Keresés

Részletes keresés

Edidem Bassey Eyo Ephraim Creative Commons License 2019.11.23 0 10 397297

A válogatott foci az ritkán szól a tökéletesre csiszolt összjátékról, az a klubfoci, ahol ha pénz és szakértelem van, az edző posztra igazolva megcsinálja a maga álomfociját és kitalálhat mindent. A sportágban levő orosz, arab, kínai és más pénzek miatt ezt minden országban több csapat is megteheti.

A válogatottnál ez csak kivételesen van így, és inkább szegénységi bizonyítvány, amikor honosítani kell egy brazilt, esetleg valami mesés genealógiával, hogy Ignacio dos Santos Pereira Thiago Gremspergersson Monteiro Carlito di Maria y Azevedo KOVÁCS, tehát a mi Kovács Nácink.

A válogatott foci arra ad választ, hogy az adott országban hogy futballoznak. Az olasz fociválogatott állandó szereplőgárdával dolgozik. A két dromedár belső védő és a sípcsonttörő két külső védő, az előttük loholó lótüdejű, a jólfésült trequartista, a magas csatár és az alacsony csatár az bármelyik Serie B csapatnál ugyanúgy megvan, mint a válogatottban. Tök mindegy, hogy az ember most épp 7-8 évig nem követte az olasz focit, leül a tévé elé és tudja nagyjából, hogy mi van.

Ugyanígy a francia foci elé leülve is lehet élvezni a legalább egy, mérsékelten technikás, de nagyon francia hátvédet, a mindkét lábbal ezret dekázó, ehhez 195 centi magas, 92 kilós, csupa izom szenegálit a középpályán, aki szintén mindig van, meg a félarab varázslót, aki valamelyik banlieu-ből cselezte be magát a válogatottba.

 

Angliában is állandó a szereposztás, inkább csak az a kérdés, hogy a labdaügyes középpályásokat épp melyik csapat szállítja, de a szétvarrt balhés középpályás-hátravont csatár, a józan életű középpályás (Paul Scholes scores goals...) is mindig megvan.

A válogatott foci tehát a közhelyek sportja. Lehet persze úgy nézni vagy közvetíteni, hogy az ember tudja, hogy a jól fésült olasz trequartista épp jó szabadrúgáslövő formájában van klubcsapatában, a szétvarrt alkesz angolt épp csak elengedték a fogdáról, mert részegen megverte az ismert bugyimodell feleségét, aki azóta ezért már a kétméteres hátvéddel kavar, kiváló témát adva ezzel a Daily Mailnek...de lehet ezeket nyugodtan kihagyni.

Karakterekért is lehet ezt nézni és ezeket a stabil karaktereket az országok szállítják is. A svájci csapatban biztos, hogy valami bevándorló fog jól cselezni, az osztrák játékmesternek tuti -ics végű neve van, a dán kezdőcsapat áll nyolc, egyébként meglehetősen technikás berszerkerből, és három kapuccsínó színű játékosból, akiket ettől még Henrikssen-nek hívnak.

A walesi csapat tegnap teljesen jól hozta a brit-szigeti kiscsapat karaktert. Két élvonalbeli játékos, csak ezek már elszerződtek a premier league-ből, a többi pedig legfeljebb a Championshipben, de jellemzően még lejjebb nyomja minden nap a kick-and-runt, mivel azért az valamivel jobb megélhetés, mint hajnalban kelni és a pékség teherautóját vezetni. Szinte már álmosítóan közhelyes az egész csapat, kb. mindenki pontosan tudja, hogy mit fognak csinálni, tán még Bognár, Várhidi, vagy Hegyi Iván is eltalálná a taktikát.

 

Sajnos azonban teljesen közhelyes a magyar csapat is. Előszöris ez egy reményteli csapat, hiszen van 3-4 játékos, aki utánpótlásban azért pár évet jó helyen volt, és ugyan a nagy áttörés nem jött össze, de azért odaférnek valami egész márkás csapatba. A többi meg nagyon szeretne, magyar szinten valakik, nemzetközi szinten meg hamarosan lesznek valakik, a lelátón egyes hírek szerint ott bújkálnak a Juventus és a Real Madrid játékosmegfigyelői, keresik a következő céRonaldót (mondtam már, hogy a Portugáloknál mindig a hátranyalt hajú a főnök?). Aztán tényleg állandó elemként jön az, hogy kiderül, hogy egy brit kiscsapat presszingje az pont elég ennek a reményteli magyar csapatnak ahhoz, hogy frissen herélt növendék haszonállatok módjára kóvályogjanak a pályán.

