16-szoros 110-es teljesítőként ez a túra az egyik legfontosabb a számomra. Örömmel tölt el, hogy ennyiszer teljesíthettem, és három tájegységen keresztül túrázhatok egy kompozással karöltve. Sajnos egyáltalán nem voltam 100%-os, "köszönhetően" egy pénteki balesetnek, ami után gyakorlatilag a jobb lábammal szinte menni sem bírtam még este sem. Azért beállítom az ébresztőt.. Szombat reggel picivel jobb lett a helyzet, de nem könnyű a járás.. Összepakolok, és elindulok, innen már nincs visszaút. Jubileumi túra ez a mai, 150 éves a magyar turistaság, és ennek emlékéből született meg ez a hosszú táv. Múlt héten még a Vadrózsa 160-on vitézkedtem, de most egyáltalán nem voltam biztos magamban, viszont ott kell lennem, aztán majd kiderül, lehet 5 km elég is lesz ezzel a lábbal..
Ismerősökkel ütöm el az időt a vonaton, majd átszállunk a kis pirosra, és 7:55-re vagyunk Magyarkúton. Gördülékenyen megy a nevezés, de mindjárt 8:15, sietnem kell.. Dobogókőre volt depózási lehetőség, de mint ott megtudtam 1 perccel a rajt előtt, csak 150 km-nél látom ott a cuccomat, 80-nál még nem. Kapkodás, nincs idő gondolkozni, menjen oda, max vissza tömegközlekedek ha bármi történik..
Végül 8:15-kor elrajtolok, bőszen majszolva a rajtban kapott szendvicset. Orsi, és Jani társaságában haladok, Zoli is velünk indult, de sajnos hamar le is maradt. Tesztelgetem a lábamat, sántikálva, de haladok. A lefelék fognak fájni nagyon, amiket normál esetben szeretek. Alig hogy egy kicsit üzemi hőfokra kapcsolunk, máris gebasz van, Julianna súg hátra hogy darázsveszély, még a Nagy-Kő-hegy előtt. Balról kerülünk egy nagyobbat, és amikor visszaérünk az útba hátranézek, és látom hogy rengeteg lódarázs van egy fában, sajnos pont az út ellentétes oldalán mint amerről mi jöttünk. A mögöttem jövő srác telibe kapja, elkezd rohanni, mi is futunk, mert a darazsak jönnek utána, és szegényt megcsipkedik rendesen. Még gyorsan kiabálok vissza egy nagyot Zolinak hogy balról kerüljön, szerencsére meghallotta. No szépen kezdődik ez a túra, lehet nem is a lábammal lesz itt a legnagyobb probléma? Nagy-Kő-hegyről óvatosan kocogunk lefele, szinte egészen Nógrád széléig. Örömmel látom hogy haladgatok, bár a mozdulatsor elég suta.. Mivel totálisan belőttem a 40 óra szintidőt így, ezért nyugodtan megengedtem magamnak hogy Istvánnal beugorjunk Nógrádra a közértbe egy sörikéért. A Csurgó-forrás EP-ig kitart, ott viszont azonnal váltok, mert helyi népviseletben kínálnak palacsintákat, és szörpöt. 2 fahéjas-szilvásat eszek, nagyon jól esik, köszönet érte! Egyszer már volt erre példa a régi BEAC-on, de máskor nem. Pecsételés után szépen halad tovább hármasfogatunk, Orsi, Jani és én. A Béla-réti Z- jelzés elágazása után három kerékpáros halad el mellettünk. Csak van bringás azért a túrán, már hiányoltam őket. Szép tempóban haladunk, utolér közben Perényi Andi, aki velünk marad, mert nagyon fél a darazsaktól. Alig telt el pár perc, a Cseresnyés-völgy kanyarjánál látok egy elhajított bringát, és Óvári Gyurit is felfedezni vélem, aki egy helyben áll. Nagyon gyanús a helyzet, messziről kiabálok, és bizony megint darázsfészek, ismét az úton.. Balról kerülünk, lemegyünk az árokba, és a veszélyes fa után megyünk csak vissza nagy ívben. A nemrég minket megelőző kerékpáros hölgy, és úr ülnek a földön, és nagyon gázul néznek ki, a hölgynek dagad az arca, szerencsére Orsinál volt valami e célra javallt szer. Gyurit is megcsípték. Mi megint megúsztuk. Akiket ez után utolértünk, kivétel nélkül megcsípték szinte a darazsak, vagy az egyik, vagy mindkettő helyszínen, és bizony nagyon sokat kaptak.. Nagyon para a helyzet, ráadásul az országos kéktúrán, ahol megannyi kiránduló is előfordul. Senki nem mer előremenni, végül én vállalom ezt a feladatot, de árgus szemekkel figyelek mindenhova a Saj-kút bérci sötét erdőben. Sajnálkozva előzöm meg ismerőseimet, és hálát adok hogy nem csípett meg egy sem eddig, ráadásul még soha, ezáltal mondjuk azt sem tudom allergiás vagyok-e rá.. A Saj-kút bérc meredek emelkedőjén erős tempóval tolom fölfele, ez szerencsére kifejezetten jól megy. Orsi csapatja mögöttem rendesen, Jani ideiglenesen lemarad, de jön azért. A Foltán-keresztnél sem pihenünk, Csóványosig meg sem állunk. Mindössze 6 perccel vagyunk 6-os átlag alatt. Nem gondoltam volna, főleg pénteken :) A lefele viszont elég keservesen megy. Sebaj, lassan járj, tovább (f)élsz :) A gerincen találkozok még Bell Sanyival, aki persze videóz, és mosolyogva kívánunk egymásnak jó utat. Sosem hittem volna hogy utoljára :( A Nagy-Hideg-hegyen pontőrök vannak, nagyon helyes, bár sok más helyre is kellettek volna a túra folyamán.. Hosszú lefele következik az Inóci-vágáson. Ahol máskor rengeteg időt lehet nyerni, most óvatoskodva kocogok lefele. Félek, mert ha megbicsaklik a lábam akkor annyi.. Nagyon összeszedett vagyok fejben viszont, és a koncentrációnak hála épp bőrrel érkezek meg a Kisinóci turistaházhoz, ahol maga a főszervező úr kínál minket hideg gyümölcslevessel, és egy sört is a kezünkbe nyom. Szuper fogadtatás :) Szörp is akad, így a flakonba is tudok folyadékot pótolni. Kicsit elücsörgünk, jól esik a túra folyamán először kényelmesebben megpihenni. Szigorúan a K-jelzésen haladunk tovább a Kálvária fele. Pár éve helyezték át az utat, addig a régi K- végig az aszfalton ment, ami ezáltal rövidebb volt. A tetőn nincs pontőr (pedig elkélt volna) Hármasfogatunk szépen halad, nem vagyunk rest belekocogni egészen Kóspallagig. Itt utolér minket még a Saj-kúti meredeken lemaradó Perényi Andi. Nem mer egyedül tovább menni, mert Kóspallag és Törökmező között a kéktúra fórumon lódarázsfészek lett beharangozva, ráadásul a hölgy nagyon rossz állapotba is lett utána. Nincs mese, alternatív útvonal után kell nézni.. Kóspallag után a nagy elágazásba, balra haladunk tovább az aszfalton, a K- igazából szinte teljesen párhuzamos velünk fent az erdőben. A csajok és én kicsit kocogósra fogjuk. Jani lemarad, és jó darabig nem is találkozunk vele a túrán. Közben folyamatosan bújom a térképet hogyan is tudnánk a legegyszerűbben visszajutni Törökmezőre. Végül a Toronyalja-horgásztavi buszmegállónál a P- jelzésre fordulunk jobbra. Simán visszamehetnénk a K-re a Békás rét szélére, de nem tudni hol vannak a darazsak, így maradunk tovább a P-on. Végül a Nahát 100 túra ahol szalagozva szokott lenni ott megyünk le jobbra egy nem létező jelzetlen úton a patakmederhez. Többször keresztezzük a viszonylag kiszáradt patakot, majd meglátjuk a horgásztavat. Már csak fel kell menni egy sziklára, és a tó oldalában visz egy pici út.. Na de nem olyan egyszerű ez, mert megállván ismét egy fában (persze a túloldalán) lódarazsakat vélünk felfedezni. Na bakker, mi legyen? Mindenhol toronyirántos felfele a sziklára, csak ott lenne jó. 10 perc tanakodás, és végül balról megkerülve nagy ívben megmásszuk a sziklákat, és a hegy tetején esve-kelve visszaérünk a tó mellé. Para volt, mert bárhol lehettek volna még a dögök.. Szerencsésen ezt is megúsztuk, és a Z-jelzést elérve jutunk el az ellenőrzőpontra. Pont ekkor érkeztek Hegedűs Csabiék is, akik viszont a K-en jöttek, és azt mondták nem voltak lódarazsak sehol.. Na basszus, ahol lehet rá számítani ott meg nincs.. Most hirtelen egyáltalán nem érdekel melyik komppal jutunk át. A csajok technikai szüneteznek, aztán kicsit kocogásra váltunk. A Köves mező meredek emelkedője után a Hegyes-tető aljában szokott megindulni az igazi matek, most is így van. 6-os átlaggal még épphogy elcsíphetjük a 17 órás kompot. Nosza nyomjuk is keményen fölfele Orsival, Andi lemarad, és csak a kompnál ér utol minket. Hegyes-tetőn sebtibe esszük meg a dinnyét, és erős tempóval toljuk végig a kompig, ez nekem sem esett már túl jól. Végül 16:47-re leérünk, ami egy 8:32-es első 50-es. Ha valaki ezt mondja nekem pénteken, de még szombat reggel is tuti kiröhögöm.. :)
