Május 21-én ötödször is POLAR Kaptárkövek Trail, lehet bükki skalpokra vadászni, a bükkalján a dűlők között szaladni és a végén fröccsözni, gyertek a hippi piknik folytatódik.
Egyfelől csak semmi pánik, biga megvédi magát, másfelől a versenyek számomra, sőt mondhatom, hogy többek számára nem csak abból áll, hogy leszegett fejjel, vörös fejjel toljuk. A Fun Run-on kifejezetten jó volt találkozni és együtt futni azokkal akik ott voltak. Habár a táv nagy részén csupán Tomival tudtunk beszélgetni, a rajt előtt és a célbaérkezés után volt lehetőség dumálni az ismerős arcokkal és megismerni újakat. Ja, hogy a Bükk mindig lenyűgöz és el lehet mélázni rajta még futva is? Igen. Sőt Döme, Téged pedig kifejezetten jó volt látni még ha csak kamilláztál is. :)
Értettem, persze. Megvédeni se akarom, csak féltem, hogy az öregkori együttsörözéseinken ott leszünk-e még vajon kehes izületeinkkel a Zöldtavi-hauz teraszán kiülve és pipázgatva, anekdótázva..
de azért azt is kell látni, hogy bigáék nagyon nagy elszántsággal, akarattal, célirányosan készülnek, hogy jobbak legyenek, fejlődjenek, versenyezzenek, ahogy te is írod, sok munkát tesznek ebbe bele stb. a nagy többség nem ennyire tudatos, de azért versenyezne.
illetve pont ezt feszegettem, hogy ez lesz-e az eredménye annak, hogy nagyobb a mezőny, többen futnak, megjelennek gyorsabbak is, nemcsak olyan magunkfajta ultrás csoszogók.
Bocs, hogy megint beletrollkodom, de Bigából például pont azért lehet kiindulni, mert általa látható, milyen borzalmas munkát kell belevinni egy magunkfajta, vagy azért kicsit tehetségesebb, de nagyon szorgalmas embernek is a csöppnyi eredményekbe, szemben azokkal, akik gyerekkoruktól kompetitíven készülnek.
a tavalyi rajtszámommal elindulhatsz, ingyen sonka és ehetetlenül kemény sajt.
plusz készül rólad egy csomó kép, mondjuk azt ne oszd meg..
primaveran havasi pásztornak öltözöl?
amúgy igen ez a monti-terepfutás evolúció jogos. ez azért van, mert egyre többeket vonz ez a sport és az emberek nagy része nem vonzódik a mazochizmushoz, az ultra távokhoz. tehát nem gondolom, hogy az ultrás indulók száma fog csökkenni, hanem éppen a rövidebb távokon versenyzőké fog nőni.
az már egy más kérdés, hogy a versenyzés, mint olyan nagyobb szerepet fog-e kapni? montiban mi a tapasztalat?
bigáékból azért ne induljunk ki..
nyilván az lenne a jó, ha ezzel a versenymezőny is erősödne, mert így tud fejlődni a sport..
ebből a szempontból a magyar terepfutás fejlődése nem klasszikusan organikus, azaz ebben az értelemben fokozatosan a rövidebbtől a hosszabb távokig halad (az utcai futásokkal szemben), ellentétben pl. Franciaországgal, ahol inkább jellemzőbb ez (még akkor is, ha a nagy ultra versenyek ott vannak már régóta).
Lehet, hogy ez azért van, mert nálunk a gyökerek a ttúrában vannak, azok pedig - régebben - nem a rövidtávokról szóltak.
Ja utolag mosdatom ezert itt sem dugokaztam sehol,akarcsak a Kiss Petin. Primaveran sem szandekozom mert oda is csak a tajert,elmenyert megyek.
Szolok elore terepfutasban idehaza is az fog bekovetkezni ami a montinal.10-15kilis versenyeken tomeg,30-40 kiliseken kisebb tomeg a hosszu tavok lecsokkenek majd 60-70 kilire es oda mar lasszoval fogjak az embereket.
Magam is azzal a felhanggal reagáltam hirtelen, hogy testközelből kéne már érzékelni, hova elszállt a felkészülési időszak tempója is. Talán lassan kopírozva közelítünk a montis hőskor "elprofizálódásához"?
Ellentetben veled en azert azokat is batoritom eme rendezvenyre akiknek eszukbe sincs verenyezni.Egyszeruen akarnak egy jot futni egy remek rendezvenyen.
Bükki Fun Run - a fél virágszirom esete A verseny az verseny akkor is ha a terepfutó minden hangzatos dolgot kitalál és ki is mond annak érdekében, hogy ne az legyen. Persze, edzeni megyünk. Nem nyomjuk. Nem vállaljuk fel a vezetést. Csak az utolsó emelkedőt... esetleg. Majd dumálunk a többiekkel közben. Nos ezeket a rajt pillanata felülírja és a versenyszellem tör utat. A Váci Jedik ellen nem mehetsz biztosra, Allaga Tomi a skalpunkra hajt, Oli is ott csipog mellettünk. El kell ismerni, remek társaság, élmény ilyen csapatban futni. Természetesen az első nagyobb emelkedőn megdől a fogadalom és Carlos diktálja az ütemet, nyugodtan haladunk. Őr-kő háznál az első frissítő, innen a köveket végigbeszélgetjük egészen a Tar-kő alatti dózerig. Lehet rajta haladni, majd Hereg rét előtt Carlos feljebb kapcsol és megindul a menet. Tamás-kút és Lök-bérc közötti szakaszon nem spórolunk, meggurítjuk rendesen. Tomi kicsit leszakad de nem sikerül jelentős előnyt összerakni. Barát réten a harmincas pontnál is ott van a nyakunkon. Még két kili emelkedő, itt Carlos felkocog én pedig megadom magam a meleg és a kevés folyadék okozta gyengeségnek. A tetőn még próbálom fokozni a tempót, de meg kell elégednem a harmadik pozícióval. Lekocogok a tóhoz, szánsájn, víkend. Ez egy igazán jó verseny. Sokan leírták már, de úgy gondolom nem elegen, hogy egy rendkívül családias hangulatú rendezvény, remek útvonallal, remek futókkal. Valamint egy fontos mítoszt törnék darabokra. Nem lehet fél virágsziromból versenyezni... Ha egy versenyen Carlosnál is kevesebbet eszel-iszol az nem jelent jót.:)
Júliusig ki kell használni a lehetőségeket :D Azért utána sem adom fel, csak alkalmazkodom. Most megy a hangolódás az akkor és annyit futok amennyit lehet koncepcióra, meg ugye fél éves kortól használható a futó babakocsi. Nem kerülheti el a sorsát a gyerkőc :)
Várhatóan április végén Anitával lenyomjuk párosban a Kört, aztán még meglátom, hogy belefér-e még a Vércse/Budai térképkőr/Vérkör full gázon. A szent Mátra 115 az utolsó fix program. Bíztatok mindenkit, hogy jöjjön, akár csak lötyögni is,csak vigyázzatok, mert könnyen függőséget okoz :)
Köszönjük a Mátra 115 beszámolót, ezért megérte ennyit várni :-).
