Keresés

Részletes keresés

RM5906 Creative Commons License 2018.07.19 0 1 11987

Ugyan mindketten voltunk suliba és a masszázs is kölcsönös volt, de mégis életem leghosszabb(nak) tűnő hete következett. 7 nap úgyhogy Zoli masszíroz engem vagy én őt, és hiába vágyok többre, amit jelzek is felé, amikor kettesbe vagyunk, de a legtöbbször elutasító velem. Aztán pénteken megtört a jég. Ez hasonlóan indult, mint az előző eset, de....

Szóval Zoli masszírozza a lábamat, majd a derekamat, ami piszkosul fájt, de a kezei alatt mindig úgy éreztem, mintha csak hipp-hopp eltűnnének ezek a fájdalmak. Már majdnem bealudtam, amikor már nemcsak a kezeit, hanem bizony a leheleteit és a csókjait kezdtem el érezni a hátamon. A szívem eközben egyre hevesebben vert. De először megmozdulni sem mertem, nehogy elijesszem eme tevékenységétől. Aztán már kb. 3-4 perce feküdtem a csókjai ellenére mozdulatlanul, amikor megszólalt:

- Ne játszd, hogy alszol! Tudom, hogy nem! majd el nevette magát

- Tényleg nem alszom, de.... kezdtem a mondatot

- de? Mi? szólt közbe

- attól féltem.... folytattam a mondatot

- Ugyan mitől édes? kérdezett megint közbe egyszerre dühös, de mégis csillogó szemmel. (Azzal a gyönyörű barna szemeivel, ahogy rám nézett, majd el olvadtam)

- attól, hogy csak azért csinálod, mert azt hiszed, hogy elaludtam. fejeztem be lesütött szemekkel

- Te bolond vagy! Én végig tudtam, hogy nem alszol. Egyébként is: Szeretlek te bolond! válaszolt (olyan aranyosan, kedvesen, ahogy csak azokkal beszél, akik közel álltak hozzá + egyébként pedig nagyon elutasító tudott lenni)

Ekkor közelebb húzódtam hozzá, hogy érezzem a teste közelségét és bőre illatát, ami isteni volt. Csak bíztam benne, hogy innen már nem lesz megállás. De én nem mertem semmit kezdeményezni. Ő viszont nem várakozott szerencsére sokáig. 

Előzmény: RM5906 (11986)
RM5906 Creative Commons License 2018.07.18 0 4 11986

Hol is kezdjem! Nem vagyok már mai "gyerek". Június utolsó napjaiban ünnepeltem az 59. születésnapomat. A jelenlegi párom, -akivel nem mellesleg május elején múlt 32 éve, hogy együtt vagyunk-, 62 éves lesz mához 1 napra. Falun nevelkedtem, és jelenleg is falun lakok. Bár munkaügyi okokból nem ugyanott.

 

De nem róla lesz szó eleinte. Másodéves gimnazista -és nem mellesleg 5. éve kollégista- voltam, amikor már kezdtek teljesen egyértelműek lenni az érzéseim az akkori szobatársam iránt. Ezek az érzések sokkal erősebbnek tűntek, egyszerű baráti érzéseknél, ami nem kicsit volt számomra zavaró. Azért is volt ez fokozottan igaz, mert ekkortájt, hol ő masszírozott engem, vagy éppen fordítva, vagyis én őt. Zoli állandóan rátalált azokra az izmokra a lábamban, a derekamban, a hátamban, amelyek fájtak. (főleg növekedési gondokból eredő fájdalmak voltak) Az egyik este, amikor én masszíroztam az ő lábát valamint mellkakasát, egyszerűen nem tudtam magam már türtőztetni, és megpusziltam először csak a bokáját, majd a lábszárát, aztán egyre feljebb haladtam. Eközben persze masszíroztam is. Amikor már úgy a nyaka körül jártam, akkor vettem észre, hogy csukva van a szeme. Azt hittem, hogy bealudt. 1-2 másodpercig rosszul esett, majd úgy gondoltam, hogyha most csókolom meg, akkor legfeljebb, hogyha felébred, akkor azt tudom neki mondani, hogy csak álmodta az egészet. Aztán egyre közelebb hajoltam hozzá, majd amikor már az ajkaink majdhogynem összeértek, akkor Zoli a fejemnél fogva közelebb húzott magához és megcsókolt.

- Ezt akartad? kérdezte

- Életem eddigi legjobban eső csókja volt! válaszoltam

- Nem ezt kérdeztem! reagált vissza

- Igen! válaszoltam neki

- Akkor miért nem próbálkoztál már korábban? kérdezte

- Hát... Nem... De Te is? kezdtem el a reagálást, majd fejeztem be egy olyan kérdéssel, ami ebbe az esetbe abszurd volt

- Hát már egy ideje észrevettem, hogy te nem csak egyszerű barátként nézel rám. Biztos voltam benne, hogy ez nálad valamivel több. válaszolta (ezzel teljesen meglepett)

Aztán átölelt. Innen már minden jött magától. Néhány másodperccel később már a leheletét és a csókját éreztem a bal orcámon. Ebben a pillanatban már nekem sem kellett sok. Ahogy elfordítottam a fejem balra, az ajkaink újra egymáséi lettek. "Végre! Ő már az enyém!" ezt éreztem legbelül, ami felszabadított. Ezt megérezhette Zoli is, hisz olyan vehemensen csókolt, ahogy egy lány sem korábban. (Pedig volt néhány lány, akivel eljutottunk smárig vagy orálig, de tovább egyel sem.) A csók közben a merevedő farkával játszadoztam a kezemmel. Nagyon jó érzés volt, amikor érezhettem, hogy vastagszik és keményedik a farka. Én már éppen rávettem volna magam, hogy leszopom, amikor valami folyékony dolgot kezdtem el érezni a kezemen. A fiú egyszerűen a kezembe élvezett. Nem volt egyáltalán nagy adag, így az ágyra szerencsére nem jutott belőle.

 

Pillanatnyilag ennyi! A folytatás ma, vagy holnap!

RM5906 Creative Commons License 2018.07.18 -1 1 11985

notrun

Jó lenne, hogyha végre folytatnád a történetedet!

Előzmény: notrun (11565)


pornopajti Creative Commons License 2018.07.05 0 8 11979

Benedek után kicsit kalandosabb dolgaim voltak férfiakkal körülbelül 2 hónapig. Mesélni fogok majd Zoltánról is, akivel rájöttem, hogy nem csak passzív vagyok. De most ismét egy tenyészbikaszerű pasit hozok nektek.

 

Még mindig a kék oldal. Pörgetek, válogatok. Néha ráírok emberekre, néha ők írnak rám. Általában csak baszni akarnak, és ha van kedvem, akkor én is csak baszni. De továbbra is a párkapcsolatkeresés az elsődleges cél. De hé! Sok a jó faszi jó fasszal. Így talált rám egy aktív 30-as, akit nevezzünk Dávidnak. két kép volt kint a felső testéről. Széles vállak, lapos has, ápolt, borotvált és borostás felsőtest. Tetszik. Nem az én súlycsoportom. De rámírt. Én pedig visszaírtam. A csetelésünkből kiderült, hogy ő is párkapcsolatot keres. A 30 kicsit sok nekem 19 éves fejjel, de egy próbát megért. Rendesnek tűnt, és orvos volt. Megtörtént az arccsere is, és elképesztően jóképű. Világosbarna haj, borosta, kék szemek vastag szemöldökkel. Jóképű. Állítása szerint én is. Addig addig beszélgettünk, míg +18-as képcsere is történt. Küldtem egy képet a farkamról, egyet pedig diszkréten a popómról. Ő is küldött egy képet a farkáról, és egyet ahol meztelenül pózol álló farokkal a tükör előtt. Felizgatott, ugyanis a képen, ahol a farka volt tiszta geci volt a farka, és a keze. Beindított, és még aznap kivertem rá. Másnap találkoztunk este, vagy délután. Erre már nem emlékszem, hiszen tél volt, de már sötét. Beültünk egy kávéra, és kellemesen elbeszélgettünk. Fél fejjel magasabb volt, és ing volt rajta. Erős álla volt, és borostás arca. Kemény, racionalitást sugaló kék szemek, és nem túl vastag szemöldök egy széles, de aprócska orral. Az ajkai illettek a fejformájához. Se túl vastag, se túl szűk, se túl széles. Olyan, pont jó. A hangja mélyebb, de nem túlságosan. Komoly, és férfias kiállása volt.

 

- Úgy érzem, mi nem működnénk - felelte őszintén - túl nagy a korkülönbség.

- Én is úgy érzem - mondtam csüggedve. Való igaz volt, hogy teljesen más fizikai, materiális és értelmi szinten is állunk.

- De azért helyes vagy, biztos, hogy találsz majd valakit - mondta mosolyogva.

- Áh, nem tudom, sokáig húzódik már ez a sztori - feleltem csüggedten - Mondjuk, nem olyan rossz ez a szingli, szabad élet, de én nem erre vágyom elsősorban.

- De azért csak élvezed, nem? Én szeretek kalandozni.

- Persze, én is! Csak valahogy vágyom a többre.

- Ezt mondjuk megértem én is. Én is így vagyok vele. Sajnálom, hogy mi nem működünk. De induljunk, mert holnap korán kelek. Ha gondolod, hazaviszlek.

- Az nem rossz ötlet.

 

Beültünk az autójába, és megindultunk. Fecsegtünk még pár szót, majd szóba került a szex is.

- Azért, elég forró képet küldtél magadról tegnap - mondtam, mikor a téma közepén voltunk - Nagyon szexi volt a kép a farkadról.

- Kiverted rá?

- Még szép! Kurva jól nézel ki, hogy ne vertem volna ki?

Talán az első mosolya az este alatt.

- Van kedved átugrani hozzám?

- Szexelni?

- Ja.

- Persze, menjünk.

É átmentünk hozzá. Egyedül lakott egy kis panellakásban. Bementünk, becsukta az ajtót, és bezárta. Majd felém fordult, és elkezdtünk csókolózni, és ölelkezni. forró csókjai voltak. Nem volt túl agresszív sem, de visszafogott sem. Mindeközben ölelkeztünk, és éreztem a nadrágunkon keresztül a kőmerev farkammal, hogy nála is történik valami. Csók közben kibújtatott a pólómbóm, én pedig kigomboltam az ingjét, és még közelebb éreztük egymáshoz a másikat. Széles vállai voltak, kellően izmos karja. Látszik, hogy jár edzeni, de nem azért, mert kiakarta gyúrni magát, csak kordában akarta tartani a testét. A felső testén a mellkasszőre borostás volt, egy hete borotválhatta talán. Felhasi részén nem volt szőr, majd egy boldogsághoz vezető út mutatta az utat, amit körbevett a szintén borosta. 

Csókolózás közben Eljutottunk az ágyig, ahol is lefeküdt. Továbbra is rajtunk volt a nadrág, és egyebek. Fölé hajoltam, és folytattuk a csókolózást. Majd kezdeményezve áttértem a nyakára, majd a mellkasára, és eljátszadoztam a bimbóival. Nem is kellett sok, a bal már bedurrant, szóval áttértem a jobbra, miközben a kezemmel a farkát simogattam a nadrágon keresztül. Mikor az is bedurrant, lassú csókok közepette eljutottam a nadrágja száráig. Kikapcsoltam a gombot, ő pedig kibújt a nadrágból. Egy kék kelvines gatya volt, és gyönyörűen látszott a farkának az íve. Gatyán keresztül még nyalogattam egy darabig, majd kibújtattam a gyönyörűt. A farka meglepően hasonlított az enyémhez. Minimális görbülés volt, 17 centi körüli, mint az enyém, talán egy két centivel lehetett nagyobb, és ugyanaz a vastagság. Eresebb volt, mint az enyém. De nem kaptam rá rögtön, először kicsit lejjebb kalandoztam a golyóihoz, amelyek már szintén be voltak durranva. Csak úgy, mint a testén, itt is borostás volt, de még pont illően. Bekaptam az egyik golyóját, majd a másikat, és addig nyalogattam, míg be nem lepte a nyálam. Majd a nyelvemmel végigkalandoztam a farkán, egészen a makkjáig. Ő húzott egyet rajta. Megmarkoltam a tövét, majd felhúztam, és megláttam, amit kerestem. Egy csepp előnedvet a farka végén, amit én lenyaltam azon nyomban. Majd bekaptam a farkát, és elkezdtem szopni. Az addigi tapasztalataim szerint az ő farkát volt a legkellemesebb szopni, és alig akartam abbahagyni. De éreztem, hogy szétrobban a farkam, ha túl sokáig folytatom, ahogy azt is, hogy még egy kicsi, és a nadrágomon is feltűnnek a kis előcseppek. Ezért egy kis idő után abbahagytam, és se szó, se beszéd kibújtam a nadrágomból, és csak egy gatyában folytattam. Kurva jól szophattam, mert lassításra szólított fel. Felült hozzá, és elkezdett csókolni, míg a kezével belenyúlt a gatyámba, kibújtatta a farkamat, és lassan elkezdte huzigálni. Egy kis idő után lefeküdtem, és hagytam, hogy végezze a dolgát. Be is kapta rögtön, és úgy szopta, mint az ifjú boci az marha csecsét. Szintén betudható, hogy az addigi tapasztalataimat tekintve életem legjobb szopását produkálta. Bő nyál, néha lenyelte, és mindeközben verte. Én pedig csak nyögtem, és próbáltam nem elmenni. Ekkor megfordult a farkam körül, 69es pózt imitálva. Én pedig elkaptam a számmal a farkát, és amennyire lehetőségem volt rá, elkezdtem szopni és verni a legjobb tudásom szerint. Ő verte nekem majd egy kis idő után abbahagyta, megtámaszkodott, és lassan, komótosan elkezdte baszni az arcomat. Néha leszaladt a torkomba is, de nem okozott különösebb problémát, és igazán figyelmes volt. Lassan baszta, és lassan nyomta le mindig a torkomon, mindeközben néha verte nekem. Majd abbahagyta, megfordított, én pedig pucsítottam, és elkezdett nyalni.

- Ne, az csikis - mondtam, és már nem pucsítottam, ő pedig elmosolyodott. - Várj, hoztam sikosítót, viszont kotonból kifogytam. Neked van? 

- ja, mindjárt keresek - felelte, és elővett egyet az éjjeliszekrényből, míg én a tatyómból előkerestem a sikosítót. Amíg kerestem a farkam némileg összébb ment félmerev állapotban. Nem különösebben zavart, úgyis a seggemre lesz szükség. Az ágyon feküdt egy szál óvszerben. Szépen besikosítottam a farkát, majd egy keveset a seggemre is nyomtam, és óvatosan elkezdtem ráülni. Én irnyítottam, így lassan haladtunk, és volt időm megszokni a farkát. A nem túl nagy, és nem túl kicsi méretnek köszönhetően gyorsan sikerült, és tövig ráültem, majd a szokásos lovagló mozdulatokkal elkezdtem lassan előre, és hátra mozogni. De nem volt rest, mert ő is mozgatta a csipőjét, és szépen lassan megszoktam a farkát. Hirtelen felült, elkapott, és az ágyra döltött, míg ő a farkát bennem tarta úgy helyezkedett, hogy ő már térdelt. Én átkulcsoltam a lábam a hátán, és szépen lassan, de ütemes gyorsulással elkezdett kúrni. Nyögött, nyögtem és csók követte a csókot. Éreztem, hogy egyre mélyebbre akar hatolni, és éreztem azt is, mennyire megakadályozzák ebben a heréi. De minden döféssel egyre beljebb, és beljebb éreztem magamhoz. Kis idő múltán szintén helyzetcsere történt, de úgy, hogy a farka továbbra is kőmereven bennem volt. Kissé odébb fordultunk, így ő a földön állt, én pedig az ágyon feküdtem. A lábaimat felhelyezte a vállára, majd rámarkolt a farkamra, ami akkorra ismét kőmerev állapotban tündökölt, és lassan elkezdte verni, miközben mozgott bennem. Majd a lábaimat kissé félretolva elkezdett keményen baszni. Itt már nem a játszadozás volt, el akart menni. A töfködések közepette én is elkezdtem verni a farkam. Nyögések, izzadtság, és a férfiasság illata töltötte be a szobát. Imádtam, ahogy bennem van, és az addigi legjobb baszást éltem át vele. 

- Közel vagy? - kérdezte tőlem, mikor már nagyon szenvedtem azzal, hogy ne menjek még el.

- Eltudok menni bármikor, csak téged várlak - mondtam levegőt kapkodva.

- Menj el nyugodtan - mondta, miközben nem hagyta abba férfias nyílásom kényeztetését.

- Nem akarod, hogy csak így elmenjek. Túl nagyon lövök, túl erősen, és túl sokat - mondtam zihálva.

- Csak menj el nyugodtan - mondta, majd mégerősebben kezdett dugni. Én pedig nem fogtam vissza magam, és gyorsan jött az öröm. Érezte, mikor megfeszülök, a zárónyílásomon is sikerült szorítani, és ekkor eleresztette a lábaimat, és elkezdett csókolni, míg én a gyönyört éreztem, ami az ánuszómból árad, a gyönyört éreztem, amit pillanatok választottak el a kitöréstől, és a gyönyört éreztem, amit az okozott, hogy épp kezdett zsibbadni a lábam, és pont jókor eresztette el. Elkezdett csókolni én pedig kitörtem. Pont ahogy sejtettem, nagy erősséggel tört ki, de a testünk és ölelkezésünknek hála, legfeljebb a mellkasunkig jutott. Lőttem, és nyögtem, miközben a nyelve a számban matatott. Éreztem, hogy lelőttem a hasát, hogy a mellkasunk ragad, és éreztem, ahogy a spermám kettőnk közt mozog. Hirtelen abbahagyta a csókolást, még egyet kettőt döfött rajtam, és kihúzta a farkát a seggemből, kibújt a kotonból, és elkezdte verni felettem. Feszülés, nyögés, fennakadó szemek, és ráeresztette a farkamra, és alsótestemre az ondóját, ami gyönyörűen fehér volt, és kellően ragadós. Kissé sajnáltam, hogy nem kaptam kóstolót. Kevesebbet is lőtt, mint én, meg nem is olyan erőteljesen. Az ágyra rogyott mellém, és velem együtt zihált. Le volt izzadva.

- Huh, hát ez jó volt - jelentettem ki.

- Egészen jó - mondta, nem túl meggyőzően. Látszott rajta, hogy nem élete dugása volt (mint akkoriban nekem), de azért elment. - Ha gondolod tusolj le, és hazaviszlek.

 

És így is történt. Többet nem beszéltünk, és el is tűnt egy idő után a kék oldalról. Nem volt sok időm álmodozni utána, ugyanis Zoli miatt én is eltűntem a kék oldalról... Egy időre.

pornopajti Creative Commons License 2018.07.05 0 5 11978

Nagyon örülök, hogy tetszik! Próbálok a részletekre is kitérni! Akkor most hozok nektek egy sztorit, ami már egyetemen történt! Ez volt a negyedik alkalmam, és közterületen kezdődött!

 

19 évesen felkerültem a nagyvárosba, és megkezdtem egyetemi éveimet. Teljesen új volt a környezet, teljesen új volt a rendszer, és egy teljesen új világ nyílt ki előttem. Új barátokra tettem szert, új tanárokkal ismerkedtem meg, és végre nem csak egy diák voltam a sok közül, hanem egy hallgató! Nagy terveim voltak.

 

Pasik terén egy jó darabig nem is próbálkoztam. Körülbelül 4 hónapot tölthettem a Városban, mikor is eszembe ötlött, hogy felnézhetnék a kék oldalra, hátha találok valaki jó faszit. De elegem volt a csak dugásból. Komolyabbat akartam, érzelmeket. Hát, nem jött össze!

Benedeket a kék oldalon találtam meg. Egy képe volt kint. Sűrű szakáll, és elképesztően vékony. Három évvel idősebb mint én, és aktív. Ráírtam, ő válaszolt. Érdekesnek tűnt a szövegei alapján. Kissé arrogánsnak, de viccesnek. Fel akartam fedezni, mi van abban az emberben. Gyorsan sikerült. Még aznap megbeszéltük, hogy másnap délelőtt találkozunk.

Másnap délelőtt találkztunk a megbeszélt időponton. Épp valamilyen egyetemi munkát végzett, valamilyen szavazásokat gyűjtött. Már messziről megláttam. Nagyjából fél fejjel volt alacsonyabb nálam, és talán feleannyi sújt nyomott, mint én. Viszont sűrű szakáll, kissé bő póló, amihez tökéletesen illett a barna kabátja. Szűk farmer és egy fullcap a fején. Igazából, egész jóképű volt a maga módján. Világosbarna haj, világosbarna szakállal, és sötét szemekkel. Hosszú orr, és vékony ajkak.

