|
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44657
|
Megyeri Ábel
FONYÓDI NYÁR
1
Jelentem magam
Jelentem magam jó házigazda,
meghivásodra jöttem, mihaszna
vendég, ki alvást, csöndet kiván
a szemlélődés gyógyitó taván,
s ki most lusta, nem sercentő gyufa,
Lázár kényelmű, beteg kalifa;
nem kérne mást, csak egyetlen zugot
naponta, mint a leghivebb tuszod,
önkéntes foglyod, mindent tenni kész
házi cseléd, nyugdijas tengerész.
2
A szél ha gyengéd is
A szél, ha gyengéd is, de a fuvalma
mint a jó vadász kószál; hogy suhanna
örömest, megjárva partot, hegyet,
ám nem ő ostromolja az eget;
csak hüs cirógatás a tisztes dolga,
belső munkát ellátó fürge szolga,
mákonyos illatot sürögve hord szét;
világa bokoralj, fonott karosszék;
bátyja – főuri szolgálattevő:
mennyet ráz s villáma emberre lő.
3
Tul nézegetek
Tul nézegetek a köd függönyén,
kék dongók nesze lopózik mögém.
Erős párák s langy lég ád kimenőt
a partlakóknak egész délelőtt.
Szállongnak a beszélők szavai,
madárfütty harsan rá; beh tavaszi!
Valaki jön, érzem, jön hangtalan,
s feltünik. Egy táskát lóbál vigan.
Nó, ide mellém! – Ám amint ülök,
tréfából vizbe lök egy vig kölyök.
4
Egy hajó dudál
Egy hajó dudál, lassit és kiköt.
Badacsony alá uszik el a köd.
Ablakot nyit a napi forgalom,
egy darab élet most a birtokom.
Egy darab élet kenyerét szelem
úgy, mint tegnap, a meghitt Kecelen;
csak más kasban járva érzem meg azt
a zsibongást, mi létemnek malaszt:
az együttes erőt, melyet Illés
az Urral élvezett s az enyhülést.
5
Apró zugok
Apró zugok, játékos csobogás
kötik le szememet, hol mindig más
a viz a napfény örvényeitől;
ahány kő, annyi zátony és öböl.
Ez vagy Balaton: az ég homlokán
kéklő tükrözés, habzó óceán,
távlat, tágasság, lelket oldozó.
Tudja-e ezt a vizedben uszó,
és ez a két – cimeres nylon-ing-
s szalmakalap-tulajdonos – viking?!
6
Hány száz utast
Hány száz utast hozott vonat, hajó,
s a gépkocsik? – tudni se volna jó.
A fő, hogy mind biztos cimet talál,
s nem „Isten szabad ege alatt” hál.
Este van; valahol szól a zene,
rám pillant a Hullám üvegszeme.
Riadt neszek bújdokolnak a csendben,
szivemre a tűnt nap varázsa hessen.
Harang kondul, Urangyalára hi;
Uram, noctem quietam da mihi!
Tiszta kút [177-179.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44656
|
Megyeri Ábel
VÉGTELEN HATÁR
Széthordta a szél a jóbarátokat,
már alig egy-kettő.
Kérded: a mulás még mit tartogat,
hogy mivel lép elő?
Éltél s dolgoztál, s ami tőled tellett,
jól elvégezted.
Kell hát több ennél? Ki kiván emellett
még egy keresztet?
Ha vagyonod lenne s halomnyi pénz,
mindez csak kártyavár.
Az önzetlenség tökéletes egész:
végtelen határ.
Minden szó, lépés, serény irgalom,
szives és atyás:
már nem-muló-létü, nem sulytalan, potom
parázs-ragyogás.
Ha megőriz néped, egy sziv, egy barát,
– mind jól ismered –
áldják örök-ember-voltodat a tárt
csillag-tengerek!
Tiszta kút [175.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44655
|
Megyeri Ábel
SZÉP A VILÁG
Hegyek, fatornyok fenyvesek,
égett sziklák, szerpentinek,
széljárta csucsok, kék ködök
hazája fenn, zengés, dörej,
– Szép a világ! – mondjátok el,
hirdessétek mindenkinek!
Fazsindelyes kis házikók,
csend, játékos zerge-gidák,
hulló fény bibor-alkonyon,
medrek iszapja, kvarc-homok,
szinek, a szem amerre lát,
mondjátok el: – Szép a világ!
Tiszta kút [175.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44654
|
Medgyes Lajos
MIATYÁNK
Miatyánk! ki a mennyben vagy,
Dics és örök fény székhelyed;
Kihez minden lény felkönyörg,
Megszenteltessék nagy neved.
Jöjjön el a te országod,
Hogy legyen áldás itt alatt;
Tűnjék el szolgaság, nyomor,
Száradjon fel a könnypatak.
Legyen meg szent akaratod,
Bűn ne ossza parancsszavát;
Önkény s ármány némuljon el,
Neked hódoljon a világ.
Mint a mennyben, a földön is
Erény álljon a főhelyen,
Ez tegye a törvényeket,
Hogy a föld mennyország legyen.
Add meg napi kenyerünket,
Nem kívánunk tőled sokat;
Édessé teszi a kevést
A vádtól szabad öntudat.
És bocsásd meg bűneinket,
Oh, mert Atyánk, gyengék vagyunk!
Meging a legerősebb is,
Irgalmadra támaszkodunk.
Megbocsátunk mi is, ha kik
Vétettek olykor ellenünk,
A világot beöleli
Önzéstelen szeretetünk.