Jól esik leülni a kompon, ismerősök is vannak itt, akikkel csak a rajtban találkoztunk mindössze. És itt van Jani. Ő jobb kerülőutat talált mint mi, és nem voltak "darazsai", ezáltal idővesztesége sem. A túloldalt a többiek tovaszállnak, Andi is velük tart, mi pedig hárman beülünk egy jó kori sörre, és lélekben rákészülünk a következő hosszú etapra. Kb 20 percet itt vagyunk, de ez most kell úgy érzem. Megfontoltan mászunk fel a Fellegvár köves emelkedőjén. A Nagy-Villám parkolójában pecsétet kapunk a pontőröktől, és szép tempóban haladunk tovább. Sorra érjük utol a még Visegrádon tovahaladó sporikat. A Moli-pihenőnél panorámát csodálunk, itt mindig megállok egy percecskét. Az Urak-asztala résznél még több ismerőst utolérünk, és kenjük is neki rendesen a tempót. Pap-rét után még akár megcsíphetjük lámpa nélkül Pilisszentlászlót is. A faluba hosszú köves meredek út visz. Már lámpázni kéne, de dacból nem veszem elő. Utolérjük Andit, aki csodálkozik hogy tudok így haladni lámpa nélkül :) Végül sikeresen leérünk a faluba, és jópár év után ismét a Kis Rigó étteremben van az EP. Abban biztos voltam hogy lesz leves, de elámultam amikor hatalmas adag vadragulevest kaptunk. Az íze egyszerűen fenomenális volt. Ilyen finomat becsszó nem sűrűn ettem eddig. Szupi volt, nyámm! Egy citromos sörrel leöblítve főleg. Andi tovább indul, gondolja majd utolérjük. Sajnos ez nem történt meg, és Dobogókőre fölfele mint utólag kiderült, megint jött neki pár darázs, így elege lett és ott abbahagyta :( Jani is hamarabb elindult, én még picit élveztem a kánaánt, és Orsi is maradt velem. Kicsit esetlen mozgással indulok neki a folytatásnak, de hamarosan bemelegedtem, így szépen haladtunk tovább a K-en (nem az aszfalton, mint a nagybetűs CSALÓK..). A Sikárosi rétnél utolérjük Janit, és Zoltánt, aki idős korára szuper tempóval tud haladni, de ismertem őt régebbről, már akkor is csak ámultam.. Dobogókő következik, tudtam hogy erős meredek rész lesz, és akár még darazsak is lehetnek, mert máskor volt már rá példa.. Orsival csapatjuk ismét fölfele, lemarad mindenki, még a darazsak is, mert velük se találkoztunk végül :) Felérvén jól esik kicsit leülni, na meg zoknit cserélni, mert éktelen lyuk tátong sok ideje a bal oldali alján.. 78 km-nél járunk. Nem akarok belegondolni.. Nem sok időt töltünk a ponton, mert félek hogy átmelegedek. Így is vacogva indulunk tovább. Jani még velünk indul el, de kicsit belekocogunk Orsival hogy hőt termeljünk, és a túra során többet nem láttuk már Janit. Meglepő, de szinte végig kocogunk Pilisszentkeresztig, persze este szar lábbal ez kb 5,5-ös átlagnak felel meg :) Szerencsére rutinomból adódóan könnyen megleljük a pontot (a régi K-en kellett haladni hivatalosan is. Aki ezt nem tudja, az pont kihagyja..). A szokásos sátras ellenőrzőpont van, a szokásos pontőrrel :) Üröm az örömben (most fordítva;) hogy sajnos sütemények nincsenek, mindössze egy kóstoló van csak :( Máskor azért több finomság szokott itt lenni. Viszont a levesnek köszönhetően jó a gyomrom, és a zsíroskenyér is jól esik még ennyi km után is, ami nem megszokott. Orsi még maradna, én kiadom az ukázt, és irány a Szurdok. Természetesen végig a K- jelzésen haladunk, ez nem kérdés! Lódarázsnak nyoma sincs, és a terep sem egyszerű, nagyon oda kellett figyelni a sziklás-nehéz úton. Ez után tudtam hogy kicsit unalmas rész következik. Néhol próbálunk belekocogni, de ez sem esik most jól, inkább már csak gyalogolunk. A Szentkút előtti éles jobbkanyart jól ismerem. Pár éve éjjel itt is lódarázs para volt, így kiemelten figyeltem, de szerencsére nem volt most gond. A csobánkai műútnál mindig elkap egy álmos fázis, most is. Mindig itt, és mindig ekkor.. A Kevély-nyeregbe a lassan már szokásos kómás fejjel érek, bár kaja nincs, de vizet lehet tölteni, ki is használjuk. A köves meredek lefelén nagyon óvatosan haladunk. Nekem már fáj a talppárnám, mert időközben a cipő talpbetétjében keletkezett egy kráter pont ott a legpuhább résznél. Minden lépést érzek már. Pilisborosjenő szélét érintve a Köves-bércet ostromoljuk hamarosan. Nocsak egy darázs. Lámpa gyorsan le, kicsit várunk, és utána nem is volt gond. Izgultunk mi lesz éjjel ez ügyben, de szerencsére ezen a jószágon kívül nem emlékszem hogy máshol lett volna gondunk. Borzasztó kellemetlen a lefele, ezt még egészségesen is megszenvedi az ember.. A 10-es utat, és a vasutat keresztezve egy kényszerpihenő kell most nekem. Leülünk a lépcsőre, és energiaitalt majszolunk. Ez most kell nincs mese.. Utána pillanatok alatt el is múlik a komolyabb holtpontom, és a téglagyár után igen jó tempóban kanyargunk a Virágos-nyereg felé. (természetesen nem lecsalva a szerpentint...). Felérvén a szél eléggé rákezdett, és a pontőr Renit sem akarjuk nagyon föltartani. Persze azért egy kis rágcsa van itt ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.. A szalagozás perfekt, bár már 17.-ére járok itt, csak ezen a túrán :) Határ-nyeregtől változás, most a K-en haladunk, mert a 110-es célja felköltözött a Gyermekvasút állomásához.
Még egy kis kocogásra is van energiánk. Végül 04:39-kor érkezünk meg a 110 km-hez. Éhes vagyok eléggé, így rájárok igen rendesen a finom vajkrémes kenyérre, nem meg a mackósajtra. Minden falat újabb energiával tölti el testem. Orsi a 110-re nevezett, itt elválnak útjaink. Bár nem kicsit csábító a villamos, de erős vagyok, és mindössze 21 perc pihenés után kereken reggel 5 órakor nekivágok a folytatásnak.
Bár még sötét van, de a lámpát elrakom, tudom hogy hamarosan hosszú aszfaltos rész következik úgy is. A Zsíroshegyi út monoton egyenesén sem álmosodok el szerencsére, és a kegytemplom után a cserkészháznál vár az ellenőrzőpont, ahol kapok egy Balaton szeletet, és egy pohár fincsi szörpöt. Nem időzök semmit, haladok tovább. A Remete-hegyet extra óvatosan mászom ki, tudom hogy nem viccel, főleg ennyi km után. Ez után sokszor járt út, sok egyéb túrán. Végig K- a Muflon Itatóig. Ide jelezte az itiner a kövi pontot, de nincs nyitva, így kéktúra pecséttel igazolok. Felérvén a tetőre, ott egy sátor, csak van pontőr is. Szőts Mikit tisztelhetem. Sörrel kínál, de most nem kívánom, viszont ad a sajátjából egy finom kekszet, köszönet érte. A Nagy-Szénást meglepően könnyen kimászom, a tetején még gyönyörködök is egy picit a panorámában. Ez után tudtam hogy rémesen hosszú út következik Piliscsabáig. Szerencsére lefele kell menni. Meglepve magamat sokat bele tudtam kocogni, de még így is elég nehezen mentek a kilométerek.. Végre beérek, és hosszú aszfaltozás veszi kezdetét. A vasútállomásnál egy picit leülök, mert már nagyon sajog a talpam, masszírozom, és vakarászom felváltva. Micsoda érzés!! :) Még egy jó adag aszfalt a Kiskopár bisztróig, ahol mindig szoktunk bónt kapni a Téry 50-en. Jókedvvel érek oda, de legörbül mosolyom mikor a pontőr közli hogy csak két óra múlva nyit a hely.. Kaja sincsen, akkor mi van itt? Látom van egy rekesz sör, bár annyira nem kívánom, de nem kérdezek, fogok és elveszek egyet belőle.. Nem is maradok, menet közben iszom meg. Mondjuk az idős pontőr úr nagyon kedves volt, nem győzött gratulálni, rá abszolút de nem tudtam haragudni. Figyelek, mert P+ innentől a követendő jel. Kimászok egy emelkedőt, aztán legurulok bele a P-ba, majd ezen balra gyakorlatilag a célig. Utolérem rövidebb távon induló ismerőseimet, jól esik pár szót váltani velük. Még mászok egy erősebb felfelét, azt hittem sosem érek fel a Magas-hegyi nyeregbe.. Ez is megvan, irány ismét Pilisszentkereszt. A Felső kocsmánál pontőr pecsétel, de nicsak, utolérem Beát. Nem gondoltam volna hogy előttem van, szuperül haladt idáig. Itt már nem pihenek meg, együtt másszuk meg végül Dobogókőt, és 13:16-kor célba érkezek, 28 óra 01 perces menetidővel. Jól esik a gratuláció, és nagyon boldog vagyok hogy sikerült ez a megmérettetés, főleg az előzmények kíséretében. Megeszünk egy hatalmas hamburgert a kinti büfében, majd hamarosan már a buszon szundítok, de ez már a jóleső, kellemes fáradtság érzése.
Kapaszkodom a Foltán-kereszt felé. Ahol az út ráfordul a gerincre és bedurvul, váltókattogást hallok magam mögül. Félhúzodom, de nem jön a cangás. Hátranézek, látom hogy Milán tolja mögöttem a gépet. Innem a keresztig végigbeszélgetjük az időt, ebbe ugye belefér az öt-tíz méteres harmonikázás, ki hogyan kapaszkodik a kezében levő vasba (bot v kerékpár). Az utolsó meredek közepén idősebb turista öregíti meg szenvedésünket. Közelebb érve megismerem, egymásra vigyorgunk.
- Szervusz Sanyi!
- Szervusz! Kiskutyát hol hagytad?
- Ez hosszú lenne neki, ilyenre nem hozom. Jól vagy?
Másodjára indultam neki, másodjára ment ronggyá a lábam. Pedig mondták, hogy ne menjél hőségriadóban túrázni, főleg 100 km-t ne, hülye vagy.
De, azért is.
Pedig jól indultam, tele revansista elképzelésekkel, hogy majd jól megmutatom hogy idén nem lesznek tenyérnyi vízhólyagok a talpamon, nem tolom el a sópótlást, sima liba lesz. Az Újhartyáni indulás után a reggeli szél az határozottan jó volt, olyan 10 óráig, mikor már felforrósodott a levegő. Innentől nem annyira. A meleg nagyon beütött, az aszfaltozott részek fölött vibrált a levegő, kb délután ötig pokoli forróságban toltuk a túrát. Sajnos voltak olyan részek ahol alig volt vízvételi lehetőség, maradt a hátizsákban levő szó szerint forró folyadék hát... volt hogy inkább nem is ittam mert büntetés volt.
65 km-nél kaptunk egy gulyáslevest sörrel, ami szó szerint életmentő volt, addig csak kódos ellenőrző pontok voltak + 1 bélyegzés egy artézi mellet.
A rohadt bokáig érő homok végig kísérte a túrát, se futni, se menni, semmit nem lehet benne. Csúszik minden lépésnél és egész túrán balról jobbra, jobbról balra csalinkázol és keresed a sekélyebb részeket ahol nem cipőközépig süllyedsz.
