Kinyújtom kezem
megfogom újjad
végíghúzom mutatóm
szép síma, ívelt köröm
gyűrűs ugyanez és mind
te is megteszed
tenyerünk olvad
több mint pontok
érzem vonalaid
godolatunk rezgéseit
csuklód felé csúszok
ereid ütnek, erősebben
újbegyembe lüktetnek
ne ne szólj, csak mozogj
karodon semmi, betölti
markom, ahogy könyököd
átbukkan, és vállad felé
féltőn, remegve vonat
megőrjít vállmedred,
fogj meg kérlek, ülj ide
bennem vakcsend üzen.
II.
Ülünk és nézel előre
mintha nap látna
pedíg minden kép
kezünk játéka
tudnod kell zeném
tőled , lényedből ered
ringok előre-hátra
ütemed átveszem
megőrjít vállmedred
hangok tobzódnak
kórus énekük ugyanaz
nyakad bájos gida
barlangban szökdel
fényt hiába keres
állad, ajkad felszinez
álmaim egykori képe
anyám homályos sóhaja
apám borostás arca
csodás érzés, láthatom
imádlak tudom csak álom.
III.
Egészen ki vagyok
arcomon könny, sós
ujjammal homlokodik
lassan lépkedek
két botlás után felérek
hajad mint selyemfonat
hullámzó vad folyó
belemerülök, engedj
megfürödnöm habján
siklok, egészen vissza
megőrjít vállmedred
ringunk előre hátra
szerelmünk ilyen
kapkodom a levegőt
s adok belőle eleget
bár fényt is adhatnék
és tőled meg kaphatnék
hangunk csillog helyette
Szerelem
Szép dolog a szerelem, mondják sokan,
De az enyémből nem lesz semmi, soha!
Vagy mégis? Érdemes várni?
Hisz imádom őt, megmondja bárki.
Alig ismerem, mégis szeretem,
Lesz e vajon még egyszer ő a kedvesem?
Magamhoz szorítanám, soha el nem engedném,
Egy lány iránt ilyet nem éreztem még.
Örökkön örökké vele együtt lenni,
Ez kellene nekem, ennyit kérek én.
Imádom, mikor mosolyog,
Azt is, amikor nem.
Imádom őt látni,
És sírok, mikor nem.
Mit érnek ezen érzések kérdezem én?
Hisz ő alig ismer, nem is szeret még.
Ha tudná, hogy ezt neki írom, vajon mit tenne?
Kinevetne vagy szerelmesen megölelne?
Szép dolog a szerelem, mondják sokan,
Remélem, nekem se kell várni már rá oly sokat.
mysisterstheslayer, hálás köszönet. Remélem nem bánod, ha folytatom.
Neked-Veled.
Fondorlatok, azok fognak egyszer végleg
Repedést fakasztani közöttünk, mély sebet
Amit bűnbánó tekintettel próbálsz gyógyítani
De hiába igyekszel, nem megy már, nem lehet
Amit tettél, azért bocsánatot kérhetsz tőlem
De amire gondolsz, arra nincs mentség
Osztoznom kell rajtad, egy fél szív mit
Adni tudsz, de nekem ez nem lesz sosem elég
Mondd mért születik az ember gyávának?
A kutya is kevésbé húzza össze magát
Ha rosszat tett, mint te, mikor én elsírom neked
Egy sértett nő összes félévnyi panaszát
Nekem mindegy már, hanyatt fekszem a csónakban
Ha akarsz, te azért evezhetsz a túlpartra át
A napba nézek, hallom, hogy az evezőhöz nyúlsz
Eldobod és a víz felszínén úszik tovább
(Mindegy már...)
Csak egy gyermek voltam, aki játszani akart
Színházasdit és benne valami örökké-együttöt
Csontig hatoló féltékenységgel fűszerezve
Összezárt ujjak és egymásra tekintő szívek mögött
Csak tudni akartam, hogy amit jónak hittem
Az mind benned öltött testet, ünneplő naivság
Így lesz egy nő nemtelen kölyök és így lesz
Egy várfal mellett könnyedén farsang a világ
Csak értetlenség és bűntelen, tiszta fájdalom
Egyszer volt és többször nem lesz már soha
Ez a dadogás, ami még szerelmet esküszik
Néha fáj,hogy szerelme nem értem dobog Néha gyötrelmes a vágy, ha rád gondolok Néha megremeg lelkem minden álma Néha nélküled üres minden vágyam. Néha a szerelem tüze meleg s lángol Néha jéghideg mint a téli zápor Néha könny áztassa olykor arcomat Néha lehullik a vágy pergő könnye Néha az éjszakának nincsen könnye Néha dalolnak néha némák a szívben a magányos órák.