Nem mennek emberhez a labdák, láthatóan kevés a hely és sok a tempó a magyar játékosoknak. Ilyenkor jönne az, futballkultúrával bíró országok csapatainál, hogy elkezdik csinálni azt, ami beléjük van verve. Az angol csapat elkezd ívelgetni, az olasz, mint egykor a Piavénál, kiássa az árkokat harminc méterre a kapuja előtt, a spanyolok passzolnak 47-et, az osztrákoknál a a 16 évesen (amikor megmondták neki, hogy van előtte három jobb játékos a poszton a horvát utánpótlásban) honosított Hogyishívjákovics meghal a szép cselekben és így tovább.

 

A magyarról meg kiderül, hogy egy 2-3 prémium játékossal feljavított angol másodosztályú csapat simán tud akkora nyomást helyezni rá, hogy vissza kelljen menni az alapokhoz. Az alapokról meg kiderül, hogy nincsenek. Ha az edző tud nekik valami jót összerakni és azt épp meg lehet csinálni, az jó. Ha nem, akkor jön az a tipikus magyar kapitányi nyilatkozat, hogy mélyen a tudásuk alatt teljesítettek a fiúk. Pedig nem. Ennyit tudnak. Nem lehet őket átvariálni, másik játékot kitalálni, mert nincs mire ráépíteni. Teljesen mindegy hány milliárd forint megy ebbe bele, mert még az sincs eldöntve, hogy milyen technikai, mentális és fizikai képességeket várunk el ezektől a fiúktól, így aztán azok, mint a ridegtartott haszonállatban, vagy kifejlődnek, vagy nem. Időnként valahonnan lesz egy Gera vagy egy Dzsudzsák, aztán lehet hogy nem lesz. Tudatosság zéró.

Ennek az eredménye meg a közhelyes magyarválogatott-meccs, amelyen szegény Hajdú B egyre fakóbb hangon közvetít, és látszik, hogy azért csak 2:0 mert a walesi játékosok nem akarnak megsérülni.

Baszódás. Sok pénzért.

 

 

ingersheim Creative Commons License 2019.11.23 0 1 397296
Gondolom a szereplésért is jár a lóvé. Eszembe nem jutna pénzt elfogadni a címeres mezben való játékért. Kijutás esetén még oké is lenne valamennyi bónusz.
Előzmény: brand_boy (397295)
brand_boy Creative Commons License 2019.11.23 0 3 397295

Az eb-pénz harmadát visszaosztották a játékosoknak. 

Szerintetek melyik ajánlotta fel jótékony célra az összeget? 

 

Valamelyik horvát játékos a szülőfaluja összes devizahitelét visszafizette(az emberekét, nem az önkormányzatét).

 

Más minőségű társadalom, más focistákkal. 

Előzmény: Tímár Zoltán_87 (397291)
Isten_keze Creative Commons License 2019.11.23 0 1 397294

Csucsiról van pár személyes alapú sztorim.

Nem megyek mélyre, csak a felszínt kapirgálom kicsit.

 

Ő állitólag a mai napig a "nép" egy egyszerű tagja. Aki találkozott vele civilben, egészen biztosan ezt mondaná?

Esetleg látta őt haveri körben.

Aki Zimány Lindákkal keveredik össze, az valójában a nép "egyszerű" darabja?

Közvetlen szomszédja a Balcsin egy ezer éves haver. Megérne pár sztorit tőle Csucsi, az "egyszerű".

 

Beimseri, hogy elintézte saját magát az átigazolásaival.

Még sírt is.

A válogagott megaláztatásai után.

Tessenek mondani, hová VEZETTE ő a válogagottat? Volt-e 2 jó meccse egymás után? Esetleg 3.

Hosszú felsorolásokat lehetne arról írni, hogy más nemzetek "csucsija" miket hozott össze válogagott szinten?

Nem csak világsztárokra gondolok.

 

A mi nemzeti hősünk magának a min. elnöknek köszönheti, hogy a sivatag homokjából még hazahívják.

