> "édesapa, édesanya". Miért szokás (magyar hagyomány?) így mondani. Logika semmi sincs benne, nem valószínű, h. a "mostohaapa, nevelőanya", ettől való megkülönböztetés miatt kéne használni. Modoros giccs.
Itt az anyósviccekkel való párhuzamosságot vetném fel. A paraszti nagycsaládi viszonyok közt, amikor az újasszony beköltözött a férj szüleinek a házába, akkor a férj családjába is bekerült, az anyósa lett az anyja, az apósa pedig az apja. (És rendszerint cselédsorba kényszerült, innen az anyóssal való, a viccekben lecsapódó feszült viszony.) Ehhez mérten is élhetett az újasszony szülőanyja felé az édesanyám megszólítással, szemben a jelzőtlen anyám-mal, amely az anyósának is járt.
Aztán, ha körülnézek a családomban (pedig nem kutatom, csak amennyit én személyesen be tudok látni), akkor azt látom, hogy a nagyszüleim generációjával bezárólag szinte mindegyik ágon volt örökbefogadás. Parasztok lévén a nagyobb család több dolgozót, így biztosabb összjövedelmet jelenthetett. Ugyanakkor az állam nem biztosított a maihoz hasonló kiterjedt állami gyámellátást, és az örökbefogadás bürokráciája is kisebb volt. Csak gondoljunk József Attilára. Ehhez mérten a régiségben más jelentősége, nézete volt a szülő : mostoha megkülönböztetésnek.
Harmadrészt, és ez a fentiekkel összefügg, a paraszti nagycsaládban erős hierarchia uralkodott a tiszteld atyádat és anyádat parancsolat szellemében. Ennek a hierarchikus viszonynak nyelvi kifejeződése is van, pl. a magázás. Ebbe illeszkedik a tisztelet erőteljes kifejezése is az édes jelzővel.
A fentiek értelmében ezt én nem is modoros giccsnek látom, hanem a régi kemény élet nyelvi maradványaként. a mai érzetünkkel éppen ellentétes kép bontakozik ki a kifejezés mögül. Ennek ellenére én használom, bár én már tegeztem a szüleimet.
> Ennek az eltérésnek bizonyára az az oka, hogy a metsz esetében a szóvégi sz a szótő része, a hallatszik típusú igék töve viszont éppen úgy t-re végződik, mint a met ige
A metsz nem különbözik a hallatszik típustól. Mindkettő esetében az sz tő része, ugyanakkor mindegyikük esetén az sz képző, és van (volt) ilyen képző nélküli igető is. Az esetükben az sz-es és a máig megmaradt sz nélküli formák jelentése (felcserélhetősége) tér el. Erről l. később.
> Ezek szerint a metsz ige felszólító mód képzése szempontjából a játszik igével áll konjugációs rokonságban, és ekként eltérő a hallatszik látszik, tetszik igékhez képest
Aranynál ezt olvashatjuk A walesi bárdokban: Ez íge hallatik. Tehát a hallatszik ige mellett még a XIX. sz.-ban is használható volt a szinonim hallatik. A hallassék típusú alakok ehhez tartoznak, nem a hallatszik igéhez (amelyből a hallatsszék jön). A tetszik mellett is kimutatható a nyelvtörténetben a tetik. A tessék ez utóbbihoz tartozik, míg a tetszik igéhez a tetsszék.
Egyedül a látszik-hoz nem találtam a rövidebb *látik igére adatot, de ezt ennek ellenére akár feltételezhetjük is, mert a tör : törik igepár mutatja, hogy a régiségben maga az ikes ragozás minden képző nélkül adhatott passzív jelentést. Így az aktív lát ige mellé is elképzelhető lenne a *látik látszik paradigma.
Tehát volt a régiségben a sz gyakorító képző, de ez idővel elvesztette a produktivitását, és ezzel párhuzamosan a gyakorító jelentését is. Így a met és a metsz azonos jelentésűvé váltak (a metsz régi gyakorító értelmének pótlására meg is jelent a metél), ugyanígy a tetik és a tetszik, a hallatik és a hallatszik stb. A nyelv hajlamos az ilyen párhuzamosságokat kiküszöbölni, ami ez esetben a régebbi, rövidebb alakok kiavulását jelentette. Legtovább a felszólító módú alakok maradtak meg, de az kikopott eredeti tövük miatt ezek már úgy tűnnek, mintha a hosszabb, sz-es tövek valamilyen alakjai lennének. Mivel több ilyen igepár volt, ez egyfajta nyomást jelentett arra, hogy a tsz tövek fogadják be a paradigmájukba az ss-es felszólító módú alakokat. (Ha tényleg nem volt *látik igeforma, akkor a lássék esetén ez történt.)
Ezzel együtt az eredeti, reguláris tssz-es felszólító módú alakok mindig is megvoltak, használhatók voltak.