- Szia! Benedek vagyok - mutatkozott be.
- Szia, én /ÉN/ vagyok - mutatkoztam én is be. Ezek után egy fesztelen csevegés történt Szegedről, az egyetemista életről, rólam, merről jöttem, róla, merről jött, és a többi.
- No, itt mindjárt végzünk. Kettőkor. Nem ülünk be a Vidámba egy sörre? - kérdezte huncut mosollyal a bajsza alatt. Én természetesen igent mondtam, és vettük is az utat a Vidám kocsma felé. Benedek láthatóan ismerte a pultost, mert pár szavat beszélgettek, mielőtt kikérte volna a sörét. Benedeknek kissé magasabb hangja volt, és alapjáraton elég feminin férfi volt. De érdekes volt a szilajsága, a megzabolatlanozázhatatlansága, és a szabadsága, ami gyönyörűen tükrözte a személyiségét. Ami gyönyörűen tükrözte azt, amiért én elköltöztem jó messzire a családi fészektől a Városba. Kikaptuk a sört, és folytattuk a csevegést. Szórakoztató volt. Beszélgettünk arról, ki hány emberrel volt, ahol én elmeséltem, hogy kettővel, ebből az egyikkel többször. Ő mesélt arról, hogy igazából hetente, vagy naponta többel is szokott. Ha fesztivál van, akkor igazából falja " a kis buzikat". Nem akartam az egyik kis buzija lenni, akit csak egyszer megbasz, és otthagy. Ezért visszább fogtam magam, és adtam a megkaphatatlant. Az a szituáció volt fenn, mikor szalad a tyúk a kakas elől, és gondolkozik, ha most megáll, akkor egy könnyű nőcske, ha elszalad, akkor egy prűd nőcske, ezért megbotlik. Ezt a logikát használtam én is, húztam az agyát, ő pedig húzta az enyémet. Majd órára kellett mennem, de megbeszéltük, hogy este visszaülünk a Vidámba sörözni még.


Óra után találkoztunk ismét. Már beesteledett, és lehűlt a levegő. Beljebb húzódtunk a kocsmába, volt ott egy kis zárt rész, ahol pont két személy fért el, a mosdók mellett. Ott iszogattunk.

- Amúgy, érdekes vagy nekem. Igazából azért is akartam találkozni még - mondta.

- Hmm. Te is nekem - feleltem.

- Tudod, ilyenkorra már rég megbasztam volna azt, akivel találkozom.

- Én nem vagyok csak valaki.

- Pff, még egy csókot sem adtál eddig. Így elfogom veszíteni az érdeklődésemet.

- Jajj, csak azt ne!

SZÜNET.

 

- És amúgy, milyen sorozatokat nézel? - kérdezte két kortynyi sör között.

- Hát, most épp a Walking Dead-et nézem.

- Húú, láttad azt, hogy ki halt meg a legutóbbi részben?

- Igen! Teljesen kiakadtam rajta!

- Tudod, ő valójában nem halt meg, majd később fog...

- NE SPOILEREZZ! - szakítottam félbe a sörtől kicsit hevesebben.

- Akadályozz meg!

- Csak így itt? Nyílt terepen? Ahol bárki megláthat?

- Senkit sem érdekel.

- De engem igen, amúgy is...

- Szóval ő csak jóval később hal meg, mert...

És megcsókoltam. Hosszú csók volt. Átnyúltam az asztalon, majdnem fellökve a söröket. Benedek szája puha volt, de a nyelvével igen agresszíven csókolt. A szakállát éreztem az arcomon. Majd elfordultam tőle.

- Na, boldog vagy? - kérdeztem égően vörös arccal.

- Majdnem. Elmegyek WC-re - felelte, miközben mélybarna szemeivel felém kacsintott. Felállt, és mellém állt. Direkt csinálta, hogy megmutassa szűk nadrágján keresztül feszülő férfiasságát. - Majd gyere utánam - kacsint-kacsint. Mit volt mit tenni, enyhén részeg voltam, kanos, és hát tetszett is a fiatalember. Egye-fene! Utána mentem. A WC üres volt, és nem a piszoároknál állt. Benyitottam hát az egyetlen WC fülkébe, és ott találtam. Végignézett rajtam, majd egy huncut vigyor. Elkapta a fejem, és elkezdett vadul csókolni, és ölelni. Csók közben megragadta a fenekem, és azt markolászta, míg én a hajába túrtam. Kicsit közelebb húzott, és éreztem a farkát feszülni a nadrágján keresztül az én feszülő farkammal.

- Térdelj le - és letérdeltem. Kibontotta az övét, lehúzta a nadrágját, majd a gatyáját, és kilibbent a farka. Nagyjából 17 centi lehetett, mint az enyém, de ilyen görbe farkat még nem láttam életemben. Szemben vele szinte a fal felé kunkorodott. Nem volt épp karbantartva, eléggé elborította a szőr. A golyóit kicsinek véltem, ugyanis mintha eltűntek volna a farka alatt. Enyhén eres volt, és hosszú, megnyújtott makkja volt. Bekaptam, és elkezdtem szopni. Nem voltam udvarias, az alkohol is hozzájátszhatott, de nagyon nyögött. Nem sok időt játszadoztam a farkával, még bele se melegedtem, mire kikapta a számból, visszacsúsztatta a gatyájába, és felhúzta a nadrágját.

- Aludj nálam - mondta, miközben felemelkedtem.

- Ááá, késő van, haza kell érnem, holnap kora reggel meg órám lesz, és nem akarok túlzottan másnapos lenni.

- Ugyan már! - felelte, miközben kinyitotta a WC ajtót, és kiment az asztalhoz. Kis idő múltán követtem, és pont jókor, ugyanis épp benyitott valaki, akit a szapora siettetett. Leültünk az asztalhoz, és a maradék sör elfogyasztása alatt meggyőzött, miért is lenne érdemesebb, ha nála aludnék, és nem otthon. Jó érvek voltak, és nem volt köze a baszáshoz, noha természetesen baszni mentem volna hozzá. Illetve, baszni mentem hozzá. Meggyőzött, és megindultunk. Út közben udvariasan vett nekünk kaját egy éjjelnappali kifőzdénél, amit elfogyasztottunk út közben.

- Lakótársaidat nem fogja zavarni, hogy felviszel egy pasit? - kérdeztem tőle két harapás között.

- Dehogy! Tudják, hogy meleg vagyok! - felelte megoldva a problémákat. Elértünk a lakására. Megmutatta a szobáját, ahová ledobtam a cuccaimat.

- Elmegyek WC-re - mondtam, mivel nagyon feszített a kifele törő sör. Megmutatta a WC-t, én pedig a dolgomat elvégezve visszatértem a szobába. Az ágyon feküdt, anyaszült meztelenül. Eléggé ápolatlannak mondható volt a látvány, de őrülten felizgatott, hogy ez a látvány fogadott. A szakálla alatt a nyaka is szőrös volt, az egész mellkasa és hasa, a lába és keze is. A farka körül, ahogy a WC-ben is megállapítottam, szintén szőr volt, de legalább látszott rajta, hogy karban szokta tartani, bizonyos időközönként. Kicsit vicces látvány volt egy ilyen vékony és kicsi embert látni, aki teljesen szőrös. És az alkatához képest nagy farkúnak is tűnt. Oldalt feküdt.

- Vetkőzz, én addig keresek valami zenét - mondta, majd elkezdett a mobiljával babrálni. Én pedig levetkőztem. Akkorra már én is sokat férfiasodtam. Kialakult a normális mellkasszőrzetem. A felhasi résznél egy csíknyi szőr volt, a hasamat nekem is belepte. Akkorra már annyira sikerült beszőrösödnöm, hogy hetente kellett vágnom, a farkamat pedig borotválnom. Viszonylag frissen és üdén néztem ki. Szakállat viszont még mindig nem tudtam növeszteni. Ösztönösen kibújtam a gatyámból is, addigra már talált valami laza tengős-lengős zenét és engem vizslatott. Egyértelműen tetszett neki a látvány. Elé álltam, és ösztönösen elkezdett szopni. Nem udvariaskodott, egyből bekapta, mint én az övét a WC-ben. Szopott egy darabig, nyalogatta a golyóimat. Nem telhetett el sok idő, míg én is az ágyon fekve kötöttem ki, és élveztem a mámort, amit nyújtott nekem. Akkorra már tapasztaltabb szeretővé váltam, és a hormonjaim is lenyugodtak, így nem kellett attól tartanom, hogy idő előtt lövök. Egy idő után kiköpte a farkamat. Feljött az arcomhoz, és elkezdett csókolni, majd rám ült, összefogva a farkainkat, közösen verve. Nekem nem nagyon jutott ebből öröm, mivel az enyém nyíl egyenes volt, az övé pedig görbe, és inkább az övére fektette a hangsúly. Majd abbahagyta, és feltuszkolta magát a számhoz. Minden ellenvetés nélkül kinyitottam a számat, és ő behelyezte amije volt. Kicsit meglepődtem, azt vártam, hogy majd szopni fogom, ehelyett elkezdte a számat baszni. Legalább is amennyire befért. mindig mélyebbre és mélyebbre akart menni, de akadályok voltak, ugyanis nem pozicionált. Újabb idő elteltével abbahagyta, felemelte a lábaimat, és elkezdte kinyalni a férfiasságom illemnyílását.
- Huh, ne, ez csikiz! - feleltem, nem hazudva. Tényleg csikizett. Meg egyszerűen az volt az első alkalom, hogy megpróbáltak kinyalni. És azóta sem szerettem meg. - nincs sikosítód?
- De van - és már nyúlt is. Elővett egy kevés síkosítót, és egy óvszert az övszerek tömkelege közül. Gyorsan bele is bújt a "munkaruhájába", majd bekente, majd az én ánuszomat is bekente. A lábaim a vállára tette (Megjegyzem, kicsi volt, vékony, én pedig nem voltam épp pehelysúlyú, és az a félelem hatolt belém, hogy mi van, hogyha összenyomom). De ez nem volt probléma, ugyan is szépen lassan és komótosan elkezdte simogatni a lyukamat, és a körülötte levő részt a farkával. Addig játszott így, és olyan arcokat vágott hozzá, amíg azt nem kívántam magamban, hogy "DUGJ MÁR MEG!". És amikor látta rajtam, és érezte, hogy eljött a pillanat, akkor a keze segítségével belém nyomta a farkát. Eleinte csak félig. Tudni illik, akkor már vagy fél éve baszatlan voltam, és még Gyuri lóméretű faszának nyomát is sikerülhetett kihevernem, ugyanis jött a szokásos szorító érzés, amikor fel is kiáltottam:

- Ne! Most vedd ki! - kiálltottam fel.

- Ugyan már! Mindjárt bent van az egész - mondta, és egyre beljebb, és beljebb tuszkolta.

- Ez nekem így még korai! - mondtam neki, és akkor úgy is gondoltam.

- Jajj, ne nyivákolj már. Itt már nem fogom abbahagyni - mondta, és éreztem, hogy tövig belém nyomta a farkát. Egy darabig csak lassan-lassan mozgatta bennem.

- Jobb már? - kérdezte kis idő múltán.

- Azt hiszem - mondtam, miközben éreztem, hogy a rekeszizmom megszokta a dolgot. De már nem is a rekeszizmom szorítása zavart. Benedek elkezdett dugni, szépen, lassan, komódosan. És mindeközben hangosan nyögött, túlnyomva a mobilról érkező zenét. Én is nyögtem, de valahogy nem tudtam élvezni. A farka annyira görbe volt, hogy valahogy nem állt jól a fenekemben.

- Váltsunk pózt - mondtam egy kis idő múltán. Benedek kivette belőlem a nedves farkát, és mellém feküdt. Hát, akkor ráfogok ülni. És úgy is tettem, pozicionáltam, majd komótosan ráültem. Már nem volt probléma a befogadással, úgy ültem a farkára, mintha erre teremtettek volna. De a szorító érzés, ami inkább belülről jött, csak nem akart elmúlni. Lassan elkezdtem mozogni rajta, előre, hátra dülöngélni, miközben a saját farkamat vertem, bízva, hogy az ellazít majd. Benedek eközben nyögött, és bámult.

- Ez így unalmas - jelentette ki, én pedig leszálltam róla. Ezúttal hasra feküdtem, majd bepucsítottam. Benedek pedig mindenféle udvariaskodás nélkül belém nyomta a farkát. A testem ellenkezése ismét fellázadt egy pillanatra, és egy fájdalmas nyögés hallattam, de most valahogy sokkal kényelmesebb volt. "Igen, így meg tud dugni" - gondoltam magamban, bár még mindig nem volt tökéletes az élmény. Benedek keményen dugott, amennyire tőle telt, de egy idő után kifogyott a szuflából. Hirtelen kikapta belőlem a farkát, ami ismét sokkolta egy kicsikét a testemet, de mivel közben én is vertem, és éreztem, hogy közel a csúcs, ezért nem adtam hangot a dolognak. Benedek lekapta a nedves óvszert, és elkezdte verni a farkát.

- Gyere ide! - mondta, én pedig automatikusan vártam az édes-nedves nedűt a számba. Befeszült, hangos nyögés, majd kitört belőle. Sajnos nem volt a legélvezhetőbb, nem nagyon érdekelte, hogy a számba lője, vagy hogy engem találjon el, így egy kevéske jutott az arcomra, a többi mind az ágyra, el az arcom mellett. Többet vártam, hiszen a spermája erőtlen volt, és nem is túlzottan fehér, vagy ragacsos. Miután elment, a farkát a számba nyomta, és letisztogattam, amennyire tőlem telt.

- Na, most én jövök - jelentettem ki, és a hátamra feküdtem, elkezdtem verni. Benedek se szó, se beszéd, már ugrott is a farkamhoz, hogy minden örömömet fogadhassa. És én nem hazudtoltam meg magam. Kis idő elteltével befeszültem, visszafogtam, amennyire lehet, és átadtam magam a kitörés érzésének egyenest Benedek szájába. Nem kevés anyagot termeltem, erőteljesen lőttem. Benedek nem nyelte le, visszafolyatta az egészet a farkamra, a golyóimra és a szakállára.

 

- Na, aludjunk - mondta, felpattant, és betakarózott. Én pedig néztem, mint borjú az új kapura.

- És ezzel mi lesz? - kérdeztem a gecis farkamra utalva.

- Ott egy zsepi az ágy mellett, takarítsd össze. Ja, meg adj nekem is egyet - válaszolt, megoldva a problémát. Letörölte a szakállát, én megtisztítottam magam, amennyire lehetett, majd én felhúztam az alsógatyám, mellé feküdtem, és elaludtunk. Másnap reggel korán keltem, hogy bemenjek az órára, és kissé másnaposan. Korábban keltem, mint kellett volna, az új környezet miatt, meg mert nyugtalanul is aludtam. Benedek alsó teste ki volt, és láttam a farkát nem nemzőképes állapotban. Nem volt túl nagy, de ilyenkor kinek nagy. El kellett készülnöm, de új  környezet, nem ismertem a lakótársait sem, és az tuti, hogy nem aludtak el tőlünk előző este. Megláttam az esti maradványainkat, és úgy döntöttem, lepippantom még álmában. Nem sikerült, ugyanis felkelt szinte egyből.

- Hány óra? - kérdezte, mire én közöltem az időd, és hogy lassan mennem kell.

- Nem baj, azt még befejezheted - mondta, és kezdett egyre merevedni a farka. Előzékenyen befejeztem, az estihez hasonló gyenge lövéssel jutalmazott, amit ez esetben a számba küldött, és lenyeltem. Majd felöltöztünk, kikísért, csókkal váltunk el.

Benedekkel nagyjából 2 hétig tartott ez az állapot. Az az idő alatt párszor lefeküdtünk, mikor is megutáltam a passzívkodást. Az a két hét alatt azt gondoltam, hogy mi majd egy pár leszünk, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elmenjen a kedvem a párkereséstől. Akkor hogy miért futottam utána? Tetszett a bohém életstílusa, és tetszett, hogy rá tud venni dolgokra, amiket amúgy magamtól nem csinálnék meg. Szerencsére még pont időben felfogtam, hogy ez az élet nem nekem való, és ha tovább erőltetem, akkor tönkre fog tenni. Rájöttem, hogy hasonló életstílust akarok képviselni, de több felelősséggel, és több tekintettel az emberekre. Rájöttem, hogy én nem akarok bohóckodni, és csak úgy a világnak élni. Egyszerűen amit akartam az a szabadság, és hogy én dönthessek arról, mit akarok, mikor akarom, és kivel akarom. Magam akartam hibázni, és rossz döntéseket meghozni, és ezekből tanulni. És mikor rájöttem, hogy akkor se tudnék Benedekbe szeretni, ha ő lenne az utolsó férfi a világon, egyik reggel nem írtam rá. Ő pedig nem keresett.

Még egyszer beszélgettünk 4 évvel később, mikor már komoly és tartós párkapcsolatom volt. Édeshármast akart. A párommal (akivel szintén lefeküdt a múltban) közösen kiadtuk az útját.

BpPasi. Creative Commons License 2018.07.04 0 0 11977

Nagyon jól írsz! Ne hagyd abba! Régóta a legjobbak közt vannak! 

crisper Creative Commons License 2018.07.04 0 0 11976

jöhetnek a sztorik... nagyon jók és olvasmányosak. 

Előzmény: pornopajti (11975)
pornopajti Creative Commons License 2018.07.03 0 8 11975

Ez a sztorim kicsit nyálasabb lesz, mint az előző.

 

17 éves, fiatal férfiú korba lépdelő ember voltam. A szexuálisan frusztrált.

Már gimi első osztályától kezdve gyűlöltük egymást. Pontosabban, ő gyűlölt engemet. Megvetéssel a szemében nézett rám folyamatosan, és ahol lehetett belém kötött, piszkált. Kis nyikhaj volt még, amikor először találkoztunk (én sem voltam épp Adonisz). Zöld szemek, amik átfordulnak világosbarnába, fekete haj, irracionálisan hosszú szempillák, és lenyalt, anyakedvence haj. Ebből nőtte ki magát az évek alatt az általam kreált adonisz alkathoz.

Az évek alatt kerültük egymást. Sok mindent történt azok az évek alatt. Új barátokra találtunk, rengeteget tanultunk, kisfiúból elkezdtünk férfivá válni, és én már szűz sem voltam. Ez valahogy rengeteget lökött az önbizalmamon akkoriban.

 

Egy télen történt, mikor seggrészegen egy buliban voltunk. Akkor próbáltuk ki először a füvet, és valamilyen oknál fogva, én és Dani is ott voltunk, még 3 lány társaságában. Én épp meséltem a bajaimat, az életről filozofáltam, és mivel akkoriban nagy csalódások értek az élet sok területén, ez akkor és ott tört ki belőlem. Dani ezt végighallgatva a végén csak annyit mondott:

- Nemhogy jobb emberekkel vennéd körül magad, mint például én.

Köpni-nyelni nem tudtam. Az ember, akit gyűlöltem és gyűlölt, együttérzést mutatott felém. Nem válaszoltam, és a körből a többiek vették át a szót, mindenféle fecsegéssel. Tajtrészegen a fű nem segített sokat, így aznapra kidőltem, de ez a momentum megmaradt. Másnap ráírtam, és elkezdtünk beszélgetni. Felfedeztük, hogy egymásban sok a közös dolog. Voltak olyan dolgok, amiket más emberrel nem tudtunk megbeszélni. Egy volt a baj: Dani nagy nőcsábász volt. Arról nem teringtek pletykák, hogy lefeküdt-e valakivel, de hogy az egész sulit végigsmárolta, arról már igen. A barátságunk egyre mélyebb és mélyebb lett, és elkezdett érdekelni, mint férfi. Gimi első óta rengeteget változott. Atlétikus testalkata lett, kifejezetten sportos, sűrű, egyenesszálú szakáll nőtt az arcán (amit leborotvált, de még így is borostás maradt). a haját rendberakta, oldalt levágott, felül kicsit hoszabb, pont tökéletes kivágású, és általában divaos, szűk szabású ruhákba járt, noha soha sem túl szűkben. A pattanásaitól megszabadult. De csak ekkor figyeltem meg, hogy milyen remek állású az ajka, amely fecskeívet követ, milyen vastag, de jólszedett a szemöldöke, ami csak jobban kiemelte csillogó szemeit. Egyszóval: jóképű, és sármossá vált. Megfigyeltem én, gyakran az öltözőben is, tesi óra előtt és után. Hát, udvariasan szólva is: még az osztályomból a fiúk is azt mondták, hogy Daninak van a legjobb segge. Pedig ők aztán kőheterók.


Ahogy nőtt a barátságunk, gyakran szóba hozta:
- Hé. Am te buzi vagy?
Én meg erre többnyire:
- Ja, persze (szarkasztikusan). És te?
- Én az.
- Ja, persze, mindenki ezt mondja.
- Szeretem a meleg pornót.
- Pff, én is.
És ehhez hasonló beszélgetésekkel elhülyéskedtük a dolgokat.
Történt egyszer, hogy egy nyári szünetben elhívott magához. Lazulni, sörözni, meg lógni a falujába (történetesen: ott lakott, ahol Gyuri is). Én meg természetesen elmentem hozzá. A családja ebéddel, meg vacsorával is kínált, de nem zaklattak bennünket különösebben, ha épp a házukban voltunk.
Estefelé megkérdezte tőlem, hogy mit akarok csinálni. Én meg mondtam neki, hogy igazából nekem mindegy. 
- Csak mert van egy sorozat, amit elkezdtem nézni, és kurva jónak tűnik. Nézzük? - kérdezte, amire igent feleltem. Amíg kereste, hozzátette:
- A főszereplő csávó olyan jól néz ki! 
Pislogtam egyet kettőt, dehát, mitagadás volt, a főszereplő csávó tényleg jól nézett ki.
- Kezdek álmosodni, edzünk, és fekszünk? - kérdezte a sokadik rész után.
- Persze! - feleltem, és elő is vette az otthoni kis súlyokat, amiket elkezdett emelgetni. Félmeztelenre vetkőztünk, és elkezdtünk edzeni. Ő a karslyokkal kezdett, addig én hasgyakorlatoztam. Utána fordítva. Láb, kéz, has, hát, mellgyakorlat.
- No, jól leizzadtunk. Aludjunk, majd holnap tusolunk - hangzott valami efféle mondat a szájából, és befeküdtünk az ágyba. Levettem a nadrágomat, és felhúztam a pizsomafelsőmet (tudniillik, mindig egy felsőben aludtam).
- Nem zavar alvás közben a felső? - kérdezte, én pedig zavarodottan ránéztem. Ő egy szál szűk boxerben volt, és takarózott.
- Nem, már megszoktam. Jobb is szeretek így aludni.
Végigmért.
- Szerintem nem kellene felsőben aludnod. Jó tested van. Csak kellene még vele foglalkozni.
- Hát, ha te mondod - feleltem, és levettem a felsőmet. Rajtam is már csak egy boxer volt. Sajnos, rajtam egy bő boxer, aminek a közepe nyitott volt, és egy gomb fokta össze.
- És hol fogok aludni? Miben? - hangzott a kérdés, mivel ő már az ágyban volt, betakarózva.
- Hát, elég nagy ez az ágy kettőnknek. Én úgyis mindit a jobb szélén alszok, ha épp nem keresztbe.
- Na de Dani, még a végén rosszra gondolok.
- Csak azt ne! - kiáltotta nevetve, én meg bebújtam az ágyba, mellé.
- Neked melyik csávó tetszett a legjobban a sorozatból? - kérdezte kis idő elmúltával.
- Nekem a /***/. Szerintem ő a legjobbképűbb. Bár a főszereplő is kurva jól néz ki.
- Ugye? Képzeld, ha azok ketten összejönnének, miket le nem művelnének.
- Hát, 18-as karika nélkül nem adnák le.


