Teljesen egyetértünk! Lenti kérdésedre a válasz ez alapján: nem, nem jó a tükörsima, kezelt pálya. Ugyanakkor buckás, jeges, szűk, kiszámíthatatlan pályával nem lehet vendégeket toborozni. Tehát: igen, tükörsima, (napjában többször) kezelt pályák kellenek. ;-) Majd ha eltelik pár év, kinő egy-két generáció, talán tudatosul a sízőkben, hogy kellene viselkedniük. Bár, ha a "zsebretett kézzel" síelő fijatalságot elnézem... :-DDD
A nagyobb baj ott van, hogy ilyen tempónál szinte alig tudsz korrigálni, főleg ha egy gyors, szépen, és mélyen döntött ívet karcolsz éppen. Én megmondom őszintén: engem kicsit megijeszt az a tempó, amivel mostanában a népek közlekednek a pályákon. Lehet, hogy én vagyok nyuszibb az átlagnál, de az tuti, hogy sok ember élete csak a véletlenen múlik, és egyáltalán nem a sítudásán/tudatlanságán.
Szerintem erre (is) jók néhány pályán az elkerített sebességteszt csíkok. Tavaly mentem 89.9-el, nem volt túl vidám. Ha kocsival csattannék ekkora sebességgel az összes légzsák hússzor nyílna, itt meg egy vékony dzseki, plusz jobb esetben sisak, más semmi... Nem felesleges tudatosítani az emberekkel, mivel játszanak néha...
Azért létezik olyan bucka is, ami nem jeges. Na, abban van aztán az élvezet! Szóval ezt a "bucka vs. döngölt, sima, néha már jeges és kemény pálya" dolgot csak azért hoztam fel, mert nekem változatlanul az a véleményem, hogy az emberek 95%-ának fingja sincs arról, hogy milyen lehet 30-40-50-60km/h-nál csattani egy másik sízővel!
Jól látod a dolgot, csak most sajnos a monitor mögött tevékenykedem. :o( De egyébként Donovaly(SK) a fő "területem". Ha minden jól megy, lehet hogy a jövő héten megint arra járok.
Nekem a buckasízés nem tartozik az erősségeim közé, így a buckás pályák nem hiányoznak. Általában tök keményre is vannak fagyva, így oda is pontos élezés kell a jó ritmus mellett.
Amit viszont szeretek az a közepesen mély hó meredek pályákon. Nagyon jól lehet benne a rövidlendületet gyakorolni, mert a carving lécek helyes terhelésnél szépen könnyen elfordulnak benne. Nem tudom mi kell hozzá, mert nem gyakran találkozom ilyennel. A feketék többsége jeges, kemény. Talán lesíelik vagy lefújja a szél. Nem tudom.
"Amugy magam is nyomozom a gyerek sielesre csabitasanak technikait,mert egyik almom az, hogy a csalad egyutt siel szepen libasorban, tokeletes technikaval. Es megvarjak az oregeket... :)"- na ez asszem utoljára ma egy hete jött be nekünk, Krippensteinben a 11 km-es szakaszon. Jövőre már túl nagy lovak lesznek ahhoz, hogy családi programot szervezzünk:-(((
Egy hozzám hasonló mazsolának viszont pont a buckás rész veszélyesebb, megdob és elvesztem az egyensúlyomat vagy csak nem tudok ott és akkor fordulni, amikor akarok/kellene.
"Az egy életveszélyes sport. " Osztom az igazságát ennek a mondatnak!