Mindenféle emberrel találkoztam és jót röhögtem, mert egyszer valamiért blogot írtam szigorúan magamnak és hát visszaköszönt rendesen:
Részemről simán összejött egy íngyulladás - életemben először - két féltenyérnyi vízhólyag, meg pár kisebb és szerintem 3-4 körmömet is ott fogom hagyni (mondjuk ezt nem először :D). Bakker.
De hogy jó is legyen, a szervezők végig kedvesek és rendesek voltak, rossz szavam nem lehet rájuk, köszönöm a szervezést.
Kazinczy 200 sikeresen teljesítve 43 óra 32 perc alatt + másnap még leseperve a Tolvaj-hegy aljától Kékedig a túra legnehezebb része az Északi Zöld, még 20 km - 1500 m szinttel.
Tamásnak hála, már csütörtök késő délután a Kovács-villába érkeztünk, ahol kellemes társaság, kenyérlángos, és söröcske várta az idelátogatókat. Persze itt még mindenki happy, meséljük a régi élményeket, mintha egy osztálykiránduláson lennénk. Persze a nagy mosolygás közben azért belül lüktet a szívem, de próbálom elhessegetni a másnapi kihívást.
Persze jön aminek jönnie kell. Péntek reggel már korán serte-pertélek, mit-hova-hogyan-miként.. Legyaloglunk a központba, és várjuk a kisvonatot, ami Széphalomra, a rajt helyszínére repít minket. Szokásosan betámadjuk a vendéglátó helyiséget, és ismét jó hangulatban várjuk a rajtot. 9 óra előtt negyed órával megjelenünk Zolival a rajt helyszínén, majd pillanatok alatt el is rajtolunk. Sokan kezdenek futva, én kellemesen gyalogolva vágok neki Zolival a megmérettetésnek. Rudabányácska után az emelkedőn egyedül maradok, és így is hódítom meg a Magas-hegy kilátóját. Gyors pecsét, és óvatos kocogással érem el a Zsólyomka-völgyi pontot. Szerettem volna végig pecsételni, de mivel itt nem volt, ezért innentől hagytam, és csak a rajszámomat diktálgattam mindig. Megmászva a Magyar-kálváriát, hamarosan a Kovács-villában eszegetem a finomságokat. Negyed órán át frissítgetek, a Mackó sajtra kifejezetten rájárok :) Kimászva a Nagy-nyugodó nyerget, belegondolok hogy milyen jó lesz itt visszafele jönni már a célba.. Kellemes kocogás következik, utolér Orsi, aki kicsit még a villa előtt elkavart. Innen igazából a célig végig együtt mentünk, de ezt akkor nem gondoltam volna. Venczel Krisztián is a környékünkön van, de sajnos neki most ez nem sikerült :( Orsinak megmutatom a mindig rengeteg hangyás részt a Cserép-tói nyereg előtt. A Fekete-hegyi kilátó emelkedőjét szerencsére könnyen vesszük, és kerek 4 óra alatt teszünk meg 25 km-t jó adag szinttel. Lefele óvatos kocogás, szeretem ezt az utat Mikóházáig. Itt frissítőpont üzemel, májkrémes kenyereket tüntetek el paradicsommal, és persze az elmaradhatatlan kólával. Eztán kitérünk a nyomóskúthoz, és felfrissülünk, mert bár nincs nagy forróság, de azért elég meleg van. Végig gyalogolunk Alsóregmecig, majd Éva és Egon frissítőpontja következik. Ahol ők ott vannak garantált a jókedv, és a bőséges ellátás. Itt például a barack befőttre raboltam rá rendesen. Tehénlepények között lavírozva haladunk tovább, ki a felsőregmeci műútra, ahol hosszantasan gyaloglunk a falu felé. A távoli hegyeket nézve viharfelhő közeledik, és a meredélyek csak hamar el is vesznek az esőfelhőbe. Bízom benne hogy nem felénk jön a vihar, de a szélirány nem győz meg.. A vihar erős szele megérkezik, megállok és elpakolom a létfontosságú cuccokat biztonságba. Egy valamit felejtettem el, a váltózoknikat. Erre akkor még nem jöttem rá.. Ahogy közvetlenül a Felsőregmec tábla elé érkezünk egy kb hatfős csapattal, abban a minutumban hatalmas eső zúdul ránk. Szanaszét ázunk a pillanat töredéke alatt. A faluból a "tesók" is bemenekülnek a házukba, és egy emberrel sem találkozunk most. Ez után jön a falu fölötti dzsungel, ami még jobban szétáztatja amúgyis nedves talpunkat. Az agyagos úton nem esik jól a felfele, alig várom végre erdőbe érjünk. Ahogy végre ez megtörténik, Orsinak, és Hegedűs Csabinak megmutatom az Ősrög (inkább Ősrég) tanösvény békebeli jelzéseit. Ezt az utat meg merem kockáztatni a túrán kívül soha egy ember nem járta végig. 1: Követhetetlen, 2: Nulla információ. Hogy ezt miért festették fel anno az örök rejtély, ezen minden évben elfilózok. Eláll az eső, a ruha ami rámfagyott szépen elenged, és a nap is kikukucskál. A terepviszony nem olyan gázos, szerencsére rövid ámde intenzív zápor volt ez. Az Északi Zöldet elérve megismerjük egyelőre a szolidabb oldalát, de hamarosan a kék kerékpárúton lefordulunk Zsírosbányára, ahol Kriszta és Karcsi vár minket. Itt is májkrémes kenyerezek, na meg az elmaradhatatlan Mackó sajtok :) Orsival, és Ádámmal indulunk tovább, de Ádám hamarosan elkocog, de be-beérjük, aztán megint lelép. Füzérkajata után a rétre kiérve megpillantjuk a csodás füzéri várat, és 8 óra 52 perc alatt abszolváljuk is az első 55 km-t. Itt egy jó 45 perces pihenés veszi kezdetét. Babgulyást majszolunk, én talpmosást iktatok be, és felkészülünk az estére, bár az még odább van. Zoknit cserélek, de a hátizsákból kivéve veszem észre hogy elfelejtettem az eső elől elrejteni, így még csupa víz. Na szép.. Bízom benne hogy nem lesz ezzel probléma, de aztán később lett. Hogy ettől-e vagy nem, ez már sosem derül ki. Különösebb fáradtság nélkül vetjük bele magunk Orsival a második etapba. Felérünk a Senyánszki-réthez, Orsi jókat kacag az érdekes nevű helyen :) Kellemesen lekocogunk Pusztafaluba, majd a Tilalmas-határhoz érkezünk. 19:30 van. Szusszanunk egyet, majd belevetjük magunkat a túra legnehezebb emelkedőjébe a Tolvaj-hegyre föl. Orsi örömmel mondja hogy világosban még sosem volt itt, tavaly már koromsötétben meneteltek itt Gáborral. Érdekes módon talán a legjobb passzban értem föl eddigi teljesítéseim során a csúcsra, még két 100-as futót is lehagytunk, ami így is maradt végig. Előttem Ádám szaporázza, ő is szuper tempóval érkezett fel, de ment is tovább, én pedig leültem egy határkőre és megvártam Orsit. Örömmel konstatáljuk hogy letudtuk a borzalmat, és még van idő sötétedésig, így ahol lehet belekocogunk, persze szolidan a megbújó kövek miatt. A Kis-Milic kilátóig még akadnak bőven combos szintek, de ahogy a nagytesóját elértük, tudom hogy nyugisabbra vált a terep kicsit. Innentől még kb 2 km-t megyünk lámpa nélkül, majd a zárt erdő miatt fényt gyújtunk. Már nagyon várom az Eszkárosi frissítőpontot, de előtte a Nagy-Hrabó brutál meredek lefeléjét le kell küzdeni. Ez is megtörténik, és felfrissülünk a ponton. Az utolsó nagyobb kihívás jön a második etapban, a Szurok-hegy megmászása. Szerencsére gond nélkül felérünk, a tetőn az elmaradhatatlan Thold Tibi vár minket. Azért persze leülünk megpihenni, és egy gránátalmás sört gurítok le ami kifejezetten jól esik. Tibi karalábéval is megkínál, nem utasítom el ezt sem. Ádámmal ismét kiegészülve hárman gurulunk tovább lefele. A kékedi műútra érve végigkocogjuk egészen a faluig az utat, majd innen csak gyalog tovább. A kutyusok teszik a dolgukat, mi szintén, és a Z+ jelzést megtalálva haladunk tovább kissé monoton úton Pányok felé. 00:24-kor érkezünk ide, Parai Pista a pontőr, és persze hogy májkrémes kenyeret eszek itt paradicsommal meg macisajttal :) Innen Telkibányáig nem nagyon szeretem ezt a Z+-et, hosszú, bozótos, és soha véget nem érős. Ez most sincs másképp, és már rég máshol vagyok fejben amikor megérkezünk a faluba. A Palipista házat vezetésemmel könnyen megleljük, és Kovács Gyuriéknak örömködök, régi ismerős pontőr. Itt már kicsit fáztam, mert végig rövidben voltam, és bekéredzkedtem a házba, ott ettem meg a frissítőt, elnyúlva a kanapén. Ismertem a Hollóházáig tartó lélekölő utat, így egy kicsit tovább töltekeztem itt Telkibányán, energiát gyűjtve. Hármasban haladunk tovább, jön a P- jelzés soha véget nem érő sunyi emelkedője. Ádám itt végleg lemaradt tőlünk, nem csodálom hogy bekómázott, én nekem is nagyon koncentrálnom kellett fejben. Hollóházára érve még sötétség honol, de ahogy a kerékpárút után ismét megpillantjuk a füzéri várat, már világosodik. 04 óra 10-re érkezünk Füzérre, 103 km-hez. Ez egy 19:10-es idő eddig. Teljesen jó.
