Kedves Ariel!
Azt írtam: "Azért csak látszólag, mert valójában a megtartották magántulajdonnal kapcsolatos elveiket, csak a vagyonszerzés politikai módszerének tekintették az anarchista-bolsevik mozgalmakhoz való csatlakozásukat"
Ugyanezt ismételték el, amikor látták, hogy fordul a kocka, amit nem ők fordítottak, hanem a bolsik totális hidegháborús veresége.
Hogy nehogy le-antiszemitázz újból idézek:
"Ezek azután ebben a kettős identitásban meghasonlottak, mára már nem zsidók hanem hitehagyottak, akik csak védőpajzsként tartják maguk elé időnként állítólagos zsidó származásukat, (amit valójában sohasem gyakoroltak, minden tettük a valódi zsidóság ellen éppen úgy irányult, mint a nem zsidók ellen) arra az esetre, ha valaki felelősségre akarná vonni őket tetteikért."
A védőpajzs jól működött, a szamizdacoló nagy üldözöttek 90%-a amerikai ösztöndíjjal beutazhatta a világot, és gazdag ajándékokkal lepte meg idehaza a volt ÁVH-s papát, mamát.
medwe,
kapsz nagy piros pontot! Vagy mézet, ha az jobb. De keresik már azt a tel-avivi péket is, aki macesz-táblákon Braille-írással küldözgeti az információkat a Síp utcába (copyright Selmeczi Tibor).
madár!
kicsit vissza topic-ba jovok..
Azt irod: "Mindkét oldalon voltak megalkuvók és a változások iránt elkötelezettek."
Voltak, voltak. De nem egyenlo mennyisegben.
Azert megis csak TENY, hogy a Halozat tagjai csinaltak a szamizdacikat. Es regi boldog emlekezetu Szabadeuropa is inkabb Rajk, Kis Janos es a tobbi mai szadeszosok megmozdulasairol, tunteteseikrol es letartoztatasukrol beszelt, nem pedig a mai KNDP, FKGP, stb. tagjairol. Talan nem veletlenul....
Ezert tartom pofatlansagnak amikor a sok ujpartizan dongeti a mellet es posztkommunistaz.
Meg azt is:
"és most, utólag nehogy már politikai kompromisszumok áldozatát csináljunk az
árulókból."
Jol vagy? arulok ?
"Az SZDSZ rettenetes kárt okozott a demokráciának, mert a nélkülük
minimális többségben kormányozni kényszerülő MSZP katarzisát, megújulását is megakadályozta, illetve elodázta mostanáig. Árulásával megtizedelte a jobboldalt, lezüllesztette a baloldalt, lejáratta a
liberalizmust, és a polgári demokráciát."
Rohej. Ezt te el is hiszed? vagy csak leirod?
Az arvizek, foldrengesek nem a szadi miatt voltak?Megtizedelte a jobboldalt... Amig ilyen hatalomehes vezetokkel vannak "megaldva" a jobboldali partok, addig osztodassal szaporodnak.Nem veletlen, hogy egy volt liberalis part(fidesz) tudta csak megteremteni a mostani "egyseget". :)
Az MDF mostani hatalomehsegehez mit szolsz?
(hogy parhuzamot vonjak a te okfejteseddel)
Ok a 5% alatti teljesitmenyukkel biztos vmi nemes cel erdekeben ulnek be a husosfazekhoz...
uff!
Szerintem te nagyon hasonlítasz egy egykori osztálytársamra, aki azt találta mondani, hogy ô nem antiszemita, csak nem szereti a zsidókat. EZ már akkor is nagyon tetszett.
A Zsidó Világtanács, nem nehéz kitalálni, a Vatikánhoz némileg hasonló szerepet tölt be. És ahogy a Vatikán a keresztény érdekek szeirnt cselekszik, úgy fent említett szervezet meg a zsidó szerint. Egyébként nem rosszabb, mint a Magyarok Világszövetsége...
Jut eszembe pápa! Ôt miért nem utáljátok? Gazdag, van nekije ésszetartó sleppje, meg minden hasonlója.