Ne vígy minket kísértetbe,
Hol álnokul béfonatunk,
S észrevétlen, félenhajol
Állhatatos akaratunk.
Szabadíts meg a gonosztól!
Hatalma hulljon szerteszét,
Ne legyen menhelye sehol,
Ne fogadja be semmi nép.
Mert tiéd, Uram, az ország,
A dicsőség s a hatalom,
Neked hajlik meg minden térd,
Neked zeng minden ajakon!
A bátrakhoz leszáll az Isten [46-47.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44653
|
Medgyes Lajos
TEMPLOMBAN
Zeng az ének,
A szívek feléd repesnek,
Oh nagy Isten!
S élő hitben
Hálaimát zengedeznek.
Összegyűltünk
A világtól elszakadva,
Áhitattal,
Buzgalommal
Összegyűltünk templomodba.
Hány titkos könny
Száll feléd némán remegve!
Hány szív dobban
Fájdalomban,
Emberektől megsebezve!
Benned keres
A megtört szív menedéket;
Tőled várhat
Szent oltalmat
A méltatlan bántott lélek.
Az igazság
Barátai téged kérnek:
Adj világot,
Szabadságot,
Boldogságot minden népnek!
És te Isten:
Meghallgatod imádságunk,
Könnyebbíted
Terheinket,
Benned nyugalmat találunk.
A bátrakhoz leszáll az Isten [45-46.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44652
|
Medgyes Lajos
KARÁCSONYI HIMNUSZ
Föl, hívek! szent ima szálljon
Az égre az úr nevének!
Messze zengjen ajkainkról
A buzgalmas hálaének!
Kiről tőn Isten ígéretet,
Az idvezítő ma született.
Új nap jött benne a földre,
Melynek mennyei sugára
Változatlan fényt derített
Az elébb zord éjszakára.
Eltűnt a babona s szolgaság,
Új arcot vőn a korhadt világ!
Az emberiség a bűnnek
Zsoldjából megváltatott már,
Reá jobb jövő, szebb dicsőség,
Idvezítőbb pályaút vár.
Az ember az ég polgára lett,
A kígyó feje megtöretett.
Istenhez vagyunk hasonlók,
Az ő lelke él mibennünk
Őt kell áldásban, tökélyben
És szeretetben követnünk.
Keblünk úgyis az ő tempoma,
Ne lakozzék vétek ott soha.
Hála! hála! oh nagy Isten!
Hogy szent fiadat elküldéd!
Hogy általa eszközölted
A világnak idvezültét!
Boldog, aki benne hisz s remél,
Az, ha meghal, még akkor is él!
A bátrakhoz leszáll az Isten [44-45.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44651
|
Medgyes Lajos
ESTVE
Mi megható! mi szép az estve!
Mily ünnepi a föld s az ég!
Az elhaladó nap végsugára
Búcsúfényben reszketve ég.
Az alkony fátylát elteríti
Lassan a mély völgyek ölén.
Elvész a végső napsugár is
A távol bércek tetején.
Egyszerre néma csönd terűl el,
A föld sötét árnyékba hull.
Csak távol hallik egy-egy dalhang,
A fülemilék ajkirul.
Most az égbolt nyugoti alján
Az esti csillag felragyog,
És keleten a reszkető hold
Lágy olvadásban mosolyog.
A csillagok rendre meggyúlnak,
A tejút elfut az egen.
A természet e fénypompája
Téged hirdet, oh Végtelen!
Leborúlok a néma csöndben,
Szívem, lelkem megolvadoz,
És felküldöm buzgó imámat
A csillagok sugárihoz.
Téged kereslek a magasban!
Dícsőséged ott olvasom,
Azokban a fénylő betűkben
A széles égboltozaton!
A bátrakhoz leszáll az Isten [44.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44650
|
Medgyes Lajos
A TERMÉSZET
Oh szent természet! szent természet!
Hozzád vonz lelkem egyedül;
Fönségedben az istenséget
Szemlélem leplezetlenül;
Templom a völgy, oltár minden halom,
Letérdelek s némán imádkozom.
Jósige szól a kakukk-szóban,
Bűvös dalt zeng a fülmile,
Versenyre kél fűben, bokorban
A szárnyasok ezer neme.
Ám a pacsirta túltesz mindenen,
Búzgó dallal a felhőkig megyen.
A lombok inganak a széltől
S titokszerűn susoglanak;
A virágok üde kelyhéből
Illatsóhajok szállanak.
A forrás vize halkan csörgedez:
A természet néma imája ez.
Kéklő ívén a nagy templomnak
A nap fönségben tündököl:
Életet, áldást tőle kapnak
A milliók mindenfelől.
Fénytengerben fürdik a világ,
Ő tartja fenn a földnek oszlopát.
Éjjel virraszt a halovány hold
S a fejér fényű csillagok,
Varázsvilágban úsz az égbolt,
A mennyország lemosolyog;
Titkos szózat érinti lelkemet:
Érzem létem a csillagok felett.
Kebledre dűlök, szent természet!
Fogadj, fogadj el engemet!
Égő szívem hiába vérzett,
Nem értettek az emberek!
Végnapjaim körödben töltöm el,
Írt s enyhet vár e zaklatott kebel.
A bátrakhoz leszáll az Isten [43.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44649
|
Medgyes Lajos
AZ ÉV UTOLSÓ ESTÉJÉN
Oh, mint rohannak az évek!
Mint jár le minden itt alant!
Öröm, kedv, játszi remények,
És az élet egy pillanat;
Csak te vagy végtelen, oh Isten!