A mostani NL sorozatból kinek van olyan emléke, hogy Csucsi egy "sorsdöntőn" sorsdöntött volna? Debezzeg a 19 éves Szoboszlainak a jóédesannyát!

 

Ha Csucsi válogatott AKAR lenni, akkor miért nem itthon nyomja? Van 2-3 csapat, amelyik kezét-lábát törné 0rbán kegyeiért, ha beöltözne a mezükbe. És nehogy a pénz legyen a kifogás, amikor a NER kicsihuszárok, meg a TAO mindent elbír.

 

Szóval, ameddig Csucsin áll, vagy bukik a válogagottunk sorsa, addig örüljünk a csoport 4. helynek.

 

Végül tegyük mellé a mérlegre Gerát.

Nem is rabolnám a t. olvasók drága idejét, holmi összehasonlítgatással.

Előzmény: Tímár Zoltán_87 (397291)
XGabika Creative Commons License 2019.11.23 0 0 397293

fiam is egyedul jar ki

de en is soxor kimegyek veluk focizni, ha van idom, kedvem

Előzmény: hallaignác (397290)
haryboy Creative Commons License 2019.11.23 0 0 397292

Huha ez nem volt rosz ( hogy Attenboroug válaszolt)

Előzmény: Tímár Zoltán_87 (397291)
Tímár Zoltán_87 Creative Commons License 2019.11.23 -1 3 397291

Dzsudzsákról röviden annyit, hogy pár nappal ezelőtt megfordult a moziban, ahol dolgozom és pontosan azt a mentalitást tanúsította, amit a Kolompár Jason Stathamektől már megszoktam. Otthagyott minden kaját-piát maga után és kisurrant a bejáraton a kijárat helyett, hogy aztán összejárja azt a padlót, amit a kollégám frissen mosott fel. Régről ismerik egymást, még mikor a Dzsudzsi is Debrecenben rúgta a bőrt. A kollégának van egy gyerek focicsapata a Ferencvárosban és megkérte, hogy egyszer ugorjon már le a szomszédba egy negyed órára, mert a gyerekeknek sokat jelentene. A válasz az volt, hogy keresse meg a titkárnőjét, mert nem ő osztja be az idejét. Íme egy fontos ember... Egy amatőr természetfilmes ismerősöm néhány éve írt egy emailt David Attenboroughnak címezve, amiben remélte, hogy az megnézi és véleményezi a munkáját. Egy héten belül személyesen válaszolt. Dzsudzsi biztosan sokkal elfoglaltabb...

hallaignác Creative Commons License 2019.11.23 0 3 397290

Ez nem a gyerekek miatt van. Akkor el lehetett menni egyedül focizni egy gyereknek, most meg a szülőknek ott kell állni a pályaszélén, és az marha kellemetlen a hidegben, ráadásul unalmas. Pláne, ha a borozóból nem lehet rálátni a pályára.

Előzmény: XGabika (397265)
sergiototta Creative Commons License 2019.11.23 0 0 397289

Szerintem vicces.

Előzmény: Küzdeni mindig! (397286)
Lucciferkó Creative Commons License 2019.11.23 0 0 397288

Ha azzal a hatékonysággal rekonstruál, mint az eü-ben, akkor nem nagyon kell izgulnunk a következő években ...

Előzmény: Küzdeni mindig! (397286)
haryboy Creative Commons License 2019.11.23 0 0 397287

Talán még Rossi is leverné kinát a puskásba Nagy Roland meg Barát hátvédekel talán Szoboszlai gyeret is bevágná a üres kapuba

(csak vicc) de Izland az más piskota lene (nem vicc)

Előzmény: Krüger Frédi (397284)
Küzdeni mindig! Creative Commons License 2019.11.23 0 1 397286

Ez tényleg megháborodott teljesen.

Előzmény: Krüger Frédi (397283)
LordMerszi Creative Commons License 2019.11.23 0 0 397285

Klónozni.

Arancsapat, pár kromoszóma Messi + cr7 + Dijk ...

Előzmény: Krüger Frédi (397284)
Krüger Frédi Creative Commons License 2019.11.23 0 0 397284

Mellékszál, de érdemes lenne elgondolkodni legalább Kína példáján, akiket a központi tervezésben nem lehet lepipálni, és legalább 20 éve pörgetnek egy kiválasztási rendszert, amihez több tízmillió gyerek az input, aztán még az Ázsia-bajnokságon se tényező a válogatottjuk, és a pár százezres Izland simán verné őket tízből kilencszer.