A zsidó intellektus nem veleszületett, hanem kulturálisan meghatározott, és el is tud enyészni. PL. az én drága nagyapám nagyon jó ember volt, de igazán nem okos - ja, és kétkezi munkás volt, szabó. Ô tartotta el az egész családját 1940 táján, mert a szabóknál nem volt numerus clasus.
Most hirtelenjében nem jut eszembe, melyik szociológ írt a zsidók túltanulási kényszerérôl, de tény és való. Miután értelmiségi-szerű pályákra kényszerültek sok helyen, a képzettség szinte mániává vált.
Ami meg a bejutást illeti: Göring fogadott fiának a lánya betért zsidónak. Nagyon örültek neki, vicc nélkül.
Jobban tennéd, ha nem gúnyolódnál, hanem a témához kapcsolódóan érvelnél esetleg próbálnál meggyőzni.
(megjegyzem még az ironizálásod sem passzol az előtte lévő hozzászólásomhoz)
(offtopc) a mai TV Híradóban Soros kinyilatkozta, hogy már maga is megijedt saját spekulációjától. Ilyenkor mi van?
Lehel kürtye!
Most elárlok neked (de csak Neked) egy NAGY TITKOT!
Bizonyos kérdésekben, bizonyos időpontokban az Internettó diszkriminálja a hozzászólókat. Sorosék kintről ellenőrzik a pro és kontra hozzászólásokat, előírták az arányt (tanácsadó volt a Sandaipsos) és ha túlsok a mélymagyar, azokat kiszűri a program.
Izraelben felylesztették az antiszemmérő szoftvertet, ami egyes kifejezések használatából megállapittya, hogy zsidóvejze ki mennyire szalonképes.
A mértékalattiak biz. időkben (pl. sábeszkor) nem szólhatnak hozzá.
Az eredeti MIÉP-frakció topicba szántam!!
Ez az ottani hozzászólásatokra válasz. Azt nem tudom, hogy Ti hogyan tudtatok ismételten írni az eredetibe.
Azért kellett új topicot nyitni ebben a MIÉP-frakció témában, mert hétvégén nem működött az eredeti (csak az olyan ügyes internetezők tudtak hozzáférni, mint recece, nem is tudom, hogy csinálta)
Persze ezt Ti nem tudhatjátok, mert csak munkaidőben (közpénzen ?:-)) használjátok a netet, valószinű ezért ilyen kiforrott (?) a véleményetek ( ki merne munkahelyről jól megfontolt gondolkodás" nélkül írni?)
Guga! Nem nagyon akarok belekotyogni a rececével folytatott vitádba, mert ez legalább tényleg vita és nem egymás sértegetése, minősítése, de azt engedd meg , hogy néhány megjegyzést azért tegyek:
1. Szerinted a zsidó világszervezetek csak a zsidók sorsával foglalkoznak.
Hát ez nagyon nagy baj (mondhatnám ez a fő baj), mert úgy foglalkoznak világméretű problémákkal, hogy csak a zsidók sorsával törődnek.
2. Ha valakiről, valakikről, valamiről negatív kicsengésű megállapításokat teszel, Te azt azonnal gyűlöletből teszed? Pld. ha a gyerekedet ( szüleidet, testvéredet, rokonodat, munkatársadat) neked nem tetsző dolgon kapod és ezt szóváteszed, akkor már gyűlölöd is őket? Nem gondolom még így ismeretlenül sem Rólad. Kérlek Te se feltételezd ezt másokról, nota bene! még Csurkáról sem!
3. Az álcázással kapcsolatos gondolatmeneted annyira mestekélt, hogy nem érzem benne a témát előrevivő szándékot .
Azt az elhatározásotokat viszont üdvözlöm, hogy nem utálkozva minősítgetni és cimkézni, hanem érvelni és meggyőzni akartok a továbbiakban. Ennek csak így van értelme.
Kedves Antikrisztus!
Természetesen egyetértek veled, a közel-keleten még nem módszeres népirtást végeznek az izraeliek, de vedd figyelembe, hogy amikor egy választási reklámban félremagyarázott kézmozdulatot észleltek a média és az internet jóindulatú munkatársai és hozzászólói, milyen messzemenő következtetéseket vontak le belőle.