Elmegyek zuhanyozni, a meleg víz üdítően járja át testemet a kinti hideg után. Most finom tésztaételt kapunk, ez nagyon jól esik. Az álommanók kicsit gyülekeztek a fejem felett, de igyekeztem mindig elfoglalni magamat valamivel, és elhessegetni őket. Itt is megpihenünk majdnem egy órát, de még kellemes időben kezdjük meg a K+-en a Bodó-rét meredek emelkedőjét. 110 km-nél Tomi a pontőr lecsesz hogy minek ébresztgetem (persze poénból), én meg mondom hogy csekkolj hamar-hamar, nem érünk rá!!! :) Innen már a szlovák Z-jelzésen visz utunk. Kiérvén egy nagy rétre csakhamar a Velká Marovká elágazásában vagyunk, ahonnan jó hosszú kerékpárút visz tovább Szaláncra. Unalmamat elűzve kocogásra váltanék, de Orsi nem szeretne már. Hébe-hóba azért ráveszem, és azért több volt a kocogás mint a gyaloglás ;) Még ezt is megúsztuk a nagy meleg előtt, Szaláncra érve viszont már nem ússzuk meg, felkúszik a nap a horizontra rendesen.. Felmegyünk a Szalánci várba, majd csekkolás után már nekem sem esik jól a kocogás lefele, de valami suta mozdulatsorral ledöcögünk a szalánci pontra, ahol Béla és Gabi mindig nagy örömmel vár. Külön Toperczer Andrisnak vettek Kofolát, de Béla mondta mivel már legalább 10 éve ismerjük egymást, így én is kaphatok. Nagyon megörülök, és a fél literes flakont nyomban fel is töltöm. Már le sem írom mivel frissítek, a szokásos kombó :) Fél óra nagyon jól eső ücsörgés után nehezünkre esik tovább indulni. Kilépvén éppen érkezik Hegedűs Csabi, így a pontőröknek ismét elfoglaltsága akadt. Jön a nem szeretem rész, a nagyon nem szeretem rész. Kalsa fele éget a nap, végig a napraforgómezőn óvatosan gyaloglunk. A faluba érve nem pihenünk, toljuk tovább a S-n az Izra-tó fele. Borzasztó hosszúnak tűnő emelkedő aszfalton haladunk, alig várom balra térjünk már az erdőbe. Itt sincs viszont kegyelem, kidőlt fák között próbálunk lavírozni, a menettempó minimálisra redukálódik, és soha az életbe nem akar eljönni az Izra-tó tizenegyedjére sem.. Megint tök máshol járok fejben, próbálom terelni gondolataimat. Csodák-csodájára kiérünk az aszfaltra, és a tónál ismét Kriszta és Karcsi pontőrködik. Kriszta csinált finom házisütit, nagyon jól esik, plusz a többi finomság is. Jönnek az 50-esen indult futók, fitten-fiatalosan. Irigylem őket, én már kezdek elég leharcolt lenni. Orsi nagyon jól tartja magát még. Mikor indulunk ismét akkor jön Hegedűs Csabi, megint szinte váltjuk egymást. Próbálok kicsit belekocogni, Orsi megint leállít, neki ehhez már abszolút nincs kedve. Igazából nekem sem túl sok, így akkor marad a gyaloglás. Elérjük ismét a határvonalat, ismét az Északi Zöld a követendő. Jön a hírhedt hét árok, amit meglepően könnyen abszolválunk csapadék és sár híján, nem úgy mint két éve.. A Hársas-hegyre (Lipovec) óvatoskodom felfele, Orsi végig a nyomomban. Azt hittem várni kell majd rá, de pöccre együtt értük el a pontot, ahol Tibi pontőrködik aki a lenti forrásnál szokott máskor. Jön az a lefele amit az egész túrán a legjobban utálok. A Köves-hegyi rettenet. Találó a név, a növények alatt megbúvó sziklák és kövek nyirbálják a bokát rendesen. Nagyon lassan ereszkedek, egyszerűen itt én nem tudok soha haladni. Egy megváltás mindig a kerékpárút ami a forráshoz visz már. A forrásnál ismét felfrissülünk, a menetrend a szokásos. Csabi jön, mi megyünk. A Bába-hegy aljában tavaly óta titkos ellenőrzőpont van. Természetesen érintjük, majd hamarosan a Bába-hegyről csodáljuk meg ismét az impozáns füzéri várat. Bokatörő meredeken érünk le Pusztafaluba, ahol Laci frissítőpontja csábít fel minket a kis kilátóba. Kicsit elidőzünk, Csabi hamarosan megelőz minket, és innen már végig előttünk is marad. A harmadik etap utolsó keményebb emelkedőjén küzdjük fel magunkat a Vaskapu-hegyre. A tetején ismét Északi Zöldezünk picit, immár utoljára a túra során. Lefele ismét kocognék, de marad a gyaloglás ;) A vár előtt még begyűjtünk egy 100-on induló sporit, majd nem is tökölünk sokat, pikk-pakk leérünk ismét Füzérre, immár 155 km-hez. Nagyon fáj a talpam, ráadásul az oldalán úgy érzem van egy hólyag is. Na de amikor leveszem a zoknit, majd elájulok akkora vérhólyagom van (képek között feltöltve). Nagyon küzdős lesz az utolsó 48 km...
Majdnem 1 órát frissítünk, de egy percet sem alszunk, ismét alvás nélkül toltam végig a 200-at. Tűző napsütésben indulunk tovább 17 óra körül, nagyon nem esik jól, kell 1-2 km mire újra ráállnak a lábak a menésre. Én lekocognék Füzérkomlósig, de Orsi már nem bír futni, így ismét gyaloglunk. Jön a hírhedt Füzérkomlós - Bózsva etap. Lajos kocog el mellettünk, csodálkozok hogy mi van vele, de aludt egy nagyot, így érthető. Aztán hamarosan Frisch Laci megy el kocogás-gyaloglás kombóval, jó erőben van ő is. Végeláthatatlan szakasz ez, de szerencsére a gaz nem öltött nagy méretet, így könnyedén lehetett abszolválni most az utat. Bózsvára érve nyomban leborulok a nyugágyra, Kovács Gyuriék kínálnak minden jóval, nekem meg sem kell moccannom. Megérkezik Toperczer Andris is, de mi picit hamarabb tovább indulunk. A rémesen hosszú Kishuta-Nagyhuta aszfaltúton el is hagy végül minket, de Nagyhután Éva és Egon szuper frissítőjénél nincs az az ember aki ne pihenne meg legalább negyed órára. (aki meg kevesebb mint negyed órát pihen az UFÓÓÓ :) Sötétedik, de még mindig lámpa nélkül megyünk tovább. András hozzánk csapódik, és hármasban toljuk innen gyakorlatilag a célig. Nem sokat beszélünk, de valahogy örülök hogy hárman lettünk. A körülményekhez képest kifejezetten jó tempóban haladunk fölfele. Először én megyek elől, majd a Pap-hegy után Orsi várt irgalmatlan tempóra, alig lehetett követni. Ő már lámpázik, de mi Andrással kihúzzuk az Eszkála-vadászházig, ahova 21:46-ra érkeztünk. Leülvén érzem igazán hogy több helyen már a csontok is fájnak, így Tibi és Bagira szuper frissítőpontjánál közben masszírozom ezerrel a lábamat. Felkapcsoljuk a lámpát mi is Andrással, és jön a negyedik etap legmonotonabb része, 10 km Makkoshotykáig. Normál esetben tök jól haladható út, de ordítani tudnék a fájdalomtól, egyszer meg is kell állni, Orsi talpmasszázst ad. Iszonyúan befordulunk mindhárman, de kívülre nem kommunikáljuk, síri csendben lépkedünk kemény 4-es átlaggal kb. Pattanásig feszülök mire Makkoshotykára érünk. Megiszok egy energiaitalt ha már elhoztam, de fura módon nincs akkora nagy holtpontom. Kiérvén a pontról mulatós zene mellett hagyjuk el a falut. Hejj de jó kedvük van a Hotykaiaknak. Belül irigylem őket nem kicsit.. A PT emelkedője minden évben hosszabb lesz, soha az életben nem akart eljönni a tetőn a balkanyar. Utána még maga a Tengerszem pont is borzasztó messze volt, de agyban átkonvertáltam magamat már teljesen máshova. Én már nem is a Kazinczyn vagyok. Akkor hol? Próbálom keresni a választ a fejemben de csak annyi jut eszembe hogy "kifutok a világból lefutok a földről engem semmi nem érdekel". Ezekkel a gondolatokkal, és sajogó lábfájdalommal érkezünk meg a Tengerszem kilátóhoz, ahol Kovács Ádám pontőrködik. Örülök neki, nem is láttam még pontőrként. Rárabolok a barackbefőttre, majd kis pihi után jön a meredek lefele a hegyről. Minden lépés egy kín, szó szerint. Felfele még egész jól megyek, de a lefelék borzasztóak. Egyszer úgyis vége lesz.. Így is történik, majd Károlyfalva széle után a P- jelzés hosszú monoton kövesúton emelkedik a Rákóczi-fa elágazásig. Szerintem jó tempóban haladunk úgy-ahogy, de ez a rész is eszméletlen fárasztó és hosszú. Mikor már az összes csillagot megszámoltam az égen, eljön az elágazás, és a Rákóczi-fa is. Leülök, és megiszom a másik energiaitalt. Igazából erre sincs szükségem, de ha már nálam van akkor ne csak teher legyen. Tudom hogy az utolsó 7 km is olyan soha véget nem érős. Föl-le-le-föl, ez ismétlődik végtelen plusz egyszer. De akkor is elértünk a Nagy-nyugodó aljába, ahol én kifejezetten jó tempóban értem fel a tetőre. Mondom a felfelékkel nincs gond. De utána a célig a meredek lefele K+-en viszont a csiga kapkodó idegbeteg volt hozzánk (hozzám) képest. Megváltás volt a Májuskút-völgy aszfaltjára térni. Itt már újra beindítjuk a beszélőkét, és gratulálok Orsinak és Andrásnak. Végül hajnal 04:32-kor, 43 óra 32 perc menetidő után beérkezünk a célba. Egy hatalmas kő esik le a szívemről. Sikerült! 11x-eres teljesítő lettem! Tyűha!
Irány a kajálda, egy tál meleg étel után hamar elvonulok aludni, majd persze a díjátadón már ott tobzódunk. Gratulálok minden kedves túratársnak, és üdvözöljük az éppen beérkezőket is. Egy kis traccsparti után a többiek megindulnak haza, én a vasárnap estét még a Kovács-villában töltöm. A miértjére még nem tudom a választ, de a kisördög ott motoszkál bennem, adok neki haladékot másnap reggelig hogy eldöntse mitévő legyek. Közben még Nagy Jani segítségével a rettenet hólyagot kiszúrjuk, és fertőtlenítjük.
Hétfő reggel 7 óra van, a csontok már annyira nem fájnak, de persze érzem őket. Elvonulok bő szappanos vízzel átmosni a lábamat, közben folyamatosan masszírozom. Végül döntök, immár harmadik éve zsinórban, ismét segítek szalagot szedni. Ráadásul a legkeményebb 20 km-t a Tolvaj-hegy aljától egészen Kékedig. Elkap egy boldogság érzés hirtelen. Egész kipihent lettem szellemileg, és tudom hogy képes vagyok erre a feladatra is. Már semmi sem állíthat meg. Ráadásul Vincze Zoli is társam lesz, ő is már zsinórban harmadik éve, a különbség annyi hogy most ő is megcsinálta a 200-at! Mennyei reggelit csinál nekünk Géza felesége, majd 9 óra körül a ház körüli munkások (akik szintén szalagoznak máshol) elvisznek minket kocsival a Tolvaj-hegy aljára, ahol elindul a küldetés ismét.