Benned semmi változás nincsen.
Elmúlt egy esztendő ismét;
Mi jó volt benne: oda van!
De mik a szivet megvérzik,
Ég a seb dobbanásiban!
Az enyhület csak tőled szállhat.
Szerető lelke a világnak!
Előtted állok remegve
Az évnek végső alkonyán,
Könnyek szöknek fel szemembe
S imádlak téged jó Atyám,
Örökléted mély tengerének
Csöppeiből hullnak az évek.
Ki tudja, élek-e még én
Több esztendőt a nap alatt?!
Vagy tán ez évnek eltüntén
Éltem napja is elhalad!
Oh, kétes sors! oh, titkos végzet!
Oh, változó, oh tünő élet!
De bár ha összedől a föld
És megroppannak az egek,
S a rémület mindent eltölt –
Én még akkor sem rettegek.
Lelkem a dült romokon által
Hozzád örök honába szárnyal.
Új aranyhárfa [62.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44648
|
Medgyes Lajos
AZ IDŐK JELE
Forr a világ, nagy napok jőnek,
Mint villámtelt fölleg ha jő.
Oszlopai a vén időnek
A rázkódástól összedőlnek,
Uj fénylőbb korszak áll elő.
A zsarnokok hiába vágynak
Elnyomni a közszellemet.
A nap, ha már egyszer föltámad,
Fényárját az éji homálynak
Kioltani többé nem lehet.
Átfolyta már a vér a földet
Napkelettől enyészetig;
Miktől milliók porba döltek,
Az ágyuk végkép elmenydörgtek,
A számadás következik!
Fejök büszkén emelik égre
Mindenfelől a nemzetek;
A cél, mért küzdtek, el van érve,
Kezet fogtak szent szövetségre
Nagyok, megdönthetetlenek.
Munka, müveltség, szűzerényben
Versenyre szállnak szabadon,
Mézgyűjtő méhek seregében
A heréknek helye nem lészen,
Vész a rest, él a szorgalom.
Létfáján az emberiségnek
Lemetszik a töviseket,
Az űzérek háttérbe lépnek,
Nem lesz nyoma vad üldözésnek,
Áthat mindent a szeretet.
Mely zárva volt, megnyilt a pálya,
Önkény s ármány pusztulni fog.
A testvérszivek Miatyánkja
Az ég kupját keresztül járja
S alá néznek az angyalok.
Magyar költők 19. század. 1.,
1872. április 18. [538-539.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44647
|
Medgyes Lajos
TÉLEN
(Allegória)
Nem szeretem én a telet,
Rabság színét hordja a föld,
Folyam, csermely, erdő, mező
Jégből, hóból rabláncot ölt.
A természet föl-fölsikolt
A rabság vad fájdalmiban;
A vészben, mely ordítva sír,
A természet panasza van.
Jön nemsoká a szép tavasz,
S kitűzi fényes zászlaját,
S folyam, csermely, erdő, mező
Levetkezi a rabigát.
S a természet meglelkesül,
A vészből örömdal leszen,
A szabadság örömdala,
Mely összezeng völgyön, hegyen.
Oh ekkor én is elhagyom
Szobám, hová a sors vetett.
S imádom a szabad tavaszt
És a dicső természetet!
A bátrakhoz leszáll az Isten,
1853. január 13. [29-30.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44646
|
Medgyes Lajos
NEMZETI DAL
Föl, nemzetem! Föl szebb jövőre!
Föl, nemzetem! föl, élni kell!
Elég volt immár sindevésznünk;
A rút halált kerüljük el.
Múltunk vesztén mért búslakodnánk?!
A tett koránya virradoz;
Fönnen kiált a szent szabadság
Ezüst színű zászlóihoz.
(. . .)
Mennyi bennünk az ész hatalma!
A büszkeség! a becsület!
Az égnek válna szégyenére
Elhagyni egy ily nemzetet.
Föl! dobbanjon hangos verésre
Szívünk, mint régen vert vala;
Üljön méltóság homlokunkon,
Legyen parancs a nép szava.
Ősének lelkét híja vissza,
S forrjon eggyé minden magyar:
A bátrakhoz leszáll az Isten,
S meglesz a dicső diadal.
Föl! küzdjünk egy szív-, egy lélekkel
Egyért! a nemzetéletért.
Rettentők leszünk egybeforrva;
Megnyerjük a szép pályabért.
S fényben ragyog fel Budavára,
Bámulják a föld népei,
S kül- s belviszály nem fogja többé
A hős magyart megdönteni.
A bátrakhoz leszáll az Isten, 1846 [22.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44645
|
Mécs László
NYÍRFÁK
Ismerjük őket jól: mindég izlésesek,
fehérek, finomak, átszellemültek,
akár az üdvözültek.
Isten vidám, midőn ily fákat ültet.
Ismerjük őket jól: hegyek lakói ők,
lapjára az angyalkék ég-papírnak
szép szőke rajzot írnak
s ha jő az ősz, aranyló könnyet sírnak.
Ismerjük őket jól: bűntől borzonganak,
az álmot is már szinte-szinte zajnak
veszik s egy cinkefajnak
fészkét tűrik csak hónalján a gallynak.
Ismerjük őket jól: mily halk zene remeg,
midőn ezernyi fény-húrú levélnek
kis hangszerén zenélnek
a fény-vonócskák s hegedűt cserélnek.
Ismerjük őket jól: s örök rejtély nekünk,
hogyan kerül mocsárba kettő-három
s gyökérzetük a sáron
alulról szentséget szí mindenáron!