Egy kézmozdulatnál azért mégiscsak többet mond, ha dokumentáltan és kegyetlenül embereket gyilkolnak le! (még ha egyelőre ez nem is kimutathatóan módszeres)
Noeztazé mégse!
Mégeccő hangsújozom, hogy a téma offtopik, mert ez egy miépszapuló és nem zsidókérdésboncoló topik, de yuppie annyi csacsiságot írt, hogy musz vagyok belebrummogni.
yUP! (apropó! a 7up nemrokonod?
1. A kereskedés az egy olyan szakma, amit tovább szokás tanulni, mint a lakatosságot. És nagyobbat lehet vele bukni. Ergo aki kereskedő, az nem CSAK egy kereskedő! Olvasd bele pl. Schach Béla: A magyar kereskedő könyve c. négykötetes, kb 3000 oldalas könyvébe, akkor megtudsz erről a kérdésről egynémely dógot!
2. Ha Te aszondod, hogy a zsidók "csak" kereskednek, akkó még nagyonkeveset láttá az életből. A Galíciából elhurcolt többszázezer SZEGÉNY zsidó szinte kivétel nélkül földművelésből élt. Olvass bele Salom Álehem: Tóbiás a tejesember c. szösszenetébe, vagy nézd meg a Madáchban, Hegedűs a háztetőn címmel. Vagy nézz körül Budapesten, a Síp utca környékén, mennyi zsidó iparos van. Többségük szorgalmasabb az átlagnál.
3. Nagy tévedés, hogy "a zsidók" gazdagabbak. Egyszer vedd Magadnak a fáradságot és menj el Izraelbe, nézz körül. De találkozol itthon is szegény zsidókkal, Ukrajnáról, oroszországról meg most ne beszéljünk. Különben is, mi az, hogy gazdag?
Az újgazdag jeleket _általában_ nemzsidók viselik. Nézd meg, kik laknak a Sznobhegyen? Kik járnak a legnagyobb kocsikkal?
4. Az összetartás zavar? No ne irigykedj már! Ezt meg meg kell szokni, hogy a magyar nép mindig és mindenütt széthúzott, másnépek pedig éppen az összetartással és egymás segítésével ért el többet. Az ilyet például kell venni, nem elítélni, Te!
5. Hogy miért utálják a zsidókat? Hát azért, amiért Ázsiában a kínaiakat. Nemrég volt porgrom ellenük Indonéziában, és már nem először. Szorgalmasak, összetartanak, többre viszik. És az effajta másságot a többség nehezen tolerálja!
6. Nem lehet bejutni egy hitközségbe?
Megpróbáltad?
Kérdezz meg egy vallásos zsidót a gérekről. Ugyanis a bejutásnak vannak szabályai. Még Te is lehetsz bármelyik hitközség tagja, zsidó vallású! Igaz, az ortodoxok soha nem fogadnak be, de ők kirekesztenek más zsidókat is. Askenázi, vagy Haszideus viszont bármikor lehetsz!
Távol álljon tőlem az általánosítás, de amíg Te ilyen dolgokon töröd a fejen és butaságokat írsz a Törzsasztalba, addig egy zsidógyerek megtanul 10 angol szót, és már nagyobb az esélye egy állás betöltésére, mint Neked. Ne utáld, utánozd! És akkor jobb leszel.
Gugga!
Fenyő nem volt a barátom, de te tényleg elhiszed, hogy ezek az emberek csak önmagukra támaszkodva jutnak ilyen pozíciókba? Annek nagyon kicsi a valószínűsége, hogy egy népcsoport szinte minden tagja sokkal gazdagabb legyen a helyi társadalmi réteg átlagánál, mondhatnám nulla.
Értsd meg nem tőlük akarom elvenni, a mi gyerekeinknek akarom megadni,de nem engedik, nekünk korlátozottak a lehetőségeink, megunkra vagyunk utalva.
Zsidó hitközségekben nem lehet megfordulni, ha nem tudod, ezek az emberek őrzik az identitásukat nem engednek más vallásut a soraikba férkőzni. Mig a más vallásúak(pedig ahol lakom vannak mohamedánok,buddhisták is) nagy része kétkezi munkával keresi kenyerét, ez a népcsoport csak kereskedik, mások munkájából húz hasznot, összesen egyet tudtam találni aki lakatosként dolgozik, de ő is csak hobbiból.