Természetesen bontunk egy Borsodit, elkészül a szokásos selfie, majd legörbül a mosolyunk, és megkezdjük menetünket. Amilyen könnyen ment a túrán, most annál nehezebben érek fel a csúcsra. Zoli még keservesebben küzdi fel magát, de felér. Végül több száz szalagot szedünk le, két hatalmas szatyorba, és elmondhattuk hogy ismét belefektettünk egy kicsit az önzetlen szervezésbe, egy kicsit vissza tudtunk adni abból a szeretetből a szervezők részéről ami a 4 nap alatt körbevett minket.
Tizenharmadjára is sikeres teljesítő lettem, és ami meglepett, hogy az eddigi legjobb időmet mentem, 19 óra 07 percet.
Bár voltak azért pörgősebb ideim máskor is, 2015 - 127 km - 20:48, 2016 - 127 km - 19:52, 2017 - 132 km - 21:43, 2021 - 120 km - 21:06, de most az időjárás + terepviszony + nulla tapadású lyukas cipőben nem gondoltam volna hogy így fog menni.
Szombaton Gász Katának hála sikerült korán leérni a rajtba, így nyugodtan készülődhettem, gondolkozhattam, és üdvözölhettem kedves ismerőseimet.
Az eső éppen nem esett, de mint ha a startvonalon állt volna, alig hogy 7 órakor elindultunk, ő is intenzív tempóban megindult. Sajnos esélyünk sem volt ellene, hiába volt itt rengeteg jól felkészült sportoló, az eső szakadatlanul csak esett és esett.. Óvatosan kocogom az első kilométereket, majd a S+-hez érve tempósabb gyaloglást veszek fel. Oroszlánvár alján várnak Lajosék, már itt sok finomság volt. (7,5 km - 0:55) Ez után próbáltam belőni a tempót, hogy még pont komfortzónán belül maradjak, de azért ne is lustuljak el nagyon. Ahogy közeledik a Kékes belemegyek a felhőkbe, és a szitáló esőben szinte már semmit sem látok. Felérek, és rávetem magam a frissítőkre. Barta Lacit érem utol aki csodálkozik milyen gyors vagyok. (16,3 km - 2:19) Hamar tovaszáll, én még eszem-iszom, majd jön a S- a Sombokorról lefele. Félek tőle, ebben a cipőben csoda lesz ha esés nélkül leérek. Viszont szerencsére nem csúszós sár van, hanem a tapadós, így egész jól sikerült leérni, esés nélkül. Innen lehet rongyolni Parádsasvárra, a túrának ez az egyik legjobb futható része (persze ha nem lenne nyakig érő sár útközben). Lacit a vége fele megelőzöm, nagy szó ez :) Parádsasvárra 2 másodperccel (!) "később" érek oda mint tavaly :) Ügyesen frissítek, hamar tovaszállok, de alig hogy elindultam egy jókora felhőszakadás kap el kb. fél órán át. Hú ez most nagyon nem esik jól. A lyukas cipőben pillanatok alatt tocsogok, folyamatosan figyelem, nehogy kettészakadjon. Iszonyúan csúszik a terep, de szépen haladok. Azzal vigasztalom magam hogy talán inkább ez, mint a tűző napsütés felfele a P+-en. Felfele Galyára elkapok jópár ismerőst, akikkel általában csak a célban szoktam találkozni. Felérvén Galyára (30 km - 4:13) most nem levesezek, hanem pár apróbb finomság után hamar robogok tovább. Takács Zsolti beáll mellém, ő most csak edz, pár Galyavár kört fut az éppen aktuális ismerőssel akit lát :) A nyulazás sikeres volt, Mátraalmásig a nem kicsit csúszós terepen majdnem 9-es átlagot toltunk Galyától (33 km - 4:30). Kicsit megpihenek, majd jön az embert próbáló Galyavár mászása. Zsoltit elengedem, Kurucz Tomit utolérem, de nem megyünk együtt, mindenkinek a saját tempója a jó most. Letudva a hegymászást, ismét Galyatetőn vagyok (37 km - 5:10). Megeszek egy levest, jól esik bizony. Innen megint lehet egy kicsit rombolni, feltéve ha elég energiával rendelkezik még az ember fia/lánya. A Z4-en azért vannak sunyibb emelkedők a Hatökör-uráig, de onnan meg jó kis kaptatóval visz föl az út egészen Mátraházáig. (45 km - 6:15) Ismerősökkel örömködök, majd bekenem a farpofámat, mert kezdek kidörzsölődni. Hamar van ez még, az eső megtette a hatását. Általában elég egyszer alaposabban bekenni magamat, de ez még további háromszor meg kellett most hogy ismétlődjön később. Uhh mennyi finomság van itt.. Nagyon okosan kell frissítenem,az édest a sóssal nem összekeverni! Az eső már nem esik, de a terepviszony marad továbbra is abszurd. Lajosházára is le lehet rongyolni, de a S4 sok helyen technikás. Frissítéssel együtt egy 8-as átlagot kipréseltem azért ezen a szakaszon (49 km - 6:45). Jön Mátraszentimréig a hosszú Z4. Nekem ez sokkal jobban tetszik mint a régebbi P+, csak ez is olyan soha véget nem érős.. Mikor már az összes csillagot leimádkoztam az égről nagy kegyesen beérek a faluba (57,3 km - 8:01). Tapssal üdvözölnek, jól esik. Lőw Andris lesi minden kívánságomat, és kapok nagyon fincsi levest is. Kicsit le is ültem, úgy érzem most erre szükség volt, még ha fájni is fog a felállás. Megeszem a finomságot, elmajszolok két banánt, kis sós, + magnézium, és menni kell nincs mese.. Szorospatak szélére érve ismerős pontőrök, tavaly is ők voltak. Itt is van minden finomság. Hosszabb kerékpárúton visz tavaly óta a túra, kocogást imitálok, de egy kis forrás megállít. Ez után a P- égbe kiáltó emelkedője visz fel az Ágasvár tövébe. Nem emlékeztem pontosan hogy először a csúcs, vagy a ház, a házba megyek. Mondják először a csúcs. De ha már itt voltam, legalább a hátizsáktól megszabadultam, és így azért valamivel könnyebb volt meghódítani Ágasvár meredélyét. A végén jön lefele Pató Balázs, akivel már sok ideje kerülgetjük egymást. Durván nyomja, szinte semmit nem áll a pontokon. Koppány üdvözöl a csúcson. Felérvén szuper idő kerekedik, a felhők is megadják magukat, és szuper panoráma fogad. A nap viszont intenzívbe kezdi nyomni így délután 5 körül, a páratartalom van vagy 200%. Visszaóvatoskodom a házba, a lejtő alján szembe jön Sára Peti, Szimandl Anita, és Barta Laci. Elkönyvelem hogy hamarosan megvan a vacsorájuk, bár velem nem laknak túl jól :) Végül a célig nem sikerült felfalniuk. Iszom a házban két pohár fincsi mentateát, majd Fallóskútra emelkedik sunyin az út. Persze itt tűz a nyílt részen az arcomba a nap.. Megint ismerős pontőrök, elkönyvelik hogy nagyon jól haladok. Ezzel most kivételesen én is egyetértek. Balázst utolérem, de persze egyből megy is tovább az új, szalagozott útvonalon. Tetszik ez az út, sokkal jobban mint a széttrancsírozott régi S+. Mátrakeresztes szélén egy izmosabb lefele, nem esek el a nem létező cipőben :) Elérem a S- jelzést, és undorító agyagos retteneten haladok fölfele. Ez nagyon nem begyere... Többet ésszel mint erővel, nem is küzdök, megy ahogy megy.. Balázs megjelenik mögöttem, azt hittem elkavart, de csak technikai szüneten volt. Végre elérem ezt a Hidegkúti turistaház nevű izét, ahol le is rongyolok gyorsan a padra (77 km - 11:09). El sem hiszem, de Balázs is picit megpihen, persze picit hamarabb el is indult. Én ide depóztattam a fejlámpát, meg egy energiaitalt (a pulóvert nem vettem fel, végül jól tettem). Meglepi, de pont ilyen energiaital volt az EP-n is. Bár nincs rá szükség, de elfogyasztok egyet, mellé finom meleg levessel öblítem le az érdekes kombinációt. Az én energymet elpakolom, de végül arra volt jó, hogy nyomja a hátam végig a futóhátizsákban. Kicsit esetlenül haladok tovább, de szerencsére viszonylag hamar bemelegszem, a Nagyparlagig nyugis az útvonal. Innen lecsapatok a pokol mély bugyrába, vagyis a Zám-patak völgyébe. Könnyű patakátkelések várnak rám, de az egyik kőre olyan szerencsétlenül lépek hogy a bal cipő totál beázott. Szentségelek, kb olyan az érzés mint még a Parádsasvári szakadó eső közben.. Jön a hírhedt Muzsla... Egyik lábamat teszem a másik után, szépen megfontoltan. A terv az volt hogy ne kelljen egyszer sem megállni. Ezt szerencsére sikerült is kivitelezni, mindössze a Muzsla-nyeregben fújtattam egy bitang nagyot. Innen még egy pici mászás a csúcs, és olléé, ott vagyok. Az esti kivilágított csodás banánfát nem sikerült megcsodálnom, mert még 19:40-re értem ide (85 km - 12:38). Azért lőnek rólam egy fotót a fánál, természetesen akkor már autentikus leszek, és egy banánnal a kézben pózolok.