Elindult az előnevezés az idei rendezvényre.
Bréking nyúz, hogy a hosszútáv kicsit hosszabb lesz (sokak kérésére :-)), a végére újra fel lesz fűzve a Havas (így az elmúlt két évben folytatott Havas oldali útkeresés véégre pont kerül).
Nekem Kiss Peti volt ilyen ólomlábú szaladás. Én szívvel-lélekkel odatettem magam, de állva hagyott a társaság. Éreztem is, hogy ideje átstruktúrálni az edzéseket, mert a télnek és az alapozási időszaknak lassan vége (igaz én 1,5 éve gyakorlatilag alapozok). A LeFaGySz-on már éreztem is némi javulást a dinamikában hasonló nehézségű pályán ~20 perccel jobbat mentem, pedig önellátós túra volt. Ami igen érdekes, hogy a technikám a gyorsításokkal összeszedettebb lett.
Egyrészt a Vulkánon voltam legutóbb nem edzésen, másrészt meg mindig nagy örömmel megyek Imaro versenyére. Már akkor volt hozzám pár jó szava futásügyben, amikor még azt sem értettem amit kérdeztem. Öröm látni, hogy ugyanolyan lelkesedéssel, jó szándékkal dolgozik, mint tizenjópár évvel ezelőtt.
A robotolós, javarészt a szigeten és betonon átalapozott december-január-február után nagyon vártam már a tavaszi Bükk illatát, a futótársak közötti félszeg tipegést. Utolsó előtti pillanatban írtam zserzselinek, aki volt oly kedves és elfuvarozott a rajtba. Igaz így maradt 1,5 órám a rajtig, de ez a bambulásidő is jól esett.
A rajt után újra megtapasztalhattam milyen az élmezőnyben futni. Az illúzió az első kilométerig tartott, amikor is elértem a 160-as pulzust, és beálltam a saját tervezett tempómra. Régen futottam ilyen intenzitáson, és most három és fél óra várt rám, úgyhogy nem akartam az első emelkedőn vagánykodni.
Minimálban indultam, egy kézikulacsnyi sponser, és egy tasak tartalékkokó volt az ellátmány. Hosszút vettem, izzadtam is mint a ló felfelé. Szépen egyenletesen, ütemesen haladtam felfelé, akire számítottam az elhagyott, és még vagy 3-4 számomra ismeretlen spori is állva hagyott. Legalább lesz valami izgalom, mert mondjuk a Biga-Carlos-Allaga Tomi-Jakus-Veriga-Oli csapatra nem számíthattam verseny-szempontból. Szokásos légüres teremet aztán Olivér közelsége törte meg, akivel az Őrkő házig együtt rakkoltunk. Hát ez is eljött, ott vagyok a mester nyomában:-) Ott aztán engem megfogott az ördögszántás lendületileg. Egyedül maradtam, és ezt nagyon élveztem. Jó erőben haladtam, lefelé igyekeztem szaporázni, jó tempót menni, hogy azért utolérjem akit lehet. Szépen lassanként fel-feltünedeztek az emberek, látótávolságba került újra Olivér is. Csodaszép volt az erdő, puha, kicsitsaras a talaj, optimális volt minden. Éreztem, hogy elég lesz a frissítés, hogy ma ez egy egyenletes, erős, gond nélküli futás lesz végig. Szépen behoztam a 2-3 előttem lévő sporit, a lefeléken egyértelműen gyorsabb lettem, amikor ők kezdtek kicsit fáradni.
Az utolsó mért szakaszt megnyomtam kicsit, nem sétáltam egy métert sem, gondoltam kicsit lélekben Imaro ismeretlen ismerősére, akiről reggel beszélt, és kicsit a saját veszteségeimre is. Az uccsó lejtőt gurítottam ahogy tudtam, jól is ment a szakasz, a végső helyezésemnél jobb részidőt mentem itt is. A tónál már a kiscsaládom várt, akik utánam jöttek Pestről egy délutáni fürdőzés reményében. A kört még lesprinteltem, de nem lett meg a 3:30, két perccel kicsúsztam. Nem gáz, így volt perfekt a verseny.
Kis tollászkodás, gulyásozás, ténfergés után elköszöntünk. Gyorsnak szánt lassú pizza után a Demjéni fürdőben áztattam a csülkeimet. Parádés nap volt!
1,3 l sponsert ittam, nem hiányzott semmi más. Kézikulacs bőven elég volt.
A szervezés, a rajt-cél helyszín, az ellátás szuper volt.
Mivel a kedvenc hazai rendezvényem, ezért fontosnak tartom, hogy írjak róla :)
Bükki Hard '17
Sorban a 6. részvételem, eddig mindegyiken ott voltam, és ezt lojalitást Imaro, a főszerv, a különleges 1-es rajtszámmal mindig meghálálja, köszönet érte. Minden évben olyan, mintha az előzőt én nyertem volna, hehehe..
Idén tavasz volt a pályán egyértelműen.
Hiába, hogy egyesek szerint nincs global warming és this is a fact, mégiscsak lehet valami klímaváltozás, mert emlékeim szerint minden évben egyre melegebb van ezen a jeles napon.
Nedybalival beszéljük meg az együtt mozgást, a 3 héttel ezelőtti aszfalt 100-ason bevált, így most is bízunk benne, hogy jól elütjük az időt.. A rajt kicsit váratlanul ér, hátulról mozdulunk és elintegetjük a mezőny elejét gyorsan, including az ügyeletes Wonder Womant, akit, előre sejtjük, majd csak a célban látunk újra.