Nem azt mondtam ,hogy rosszak, csak más verítékéből élnek.
Az emberek egyébként sem a zsidókat utálják, hanem a gazdagokat és a gazdagok között feltünően sok az izraelita felekezetbe tartozó. Hogyan lehet ez? Nem szebbek,okosabbak,erősebbek, de
nagyon összetartanak és ahol megvetették a lábukat ott a más vallásúnak esélye sincs.
Ez a kollektív összetartás , a másság állandó hangsúlyozása, ami zavar.
Üdv:
Yuppie
Yuppie, kedves!
"...s azt hogy amiért mi keményen dolgozunk és esetleg hiába álmodozunk róla, ők készen kapják kapcsolataik, hittársaik révén, még nehezebben bírják sokan elviselni."
Nos, II. Erzsébet (gy.k. angol királynő) is igen-igen gazdag, készen kapta kapcsolatai, hittársai révén. Lehet, hogy ő is zsidó?!
Zsidók előretörése a médiákban egyértelmű: Van róla tatictikád?
Ábrahám kebele: neked barátom, ha van vallásod, jól esne-e, ha ezzel gúnyolódnának ?
Fenyő nem a saját erejéből érte el amit elért: Jóbarátok voltatok, hogy ezt ilyen pontosan tudod?
Nem vagy antiszemita, de Rotschild, Rockefeller neve szúrja a szemed: nem ellentmondás ez?
A zsidók mindent készen kapnak, hittársaik révén: Ezek szerint te megfordultál többször a
zsidó hitközségekben, és azt láttad, hogy ott kapcsolatokat és jó gesefteket osztogatnak?
Igazold állításaid, mielőtt vádaskodsz. Lehet, hogy lesz még igazság is benne (pl. Fenyő),
de az ártatlanság vélelme illese meg még őt is. Kisebbséget meg kollektívan nem lehet
felelősségre vonni, ezért akik irigykednek a zsidókra és szúrja a szemüket néhány
zsidó név, az antiszemita .
Nem mondtam soha, és olvashatod tőlem néhány MIÉP-es topikban, hogy nincs zsidóból
rossz ember. Hogyne lenne. Ezt viszont több, mint nemtelenség felhasználni egy kisebbség
elítélésére .
A gyilkolászós izraeli zsidógyerekek is bűnt követtek el. Bűnhődjenek is meg ŐK.
yuppie!
Ma a világ toronymagasan leggazdagabb embere Bill Gates. NEM ZSIDÓ! (Vagy te úgy tudod már jelentkezett a rabbiképzőbe?)
Nem védem én az idióta izraeli diákokat, de nem fakadhat a gyűlöletük onnan, hogy a palesztínok ártatlan emberek százait ölték meg árúházak, buszok felrobbantásával? Tyúk, vagy tojás probléma.
A zsidók előretörése a médiában egyértelmű, godoljunk csak, az azóta Ábrahám kebelébe megtért Fenyő Jánosra a VICO birodalom elnökére, aki korábban egy mezei fotóriporter volt; gondoljátok,hogy mindent a saját erejéből ért el, elhiszitek?
Nem vagyok se irigy, se antiszemita, de már a közhelyként említett nevek (Rotschild, Rockefeller) is szúrják az emberek szemét, s azt hogy amiért mi keményen dolgozunk és esetleg hiába álmodozunk róla, ők készen kapják kapcsolataik, hittársaik révén, még nehezebben bírják sokan elviselni.
Olvastátok, hogy 3 zsidó telepes diák egy autóból kihajolva egy doronggal agyonütött egy arab férfit, 10 gyerek apját és a rendőrségen azt vallották: csak diákcsinyt akartak elkövetni!!! Az a 10 gyerek sohasem fog megbocsátani apjuk gyilkosainak,ezen keresztül pedig a zsidóknak, akiknek úgy látszik, mindent szabad. Ismétlem, ez diákcsiny volt, nem fanatikus zsidók támadása .
Guga!