Kis szünet.


- Neked feláll? - kérdezte ismét.
- Nem - hazudtam - Neked?
Átfordult, és egymással szemben voltunk.
- Dehogy, ugyan már - felelte a szokásos vicces hanglejtésében, kcisit emelkedett hanggal. - Minek nézel te engem?
- Minek nem? - kérdeztem, majd megmozdultam, hogy majd átfordulok. De mind a ketten összerezzentünk, mert a végeik összeértek.
- Jézusom, bocsi! - mondtam félénken, és őszintén sajnáltam.
- Hazudtál - mondta, miután az ijedtsége abbamarat.
- Pff, te is - feleltem megsértődötten.
Kínos csend.
- Ki kéne verni, nem? - kérdezte tőlem.
- Csak így itt, és most? Legalább valami pornót mutathatnál, úgyis kíváncsi vagyok, milyen meleg pornót szoktál nézni.
- Akkor mutatok.
Ledobta magáról a takarót, belenyúlt a gatyájába, és elővette, és lassan elkezdte huzogatni.
Nyár volt, és telihold lehetett, ugyanis a kinyitott ablakon, és felhúzott redőnyön keresztül annyi fény jött be, hogy minden láthatóvá vált. 
Az atlétikus teste, az izmainak idomai. Testszőrzetet tekintve akkor épp szakálla volt. A mellkasán nem túl dús, gyenge szálú, de erőteljesen látsszó szőrzet nőtt. Felhasnál semmi, egészen a köldökéig, ahol is tökéletesen kikövezett út volt a boldogsághoz. És az a "boldogság". Nem lehetett nagyobb a farka az enyémnél, sőt, még talán kicsit kisebb is volt. De azzal a testtel együtt maga volt a gyönyör.
- Tényleg kiakarod verni?
Kérdeztem, holott már verte.
- Persze.
Nekem se kellett több, ledobtam magamról a takarót. Kigomboltam boxerem gombját, és előbujtattam. Elkezdett nézni, és úgy verte. Nekem is lapos hasam volt, vékony voltam, atlétikusabb fajta (noha közel sem annyira, mint Dani). Az én mellkasomon épphogy csak elkezdett kihajtani a szőr, és már látható volt, a hasamnál elveszett a boldogsághoz vezető út, ugyanis eléggé beszőrösödött, de hál'istennek akkorra pont leborotváltam a golyóimat, és a falloszom körüli helyet. Dani is szépen borotválva tartotta.
- És csak így verjük? - kérdeztem.
- Hát hogy másogy? - kérdezett vissza.
elkezdtem masszírozni a golyóimat is, azokat is kibujtattam a boxeremből. Egyszercsak abbahagyta farkának verését, a térdén levő boxert teljesen levetette, és felém fordult. Mélyen a szemembe nézett. És megcsókolt. Én visszacsókoltam.
Erre pozicíót váltott, és az ágyban rám ült, pozicionálva, hogy a farkam, és a farka összeérjen, és úgy csókolt.
- Mostmár úgy is mindegy - mondta, és hevesen csókolt. Majd egyszer összefogta a farkunkat, és elkezdte verni, közösen. Azt hittem, majd eldurranok.
- Ez unalmas, mondta, majd felkelt az ágyból.
- Tegyük érdekesebbé - válaszoltam, majd a faszát megmarkolva, magabiztosan bekaptam, és szopni kezdtem. Meglepődött, de nem ellenkezett. A farka íze körülirhatatlan volt. Maga a tökély. Nem volt túl eres, vagy túl nagy és vastag. Egyszerűen csak illett. Akartam. És megkaptam. Egyre csak szoptam, és szoptam, néha néha lenyeltem, majd hirtelen kopogtak az ajtón.
- Alszatok? - kérdezte egy csöndös, halk hang, akinek a birtokosa az anyukája volt. Dani gyors beugrott az ágyba, magára dobta a takarót, én is magamra dobtam a takarót, és lapítottunk, színlelve, hogy alszunk. Nem történt semmi.
- Huh. Közel volt - mondtam.
- Hát ja. Folytatjuk?
- Hát, ha már eddig elmentünk - feleltem, és már igazodtam volna, hogy újra a számban érezhessem azt az elképesztő hímpillért. Leállított.
- Most én jövök - mondta, és bebújt a takaróm alá. Először csak megmarkolta, félénken.
- Szóval... - mondta zavartan, és csendben - csak bekapom, és kész?
- Kezd azzal!
És bekapta. Az én farkamat. Először fura érzés volt. Valahogy ettől az érzétől többet vártam. De csak félénk volt még, és ahogy telt az idő, ahogy egyre magabiztosabb lett, úgy vált egyre jobbá. Szopta, nyalta, köpte, és játszott fele. Egyik oldalra nyomta, majd megnézve a feszítésemet elengedte, hogy középre álljon.
- Huh, Dani, én elmegyek. Van valami zsepid? - kérdeztem kis idő múltán, de nem hagyta abba. Még erősebben, és még intenzívebben szopott.
- El fogok menni - kérleltem a hangommal, hogy adjon valami jelet, hogy mit csináljak, hova lőjek, de csak folytatta. Éreztem, hogy nem bírom tovább, megfeszültem, majd egy hatalmasat lőttem. Dani ügyesen kivette a farkamat a szájából, nem túl távolra, és nyitott szájjal várta az örömöt. Kapott is rendesen. A szájába, a szája szélére, és az arcára is. Sűrű, ragacsos gecit lőttem. A végén lenyalogatta a farkamat, mikor is úgy kellett lefognom, mert érzékeny lett a makkom.
-Hmm, ez érdekes volt - mondta, nyalogatva a szája széléről örömnedűm maradékát.
- Kérdeztem, hogy hova menjek el - mondtam nyűgösen.
- A jó helyre. Milyen sűrű!
- Soha nem kóstoltad még a sajátodat?
- De, de az egészen másmilyen.
- Akkor én is megkóstolom - feleltem, és a hátára fektettem.
- Te összementél! - jelentettem ki csodálkozva.
- Igen, nem tudom miért - mondta, enyhén zavarban. A szakálla és az arca még mindig tele volt a gecimmel. Nem bírtam ki, át akartam adni az érzést, amit tőle kaptam. A farka annyira kicsire ment össze, hogy a nyelvemmel kellett megtalálnom a makkját a fitymája alatt. De meglett. És én elkezdtem szipkodni, nyaldosni. És éreztem én, hogy nem maradt száraz az aktus alatt. A fitymája jókora előnedvet tartalmazott, amitől szívesen szabadítottam meg. Addig zsonglőrködtem, mígnem megint kőkemény lett a farka. Akkor aztán rendesen belehúztam. Szoptam, nyeltem, nyaltam. Még a golyóit is körbenyaltam. Nem is kellett sok idő, hallottam a visszafolytott, de ismerős nyögések hangjait. És igazam volt. Megfeszült, majd lőtt. De én nem hagytam kárba vészni, bekaptam, és hagytam, hogy egyenest a számba lőjön. Meg is lepődtem, ugyanis a mennyiség, amit kilőtt még egy csataló mennyiségével is versenyezhetett volna. Tele lett a szám, és ki kellett köpnöm (lenyelni nem volt időm). És a sok nedű mind visszafojt a farkára, a golyóira, a combjára és a kezemre. Ezen túl majdnem szemen talált, és az arcomra is jutott egy kevés.
- Huh! Hát ez jó volt - felelte lihegve.
- Jézus. Mikor verted utoljára?
- Ma reggel, mielőtt jöttél - mondta kuncogva, én meg hozzáláttam, hogy a nyelvemmel feltakarítsam a farkán csillogó, folyó és ragadó gecit. Ezután felállt, és felkapcsolta a villanyt.
- Na, nézzük a károkat - mondta úgy, hogy az arcán a kaján vigyor mellett még ott csillogott az én adalékom. 
- Jézus! Ez oszt azért megszaladt - mondta a tökörbe nézve - De azért neked is ahogy látom.
Belenéztem a tükörbe, és megláttam, ahogy rajtam is csillog még az ő nedűje. Szépen körbenyalogattuk az arcunkról. Majd rámnézett, és halkan felnevetett.
- Hogy tudsz még mindig állni? - kérdezte.
- Magas a vérnyomásom - mondtam tanácstalanul enyhén álló farokkal, miközben az ő összement farkát vizslattam. Elővett egy zsebkendőt, és átnyújtotta.
- Szerintem a hasadról ezzel szedd le - mondta, és akkor láttam meg, hogy a hasamon levő szőr között is van bőven. Nyugodtan letisztogattam, ezután befeküdtünk az ágyba, mintha mi sem történt volna, anyaszült meztelenül, egymás mellett. És elaludtunk. Másnap láttam még felvenni a gatyáját, majd úgy viselkedtünk, mintha mi sem történt volna. Soha, senkinek nem meséltük el a történetet, noha gyakran célozgattunk egymásnak (néha még mások előtt is, akik csak értelmetlenül néztek). Én szerelmes voltam belé, és gyakran újraéltem a történetet, míg ő nem így érzett. Akkoriban azt gondoltam, tudja, és ez miatt nem történik komolyabb dolog. Később megtudtam, hogy egy hetero osztálytársunkba volt szerelmes. A gimi alatt összevesztünk, míg végül egyetemen megbékéltünk egymással, és Danival a mai napig barátságot ápolunk, noha többet sosem feküdtünk le egymással.

kkrobag Creative Commons License 2018.07.03 0 1 11974

Szia!

kellemes történet,

folytatod?

küldheted privátban is

Előzmény: pornopajti (11973)
pornopajti Creative Commons License 2018.06.30 0 7 11973

Elindultam utána a konyhába, követve gyönyörű seggét, és immáron himbálózó golyóit. Helyet foglaltunk egymással szemben, és rágyújtott egy szál cigarettára.

- Nem akarsz az ölembe ülni? - kérdezte kaján vigyorral.

- De - válaszoltam, és már az ölébe is ültem, miközben a cigarettáját szívta.

- Nagyon jól szopsz - válaszolta - Ez volt az első alkalmad?

- Hát, igen.

- Még tanulni kell az öklendezéssel, de ahogy tapasztaltam, meglehet szokni - mondta, majd éreztem, hogy a seggemnél megmozdult a farka.

- Hát igen, majdnem elmentem én is.

- Nem akarod kipróbálni a többit is? - kérdezte, majd a kőmerev farkamhoz nyúlt, és szétkente az előnedvet rajta.

- Huh, hát, nem hinném. Az most sok lenne, meg nem is hinném, hogy abba a pozícióban én jól érezném magam. Hogyhogy máris készen állsz még egy  lövésre?

- Az exem imádott szopni. Volt, hogy naponta többször is leszopott, és még mindezek után megdugtam, szóval beedzőtem. Akkor leszopsz mégegyszer?

- Hát persze! - feleltem mosolyogva, és eléereszkedtem. Nem volt még merev, látszott rajta, hogy egy kicsit még ki van merülve. Megmarkoltam a végét, és végighúztam a kezem.

- Ó, hát maradt itt még - mondtam a felnézve, majd lenyaltam a maradék kis gecijét, és elkezdtem szopni, szépen, lassan, nyelvvel. Ebben az állapotában nem okozott nagy problémát a lenyelése sem. Így szoptam egy darabig, érezve, hgy egyre merevebb és merevebb, nyalogatva a golyóit is ezuttal egészen addig, míg el nem szívtam a cigarettáját, majd felállt.

- Menj a nappaliba, mindjárt megyek én is - mondta, azzal elindult a hímfalloszával együtt a fürdő felé fogat mosni. A fürdő mellett volt a nappali, és bementem, helyet foglalva a kanapén. Amíg vártam, gyorsan lenyaltam a saját farkamról is az előnedvet. Eszembe jutott, hogy egyszer szájbalőttem magam. Lefeküdtem a földre, majd a lábaimat felemelve amennyire csak tudtam nekidőtöttem az alsó testem a falnak, hogy a farkam egyenest felettem legyen, és kivertem. Akkoriban nagyon megijedtem ettől, és többet nem csináltam.

- Min gondolkodsz? - lépett be széles mosollyal az arcán. A farka már merev állapotban himbálózott, és most megfigyelhettem, hogy mennyire eres, és a teljes vastagsága is feltűnt. Nem csoda, hogy öklendeztem tőle.

- Egyszer majdnem leszoptam magam, de csak a gecimet tudtam a számba lőni - mondtam játszi könnyedtséggel.

- Na, azt megnézném! Megmutatod? - kérdezte, majd leüllt mellém a kanapéra, és lassan elkezdte verni a farkam.

- Huh, ne csináld, mert elmegyek! - kiálltottam fel, és egy csepp hazugság se volt abban, amit mondtam.

- Ennyire? - kérdezte széles vigyorral, majd poziciót váltva felettem, elkezdett csókolni. Éreztem a mellkasomon a mellkasát. Birizdálta a mellkasszőre a mellkasom. Éreztem a vágyat, és a lüktetést, amit csókokkal mutatott irántam, és a farkammal éreztem a farkát. Átkaroltam, és csókoltam, amilyen hevesen csak tudtam. A csókok abbamaradtak, és elkezdte a nyakamat, és a fülemet harapdálni, csókolgatni, én meg átkaroltam, a fejét símogattam.

- Meg akarlak baszni - súgta a fülembe, majd felemelte a két lábomat.

- Ne, én azt most nem akarom - mondtam, miközben már én sem tudtam, hogy mit akarok, de ő csak tovább csókolt. Éreztem a seggemet, ahogy a farkával símogatja, éreztem a csókot, amit átadott.

- Egy ujj! - mondta hirtelen, majd megnyalta az egyik ujját, és elkezdte simogatni vele az ánuszom nyílását. Nem volt sok időm megszokni, mert hirtelen behatolt. Megijedtem.

- Ne! - kiálltottam fel, de ő csak tovább csókolt, játszadozva az ujjával a férfias szüzességemben.

- Ez még csak az egyik ujjam - felelte mosolyogva, majd benyomott még egy ujjat, amire egy ujjabb minisikoly volt a válasz, és egy újabb csókáradat.

- Forró vagy, felelte.

- Én ezt nem akarom - mondtam, akkora már komolyan gondolva a dolgot. Mélyen a szemébe néztem. Vadság volt benne. Ő volt a vadász, én meg az áldozat. És levadászott.

- Meg foglak baszni - suttogta a fülembe, kirántva két ujját, már el is tűnt a szobából, de mire észbe kaptam, már vissza is tért egy adag sikosítóval. A sokk miatt a farkam se volt már olyan merev, mint azelőtt, de a összemenésnek hála, ismét nedves volt.

- Ne szoríts, engedd el magad, jó lesz - mondta, miközben nyomott egy adagot a már óvszert viselő farkára, majd egy ujabb adaggal bekente a nyílásomat.

- De én ezt most még nem akarom - feleltem.

- Ne aggódj, jó lesz - mondta, majd felhelyezte a lábaimat a vállára. Egy darabig csak simogatta a farkával a nyílásomat. Majd hirtelen egy éles szúrás, és egy sikoltás.

- Ne szoríts, ereszd el magad. Még a fele sincs bent - mondta, majd lefogta a kezeimet. Nem ismert folyamatos fájdalom járta át az egész testemet az ánuszomból kiindulva, majd mikor kicsikét alább hagyott, és már nem feszítettem az egész testemet, tövig nyomta a farkát belém. Egy ujabb sikolyt hallattam, ami nem volt a férfiasságnak a csúcsa.

- A nehezén túl vagy - mondta, majd lassan elkezdte bennem mozgatni a farkát. Nem tudom, milyen sokáig voltunk ebben az állapotban, lehetett akár egy óra is, de akár néhány másodperc is, mire a fájdalom enyhülni kezdett.

- Jobb már? - szólalt meg, komolyságot sugározva.

- Igen, egy kicsivel.

- Látod? Mondtam, hogy jobb lesz - felelte, és elkezdett baszni. Eleresztette a kezem, és lassú mozgásokkal járta be ánuszomat, felfedezve annak minden porcikáját. Jajongtam még egy darabig, de a feszülés elkezdett abbamaradni. Minden lökést éreztem magamban. Óvatosan fel akartam mérni, micsoda károkat okozott, ezért a seggem felé nyúltam. És megéreztem, ahogyan az egész farkát befogadom, éreztem hogy a farka nedves a sikosítótól, éreztem, ahogy a golyói a seggemhez tolódnának (ha nem lett volna ott a kezem). Éreztem, ahogy megbasznak. És ez beindított.

- Látom újra élsz - felelte a farkamat bámulva. Egy nyögés volt a válasz. Elkezdett gyorsítani a tempón, és ő is nyögött, én közben a farkammal játszadoztam, és átadtam magam neki. Megfeledkezve az előző fájdalomtól, valami egészen kéjes gyönyört éreztem. Valami különleges érzést, mintha ismét bármelyik pillanatban elmehetnék, ezért abba is hagytam a farkam verését.

- Mindjárt elmegyek! - mondtam neki.

- Ó. Akkor váltsunk pózt - és azzal kivette belőlem a farkát. Ez ismét fájdalmat okozott, aminek köszönhetően nyögtem egy fájdalmasat.

- Huh, nem biztos, hogy ez ismét menni fog - feleltem.

- Feküdj hasra, és rakd szét a lábad - mondta, és én nem ellenkeztem. Hsana feküdtem, majd a seggemet felemelve pucsító pózba helyezett.

- Figy, tényleg nem... - és bumm, ismét a fájdalom, ismét behatolt, és most udvariasságokat mellőzbe, keményen elkezdett baszni, én meg csak nyögtem, eleinte fájdalmasan, majd kéjesen. Ő hol gyorsított, hol lassított a tempón.

- Ez így nem jó - felelte, majd a farkát bennem hagyva, óvatosan mozogva a földre állt, a seggemet pedig a kanapéhoz igazította úgy, hogy a felső testem a kanapén, az alsó pedig a földön térdeljen.

- Ahh - hatolt belém olyan mélyre, amennyire fizikailag lehetséges volt, én pedig ismét nyögtem. Az előbbinél lassabban kefélt, és mos rámdőlt. A has, és mellkasszőrét most a hátamon éreztem, miközben a nyakamat csókolta. Folytatta ezt egy darabig, majd új erőre kapva ismét elkezdett baszni, annyira keményen, amennyire csak lehet. Én pedig kapaszkodtam, és nem bírtam tovább. Hangos nyögések közepette hirtelen összeszorult az ánuszom, különlegesen kéjes érzést nyújtva Gyurinak, majd kitört belőlem minden férfiasságom.Gyuri baszott engem, én pedig csak lőttem magamból ki a gecit, egyenest a kanapéra.

- Máris elmentél? - kérdezte, miután abbahagytam a nyögést.

- Sajnálom -feleltem, és tényleg sajnáltam.

- Na, akkor mindjárt én is elmegyek. Bírod még egy kicsit? - kérdezte.

- nem tudom, szerintem egy kicsit még igen - feleltem, mire elkezdett ismét baszni, most sokkal lassabban, mélyebben, és intenzívebben. Engem ez viszont már nem izgatott, és elkezddett zavarni is.

- Mindjárt elmegyek! - mondta, majd kihúzta a farkát belőlem. Ez meglepett, és ismét csípett, de nem volt időm.

- Gyere! - mondta, egyre inkább zihálva. Lekapta magáról az óvszert, és elkezdte verni, én pedig elé ereszkedtem, és kinyítottam a számat. Hangos nyögések sorozata, majd befeszült, és lőtt, tele az arcomat. Ahogy várható volt, kevesebb gecit tudott most adni, mint az utóbb, de így is szép mennyiséget lőtt ki magából. A nyögések szép lassan abbamaradtak, én pedig letisztítottam a farkát a maradék gecitől.

- Szépen lelőtted a kanapémat! - mondta mosolyogva, sértődést színlelve.
- Nem nagyon volt választásom - feleltem neki. Gyors elszaladt egy zsepkendőért, hogy összetörölje a dolgokat, én pedig meglátogattam a WC-t, és mégegyszer lefürödtem. Majd hazavitt, de egy új világ nyílt ki előttem. Gyurival az elkövetkező  évben még 3x feküdtünk le, ez idő alatt szerelmes lettem egy osztálytársamba (akivel le is szoptuk egymást), volt szexrandim, majd egyetemi éveim is tele voltak hasonló kalandokkal. Ha tetszett nektek a sztori, akkor szívesen leírhatom a többi érdekeset. Még Koleszos is van közte :P

pornopajti Creative Commons License 2018.06.30 0 5 11972

Gyakran járok ide, és nagyon be tudnak indítani a történeteitek. Sajnos az én elsőm nem koleszos sztori, de szerintem beindító. Néhol talán kicsit túlzok, és a neveket is változtatom, de remélem tetszeni fog ;)

 

Középsuli, 2. osztály, egy 15 éves, kanos fiú. Ez voltam én. Se nem duci, se nem kigyúrt, épp hogy fiúból kezdek átalakulni valami mássá, valami felnőttiesebbé, de ennek az átalakulásnak az eredménye még nincs meg. Legalább is nem látszik. 11 évesen fedeztem fel a netes pornót, 12 éves koromtól pedig kőkemény meleg pornót néztem. Akkoriban még nem nagyon esett le, hogy ez mit is jelent. Inkább csak nem érdekelt különösebben. Kis keresztény faluban nőttem fel, így ez az egész egy szörnyűséges dolognak számított, de én nem láttam annak. 