Balázsnak mondom előre a pályát, kicsit nosztalgiázom, ami valljuk be, elég jól megy, közben próbálom beszívni a Bükk levegőjét és varázsát. Örkő házig ez szinte zavarrtalnul megy, pont úgy, ahogy a pulzusom felfele.
Összeakadunk montis Attilával és egy másik sporival, előtte még visszakiabáljuk Takit egy benézett elfordulónál, majd együtt rongyolunk Szilvásvárad felé. A nagy kapkodásban nagyot perecelek, húúú évek óta nem estem. Érzem, hogy magas a pulzus, ez egyértelműen ennek a jele. Szerencsére ügyesen kigurulom.
A pont előtt váltjuk egymást JB-vel, Wonder Womannel és gardedamjával Áronnal. Mi azért elidőzünk a kólaivással, beszélgetünk a kezdetektől fix, igen kedves és csinos személyzettel, majd gurulunk tovább. Az aszfalt a beszállóig egészen jól megy, visszajön a remény, hogy összeáll itt a mozgás, nem lesz ez ma olyan rossz. Ez az érzés az istállóskői mászás alatt szertefoszlik. Az elejétől kezdve érzett ólmos lábak, nehézkes mozgás, csetlés-botlás újra beköszön.
Télnek nyoma sincs egyébként, a pont előtt néhány jégfolt emlékeztet csak a tavasszal szemben vesztett csatára.
Attila ellép, mi Balázzsal tovagördülünk a második Őrkőig. JB-t szokás szerint itt fogjuk be.
Innentől, ha jól van az ember, egy jól futható, haladós rész jön, itt lehet sokat veszíteni és hozni. Közepesen sikerül, azaz inkább nem. Közben megdumáljunk az élet nagy dolgait, elcsattan egy-két szelfi Tarkőn, ki nem hagynám Magyarország számomra legszebb panorámáját.
A síház előtti aszfalt hosszú, nyögvenyelős, a ház előtt jönnek Áronék, viccelni próbálunk, de a szuperhősség komoly koncentrációt és feszült arcot kíván, így csak Áron veszi a lapot. Innen megint csak futható rész, érzésre nem is mozgunk rosszul, mégis csak összességében lassan, ahogy a célidőn látszik. Közben kiesik az egyik kontaktlencsém, megpróbálom visszavarázsolni, de feladom. No worry, a terepfutás amúgy is flow, összeérünk itt a természettel, harmony, flyby.
Ódorvár még megforgatja a kést bennem, a gyomrom eléggé felfordul, amit Balázs kandírozott gyömbérje orvosol. Völgyfő házig sajnos még kitart a holtpont. Újra a kedvenc pontőrjeim :), majd jön a fekete leves, a Török Út.
Tűrhetően sétáljuk-kocogjunk, majd végül leszaladunk a célig. Az első két helyezett már lefürdött megvacsorált és kiolvasta az aznapi Népsportot.
Kicsi ólomkatonás lábaim nem engedtek ma egy jó, dinamikus futást, harmadik legrosszabb eredményemet hoztam, mégis szuper élmény marad a tavaszi Bükk, a jó verseny, a kulturált versenyközpont, a családias eredményhirdetés, az isteni minestrone, a baráti társaság, a tökéletes szervezés. Köszönet mindezekért.
Balázs kérdezte közben miért nincsenek ezen a versenyen többen. Nem tudtam rá a jó választ. Talán, mert azt gondolják Hard, meg messze van, meg kevés a marketing. De közben azt is gondoltam, így szeretjük, kompaktnak, családiasnak, barátok közt :)
Szerintem olyat ne vegyél, amiben itatós zacskó van, mert egyrészt hosszadalmas a megtöltése, mindegyik máshogy nyit-zár, és a pontokon nem biztos, hogy értik (az én camelbak-om rácsavarósa nagyon figyelős, mert amúgy ereszt. A deuter behajtósa szintén melléhúzható). Szopás a takarítása, kiszárítása, és télen a cső valahol befagy. -5-ig még póló alatt elmegy, de -10körül a zsáknál fagy el a cső eleje. Én egy síversenyt ezen nagyon beszoptam, a tortúrán épphogy működött. Pedig a csövön volt szigetelés, a zacskaját pukanósnyilonba betekertem.
Tényleg, ha már ez a táma:
Camelbak Marathoner 70 itatószsák eladó, nem kell véletlenül valakinek? Szuperjó kényelmes itatóstáska! 15e!
A jó pap holtig tanul. Már megtanultam, hogy figyelni kell a frissítésre és a pulzusra, lassan megtanulom azt is, hogy figyeljek a fényképezésre, a lépésszámra, a légzés ritmusára stb. stb. :-)
Pár nem saját képet linkeltem illusztrációként az FB-topikban - ott is hiányolták a fotókat:
La Magnétoise 2017 – 65 km/1870 m – Ardennek, Belgium
Röviden: Tökéletesen szalagozott, szép útvonalon zajló verseny, az ígértnél több szolgáltatással, barátságos rendezőkkel. Kell ennél több? Akit hosszan is érdekel, részletek alább.
A versenyt Philippe szervezi. Elvileg kétévente, gyakorlatilag akkor, amikor kedve van hozzá. Utoljára 2014-ben rendezték meg, és mivel nagyon sokan kérték, idén újra megrendezésre került.
A nevezési díj egészen elképesztő: 5 €, előnevezéssel 3 €. Ezért cserébe ígérnek szalagozást, 20 és 45 km-es távon 1 illetve 2 helyen vizet, 65 km-es távon 3 helyen vizet, izót, és „szilárd ételt”. Írtam Philippe-nek hogy, mi az a „szilárd étel”? „Püspökkenyér és kréker”, jött a válasz. OK, 5 €-ért még ez is szép, a püspökkenyér nem a kedvencem viszont a kréker jól fog esni, kaja fér a zsákomba, nem kell feltétlenül teli asztalról válogatnom a pontokon. Csak a jelzés legyen jó, mert gpx-fájlt nem adnak, ugyanis az útvonal egy részét csak a verseny idejére nyitották meg.
Futás szempontjából a terep átlagos magyar középhegységi terephez hasonlítható, csak a lejtők-emelkedők rövidebbek, mert nagyrészt 200-300 m között hullámzunk végig. A táj már inkább eltér: ahol otthon szántó lenne, itt legelő van; a lombos erdők mellett (telepített) lucosok is vannak, a házak nagy része terméskőből épült és a falvak nagyon kicsik.