Ne erőlködj, mert úgyis bebizonyítják, amit akarnak. Van egy teljesen kétségbevonhatatlan érvük: így gondolják, aki meg nem így gondolja, az szerintük mind szerencsétlen félrevezetett, vagy zsidó.
Madár,James, léci válaszoljatok erre az eldöntendő kérdésre:Antiszemiták vagytok?
Erre ugyi két válasz lehetséges
1., igen - ez esetben az általad írottakat azért nem kell figyelembe venni, mert cerkátokat
a gyűlölet vezeti (antiszemita =zsidógyűlölő)
2., nem - vagyis magatokról te azt tartjátok, hogy reálisan szemlélitek a zsidók cselekedeteit.
Akkor bizonyítsátok be TI azt, hogy amit állítottatok, az IGAZ A ZSIDÓKRA NÉZVE
idézek tőletek:
küldetéstudatuknál fogva a világ arra érdemesnek tartott részein a hatalmi pozíciók
megszerzésére törekednek.
(kérdésem: mi az , hogy zsidó küldetéstudat, és bizonyítsd is be, hogy ez létező dolog. Légyszíves valódi bizonyítékokkal előállani. A SZERINTEM ugyanis nem bizonyíték, hanem vélemény. )
Nyilván, hogy nem a szocializmus az eszmerendszer, mely egy igazi zsidó emberhez közel áll.
(végeztél- e felmérést a zsidók körében ? vagy olvastál-e erről statisztikát ? Ráadásul nem a zsidókról, hanem az IGAZI zsidókról. Hogy különböztetsz meg egy zsidót az igazi zsidótól ?
Meghatározható-e statisztikailag, hogy a zsidók körében a szocializmus nem dívik jobban,mint mondjuk a magyarországi svábok , vagy akár a magyarok körében ?
Amennyiben ezeket adatokkal nem tudod bizonyítani, szabad-e azt írnod a mondat elejében,hogy NYILVÁN)
A zsidó identitás lényege a magántulajdonhoz való ragaszkodás, ami már a mózesi kőtáblákról is levezethető
(te zsidó vagy, hogy ezt így tudod,vagy megkérdeztél már zsidó identitástudatot valló embert arról, hogy ő ezt hogy határozza meg? És ezt válaszolta ? És ha egyet megkérdeztél, és ezt válaszolta, megkérdeztél-e más zsidókat is ? vagy csak SZERINTED van így?)
Maradjunk egyelőre ezeknél, majd ha bebizonyítottátok igazatokat, jön a többi kérdés.
Addig is
madár,
idézlek: "A zsidó identitás lényege a magántulajdonhoz való ragaszkodás, ami már a mózesi kőtáblákról is levezethető".
Igazából ennyi is elég lenne, hogy akinek szeme van az lásson, de azért megkérdezném: te kereszény madár vagy? Mert ha esetleg nem tudnád, az Ószövetségre hivatkoztál, ami a keresztény vallás BIBLIÁ-ja.
mindenkit üdvözlök.
Ellenség pedig kell. Hutu, tuszi, irokéz, katolikus, protestáns, cigány, zsidó, alvégi, felvégi, mittudomén.
Innen kezdve meg lehetőség kérdése, kinek mi jutott. Itt ugyi nincs elég néger.
James!
A kovetkezot irtad: "Barátom Antikrisztus! Én is remélem, hogy nem kerül sor egy viszontholocaustra, de az tény, hogy a zsidók irtják a palesztínokat"
Ezzel nem teljesen ertek en egyet. Nem ketseges, hogy kemenyen elnyomjak oket, de modszeres nepirtasrol azert nem beszelhetunk. Azt csak ket ember csinalta eddig :Sztalin es Hitler (kiirtott emberek szama szerint balrol jobbra csak a gyengebbek kedveert) Azert ami ott folyik az meroben mas... persze meg tudom erteni a palesztinokat.. nekik mar tenyleg nem maradt mas mint robbantani. A hulye Natannnnyyyyauuu-val targyalni ugysem lehet, akkor ugy valaszoljanak az elnyomasra ahogy tudnak.
Kedves kollega Gombperec!