Mi éjjel álmodunk s a Hold felhők felett
magához csalja megsemmisült szivünket.
Piros szivek repülnek
és megpihenni e nyírfákra ülnek!
Kolibri-szíveket vadászni vérívó,
bagolyszemü vámpír-rajok suhannak.
Szegény szivek! Jaj annak,
kit e vadorzó rémek megrohannak!
Én tisztelem a tiszta nyirfa-lelkeket,
kik lombhajukba csillag-fésűt tűztek.
Beléjük száll a Szűznek
hatalma és boszorkányt, rémet űznek.
Varázsuk: a piszok-iszony! Izlésesek,
fehérek, fínomak, átszellemültek,
akár az üdvözültek.
Isten boldog, midőn ily fákat ültet.
Az erdő poézise [140-141.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44644
|
Mécs László
VISSZA A CSENDBE!
Úgy voltam az örök Csendben
mint a káosz az Istenben,
melyből aztán Ő teremtett
csodákkal telt csillagrendet:
köztük a kis Föld-bolygónak
Napos-Holdas menetrendet.
Sok milliárd évig forgott
Földünk ember nélkül: boldog
csendben – később megrakottan
bűnnel, bajjal. Kihullottam
a Nemlétből, mint fészkéből
a fióka s ordítottam.
Kik hallották vad sírásom,
mint új, apró messiáson
mosolyogtak mind egy szálig;
s igaz volt, mit Madách állít:
az újszülött mind messiás
s pimasszá csak később válik.
Nőttem. Vitt a vágyak lába
Hiúságok vásárába.
Tilalomfák kiabáltak:
„Vigyázz, mert itt Sátán bált ad:
Szerelem, Pénz, Hatalomvágy
bokáz s bóvli bájjal áltat.”
Jártam, mintha minden lárma,
zene mélyén a Csend várna
legendává tömörülten:
én a lármát túlfütyültem
– s bábbá, mint a hernyó selyme,
a csend mégse vált körültem!
Azt fütyültem, hogy mily jó itt!
Virág bájolt, szárnyas ló vitt,
Dávid hárfázott a Holdban;
egyet-kettőt kurjantottam
s kinyíltak a szívek, lelkek:
mindjárt tudták, hogy én voltam.
…Most a Föld: bolondok háza.
Lovam lassít, nem cifrázza.
Jajt kiáltok. Itt a vége
minden zajnak. Örök béke
Ős-csendjébe készülődöm.
Vár az Isten Csendessége.
Vissza a csendbe, (1976 előtt) [175-176.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44643
|
Mécs László
FEBRUÁR VÉGÉN
Halálos halkan hull a hó.
– De belerikkant egy rigó:
„Ébredj, sok lustán álmodó
rügy, bimbó, fütty-, szín-dáridó!”
Meghallja a téltemető
virág; elsőnek ébred ő,
bimbót sodrintva szúr fel ő
s lyukas lesz a hószemfedő.
Utána a víg hóvirág
csöpp hagymából szökkent csírát,
szárat, míg a hóból kilát
s fehéren szól: „Vivát világ!”
Mátyás a nép-naptár szerint
jégtáblát lelt s tört szét megint;
Zsuzsanna hóseprővel int
s pacsirtát égre penderint.
A cinke cin-cin-cin-t fütyül;
száguld a szél a domb mögül,
fákon rügy-kottát hegedül,
– de csak a som nyit egyedül.
Sötét sürüben egymaga
a somfa! Arany ballada:
vér-termést rejt, mint garmada
bajok közt skót bárdok hada.
Ily arany-balladás talány
lehetett rég bakfiska-lány
korában álmodó anyám
bokros bajok hegyoldalán.
Lejtőn arany som-folt… Alant
szívem: tört szárnyú vadgalamb.
Gubbaszt, mert mint más csintalant,
nem hívja már Tavasz, kaland…
Vissza a csendbe, 1971 [174.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44642
|
Mécs László
AZ ISTEN ÖSVÉNYEI
Az Őskaoszban szundikált
a Mindenség: csillag-csírák,
Tejút, Nap, Hold, ember, virág,
minden mi létre, fényre várt.
…S az Isten Lelke egyszer intett,
s a fényre kezdett hívni mindent.
Azóta minden menekül
mindentől, ami zűrzavar,
mi zsarnokság, mi éjt kavar,
csírát öl, mint rothadt avar,
mi kételyt kormoz és Miértet,
mert a Kaosz még itt kísértget.
Azóta minden fényre tör.
Az éji lepke látja: láng
lobog bent, s mint legény a lányt,
tudós titkát, világtalányt:
bámulja és boldog körökben
bolondosan feléje röppen.
A zsarnok tél dühöngne még:
haragja tart! – S egy hajnalon
erdők mélyén, hegyoldalon
a Számpó, a csodás malom
fényt őröl, és a hóvirágszál,
som nyitni kezd, s egy lepke rászáll.
Szép az Ezeregyéjszaka
– de a legtündéribb Mese,
ha a Mágnesek Mágnese,
a Fény vonz, mint Isten keze:
s kicsalja emberből a Szentet,
földből a tücsök-regimentet.
Sokfélék Isten útjai.
Lehet nagy, vagy tenyérnyi út,
míg egy virág a fényre jut,
vagy barlangból forráska-kút
világba fut Niagarának:
szivárványos világcsodának!
A Menetrend zord és kemény:
az Úr sziklás ösvényein,
a kétkedés örvényein,
lápon, bűn-piszkon át megy ím,
ki fényt vár, mit nem adnak ingyen:
féltékeny fény-bankár az Isten!