A versenyközpont a helyi egyházközség közösségi terme. Ez így nagyon szépen hangzik – a valóságban a belső pontosan olyan, mint egy lepattant kultúrház bárhol a magyar vidéken. Kívülről meg elfér rajta a kereszt, Szent Apollinárius szobra és a Jupiler sör logója egyaránt: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0f/Magn%C3%A9e_Le_cercle_Ste_Apolline.jpg
Felveszem a rajtszámot, és kérdezem, lesz-e még valami eligazítás. Igen, pár perccel rajt előtt. Nem viszik túlzásba: pár nyelven elmondják, hogy a bokrokon narancsszínű szalagot, a fákon ugyanilyen nyilat, a földön fújt pöttyöket keressünk, aztán 3-2-1-rajt.
Szárazon vettem fel a pulzusmérő pántot (ekkor még -2°C van, nincs kedvem vizezni), lejtővel kezdünk, előbb-utóbb majd beleizzadok. Az első emelkedőn 160-165-ös pulzussal (80-82%) megyek föl, pedig 150-155-tel szoktam, és érzésre is inkább az utóbbi lehet. Még nyilván száraz az öv. Újra lejtő, a pulzus 150. Mi van itt??? 6-8 km után már tényleg elhiszem, hogy ennyi a pulzusom, de mitől? A versenyláz vagy a hátizsák tehet róla? A tervezett max pulzusom 150 volt. Na jó, eddig pulzusmérés nélkül kocogtam már pár K100/T100-at, ráadásul akkor még azt sem tudtam, mi az a laktátküszöb. 19-re lapot húzok, és megyek tovább ezzel a pulzussal. Az első pont (23 km) előtt kezdek fáradni.
A pont választéka meglep: püspökkenyér (illetve a belga, aszalt gyümölcs nélküli változata, a ’pain d’épices’) sehol, van viszont kréker, chips, banán, narancs, csokis energiaszelet (prémium kategóriás Eat Natural) – és mindez a 45 km-en indulóknak is, akiknek csak vizet ígértek. Úgy terveztem, csak felveszek egy kis ételt, és megyek tovább, de NAGYON jólesik 4-5 perc pihenő.
Innentől szétválik a 45 és a 65 km-es táv. Bár mindkét távon 200 körüli résztvevő indult, és eddig sokan voltak előttem és mögöttem is, innentől általában csak néhány embert látok egyszerre, vagy egyet sem. A kevés emberrel viszont könnyebb pár szót váltani, amikor éppen egyezik a tempónk. Közben kezdem belátni, hogy a pulzusmérőnek igaza volt, és alighanem a laktátszintem is felment. Na jó, de a laktát amilyen gyorsan képződik, úgy le is bomlik. Pihenés közben legalábbis, de én futok tovább, igaz, már inkább a 140-150-es zónában. Emelkedőn meg felejtős a futás, még jó, hogy elég gyorsan gyaloglok. (Innentől végig jellemző, hogy emelkedőn inkább én fogom be az előttem haladókat, lejtőn meg ők engem.)
Az első ponton azt mondták, hogy a következő 10-12 km múlva lesz. Ez volt a szervezés egyetlen komolyabb hibája, mert az bizony inkább 20 km volt. No igen, és közben volt egy olyan elágazás is, amiben nem volt jel, csak párszáz méter után. Botrány, komolyan! :-)
Végre elérem a pontot. A lábaim kezdenek rendbe jönni, és a pont ismét felfrissít. A választék, mint az előbb, plusz Amaretto likőr (amit kihagyok). Kérdezem a pontőröket, honnan ez a terüljasztalkám. „A szponzorainktól, főleg pár önkormányzat szállt be.” Ezúton is tiszteltetem őket. Ami a szponzorokból a versenyen látszott, az egy futóbolt logója a rajtszámon és az utat jelző szalagokon, meg a RaidLight célkapu. Más reklám sehol, semmi.
Megyek tovább, és felhívom a lányaimat (a 20 km-es távot sétálták végig), hogy 9 óránál jobb célidővel ne számoljanak (viszont ezt sikerül is betartanom, mint a végén kiderül). Lassan, de biztosan fogyasztom a kilométereket, a laktát alighanem visszament, most már inkább a „sok kilométer utáni fáradtság” érzése van különösen a combomban – szóval a lejtőket sem sietem el.
A harmadik pont tovább emeli a lécet: kóla és többféle belga sör színesíti a kínálatot. Ja, és végre megjelenik a püspökkenyér (bár még mindig nem a kedvencem). Iszom egy korty sört, meg több pohár kólát. 53 km-nél vagyunk, közel a cél. Pár kilométer után felszívódik a koffein is, elég jól haladok.
Aztán végre meglátom a templomtornyot, és hívom a nagylányomat, hogy mehetnek célfotót készíteni. Futnék is be a közösségi házba, ahol a nevezés volt (ttúrához vagyok én szokva, nem futóversenyhez), erre kiabálnak utánam, hogy kihagytam a célkaput (csinos kishíd, a tetején keresztben ’Finish’ felirattal). Átfutok, erre, mondják, hogy még egyszer, üssem meg a feliratról lelógó csengőt is. OK, megvan, rögzítik az időmet a gépben (chip nem volt), és sörrel kínálnak, üvegpohárból. Nagyon jólesik. Az időm 9:03 körüli, én pontosan nem mértem, mert a Tomtom ennyit nem bír, a honlapon pedig még nincs fent.
Jó próba volt a K100 előtt, jólesett, de van még addig bőven edzenivalóm, és annak nem futhatom el az elejét. Ráadásul ott a meleg is nyomja majd fölfelé a pulzust. A felszereléseim tesztje is jól sikerült, pár szóban leírom, hátha jól jön valakinek:
Cipő: Saucony Nomad Nem szokványos terepcipő-talpa van, hanem nagy, lapos gúlákból áll össze a talp. Úgy voltam vele, hogy ez vagy hülyeség, vagy zseniális húzás a Saucony részéről. Az eddigi rövidebb futások is az utóbbi felé mutattak, mostanra pedig már biztos vagyok benne. Átlagos középhegységi terepen (száraz/nedves ösvény, avar, fű) tökéletes, beleértve a közbeeső aszfaltos szakaszokat is. Sárban korrekt teljesítményt nyújt – bár a speciális ’sárcipők’ nyilván még jobbak. Durvább köves, sziklás úton túl puha, de pár kilométeren még ott is elfogadható.