Őszintén köszönöm Önnek, hogy valahol egyetért velem, de jobb szeretném, ha ezt nem ebben a topicban tenné. Tudniillik, ami a MIÉP szereplésére áll, az erre a rovatra is igaz. Nagy szégyen. És nem szívesen olvasom a nevem ebben a rovatban. A nemzetiszocialista csurka nem ilyen nyíltan antiszemita, (őt álcára kényszeríti a nagypolitika) mint itt néhány megszólaló, nevezzük őket jobb híján elemnek - bár az sem kellemes érzés akárminek nevezni őket.
Az én orrom nem hosszú, nem is görbe, de mindenféle szagra azért nem immunis. Itt áporodott a levegő.
Megállt az idő?
Áh fenét, ha kitárnánk az ablakot, az internet mint az orkán söpörné el ezt a századeleji farból valót.
Én mégis azt mondom kedves kolléga S.F. Gombperec - hagyjuk zárva azt az ablakot. Sőt szegezzük be, maradjon bévül az ájer, ne keverjük össze a hajnali mező, a fák, a virágok, az élet illatával, a valósággal, a mi valóságunkkal.
És kerüljük el ezt a helyiséget messzire. :-(((
F.G. pocakos, köpcös, kicsi és finnyás orrú cihijáter.
Kedves Zoltánius!
Igen egyszerű. A zsidó identitás lényege a magántulajdonhoz való ragaszkodás, ami már a mózesi kőtáblákról is levezethető. Nyilván, hogy nem a szocializmus az eszmerendszer, mely egy igazi zsidó emberhez közel áll. Identitásuk lényegét tagadták meg (látszólag) azok a zsidó származású bolsik, akik mások vagyonának eltulajdonítása érdekében ágáltak, részt vettek a kommunista rendszer erőszakszervezeteiben. Azért csak látszólag, mert valójában a megtartották magántulajdonnal kapcsolatos elveiket, csak a vagyonszerzés politikai módszerének tekintették az anarchista-bolsevik mozgalmakhoz való csatlakozásukat. Ezek azután ebben a kettős identitásban meghasonlottak, mára már nem zsidók hanem hitehagyottak, akik csak védőpajzsként tartják maguk elé időnként állítólagos zsidó származásukat, (amit valójában sohasem gyakoroltak, minden tettük a valódi zsidóság ellen éppen úgy irányult, mint a nem zsidók ellen) arra az esetre, ha valaki felelősségre akarná vonni őket tetteikért.
Ilyenek az SZDSZ főemberei is. Rendszerváltónak hazudták magukat, közben habozás nélkül elfogadták a bolsik által odadobott koncot, vettek részt, sőt szervezték a szabad rablást, baloldali lózungokat ötvöztek szélsőliberális gyakorlattal.
Nem hiszem, hogy a magyar zsidóság olyan sokat nyert az SZDSZ kormánypártiságával. Azt tudom, hogy sokan még mindig bedöltek a riogatásuknak, (hogy micsoda veszély fenyegetné a zsidókat nélkülük), de azt hiszem lassan azon az oldalon is kinyílik a szeme az embereknek. Erre utal az SZDSZ reménytkeltően siralmas választási szereplése.
Kedves Areil!
Azt írod: "...amikor a "nepinemzeti gerincuek" _tobbsege_ meg javaban dorgolodzott az allamparthoz, a szadesz (es a fidesz regi tagjai) mar javaban "dontogettek" a rendszert annak minden kovetkezmenyevel".
No ez nem igaz. Mindkét oldalon voltak megalkuvók és a változások iránt elkötelezettek. Ilyen minősítésekkel nem megyünk semmire.
Az viszont, hogy az MSZP, négy évvel a rendszerváltás után, a volt állampárt szinte teljes vagyonával, zsíros pozíciókba befészkelődött kádereivel a bukott rendszer továbbélésén és a hatalom átmentésén fáradozott, úgy látszik csak az SZDSZ-nek nem tünt fel. De, mit beszélek, nem is látszott úgy, hiszen az SZDSZ vezetői egytől egyig nyiltan szóvá is tették ezt, mégis, csak nehogy kimaradjanak még négy évre a hatalomból, vagy a zsíros fazekak áldásos közelségéből, segget csináltak a szájukból. Ez viszont nem politikai kérdés, és most, utólag nehogy már politikai kompromisszumok áldozatát csináljunk az árulókból.
