy lakást mondjuk 20 millióért, amin 10 millió hitel van. Marad 10 millióm.

Veszek egy családi házat mondjuk 25 ért, de csak 8 millió önerővel, hogy maradjon 2 ha valamit újítani kell stb.

 

Szeretném igénybe venni a csokot (2 gyerekre), de ugye tovább kell forgatni a 20 milliót, ezt csökkenthető 10 millióval a végtörlesztéssel.

Ilyenkor köteles vagyok a 10 millót kp beforgatni vagy lehet 8 millió az önerőm? Mert a 2 millióból még az SZJA-t is félre akarom rakni, így kb marad 1millió tartalék.

 

A számok nem pontosak, csak az elv érdekel.

 

Köszi

 

Ejejump Creative Commons License 2018.08.25 0 0 28529

Valóban segítettél, köszönöm. Spongyát rá, hogy félreértettelek ... ha lehetséges :)

Előzmény: For-dzsi (28528)
For-dzsi Creative Commons License 2018.08.25 0 0 28528

Leírtad a problémádat, hitelmentor válaszolt neked, lamentáltatok egy verzión. Erre írtam, hogy annak még mi lehet a kockázata, hogy ezzel is tudj előre számolni. Erre írta valaki, hogy dehát ütemezve folyósítják, amire te rákontráztál, majd viszontválaszban még oltogattál is. Bocs, hogy segíteni akartam, felejtsd el. 

Előzmény: Ejejump (28526)
hiteltudor Creative Commons License 2018.08.24 0 0 28527

Alapkérdés ebben az estbe, hogy hol van az ingatlan és milyen állapotú? Az sem mindegy, hogy mennyi a vételár, tehát mennyi lenne a hiteligény? Hány éves vagy? Mióta dolgozol a jelenlegi munkahelyeden? A kérdésed megválaszolhatatlan, ha nem írod le a részleteket.

Előzmény: Kada30 (28525)
Ejejump Creative Commons License 2018.08.24 0 0 28526

Nem tudom mit akarsz kihozni ebből.. Azt látom, h. én veled pl nem is beszélgettem, aztán belémszekereztél más témában

Előzmény: For-dzsi (28524)
Kada30 Creative Commons License 2018.08.24 0 0 28525

Sziasztok!

Azok segítségét szeretném kérni akik alacsony önerővel nemrég vettek fel hitelt.
Nettó 400 ezer Ft-os havi jövedelem mellett megelégszik a bank a 20% önerővel egy 25 milliós ház esetén vagy többet kér?

Köszönöm a segítségeteket!

For-dzsi Creative Commons License 2018.08.24 0 0 28524

Tök jó, hogy szerinted én keverem. Nézd már meg az előzményeket, hogy ki, mire, mit írt. :-)

Előzmény: Ejejump (28523)
Ejejump Creative Commons License 2018.08.23 0 0 28523

Kevered.

Ezt az ÁFA visszaigénylésre mondta, vele szóba sem került, h. milyen kivitelezési formában lenne a ház megépítve. Mármint hogy részben generál, részben saját szervezés. Ez itt merült felhiteltudor részéről.

Alapesetben 5%-kal építtetnék, kulcsrakészre, egy emberrel beszélgetve, egyeztetve. Erre nem kapok megfizethető ajánlatot.

Ellenben kapok olyat, ami 27 %-s ÁFA-val menne - szerintük generálkivitelezésben, de szerintem csak összefognák helyettem a munkát az illetők, ami szintén nagy segítség - viszont azok meg túlmutatnak a lehetőségeinken.

Viszont... akad olyan ajánlat ezek között, ami az 5 milla ÁFA visszaigényléssel már a megfizethető kategóriába kerülne. 

A 3. lehetőség, h. leszervezem magam, ami sokak szerint korai halálomba torkollna :)

Előzmény: For-dzsi (28522)
For-dzsi Creative Commons License 2018.08.23 0 0 28522

Úgy, hogy szerkezetkészig generál lenne? Kétlem, hogy ilyet mondott volna, vagy ha igen, akkor nem expert :-)

Előzmény: Ejejump (28520)
For-dzsi Creative Commons License 2018.08.23 0 0 28521

Ha minden folyósítási ütemnél megvan a 70%-nyi 27%-os számla, akkor ennek nincs akadálya. Amire válaszoltam, az egy speciális eset volt.

Előzmény: vállalkozókjogásza (28519)
Ejejump Creative Commons License 2018.08.23 0 0 28520

OTP-s CSOK-ra, ÁFA visszaigénylésre kihegyezett expert hölgy is ezt mondta, h. az OTP is részletekben folyósítja.

Előzmény: vállalkozókjogásza (28519)
vállalkozókjogásza Creative Commons License 2018.08.22 0 0 28519

A Unicredit részletekben folyósítja az 5 millió visszatérítést is, tehát már az első lehívásnál is.

Előzmény: For-dzsi (28518)
For-dzsi Creative Commons License 2018.08.22 0 0 28518

Korábbban ez a történet megbukott volna, most elvileg működhet. De az adóvisszatérítési támogatás folyósítása csak az építkezés legvégén lesz, mert minden folyósítási ütem előtt teljesülnie kell a 70%-os számlabemutatási kötelezettségnek, tehát praktikusan ez csak a végén tud összejönni. Az utolsó CSOK folyósítás előtt a használatbavételt is igazolni kell, így jónéhány millát előre kell tudni finanszírozni a vállalt önerőn túl.   

Előzmény: Hitelmentor (28513)
Zeki_ Creative Commons License 2018.08.22 0 0 28517
Hitelmentor Creative Commons License 2018.08.21 0 0 28516

Ha a költségvetés 70%-rol tudsz hozni számlát - ahol közeli hozzátartozó tulajdonában lévő cég nem számlázhat - akkor igen.

Előzmény: USanyi80 (28515)
USanyi80 Creative Commons License 2018.08.21 0 0 28515

Üdv! Az lenne a kérdésem, hogy ha ház bővítésére szeretnék csok-ot igényelni akkor megoldható e hogy a kőművesmunkát apám csinálja (mert kőműves) kivitelezői szerződés nélkül? A többi munkához lenne kivitelező és szerződések is.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!