Zsák: Camelbak Ultra 10 Masszív anyag, jól pakolható, stabilan áll a háton, és a vállpánton lévő zsebekbe (palack helyett) sok étel fér. Nekem tökéletes.
Óra: Tomtom Multisport Praktikus menürendszer, jól olvasható kijelző, nekem megfelel, de nem igazi ultrafutó-óra. Elvileg 10 órát bír az akku GPS-sel, gyakorlatilag 0 - +5°C mellett 3 óra pulzusmérés és 5 és fél óra GPS+pulzusmérés után lemerült.
Hú, nagyon belecsaptak itt sokan az évbe, pörögnek a kilik! Gábor neked különösen. Hát nekem eddig 35jött össze, gyakorlatilag nem futok.
A tervezett felmérőm mint minden évben a MB (sztem idén a túra). Amúgy csak és kizárólag az örömfaktor. Egyébként most be vagyunk nevezve pár túrasí-versenyre, nagyfiam oda ért, hogy 1ó alatti versenyen max. 5p-t adok neki. Jövőre végem. Most ezt élvezem, hogy szorongat a kölyök. Tervem jópár viszont van, ide is írom, hátha valaki akar csatlakozni. Juli közepéig vagyunk Krumplifaluban, utána megint Nógrádon.
február: Stenar ÉK-i fal (ismétlés, volt egy eltévedős a viharban majdnemmegdöglős mászás, vissza kell menni 1 friends-ért, meg egy csákányért)
április: (vagy hóolvadás után): Karawankák gerinctúra Mittagskogel-Hochobir
április: MB
juni: M115
julius: Kals-Stüdlgrat-Glockner futva
julius: Heiligenblut-adlersruhe-Glockner futva
augusztus: Északi khg bicajjal (cyclocross, itt-ott földút) oda-vissza 2 nap alatt. Nógrád-bercel-jobbágyi-galya-kékes-sirok-répáshuta-tokaj-hollóháza---alszunk---rakaca-szilvásvárad-cered-nagybárkány-bokor-romhány-nógrád.
Hétvégén Szimandl Anitával teljesítettük a Vérkört. Alapból egy klassz pörgős pálya -most az időjárás miatt ez nem igaz- kevés szinttel, jó jelzettséggel szép útvonalvezetéssel. Bátran ajánlom mindenkinek, aki nem riad vissza az önellátó futásoktól/tud szervezni depóst. http://kerektura.blogspot.hu/2017/02/verkor-77-20160205.html
Múlt hét szerdán vásárolt,egyszer használt (kipróbálás,cc.15 kili lehet benne,elmélkedtem azóta,hogy még egyet megyek benne,de valahogy mindig másik jött fel a lábamra) Hoka Mafate 4;43 1/3 eladó.Árban,felteszem,megegyezünk.
Nem szabad elaprózni :) Még nem 100% a dolog, de jó célnak tűnik.
Hogy mire készülök? Az első gyerekre :D
De tényleg! Szerettem volna visszatérni Kazinczyra, de rá 1 hétre van kiírva a feleségem, így nem hagyhatom magára. Talán Vadrózsa 160-al már kárpótolhatom magam.
Az idei cél (ha annak lehet nevezni) a minimalista futások továbbfejlesztése, minden téren (technika, kitartás, sebesség). Vannak nehézségek, főleg hosszú távon, de pont ezeknek a megoldása, vagy a helyes válasz keresése (magyarul a rutinszerzés) ami nagyon izgalmassá teszi ezt az évet.
Korábban minden évben az volt a célom, hogy gyorsabb legyek, mint előző évben. Most ez hátrébb sorolódott, az élvezeti faktor került előtérbe. Azért megyek ki futni, mert jó. Minden más ez után jön.
még épp január, talán belefér ez a kis évkezdő merengés. máshol már megjelent, de mivel itt max 5en olvassuk, felfedhetem az inkognitót :).
Újratervezés
Január a tervezés ideje. Igazából december is már, de ott az ünnepek feledtetik egy időre a naptárt.
Mindig csodáltam azokat, akik csak úgy futnak, minden különösebb cél, vagy irány nélkül. Akik nem készülnek. Csak futnak, hogy jobban érezzék magukat, kondiba legyenek, ne hízzanak, hasonlók. Nyilván ezek nálam is játszanak.
De nekem cél kell. Hogy készülhessek. Hogy tervezhessek. Hogy íve legyen. Hogy beteljesülj(en)ek. Hogy megugorjam. Hogy aztán pihenhessek. És újra készülhessek. Tervezhessek.
A nyári forma télen készül, szól a közhely. De, mint minden ilyen, igaz ez is. Én személy szerint az ősz kezdetéig látok előre ilyenkor. Télen elvetem, tavasszal megöntözöm, nyáron learatom. Elvileg. A valóságban ez úgy néz ki, hogy télen felszántom, tavasszal feltúrom, nyáron kipukkadok.
A legjobb formám hosszú ideje már tavaszra tetőzik, nagyjából május végéig tart. Aztán jön a kizökkenés, útkeresés, a nagy behalások. Őszre újra kiegyenesedek. Feltámadok.
Összefüggésbe lehet ez az időjárással. Mivel hogy nem bírom a meleget.
De idén máshogy lesz. Figyelek magamra. A jelzésekre jobban, mint máskor. Habár a sok kilométer télen elnyomja ezeket. A hideg tompítja az érzéseket. A nyár kihegyezi.
Szeretek télen futni, a sötét reggeleket is. Ilyenkor érzem, hogy valamikor pár éve, futó lettem. A hétköznapjaimévá vált, kell a napi jólétemhez. Hogy "mindenki nyugodjon le", futottam. A célok még messziek, de most kell az elhatározás. Jó kis mazochista dolog. De hát azok vagyunk, valljuk be.
A tavasz felpörget, felenged a test, kiengednek az érzések. "Szerethetnékem volt, szaladhatnékom lett". Kóstolgatós versenyek. Saras terepek, meleg, lágy szellők. Itt már nem az újratervezés, hanem újjászületés van.
Aztán a nyár, izzadós, eléhezős, görcsölős futások. Hegyek, hegyek, magas hegyek, finom meleg éjszakák, vánszorgós kánikulák. Új helyek, új tájak. Meg az izzadtság. No meg a célok beteljesülése.