Pált Damaszkuszban dobta le
a gőg s a ló: feküdt vakon,
– de új hitén, mint ablakon
át fény zúdult rá egy napon!
S míg fényt habzsolt: miféle koszton
élt Norbert s tévelygő Ágoston?
S hol járhatott a Jobb Lator,
Magdolna, Krisztust éhező
Papini, s későn érkező
sok más: Babits, Szabó Dezső,
végpercben gyónó Kosztolányi,
míg égi fényt tudott találni?
És én? Hányszor fogott a Bűn
ösvényén eszme-zűrzavar,
szirom-farsangból lett avar,
bengáli lángból lett badar
borongás! Csak a Fények Atyja
tudhatja, ki mind számontartja!
Ó Istenem, te Hármas-Egy!
Talán végső ösvényemen
megyek most: kérlek, kegyelem
ragyogjon rám, hogy végtelen
Fényedbe mágnesezze lábom,
ha nem vár több út a világon!
Aranygyapjú, 1968 [381-382.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44641
|
Mécs László
TAVASZI TANÁCS
„A mennyek országa
Bennetek van.” (Biblia)
Tündérhonért nem kell messze menned.
A mennyország is közel van: benned.
Mozdulnod sem kell, hogy csodát láss ott,
hol csodátlan éltél. Jöjj ma vélem,
megmutatom, hogy csinálják mások.
Nézd a hernyót: falta a nyers lombot.
Remete lett s ekkor szárnyat bontott
belőle szebb énje: a szép lepke.
Más lett étke: nektár, méz és illat,
mert fölszárnyalt szebbik énje: lelke.
Nézd a nagyfát: Téli fagyok tüntén
most lép ki a bennerejlő Tündér!
Honnan vette? Csak magából! Szépen
kibontja a bennerejlő Májust
s ott áll Tündérország közepében.
Éppúgy van az emberben a lelke,
mint fában szín, hernyóban a lepke.
A túlvilág nem más világ! Itten,
benned van! Más állapot kell s lelke
étke más lesz szeretetben, hitben.
A mennyország benned van. Őszintén
hidd s az Isten is benned lesz szintén.
S ahol ő van, percek alatt bent is,
kint is tavaszodhatsz mint fa, hernyó.
Másvilágba csöppensz s lehetsz szent is.
Vissza a csendbe, 1962 [120.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44640
|
Mécs László
LEVÉL A MEZŐK LILIOMAIHOZ
Boldog húgocskák, bájos mezei
liliomok, Jézus kedvencei!
Egész világ előtt a hegytetőn
szépségtekről beszélt becézgetőn.
Nem volt királynőn, tündéren soha
ruhátokhoz hasonló szép ruha.
Műkertész mégse tenne titeket
kirakatába mint legszebbeket.
Jézus megtette. Földből vétetett,
de fényre éhezett szép testetek,
s Nap, Hold emlőjét jó volt szopnia.
Fénytől fogantok, mint Szűz Mária.
Ti mosolyogtok, ha világvihar
tipor meg, vagy bivaly patáival;
holt bájatokra bőg a szörnyeteg,
míg égbe illan illat-lelketek.
Húgocskáim, tudjátok hol lakom?
Pokolra nyílik három ablakom,
s mégis: a hit, remény s a szeretet
tárt ablakán át látom mennyetek.
Meghalt apám-anyám: Holdam-Napom,
fény-kosztom pár csillag-szívtől kapom,
s az elmúlás hull, mint éjszín homok.
Imádkozzatok értem, liljomok!
Aranygyapjú, 1962 [363.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44639
|
Mécs László
BESZÉLGETÉS A TÉLI FÁKKAL
Kószáltam kerten, berken át.
A hó csikorgott. Téli fák
mormoltak víg litániát.
Megkérdeztem: „Ti téli fák,
mit zengtek? Nincsen ok panaszra?”
– „Nincs: készülünk az új tavaszra!”
„Napisten holt: A testetek
csupasz: kilátszik rengeteg
görcsös golyvátok, sebetek:
reszkettek, mint a lázbeteg
s nem vágytok mégse seb-tapaszra?”
– „Nem. Készülünk az új tavaszra!”
Fagyott a gyökér-kamara.
Hó hull reátok és dara.
Rügyet gyilkol jég, zúzmara.
Bosszant szél-ördögök kara:
mi ád okot mégis vigaszra?
– „Hogy készülünk az új tavaszra!”
„Nagyböjt van most: hát böjtölünk.
Zsoltárral unalmat ölünk.
Rügy-embriókat rejt ölünk.
Minden bút, bajt kiböjtölünk,
fütyülve minden szél-kamaszra:
így készülünk az új tavaszra.
A Nap föltámad s megmarad.
Megesszük a napsugarat,
és lesz belőle kék, smaragd,
bíbor báj: diadalt arat
az életvágy, ha nincs kiaszva!
Így készülünk az új tavaszra.
Nemcsak bámuljuk a Napot,
mint Istent hívek és papok,
de meg is esszük a kapott
malasztban!! Vontatott
jeremiádnak semmi haszna!
Te is így készülj a Tavaszra!
Sebes bár főnk, lábunk, fülünk,
– megváltó-rügyet rejt ölünk.
Szépségversenyre készülünk.
Tavasz jöttén szűzen szülünk.
Csöpp messiás-rügyek malasztja
csodákat csókol a tavaszra!”
Aranygyapjú, 1961 [345-346.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44638
|
Mécs László
MÉG SÜT A NAP
Még süt a Nap. Ki itt marad,
még sok szívből kap sugarat.