Az SZDSZ rettenetes kárt okozott a demokráciának, mert a nélkülük minimális többségben kormányozni kényszerülő MSZP katarzisát, megújulását is megakadályozta, illetve elodázta mostanáig. Árulásával megtizedelte a jobboldalt, lezüllesztette a baloldalt, lejáratta a liberalizmust, és a polgári demokráciát.
erveket kertek "zsidozo" asztaltarsaim, tessek!
A zsido nep ugyanugy nem egyseges mint pl. a magyar sem az. Ok is ugyanugy partosodtak. Ezer fele zsido ember van.(persze ez megint felveti a "ki a zsido?" cimu nagyeposzt). Vannak ortodox hivok, vannak szekularizalt zsidok, vannak ateista zsidok, vannak pl. kereszteny zsidok, sot vannak buddhista zsidok, vannak baloldali, jobboldali, stb, stb. Aki szerint a zsidok ugy altalaban ilyenek v. olyanok az nem ismeri a zsidosagot, sem tortenelmet. Ha meg vki azt allitja, hogy egyes zsido szarmazasu emberek ezt v azt a piszkos dolgot csinalt(j)ak, akkor meg minek altalanositanak ? Ez egy dologra jo. Arra hogy ellenseget talaljanak. Szamomra is vannak olyan (allitolagosan) zsido szarmazasu emberek akik nem szimpatikusak, de nem a szarmazasuk miatt. Es nem is tudtam volna szarmazasukrol, ha az olyan fikazok mint itt egyesek ERVEKENT(sic) nem hoztak volna elo. Ti vagytok azok akik csaladfakat kutattok, cimkeztek.
Ami pedig a szdsz-t illeti:
amikor a "nepinemzeti gerincuek" _tobbsege_ meg javaban dorgolodzott az allamparthoz, a szadesz (es a fidesz regi tagjai) mar javaban "dontogettek" a rendszert annak minden kovetkezmenyevel. Meg jo hogy a fikazok nem tudjak eltuntenti azokat a dokumentumokat amikbol ez tisztan latszik. Ami pedig a szdsz -maszop koala-t illeti nekem sem volt szimpi az a dontes de ugyanugy "megertem" , mint a fidesz-fkgp koalat. Ez politika. Nem szimpatia kerdese. Aki ennyi evvel a rendszervaltas utan is csak kommunistazni tud, az nem valo a politikaba. A politika ugyanis egy orszag mindennapjairol szol nem pedig egyeni serelmekrol es szimpatiakrol. Nezd meg a lajtan tuli orszagokat, hogyan politizelnek.
uff!
Soltika!
A Finci kutya nem mondta meg neked, hogy nem kell mindig mindent szó szerinti értelmében venni? Kérd meg, hogy mondja el neked, mi a metafora vagy hasonló amfóra. (Aztán meg még zsidó orvosokat is emleget valami ôsmagyar turul). A karantént nem pestis-értelemben értettem, hanem mintegy költôi képként hoztam párhuzamba azzal, ahogy a zsidókat kirekesztették. Mert pl. miért kereskedik a zsidó, vagy megy értelmiségi pályára évszázadokon át Európában? Mert nem lehet földje, meg céh tagja sem lehet. Mi marad neki?
Franciaoszágról egyébként majdnem igazad van, kicsit pontosabban: gyakorlatilag minden párt összefogott, és a legesélyesebbet támogatják az FN ellen. ENm feltétlenül a legjobb taktika, mert a jelek szerint ugyan kiszorítja az FN-t (most még) a pozíciókból, de növeli a támogatottságát a politikától megundorodottak között.
lehelkürt!
Az SZdSZ-Maszop koalícióról annyira más a véleményem, hogy még vitatkozni sem érdemes leállni róla. Nem szeretem a nagy összeesküvés-elméleteket meg hasonlókat: én azt láttam, hogy 4 év hülye ellenségkeresés után egy koalíció dolgozott is - sajnos egy elég szűk csoport hülyeségei miatt a valódi eredmények elhalványodtak. Most nézzük, mit tud Polgárdi díszpolgára meg a patakvér.