(A fociban pont az a jó még mindig, hogy nem lehet algoritmus alapján nagy játékosokat előállítani - miközben sok más sportágban ez működhet - Messit például az első körös járási toborzóról kiszuperálta volna a kínaiak rendszere)

Előzmény: Krüger Frédi (397283)
Krüger Frédi Creative Commons License 2019.11.23 0 6 397283

Megszületett az egyetlen lehetséges megoldás: építsünk egy méééég nagyobb akadémiát még több pénzből, hosszabbítsuk meg Lovasberényig mint a kisvasutat, legyen végre egy Labdarúgókat Előállító Állami Vállalat, és bízzuk az egészet az eddig is sikert sikerre halmozó, a labdarúgáshoz pedig ezer szállal és szittya affinitással kötődő Kásler Miklósra:)

https://444.hu/2019/11/22/orban-ugy-dontott-hogy-allami-sportakademiai-rendszert-hoz-letre

 

báró_Münchausen Creative Commons License 2019.11.23 0 4 397282

Pedig hogy várta mindenki a NL sorozatot, "ez a mi igazi terepünk", meg ilyenek.

 

Az mintha elfelejtődött volna, hogy itt is uazok a játékosok, válogatottak fognak szerepelni.

Helyünkön is vagyunk. A szokásoson.

A sorsunk is pont ugyanaz, mint az estek 99%-ban, lehet feszt számolgatni.

50% Csucsit izélgatja, 50% Szoboszlait.  

Szép kis magyafosch valóság.

 

Van egy szokásosan impotens csapatunk, 672 új stadionunk, egy Q szar utánpótlás rendszerünk, és sanyi.

Oolééoléoléolééé, ooléé!

 

haryboy Creative Commons License 2019.11.22 0 3 397281

A Magyar anyira szeretne focinemzet leni szép stadionok nagy érdeklödés, pénz is van dögivel, de nincs 20 focista aki értene hozá

kilométereket irkálnak rola tizezrek vitatkoznak és mégse  Ferszigetek Izland Azebadzsán Ciprus a szint a Szlovák már magas Wales meg lefociza

ez k.rva gáz (megyek számolgatni)

ámen

Mx8 Creative Commons License 2019.11.22 0 0 397280

Igen, csak kisebb tét lesz. 2 évente lesz NL.

A tervek szerint a vb-selejtező 10 csoportgyőztese kijut, a 10 második a 2 legjobb NL-csapattal pótselejtezőre megy.

Előbb 6 pár,  majd a 6 továbbjutó 3 párban, a 3 győztes jut ki. Összesen 13-an. De ezt még nem erősítette meg az illetékes bizottság, csak egy terv.

Előzmény: kannibál Kovács (397278)
Tímár Zoltán_87 Creative Commons License 2019.11.22 0 0 397279

Ezúttal nem büntetés lesz, sokkal jobb csapatok jöhetnek, mint múltkor.

 

 

Szerb-szlovák-román kapásból rangadók, Izrael parázs, török-ír-északír szurkolói szempontból jók lehetnek, magyar-osztrák örögrangadó, magyar-oroszból 2 barátságos meccs is volt az elmúlt 5 évben, szóval a többség izgalmas lehet. Kizártnak tartom, hogy egy unalmas magyar-skót-bolgár-finn csoportba kerüljünk.

Előzmény: kannibál Kovács (397278)
kannibál Kovács Creative Commons License 2019.11.22 -1 0 397278

Akkor jövő ősszel megint ligázunk? Istenem, miért büntetsz bennünket?

Előzmény: Tímár Zoltán_87 (397277)
Tímár Zoltán_87 Creative Commons License 2019.11.22 0 0 397277

Nemzetek Ligája sorsolása március 3-án, a vb-selejtező csak 2021-ben, szóval azt elég 1 év múlva sorsolniuk. De ahhoz kell a Nemzetek Ligája lefutása, hogy legyen pozíciónk. 