Egyébként napok óta foglalkoztat egy gondolat engem, biztonsági szempontból: biztosan jó az nekünk, hogy manapság már szinte kivétel nélkül, minden pályát teljesen simára gyalulnak? Szerintem nem! Ugyanis ezeknek a sima, meredek pályáknak megvan az a rossz tulajdonsága, hogy egyrészt féktelen száguldozásra csábítanak, ugyanakkor egy jegesebb szakaszon történő esésnél, ellenőrizhetetlen és nehezen megállítható csúszásba is vihet minket, ami beláthatatlan következményekkel járhat. Bevallom őszintén, engem már kicsit bosszantott, hogy egy kétszázvalahány km-nyi pályarendszerben egyetlen jó buckasízős részt sem találtam. A buckának ugyanis megvan az az előnye, hogy egyrészt lassítja a tempót, másrészt fenetlen katnikkal sem jelentenek túl nagy kockázatot. Szóval szép szép ez a carving érzés, de mi van azokkal, akik nem akarnak minden áron hatalmas íveket karcolni, óriási sebességgel? Ti hogy vagytok ezzel?
A Pizza!-Háztető! problematika tényleg élő dolog, de az elsőn egy szelet pizza vásárlása a hüttében segít, míg a másodikon nálunk az segített, hogy megmutattam a kölöknek, hogy úgy csináljon háztetőt, hogy ITT (léc csőre) legyen a csúcsa. Egyébként bennünket az segített igazán, hogy hosszú kilométereket csúsztunk enyhe lejtésű, útszerű pályákon, amiket én ugyan rettenetesen untam, de amiken a gyerek viszonylag nagy biztonságban, különösebb kockázatok nélkül, és egyre gyakrabban egyedül tudott csúszni úgy, hogy bármikor kontrollálni tudtuk a mozgását. Koncentráció. A síovikban egyébként a legnagyobb gondot a türelmetlen szülők jelentik. Soha de soha nem hagyják, hogy kellő időt fordítsunk arra, hogy a gyerek egyáltalán megbarátkozzon a hóval, a léccel, a körülményekkel, az anya-apahiánnyal, az oktatókkal, stb. Ha azzal kezdenék egy oktatást, hogy 1 órán át csak csoszogtatnáma kölköt össze-vissza a lécén, és ne adj' Isten még szánkózni is elvinném pár körre két csúszás között, akkor képesek lennének visszakérni a pénzt. Pedig az nagyon fontos lenne, hogy az ekkora gyerekek játéknak és ne kiképzőtábornak éljék meg ezeket a kezdeti lépéseket. Bekényszerítenek egy fázós, remegő csöppséget egy kedves, ámde vadidegen oktatóhoz, és azt várják el, hogy a gyerek ott dekkoljon 2 (néha 4!) órát a hidegben, és az óra végén párhuzamos léccel tudjon carvingolni, tudjon felvonózni, és ők meg nyugodtan elmehessenek egy fél napra sízni a gyerek nélkül. Esküszöm, volt már nem egy olyan szülő is, aki még csak hátra sem nézett, hogy ordít-e a gyerek nélküle, vagy sem, és mint a villám, úgy húzott el sízni több órára. Na, az ilyen "kemény" szülőket tenném ki a hargitai fenyveserdő aljába, éjszaka 2-kor, amikor üvöltenek a farkasok, és 130 centi hó van mindenütt. Ott aztán lehet keménykedni!
Még valami. A kölkök egy adott pont után elkezdik megérezni a jót, élvezik a sebességet, és egyre jobban begyorsulnak. Ilyenkor nagyon fontos, hogy ha fene fenét eszik is, kontroll alá vonjuk, és rendszeresen megállásra kényszerítsük. Egyrészt a hóekébe befeszített izmokon sem árt lazítani, másrészt tudatosítani kell benne, hogy a nagy sebesség kockázattal, instabilitással, és sérülésveszéllyel jár, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a tartásokat ilyenkor lehet újra beállítani, korrigálni. Ez nagyon fontos, mert ha ezt nem játszod meg, akkor azon veszed észre magad, hogy a kölök beül a bakancsba, hátraül, és életveszélyesen elkezd száguldozni és pattogni a buckákon, önmaga és mások épségét veszélyeztetve!