14 évesen lett barátnőm. Nem szerettem. Egyszer majdnem lefeküdtünk, de nekem nem állt fel. Itt kezdődtek a problémák. Is itt is van a 15 éves kanos fiú, akinek nem áll fel... A lányokra.

Nem voltam egy adonisz alkat akkoriban. Semmi különleges, még a szakállam is csak pelyhedzett, de minden jel arra utalt, hogy csúnya se vagyok. Fekete haj, karakteres arc, sötétzöld szemek, szőrös kéz és láb, mellkasomon alig hajtott ki néhány szőrszál, de a köldökömtől egyre csak szélesedett a boldogsághoz vezető út. Ezzel a kinézettel találtam rá a kékbetűs oldalra, ami akkoriban még nem számított túl népszerű dolognak. Regisztráltam, és rögtön kerestem meleg férfiakat a közelemben, akikkel beszélhetek a megpróbáltatásokról, és hogy mi vár rám. Semmi. A legközelebbi ember is 40 km-re tőlem, és a 40-et karcolja. Hagyom a picsába, és kiverem. Ki is vertem.

 

Néhány nap múlva ismét felnéztem az oldalra, és a 40-es csávó írt nekem. Én válaszoltam, és tudjátok hogy megy ez. Beszélgettünk, ő mint tapasztalt meleg férfi, én mint kezdő. Majd megkérdezte, hogy nem cserélünk e képet. Úgy voltam vele, egye fene, de ő kezdte. Egy kerek fej nézett a képernyőről rám, mosolygós kék szemekkel, fekete hajjal és fekete körszakállal, amit már az idő vasfoga elkezdett őszessé, és fehérré varázsolni vékony és széles szája körül. Szemüvegben volt. Meglepődtem, de a korához képest rettent vonzó arca volt. Képpel válaszoltam, és meglepődött, hogy tényleg milyen fiatal vagyok. Ahogy folytattuk az internetes csevegést, egyre inkább lett forrósodott a téma. Megvolt az erotikus képcsere, az internetes csevegésen alapuló faszkiverés. Még azt is megemlítettem neki, hogy egyszer élőben is kiverhetnénk.

 

Majd eljött a nyár, vele a nyári meló. Barátnőmmel ekkortájt szakítottam, és szezonális munkákra jártam, a földekre, vagy barack és cseresznyefákhoz. Egyik alkalommal nagyon nehéz volt a meló, és elvoltam maradva. A nap erősen pirította a bőrömet, és piszkos is voltam. A munkásbusz meg otthagyott, mert nem figyeltem eléggé az időt, és nem volt körülöttem senki, aki az én csoportomban lett volna. Akkor viszont hívnom kell apámat, hogy ugorjon el értem, hiszen nem vagyok éppenséggel közel az otthonomhoz. Ekkor ugrott be! Gyorsan előkaptam a mobilomat, gyorsan adatforgalom, és fel a kékoldalra. Éppen fent volt, és ráírtam, megadja-e a számát, hogy felhívjam. Ő igennel felelt, és fel is hívtam.

 

-Öhm, szia! Figyi, itt vagyok a közelbe [szituáció elmagyarázása], és, nem tudom ráérsz-e, de szükségem lenne egy fuvarra hazafele... Meg megihatnánk egy limonádét is, vagy valamit.

- Persze! Semmi gond, elugrok érted - válaszolt egy mélyzöngésű, kellemes hang a telefonba. - 10 perc, és ott vagyok.

És 10 perc múlva ott is volt. Egy piros autó állt meg a föld  végén.

- Szervusz - köszönt nekem - György vagyok, de hívj csak Gyurinak.

- Szia, én Ákos - feleltem neki. Egy nagyon laza ujjatlan felső volt rajta, és egy még lazább, susis nadrágot viselt, amihez strandpapucsot húzott fel. Én is végignéztem magamon. Nem voltam túl inspiráló látvány. Egy 2x akkora rövidujjú kifeslett felső, egy durvább szövésű, strapabíró nadrág, egy sportcipő, és 6 órányi izzadtság a napon. Gondoltam, mindegy is, hiszen most nem elcsábítani akarom.

- Ha gondolod, elugorhatnánk hozzám. Olcsóbb lenne nekem a kávém, a hűtőben meg van üdítőm, neked se kellene pénzt kiadnod rá - felelte, miközben beszállt az autóba.

- Huh... - jöttem zavarba - Hát... Tiszta piszok vagyok, meg izzadtság, nem lesz baj, ha így megyek? - kérdeztem eléggé zavarban, és éreztem, hogy a gatyám elkezdett  feszülni szépen lassan. "Szerencse, hogy ez a nadrág elég kemény, hogy lefogja" - gondoltam magamban.

- Egyáltalán nem baj, gyere, utána hazadoblak, úgyis dolgom lesz majd nem messze az otthonodtól.

Beültünk az autóba, begyújtotta, és elindultunk a házához. Nagyjából 5 perc út lehetett. Felesleges fecsegéssel telt el, és lopott pillantásokkal a nadrágja felé, de semmi. Ő nem küszködött domborodó nadrággal, mint én. Valószínűleg nem is akar semmit. Ez megnyugtatta az én férfiasságomat is kissé.

 

Odaértünk. Kedvesen mosolyogva beinvitált, és én befáradtam a lakásába. Rend volt, és tisztaság, balra a konyha, és arra mutatott. Én arra mentem, és helyet foglaltam egy széken.

- Milyen volt a meló? - kérdezte, miközben felrakta magának a kávéját, és elővett két poharat, és az üdítőt.

- Huh, nagyon nehéz, nagyon kifárasztott, kicsit lógtam is belőle. Az meg hogy itthagytak, hát az nagyon felkúr. Én meg itt vagyok ilyen szutykosan, ahj, utálom a piszkot - feleltem neki egy hosszabb mondókával, amíg ő töltött az üdítőből.

- Ha gondolod, lefürödhetsz itt - válaszolt egy huncut mosollyal az arcán, nekem meg a torkomon akadt az üdítő, és nehézségek árán tudtam csak lenyelni. A farkam egyik pillanatról a másikra lett kőkemény.

- Hát - jöttem zavarba ismét - az lehet nem ártana. Tisztább lennék.

- Hát akkor erre tessék - elindult egy irányba, ahol a fürdőszoba volt. Elkezdte engedni a kádba a habos vizet, majd mikor megfelelő hőmérsékletűnek vélte, felém fordult.

- Nem bánod, ha én is veled fürdök? - kérdezte teljes mosollyal az arcán.

- Nem - feleltem rá kisebb várakozás után. Nem zavartatta magát, ott helyben lehúzta magáról a nadrágot, gatyával együtt, majd a felsőjét is. Úgy éreztem, elkezdek égni. Előttem állt egy meztelen, rettent vonzó, karbantartott alig 40-es férfi. Szakálla most le volt borotválva, és erősen borostás volt az arca, feketés-őszülős fürtjei sem voltam, az egész fején 3 mm-es haj lehetett. A mellkasán dús fekete szőrzet búrjánzott néhány ősz szőrszállal egyben, és a felső testének nagyobb részét ez lepte be. Hasa fitt volt, nem kigyúrt, vagy kockás, de fitt, és azt is belepte az ősember jelmeze. És a farka... Nem volt merev, még félmerev sem, de látszott, hogy bármikor képes a duzzadásra. De nem ez volt a legszebb benne. Képenek nem látszott. De borzasztóan nagy volt. Húsfasza volt, és még ebben az állapotban is látszott, hogy nem 15 centis. Gyönyörű heréi voltak, látszott, hogy nemrég borotválta, de már kezdett újra kihajtani a szőrzet. A feneke nem volt túl kerek, de löttyedt sem, azon is volt szőr, úgy, mint egy férfin.

Széles vállaival újra a kádhoz nyúlt, hogy leellenőrizze a vizet. Addig én is elkezdtem vetkőzni, de alig vettem le a felsőm, már újra velem szemben állt. Kedvesen mosolygott, és várta a látványt. Levettem a felsőmet, majd a nadrágomat, de a farkamat a nadrágom tartotta vissza, és gatyán keresztül is kőkeményen állt. Még szélesebbre mosolyodott, majd levettem a gatyámat is.

- Jézusom! Ez kőkemény! - lepődött meg, és mindenféle kérdezés nélkül a kezébe kapta. - Ez nem mindennapi, mintha szét akarna durranni.

- Hát, igen, nagyon rég vertem már ki - válaszoltam elpirulva.

- Te nem akarod megfogni az enyémet? - kérdezte közel lépve annyira, hogy érezzem a leheletét.

- De - válaszoltam, és megfogtam. Először fogtam meg más farkát életemben. Gyönyörű érzés volt, és valahogyan nehéz farka volt. Elkezdte huzogatni az enyémet, és a példáját követve én is az övét, majd megcsókolt. Meglepődtem, de visszacsókoltam. Majd elhajolt.

- Szerintem a víz kész, szálljunk be - mondta, majd a kádba ült. A kádja igencsak hosszú, és széles volt, én vele szemben helyezkedtem el. elég hely volt benne, hogy minden bájunkat elrejtse a víz, legalább is a részéről. Sajnos az én farkam olyannyira feszült, hogy helyet csinált a habokban magának, és a vége kikandikált.

- Nem akarsz közelebb jönni? - kérdezte mosolygós szájjal. Én pedig nem felelve, közelebb hajoltam. Ő is közelebb jött, és elkezdte szépen lassan verni a farkamat, majd megcsókolt. Én is elkezdtem verni a farkát, majd kis idő múlva a kényelem miatt már nem ültem a kádban, hanem térdeltem, úgy csókolt, és verte nekem, míg én neki. A farka egyre merevebb lett, és egyre keményebb. Éreztem, ahogy a farka életre kel a kezemben, és elkezdett görbülni. Jobbra. Ez nem volt kényelmes a bal kezemnek, így egy idő után abbahagytam a verést, hogy a bal kezemmel simogassam az arcát csók közben, és a jobbal verhessem.

- Nem akarod megkóstolni? - kérdezte, kaján vigyorral a száján. Lenéztem, és egy gyönyörű, ívben görbülő, vastag és legalább 22 centis fasz emelkedett ki a vízből, a habok közül. Ahogy látta, hogy lenéztem a farkára, befeszítette, és rántódott egyet.

- De - feleltem, és lejjebb ereszkedtem. Úgy éreztem, mindjárt elsülök. Megmarkoltam a farkát, majd megnyaltam a nyelvemmel a makkját. Éreztem, hogy ismét ránt egyet. Óvatosan bekaptam, és megízleltem. Nem volt különösebb íze, de csodálatos érzés volt. Eleinte óvatosan szoptam, majd ahogy egyre magabiztosabb lettem, egyre keményebben, és nagyobb beleéléssel. Csendben élvezte a produkciómat, míg én küzdöttem a farka szopásáért a vízszinttel. Ahogy szoptam, szépen lassan a kezeit a fejemre helyezte, és éreztem, ahogy a hajamban matat.

- Oh, jól csinálod, de menj mélyebbre - jelentette ki, majd erősen rányomta a fejemet a farkára, engem a víz alá kényszerítve, a farkát pedig a torkomba. Nem ment túl mélyre a farkának íve miatt, és én felbukkantam a víz alól öklendve. De engem nem érdekelt, már önmagamtól hadakoztam, hogy le tudjam nyelni az egészet, míg ő kéjesen nyögött. Egyszer csak felállt a vízből. Kilépett, megtörölközött, és előttem állt, gyönyörű álló farokkal. Egy igazi, tapasztalt meleg tenyészbika látványa volt. Én is felálltam, majd megtörölt engem, hatalmas figyelmet szentelve a fenekemnek.

- Te nem akarod bekapni? - kérdeztem tőle szende vigyorral.

- Áááá, nem, én csak aktív vagyok, csak azt szeretem, ha szopnak, vagy ha baszok - jelentette ki. - De igazán folytathatnád.

- Hát, oké - mondtam, és térdre ereszkedtem a csempén. Jó erősen megmarkoltam a faszát, a végétől húzva a makkig, és egy csepp gyönyörű előgeci bukkant fel a farka hegyén. Gyorsan lenyaltam, és nekiestem a továbbiaknak. Egy darabig csak úgy szoptam, majd poziciót váltottam, és abból az irányból kezdtem szopni, amerre a farka görbült, majd egyszercsak leküldtem az egészet a torkomon olyannyira, hogy a heréi az államat birizdálták. Könnybe lábadt a szemem, és éreztem, hog a gyomrom megmozdul, de megpróbálva visszatartani csak valami nyálszerűség tört ki, belepve a farkát, és az arcom egy részét, ő közben kéjesen nyögött, és a kezével próbálta irányítani a fejemet. Én nem hagytam abba, könnyes szemmel, taknyos orral, de akartam a faszának minden egyes részét, akartam érezni minden egyes eret, az egész makkját, a gyönyörű golyóit. Közben hideget éreztem, valami furcsa dolgot a farkamnál. Nem köptem ki a farkát, viszont a kezemmel a farkamhoz nyúltam. Kőkeményen ágaskodott, készen a bármikori kitörésre, is tiszta előnedv volt, ami guggolva csöpögött a fürdőszoba csempéjéhez. Gyuri kéjesen elkezdett nyögni, én meg egyre gyakrabban nyeltem le farkát, egyre több nyelvmunkát alkalmaztam, és egyre szaporábban mozgattam a fejem. Egyszercsak befeszült, majd eleresztette magát, a kezével a farkára húzta a fejemet, majd ismét befeszülve belém lőtt. A farka a torkomban szorulva vergődött, minden egyes nyomást éreztem, az arcomat elöntötte a szememből és az orromból kitörő könny, és Gyuri csak lőtt, és lőtt, majd kiköpve a farkán még legalább háromszor eltalálta az arcomat. A könnyeimmel küszködve letöröltem az arcomról a könnyeket, majd a farkának estem megint, hogy letisztítsam szépen, komótosan, hogy egy csepp nedü se menjen kárba.

- Huh, hát ez kellemes volt - jelentette ki. 

- Valóban az! Most én jövök, hogy szeretnéd, hogy elmenjek? - kérdeztem, miközben a nyálamat és a forró ondójának maradékát nyalogattam le a számról. 

- Még ne menj el - kérte, majd elfordult tőlem, a wc-nek. A farka sokkal kisebbnek tűnt, mint az előtt, de az enyém nem álló állapotban még így is kisebb. Tévedtem az elején, nem húsfasza volt, csupáncsak ő is enyhén izgalomba jött, a golyói megereszkedtek egy kicsit, és elkezdett hugyozni (a WC-be természetesen).

- De én is el akarok menni - jelentettem ki gyerekes duzzogásba, hozzáérve kőkemény farkamhoz. Nem csak kijelentés volt, úgy éreztem, attól is eltudok menni, ahogyan a nadrágomba bújok, és csupáncsak hozzáér a szövethez a farkam.

- Gyere, igyuk meg amit készítettem - mondta, majd anyaszült mesztelenségével elindult a konyha felé, ahol a kávéja, az az üdítőink voltak. Én meg követtem.


Folytatása még van a sztorinak, remélem eddig nektek is közel annyira tetszik, mint amennyire én élveztem akkor. A sztori további részét akkoriban én még annyira nem élveztem, de mára már izgatóvá vált ;)

LeggingsMan Creative Commons License 2018.06.14 -2 3 11964

2.Storym

Egyik péntek este elmentünk barátommal futni Kolesz melletti futópályára.Koleszba maradtunk azon a hétvégén mert Szombaton bent kelletünk maradni városba.Koleszból kimentünk csak pár dolgot vittünk magunkkal:Dildó,Ovszer,Síkosító,Csere nadrág.Van 2 kedvenc futónadrágunk spandex anyagból van feszül,tapad a testünkhöz.Május volt egy elég meleg este.Lefutottuk a távot és utána elkezdünk beszélgetni.Nadrág csak úgy szorította péniszét.Közelebb hajoltam hozzá és elkezdtem simogatni és lassacskán felállt.Ültünk ellöktem és rámásztam.Elkezdtem a simogatni levetettem poloját testéről a verejték csak úgy folyt.Péniszénél a nadrágot széttéptem és kibujtattam majd bekaptam a szájába az izzadt péniszét.Elkezdem szopni érzem hogy torkomat simogatja kőkemény pénisze.Közbe kiveszem és elkezdem nyalni makkját.Közbe vissza kaptam a számba egyszer csak seggemnél szét tépi nadrágot ami már locsog izzadtságtól.Kiveszem péniszét a számból majd mondom neki:
-Várj egy kicsit előveszem síkosított.(Én)

-Rendbe (Haverom)

Elővettem és bekentem vele péniszét.

Majd lassan ráültem és egyre egyre bejeb ment.

Elkezdtem rajta lovagolni közbe fogtam a mellkasát csak úgy csúszkált az izzadtságtól.

Közbe kicsit féltem hogy Futópálya közepén pucér felsőtesttel és rajtunk feszülős futónadrág és rajta lovagoltam és ne hogy valaki észre vegyen engem ez csak jobban felizgatott.Ő közbe simogatta péniszem. Egyszer csak jobban elkezdtem gyorsabban és gyorsabban lovagolni péniszén,

-Gyerünk gyorsabban,gyorsabban (Barátom)

-Okés(Közbe lihegek én)

 

Egyszer csak érzem hogy egyszer csak elönti seggemet a meleg sperma.Barátom gyors kihúzza majd elkezdi kinyalni belőlem a spermát és közbe simogatja amikor egyszer csak elélvezek én is futónadrág egy sperma.Széttéptem farkamnál és fejét megfogtam és a péniszem és beleraktam a szájába elkezdte tovább szopni és lenyalta rólam spermát.

 

 

 

Nos ha még szeretnétek storyt írjatok ide de nyugodtan írhatok emailt ha bármi kérdésetek lenne. Emailem:kissfec01@gmail.com

LeggingsMan Creative Commons License 2018.06.05 0 8 11960

Sziasztok amikor még 9.esek voltunk legjobb barátommal egy koliba meg egy iskolába jártunk és koleszba.Egyik  Májusi este már nagyon meleg volt 2-en voltunk akkor este szobába.Zuhanyzásból érek vissza és látom pucéran ott veri a péniszét.Nagyon meglepődtem és erre megkérdezi hogy nem szállok be.Rábólintottam odafeküdtem mellé az ágyra én is levetkőztem . A laptopon benyomot vlm pornot ott vertük mindenki magáét és mondta huzuk el amíg csak tudjuk.Egyszer csak megfogja a péniszem és azt mondja hogy cseréljünk most én verem a tiédet te az enyémet.Szóltunk egymásnak hogy amielött elmentünk hogy pihenjünk.1 óra után már egész testünk át volt izzadva. Kinyitja az éjjeli szekrényét haverom és előveszi a gumit és a síkosítót.Erre mondom neki

-:Te meg mit szeretnél megdugni egymást?(Én)

-Hát igen még sosem csináltam így fiúval és kiszeretném próbálni mert olvastam és láttam hogy ha dugnak akkor kéz nélkül elélvezel ha jól csinálják.(Barátom)
-Oké legyen de csak 1-1x csak de ez titok (Én)

-De ez kettőnk között marad(Én)

-Igen igen(Barátom)

Felhúztuk mindketten az óvszert.Nyomtunk egy kis síkosított péniszünkre és ánuszunkat is bekentük.Először egymást tágítottuk újjal.Kicsit később haverom megpróbálja nekem betenni.

-Fáj kicsit lassabban(Én)

-Rendbe óvatos leszek(Haverom)

Lassan sikerült neki tövig bedugni elkezdte lassan érzékien tolni belém.

Úgy izzadság cseppek folytak  végig testünkön és olyant éreztem mint még soha mint ha csak mennyekbe járnák.

Elkezdi gyorsabban és gyorsabban csinálni mint ha csak lovagolnák rajta.

-(Hangosan)Gyorsabban gyorsabban te állat  mindj elélvezek(Én)

-(Hangosan)Oké te mondtad én is mindj eljutok a csúcsig.

Elkezdte gyorsabban és gyorsabban végén éreztem hogy megremeg a teste és nem sokkal utána nekem is.Akkorát élveztem mint még soha.

Percekig egymáson feküdtünk orgazmus után.

-Ekkorát még nem élveztem egy nagyon durva volt.Megérte kipróbálni örülök hogy veled próbálhattam ki.(Én)

-Én is nagyon örülök tényleg olyan jó volt ahogy írták később kipróbáljuk fordítva is ? (Barátom)

-Persze csak kicsit pihenjünk(Én)

Pihentünk közbe megettük egymás spermáját óvszerből és később kipróbáltuk és ez a felállás is mindkettőnknek tetszett.

Ha akartok még storyt akkor írjatok ide fórumra és véleményeket is. A kövi  komolyabb lesz :) :) Email címem:kissfec01@gmail.com F/18

-

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.06.03 -5 4 11957

Sziasztok.