Ezzel ismeretlenül is sok embert sérthettél meg. Ne tedd!
"Megvetendő vagyok, aki nem fogadja el a szép hungarikumot?"
Ezért nem lehetsz megvetendő. Mindenkinek szíve joga, hogy mi tetszik a hungarikumok közül. Egy épeszű ember sem várhatja el, hogy mindenkinek minden tetsszen.
Itt mindenki véleményére kíváncsiak vagyunk, így a tiédre is.
Kedves LvT, köszönöm szépen a gyors és igen delikát információkat tartalmazó választ, amelyet rendkívül érdekesnek tartok, a válasz nyelvészeti háttere mindazonáltal, hogy is mondjam, meglehetősen összetettnek tűnik nekem mint laikusnak, mintha a jéghegynek csak a csúcsát látnám. Ezek szerint a metsz ige felszólító mód képzése szempontjából a játszik igével áll konjugációs rokonságban, és ekként eltérő a hallatszik látszik, tetszik igékhez képest. Ennek az eltérésnek bizonyára az az oka, hogy a metsz esetében a szóvégi sz a szótő része, a hallatszik típusú igék töve viszont éppen úgy t-re végződik, mint a met ige, amely utóbbinak a coniunctivusi alakja más t-re végződő igék (fut, köt, lát, műveltető igék) felszólító módjára gondolva nem meglepő.
A messe (és a mesd) nem a metsz ige alakjai, hanem a már kiavult rokon értelmű met ige legtovább kitartó alakjai. Ennélfogva a metssze és a metszd mindig is a szetnderd része volt, csak bizonyos archaizáló esetekben ezek helyett egy másik ige megfelelő alakjait használták (használják).
Nem tájnyelvi alak? Onnan mehetett át a köznyelvbe, és így érthető is lenne, hogy mi az a diszkrepancia, ami körüllengi a szót: egy tájnyelvi kifejezéstt kezdtek az emelkedett stílus kifejezésére használni.
Megjegyzem, hogy az artista szó a magyar nyelv magasabb rétegeiben, ha úgy tetszik, a tudományos (történész) zsargonban 'bölcsész'-t is jelent, ld. pl. http://www.fil.hu/tudrend/Tt/egy-kot/borbely.htm, ahol artista fakultásról, artista magiszterekről esik szó.
Ad "bérmentve": ennek elavulása azzal függhet össze, hogy a díj elegánsabb fogalom, mint a bér (nota bene, a díj honoráriumot, tiszteletdíjat is jelenthet!), ezért a vállalkozási szerződés terminológiájában a korábban ott bevettnek számító "bér" megjelölés használata háttérbe szorult. De háttérbe szorulhatott annak érdekében is, hogy a bérmunkásnak és a vállalkozónak járó fizetség között jobban látsszék/lássék/látszódjék a különbség.
A magyar jogi nyelvben a bér a bérleti és a munkaszerződéshez kapcsolódik, a díj a megbízáshoz, a vállalkozási szerződéshez és a díjkitűzéshez. Idegen nyelvekben is van hasonló különbség, mindez történetileg determinált terminológiai hagyomány. Hosszú tanulmányt lehetne írni róla, visszamenve az ókorig.
Ez a "metssze" alak mostanság már sztenderdnek minősül a "messe" helyett? Félreértés ne essék, engem a matekkönyvekben anno nagyon irritált a rendes "messe" alak, hiába gondoltam a "lássa", "tessék"/"tessenek" analógiájára. Bizonyára ezzel sokan így voltak s vannak. A "messe" alak netán már kihalóban is van? (Külön kérdés, hogy miért irritálhat valaki a "messe" alak, miért akarjuk kerülni. Szokatlansága miatt kevésbé érthető? Vagy a hangzása valamiképpen előnytelen?)
És most egész más. Magánügy: ingerel a hungarikumok egyike: "édesapa, édesanya".
Miért szokás (magyar hagyomány?) így mondani. Logika semmi sincs benne, nem valószínű, h. a "mostohaapa, nevelőanya", ettől való megkülönböztetés miatt kéne használni. Modoros giccs.
Én sohasem használom. Nyálas, giccses, szopós kifejezés. Megvetendő vagyok, aki nem fogadja el a szép hungarikumot?
Állandósult szókapcsolat: "sánta kutya". 50-es éveki szörnyszülött, még él: "össznépi bármi/". 60-as évektől: "fizetőképes kereslet" (ENSZ-tolmács majdnem belebukott: semmilyen nagy eur. nyelven nincs ilyen, nem tudta lefordítani)
A balkörműt én eddig csak boszorkánnyal hallottam, és elkönyveltem valamiféle pejoratív jelzőnek, de most rákerestem, ilyen vonatkozásban lopóst, tolvajt jelent.