Megmutatom milyen pályákon kezdtünk:
Ja, azt pl. nagyon élvezte a kölök, amikor ezeken az utakon mentünk (feldobandó a monotonságot, és edzve a stabilitását), hogy amikor a botomat fogta maga előtt keresztben, akkor néha feltoltam menet közben a meredek oldalfalakra, és onnan visszahúztam. Csak úgy vinnyogott az örömtől, és állandóan újrakívánta a dolgot. Még valami. Arra mindig figyeljetek az ilyen utaknál, hogy mindig ő álljon a fal mellett, tehát a kanyaroknál szigorúan csere! És az sem baj, ha többen vagytok körülötte ilyenkor (elöl-hátul). Egyébként amikor már picit meredekebb pályákon síztünk együtt, akkor minden egyes kanyarnál figyelemfelkeltő, és ütemadó vezényszavakkal operáltunk, pl. így: "éééééés, MOST ugrik a majom!". Ezzel (és a bot szintjének változtatásával) mindig elértem, hogy kanyar előtt picit leguggoljon, majd a kanyarban tehermentesítse a léceket, és könnyen forduljon. Nagyon sokat segített még az is, hogy egy mindössze 68 centis, carving léccel dolgozunk, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, ugyanis azt vettem észre, hogy mostanában már egyedül és párhuzamos lécvezetéssel, saját magától próbálja jobbra-balra irányítani a léceket.
"Amugy magam is nyomozom a gyerek sielesre csabitasanak technikait,mert egyik almom az, hogy a csalad egyutt siel szepen libasorban, tokeletes technikaval."
Szerencsére nekem nem kell csábítani. Elég ha megnézi a tesójának valamelyik felvett videóját vagy előhozom a lécet. Akkor egy üdvrivalgást hallani és követeli, hogy menjünk ki. Szánkózás helyett ez van. Ennek pláne örülök, mert nem szeretek szánkózni. Az egy életveszélyes sport.
A nagyobbik gyereknél gyorsan elvetettem annó a két lábam között átfogom típusú sielés oktatást, mert egyrészt balesetveszélyesnek tartottam, másrészt kurva fárasztó is nekem, harmadrészt meg tényleg az van amit mondtál, miszerint beleül az ember kezébe. :-) A nagyobbikat 6 éves korában kezdetem el oktatni, mert akkortól kezdte érdekelni. A kisebbik már most nagyon érdeklődő és szívesen csinálja.
A köteles módszert én egy olyan autó vontató kötéllel csináltam, ami alap helyzetben 1,5-2 méteres, de ha elkezded feszíteni, akkor rugó szerűen akár 5 méteresre is nyúlhat. Ebből következőleg nincs hirtelen rántás. Végülis nem teljesen optimális ez a megoldás sem, mert ha fékezni akarja az ember a gyereket, akkor a visszahúzó erő deréktájon keletkezik és ez kibillentheti az egyensúlyból. Igaz ilyenkor legalább előre fog jobban terhelni. Felhúzásnál viszont egyből megtanulja a csákányos felvonózást, mert nem ül bele. Persze ehhez fenékre kell pozícionálni a kötél hurok részét.
Pizzaszelet helyett ajánlott a tortaszelet kifejezés, mert azt tényleg értik a gyerekek. :-)
Egyébként most a kisebbik gyerek (2,98 éves) kb. egy órát tud konentrálni. Ha kimegyünk idén Murauba, akkor kb. 2x1 órát gondoltuk sieltetni naponta, utána mehet le nagymamához az apartmanba. Viszont már most megvan a "lécbiztonsága", tehát nem esik el csak azért mert léc van a lábán. Szépen tudja rakosgatni és úgy felém fordulni álló helyzetben. Azt hozzá kell tenni, hogy nem az ő mérete van egyenlőre rajta, viszont ha kimegyünk akkor kap egy 60 centis lécet. A teóriám az, hogy ha tud 100cm-es léccel közlekedni vízszintesen és nagyon enyhe lejtőn, akkor 60 centis léccel pláne tud, mivel sokkal könnyebben tudja forgatni.