Nekem az első élményem az egyik nyári szünetben volt. Átmentem az egyik osztálytársamhoz, Patrikhoz akinek van egy testvére is de ő és a szülei elmentek autót vásárolni. Játszottunk, majd azt éreztük hogy nagyon meleg van. Levettük a pólót és a nadrágot. Csak egy boxer volt rajtunk. Mindkettőnknek kidomborodott a farkunk a boxerből de próbáltuk rejteni hogy nézzük egymást. Később hívtak a szülei hogy nem jönnek haza másnap reggelig mert nagy vihar volt. Én pedig ottaludtam nála. Egy szál boxerben játszottunk estig amikor Patrik elment fürdeni. Bezárta az ajtót és beült a kádba. Én levettem a boxert mert melegem volt és este nem akartuk kinyitni az ablakot mert berepülnek a szúnyogok. Jó volt meztelenül feküdni az ágyán. Elkezdtem verni a fütykösömet és arra gondoltam hogy milyen jó lenne ketten csinálni. Pár perc múlva kijött Patrik a fürdőből és kevesen múlott hogy pucéran meglásson. Aztán én is bementem. Nem voltam bent öt percig és benyit Patrik. Azt mondta hogy megmossa a hátam. Meg is mosta. Azt hittem hogy mást fog csinálni de sajnos nem simogatta meg a fütyimet. Amikor kimentem a fürdőből és bementem a szobájába ott volt betakarózva és a boxere lent volt a földön. Mondta hogy feküdjek mellé. Odafeküdtem. Úgy játszottunk egy darabig amikor én az egyik körben meghaltam már csak ő játszott. Benyúltam a takarója alá és megfogtam a jó nagy szőrös lankadt farkát amin egy kis fitymatúltengés is volt de nem érdekelt mert jó volt játszani vele. Szóval megfogtam a fütykösét és éreztem az ereket rajta. Ő rácsapott a kezemre hogy ne csináljam. Szomorú voltam de legalább meg tudtam fogni. Az ágyon egymás mellett aludtunk meztelenül. Éjfél körül felkeltem inni és láttam a gyönyörű fütyijét. Elkezdtem simogatni a mellkasát és felkelt. Tetszett neki és már a hasánál jártam amikor a tesója (aki szintén fiú) hazajött és ránk nyitott. Patrik úgy tett mintha aludna én meg közöntem neki mert rajtam volt boxer. Bezártam Patrikra az ajót és elkezdtünk beszélgetni. Látta a boxeren keresztül a farkamat és úgy rámarkolt hogy majdnem felordítottam. Behívott a szobájába és lefektetett az ágyára. Lehúzta a boxeremet és látta a fütykösömet. Nagy vastag és szőrös volt. Megfogta és elkezdte húzogatni. Majd lehúztam a fejét a farkamhoz és elkezdett szopni. Nagyon jó volt. Levettem róla is a ruhát és pucéran átmentünk Patrikhoz. Aludt. Bence (a tesója Patriknak) átölelt és és megcsókolt. Én megfogtam a fütyijét és húzogattam. Utána már hárman folytattuk. Ha szeretnétek folytatom a történetemet.

BNo2000 Creative Commons License 2018.05.31 -2 1 11956

Előző történetem másik főhősét Csabinak hívták.

 

A következő dologra két hét múlva valamelyest hasonló körülmények között került sor. De nem vele és nem is csak 1 fiúval.

 

Az aznap éjszakai szitu kicsit érdekesebb volt. Egy roma származású testvérpárral volt. Szintén a baráti társaságomhoz tartoznak. A kisebbik velem egyidős (napok vannak közöttünk), a nagyobbik pedig akkortájt ünnepelte a 18-at. Amikor megérkeztünk késő délután a diszkóba voltunk kb. 20-an. Éjfélre maradtunk vagy 5-en. Már jócskán elmúlt éjfél, amikor Geri, a kisebbik kiment a mosdóba. Én is követtem. Ahogy elővettük a farkainkat a piszuárnál, én átnyúltam, hogy megfogjam az övét. Egyáltalán nem volt eluasító! Sőt! Ő is megfogta az enyémet. Az övé nagyjából 2/1 nagyobb volt, mint az enyém (a méretemet az előző részben megírtam). Gyengén szőrös, szép sötétbarna fasz, már csalogató volt számomra. Nem is haboztam sokáig. Először nyalogatni kezdtem, majd számba vettem és szoptam, ahogy csak tudtam. Nagyon finom volt a farka, meg az is, ami belőle jött.

A második után közvetlen jött a harmadik is. Ugyanis, mikor éppen őt szoptam, ránk nyitott a bátyja, vagyis Vince. Ahogy megláttam 20 éves srácnak a teljes lankadásból éppen csak éledező, nagyjából 16/5-ös gyönyörű világosabb barna péniszét. Rögtön kezembem majd pedig a számba akartam venni. Elég rövid idő alatt megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor egy ilyen pénisz a számba válik merevvé, eresedik és ondja magából a spermát a számba. Aztán visszatértem még egy kicsit Gerihez. Furcsa volt az, hogy mindez egy testvérpárral zajlott.

 

Szex még ebben sem volt. A szüzességem így még mindig fenn maradt!

Előzmény: BNo2000 (11955)
KaZso83 Creative Commons License 2018.05.25 -3 0 11954

"Máté egyel, míg Kristóf és Zsiga kétévvel jártak felettem. Életkorban pedig mindhárman 12 évesek voltak. (Zsiga évvesztes volt)"

 

PontosításMáté egyel, míg Kristóf és Zsiga két osztállyal jártak felettem. Életkorban pedig Máté és Kristóf 12 évesek voltak, míg Zsiga 13 éves volt. (Máté és Zsiga évvesztes volt)

Előzmény: KaZso83 (11953)
KaZso83 Creative Commons License 2018.05.25 -3 6 11953

Én egy 34-35 éves, 195 cm magas, 105-110 kg, kicsit macis testalkatú, fekete középhosszú hajú és fekete szemű férfi vagyok. A testlakatom nem mindig volt macis. Nevem Zsolti

 

A neveket a történetben szereplők kérése okán megváltoztattam. A többi stimmel!

 

Bár a kollégiumba 5. osztályos, vagyis 10 éves koromban kerültem be, de a szobatársaimat korábbról ismertem, hisz a megelőző két évben a napközi végeztével (du. 15 óra) úgy nevezett tanulószoba volt kora estig (18 óráig). Máté egyel, míg Kristóf és Zsiga kétévvel jártak felettem. Életkorban pedig mindhárman 12 évesek voltak. (Zsiga évvesztes volt)

 

Kinézet:

- Máté: 160-165 cm, 60-70 kg, sportos testalkat, középhosszú barna haj és barna szem kontaktlencsét használt (egyébként rendszeresen igazolt módon sportolt)

- Zsiga: 150-155 cm, 45-50 kg, sportos testalkat, szőke rövid haj és gyönyörű tengerkék szem;estalkat (egyébként ő is rendszeresen igazolt módon sportolt);

Én akkoriban 145-150 cm, 40-50 kg, inkább sportosabb testalkat, fekete hosszú haj (hátközépig ért) és fekete szem

 

A szobánkhoz tartozott külön fürdőszoba. Általában az idő kevéssége és a hely adta lehetőséget kihasználva, párosával jártunk fürdeni. Amikor 13 évesen elkezdtem a 8. osztályt, akkor bukása következtében Máté az osztálytársam is lett. Ekkor iskolaváltás miatt Kristóf már nem volt a szobatársunk. Mivel végül is ez az iskola általános iskola és gimnázium is volt, vagyis 12 évfolyamos, és Zsiga maradt a suliba, így maradhatott is. Negyedik társat ebben az évben nem kaptunk. Az életem viszont ebben a tanévben kezdett igazán megváltozni. Egyre jobban elkezdtek érdekelni a fiúk. Aztán úgy tavasz vége fele jártunk, szóval közeledett a tanév vége, amikor Mátéval kettesbe voltunk egy péntek délután a szobába. Érdemes tudni, hogy volt akkortájt két igen 'extrém' szavajárása a fiúnak. Kapd be a faszom! és a Szopd le! 

Ezen a pénteki napon is többször megjegyezte. A 4-5. ilyen megjegyzésnél visszaszóltam neki, hogy Vedd elő!, erre ő rám nézett és röhögött egyet. Néhány perccel később újra eljátszottuk ezt. Aztán zuhanyozásnál felajánlottam neki, hogy megmosom a hátát. Ő engedte, sőt ő is megmosta az enyémet. Elkezdtünk poénkodni, vicceket mesélni a víz alatt, amikor megint megszólalt: Szopd le a faszom! Nekem sem kellett több. Letérdeltem, s mire felfogta, hogy komolyan vettem a mondatát, addigra a farka szája már a számban volt és nyalogattam. Aztán egyre mélyebben szívtam és szoptam. Éreztem eleinte, hogy magával kissé viaskodik. Nem nagyon szeretné kiadni azt a hangot, amely talán arra utalna, hogy élvezi. Aztán átengedte magát és nyögött, ahogyan csak bírt. Én pedig éreztem, hogy a farkincája egyre merevebb, egyre vastagszik és eresedik. Ezért még hevesebb fokozatra kapcsoltam. Meg is lett a következménye. Először éppen csak csepeget valamiféle előválladék szerü lötty a nemi szervéből, majd pedig csak úgy spriccelt a számba az isteni finom spermája is.

 

Az első aktus lényegében ennyi volt.

Secret 23 Creative Commons License 2018.05.23 -1 6 11952

Na hát újra itt vagyok. Most van egy kis szabadidőm ezért folytatnám is a sztorizást. Aki koleszos történetet vár az lapozzon tovább ez sem az lesz. :) Folyamatosan külditek a leveleket, azóta is egyfolytában jönnek a kérések, de könyörgöm aki pár levél után megijed meg szűz meg mit tudom én az ne erőltesse a levélírást, mert nincs sok értelme. Ha jól emlékszek hárman is kérdeztetek egy igen érdekes témáról, amin el is gondolkodtam, mert ez egy elég megosztó dolog. Azt kérdeztétek, hogy voltam-e már roma férfivel? Be kell, hogy valljam, igen! Tudom ez sokaknál kiveri most a biztosítékot, de mielőtt előítéletekbe bocsátkoznánk, elmondanám, hogy is néz ki ez a dolog az én szemszögemből, hátha így másképp fogják látni azok is akik irtóznak a roma emberektől.


Alapjáraton én kimondottan nem vagyok rasszista ez abból is érzékelhető, hogy dugott már meg néger bika is és kimondottan fantasztikus élmény volt. Az igaz, hogy nekem is vannak fenntartásaim a romákkal kapcsolatban, mert lássuk be vannak velük problémák. De mivel ez is a terveim közt szerepelt réges régen, hogy megbasszon egy roma bika ezért már túl vagyok ezen a dolgon és meg kell, hogy mondjam az egyik legjobb élményeim közé tartoznak ezek az esetek. Összesen háromszor voltam köcsöge roma kanoknak. Azt tudni kell róluk, hogy amelyikük aktív az bizony kimondottan domináns és tapasztalataim szerint nagy lőccsel vannak megáldva és sokáig bírják a töcskölést.


Azt tudni kell róluk, hogy náluk nem nagyon divat ez a homoszex és általában titokban tartják, mert ez szégyen nekik, tán nem ez a legjobb szó rá, de mindegyik kínosan ügyel rá, hogy ne bukjon ki a dolog. Legalább is mind a háromtól ugyan ezt a szöveget hallottam, hogy ez náluk nem "menő". Na most itt nem arra kell gondolni, hogy én leálltam valami ápolatlan putris egy fogú utolsó trógerrel és megbaszattam magam. Abszolút nem erről van szó. Nekem ebben az esetben is azért fontos az ápoltság meg némi intelligencia. Nyilván seggbekúráshoz és leszopatáshoz nem kell 3 diploma, de azért egy bizonyos szint alá nem süllyedek. Az első két élményem még évekkel ezelőtt volt mindkettő fiatal kis srác volt mint én, kb. 17-18 évesek lehettek. Teljesen kiforratlan technikával, inkább csak ez a gyors beteszem és mint a nyulak, úgy dugtak. Nem volt egyikőjüknek sem kis fasza kb.


18-19 cm körüli lehetett mindkettőnek, és azt sem mondanám, hogy nem élveztem a dolgot, de ez még nem volt az igazi. Nyilván még nem voltak igazi érett dom bikák, akik tudják, hogy kell bánni egy köcsöggel. Tehát röviden annyi történt mindkét esetben, hogy leszoptam őket, seggbe raktak (gumival) és mind a kettő a lukamban élvezett el, pontosabban bele a kotonba. Semmi extra dolog nem történt úgymond. Persze én akkor is már nagyon élveztem a dolgot nyilvánvalóan. :) Ez két külön eset volt nem egyszerre történt, és két külön srácról beszélek, ha valakinek nem világos. Aztán kb. 2-3 évvel rá volt az első olyan eset amikor összefutottam egy olyan bikával aki ellátta a bajomat rendesen.


Továbbra is birizgálta a fantáziámat a téma. Ugye mindig hallja az ember ezeket a börtönös sztorikat, hogy odabent a nagy faszú roma bikák, hogy kúrják seggbe a többi rabot. Ugye ez a legtöbb embernek rémisztő, de egy köcsögnek beindítja a fantáziáját. Nyilván mondjuk én sem arra gondolok itt, hogy valami mosdatlan igénytelen sörhasú zsíros presszó cigány keféljen meg. :D Hát az ismeretségembe nem sok alkalmas személy volt erre a célra vagy csak én nem tudtam, hogy esetleg az lehetne. Úgyhogy itt is már csak egy lehetőségem maradt, a meleg társ/szexpartnerkereső. Meglepő módon nem igazán hemzsegtek roma férfihez tartozó profilok az oldalon.


Ha volt is akkor inkább passzívok voltak azok is, vagy pont az a típus akit nagy ívben kerülne minden ember. Beletelt pár hétbe vagy inkább hónapba még rátaláltam egyre akiről úgy gondoltam, hogy na ez egészen kulturált. Meglepő volt számomra, hogy a profilján minden helyesen szépen magyarul le van írva. Semmi roma szleng és hasonló marhaságok. Gondoltam "bejelentkezek" nála hátha valami értelmes egyént ki is fogok. Úgy is lett. Éppen online volt, már a neve is sokat sejtetett, Renátónak hívták. Egy probléma akadt csak, hogy salgótarjáni volt. Ugyan utaztam már nagyobb távokat és hozzám is jöttek már messzebbről egy jó dugásért, de ez tényleg messze volt kissé. Na mindegy azért ráírtam, hátha lesz ebből valami.


Válaszolt is hamar és elkezdtünk beszélgetni. Teljesen helyesen írt és értelmesen, meg is voltam lepődve. 30-as évei vége felé járó jól szituált tök normális faszinak tűnt elsőre. Szimpatikus voltam neki, kissé már be volt indulva szerintem ezért megkérdezte, hogy cserélünk-e képet? Ez meg is történt. Egy igen jó testalkatú (kondiba járó, az összes képe gyúrós volt szinte) keménykötésű bikának tűnt nekem. Csak mozgatta a fantáziám, hogy milyen fasz lehet alatta ezért kuncsorogtam tőle arról is képet. Elküldött pár fotót a faszáról is. Na hát itt ugye voltak azért bajok mikor megláttam a képeit. Akkoriban már nem voltam azért kezdő, de 20/5 centisnél nagyobb faszokkal nem nagyon birkóztam meg. :)


Félve megkérdeztem tőle, hogy mégis kb. mekkora lehet ez? Azt mondta ő nem méregeti egy két köcsöge mérte le neki és azok azt mondták, hogy 21-22/6-6,5 cm nagyjából. Hát mondom ebből lehet, hogy csak szopás lenne a szó mindkét értelmében. :) Bár még az sem lenne egyszerű gondoltam magamban. Én is küldtem neki pár bepucsítós képet meg a lukamról is. Egyből oda volt tőle meg vissza. Mindenképpen találkozni akart velem. Mondtam, hogy nem lenne rossz, de nagyon messze van tőlem. Aztán mondta, hogy félúton esetleg mondjuk Pesten nem-e találkozhatnánk? Mert ő vállalkozó és építőiparban dolgoznak és a cége Pesten fog melózni egy hónapig kb. Na ez a megoldás már kicsit szimpatikusabbnak tűnt nekem is.


Sokáig beszélgettünk még utána, 2-3 órán keresztül is talán. Elmondta, hogy ő kimondottan a csajos viselkedésű köcsögöket szereti dominálni és imádja ha akár tangában pucsít neki a passzív fél. Mondtam neki, hogy egy-két csajos szerkóval szívesen kedveskedek neki ha ez még jobban beindítja őt. Eléggé egymásra voltunk hangolódva és megjegyezte, hogy már kőkeményen áll neki a zászló és el is küldött róla pár képet. Én meg persze viszonoztam neki a szívességet. Eléggé be voltunk pörögve mindketten. Aztán beszélgettünk tovább elmondtam, hogy mire vágyok ő meg azt, hogy mire számítsak, mert nem lesz túlzottan kíméletes. :)


Ahogy olvastam az írását már elképzeltem, mit fog ez csinálni velem és közben nézegettem a képeit. Akkor vettem csak észre, hogy a faszán az egyik oldalon van egy elég nagy dudor. Mondom megkérdezem már, hogy ez meg mi a fene lehet? Mondja nekem, hogy rakatott be golyót a bőre alá, mert az plusz élvezet a passzív félnek. Na erre kíváncsi voltam, még sosem volt dolgom ilyennel. A beszélgetésünk vége felé jártunk már ekkor és megbeszéltük az időpontot. Megegyeztünk a gumi nélküli dugásról is persze természetesen a szokásos kellő körültekintéssel. 3 hét múlva kezdenek Pesten azt mondta, én meg úgy döntöttem, hogy akkorra intézek magamnak szabit, 2 napot plusz a hétvégéből egy szabadnap. 3 nap csak elég lesz mondom kiélvezni a dolgot és még regenerálódni is.


Úgy beszéltük meg, hogy neten azért tartjuk a kapcsolatot, hátha közbe jön valami és nem úgy alakulna valamelyikőnknek. 2-3 naponta csevegtünk és mindig az volt a vége, hogy húztuk egymás agyát kegyetlenül. Eléggé bejöttünk egymásnak, fel is ajánlotta, hogy állja az útiköltséget és mivel szállodába fog lakni, ezért a szobát is fizeti. Mondtam neki, hogy azért felesbe is megoldhatnánk, de ő ragaszkodott hozzá. Na mondom ez tiszta úriember. Na meg hát volt miből fizetnie, nem egy csóró faszi. :D Később kiderült, hogy nem éppen egy lepusztult szállodai szobát vett ki, szóval jó, hogy nem fizettem, mert egy havi keresetemnek annyi lett volna. :D


Tehát így teltek a napok, még végül lepergett a 3 hét. Pénteken du. indultam fel Pestre, hogy este 18 körül, már ott lehessek a szállodánál, ahogy megdumáltuk. Odaértem időben szerencsére, de mikor már annyi volt az idő, ő még sehol. Na mondom ezt jól benéztem, biztos átvágott. Mondjuk nem ez lett volna az első eset, mert volt már ilyenre példa jó párszor sajnos. Szerintem olyan 10 perce késhetett már, mikor láttam begurulni egy méreg drága Mercit. Na mondom tipikus... :D Már csak a tuc-tuc mulatós cigányzenét hiányoltam. :D De mikor kiszállt akkor érezhetően nem ez a bazári majom stílusú szerencsétlen volt, hanem egy igazi bika. Egyből megismertük egymást, határozottan odalépett és nyújtotta a kezét.


Kezet fogtunk majdnem eltörte a kezem :D bemutatkozott és itt már tudtam, hogy na akkor itt lesz valami.... Én csak méregettem a szememmel miközben ő mondta, hogy elnézést a késésért az építkezésen volt egy kis csúszás stb. Mondom jó persze semmi probléma. ( Nem is mertem volna mást mondani :D.) Aztán kiszúrta, hogy nagyon vizslatom és megkérdezte, hogy mi a baj nem erre számítottam? Mondom nem erre, hanem valami nagyon kellemetlenre inkább, de meg voltam döbbenve rendesen. :) Ezen nevettünk egy jót és megjegyezte, hogy ő sem számított ilyen kellemes meglepetésre. Megbámult rendesen és kérte, hogy fordulj már körbe, hogy lásson már hátulról is.


Ezt nem lehetett félreérteni. Elég szűk farmerba voltam, ilyen igazi "picsadomborítósba" :D. Mikor megfordultam még kicsit be is hajoltam neki, hogy azt láthassa amire kíváncsi. :) Nagyon tetszett neki, mondta, hogy jó feszes kis popsim van. Végül megkérdezte, hogy akkor mehetünk-e a szállodai szobába. Mondom akkor hajrá. Beértünk a recepcióhoz, kikérte a szobáját amit már ugye 2 személyre lefoglalt. Hát voltak érdekes tekintetek na meg elkérték a személyimet is. Itt mondjuk neki is átfutott az agyán, hogy basszus nehogy kiskorú legyen, de én már akkor elmúltam 18. :D Túljutottunk ezen a kínos szitun is gyorsan, utána jót nevettünk ezen. :)


Azt nem is mondom, hogy "all inclusive" volt minden. Nem spórolt a pénzzel túlzottan. Felértünk a szobába én csak tátogtam, hogy de király minden még nem voltam ilyen fullos szállodába sosem. Ledobáltam a cuccaimat és leültem az ágyra. Ő is levette a zakóját meg lepakolászott aztán ő is lehuppant az ágyra és elkezdtünk beszélgetni. Ő már elég kanos volt akárcsak én és már szépen lassan csak szexuális töltetű dolgok kerülte szóba. Jókat mosolyogtunk nekem meg kőkeményen állt közben a cerkám. :) Láttam, hogy neki is szűk már az öltönynadrág kissé. Közben megérkezett a kaja amit rendelt és mondta, hogy együnk mielőtt belelendülnénk a témába. Én mondtam neki, hogy otthon ettem, úgyhogy nem igazán vagyok éhes, de viszont amíg megvacsorázik addig én mondom megyek előkészülök a fürdőben.