Még sok virágból süt a báj.
Mégis, miért hogy fáj a lét,
s a dolgok mélyén fáj a táj?
Az ég egy nagy váróterem.
Elszáguldott nagyhirtelen
a tavasz-expressz és a nyár,
s az ősz is már befűtve vár:
köd füstöl s fanyar krumpliszár.
A zengő sürgönydrótokon
sürgönyt kapott a sok rokon:
sok fecske, csíz – s nagyhirtelen
eltűnt akár az ifjúság
s az ifjúkori szerelem.
S ott ült apám, anyám szíve,
és elrepültek messzire.
Panaszra nincsen épp okom,
de szívem sokszor nyugtalan,
s megül a sürgönydrótokon.
S most készülök, bár nincs okom,
mint annyi millió rokon.
Bár süt a Nap, s még int a báj,
a dolgok mélyén fáj a táj,
a Menetrend s a nagy Muszáj.
Aranygyapjú, 1960 [343.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44637
|
Mécs László
ŐSZI ALKONY
Agyvérzése van a Napnak,
némán búcsút int a tájra.
Arany sugár-trombitája
nem harsogja már a fényt.
A Föld-vulkán lárva kérgén
felbűvölte, megérlelte,
mi jót rejtett a Föld lelke:
almát, búzát, bort, mesét.
Nyugodtan megy. Lent a földben
tavasz-álmot hagyott hátra:
gumót, hagymát; fent a fákra
rügyet csókolt és reményt.
Így volna jó egyszer némán:
titok-rügy, tulipán-hagyma
mélyén tavaszt, reményt hagyva,
áldó csendben tünni el.
Vissza a csendbe, 1958 [95.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44636
|
Mécs László
EMLÉKEZZÜNK AZ ÉLŐKRŐL
Nem születtünk e világra csak-magunkért egyedül.
Bolond az, ki boldogságról csak-magának hegedül.
Az önzőnek boldogsága, mint eltévedt napsugár,
megfagy a nagy világűrben, ha egy bolygót nem talál.
Hollószárnyon száll a sóhaj egy szeretett szív felé
s csodamadárszárnyon tér meg a sóhajtó szív felé.
Ha van kivel koccintanunk, jobb a bor mit lenyelünk.
Ha van kivel paroláznunk, melegebb a tenyerünk.
A szeretet nem tormába szorult féreg: örökebb,
istenibb, ha fodrozni tud mennél messzibb köröket.
Tündértóba dobták szívünk, kört vet: ez a kis család;
ehhez küldjük először az emlékezés angyalát.
Senki sem tud úgy szeretni végig, mint a vérrokon:
mert az Isten cimbalmoz a vér-hálózta húrokon.
A második szeretetkör, zengő hullám a Haza.
Minden magyart boldogítson bora, csókja, igaza!
Minden magyar egymást féltő egypásztorú nyáj legyen,
mint a Hegyi Beszéd népe Jézus körül a hegyen.
A harmadik szeretetkör a világnyi nagy család.
Küldjük hozzá a testvéri emlékezés angyalát.
Minden népnek úgy lehet csak egy-családdá válnia,
ha naptárja, menetrendje egy lesz: a szent Biblia.
De a nagykör nagyban kell csak, mint szép Álom, Délibáb,
mely, ha megvan, szebb lesz tőle a hazányi kis világ.
Szívünk nem Nap! Zseblámpányi fényszórója kis teret
csókol össze egy-fénykúpba. Napként csak Isten szeret!
Vissza hát az álomkörből a Tiszához, vissza hát,
hol tokaji borral koccint a boldogság vissza rád.
Kinek anyja Hungária, legyen féltett rokonunk!
Amióta megszülettünk, halál felé rohanunk
s a fekete rohanásban legpirosabb perceink
azok, mikor meg-megállunk, hol egy rokon szíve int.
Gondoljunk rá nemcsak akkor, ha adója, voksa kell;
vagy robotkor, hol csak karja s Olcsó-János-volta kell;
vagy hajtónak, ha vadásznak mindenkori nagyurak
s az emberek millióit hajtatják mint a nyulat.
Gondoljunk rá áldomáskor, kedvvel, mely forr s forral is;
érdemrend és bók-osztáskor: dicsfény-érlelt borral is!
Koccints borral, bajjal, bájjal: ökör iszik egyedül
s bolond az ki boldogságról csak-magának hegedül.
Magyarok misekönyve [51-52.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44635
|
Mécs László
A VÍZCSEPP ÉNEKE
Miséző kisvirágnak kelyhébe harmat is hull,
míg mézzé változandó fényt tölt belé a Nap.
Így tölt a szentmisében borbő arany kehelybe
egy harmatcseppnyi tiszta vízcseppecskét a pap.
Így tölté Isten itt a Titkos értelmű Rózsa
kelyhében istensége borába, égi íz
közé vízhez hasonló értékű emberségünk:
Jézus Krisztusban Isten vérévé vált a víz!
Uram, mint ember, én csak könnycsepp vagyok, mely illan
a vén idő szakállán; – de vágyom az örök
életre, mint a népem, mely tudja, hogy mivé lett
a Bábel-nép, az asszír, a hun, az ógörög!!
Azért, Uram, keverj be véreddé változandó
borodba s én, a semmi, könnycseppnyi csöpp elem,
megistenülve együtt a borral a kehelyben,
megkezdem életem, mely véredben végtelen.