"ő még kicsi, az izomzata és a csontozata sérülékeny, ezért örüljetek annak, hogy egyáltalán élvezi a havat, szóval csak óvatosan, kis lépésekkel a Kristálygömb felé! :o)"
Na hat korulbelul ez a lenyeg! Csak addig szabad eroltetni, amig o is akarja. Nalunk a pizzaszelet jelentett problemat, mert nem vagjuk fel otthon a pizzat haromszog alakra, hanem kockazzuk neki. :) Az oktatasban meg azt kertek.... Az sem volt vilagos, hogy a hazteto elore vagy hatra fele van! Ez nem rohely, hanem elethelyzet, nagyon sok mndent csak 100x elismetelve kezdenek el csinalni. Aztan meg masnapra elfelejti... ES NEKED NEM SZABAD IDEGESNEK LENNI EGY MORZSANYIT SEM, mert akkor az idei szezont el is felejtheted es meg olcson usztad meg. Szoval siiskola, de olyan, ahol te nem vagy jelen. Es a 3-4 eves kor meg keves... szerintem. NEkem azt a felvilagositast adtak, hogy amikor a figyelme tud mar 40-50 percig egy dologra koncentralodni, akkor lehet elkezdeni. NA nalunk az iden lesz a kovetkezo probatetel, tavasszal lesz 4.5 eves. Amugy magam is nyomozom a gyerek sielesre csabitasanak technikait,mert egyik almom az, hogy a csalad egyutt siel szepen libasorban, tokeletes technikaval. Es megvarjak az oregeket... :)
Első körben szerintem adjátok be oktatóhoz, síoviba, sísuliba. Még akkor is, ha az pénzbe kerül. Az erre kiképzett emberke majd vigyáz rá, megtanítja megállni, használni a lécét, gyakorlatokat mutat neki, ami nagyon fontos a biztonságos közlekedéshez. A madzagon történő síztetést én személy szerint nem szeretem, de nem annyira technikai, mint inkább biztonsági szempontból. Egy madzag mindig veszélyes, csak a szituáció kell eljöjjön a végzetes hibához! Nálunk az vált be, hogy a gyerek mindig engem nyomott le a hegyről valamilyen formában, de ehhez az kell, hogy te egész nap hátrafelé sízzél(ami nehéz, és veszélyes is), a későbbiekben meg az, hogy a te botodat keresztben elé rakva ő elnyomja magát a bottól, és úgy mentek egymás mellett lefelé, rövid íveken, sok kanyarral, le-föl irányítva a súlypontját. Ez viszont azért nehéz, mert szerintem nem sok gyerek hajlandó erre az első körtől, ezért ez egy rizikós módszer, és nem is éppen veszélytelen, ugyanis az íveknél könnyen begyorsul melletted, amit nem biztos, hogy meg tudsz fogni. Mindezekhez nagyon szép, széles, enyhe lejtésű, és emberügyileg teljesen kihalt pályák a jók, speedcarvingos területen én ezzel nem próbálkoznék. Ahhoz, hogy együtt síeljetek, mindenképpen az kell, hogy vezényszóra bármikor, bárhol tudjon fékezni, megállni. Enélkül ne induljatok el vele sehová! Egyébként az nagyon sokat segít, ha van egy jó rövid, és könnyű kis síléce (akár a hótaposóra szerelhető kis műanyagos is!), és azzal csoszogtok mindenfelé az erdőben, bárhol. A gyerek sífutóléc überkirály, de ritka mint a fehér holló mifelénk. Én pl. órákon át húztam a kölköt az erdőben egy síbot végén, néha úgy, mintha tányéros felvonón ülne, néha meg csak a botot fogva. Ettől a karja is erősödik, és hátra sem tud ülni annyira. Ezen felül meg a rendes műanyag síbakancs+lécben is csoszogott elég sokat, és ezalatt nagyon ügyesen rájött a korcsolyázólépés trükkjére. mondjuk speciel az én fiammal mákom van, mert mióta lécet adtam a lábára (1,5 évesen), azóta egy rossz hang el nem hagyta a száját ilyen ügyben, de szerintem ez nem általános, sőt! A gyerekek zöme nyűgös, elesett, nem akar lécre állni, fékezni, elindulni. Aztán egyszer csak átkattannak, és onnantól véged van, szórhatod lapáttal a lóvét a családi élvezkedések finanszírozásba. :o))))