Úgy is lett, ő nekilátott a vacsorának én meg mentem lezuhanyozni. Magammal vittem a táskámat is abban volt egy kis meglepetés neki. Letusoltam jó alaposan és intéztem egy kis beöntést is, igaz már otthon megvolt, de azóta eltelt jó pár óra és biztos ami biztos. Ahogy ezzel végeztem, szépen elővettem a táskából a kis fekete cérnatangámat meg egy hozzávaló dögös harisnya-combfix kombót. Na mondom ez tuti tetszeni fog neki. Lecsekkoltam magamat még a tükörbe, nagyon tetszeni akartam neki. Ahogy kiléptem a fürdőből egyből rám koncentrált. Befejezte a vacsorát azonnal és már ugrott is föl. Párszor körbefordultam és behajoltam neki, hogy gyönyörködhessen a popsimban.


Úgy is volt, folyamatosan nyomta a dumát nekem ami nagyon izgatott. Szépen négykézlábra ereszkedtem és odakúsztam lassan a lábai elé közben ide-oda hintáztattam a popsimat neki. Mikor odaértem hozzá a lábain fölkapaszkodtam és már előtte térdeltem. A fasza az már úgy duzzadt a nadrágban, hogy oldalt majdnem kiszaggatta. Szépen végigmarkolásztam neki az elejétől a végéig és folyamatosan tartottam vele a szemkontaktust, közben néha-néha beleharaptam az ajkamba. Annyira ribancosra vettem a figurát amennyire csak lehet. :) Már kezdte is rögtön mondani ó te kis ribanc de szexi vagy. :) Onnan kezdve folyamatosan dumáltunk egymásnak.


Ő folyamatosan kurvának,ribancnak,köcsögnek szólított én meg nagy faszú bikának, csődörnek, stb. :) Nagyon bepörgettük egymást ezzel. Végigharapdáltam finoman a nagy faszát a nadrágon keresztül és húztam az agyát vele. Mondta, hogy vegyem már elő neki, mert nem bír már magával és hirtelen elkapta az államat az erős markával és csak csücsöríteni tudtam neki, mást nem nagyon. Mondta is egyből megbaszom azt a kis szopós szádat te kis köcsög. Ahogy elengedett körbenyaltam a számat és már bontottam is ki az övét meg a sliccét. Szépen lassan csináltam és közben kéjesen a szemébe néztem végig és az ajkaimat nyaldostam.


Kiszabadítottam a nadrágból végre és szépen lassan kezdtem húzni lefelé róla, de csak addig míg a makkja nem látszódott ki, közben figyeltem, hogy hol van ennek vége? :) Felnéztem rá csodálkozva, hogy mi ez a hatalmas fasz? Kérdezte egyből, na mit szólt kis köcsög tetszik a nagy fasz? Mondom hmm de hatalmas nagy barna fasz imádom. Mosolygott is folyamatosan. Aztán lejjebb húztam kicsit még a nadrágot és hirtelen felugrott és a plafon felé szegeződött a hatalmas fasza. Nagy duzzadt makkja és jó kis barna kb. 4 ujj vastagságú (igaz ,hogy az én ujjaimmal mérve) óriási lófasz. :) Ahh mondom micsoda hatalmas faszod van te bika. Na gyerünk szopjál már keményre te kis ribanc. Így adogattunk egymásnak folyamatosan. :)


Rámarkoltam a tövére és megpaskoltam vele az arcomat és az ajkaimat. Már úgy felizgattam vele, hogy azt hittem "kinyír". :) De aztán én sem bírtam magammal tovább és jó mélyre benyeltem a faszát ahogy csak bírtam. Hát ez kb. félig lehetett, mert rohadt vastag is volt meg hosszú is. :D Szépen lassan engedtem kifelé az ajkaim szorításából, majd kivettem a számból ráköptem egy nagyot és visszacuppantam a nagy duzzadó makkjára. Jó bő nyállal szopni kezdtem a kalapját és tekergettem a fejem minden irányba ahogy szívtam/szoptam a végét. Újra benyeltem neki és szépen lassan engedtem a torkomra majd ott is tartottam. Elengedtem a kezemmel és csak az izmos combjaiba kapaszkodtam.


Nem is tökölt elkezdte járatni a számban a nagy lófaszt és döfködte a torkomat vele. Csupa olyan hangot adtam ki amivel csak egyre jobban feltüzeltem. Fulladoztam, nyögdécseltem és öklendeztem felváltva a nagy faszától. Néha egy két könnycsepp is kicsordult ahogy nyeltem egyre mélyebbre a nagy barna lőcsét. Itt elvesztette a kontrollt ő is teljesen rámarkolt a farkára kihúzta a torkomból és megpofozott vele jó alaposan minden irányból. Én meg nyitott szájjal próbáltam elkapni, hogy újból benyelhessem az ínycsiklandozó kemény húsdarabot. Kikaptam a kezéből benyeltem és jó alaposan leszoptam, csak úgy tocsogott a nyáltól az egész fasza az elejétől a végéig. Minden millimétert végig dolgoztam a számmal.


Kihúztam és verni kezdtem neki a nyáltól sikamlós szerszámát majd bekaptam a heréjét is és mind a kettőt felváltva szopogattam. Jajj micsoda kis ribanc vagy te és ,hogy imádod a faszt, nyögte elcsukló hangon. Erre újra bekaptam neki és két kézzel vertem, miközben a szoptam a makkját rendületlenül. Tiszta kéjnedv volt már a tangám csak úgy bugyogott a farkamból a cucc. Annyira habzsoltam a faszát és olyan keményen szoptam, hogy láttam mindjárt kivégzem. Kapcsolt ő is és elvette tőlem a játékomat. :( :D Megfogta a derekamat fölkapott, mint ha csak tollat emelt volna és feldobott az ágyra. Kigombolta az ingét és megszabadult a zoknijától és a nadrágjától is.


Megcsillant már az izzadság nagy mellizmán és a kockás hasán meg szép nagy bicepszén is. Ebben van munka bőven, hogy ilyen nagy bikára gyúrta magát. Mondtam is neki, hogy úgy nézel ki mint egy tenyészbika. Közben persze harapdáltam az ajkamat meg kéjesen végig a szemébe néztem. Úgy is foglak most megbaszni, te kis köcsög ringyó válaszolta is egyből. :) Már fordultam is meg kutyapózban és tolattam is felé. Belemarkolt mindkét kézzel a picsámba és megpofozta popsimat rendesen. Csak úgy csattogott mikor a nagy tenyerével végigcsapdosta. Miután jól elpicsázott és én kisikongattam magam, félre húzta a kis bugyimat és egy hatalmasat belenyalt a segglukamba.


Olyan mélyen benne volt a nyelve a lukamban, hogy más baszni sem tud úgy a farkával. :) Közben folyamatosan markolászta a popsim és harapdálta, majd újra meg újra belenyalt a puncimba. Én meg mindig hátranéztem és folyamatosan ingereltem az arcjátékommal. Szinte könyörögtem neki, hogy tágítson ki, hogy belém dughassa azt a hatalmas nagy faszát. Áhítoztam rá, hogy megcsináljon vele keményen. Tágított is ahogy csak bírta a nyelvével mélyen döfködött belül, nekem már ez is nagyon bejött, pedig még az élvezetek csak ezután kezdődtek igazán. Mikor már szétnyalta a popsimat és szerintem elzsibbadt a nyelve akkor felpattant és előkotorta a táskájából a síkosítót. Majd elém ugrott és elkapta a torkom aztán váratlanul lenyomta a faszát amilyen mélyre csak sikerült. Megint fuldokoltam az isteni farkától és nagy lendülettel oboáztam neki.


Közben lebaszott egy pár apróbb sallert, hogy éreztesse, hogy itt ő a hím és én vagyok az ő alázatos kis köcsöge. Nem ellenkeztem csak átadtam magam a gyönyörnek. Jó keményen leszopatott újra és újra. Olyan keményre és hatalmasra felszoptam az amúgy is bődületes nagy faszát, hogy szerintem még egy centit nőtt neki. :) Kefélte az arcomat is néha, nem mindig csak a torkomra nyomta le, hanem oldalirányba is döfködte a számat  belülről és kirántotta néha és élvezte ahogy a nyál fröcsög a számból. Úgy használta mint egy játékszert. Mikor úgy érezte már, hogy eleget kényeztettem a lőcsét akkor mögém került és lenyomta a fejem az ágyra.


Na most ne mozogj, ha nem szeretnéd, hogy fájjon, mondta. Széthúzta kicsit a lábaimat és egy kis síkosítót csurgatott a lukamra majd a faszára is és szépen marokra fogva a dorongját eldolgozta a lukamon a kencét. Jujj de remegtem már, hogy most mi fog történni. Annyira akartam és féltem is közben, hogy szétszakítja a szűk lukamat ezzel a hatalmas barna faszával. Szépen lassan elkezdte tolni befelé a makkját éreztem, hogy lüktet a kemény farka. Úgy megvolt telve vérrel az összes ér dagadt rajta. Szépen ki-be húzogatta éppen csak a végét és nézte, ahogy a lukam birkózik az óriási méretekkel. Én beleharaptam a lepedőbe és nyöszörögve vártam, hogy mikor fog fölnyársalni.


Ő meg kapaszkodott a picsámba kéz kézzel, nem engedte, hogy elhúzzam. Tolta nehezen befelé a makkját, de lassan haladtunk nagyon. Aztán újból meglocsolta a segglukamat síkosítóval és a faszát is alaposan bekente, majd újra kezdte nyomni befelé. Egyre kellemesebb érzés volt, ahogy a forró makkja tágítja szét a pinámat és egyre mélyebbre csúszik. Egyszer csak egy picit lökött rajta és az egész kalapja becsusszant a bejáraton. Én fölsikítottam és jajgattam félig a meglepődöttségtől félig meg a gyönyörtől. Ott egy pillanatra megálltunk és ő is csak várt, hogy nehogy szétrepedjek az óriási farkától. Majd ahogy kezdtem érezni, hogy na ebből lehet valami szépen elkezdtem lassan, óvatosan nyomni hátrafelé a popsimat és éreztem ahogy egyre jobban belém hatol ez a nagy faszú bika.


Jajj de ügyesen csinálod nyögte nekem én meg hátrapillantottam a szokásos tekintettel és könyörögtem neki, hogy csináld meg a segglukamat te nagy faszú csődör. Folyatta közben mindig a síkosítót a farkára és a lukamra és ahogy tolta befelé szépen lassan bejutott a lukamba is és egyre könnyebben mozgott bennem a lőcse. De még mindig úgy tapadt az a vékony kis "gyűrű" a nagy faszára, hogy ott egy hajszál sem fért volna már el. :) Épp a fasza egyharmadával ostromolta csak a picsámat, de én már fölakadt szemmel sikongattam a párnát a szám elé téve ( nehogy meghallják) élveztem ahogy seggbe basznak mint egy ringyót.


Kapaszkodott a seggembe és húzta föl a dorongjára a szűk lukamat. Én meg mint egy félholt teljesen magamon kívül élveztem élveztem, hogy tehetetlenül ott pucsítok neki és azt csinál a segglukammal amit csak akar. Egyre jobban dolgozott bennem és lüktetett ez a nagy faszú bika, és szépen csempészte beljebb és beljebb a puncimba a szerszámát. Majd elértünk ahhoz a ponthoz, hogy jött a golyó ami a farka felénél volt kb. Egy határozott mozdulattal benyomta és a golyó már a lukamon belül is volt. Felemeltem a fejem felsikítottam és visszaesett a fejem az ágyra és gyorsan ráharaptam a párnára. Elöntött a gyönyör rögtön amit észre is vett és beindult ő is.


Na most megbaszom a lukadat te kis köcsög és nyögve/hörögve dolgozott a nagy faszával bennem. Végig úgy mozgott, hogy a golyó belül legyen és ingerelte folyamatosan a bejáratot. Én csak nyögtem és sikongattam mint akinek folyamatos orgazmusa van. Teljesen kezdtem extázisban lenni. Ő meg mondta közben folyamatosan dumált és izgatott vele. Valószínűleg nagyon szoríthattam a faszát, mert elkezdte kihúzogatni és mindig várta, ahogy a hatalmasra tágult segglukam szépen lassan visszaszűkül. Addig ő is pihentette a farkát, mert elsült volna hamar a szűk lukamban. Beleköpött egy hatalmasat a puncimba és visszanyomta a nagy barna falloszát, én meg a kis szünettől magamhoz tértem és elkezdtem én is újra dumálni neki.


Gyerünk te kemény bika baszd meg keményen a kis picsámat. Próbáltam volna rájátszani még, de nem kellett, ahogy benyomta a farkát majdnem tövig szaladt és éreztem, hogy most ott vagyunk ahol lenni kell. Olyan mélyen bennem volt, hogy szétcsúsztam majdnem a gyönyörtől. Hátrafelé néztem egyenesen a szemébe és nyögtem és sikítottam neki. Egyre jobban kezdte pumpálni a lukamat és egyre vékonyabb hangon sikongattam már. Ezért előre nyúlt és befogta a számat a tenyerével, majd másik kezével megfogta a vállamat és felhúzott a faszára. Tövig belém tolta a nagy vastag barna faszát amitől majdnem elájultam. Majd kihúzta a feléig, hogy a golyó kicsusszanjon és újra visszadugta tövig.


Én meg a tenyerébe sikítottam az élvezettől. Átkapcsolt teljesen dom bika üzemmódba. Beletépett a hajamba és cibálta hátrafelé miközben a másik kezével elverte a kis popsimat a faszát meg tökig nyomta a picsámba. Nem bírtam tovább... A nagy faszával a puncimban hirtelen összerándultam és remegve élveztem akkorákat, hogy elázott alattam a lepedő teljesen tiszta geci volt az ágynemű. A farkával a seggemben remegtem egy ideig majd lecsusszantam róla. Ő meg pislogva ez meg mi volt? Ilyen hatalmas élvezést csak nőtől látott. Én meg hálásan annyit tudtam tenni, hogy bekaptam a lucskos faszát és nyeltem róla a kéjnedveket.


Isteni finom volt ahogy a puncim és az ő faszának az íze összekeveredik a számban. Ismét majdnem élvezésig szoptam a faszát, mikor már úgy éreztem, hogy a segglukam elbír egy újabb ostromot akkor megint bepucsítottam neki és kérleltem, hogy tegyen a magáévá. Összezártam a lábam kitoltam a picsám és könyörögtem neki. Már egyből kezdte is. Ez az te kis köcsög tartsad a lukadat nekem, hogy megint szétbaszhassam. Fellépett mögém az ágyra. Megint jött a síkosító és belém tolta egyből, nem szórakozott. Én acsítottam ahogy ilyenkor szokott lenni és már pumpálta is a picsámat keményen. Minden egyes lökést a lehető legmélyebbre tuszkolt amitől egyre jobban kitágult a puncim.

 

Rövid időn belül annyira ellazultam, hogy a hatalmas faszától cuppogni kezdett a lukam egyre hangosabban. Úgy megrotyogtatta a kitágult segglukamat, hogy patakokban ömlött belőle mindenféle kéjnedv koktél. Éreztem ahogy végigfolyik a combomon majd rá az ágyneműre. Én csak tartottam neki az egyre jobban szétbaszott picsámat és hagytam, hogy hatalmas barlangot csináljon a bejáratból. Meg is jegyezte, hogy jó alaposan kitágultam a nagy faszától és még féltem, hogy nem fog beférni. Egyre jobban növelve a tempót baszott ez a kőkemény bika és vagy a torkomat szorította, vagy a hajamat cibálta vagy éppen 2-3 ujjával a számba nyúlt és azt húzta hátrafelé, miközben a másik kezével elverte a seggemet.

 

Nem bírtam már magammal tovább. Nyögdécselve közöltem vele, hogy elélvezek mindjárt a méretes falloszától és ezen felbátorodva még jobban megerőszakolta a puncimat. Spriccelj te kis köcsög kiáltotta és már rándult is össze minden porcikám és mint a láva úgy bugyogott ki a sperma a farkamon. Pont jól jött neki is a szünet mielőtt ő is eldurrant volna. Csak markolászta a popsimat és gyönyörködött a hatalmasra tágult puncimban. Nem sokat várt, nem akarta, hogy összehúzódjon a lukam ezért összébb rúgta a lábaim és belém döfte a nagy lőcsét ami egyből tövig szaladt egyenesen a gyomromban éreztem már, úgy feltolta a picsámba. Jó keményen megbaszta a lukamat.

 

Minden lökésnél a heréje csattogott a popsimon egyre hangosabban miközben rotyogtatta a puncimat én meg kérleltem a tekintetemmel, hogy gyalázza le a bejáratot ahogy csak tudja. Láttam rajta, hogy nagyon szaporán kapkodja a levegőt és alig bírja már tartani magát. Lökött még párat a seggemen és hirtelen kihúzta majd felkapott és megfordított és lenyomta a torkomra a már majd szétrobbanó faszát és hirtelen teleengedte a számat a forró gecijével. Csak nyelnem kellett az isteni finom sűrű mennyei mannát. Kortyoltam miközben nagyokat rángatózott és lüktetett a számban. De nem volt itt vége még folyt a farka végén a sperma, de nem zavarta és hanyatt vágta magát majd húzott egyenesen magával és már ültetett bele a még mindig keményen álló hatalmas barna faszába.

 

Én meg magamba fogadtam ismét a kéjlécét és meglovagoltam keményen a tenyészbikát. A farkam ide oda csapódott és mindenhova fröcskölt belőle a cucc. Nagyokat ugráltam rajta mint ha rodeóznék, de akármilyen magasra is vitt a lendület a nagy fallosz sosem csúszott ki a lukamból. Teljes hosszában átdolgoztam a farkát egészen a makkjától a heréig járt a segglukam a nagy totemoszlopon. Mint ha csak egy betongerendába ültem volna olyan mélyen éreztem magamban a dorongját. Mikor kicsit már fáradtam akkor hátradőltem és feltettem a lábaimat az övére. Majd megemelte a csípőjét alányúlt a lábamnak megemelte azt is térdhajlatba és elkezdte vadul pumpálni a picsámat.

 

Ide oda ugráltak a lábaim ahogy döfködte a popsimat. Majd összecsukta a lábaimat és tovább dolgozott bennem aminek hatására hirtelen az égbe spricceltem egy szép adagot ami egyenesen rám hullt vissza és szétkenődött a hasamon. Abban a pillanatban valami forróság öntött el belül és éreztem ahogy megrándul bennem a hatalmas fasza és már lövellte is belém a következő adag gecijét. Szinte egyszerre értünk a csúcsra. Így pihentünk kicsit és éreztem, hogy lankad kicsit a lőcse már nem feszítette annyira a segglukamat. Ekkor felálltam és szépen kicsusszant belőlem némi kis spermával együtt, de a többit próbáltam bent tartani ami nem volt könnyű mert éreztem, hogy folyamatosan szivárog a szétbaszott lukamon keresztül.

 

Láttam, hogy újra keményre szophatom a faszát ezért azonnal cselekedtem és rábuktam a spermás faszára és először kiszívtam belőle a maradék gecit. Szépen elnyammogtam rajta, miközben egyre jobban ágaskodott újra a férfiassága. Jó alaposan felszoptam ezt a csodafaszt és úgy éreztem még egy patron van benne szerintem. Mikor ismét tettre kész állapotba került, hirtelen felpattant mint ha eddig mi sem történt volna és letolt az ágyról, de közben kapaszkodott a vállamba és lecsúsztam az ágy oldalán. Szinte a tarkómon támaszkodtam, kb. ilyen gyertyaállásba csak a lábaim lógtak a fejem felé. Nem is tudtam ebből vajon mi lesz, de már jött is marokra fogta a faszát és beleillesztette a segglukamba ami már picit össze volt szűkülve ezért kihúzta és beleköpött egy nagyot majd újra gyűrte befelé a duzzadó makkját a popsimba.

 

Már csúszott is könnyedén befelé és engedte belém amilyen mélyre csak tudta. Mivel elég kitekert pózban voltunk főleg én ezért ő sem tudta teljesen belém nyomni a hatalmas farkát, de olyan szögben mozgatta bennem, hogy folyamatosan a hasfalamat feszítette és láttam mikor a makkja mélyre került akkor, hogy nyomkodja a hasamat. A kezemmel kitapogattam mindig éppen hol jár a vége a nagy falloszának. Mikor néha kicsusszant belőlem csak úgy pattant fel és fröcskölte szét a nyálat és az előző adag bennem maradt gecit mindenfelé. Majd eljátszotta ezt újra és újra. Nagyon élveztem, végig láthatta az arcomat, hogy odavagyok ettől a helyzettől.

 

Szépen lassan a farkamból is elkezdett folyni újból a lé és egészen a mellkasomig lelógott sokszor, még le nem csöppent, de már jött is a következő adag. Aztán ő is kiszórakozta magát és kiélvezte a segglukam adta látványos parádét. Komolyra fordította a dolgot és elkezdett ténylegesen megbaszni megint. Jó alaposan megdöngette a picsámat ismételten amitől kezdtem készen lenni egyre jobban. Már zsibbadt a nyakam is, de sokkal jobban élveztem annál, mint hogy erre koncentráljak. Pakolta a puncimat vadul és rotyogtatta megállás nélkül. Nem bírtam tovább és hirtelen teleélveztem a saját arcomat. Pont olyan pózban baszta a lukamat, hogy egyenesen saját magamra céloztam.