Innen már nem nagyon szokott jól esni a hosszú lefele, mert mindig be van állva a combom, de most csodák-csodájára csak közepesen érzem. Majdnem 7-es átlaggal le is takarodok a Diós-patakhoz, ahol imádatos kedvenc pontőreim vannak, mint mindig :) (90,3 km - 13:24). Talán a túra során itt ültem a legtöbbet, de ez egy negyed óránál nem volt több, bár lehet, nem néztem.. Bíztatnak hogy még elkaphatom Balázst, erről hamar lemondok. Én már csak azt a követ akarom, de azt sem "el", hanem "meg"kaparintani. Tukmálnának belém minden finomságot, 5 csillag all inclusive. Sajnos viszont a gyomrom egyre kevésbé engedelmeskedett, így pár dolgot fogyasztottam, azt is üggyel-bajjal. Azt mondták még lámpa nélkül elcsíphetem a János-várát. Lehetetlen feladatnak hittem. Tovább indulván iszappakolás a Z-n, és azt hittem már a mennyekbe visz (én a pokolba kívántam) olyan hosszan emelkedett. Viszont belül boldog voltam, mert egészen a János-vára aljáig toltam lámpa nélkül, ott is csak a "pokol mély bugyra" miatt kellett elővennem a pilácsot. Felszenvedem magam az életveszélyes emelkedőn, majd a tetején még jó 10 percig tudok lámpa nélkül menni a jó fényviszonyok miatt. A Kénes-kút előtt persze tiszta víz a fű, és egy pillanat alatt ismét beáznak a cipők. Ez már több mint kellemetlen. Negatív gondolataimból Eszti és Hajni húz ki, akik itt pontőrködnek. Nem pepecselek sokat, túl akarok lenni a Havason, ami számomra a túra legnehezebbje. Megadom a tisztességet, nem szemtelenkedek, okosan gyaloglok fölfele. A S+ jelzésre ráférne már egy nagyobb felújítás, mert ritka ramaty.. Néha be is nézek egy-két kanyart. Szerencsére különösebb holtpont nélkül jutok fel a tetőre, ahol vidám pontőrök fogadnak. Megfenyegetnek hogy zabáljak rendesen, mert ami marad a mezőny után megy a tűzre, le nem viszik már. Normál esetben itt elfeküdnék, és tömném a pofám ezerrel, de most két kis paradicsomon és pár sós dolgon kívül semmi nem megy le :( (99 km - 15:15). Fajzatpusztára sok helyen belekocogok, sőt, tök jól megy, nem is értem hogy utólag hogy jött ki a két pont között mindössze 5,09 km/h-s sebesség.. Vagy a részadat nem stimm, vagy már nem érzem a tempót. De 5-ösnél jobb volt ez, tényleg nem értem.. Fajzatnál a mátraalmási kedves ismerősök pontőrködnek. Nézek visszafele a hegyre nem látok utánam jövőket. Valamiért mégis megkérdezem járt-e valaki már a Havason amíg én ide értem (elvileg 2,5 km van a két pont közt). Kurucz Tomi 12 perce van mögöttem, tyűha. Utána senki. Nem versenyzek, ha utolér utolér, paff.. A Kávára felérő emelkedőt sosem szerettem, most sincs ez másképp. A komfort zóna hangulat már a múlté, az erdőben megjelenő három vaddisznó viszont a jelen. Tapsikolok, ők le, én föl. Ez a Káva sosem akar eljönni.. Végül 23 óra 20 perckor megjelenik egy kába a Káván. No nem a pontőrt minősítem, magamra céloztam. Valamiért ugyanazt érzem innen mint tavaly, hogy szó szerint kilyukad a gyomrom, de nem tudok kajára gondolni. Ritka szar érzés. A Tót-hegyesen levő palacsintát viszont akkor is megenném ha egy 4 fős tálat ettem volna meg egyedül előtte 5 perccel. Vannak amikor nem tudsz nemet mondani. Hát ez ilyen.. Mocskosul jól esik, de nem bírok egynél többet enni, a gyomrom összeszűkült. Köszönöm a finomságot! Végül az utolsó hegyünk, a Világos-hegy következik az elmaradhatatlan Lőw András pontőrrel. Ez 2,2 km oda, és ugyanennyi ugyanott vissza. Kíváncsi vagyok az oda-visszán talizok-e ismerősökkel. András teája mennyei, úgy szívom magamba, mint más a night clubba a kokót. Visszaindulván csak hamar egy lámpa jelenik meg, Kurucz Tomi itt van a közelemben. 12 percet saccoltam, annyi is volt a realitás. Most már nem adom könnyen magam, nem jól eső tempóba gyaloglok fölfele. Senki mással nem találkoztam már az oda-visszán. Bagolyirtásra is erőltetett menetbe haladok, ez már nem esik jól. Végül felérvén egy kisebb kocogás a célig, és bent vagyok! 19 óra 07 perc alatt, ebben a szar cipőben, LOL :)
Szeretném megköszönni ezt a szuper szervezést. Itt már egy nagy család van. Az indulók, és a pontőrök együtt, mind! Amíg mozogni bírok addig próbálok mindig eljutni ide, mert ez egy pirosbetűs ünnepnap!
A forró, aszályos nyarakon a szú gyorsabban szaporodik, a fenyő pedig kevésbé képes gyantát termelni - rendesen ezzel védekezik a szútámadás ellen.
Az elszáradt erdőket előbb-utóbb kitermelik, és telepítenek a helyére valami oda illő lombos fát, vagy vegyes lombos-tűlevelű erdőt.
Időnként a még nagyjából egészséges fákat is kitermelik, hogy a távolabbi, nem fertőzött erdőket megvédjék (a szú viszonylag kis távolságot képes megtenni).
Nagyon vártam már ezt a megmérettetést! Nekem ez volt a kedvenc túrám, mesés erdőkben, csodás kilátásokban gyönyörködhet az ide ellátogató (gondoltam én, mivel már jó párszor voltam ezen a csodás vidéken).
Előszó: Borzasztóan sajnálom.. Nagyon rossz volt látni hogy az egykor mesés fenyveseiről híres régiónak egyszerűen nyoma veszett. Vagy viharkár, vagy fakitermelés, nem tudom, de a túrának nem volt olyan pillanata hogy ne lássam a teljesen tönkrement erdőket. Szívszorító látvány volt, az egykori kedvenc túrámnak, a mesés erdeiről híres vidéknek a totális pusztulását látni. Ráadásul rengeteg jelzett turistaúton is ott hevernek a teljesen kidőlt fák, és a hatalmas gépjárművek örök életre ott maradó nyomai. Egyszerűen fájt.. Nagyon..
Na de induljunk neki.. Csütörtök reggel vonatoztunk Zolival a rajtba. Kolínban 2 óra várakozás várt ránk, majd autóbuszos pótlással megspékelt vonatozás következett. Jó 10 óra utazás után megfáradva érkezünk Novy Bor-ba, ahol a rajtnak nyoma sincs, ugyanis még jó 3 óránk volt a kezdésig. A vasútállomáson található kis vendéglátó egységbe helyezzük magunkat, ahol szerencsénk volt, mert az utolsó 2 helyre pont lecsaptunk. Sokan vannak, ugyanis hamarosan egy reggae buli készülődik fellépőkkel. Megvacsorázok, majd kezdetét veszi a buli. Kifejezetten jó együttest hívtak, élvezzük mi is a zenét. 23:15-kor van tömegrajt, 22 órakor mi is kikászálódunk, de még élveztem volna a muzsikát. 1 óránk van még, kényelmesen összepakolunk, depós cuccot célba küldetjük, és bízunk benne hogy sikeres teljesítőként viszont is láthatjuk. Jönnek sorban az ismerőseim, Jaro megölel minket, és az elmaradhatatlan pálinkájával kínál :) Beszélgetek kicsit Milan Mikulásek-kel, egész jól megy az angol. Az eső sajnos elég markánsan esik, de szerencsére mire eldördül a rajt, már abbahagyja. Nincs hideg, de az ég végig felhős marad.
23:15-kor Olaf beszéde után megindulunk. Szép óvatosan kocogunk, majd a település végén gyaloglásra váltunk, ugyanis az első megmászandó hegy a Klíc 759 m-es magaslata következik. Szerencsére kellemes szerpentinben visz föl az út. Az oda-visszán találkozunk a már lefele futókkal is. Fent csodás panoráma fogad, kicsit kifújom magam amíg Zolira várok. Lefele jól lehetne haladni, de Zoli óvatoskodik, végülis még a túra elején vagyunk. A Havraní Skaly sziklája következik. A sziklába vájt lépcsősoron jutunk fel utunk következő ellenőrző és kilátópontjára. Különböző színű filcekkel X-elgetünk a papírra, amit a főszervező kőkeményen át is néz a célban. Az Ortel 554 m-es csúcsa jön, itt is van egy kis oda-vissza, köszöntöm a már visszafele jövőket. A kilátás innen is csodás, bízom benne hogy nem csak éjszaka lesznek ilyen szép pontok. Lefele indulva meglepetésemre szinte a mezőnyzárók jönnek. Tény és való hogy elég lassan haladunk, Zolinak az első éjszaka szinte végig holtpontja volt, nagyon nehezen jött ki belőle. 20 km-nél Svojkov település szélén volt az első frissítőpont, ahol a 4-es átlagot épphogy súroltuk, de sebaj, idő van bőven. Itt finom meleg leves várt minket, amiből még repetáztam is, illetve banán, cola, sajt, sütemények is áldozatul estek. Egon a főszervező sörrel kínál. Mivel nekem nincsen holtpontom nyugodtan megiszom, és szerencsére nem is lett ez után sem gond. Itt egy hosszabb oda-visszán kellett megmásznunk azt, ahol már egyszer lejöttünk. Szép kis kivilágított erdei kápolna mellett haladunk, majd a sziklába vájt lépcsőkön mászunk vissza. Ez szép rész volt. Felérek a Slavícek kilátó és egyben X-elős kontrollpontjára, ahol csodálom a panorámát amíg Zolit várom. Lefele menet lassan kivilágosodik, de még sötétben csodáljuk meg a Na Strázi gyönyörűen kivilágított kilátóját, amibe sajnos nem tudtunk fölmenni, de azért körbejárjuk, mert így is akad panoráma. Elhaladunk egy erdei színház mellett is, ahol látszik hogy szoktak fellépni előadók. A Sloup-i kastélyt elhagyva megszabadulunk fejlámpáinktól, és komótosan haladunk tovább. Utolér Jan Seda, akivel kicsit beszélgetünk, majd Ivana Cahojova is, akivel tök jót dumálgatunk amíg szegény Zoli hátul kómázik. Saját jelzésű úton, immár világosban másszuk meg a Chotovicky vrch 498 m-es csúcsát. Eléggé nem szeretem hegy volt, sziklás kőgörgetegen kellett egyensúlyozni jó darabon át. Zolinak kifejezetten nem tetszett ez a hegy, amit nyomatékosított is :) A Skalicky vrch mászása jött a S- jelzésen. Nem volt túl vészes, szerpentines emelkedő volt, csak elég hosszúnak tűnt. Kilátás sajnos nem nagyon akadt róla. Zolival megeszünk egy banánt, majd a felfrissülés után visszafele Ivanaék csapata jön szembe. Megkérdezem tőle hogy a "vpravo" jobbra vagy balra, mert ezt a kettőt (vlevo, vpravo) mindig keverem. Egy hosszú aszfalton haladunk, Jaro cimborám halad előttem, majd megáll folyadékot vételezni, és én megyek elől. Végre vége az aszfaltnak és a K- jelzésen mászunk egyre jobban fölfelé. Az erdő itt is romokban, nem győzzük átlépkedni a kidőlt fákat. Megérkezett a köd is, ami sajnos sokáig nem is tágít. A K3szög jelzésen térünk ki a Ceská skála kilátópontjára ahol Olaf megviccel bennünket és jó magasra rakja a filctollas kontrollát :) Az oda-vissza részen még pont a végén találkozunk Ivanaékkal a túra során utoljára. A Panská skála gyönyörű andezittufái mellett haladunk el, majd hamarosan ismét frissítőpont következik kb 45 km-nél. Ez mennyei volt, tojásos sajtos szendvicseket pusztítok el ipari mennyiségbe, majd mindenféle egyéb dologra is rávetem magamat nem sajnálva az időt. Zoli is kellemesen megreggelizett és szerencsére úgy látszik ez életet is lehelt bele, mert viszonylag jól haladtunk innentől. Meglátogatjuk a Senovsky vrch csúcsát, majd a rózsaszín filctoll után már Kamenicky Senov településen haladunk keresztül. A következő megmászandó csúcs a Zámecky vrch volt, aminek egy mesés vár állt a tetején. Érdekesség hogy a váron belül építettek egy kilátót, amit megmászva a tetején volt a következő filctollas pont. A kilátás csodás minden irányban, és informatív tábla jelzi hogy merre és mit is látunk éppen. Óvatos kocogással érünk le Ceská Kamenice szélére ahol egy darabig a helyi kis patak mellett visz P- jelzésünk. Egy kis dombon van a kövi pont, meglepetésre ez nem is volt meredek. Megelőzzük a többször kerülgetett házaspárt, akik ügyesen haladtak. Sajnos végül az eredménylistán láttam hogy nem fejezték be. A Pisková vyhlidka kilátópontjáról látszott egy érdekes sziklás hegy. Sejtettük Zolival hogy meg fogjuk mászni, csak a mikor volt a kérdéses. 