S Uram, keverd be népem vízcseppnyi életét is
örök, szent lényegedbe, melyet véred jelent,
hogy általad, tebenned, tevéled élje eztán
új életét: a békés, a boldog végtelent.
Magyarok misekönyve, 1953. február [43.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44634
|
Mécs László
AZ UTOLSÓ AJTÓ
Schalom Asch A Názáreti című regényében
ezt mondatja Jézussal: „Az utolsó ajtó vagyok
én, és ha ezt is elrekesztik (a szegények, bűnö-
sök elől), vajon hol kopogtassanak?”
Midőn a földön megjelentünk,
mesébe csöppent játszi lelkünk;
Valaki küldte e világba,
kopogtasson kíváncsisága
kilenc s kilencszer kilenc ajtón
Titokvárban csodát óhajtón.
Minden napunk: új rébusz-ajtó;
minden csók: kulcs, új zárt pattantó;
minden siker, könyv, társ, pohár bor:
kilincs egy új ajtónyitáskor.
Balek szívünk boldog csodát vár
minden újabb ajtónyitásnál.
Ajtók mögött meg vár a Semmi
szemfényvesztése: meg kell enni
a terüljasztal látszat-kosztját,
ahogy látszat-kezek kiosztják.
Boldogság nincs, csak boldog láz van
ajtónyitó borzongatásban.
Így kell ezerszer pórul járni,
mint kis korunkban a vásári
üres bódéban, hol a vásárt
vidámító két felírás várt.
Kint: „MAGYAROK BEVONULÁSA.”
Bent: „MAGYAROK KIVONULÁSA.”
Mégis szép volt borzongni, félni,
csalódni, vagy kacagni: élni!
– De fogynak az ajtók, az élet
fogy, s egyre éhesebb a lélek,
s éhenhal az, kinek utolsó
ajtója csak: sírbolt s koporsó.
Én átrohantam sok-sok ajtón,
minden éhségben Őt óhajtón,
mert minden megszomorítottak
reménye Krisztuson kopogtat.
Utolsó ajtó Ő: mögötte
vár a Boldogság. Mindörökre.
Aranygyapjú, 1951 [333-334.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44633
|
Mécs László
ŐSZI ROZSDAFARK
Magas szobámból nézve le:
nagy perzsaszőnyeg most a park.
Szép nap van dérvert éj után.
Lapos tetőn lepkét, legyet
vadászgat egy kis rozsdafark.
Az elkésett vándormadárt
anyás csókokkal fürdeti
a Napból jött vad ős-elem,
a tűz, mely fénnyé finomult
formában vígaszt hoz neki.
Elolvadt épp a hártyajég
a tócsa-tarka pléhtetőn.
Kedvet kap. Fürdik. Szárnyait
széttárva guggint boldogan,
veres farkát billegtetőn.
A káoszból lett elemek:
a fény, a lég, a víz remek
rokonságában fürdeni,
elkeveredni jó nekünk
kicsiny madár, míg elmegyünk!
Ó apasággá finomult
teremtő férfiakarat!
Ó anyasággá finomult
földízű csókos szerelem!
Fürdettetek egy madarat.
Fürdettetek egy kis szívet
s eltűntetek! Most ősz, derek
fagyasztják, öröm-étke fogy,
nagy útja van nagy Cél felé
– s nem bír búcsúzni. Ténfereg.
Vadászik még pár kései
lepkét, Édenből szöktetett
ábrándot – bár vár rá az ég,
s Istenné tágult, végtelen
finom szülői szeretet.
Aranygyapjú, 1951 [327-328.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44632
|
Mécs László
ADOK, HOGY ADJ!
Adok, adok, földem neked
kéklő pacsirta-éneket,
jó megmunkálást, jó magot,
aszályban ima-harmatot,
jó zsíros trágyát, jó gyökért,
jó csemetét, s tudod miért?
– Hogy adj nekem pacsirta-ének-
locsolt vetést vidám kenyérnek,
hogy add meg fán, tőkén a kölcsön
adott szeretetért gyümölcsöm,
pajzán borom, s hogy adj a végzett
munkáért boldog békességet.
Adom neked, kicsiny család
s hazám, a vér közös dalát,
adok szabadság, szeretet
feles-földjébe elvetett
lemondást, munkát, fürge vért,
életritmust, s tudod miért?
– Legyen ki szívem tartsa számon
a hangyabolyban, mint kívánom;
hogy el ne vesszek a viharban,
mint lepke-szárnyú, lenge dallam;
s ha tél jön: a közös emlékek
csókolják rám a békességet.
Adok Neked, jó Istenem,
Alfám, Omegám, Mindenem,
gyermekhitet, alázatot,
bevallott bűnt, gyalázatot,
s a szívem, mint örök hűbért,
legyen tiéd! Tudod miért?
– Hogy add nekem, mint terüljasztalt,
mely már sok lelket megvigasztalt,
melyen sok testi jóegészség
terült és lelki lakni-tessék:
add a malasztot, add a Téged
jelentő örök békességet!
Aranygyapjú, 1951 [325-326.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44631
|
Mécs László
JÁTÉK A HOLDDAL
Száz-színű már a parki hegyoldal.
Járok a fák közt, mint a lesen
rég a Bakonyban. Játszom a Holddal,
mely ki-be bujkál őz-kecsesen.
Most a fa mind, mind tarka kulissza.
Nem tologatja kezem, se karom,
– én megyek, én jobb, bal fele, vissza
s mind „odaáll”, ahová akarom!
Így igazítva újra, meg újra:
más fa regényén más lesz a Hold.