 

Miközben nyalogattam az arcomról amit éppen elértem a nyelvemmel ő is kezdte átadni magát az orgazmus nyújtotta örömöknek. Egyszer csak kicsusszant belőlem és átlépett fölöttem majd leguggolt széttárt lábakkal és elém lógatta a nagy falloszát és megcsodálhattam rajta a habosra verődött gecit és minden féle lucskos matériát. Párat húzott rajta még én meg nyújtottam a nyakamat és nagyra nyitott szájjal vártam a vacsorámat. Közelebb engedte és beleverte a számba a most már kicsit hígabb nagy adag spermáját. Én meg nyeltem lefelé, de csak kis kortyokba mert olyan szerencsétlenül feküdtem, hogy egyből félrenyeltem volna.

 

Ki is buggyan a számból, mert folyamatosan pumpálta ki a farka végén az újabbnál újabb adag forró gecit. Gyorsan kanalazta vissza a számba a makkjával, hogy minden cseppjét le tudjam nyelni ennek az ízletes finomságnak. Mikor úgy tűnt kifogyott a tár akkor feltápászkodtam nagy nehezen és elé térdeltem majd elkezdtem kiszívni az utolsó cseppeket is a lankadó szörnyetegből. Éreztem ahogy a laktató nedű meg is töltötte szépen a gyomromat. Mikor kiszivattyúztam a faszát akkor minden egyes cseppet lenyalogattam a kezeimről és mindenhonnan ahol csak találtam. Egy jó köcsög nem hagyja kárba veszni a finom gecit. Nem minden nap juthat hozzá az ember egy ilyen hím legfinomabb mannájához.

 

Mikor kisóhajtozta magát megszólalt, hogy ilyen igazi gecinyelő köcsög ribanccal még életemben nem találkoztam, de nem akar megsérteni. Mondom ne viccelj ez igazán megtisztelő egy ilyen férfi szájából. :) Minden köcsög erre vágyik, hogy megfeleljen egy domináns aktív bikának és minden pillanatban a kedvében járjon. Erre azt mondja nekem, tetszik neki ez a hozzáállás és nincs e kedvem maradni még egy napot esetleg a szállodában. Hát mondom maradnék szívesen, de nem úgy készültem, meg nem is hoztam magammal semmit se pénzt se ruhát se kaját. (Mondjuk a kaja az le volt tudva. :D ) Azt mondja ne foglalkozz semmivel a vendégem vagy mindent én állok csak meg akarlak még párszor baszni ha lehet.

 

Mondom nem szeretnék visszaélni a helyzettel meg kihasználni sem szeretnélek. Erre ő: Ne viccelj ilyen jó köcsögért biztos, hogy fizetni kell máshol is. Jót nevettünk rajta, majd mentünk zuhanyozni. Este már nem volt semmi akció, szépen kifárasztottuk egymást. Szépen mentünk aludni mint aki agyonlőttek úgy szunyáltuk végig az éjszakát. Reggel fél hétkor csörgött az ébresztője mert 8-ra mennie kellett ki az embereihez az építkezésre. Fel is kelt elindult zuhanyozni én meg úgy döntöttem, hogy akkor induljon jól a napja. Szépen beosontam mögé, ahogy tusolt és végigmértem az egész testét. Gyönyörködtem az izmos testében és kicsit megleptem mikor belemarkoltam a formás kis seggébe.

 

Azonnal megfordult és térdre rogytam előtte majd végigtapogattam a mellizmait a hasát a combjait és közben éreztem ahogy a merevedő farka már hozzáér az államhoz. Végigcsókoltam az alsó fertályán minden porcikát szinte és ezzel húztam az agyát. Végignyaltam a kockás hasát és szépen nyalogatni kezdtem a heréit, miközben a langyos víz szépen csordogált ránk. Tartottam vele a szem kontaktust és közbe nyalogattam az ajkaimat amitől pillanatokon belül a hatalmas fasza a plafon felé szegeződött. Ott állt előttem ismét kőkeményen a barna hústorony. Szépen hátrahúztam a bőrt rajta majd belemarkoltam a seggébe és bekaptam a hatalmasra duzzadt makkját.

 

Így dolgoztam rajta kéz nélkül és szoptam a kemény lőcsét ahogy csak bírtam. Mikor megtelt a szám nyállal kihúztam és visszaköptem a faszára majd újra bekaptam neki. Aztán csak a makkját vettem célzásba jó szorosra zárva az ajkaimat elkezdtem vadul leszopni. Kiakartam végezni egyből. De ő nem így gondolta. :) Mikor közel jártam már a sikerhez elvette tőlem a farkát és fölállított. Nekilökött a csempének és szétrugdosta a lábaimat. Mögém térdelt és irdatlan módon kinyalta a segglukamat. Úgy habzsolta a popsim és úgy dolgozott a nyelvével mint ahogy én oboáztam neki a faszán. Teletöltötte nyállal a puncimat majd felpattant és az előző esti alapos seggbebaszásnak köszönhetően viszonylag könnyedén belém engedte a hatalmas faszát.

 

Én felnyögtem és pucsítottam neki egyből. Belekapaszkodott a két kezembe a könyökhajlatnál és mikor megtalálta a legstabilabb pozíciót elkezdett csattogni a picsámban. Éreztem ahogy a golyó a farkában izgatja az ánuszomat és ,hogy teljesen kitölti a még szűknek mondható puncimat. Előre hajoltam ahogy csak tudtam, minél jobban domborodjon neki a popsim, hogy élvezze a látványt is. Fogást váltott és belekapaszkodott a csípőmbe és maximumra pörgette a tempót, amitől én sikítani kezdtem na meg nyögni. Együtt nyögtünk, én attól, hogy már kora reggel egy nagy faszú bika a csajává tesz ő meg attól, hogy kora reggel beleüríthet egy köcsögbe. :)

 

Mivel mennie kellett neki és azért eltelt az idő még leszoptam na meg még kinyalt ezért fokozni kellett a tempón és változtatni a stratégián. Összezártam a lábaimat és rászorítottam a faszára a pinámmal amitől felszisszent és éreztem, hogy sínen vagyunk. De ettől nekem is jobban izgatta a "G" pontomat és egyszer csak éreztem, hogy megtölti a segglukamat a forró friss spermacunami. Ahogy feleszméltem mi is történik azonnal megfordultam és letérdeltem majd a hatalmas faszából inni kezdtem a patakokban bugyogó finom gecit. Fényesre szoptam a csodálatos faszát és így engedtem el dolgozni. Én még maradtam és próbáltam kipréselni magamból a belém lőtt gecit, de olyan mélyre pumpálta belém, hogy szerencse, hogy nem a számon jött ki. :)

 

Muszáj volt kimosni magam, hogy kijöjjön a maradék sperma is belőlem. Közben Renátó sietve elrohant, de mondta, hogy délbe jön úgy készüljek lesz egy pár perce, hogy összehozzunk valamit.  közben megjött a reggeli én meg neki is láttam. Lassan telt el az a 4 óra de már fél 12-kor kezdtem készülődni és ujjazni/ tágítani kezdtem magam. Délig elég jó munkát is végeztem mert előkészítettem a segglukamat Renátónak már csak azt vártam mikor ér ide. Egyszer csak betoppant az ajtón én meg pont felé pucsítottam a kis tangámban jól bejáratott picsával. Ú azt mondja erre nem nagyon van ideje, de tudod mit inkább kések kicsit. Mögém állt rögtön csak a sliccét húzta le és már vette is elő a bazi nagy fegyverét. Benyálazta, párat húzott rajta és már tolta is bele a segglukamba.

 

Félig bent volt egyből két kis apró lökés és tolta is tövig. Már  zárta is össze a lábaimat és hagytam, hogy gyorsabban végezni tudjon, ha már ennyire siet. Egyből teljes gőzzel baszta a lucskos pinámat és nyomta a fejemet a párna alá aminek hatására már fröcsköltem is a gecit mindenfelé. Alig 5 perc telhetett el és már tele is verte a segglukamat egy jó adag gecivel majd rácsapott egyet a popsimra és mondta hogy este jövök te kis kurva akkor is megbaszom a picsádat. Már ott se volt. Ott hagyott teleélvezett segglukkal én meg csak ott pucsítottam és szivárgott ki a nagyra tágult lukamból a geci egyenesen a földre. A takarítók biztosan örültek neki mikor mentek takarítani. :D Estig megint volt időm rendbe szedni magam és végig azon fantáziáltam mi vár még rám.

 

Szundítottam egy jót majd mentem tusolni meg előkészülni megint. Az ágyon hanyatt fekve vártam mikor érkezik már meg. Mikor hallottam, hogy jön felhúztam a lábaim és az odakészített síkosítóval kentem egy jó kis adagot a lukamba. Elég idegesen lépett be az ajtón valamin felhúzta magát nagyon, mikor meglátott akkor mondta is, hogy na most rajtad vezetem le az ideget. Ledobálta a ruhákat magáról egyből és már ugrott is az ágyhoz. Elkapta mindkét lábam majd nem törődve azzal, hogy tök száraz a farka beverte a segglukamba teljes lendülettel amitől felsikítottam és majd be szartam erre lebaszott egy kisebb sallert, hogy tudjam hol a helyem. Egyből meghunyászkodva néztem rá amitől csak egyre inkább főnöknek érezte magát.

 

Szerencse, hogy én kentem síkosítót a lukamra, mert ez kemény helyzet lett volna. Nem finomkodott elkezdett kőkeményen megbaszni. Felakadt a szemem és elkezdtem nyögni mire kihúzta a faszát és letolta a torkomon. Kussolj és nyeljed a faszomat. Azt tettem amit csak mondott. Így baszott szét seggből szájba váltogatta a faszát bennem. Az összes pózban végig alázott. Aztán húzott egy váratlant és közölte neki hugyoznia kell. Tudtam mi a teendőm elé térdeltem nagy Á és már engedte is számba a forró szinte teljesen vízszerű átlátszó pisijét. Nem volt rossz íze egy picit sós volt de tetszett nagyon a helyzet. Rögtön utána kutyapózban magáévá tett és addig baszott míg el nem durrantam.

 

Még pihentem és próbáltam magamhoz térni addig valamit ügyködött a hátam mögött. Fölállt mögém és a makkját belém dugta majd megállt. Egyszer csak éreztem, hogy valami melegség tölt el és egyre jobban telik meg a segglukam valami folyadékkal. Hát szépen telehugyozta a picsámat is nem csak a számat. Nem problémázott a WC-vel minden testnedvét belém ürítette. Majd ismét leszopatott a hugyos/gecis faszával. Nagyon élveztem ahogy használ engem mint ahogy egy igazi köcsögöt kell. Így élveztük át az estét. Párat ürített belém még a finom gecijéből és én is szétspricceltem a fél szobát. Mikor végeztünk lecsekkoltam a segglukamat a fürdőszobában hát na abba két kisebb fasz is belefért volna szerintem egyszerre. :D

 

Talán azóta is ez a legvastagabb fasz ami szétbaszta a picsámat. :) Beszélgettünk utána elég hosszasan, és elmondta, hogy ez náluk nem divat nagyon és, hogy ezt ne verjük nagy dobra ha lehet. Mondta, hogy még mindenképpen szeretne találkozni velem és jó nagyokat baszni, de most egyenlőre más elfoglaltságai is vannak. Abban maradtunk, hogy neten és telefonon tartjuk azért a kapcsolatot. Néha nagy ritkán szokta is vele beszélni, de azóta sem sikerült találkoznunk sajnos. Sokkal visszahúzódóbb azóta mikor néha beszélünk. Nem értem, hogy miért? Lehet, hogy családja van vagy a fene tudja. A lényeg az ebből a történetből, hogy nem kell azonnal általánosítani, mert ne mindegyik Roma olyan, mint amilyennek elsőre gondolnánk. ;) A hozzám hasonló passzív köcsögöknek meg azt ajánlanám, hogy ha egy jó domináns bikát kerestek akkor egy Roma férfi igen is lehet nagyon jó választás. Persze kellő körültekintéssel mint mindig. Köszi ha végigolvastátok, legközelebb majd jövök az első bukkake partis élményemmel amit már valamikor jó régen meg is ígértem, hogy elmesélem. :D

LukNan74 Creative Commons License 2018.05.19 0 3 11951

Mindenképpen folytasd! Nagyon jó és átérezhető!

Előzmény: vamossz96 (11947)
totalkáró Creative Commons License 2018.05.15 0 5 11948

Szia. Nagyon jó. sztori, szivesen olvasnám a folytatást. Érthető a fogalmazás is szerintem. Ne hagyd hogy kikezdjenek vagy beleszóljanak ;)

Előzmény: vamossz96 (11947)
vamossz96 Creative Commons License 2018.05.14 0 13 11947

Kollégiumi élmény

 

Kezdetnek mesélnék egy kicsit magamról gimnáziumban voltam koleszes 4 évig, amely alatt elég sok kalandom volt a kollégiumban. Rolandnak hívnak és jelenleg 22 éves vagyok macis alkat és Pest környékén élek, csupán azért voltam koleszes, mert nem volt kedvem elviselni az otthoni légkört.

Most az első élményemet szeretném elmesélni nektek, remélem tetszeni fog. Kritikákat illetve hozzászólásokat szívesen veszek.

Nos amikor a koleszbe kerültem már tudtam, hogy a pasikhoz is vonzódóm, sőt ekkora már volt pár apróbb kalandom is néhány ismerősömmel, de szex soha. Mindössze 14 éves voltam, amikor legelőször leszoptam az egyik barátomat.
A történetem az első napomon veszi kezdetét a koleszben 15 éves voltam már túl az első szexen egy nővel, de még pasival soha nem szexeltem ez előtt viszont volt pár közös verés és pár szopás is.
A kollégiumi szobámban 2 sráccal osztoztam Petivel és Kriszel, Peti nagyon vékony volt látszottak a bordái majdnem olyan magas volt, mint úgy 170 cm lehetet nagyon visszahúzódó személyiség volt. Nem sokat mesélt magáról vagy, hogy egyáltalán hova járt suliban egyszóval semmiről. Kriszel viszont teljesen más volt a helyzet vele egyből megtaláltuk a közös hangot ugyan azok a hobbik és nagy szószátyár volt, mint én. Ő átlagos enyhén macis testalkatú volt, mint én és közel egy magas velem viszont az arca az kiverte a biztosítékot gyönyörű arca volt mélykék szeme és sötét hosszú haja éppen ezért sokat elidőztem az arca bámulásával és csak reméltem, hogy soha nem veszi észre.

Este 9-ig beszélgettünk Kriszel akiről már lassan az egész életét tudtam és ő is az ennyimről. Ugyan abba az iskolába járt, mint én, mint másnap kiderült még osztálytársak is lettünk.

Krisz épp arról kezdett el beszélni, hogy milyen kellemesen csalódott bennem azt hitte, hogy majd valami bunkó szemét szobatársat kap, és teljesen ki fogja készíteni őt én is hasonlóan gondoltam a dolgot nem akartam még egy idegesítő embert magam körül elvégre azért jöttem el hazulról, mert elegem volt apám állandó beszólásaiból és hülyeségeiből. Ezt mondtam is Krisznek, aki csodálkozott az apámmal való nem túl fényes viszonyomról, de én csak annyit mondtam neki hogy csak annyi a bajom apámmal hogy „Nem fogad el olyannak amilyen vagyok.”
Valószínűleg érezhette, hogy ez elég kényes téma nálam, holott ez nem igaz, de végül megszólalt, terelve a szót.

-          Nem megyünk zuhanyozni? Elég késő van holnap pedig suli.

-          De persze habár én azt sem tudom hol a zuhanyzó!

-          Minden felsőszinti szobához jár egy közös zuhanyzó, ami t csak a két egymás mellet lévő szoba lakói használnak, mivel mellettünk senki nem lakik még ez csak a mienk, de van közös zuhanyzó is lent a nagy étkező mellet.

-          Ohh de felvilágosult valaki. – válaszoltam röhögve a diplomatikus válaszra.

-          Fent van a kollégium honlapján én is ott voltam és nem volt nehéz, mert arra az ajtóra az van írva „Fürdőszoba”. – Vágott vissza miközben a szoba oldalán lévő ajtó felé mutatott.

-          Akkor gyerünk.

Megkerestük a törülközőnket és a tusfürdőnket illetve levetkőztünk bokszerre és el is indultunk én közben jól megnéztem magamnak Krisz testét és nagyon tetszett.
A fürdőben 2 zuhanyzó volt illetve egy zárható wc hát nem egy 5 csillagos szálló, de legalább van külön zuhanyzónk és ez már jó. Beálltunk egymás mellé külön zuhanyzóba levettük a bokszereinket elhúztuk a függönyt és elkezdünk fürdeni kis idő után Krisz megszólalt.

-          Tök jó hogy van egy saját zuhanyzónk így legalább lesz, egy csendes hely ahol ki tudjuk verni.

-          Hát igen ez mondjuk jó. Ki menjek? – Meglepett, hogy ennyire perverz mondjuk én is erre gondoltam elsőre csak én nem mondtam így ki.

-          Áhh nem kell, nem akarom most kiverni, de ha akarnám, se zavarnál hisz nem látsz.

-          És ha leskelődni fogok? – válaszoltam hülyéskedve.

-          Akkor kivered te is és nekem is izgibb lesz, hogy valaki néz közben.

-          Hát nem erre a válaszra vártam. – ebből még lehet valami, ez tetszik jó is lenne.

-          Miért te soha nem verted még senkivel közösen? – válaszolta vissza és lehetet hallani a hangján a vigyort.

-          De igen. – ohh ha tudnád… gondoltam magamban.

-          Na, akkor meg?

-          Mit akkor meg?

-          Kiverjük vagy nem? – jól sejtettem ebből lesz valami.

-          Hát miért is ne?

Halottam, ahogy kilép a zuhanyzóból ekkor még azt hittem, hogy csak hülyéskedik, de elhúzta a függönyömet és megláttam azt, amire nem számítottam. Ott állt előttem teljesen meztelenül álló dákóval a kezében, ami minimum 19 centisnek tűnt. Nagyon alaposan megnéztem szinte bámultam a gyönyörül farkát nem volt sokkal nagyobb az ennyimnél, de nagyon eres volt és szép nagy makkja volt.

-          Na, mi van, ennyire tetszik? – Kérdezte röhögve.

-          Hát először azt hittem, hogy hülyéskedsz, de ettől függetlenül benne vagyok. Viszont igen nagyon szép faszod van és nem erre számítottam. – Miközben ezt mondtam én is lenyúltam az ekkora már félig merev faszomhoz és elkezdtem verni.

Nem kellet sok hogy teljesen életre kelt majd elvettem a kezem, és ahogy vártam eléggé szépen megbámulta a pélom, ezt persze nem hagytam szó nélkül.

-          Na, mi van, tetszik?

-          Igen neked is szép faszod van majdnem olyan, mint az enyém viszont nyíl egyenes.

-          Köszi. - Közben persze járt a kezünk, ahogy azt kell arra gondoltam próba szerencse és megszólaltam hátha többet ki tudok hozni a helyzetből.

-          Te verted más így sokszor?

-          Hát igen én általánosban is úgy jártam, hogy volt egy albérletem 2 sráccal közösen és nem voltak ritkák a közös verések sőt…

-          Sőt?

-          Párszor előfordult, hogy egymásnak is kivertük lehet, hogy egy kicsit buzisan hangzik, de kurva jó érzés.

-          Igen? Hát lehet, egyszer kipróbálom valakivel.

-          Ha akarod. – Ahogy ezt kimondta elkezdett a péniszem felé nyúlni, de nem fogta meg megállt egy picivel előtte és várta a válaszomat.

-          Akarom. – És ezzel megfogtam a farkát és elkezdtem verni.

Vertük így egy darabig és nagyon jó érzés volt, hogy más veri a faszomat és végre egy kemény fasz lehet, a kezemben újra nem tudom minek a hatására talán a hatalmas vágy miatt, de megszólaltam.

-          Tudod Krisz nem voltam veled őszinte csináltam már ilyet régebben is sőt…

-          Sőt mi?

-          Sőt egyszer le is szoptam az egyik haveromat részegen és az sem volt rossz. – Úr isten kimondtam.

-          Te meleg vagy?

-          Nem mondanám, hogy meleg vagyok, de az élvezet az élvezet és szívesen megtenném újra, mert élvezem.

-          Parancsolj- Mutatott rá a péniszére.

-          Ez komoly? Te meleg vagy?

-          Ez komoly és biszex vagyok nem meleg, de abból, amit elmondtál te is és van egy olyan érzésem, hogy nem ez lesz az utolsó, hogy mi ezt csináljuk.

-          Hát legszebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az új szobatársam ilyen jó lesz.

-          Úgyszintén de akkor leszopsz vagy szopjalak én téged?

Már kaptam is az alkalmon és minden szó nélkül hajoltam is, de nem a faszára, hanem a szájához egy csókra. Amikor összeért a szánk hirtelen mintha villám csapott volna belém, beton keménységűre ugrott a faszom amint megéreztem a nyelvét a számban. Hosszú csókcsata vette kezdetét közben hol a hátát a popsiját simogattam.

Folytatom, ha igény van rá. Várom a visszajelzéseket.

gabo012 Creative Commons License 2018.05.11 -1 11 11946

Az első élményem elég rövid volt. A koleszban kellett maradni néhányunknak péntek este. A szobánkban csak ketten voltunk. Ádám és én. Ő egy elég vékony fiú volt, semmi különös nem volt rajta, a farka is átlagos. Éjfél körül arra ébredtem, hogy éppen elkezdi verni a farkát. Én még szűz voltam fiúsan, de nem taszított a gondolat, bár sokat csajoztam is. felültem az ágyon, odanéztem, Ő meg nem hagyta abba, csak játszott a farkával. Neki még nem volt barátnője, nem foglalkoztak vele a lányok. Néztem őt, ő meg visszanézett és tovább húzgálta a farkát. egy perc után fogtam magam és odamentem az ágyához, mondtam neki hogy verjük együtt.