54 km-nél Horní Prysk településre érve egy szép halastó mellett volt az élő pont egy kis erdei büfében. Egon a főszervező várt minket egy hölgy társaságában. Itt is nagyon finom levest kaptunk, és mivel kint elég hűvös volt, minden korty vérré vált bennünk. Megérkezik a házaspár is, akiket végül itt látunk utoljára a túra során. A vendéglátós látja hogy jókedélyű magyarok vagyunk, és távozáskor ingyen ad nekünk egy nagy big corny müzliszeletet, amit nem vagyunk restek megköszönni. Tovább indulva fázunk rendesen, de még a faluban egy érdekes kis helyre, a Samo-bouda bódéjára leszünk figyelmesek. Bemenvén látjuk hogy ez egy becsületkasszás kis büfé. Lehet itt kávét-teát főzni, mindenféle kis csece-becsét venni/cserélni. Tök jó hogy van ilyen még, de nekünk van most mindenünk. A S- jelzésen kaptatunk fölfele, ahol a Tetreví vrch a következő csúcs. Meglepetésre nem kellett rá felmenni, közvetlen az út szélén volt a kontroll. Na de Olaf, nem ezt szoktuk meg tőled :) A K- jelzésen továbbhaladva a Strední vrch mászása következett, aminek a vége kifejezetten mászós volt. Ez volt az a hegy amit még hamarabb sejtettünk hogy meg fogunk mászni. Hát persze! Egy jelzetlen úton megyünk le a mélybe, ahol messziről hallani a patak erős zubogását. Félünk.. Ugyanis Olaf kitett egy képet hogy a híd leomlott, a P- jelzés járhatatlan lett, és még a térképeken is lezárt út szerepel itt, ugyanis a széles patakon lehetetlen átkelni száraz lábbal. Gyanúnk beigazolódott, megérkeztünk.. Viszont hatalmas szerencsére a vasúti hídon teljesen jól át lehetett menni a túlpartra. Tudta ezt Olaf is, csak beparáztatott minket :) Megkönnyebbülve másszuk meg a Pusty zámek kilátópontját. Zoknit cserélek, mert valamiért a jobb lábam egyik lábujja kifejezetten fáj. Így felemás zoknival haladok tovább, fehér-fekete :) Végül egy szép vízhólyag keletezett rajta, de szerencsére nem nagyon zavart még menet közben. Egy Z-tanösvény jelzésen kellett hamarosan haladni, de nekem valamiért nincsenek jó emlékeim ezekkel a tanösvényekkel errefele, így megnézem a térképen hol is kell letérni a P-ról. Pont jókor lestem meg, ugyanis pár méterrel tovább is haladtunk. Na de ott semmi sem volt.. Azaz ebből a visszairányból egy 1 millió évvel ezelőtti jelzésnek alig kivehető valami volt az. Köszi.. Szegény Milan Mikulásek jön szembe, ő benézte, és elég hosszan tovább ment. Kíváncsi vagyok hányan nézték ezt be.. Amúgy az egész túrán gyönyörűen voltak fényvisszaverők és saját nyilak még a jelzett utakon is sokszor, de hogy pont itt nem.. Érthetetlen. Kiérvén egy kifejezetten forgalmas széles útra az út mellett kell haladnunk jó 500 m-t. Jelzés sehol, de a térkép itt jelzi. Hát ezen a tanösvényen sok mindent nem lehet tanulni, max átértelmezni az élet fontos dolgait amíg nem csap el egy kocsi. Nem csapott el, és leérvén a műútról megint egy elágazás ahol semmi jelzés. Végül jófele megyünk, és jutalmunk a Zlaty vrch gyönyörű andezittufás hegye, ami mellett kivételesen elmegyünk csak. A P- jelzésen utolérjük Milant, és meglepetésünkre a Krizovy buk nevű kis pihenőnél Tajna kontrollába bukkanunk, ami a titkos ellenőrzőpont magyar megfelelője. Ez egyben frissítőpontként is funkcionál, és degeszre eszem magam pl a kolbászból, de mindenféle finomság is található itt. Megtöltöm kulacsom kofolával, majd jókedvűen haladunk tovább. A viharkár/erdőirtás miatt egy elágazásban tanakodunk, de végül a térkép kisegít. A Chribsky vrch 621 m-es csúcsa után már Chribská településen haladunk keresztül, és nem sokkal ezután a Chribské vodopady (vízesés)-nál kell filccel igazolnunk. Szép kis rész ez, nem egy nagy vízesés, de tetszetős. A Plesivec hegy aljára érve Zoli örömködik hogy nem tűnik magasnak, könnyű lesz ez. De amikor az aljáról nézve meglátjuk az Olaf nyilakat egyből visszatérünk a valóságba. Szó szerint toronyiránt kell megmászni a hegyet, út egy szál sem. A tetején megvárom Zolit, és mondom neki hogy máskor ne tegyen ilyen felelőtlen kijelentéseket :) Innentől elkezdett esni az eső, és gyakorlatilag a túra leges-legvégéig ez így is maradt, hol erősebb hol gyengébb kivitelben. Lekoccanunk Rybniste faluba ahol egy kisboltban van a pont. Két kínai figura kérdezi hogy mi legyen a menü. Kolbászt kérünk, és csalamádét kenyérrel. Elsőre nem tűnik tartalmasnak, de egész tűrhetően lehetett a végén vele lakni. Ez egyben élő EP is volt. Kiérvén megint nagyon fázunk, ráadásul az eső is elég intenzíven esik. A köd is ráül a tájra, csak hogy még jobban fázzunk. Itt még a köd nem volt vészes. A Karlová vysina kilátópontjától sajnos már nem nagyon volt kilátás :( Megint tanösvény jelzés következik, már idő előtt térképészkedek. Megint jól döntök, mert a leírás szerint nem egyértelmű melyik ága a helyes, de végül sikeresen döntünk. Ezekkel a tanösvényekkel csak a baj van.. Kezd besötétedni, a második éjszaka elé nézünk lassan. Zolit kicsit meghajtom, mert a Kinského vyhlidka kilátópontját még lámpa nélkül szeretném elérni. Ez sikerül is, sőt a meredek ámde mesés létrán is még lebukdácsolunk a völgybe. Párszáz méter aszfalt, majd jó 2,5 km-en át S- jelzés. Ez volt a cél hogy idáig érjünk el lámpa nélkül, sikerült. Az eső nem kímél minket továbbra sem :( A S- jelzésen elég hosszan haladunk, majd egy meredek kimászást követően a Marie Snezné egykori templománál X-elgetünk. Hamarosan két fejlámpás alak érkezik rossz irányból, de végül meglelték az utat. Ez nekünk pont jól jött. Az egyik Milan volt, a másik pedig Josef Smola aki 1951 (!!)-es születésű és elképesztő teljesítményekre képes a mai napig. Úgy távolodtak tőlünk hogy rossz volt nézni. A Vlcí Hora volt a következő hegyünk, aminek tudtam hogy egy szép kilátó is áll a tetején. Talán már jártam is itt más 100-ason. Kellemetlen emelkedőn érünk föl a hegy tetejére. Na innentől lett igazán hard a túra. Hogy miért? A hegyen átbukva óriási köd keletkezett egy másodperc alatt, gyakorlatilag szó szerint semmit sem lehetett látni. Ezt tetézte az eső és a metsző szél. Most kell nagyon fejben ott lenni, szerencsére fizikailag jól vagyunk. Kiérvén egy rét szélére cseles jobbkanyar a P-on, majd egy stációsor érintése után gyorsan lerongyolunk Brtníky-be, ahol az itiner alapján tudtuk hogy élő pont lesz, bíztunk benne hogy zárt helyen. Szerencsére így is lett, és a sajtkrémes kenyereket gyorsan magamévá tettem. A pontőr nem győzte kenni az újakat. Mindenféle sós és édes dolgokat is magamhoz veszek. Nehezen megy a továbbindulás. Kimenvén csontig hatol a hideg és az eső. A P-jelzést kell követni. Elhagyva a falut nagyon hosszan szántóföldön kell haladni. Jópár elágazás van, a ködtől semmit sem látni, és ha nem lenne a térképes alkalmazásom, akkor soha nem találtunk volna innen ki. Végestelen hosszan haladunk a Hrazeny kilátópontja felé. Aminek örülök hogy Zoli sem kómázik most, tartja az iramot. A kilátópontot végre elérve meredek bokatörős részen óvatoskodunk lefele. Elérjük a S- jelzést, ami végig szintben halad, bele is kocogunk hogy haladjunk. A monotónia miatt rendesen be lehetne fordulni, de szerencsére szépen haladunk. A Z- jelzésen Staré Hrabecí szélét érintve küzdünk tovább. És következik a K30-as pont. A híres K30-as pont... Méteres traktornyomban haladunk fölfele, a sár iszonyat mértékű. Az erdő totálisan megsemmisült, jelzéstől jelzésig megyünk. Itt saját nyilak vannak, de szerencsére nem tévedünk el. Esküszöm teljesen úgy éreztem magam mint ha most Ukrajnában lennék egy totál lebombázott faluban. A katasztrófa szó talán kevés is ide, a többi meg már nem papírra vethető.. Végestelen folyamatos út, a haladási sebesség a minimálisra redukálódott. Nagyon nehezen jön el ez a pont, pedig a cél már csak kb 10 km. A lefelében sincs túl sok kegyelem, alig várom hogy elhagyjuk ezt a borzalmat. Végül a célfaluba érkezünk, Mikulásovice alsó végébe, de a helyett hogy csak besétálnánk aszfalton a célba, még vár ránk a Tanecnice 598 m-es csúcsa. Itt már sokszor jártam más 100-ason, de ez most totál más volt. A K- jelzést megint csak térképpel lehetett megtalálni, majd a lámpám jelzett hogy szinte teljesen lemerült. Zolié is már szar állapotban volt. Megpróbáltam még kihúzni a kilátóig, sikerült. De ez a K- jelzés felfele szintén katasztrófa volt. Emlékszem milyen csodás rész volt ez anno. Most a totális erdőpusztulás lett itt úrrá. Teljesen megsemmisült minden, az utat alig lehetett követni, és egy megváltás volt végre felérni az utolsó pontra ahol a filc teljesen elázott, így fotóval igazoltam, amit Olaf el is kért a célban. Muszáj volt elemet cserélnem, de az eső-szél-köd kombóban nem esett jól, viszont valahogy le kell innen jutni a célba. A K-jelzés másik ága is katasztrófa volt, majd végül saját jelzésen értünk le a megváltó aszfaltra. Hatalmas megkönnyebbülés, innen még egy 1,5 km-t kellett sétálni a célba, ahol 27 óra 36 perc egyhuzamban való menet után átvettük a tényleg megérdemelt oklevelet, és egy csodás érmet.