Hát így jutunk el őszig. Az már egy másik ív. Ennyire előre még excel zsenik sem terveznek ilyenkor talán.
Nálam is mosolygós homály fedi még, pont annyira van messze, hogy bízhatok benne, minden ott lesz a legnagyobb rendben.
Nahát így. Rakom egymásra a kis köveket. Ne számolom mennyi, csak pakolom. Kiegyensúlyozom, ha kell. Mint a hegyen fent a kis kőrakásokat, amik a helyes irányt mutatják.
Sajnos legközelebb márciusban lesz lehetőségem 100 felett futni. Lehet pótlás gyanánt Kiss Péter emléktúra utnán bevállalok egy kitörést, még úgysem voltam rajta.
Barcikára iden nem tudok menni, pedig kedvelem :( Ha voltál már akkor készülj arra, hogy kiírás szerint megfordult az útvonal, ha kienged, akkor pedig borítékolható a sár.
Légyszi, a Téli Mátráról írj má' vmi hevenyészett összeállítást, milyen volt a 40 kili tömény hó -ha van kedved/időd! Köfi (tegnap csak a tarkői-háromkői 28km-em után is alig él a derekam ma reggelre)
Azóta voltam egy kicsit hosszabb kiruccanáson a Bakonyban. Ez egy igazi "minimalista" hétvége lett. Nem csak cipő szempontjából, hanem ellátás és jelzettség szempontjából is. Szerencsére mindennel tisztában voltam előre (a szervező így hirdeti meg), így azt kaptam, amiért mentem.
elnézést, de első olvasásra a szükséges gyógymód kapcsán egy hatalmas klasszikus ugrott be, de tudom, hogy ez komoly nem akartam elviccelni, de kihagyni sem bírtam :))
Csatlakozom Ermak-kollegához, nekem süldő koromban volt sífutás közbeni térdsérülésből adódóan hasonló fájdalmam és tünetek, és kb. egy évig nem tudtam rendesen futni, ill. bringa-úszás kombóval jöttem ki belőle.
Igaz egyre jobban benne vagyunk már az „új évben”, de talán így lassan január végére még nem ciki egy 2016-os évértékelő.
A történetemben visszakanyarodnék oda, hogy amikor 2015 augusztus.7.-én összelegózták a combcsontomat megkérdeztem a kb. velem egyidős sebészt, hogy nagyságrendileg mikor futhatok legközelebb. Akkor azt mondta, hogy 12 hét múlva. Abban igaza volt, hogy valóban tudtam futni, bár nem biztos, hogy ezt így másfél év távlatából futásnak nevezném. 1,3 km-t sikerült megtennem, és utána kb. 24 órán keresztül tudtam volna aludni egyfolytában. Bringázni, és úszni viszont tudtam, és rendszeresen jártam is, ami nagyon sokat segített. Nagyjából ezzel a „gödörből csak kifelé lehet mászni” hozzáállással kezdtem meg a tavalyi évet. A 2015-ös évhez képest fejlődésnek azt a célt tűztem ki, hogy erőnlétben, és teljesítményben visszatérjek oda, ahol a balesetem előtt voltam.
Minél többet akartam terepen, és lehetőleg szintes pályákon futni, így ennek megfelelően egy helyi ultrafutó munkatársam – cimborám javaslatára neveztem a március végi Vértes terepmaratonra. Mivel elég „szellős” szintidők voltak a távokhoz rendelve, a szinte 0 téli edzésre bevállaltam egy félmaratoni távot. Hát mit ne mondjak, nem ment gyorsan, sem erősen, de szintidőn belül megoldottam. 2014-15-ben már részt vettünk több közepes távú terepfutóversenyen, amiket nagyon megkedveltünk, a profi szervezés, illetve a családias légkör miatt. Így 2016-ban is neveztem a Muzsla Trailra, a BHM félmaratoni távjára, valamint a Kaptárkövek trail hosszabb távjára is. A Muzslát még nagyon megszenvedtem, de már éreztem, hogy erősödök, és a combjaim is elkezdtek vastagodni. A Bükki hegyi (fél)maratonon 11 perccel jobbat tudtam futni mint 2014-ben, a Kaptárkövek viszont kb. ennyivel sikerült lassabban. De ekkorra már eltűnt a küszködés belőlem, egyre jobban ment a futás, és a fotókon tudtam mosolyogni is. :-) Futottam még ezeken kívül néhány alföldi terep félmaratont, illetve részt vettünk 1-2 (nekünk) hosszabb hegyi teljesítménytúrán. Októberben Kassán futottam egy maratont, bár ez aszfalton történt, és az év végére a koronát a Mátra és a Budai traillal tettük fel. Az edzésnaplóm szerint 1001 km-t futottam 2016-ban, ami nem túl sok, viszont májusig havi 2-4 edzést engedett csak a lábam, illetve a gyógytornász. Az idei év már biztosan sokkal termékenyebb lesz. Aminek viszont nagyon örültem, hogy 12 versenyen tudtam részt venni, amiből már csak 2 rendezvény volt aszfaltos. Ezt a tendenciát idén szeretném tovább javítani a terepfutás javára. :-D Erre az évre még maradok a 20-40 km közötti tartományokban, és tovább szeretnék erősödni, gyorsulni. Az év második felére célul tűztem ki 2 hosszabb teljesítménytúrát, azokat jó lenne kipipálni. Az egyik a Kékes 4x, mert tavaly csak 3x sikerült. A másik a Vadrózsa 50. Ha minden jól fog menni akkor 2018-ban végre neki merek „ugrani” a Mátrabércnek. Köszi hogy elolvastátok, kívánom, hogy mindenkinek sikerüljenek az idei évre kitűzött céljai. :-)
Kétezertizenhat ami 2015 decemberében megfutott Tortúrával kezdődött. Jó futás, jó társaság, szar idő, kivéve Tar-kőn, de mint tudjuk ott mindig süt a nap. Nálam viszont beborult, baljós felhők takarták a napot egész március közepéig. Máig nem tudom miért fájt a lábam, mindent IS kipróbáltam, még pipamocsokkal is bekentem de nem segített. Március közepén múlni kezdett a fájdalom, lassan kocogni kezdtem, elkezdődött az év számomra.