Midőn rámleltél olyan voltam mint egy kivetett kavics a parton Mint valami fura dolog amit senki se tud mire tartson Mint régi szextánsra tapadt moszat amit partra hajít a dagály Mint köd amely kéretlenül az ablakra ül s be-beszáll Mint mások-hagyta rendetlenség egy szállodai szobasarokban Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt zsírpapírokban Mint potyautas aki a vonat-lépcson kuporog Patak amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul Éjjeli őr aki hajnalban hazatart robotából Mint rossz álom mely a börtön homályában sehogyse oszol Mint madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján Mint egy kocsi amit sorsára hagytak állva az utcán Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár Mint téveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt Mint podgyász amit a megőrzőben ottfeledének Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol Mint a seb melyen a villám a fába s a szívbe hatol Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntethető meg Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengeren Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem Mint elcsatangolt ló amely inna s a mocsár körül ődöng Mint vánkos amely lázálmas éjjelen összegyűrődött Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott Úgy leltél te rám az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli Mint egy régvolt emberre aki zajjal és dühhel telis-teli
''Hideg hajnallal alszom el Hideg hajnallal kelek Hideg már a szív Mely szomorú nekem. Nem érzi már a forró Lobogást a lélekben. Nincs szerelem Mely lobogna benne. Kialudt már lángja A szerelemmel''
ezt most csak neked küldöm, mert annyira visszavársz... egy év múltán is... írj még...
Párát szórnak arcunkra a hegy fölött lebegő felhők Nem vagy. Megjössz. Átkozom a teremtőt Amiért ölelhetlek, de sosem érhetlek igazán el Múlnak a percek, de a bánat könyörgésre sem felel
Szánalmas rongy, az vagyok, amikor remélve várok rád Csak egy percet akarok együtt, de minden mozdulat néma vád Helyre hoznám, amit elkövettem kettőnk ellen Csak az a baj, hogy a düh ma éjjel erősebb, mint a szerelem
Zajok és csendek, kínütött karomnyomok a tapétás falon Bennem lüktetsz, minden tagomban unalmad hallom Nem tudok szabadulni tőled, tapadsz hozzám, mint az olaj Ál-kedvességed olyan, mint a kutya, ki önnön rühes lábába mar
Hol van már az élet apró, titkos csodája, amit nekem adtál Lehunyod a szemed, látni sem akarod, nekem mennyire fáj Hogy elmúlt az, ami reményt keltett bennem két hónapja Visszahozni, igaz, nem lehet, de te nem is akarnád soha
Egy könyv amit nem tudok lerakni! Egy oldal amin nem tudok tovább lapozni! Egy betű amit nem bírok kimondani! Egy szó ami teljesen magába bolondít! Egy hang ami folyton a fülemben cseng! Egy arc amit nézve könnyezem! Ez a könyv úgy érzem végtelen! Egy mondat ami megfogja változtatni az életem! Egy hős kell nekem,a tollam már alig fog de annyit még leírok a vége az legyen, hogy veled töltsem el a legszebb éjjelem!
Sajnos az előbb valahogy elronthattam linket, mert nem működik remélem most jó lesz. Itt találjátok a szerelmes verseket: szerelmes versek Itt pedig tudtok beküldeni szerelmes verset: szerelmes vers küldése
Sziasztok! Tényleg nagyon tetszenek a verseitek pont ma találtam egy oldalt ahova fel lehet tölteni verseket, szerintem nektek is érdemes lenne én is töltöttem fel kettőt ma délután és már meg is jelent. Az oldal címe: www.szerelmes.eu: szerelmes versek. Itt tudtok verset feltölteni: szerelmes vers küldése
Félek, hogy a távolság szakít el minket Ha elmegyek vége, ha maradok vége. Mit tegyek? Ó mondd mit? Azt mondod mennyek, de én nem akarok, Maradni akarok veled, veled egy helyen. Mit tegyek? Ó mit? Azt mondod mennyek, Mennyek váltsam valóra az álmaim. De nekem Te vagy a legnagyobb álmom. Értsd, meg kérlek! Ha elmegyek valóra, válthatok egy kisebbet. De Téged elveszítlek. Hol jó ez nekem? Mondd hol? 4 nap, 5 nap nem láttalak. Arcod, mosolyod elfelejtem, S megszakad a szívem, hogy elvesztem kit legjobban szeretek.