Előzmény: kannibál Kovács (397275)
kannibál Kovács Creative Commons License 2019.11.22 0 0 397275

Lenne egy kérdésem:

 

A katari horror Vb selejtezőit mikor sorsolják? Milyen a sorsolási pozíciónk? Ott is nemzetekligázása lesz?

skiss Creative Commons License 2019.11.22 0 2 397274

testvérem, letiltalak. Majd ha észhez térsz szólsz. Magyarul beszélsz, szükség lenne rád egyébként

Előzmény: hhhggghhh (397273)
skiss Creative Commons License 2019.11.22 0 0 397272

Szia Lujzaváros, tartom - de ez nem nagy vállalás, mert ehhez csatlakozni fog sok szurkolótársam. Tom55, miller,  balogbeti, té meg a többi hülye, aki írogat ide 25 éve,  a köcsög fradisták, a ztések stb

Annyit nem bírnának meginni az izlandiak amit én kifizetnék ha verik a románokat :-)

Előzmény: betonsophie (397269)
Tímár Zoltán_87 Creative Commons License 2019.11.22 0 0 397271

2024-ben Németország rendez, addig kibírod. 2028-ban meg a görögök, románok, bolgárok stb. akarnak közösen (együtt pályáznának vb-re is), akkor vissza fogod sírni a Puskás Arénát.

 

Cserébe szinte sehol nem kezdtek felesleges stadionépítésbe, és hotelgondok se lesznek, mint Ukrajnában.

 

Amúgy ha mi kapjuk a magyar-osztrák/magyar-horvát eb-rendezést, jobb lenne most a focink a sok vidéki 30 ezres stadionnal?

 

Egyedül a Nemzetek Ligája, ami marad, de hátha tanulnak az ideiből, és nem pont így lesz a pótselejtezés 2024-re.

Előzmény: kannibál Kovács (397270)
kannibál Kovács Creative Commons License 2019.11.22 -1 0 397270

Majd meglátjuk, jó ellenfél lesz-e Bulgária.

 

Ugyanakkor elképesztően sz*r a lebonyolítási rendszer.

 

Miért nem lehetett egy normális, mint a 16 csapatot azonos módon érintő sorsolást csinálni, ahol bárki bárkivel összekerülhet? És ha csak egy meccsen dől el a legjobb nyolc közé kerülés, akkor azt miért nem semleges pályán játsszák?

 

Nemzetek Ligája + Városok Eb-je --> b*zicsinálás.

betonsophie Creative Commons License 2019.11.22 0 2 397269

Mit raktál a kávédba cukor helyett?

Előzmény: skiss (397268)
skiss Creative Commons License 2019.11.22 -3 1 397268

ezért mondom, hogy meg kell őket keresni, mert elképzelhető, hogy élnek a lehetőséggel.

Csányi meghívhatja őket, maximum megköszönik, hogy nem és lesz belőle Európában egy pozitív hír. "A magyar szövetség meghívta az izlandiakat egy jó meccsre ás vendéglátásra Budapestre. "

Ha összejön, a cégem 100 liter bort és 30 liter nagyon jó minőségű pálinkát fel fog ajánlani az izlandi szektornak. Ez biztos nem lenne elég, de lesz még felajánlás.

 

 

Előzmény: Té (397262)
skiss Creative Commons License 2019.11.22 0 0 397267

Ezért írtm, hogy itt is örömködik mindenki, meg Bulgáriában is. Win-win helyzet :-)

 

 

Előzmény: A Sporttárs (397263)
50-50 Creative Commons License 2019.11.22 0 2 397266

2016 augusztusa óta 12 tétmeccset játszottunk idegenben.

A mérleg:

2 győzelem( Lettország, Azerbajdzsán), 2 döntetlen(Feröer, Észtország) 8 vereség( Portugália, Svájc, Andorra,Finnország,Görögország, Szlovákia, Horvátország, Wales).

A 8 vesztes meccsből 7-n nem rúgtunk gólt!

Lehet , hogy  Bulgáriában egy" roncsderbi" lesz majd jövő márciusban, de miben is reménykedünk most?

Én abban, hogy sikerüljön eljutni a 11-s rúgásokig és Gulácsi kivéd az 5-ből 2-t, 1-t meg kapufára rúgnak a hozzánk hasonlóan nem túl acélos idegzetű 20. századi sorstársaink.

Persze továbbra is hajrá magyarok!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!