A kihagyott Téli Mátra valamint Bükki Hard után jött a Mátrabérc ahol az asztal másik oldalán álltam. Az Eco Marathont lemondtam mert oda nem megyek félig felkészülten, így elfogadtam Csanya meghívását, hogy lássam hol is tartok. Az UTH 55 km-es távjára Carlos-szal és Ádámmal mentünk iletve Tomika a 33-at nyargalta végig. Jól működött a csapategység, de az erőnlét kívánnivalót hagyott maga után mert az utolsó 10 kilin leszakadtam Carlosról.
Ha június akkor Bükki Hegyi Maraton. Háziverseny, mindenki ott van aki csak egy kicsit is kocog Miskolc környékén. A pálya munkás, nem lehet sokat pihenni rajta, elég lesz a két kör, így a félmaratoni távon futottam egy kellemeset, jó volt a sok ismerőssel, baráttal találkozni. Ez a verseny erről szól, szólt.
Lassan jött vissza a forma, átruccantunk Egerbe Balogh Petiékhez a Kaptárkő Trailre. Hangulatos verseny, szeretem. Csabikával és Levivel toltuk a hosszabb távot, egészen jól ment a futás de be kellett érnem egy bokaficammal és a célbaérés örömével.
Augusztusban lecsúsztam a Magas-Tátrai Tatranska Selma Ultraról, így az egy héttel korábban megrendezett Tatra Fest Biegre esett a választás. Ez egy könnyűnek látszó alattomosan kemény pálya. Az első 15-20 kili éppen csak emelkedik, technikailag nulla, gyorsan lehet rajta haladni, hogy utána megkapja az ember a Tátra velejét. Megmászod az első hegyet, majd a másodikat és így megy a végtelenségig. Legalább is úgy tűnik, hogy sosem lesz vége a gyönyörű gerinceknek, ugrálsz a sziklák között, élvezed a futást. Végül elindulsz lefelé és a helyi futók agyonvernek. Meg kell tanulni lefelé futni.
Volt még egy Barátság Maratonon feladott aszfaltos, esős rohanás. Valahogy semmi nem jött ki aznap. Rossz napot fogtam ki, pedig a csapat megint jó volt.
Szóval ez az év inkább az edzésről, felkészülésről szólt mint a versenyekről. Sokat mentünk a srácokkal, koptattuk a Bükk útjait, a tapolcai aszfaltot, az egyetemi rekortánt. Jó csapat verődött össze, örülök, hogy a tagja lehetek.
Számszerűsítve a matematikusoknak: majdnem négyezer. :)
Egyszer síelés közben térddel ütköztem valakivel. Kezelés nem kellett, de fél-egy évig éreztem.
Továbbá pár éve túlerőltettem a csuklómat, plusz alighanem "meg is fázott" az ízület (ház felújítás hideg időben, sokat volt hidegben a kezem, időnként még vizes is volt - plusz hűtés). 1-2 év volt, mire rendbe jött, pedig volt közben pihentetés (sín), gyógyfürdő, porcerősítő tabletta.
Ha megtalálod a megfelelő orvost (meg esetleg gyógytornászt is), jó eséllyel rendbe jön, de idő, az kell hozzá.
Azt szeretném kérdezni, hogy járt-e már valaki közületek hasonlóképpen mint én és mi a tapasztalat mire számítsak a jövőben.
A sztori: október elején egy 24km-es futás kb. 16-ik km-ében rosszul fogtam talajt, a bal térdem nem tudott berugózni és olyan volt, mintha strucc módjára inkább hátrafelé próbált volna. Fájdalmat nem éreztem, csak kellemetlen volt, futottam tovább. 2 nappal később nagyon elkezdett feszülni a térdem, orvoshoz mentem, aki szerintem nem volt a helyzet magaslatán, azt mondta, hogy nem vagyok már 20 éves biztos porckopás (pedig trauma), viseljek térdrögzítőt és szedjek hialuron kapszulát. 1 hónapot kihagytam a futásból, pihentettem, szedtem a kapszulát, de csak nem lett tünetmentes, igy visszamentem hozzá. Készült röntgen (minden oké) és UH (az ízületben folyadék látható és echodens szemcsék) erre a válasz az volt, hogy menjek fizikoterápiára: 6 alkalom Voltarenes iontophoresis és 3 alkalom UH.
Ennek holnap lesz vége, de továbbra sem oké.
Érdekes, hogy a futást az 1 hónap pihenő után óvatosan újrakezdtem (rövid távok, nem feszegetve az időt) és volt, hogy amikor futottam jobb volt a térdem, mint amikor pihentettem.
A térdem napról-napra változóan önálló életet él. Vannak szinte problémamentes napok, amikor időnként pici kattanás jelzi, hogy valami nem oké, de van hogy a kattogás gyakori és erőteljes és rádásul a feszítő érzés is megvan.
Február elejére van időpontom a Sportkórház ortopédiára.
Volt már hasonló valamelyikőtöknek?
Ilyen lassan gyógyul? Vagy nem így kellett volna kezelni? Vagy ez már örökre ilyen marad?
És ma erre találtam rá: "A család elhivatott a sportok iránt, így a gyerekek számára is fontossá vált a mindennapi mozgás élménye. A szülők futnak, az egyik néha túl sokat is" Aranyos. :)
Seggvédés és kattintásszám egyaránt játszik, kapják be!
Eddig csak tavaly voltam, de a BHTCS tényleg olyan évindító esemény volt. Ha jól emlékszem, az ideihez képest egész melegben rendezték (-16) és utána nem csak a további "előrejelzések", hanem a szubjektív tényezők is eltörpültek. Mínusz 16-ban, nem találtunk ösvényt, viszont látszott fent a fény, ezért a bányából másztuk meg a csanyapontot, meg ilyesmi. Így, egy esti/éjszakai téli 20-asra már az átdolgozott nap után sem gondoltam extrém kihívásként, mert: bezzeg a BHTCS...:)
Egyedül viszont nem mernék nekivágni (helyismeret nélkül), biztos, hogy nem jönnék ki a napi 67-ből. Gratula!
A hét lejétől beindult már a hivatalos paráztatás, jön a sarkvidéki hideg, jaj mindmegfagyunk, az utcára se lépj ki, maradj a tv előtt, vegyél csipszadómentes cba ropogóst és figyeld hogy erősödik Magyarország. Ettől teljesen kivagyok és persze értem az okát, ld. a szerencsétlenül járt embereket annál a bizonyos tűzijátéknál, de valahogy akkor is közszolgálati éveimre emlékeztet az egész: védeni a seggünket mindenáron, nehogy felelősségre vonjanak.
