Nem nézünk magunkba,
okol és ordít ott minden pokol,
minden mi ember, s embert birtokol.
Hangtalan érvelnek a villamoson szunnyadó
szemek és sírnak a fülembe:
”Gyűlöl, gyűlöllek, gyűlölnek...”
Kik is? Miért is? Az ok?
Pálinkabűzként takar;
a villamos remeg,
fél széttépi bombaként a hajnal,
hajléktalan motyog, bódult papot
szólít liluló ajakkal.
Hazát alkotunk és nincs sehol,
lavina temette szó,
kiált, üvölt, torol, csak éppen nem létezik,
kitaláció.
Kiúttalan kiutak, lépni kell...
”Megöllek, megöltek, megölnek...”
Miért? Kit?
"Minek kérdezel annyit lányom?
Zavarsz! Nem maradsz már végre csöndben?
Elhallgattatlak, varangy "
Magam, magamba, magamnak
kérdezek, de nem értem....
Hideg van még FEBRUÁRBAN,
Ezért vagyunk nagy ruhában:((((
Kopaszak a fák, águkon dér,
Hiába no, ez még a tél!!!!
De ma reggel láttam a napot,
Amely a tetőkön nyomot hagyott:)))))
Isten éltessen Ágnes!!!
Te földi gyönyörök gyöngye!
Gyere, szárítsd fel a könnyem!
Mert sírok utánad, zokogok,
Párnákat tépek és pofozok:DDDDDD
Jer, Te szép Judeai Ágnes!!!
Pikáns arcod, feszes melled,
Hadd legyen a testem mellett:)))
Érezem bőröd kelet bársonyát,
Gyere, lesegítem a szoknyád:))))))
Ágnes, oh Ágikám, Áágiicáám!
Karcsú lábad, hasad feszes,
S ajkad csőkol szerelmesen,
Vörös öled, zöldre áll,
Együttlétünk most már reál:DDDDDDDDDDDDDDDD
A csatának vége, győztél Ágnes!!!!
Puha lettem, vajjá váltam,
Már egy napja erre vártam:))))
Nézem még izgató tested,
S nagyon írigylem a férjed:DDDDDDDDDDDDDDDDD
A felvetésed jogos, és az elején természetesen nekem is eszembe jutott, hogy tartsak ilyenektől, de egyrészt megjelenik a kötet, ami számomra (számunkra) megnyugtató, másrészt ha valaki lenyúlná verseket, egy mozdulattal meg lehetne cáfolni, ugyanis én tudom, hogy melyik topicba kb. mikor kerültek. És ha az illető nem tudja ezt cáfolni (vagyis, hogy ő korábban tette fel), akkor csak a saját szégyenteljes kardjába dől az illető... :-)
És a magam részéről soha nem tennék ilyet, bízom abban, hogy más értelmes felnőtt ember sem.
Akik saját verseiket leírják egy fórumra,
nem tartanak attól, hogy valaki majd lenyúlja
őket, és mutogatja,
sajátjaként,
másoknak?
Persze nálad e gond nem jön be,
hisz megjelennek a verseid könyvbe,
tehát onnantól bizonyítani tudod,
hogy a tied a dolog.
Nem hiszem,
hogy úgy is jó,
ha nélkülem
megy a hajó,
mondhatod,
hogy szaladjak,
mégsem látom,
kalandnak,
hogy cél nélkül
a semmibe,
nézőként??
ugyan minek...
Mostan alszom...
szem lehunyva,
tűnő zajból
kitáncolva,
gondolat zsong,
félig éber,
búcsúzkodó
messzeséggel.
Térdemig ér
már az álom,
nehezülő
szempillámon
nem úr még,
de kúszik, árad,
már lehagyta
a szoknyámat,
s ellepett
az álmok vize...
Hang se hallik,
nem is vagyok,
a világból
távolodok...
Egyszer én is voltam fényes:))))
Ő tette, és nagyon kényes
Volt, de az idő koptatta,
S elveit részben faladta:)))
De nem vesztett semmit,
Mert mindig volt mit tenni,
S tettei tették naggyá,
S váltak mellette haddá:))))
Világítva körülötte,
S a fény őt is kitöltötte:)))
Sok fénypont van a világon,
Mint harmat, csillogva a virágon:)))))
Egyszeri erdőben egyszer fény,
ilyet se láttam a Föld kerekén!
Közelítek feléje, egyre jobban,
szívem mindig nagyobbakat dobban,
mint álmomban, ha elkapom a vágyat,
ami ész nélkül velem vágtat,
ahogy most. De ez most igazi,
nem álszent, s főleg nem talmi,
látom a mélyét, ott csillog valami,
időm rengeteg a mélyére ásni...
S mire odajutok, magam is fénnyé válok...
Hogy körberagyogjam a világot?
A szomorúság lopakodik körém,
s a vaksi félhomály, hűséges árnya,
mellém telepszenek, és én szegény
– feszengni bátor csak, szólni gyáva –
hiába tettetem magam komolynak
merengőn, mint ki nem két ismerőst lát,
a két ripők csak ül s vihog magába.
Forgatom a gömböt a jövő képei felé,
belenyúlni nem tudok ezért mereven tekintek belé.
A sorsom körvonala tiszta és szerény,
az út amin járok megbecsült őseimé.
A gömb forgatása bár nagyon nehéz
de a jövő ismerete minden erőt megér.
Nyugodtan nézem és látom a csatát
amit ember, embernek nem kíván.
Kérésem olykor oda FÖL közlöm:
emberek kezébe adjál még gömböt!
Fohászom érzem a vak éterbe került
a szívem keményedik, indulatom nem enyhül.
Forgasson más, ez nekem fáj
nem vagyok a fiad, kínozzál mást!
Lelkemmel együtt a gömböt is összetöröm,
ÉN is mint más ember a testvéremet ölöm.
Eljött az idő, itt a tavasz,
Lángoló lettem ismét, kamasz:)
A nap süt, hogy süt! ahogy szeretem...
Gondolataimat ismét új mederbe terelem...
Szárnyaim hullajtják már a tollat,
Ha emléket akarsz, ott repül egy, Fogjad!
Mert levedlem magamról mind, mint a múltat,
És egy új ember áll előtted már, csak hogy tudjad!
Mutatott tovább is,
ez itt út lesz, kert, meg pázsit.
Mindenkinek lesz mindene
A nadrágból nem lóg ki a s..gge.
Lenin apánk elűzetett,
Jött a TAVASZ, a friss lehellet. :)))