Most van a tölgyön: jól belebújva
kúszik, akár sunyi, sanda kobold.
Hársi fasorban összehajolnak
fent a tar ágak csúcsívesen:
dómi laterna-fénye a Holdnak
hull az avarra üveg-színesen.
Majd a fenyőfán mint papírangyal,
Betlehem egyszerű hírnöke, leng
és a szívemben gyermeki hanggal
régi karácsonyok éneke zeng.
Mint a Hubertusz szarvasa, fent áll
százados és csupasz ággal a bükk,
szarvai közt a Hold, ez a Szent Grál,
mint lovagok csoda-mágnese csügg.
A jegenyén a Hold merev és vén
réz-sisak: így szalutálgat egy őr;
a szomorúfűz könny-vízesésén
túl: anyaszív, lám, vérzi a tőr.
Mint aranyálom, rebben a szűzi
nyírre, amelynek a pendelye tüll.
Percnyi a csókja, s már tovaűzi
sorsa, s a nyír-fejen árny feketül.
Végül a Hold csak furcsa lidérc-szem:
hipnotizálja szemem, s egyedül
nézem, amint hull, túlmegy a bércen,
és a világ szíve elfeketül.
Aranygyapjú, 1951 [323-324.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44630
|
Mécs László
AKI SZERET…
Aki szeret, az mint az őrült,
semmit se lát a hegytetőrül,
sem a szép, sem a csúf világot,
csak egy titkos értelmű Rózsát
mérföldeken túl, s érte fut.
Aki szeret, annak nagy éhe
már boldogság, és mint a méhek
virágmenetrend-vándorútján:
csalánból is csapol ki mézet,
s lakása-lelke csupa méz!
Aki szeret, az mint a kagyló,
remete lesz a vad, morajló
vagy napsütötte élet alján
mindent kizáró szent magányban,
s minden álma drágagyöngy.
Aki szeret, az csuda színt lát
holtában is, s mint ifjú Szindbád
szirom-csolnakká vált koporsón,
kalandos vágy vitorla-szárnyán
repül a Boldogság felé!
Uram, segíts, hogy méhe-éhhel,
vagy mély, kagylós remete-léttel,
vagy misztikus szent őrülettel,
vagy megszentült színdbádi vággyal
szeresselek, szeresselek!
Üzenet, 1949 [203.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44629
|
Mécs László
ISTEN CSŐSZE
Három napja hull a víz
az egekből, s bár a zápor
zúdul – fészkén ül a bátor
stiglic, sármány, cinke, csíz.
Kotlik a sok kismama,
ki bokorban, ki ereszben,
ki odúban: ki ne vesszen
Isten játék-dallama.
Nincsen házam, tűzhelyem,
kertem sincsen. Az a tisztem,
hogy mint vén csősz: a jó Isten
játékait figyelem.
Késsel rovom botra fel
mint tücsök-csősz, lepke-pásztor,
mi történik tücsök-nászkor,
s ha egy bábnak bába kell.
Följegyzem, hogy a szelek
mit fütyülnek, mit suttognak,
mit zenélnek a bokroknak
hárfáin s a fák felett.
Bár május van, nagy a köd.
Bolygok benne mint köd-fantom,
itt is, ott is megpillantom
egy-egy titkát s örülök.
Víg balladák köde ez:
itt egy fa mint virág-ara
tűnt fel, ott csöpp Niagara
gyanánt csízdal csörgedez.
Lelkem is ily garmada
búbánatba, köd-kaoszba
bebörtönzött, virágozva
borongó víg ballada.
Így élek. Se tűzhelyem,
sem otthonom. Az a tisztem,
hogy mint vén csősz: a jó Isten
játék-nyáját figyelem.
Aranygyapjú, 1949 [317-318.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44628
|
Mécs László
A MESE CÍME: MÁJUS
Nemrég itt szív, madár didergett,
– most bűvöletben él a kerted.
Ma Jézus is mosolyog keresztjén
s kicsit pogány minden keresztény.
Minden magban vár egy csoda,
megnyílt a csirke-óvoda.
Fény hull, mindent csókkal fürösztvén.
Ma minden út szerelmi ösvény.
A szív ma égi csókot éhez,
vagy földit s futna kedveséhez.
A legfurcsább lény, a csiga,
ki egyszemélyben talyiga,
kocsis, ló, ház és házigazda,
veszettül vágtat a tavaszba.
Óránként másfél méteres
iramban fut, mert párt keres!
Az almafák a részeg földnek
bolond álmától tündökölnek!
A legnagyobb előtt maradva,
felnézek rá mint vén arabra.
Sebforradásos, barna, durván
görcsös törzsén tündéri turbán:
csúcsán egy stiglic tarka, ritka
ékkővel élő mozaikja;
a vén arab mesél: a nyelve
illattal, színnel, fénnyel telve;
meséje tünde, mint az álom,
és fogy vaskos valóra válón.
Az Ige test lesz, ízes élet
lesz a bűbájból míg mesélget;
mert méz lesz itt a méh-zenéből,
gyümölcs a szirmok színeséből
és ember lesz a szerelemből!
Egy nő bukkan fel épp a csendből.
Szerelmi ösvény lett ma csacska
szívétől a kopott utacska,
arany tallért kacag körötte
a gyermekláncfű – ám mögötte
kaszattá érett bóbitája
száll s új magot visz szét a tájra.
Ez magja minden szép mesének,
a Májusban is ez a lényeg.
Az Ige test lesz és a tünde
báj nyers jóízt hoz életünkbe.
Vissza a csendbe, 1949 [52-53.] |
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|