Leültem mellé, és elkezdtem én is. gyorsan megmerevedtem, aztán egyszer csak éreztem, hogy Ádám megfogja a farkam. Izgató volt, hagytam. Nagyon jól csinálta, talán jobban is mint az akkori barátnőm. Gondoltam egyet és megfogtam az én is a farkát. Soha nem volt még akkor a kezemben más farka, nagyon felizgultam. Egy ideig vertük egymásnak és ő folyamatosan nézett engem. Kicsit zavarban voltam. Aztán óvatosan hanyatt fektetett az ágyon, és 69-be elhelyezkedett rajtam. ott ágaskodott a farka az arcomtól pár centire, és közben éreztem, hogy bekapja az enyémet. annyira felizgultam, hogy automatikusan bekaptam az övét. Kicsit ügyetlenkedtem is, de aztán sikerült elkezdenem szopni. Olyan természetes volt az egész. Nem kellett sok hogy elélvezzek. Mikor érezte hogy mindjárt elmegyek nem hagyta hogy kivegyem a szájából a farkam, jó erősen megszorította és mélyen bekapta. Akkor élveztem el először fiú szájában. Valami csodás volt. Amikor ő elélvezett igazából a kíváncsiság miatt hagytam a számban, meg ő is lenyomta. Éreztem a forró gecijét a számban. Leírhatatlan volt. Egyáltalán nem volt gusztustalan. Nagyon sokat spriccelt, én meg csak nyeltem és nyeltem. 

Érdekes élmény volt, és ami érdekes, hogy semmi csók vagy dugás nem volt. 

Secret 23 Creative Commons License 2018.05.07 0 7 11945

Sziasztok! Rengeteg levelet kaptam a legutolsó írásom óta és becsülettel végig is olvastam őket. Szívesen válaszolnék mindre, de ez képtelenség ezért megpróbálom itt leírni összefoglalva a kérdéseitekre a választ. Szóval előre is elnézést kérek azoktól akik koleszos sztorit olvasnának ez nem arról szól, úgyhogy arra kérlek titeket akiket ez nem érdekel, hogy hagyja figyelmen kívül ezt az írást. Remélem elnézitek ezt nekem. Tehát kezdem az elejéről. Akik azért írtak, mert tetszett a sztori meg élvezettel olvasták azoknak köszönöm a levelét örülök, hogy megoszthattam az élményemet veletek.

 

Sokan kérdeztetek magánéleti dolgokról, ismerkedési céllal stb. Sok a kezdő aki kipróbálná és szeretné ha tanácsot adnék illetve sokatokat érdekli a passzív lét és az ezzel járó dolgok. Rengeteg aktív úr ír ismerkedési szándékkal erre is kitérek majd. Többen kérdeztétek, hogy együtt vagyok-e még Lacival? ( ő az aki elvette a szüzességem, akik olvassák a történeteimet azok tudják miről van szó) Tulajdonképp nem igazán vagyunk együtt egy ideje már itthon élek hazaköltöztem Békéscsabára. Tartjuk a kapcsolatot természetesen, de ritkán találkozunk már. Néha átmegyünk egymáshoz, de több hónap is eltelik mire ez újra megtörténik. Laci családot szeretne alapítani van élettársa gyereket/családot akar. (Ő ugyan is biszex)

 

A baráti társaság is megvan az a 8 fős brigád, (de mindig változó létszámmal sajnos) akikkel össze szoktunk járni. Havonta 1-szer azért igyekszek felmenni Pestre és néha összefutni velük, hogy "ellássák a bajom". :) Szóval egyre ritkábban kapom meg az adagomat az elmúlt időszakban nagy bánatomra. Én eléggé fasz imádó vagyok, ezért nehezen élem meg ezt a dolgot, de hát nem lehet mindig kánaán. Itt Békéscsabán is próbálkozok az ismerkedéssel, de harmat gyenge a felhozatal. :( Hiába a domináns aktív bikák nem itt vannak sajnos. Haladjunk tovább. Miért lettem passzív mit élvezek benne stb. Hogy miért lettem passzív illetve meleg azt nem tudom ez nyilván egy genetikailag kódolt dolog, biztos több az ösztrogén bennem mint a tesztoszteron. :D

 

Ez csak úgy jött. Szóval ha meglátok egy szép nagy izmos határozott megjelenésű igazi férfit akkor nálam egyből átkapcsol valami (persze nem mindig ez a nyerő, volt már nagyon jó tapasztalatom vékony vagy átlagos testalkatú hímmel is, de egy biztos a nagy kemény fasz a gyengém.) és már egyből térdelnék elé és behódolnék neki. Ez egy reflexszerű dolog nem én irányítom. Nos, hogy mi a jó ebben? Hát próbáld ki! Annyit elárulok, hogy nekem egy fasz leszopásánál nem sok izgatóbb dolog van. Amikor érzed, hogy lüktet a szádban,  forró és nagyon jó íze van és látod, hogy a partnered oda meg vissza van tőle az nekem felemelő érzés. Tapasztalt passzívak biztosan tudják miről beszélek.

 

Egyetlen jobb dolog van ennél az amikor bepucsíthatok és a domináns fél belém hatol és magáévá tesz. Ilyenkor már maga az érzés is leírhatatlan főleg annak aki tapasztalt ebben. Ezt nehéz átadni ezt meg kell tapasztalni. A másik dolog a tudat, hogy egy keménykezű férfit szolgálhatok ki az koronázza meg a dolgot. Ez is olyan dolog, hogy kódolva van. Van aki csak szereti az anált mert jó érzés, én viszont az egész szituációt, hogy én vagyok az alárendelt, én vagyok a "nő" és, hogy egy nagy faszú bika köcsöge lehetek. Ez lehet, hogy valakinek ciki meg egy fiútól nem ezt várná el az emberek nagy része, de ez nem olyan dolog, hogy csak kikapcsolom és elfelejtem, hanem ez mindig ott van bennem ez a hajlam, ez az érzés.

 

Nehéz ezt olyanoknak elmagyarázni akikben nincs meg ez a dolog. A többi az már csak hab a tortán a sperma nyelése és a többi dolog azok az extrák ez mind a passzív lét velejárója. Persze itt most nem azokról beszélek akik azért passzívkodnak mert unik igazából de ugye muszáj nekik néha pucsítani is mert néha kedvet kapnak rá vagy éppen a partnerük is uni és akkor mind két félnek legyen ez is az is. Ez megint más téma, Én a full passzív köcsögökről beszélek, mint amilyen én vagyok. Szóval akit érdekel ez a dolog az próbálja ki. Először csak szopjon le egy jó faszt kóstolja meg a spermát stb, és ha ettől beindul akkor bizony érdemes bepucsítani is egy jó bikának és szépen finoman beengedni azt a faszt a popsiba.

 

Nyugodtan el lehet hinni, hogy mámorító érzés egy tapasztalt bikával átélni a prosztataorgazmus minden élvezetét. Ha rászoktok nem is bírtok majd leállni. :) Na ennyit a tanácsokról. Térjünk át az aktív urakra akik szeretnének ismerkedni. Hogy is fogalmazzak, hogy ne legyen bunkó? Ugyan most egyedülálló vagyok lényegében, szóval éppenséggel nyugodtan lehet ismerkedni, de arra kérnék minden urat aki ír, hogy csak az jelentkezzen akinek van némi fogalma, hogy kell egy passzív köcsögöt seggbe baszni, leszopatni, hogy kell dominálni stb. Aki csak maszatol meg zavarba van mint egy kislány az kérem ne is írjon, nincs értelme szerintem. A másik dolog, nem kell kigyúrt testépítőnek lenni feltétlenül, de egy jó határozott domináns férfias jellem az nálam már fél siker.

 

Nagyon kedvelem az idősebb urakat (én 20-as éveim elején járok), de ez sincs kőbe vésve. Volt jó nagyon jó élményem 60 körüli úriemberrel is és 18 éves fiatal kis bikával is. Illetve a nagy kemény faszokért oda vagyok meg vissza. :) Szóval ha lehet akkor ilyen típusú férfiak levelét várom inkább. Na de mivel ez nem társkereső ezt itt rövidre is zárnám. Nem ez a célja legfőképp az írásomnak. Folytatom a sztorizást is valamikor, de nem túl sok a szabadidőm mostanában, úgyhogy kérlek legyetek türelemmel. Akit zavar ez a bejegyzésem attól még egyszer elnézést kérek, de így tudtam most hirtelen megoldani, hogy a rengeteg embernek válaszoljak. Köszi a figyelmet. Sziasztok!

RosiTom Creative Commons License 2018.04.30 0 4 11943

Én talán kritikaként azt fogalmaznám meg, amibe vélhetően én is beleestem. Mégpedig: Túl sok szót csépelsz a háttérre, ami sokaknak visszatetsző. Itt a legtöbben csak a szexre kíváncsiak, mintha csakis kizárólag arról szólhat egy homoszex élmény, hogy csak élmény lesz és nem több.

 

#11934

Túl sok a háttér információ, és kevésbé tűnik ki a lényeg belőle.

 

#11940

Megint a háttér az, ami kicsit elviszi a dolgot rossz irányba.

 

#11942

Szerintem arányában az előzmények mértéke itt a leginkább elegendő, viszont a lényegi részébe jobban belemehettél volna.

 

Összegzés:

Én mindhárom történetedre összességében like-t (+) nyomtam, mert valójában nagyon jó kis sztorik. Nagyon jó, hogy te legalább nem estél bele abba a másik hibába, amibe én beleestem. Ez ugyebár a nemi szervből érkező anyag mennyiségének megállapítása, hisz ugyan jól tudom, hogy más átélni vagy ez esetben újra élni a dolgot, mint maga a valóság. Ezt van, aki megérti, de van, aki nem. (És sajnos a többség az utóbbiba tartozik.)

Előzmény: oja69 (11941)
oja69 Creative Commons License 2018.04.29 -5 7 11942

Ha már nem képesek megfogalmazni semmilyen szóbeli kritikát, csak dislike-t adnak a hozzászólásaimra, akkor folytatom. Nem fogok túlzottan kitérni a háttérre, hátha az a probléma.

 

Nagyon vártam már a pénteket, hisz jól tudtam, hogy megint ő lesz ügyeletben, és jól tudtam, hogy megint alig-alig leszünk a koleszben, legalábbis az ő általa felügyelt emeleteken. El is érkezett a várva várt péntek. Reggel volt tesióránk. Az óra végén annyit súgott oda nekem, hogy Este várlak! A szívem már ettől hevesebben vert. Nem válaszoltam neki, de ha nem mondja akkor is mentem volna.

Este hat után elmentem zuhanyozni, majd utána közvetlen mentem Zsiga tanár úrhoz. Megint remegett ugyan a lábam, de azért már tudtam, hogy mire számíthatok, így ahogy kinyílt résnyire az ajtó, benyomultam. Aztán odahúztam magamhoz és elkezdtem olyan hevesen csókolni, ahogy csak tudtam. Ő is csókolt engem. Közben a nyelveink egymás szájába jártak kanosszát, míg a kezeink egymás testén körutat. Isteni volt megint érezni a szőrös, izmos testét a kezeim alatt. Aztán a következő pillanatban már vetkőztettem őt, majd a farkát a markomba véve masszázsnak tettem ki, ami célt ért, hisz merevedésnek indult, így szopni kezdtem. Nem is telt el sok idő, amikor számba élvezett, majd letepert és jól megdugott.

Az elején egyáltalán nem volt durva. Megint ujjazással kezdte a tágítást, ami nagyon jó volt. Akkor kezdett kicsit bedurvulni, amikor a faszával akarta folytatni, de én (máig nem értem, hogy miért, de) teljesen befeszültem. Ekkor ugyan kicsit fájt, amit csinált, de mégis azt mondom, hogy ennek így kellett történjen, hisz egy isteni dugással lettem gazdagabb, ami még az elsőnél is sokkal jobb volt.

 

Nem ez volt az utolsó ilyen akciónk!

Előzmény: oja69 (11940)
oja69 Creative Commons License 2018.04.29 -5 4 11941

Most már tényleg jó lenne tudni, hogy mi az, ami tetszik a történeteimben, és mi az ami nem. Az utóbbinál mit javasoltok, hogy tegyem izgalmasabbá, olvashatóbbá. Azért is fontos lenne, mert vannak még olyan történeteim, amelyeket szívesen megosztanék veletek kedves topiktársak, de ennek csak úgy van értelme, hogyha van egy párbeszéd köztünk, hisz abból, hogy nyomtok egy dislike-t, még nem tudom, hogy a történet egésze nem tetszik, vagy bizonyos részek részletezését sokalljátok, míg a másik részét pedig esetleg keveslitek.

 

Van, akik érdeklődnek a háttér iránt, vannak, akik nem. Nem lehet azon sem kiigazodni. Vannak olyanok is, akiknek kizárólag csak a szex része a fontos. Ezért is érdekelne főleg azoknak a véleménye, akik dislike-t (-) nyomtak, de persze azok véleménye is érdekel, akik like-t (+) nyomtak.

oja69 Creative Commons License 2018.04.27 -7 8 11940

Folytatom a történetet.

 

Két nappal később, azaz pénteken mind a 3 szobatársam már reggel úgy hagyta el a koleszt, hogy majdcsak vasárnap hétfőn reggel jön vissza. Mivel egyébként általában 13:45-kor ért véget az utolsó órám, és csak 17 óra körül lett volna buszom, így szombaton reggelente jártam haza. Amikor esetleg éjszakai műszakban dolgozott apám, akkor 7 óra körül találkoztunk a városközpontba és kocsival hazavitt, más különben pedig 8 óra után ment a buszom. Ezen a szombaton (mint később kiderült enyhén pechemre apám éppen reggel végzett)

 

Pénteken az utolsó óra után visszabotorkáltam a koleszbe. Mivel nagyon fájt a lábam így egy kicsit lepihentem. Aztán elkezdtem összepakolni a cuccaimat, majd úgy fél 5 körül elmentem lezuhanyozni. Nekem a folyosó egyik végén volt a szobám, a közös fürdő pedig a folyosó másik végén volt. Tisztában voltam vele, hogy az egész emeleten a 60 főből -ha nincs verseny, akkor- velem együtt 8 szokott bennmaradni szombat reggelig. Közülük 4 nincs és a nap folyamán nem is lesz a kolesz közelében sem, 3 pedig kimenőt teljes egészében kihasználva úgy este 8, péntekenként 10 óra körül jött mindig vissza, így tudtam, hogy egyedül leszek a zuhanyba. Természetesen ez -a legvégéig- így is volt. Én már éppen törölköztem, amikor belépett Zsiga. (A tanárok szobájához sem volt külön fürdő, így ugyanott zuhanyoztak, ahol mi diákok.) Ugyan látta, hogy éppen törölközök, de így szólt: Nincs kedved egy kicsit még visszajönni a zuhany alá velem?, én nem szóltam semmit. A törölközőmet visszaakasztottam a köntösöm mellé a fogasra és beálltam a másik zuhany alá (persze nem nyitottam meg), aztán a tanár úr, egyszer csak óvatosan megragadta a karom és áthúzott magához. Egyszerre óvatosan, de mégis szorosan ölelt magához. Elkezdett ahol csak ért csókolni, míg nem elért a számig. Hevesen csókolóztunk. Majd annyit mondott nekem, hogy menjek át hozzá úgy 7 körül. Én örömmel mondtam igent, mert azt éreztem, hogy folytatni akarja mindazt, amit már szerdán elkezdtünk. Minden vágyam az volt, hogy neki adhassam a szüzességem, hisz szerettem a tanár urat. Nem csak, mint diák a tanárát (bár ez így akkor sem volt túlzottan jellemző - főleg nem kamaszkorban), hanem mint férfi. Eleinte szóbeszédből, majd másodév végétől a saját szájából hallva tudtam, hogy 'hajadon', vagyis nőtlen.

 

18:57 óra - Remegő kezekkel és lábakkal, hevesen verő szívvel kopogok be a szobaajtaján.

Gyere nyugodtan! szól ki Zsiga

De én tovább kopogok, míg nem úgy 19:05 körül résnyire kinyitja az ajtót és beránt a szobába. Anyaszült meztelen volt. A farka pedig ágaskodott már rendesen.

Térdelj és szopj! hangzik el a felszólítás a fiatal férfi szájából

Nekem sem kellett sok, hisz kecsegtető volt nekem egy 20/6 még nem teljesen merev farkat a számba venni és szopni. Várni és átélni, ahogy beáll nála a teljes merevség, és érezni, hogy eresedik, majd nyelni és nyelni az isteni nedűt belőle. Szerintem úgy 10-15 perc telhetett el, amikor már éreztem, hogy a végét járhatja, így elkezdtem először lassítani, majd újra felgyorsítani. Aztán pedig többször kicsit, de összességében véve pedig jócskán kaptam abból az isteni anyagból, ami belőle érkezett.

Feküdj le! hangzik el az újabb felszólítás a szájából

Amikor teljesítettem azt, amit mondott, akkor már biztos voltam benne, hogy ekkor az egész életem meg fog változni. Annyit tudtam, hogy Zsiga mindig mindenkivel figyelmes szokott lenni. Csak bízhattam abban, hogy ez a szexre is igaz. A legnagyobb megnyugvásomra az esetében arra is igaz volt. Úgy csinált mindent, mintha tojásokon lépkedne. Mindent háromszor-négyszer meggondolt. Ez akkor nagyon zavart, mert én már nagyon túl akartam esni a "felavatásomon", de mára tudom, hogy ezzel tette velem a legjobbat. A szex még így is elég gyorsan lezajlott.

Aztán úgy 11 óra körül elment a tanárok szokásos "körútjára", hogy az általa felügyelt két emeletet leellenőrizze. Sok időbe nem telt, hisz a két emeleten voltak összesen majdnem feleannyian, mint ahányan egy emeleten szoktak lenni. Mire visszaért, én már elbóbiskoltam, de ahogy befeküdt mellém, megéreztem és az egyik kezemmel átöleltem. A másik kezemet becsúsztattam a feje alá (ahogyan egyébként ő is a sajátját az enyém alá). Az egyik lábamat bedugtam a lábai alá, a másikat a lábai közé. Príma érzés volt így álomba merülni és másnap reggel így ébredni.

 

A történetem innentől válik igazán komolyra, hisz innen már nem volt visszaút. Egymáséi lettünk. Én voltam 16, ő pedig volt (ha jól emlékszem, akkor) 35 éves. Nem mondhatom, hogy apakomplexusom lett volna, hisz az apám ekkortájt már igencsak 50 felett járt már életkorilag. Arról nem is beszélve, hogy a tanár úr nagyjából a két legidősebbik nővéremmel volt egy korosztály. 

Előzmény: oja69 (11934)
oja69 Creative Commons License 2018.04.27 -5 2 11939

Úgy látom, hogy valakinek csak az megy, hogy mások hozzászólásait dislike (vagyis -, azaz mínusz) jellel lássa el. Arra viszont nem képes, hogy megindokolja, hogy egy történetben vagy éppen egy egyszavas kommentbe mi a sértő! Kit és miért sért, hogyha azt a kommentemet megindoklom? Kit és miért sért, hogyha a történetem utólag beírt bevezetőjében ejtett (egyébként későn észrevett) hibámat javítom?

 

Persze mindenkinek szíve joga másokat le- vagy felpontozni! De, ha az illető kéri azt, hogy írja már le, hogy mi nem tetszett, akkor legyen szíves tegye már meg, hisz lehet, hogy olyan kritika lenne, amit megéri mérlegelni és a későbbiekben azzal figyelemmel megfogalmazni a történeteket.

Előzmény: oja69 (11938)
oja69 Creative Commons License 2018.04.26 -5 1 11938

"59 éves leszek a naptári nyár első hónapjának végén."

A felhasználói nevemben szereplő szám a születési évem, szóval véletlen elütöttem egy számot, azaz 49 éves leszek.

 

"Alig néhány nappal a születésnapom után lesz 30 éve, hogy először találkoztunk a jelenlegi párommal, akivel nem egész negyedév alatt össze is jöttünk, és aki 11 évvel és napra pontosan 1 hónappal fiatalabb nálam."

A mondat helyesen így szól: Alig néhány nappal a születésnapom után lesz 20 éve, hogy először találkoztam a jelenlegi párommal, akivel negyedév alatt össze is jöttünk, és aki 11 évvel és napra pontosan 1 hónappal fiatalabb nálam! 

 

Mivel az első néhány mondatot már azután illesztettem be, hogy a többit már megfogalmaztam és már egy fárasztó nap után voltam, így mindenkitől elnézést kérek a két hibáért.

 

Kérném továbbra is az alaptörténettel kapcsolatos negatív és pozitív kritikákat is. A történetem folytatása ugyan fogalmazás alatt áll, de pont azért, hogy az építőjellegű kritikákat figyelembe véve tudjam beküldeni, jó lenne, hogyha valaki meg is fogalmazná, hogy miért nyomot a történetemre dislike-t. 

Előzmény: oja69 (11934)
oja69 Creative Commons License 2018.04.24 -3 1 11937

Az előzményben megjelölt hozzászólásom nem tudom, hogy kit és miért sért, hogy lepontozásra került. Én csak azt szerettem volna jelezni GeSa00 felhasználónak, hogy éppen ideje volna megírná a történetet, amit beígért.

Előzmény: oja69 (11935)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!