Hideg van még FEBRUÁRBAN,
Ezért vagyunk nagy ruhában:((((
Kopaszak a fák, águkon dér,
Hiába no, ez még a tél!!!!
De ma reggel láttam a napot,
Amely a tetőkön nyomot hagyott:)))))
Isten éltessen Ágnes!!!
Te földi gyönyörök gyöngye!
Gyere, szárítsd fel a könnyem!
Mert sírok utánad, zokogok,
Párnákat tépek és pofozok:DDDDDD
Jer, Te szép Judeai Ágnes!!!
Pikáns arcod, feszes melled,
Hadd legyen a testem mellett:)))
Érezem bőröd kelet bársonyát,
Gyere, lesegítem a szoknyád:))))))
Ágnes, oh Ágikám, Áágiicáám!
Karcsú lábad, hasad feszes,
S ajkad csőkol szerelmesen,
Vörös öled, zöldre áll,
Együttlétünk most már reál:DDDDDDDDDDDDDDDD
A csatának vége, győztél Ágnes!!!!
Puha lettem, vajjá váltam,
Már egy napja erre vártam:))))
Nézem még izgató tested,
S nagyon írigylem a férjed:DDDDDDDDDDDDDDDDD
A felvetésed jogos, és az elején természetesen nekem is eszembe jutott, hogy tartsak ilyenektől, de egyrészt megjelenik a kötet, ami számomra (számunkra) megnyugtató, másrészt ha valaki lenyúlná verseket, egy mozdulattal meg lehetne cáfolni, ugyanis én tudom, hogy melyik topicba kb. mikor kerültek. És ha az illető nem tudja ezt cáfolni (vagyis, hogy ő korábban tette fel), akkor csak a saját szégyenteljes kardjába dől az illető... :-)
És a magam részéről soha nem tennék ilyet, bízom abban, hogy más értelmes felnőtt ember sem.
Akik saját verseiket leírják egy fórumra,
nem tartanak attól, hogy valaki majd lenyúlja
őket, és mutogatja,
sajátjaként,
másoknak?
Persze nálad e gond nem jön be,
hisz megjelennek a verseid könyvbe,
tehát onnantól bizonyítani tudod,
hogy a tied a dolog.
Nem hiszem,
hogy úgy is jó,
ha nélkülem
megy a hajó,
mondhatod,
hogy szaladjak,
mégsem látom,
kalandnak,
hogy cél nélkül
a semmibe,
nézőként??
ugyan minek...
Mostan alszom...
szem lehunyva,
tűnő zajból
kitáncolva,
gondolat zsong,
félig éber,
búcsúzkodó
messzeséggel.
Térdemig ér
már az álom,
nehezülő
szempillámon
nem úr még,
de kúszik, árad,
már lehagyta
a szoknyámat,
s ellepett
az álmok vize...
Hang se hallik,
nem is vagyok,
a világból
távolodok...
Egyszer én is voltam fényes:))))
Ő tette, és nagyon kényes
Volt, de az idő koptatta,
S elveit részben faladta:)))
De nem vesztett semmit,
Mert mindig volt mit tenni,
S tettei tették naggyá,
S váltak mellette haddá:))))
Világítva körülötte,
S a fény őt is kitöltötte:)))
Sok fénypont van a világon,
Mint harmat, csillogva a virágon:)))))
Egyszeri erdőben egyszer fény,
ilyet se láttam a Föld kerekén!
Közelítek feléje, egyre jobban,
szívem mindig nagyobbakat dobban,
mint álmomban, ha elkapom a vágyat,
ami ész nélkül velem vágtat,
ahogy most. De ez most igazi,
nem álszent, s főleg nem talmi,
látom a mélyét, ott csillog valami,
időm rengeteg a mélyére ásni...
S mire odajutok, magam is fénnyé válok...
Hogy körberagyogjam a világot?
A szomorúság lopakodik körém,
s a vaksi félhomály, hűséges árnya,
mellém telepszenek, és én szegény
– feszengni bátor csak, szólni gyáva –
hiába tettetem magam komolynak
merengőn, mint ki nem két ismerőst lát,
a két ripők csak ül s vihog magába.
Forgatom a gömböt a jövő képei felé,
belenyúlni nem tudok ezért mereven tekintek belé.
A sorsom körvonala tiszta és szerény,
az út amin járok megbecsült őseimé.
A gömb forgatása bár nagyon nehéz
de a jövő ismerete minden erőt megér.
Nyugodtan nézem és látom a csatát
amit ember, embernek nem kíván.
Kérésem olykor oda FÖL közlöm:
emberek kezébe adjál még gömböt!
Fohászom érzem a vak éterbe került
a szívem keményedik, indulatom nem enyhül.
Forgasson más, ez nekem fáj
nem vagyok a fiad, kínozzál mást!
Lelkemmel együtt a gömböt is összetöröm,
ÉN is mint más ember a testvéremet ölöm.
Eljött az idő, itt a tavasz,
Lángoló lettem ismét, kamasz:)
A nap süt, hogy süt! ahogy szeretem...
Gondolataimat ismét új mederbe terelem...
Szárnyaim hullajtják már a tollat,
Ha emléket akarsz, ott repül egy, Fogjad!
Mert levedlem magamról mind, mint a múltat,
És egy új ember áll előtted már, csak hogy tudjad!
Mutatott tovább is,
ez itt út lesz, kert, meg pázsit.
Mindenkinek lesz mindene
A nadrágból nem lóg ki a s..gge.
Lenin apánk elűzetett,
Jött a TAVASZ, a friss lehellet. :)))
Jó nekem? hm, ha mondod, elhiszem,
látsz még? akkor kevés a fényem...
Most elérsz? magasabbra szállok,
jössz velem? itt a kezem..., ha akarod...
Ugye érzed te is? lehagytuk a világot!
Időtlenek leszünk? túléljük a holnapot,
Fáj még? láng gyúlt a seb helyén,
és helyette van Te meg Én...
Így szeretsz? bárhogy. Hisz már
eggyé vált itt minden szárny...
Kosztolányi Dezso : Mostan színes tintákról álmodom ...
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betuket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínu tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor színu, néma szürke,
szemérmetes, szerelemes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égo-pirosat,
vérszínut, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem de boldog.
Közvetítővel fejezed ki magad?
Valami bánt, hogy elakad a szavad?
S nyílvesszőm talán mélyen érint?
Vagy csak az elvesztés tudata rémí?
Lassan készül, lassan a jég,
Ha váratlanul nem fog egy kéz,
Vagy idegent lát a megszokott kép,
Mely talán egykor volt csak szép.
Gyenge lábakon állsz, s inog a talajod,
Ne az őszi szélre fogd a gyengédet és bajod,
Mely korábban sem hatott rám nagyon,
S kézlegyíntésem is átnyúlik minden fagyon!
Nehéz veled boldognak lenni,
de boldogság veled a fájdalom,
a nyíl tud csak így sebezni:
ha mélyebbre engedi az izom,
nem fáj olyan nagyon.
S ha kitépik talán halált okoz.
Miért cserdült reményeidre
ilyen váratlanul májusi jég?
Ájulást érzek a térdeimben,
ha vigasz szóval hajolok Feléd,
s hogy sírás rázzon, mint szél a virágot,
kézlegyintésed elég.