Remélem hogy örökre együtt maradunk, Bár nem bízom el magam, Mert dönthet bármi egy apró fordulat. Lehetnek nálam jobbak, Sőt biztos vannak.
Sziasztok! Olvastam a verseiteket. Grat mindenkinek. Ügyesek vagytok. Ha gondoljátok látogassatok el az én honlapomra is. És jelentkezzetek a pályázatra www.szepversekk.eoldal.hu
Tudom rég volt már, mikor szerelmet vallottál, Erősebb volt az az érzés amikor szakítottál, S kénytelen voltam elfogadni, Amíg nem tudtad megindokolni.
Hiányod azóta tetőzi életem sorsát, Elszakított tőled a távolság, S ezért gyötrően kinoz az igazság, Hogy nem kellettem neked, még ugy sem, mint egy barát.
Az idő sok vihara, elmosta belőled a létem, Már arra sem emlékszel, hogy valaha éltem, Ha néha kereslek,s beszélni akarok, Meg se hallgatod, hogy mit is mondhatok.
Elmennék hozzád ebben a pillanatban, S táncot járnék a szemed előtt a diszkóban, Addig néznélek s táncolnék, Amíg szívedig eljutna, hogy ki is volnék.
Csak még egyszer szeretnélek látni, S csak akkor tudnálak örömmel elengedni, Örökre a szívemből kitörölni, S a múltat elfeledni...
Mikor oly jó voltál hozzám, S kedvesen néztél rám, S erősen magadhoz szorítottál, Hogy ne válasszon el a halál.
S most fáj, hogy ennyire eltávolodtál, Mondanom sem kell, hogy mennyire megváltoztál, Épp elég az a fájdalom, hogy mást választottál, De a legjobban az fáj, hogy soha többet nem látnál.
Így jár az aki igazán szeret, Kedvesed a szakításkor elhozza a szürkeséget, Amíg a lyukból kimászol, s közben tapogatod a sötétséget, Vigyázz mire gondolsz, mert egy rossz érzés és feléget.
S kénytelen leszel újból felfelé mászni, Tapogatni, s a fényt keresni, Már ráébredtem, ha ki akarok innen jutni, Jobb lesz őt, minél előbb elfeledni, S nehezen, de továbblépni, S az új lépéseket követni, Mert csak így tudok, újból életben maradni.
Van aki szerencsétlenebb, S van aki szerencsésebb, A szerencsés boldog lehet, A szerencsétlen keresi, hogy miért is élhet.
Aki többször csalódott, Annak sorsa csak rosszabbodott, Nehéz megmondani mit is kell ilyenkor tenni, Mert ritka az az ember aki szeret másra hallgatni.
Inkább tanul a saját hibáiból, S elköveti őket újból s újból, Mire egyszer megérti, Hogy jobb lett volna más tanácsait elfogadni, S most a szíve, nyugodtabban tudna élni!
Képeidet nézve megremegtem, Éreztem valamit ami elűzhetetlen, Akkor még csak álom voltál, Gondolataimban csak te jártál.
Vártam a napot, hogy valóra válj, S hogy az álom ajtaján mellém állj. Amikor remegő testem rád várt, Próbáltam elűzni a magányt.
Nem hittem volna, hogy meglátsz, S hogy oly hirtelen valóra válsz. A kép most életre kelt, Ami tiszta érzéssel felemelt.
Szavaid oly igazak voltak, A kezed érintése, a rejtelmek ébredése, Olyan belső érzelmet éreztem előtörni, De visszatartottam az ajtót, s nem engedtem kijönni.
Vártam, hogy ajkad az ajkamhoz érjen, Olyan gyorsan történt minden, Sietve elengedtem a kezed, De ott hagytam neked, Egy kis részt magamból, A szivem legrejtettebb fiókjából.
Egyszer minden álom valóra váll, Egyszer minden csókom rád talál, Csak hinni kell benne, s körbevesz az álomvilág.