Kb 3 óra alvás után hazafele vettük az utat, egy jó 3 km-t kellett lesétálni a vasúthoz, majd indult a vonatozás. Mikulásovice - Decín. Átszállás. Decín - Prága. Átszállás. Prága - Budapest. Minden várakozással együtt 8:00-tól 20:20-ig tartott az út. Otthon már nem kellett altatni.
Vegyes érzelmekkel értem haza. A szervezés elsőosztályú volt, egy pár helyen hiányzott azért a fényvisszaverő, vagy jelzés, de kompenzálta a mennyei ellátás. Viszont a tájkép sajnos ezekkel a teljesen megsemmisült erdővel eléggé rontott az összképen. Javított viszont hogy szuper kilátópontokat érintett a túra, gyakorlatilag ami hegy volt mindet megmásztuk :) Függetlenül a kinyírt erdőtől lehetett gyönyörködni, rengeteg pazar kilátással ajándékozott meg a természet, és örömmel vennék részt ismét a rendezvényen. Csak most már nem tudok annyit elvárni a tájtól mint anno :(
Szombat: Teleki 50 km - 1706 m szinttel - 8 óra 32 perc alatt
Vasárnap: Budaörsi Kopárok 20 + 10 km - 1128 m szinttel - 5 óra 15 perc alatt
Teleki 50
A hajnal 3 órás kelés nem esett jól egyáltalán, de aztán valahogy erőt vettem magamon, és a 04:53-kor induló vonaton már ott csücsültem. Hamar megjelent Orsi is, akivel együtt mentünk végül az 50-esen.
Vácon tumultus az egy kocsis BZ-n, majd Drégelynél leszállás, és kis sorban állás után 07:05-kor elindulunk. Őrsi Bálint tart velünk. Hamar bemelegedtünk a Drégely vár mászásakor. Ez után Orsival kis kocogásba váltunk, Bálint le is marad, és sokáig nem is találkozunk. Királyházára érve a tea nagyon forró, vagy 10 percig tart mire megisszuk, de kell az energia, mert jön a P- jelzés a Nagy-Mána gerincen át végig a Csóványosra. A Királyháza utáni patakátkelést Orsi rendesen megszenvedte, de végül sikeres lett a feladat. Nagyon szépen feljutunk a Csóvira, a tempóra nem lehetett panasz, a gond csak az volt, hogy hatalmas köd keletkezett, és az orrunkig is alig láttunk. Öröm az ürömben, hogy szél viszont egyáltalán nem volt még magasan sem. Csóványosnál egy nagy levegővétel, majd a Nagy-hideg-hegyi turistaháznál pecsételnek újra. Itt is van finom meleg tea, és kétfajta nápolyi, amit nem vagyunk restek rendesen pusztítani. Kicsit eltollászkodjuk az időt, hamarosan megérkezik Bálint is. Innen a célig együtt haladunk hárman, jókat sztorizgatva. Bálinttal már elég veteránok vagyunk túraügyileg, van miről beszélni bőven. A kisinóci turistaháznál eszméletlen szuper frissítőpont volt, ami sokáig nem engedett el minket. (vajas-parizeres kenyerek, lekvárok, medvehagymalevél, kolbász, pálinka, stb..) Csak tömtük magunkba a finomságokat az idővel abszolút nem foglalkozva. Szuper pont volt ez, utólag is nagy köszönet érte. Megmásszuk a kóspallagi kálváriát, majd a főúton végighaladva a P- jelzésen haladunk tovább a Kis-Hanta patak völgyében. Orsinak a patakátkelések továbbra sem a barátai. Felhágunk Pusztavárba, majd önpecsételés. Az oldalazós lefele katasztrófa volt a sártól.. Még egy combosabb patakon való átkelés után Törökmezőre érkezünk, ahol Oszi a főszervező elárulja mi vár minket a célban. Hamar tova is szálltunk :) Még egy nagyobb feladat volt, a Hegyes-tető megmászása. Itt már kicsit jobban rákezdett az eső - ködszitálás kombója, de a célig még pont elfogadható volt. Végül 15:37-kor a célba érünk, ahol egy pár virsli, kenyér, és mustár várt minket a gratuláció kíséretében. Pár perccel ezután rázendít az eső, és abba sem hagyja sokáig. Pont jókor értünk be! Köszönöm túratársaimnak az utat, és a szervezőknek hogy egy ilyen pazar túrát állítottak össze szuper frissítőkkel. 2007-2013-2022. Remélem jövök még sokszor!
Vasárnap hajnalra beharangozták a havat, kíváncsian kászálódtam ki az ágyamból. A Belvárosban még nem derül ki hogy a természet mit szánt ma nekünk. A 240-es busszal közvetlenül a rajtba jutottunk, a Sasadin időközben felszállt Orsival.
Budaörsön már látszik hogy alakul a molekula.. Benevezünk mindössze 1200 Ft-ért. A rajtban már kapásból lehetett süteményt venni, akár többet is. 08:55-kor már kisebb hóesésben elindulunk, tanulmányozva az itinert. Egy majdnem eltévedés után meredek lépcsősor visz fel az Odvas-hegy aljához, ahol egyből finomságot is kapunk a kitartó pontőröktől. Hideg van, a kesztyű a kezünkön is marad. A Kő-hegy mászása előtt jönnek szembe az ezt már megjárt spori ismerősök, lesz egy kis oda-vissza. Felérvén jókora cidri van, de a pontőr lányok is szintén kitartóak. Ráadásul mászásunkat Sport szelettel honorálják. Megállunk, nézelődünk, de párás az idő a hóesés miatt. Pedig milyen csodás rész ez... Meredek lépcsősoron haladunk lefele, közben hógolyókkal dobálózunk, mint az előttünk is haladók :) Hosszú emelkedő következik a P- jelzésen a piktortégla üregekig. Ahogy terepet ér lábunk, egy nyomtávossá válik az ösvény, és nem könnyű kerülgetni a többieket. Viszont egy pillanat alatt mesevilágba érkezünk. Minél följebb megyünk annál havasabb lesz a táj. Nagyon tetszik, mindössze az út borzasztó csúszóssá válása hagy kivetnivalót. Fellihegve pecsétet kapunk az üregeknél, majd irány Csillebérc. Itt alma az ellátás, útközben meg is kajálom egyből. Sokáig a S- jelzés az útitárs. Kellemesen kocogható rész jön rövid ideig, de utána a Sorrento előtt nagyon kell figyelni, mert hatalmas esések lehetségesek a dagonyában. Ennek nyomát a célban láttam is pár emberen. Felküzdjük magunkat a Sorrento tetejére, ahol pecsételés után még legalább jó fél óra kutyagolás következik a Huszonnégyökrös-hegyre. Az itiner opcionálisan ajánlotta fel, de mi persze kimentünk rá. Az EP kicsit lejjebb volt, ahol fincsi müzliszelet várt. Végül hamarosan aszfalt jön, amit most nem bánok a nagy dagonya után. Lekoccanunk a Csíki-csárdához, majd a S3-ög jelzésen a Törökugrató csúcsát is bevesszük. Minden meseszép környéki hegyet megmászunk, szeretem ezt a részt nagyon. Végül a főúttal párhuzamosan érünk be a gimihez ismét. Orsinak elég volt, nem volt kedve a 10-esen újra dagonyázni az üregekhez, amit megértek. Őszintén mondva, nekem se sok, jó 20 percet pihenek, és közben jó reggelt szeleteket nyammogok, és ásványvizet iszok, amiket a személyzet folyamatosan tukmál rám. Nagyon helyes, nem kell mondani :) Én biztos voltam a folytatásomban, el is indultam jó 20 perc után. Ugyanaz volt az út sokáig mint a 20-ason. A pontőröknek respekt, nagyon kitartóak, főleg hogy nem is tudom hogy a 20+10-et egyáltalán csinálta-e még valaki, vagy csak én bohóckodok még :) A piktortéglához felvezető rész immár a katasztrofális szót érdemli. Fura, az első körben még totál tél volt, most pedig tiszta tavasz, 2 óra alatt teljesen elolvadt minden. Ez azt eredményezte hogy a szűk ösvényen alig bírtam feljutni, akkora adag sááááááár volt. De eddig sem estem, továbbra sem.. Fent most zöld béka gumicukorral kínálnak a pontőrök. Nyámm. Tovább menvén veszem észre hogy rossz helyre pecsételtek, így jó 100 m után visszafutok, és alkut ajánlok. Nulla pontért vissza, cserébe újabb 3 gumibéka :) Innen a dzsuvás P-on vissza a P+ elágazásig, majd megcsodálva a repülős emlékművet még egy pecsételés hátra van, és végül a kör bezárul, a reggeli indulási úton érek be a gimibe. Nagyon tetszett az útvonal, na meg hogy 1200 Ft-ért még van ilyen szuper rendezés. Azért megküzdöttem a dagonyával, el is fáradtam szépen.
Nagyon jó volt valóban, rendkívül lelkesek voltak a szervezők. Mindenhol jókedv, vidámság, minden ponton lehetett beszélgetni hosszabban-rövidebben, és az ellátás is nagyon rendben volt. Látszott, hogy ők is élményként élték meg. Jó pár éve voltam utoljára, és örülök, hogy most ezt a túrát választottam.
Nem voltunk sokan, de ez is kifejezetten tetszett: lényegében egyedül gyalogoltam le a 30 km-t. Elég sok túra volt a most elmúlt hétvégén, nyilván ez is közrejátszott a létszám ilyetén alakulásában.