Még valami! Hátulról átölelve, karolva, lógatva lehetőleg soha ne síztessétek, mert abba beleül (amúgy is bele szoktak ülni a bakancsba), és azt nehéz kinevelni utólag. Ja, és ne akarjatok bajnokot nevelni belőle 2 nap alatt! ő még kicsi, az izomzata és a csontozata sérülékeny, ezért örüljetek annak, hogy egyáltalán élvezi a havat, szóval csak óvatosan, kis lépésekkel a Kristálygömb felé! :o)
(Csak tudnám, hogy ezeket a dumákat most miért nem a havon nyomom? ) :o(
Sajnos nagyon kevés biztosító ad értelmes összegű felelősségbiztosítást. Néhány ezer euró, max 1-2m Ft. Ezért vettem OeAV tagságit, ott is 2 millió, de euró... :-O
Biztosításból mindenképpen olyat kérj, amiben van felelősségbiztosítás is, arra az esetre, ha te csapnál el egy osztrákot, akinek eltöröd a 800 Euros lécét, és még korházba is kerül miattad (IND=Isten Ne Adja!).
Bérelni olcsón és korrekt feltételekkel Érden tudsz, az Imolában. www.imolasport.hu
A netrisk.hu oldalon körbe lehet nézni, én EUB SÍ-SZTÁR-t kötöttem (felszerelésre is), sajnos igénybe is kellett vennem. Egyelőre korrekt a hozzáállásuk, bár még a pénz nem jött meg. A hazai felszerelésbérlésnek egy nagy hátránya van: ha valami probléma van, nem tudod helyben visszavinni (egy kollégám egyszer véletlenül ballábas snowboardot hozott itthonról).
Svájcban általánosságban minden drágább, kivéve az üzemanyagot, ami olcsóbb mint Ausztriában és a svájci csokit, ami fele annyiba kerül, mint a MOMPark némely boltjában. A repülőjegyekről nem tudok nyilatkozni, mert a 35. GFL-re Engelberg-Titlisbe autóval mentem, s vittem a saját cuccomat. Ellenben qrva jót síeltem. :-)
snowman: Áron gyerök most hány éves? Nekem a kisebbik most lesz 3 éves és nem tudom ki merjünk-e menni vele síterepre, nem lesz-e még túl korai? Ma volt 4. alkalommal léc a lábán. Úgy csináljuk, hogy rárakom a lécre és a környékünkön a letaposott havon húzgálom egy kötél segítségével. Illetve múltkor egy kisebb domboldalon engedtem le, természetesen egy kötél volt ekkor is a derekán. Ha nagyon begyorsult ezzel fogtam vissza szép fokozatosan. Kanyarodni és fékezni még nem tud, de ha mondom neki, hogy tegye távolabb a léceit egymástól, akkor azt már megcsinálja.
Egy rendes siterepen van olyan forgalma a kölcsönzönek, hogy egy lec böven behozza egy szezonban az arat, tehat jellemzöen 1-2 evesnel regebbi, föleg pedig leharcolt darabokat nemigen talalni ott.
Ahogy en lattam, ezekben a kölcsönzökben a lecek a közepkategoriatol fölfele vannak, söt a legtöbb helyen azevi topkategorias termekeket is tartanak, amit aztan - ha bejön a kedves kuncsaftnak - a mellette levö, es a kölcsönzövel sokszor szimbiozisban elö üzletben meg is lehet vasarolni.
Az a baj Svájcban pont drágább a helyszíni bérlés más országokhoz képest. Ez tényleg nagyon kiszámíthatatlan mennyibe jön ki. A repülőjegyek is elég váltózó árúak, a bérlésé megjósolhatatlan.