Nyáron dettó, akkor a szaharai hőhullám jön, felgyulladunk, kiszáradunk mind. Üljön át egy másik lajtorjás kocsiba!
Kicsit mintha elszoktunk volna, hogy alkalmazkodjuk.. vagy vékonyabb lett a bőrünk?
Na de mindegy is, majdnem rám is hatással volt, direkt elkezdetem én is félni..mindenki manipulálható, na.
Azért Monival a szokásos BUÉK20-ra elmentünk reggel, az obligát, későn indultunk, letapicskolt csúszós hóréteget kaptunk, meg -10-et, de a napon kifejezetten finom idő volt. Itt már tudtam, hogy nem lesz este gond, mozogni kell és kész.
Na de, hogy a tárgyra térjek, a BH(M)TCS-n most voltam nyolcadszorra. Ez olyan erős babona lett, valahogy a lencse, patkó, malacsült vonalba tartozik. Eddig egyszer kellett csak feladni, tavaly Szaszával és Krisszel belustultunk, de aztán egy héttel később, igaz világosban, de megcsináltuk privátban.
Korábban mindig valakikkel mentem, Csanya, Oli, stb, de most elérkezettnek láttam az időt, hogy egyedül próbálkozzak. István szegődött mellém és vakon bízott bennem..
Habár már majdnem minden létező szalmaboglyám jártam errefele, most rögtön egy új csúccsal kezdtünk, ahogy a Buda-hg-hez méltóan úgy kellett rá felmennünk, hogy lementünk. Mária hegy. Innen viszont természetesen mindenhol a hosszabb utat választottuk, egyrészről a tutira mentem, másrészt ugye a nem-ismeret miatt. Így esett, hogy ugyan idén kimaradt, azért mi megnéztük a Meszes hegyet Ilona lak felé, majd később a Szénásra is egy jó nagy kurflival jutottunk. Közbeesett még a Zsír hegy, aminek másodig tagját már régebben sem értettem, mert érzésre egy teljesen sík mezőn van. Összeverődtünk időnként Csipi mesterrel és más arcokkal, akikkel helyismeret okán mindig szinte együtt értünk a pontokra, hiába voltunk gyorsabbak. Nekem őszintén szólva a Szénás körüli rész székérútjai mind ugyanolynak, akár reggel, akár este.. A Szénés után a Tarnai hegy jött, itt szintén nem voltam azt hiszem és hasonlóképp egy jó nagyot kerültünk a Dezső vadászkunyhó felé. Viszont a felmenetel sokkal szebb volt a gerincre. Lefele megint elvétettük, így összeverődtünk a szokásos csapattal. Innen Remeteszőlősre nagy kerülővel, de meglepően célirányosa jutottunk pont jó helyre. A Hosszú -erdő hegyre felfele Istvánt elvesztettem, vártam rá 5-7 percet, kiabáltam, visszamentem, de mivel már majdnem elő kellett vennem a dupla izofóliát, úgy döntöttem továbbmegyek. Egyébként érdekes módon nem fáztam egyáltalán, nem túl nagy tempóval tudtam annyi hőt termelni, ami komfortossá tett. Ami fontos volt, hogy extra meleg bringás kesztyűben nyomultam, ami tökéletesen védte a legkritikusabb végtagomat. Megállni persze nem volt ajánlatos sokáig. Ehhez képest döbbenetes, hogy a strava több, mint egy óra állásidőt jelzett! Innen már ismertebb részek következtek, Remete hegy, Kálvária domb és Felsberg nagyjából a kék mentén, összeverődve Mécs Laciékkal. A Felsberget korábban mindig alulról közelítettem a hosszútávon, de felülről is klassz volt a barlanggal. Aztán lecsurogtam a Plébániára, ettem egy finom smack levest, aztán irány haza. A Nagykovácsi úton -21-et mutatott a hőmérő, a táv 47.3 km lett, a szint 1560. A futás egyenletesen, jól ment, a napi bukszába 67 km-t tettem.
2016-os összefoglalóm elég szerény lesz, lévén igen keveset futottam, sok volt a munka.
1207 km, 116 óra
Ennek megfelelőn a szuperül sikerült 2015-ös évhez képest (2100km 185 óra) sebességben jelentősen visszaestem.
Na nézzük a versenyeket.
- Sok-sok évi halogatás után április közepén elmentem első Mátrabércemre (55k, 3000m, 7:03). A terep tetszett, és ami fő, túléltem az emberkísérletet (addigra már majdnem 200 km éves teljesítmény volt a lábaimban).
- A sokadik májusi középtávos pilisi mókán már csak a „futottak még” kategóriát céloztam meg, sikerrel (UTH55, 53k, 6:02).
- Júniusban érhetetlen módon becsúszott egy szerencsés Börzsöny Trail harmadik hely.
- Hagyományból a szeptemberi Vár a Hármas bulira azért elmentem.
Nem is emlékszem, szenvedtem-e már ennyit, mert egy négyórás versenyen egy órát rontani, hááát... (40k, 4:38)
- (Az őszi utcai budapesti félmaratonra és maratonra már nem is neveztem idén).
- Az október végi Piros 85-ön még az indulás is bizonytalan volt, dehát már neveztem. Aztán mégis kinéztem a rajtba és a tempót helyesen megválasztva sikerült végigmenni (82k, 9:48), persze itt is több mint egy órát rontottam.
December végén a Strava megnógatott, hogy még anno beírtam éves tervre 1200 km-t, így egy hét alatt kellett összehoznom a maradék 50 km-t, ami nem ment könnyen, lévén P85 óta nem futottam.
Persze az utolsó napra maradt még rengeteg, viszont az a két óra kiütött és a másnapi hagyományos január 1-i maratonomnak búcsút inthettem.
Ebből a gödörből már csak kimászni lehet, remélem idénre a legjobbakat.
Mi a Dr. Lenkei féle sótablettát használjuk. Más sópótló cuccokkal nincs tapasztalatom, nekem ezt hosszútávfutók, triatlonisták ajánlották.
Árban elég baráti, és a tablettás jelleg miatt könnyű a használata (még izzadt, dzsuvás kézzel is. :-) ) Hosszabb versenyeken mindig van nálam 1-2 folyékony magnézium "bomba" is, de rendszerint visszahozom őket, mert mióta ezt a sótabit eszem nincs szükségem rájuk. :-)
Ellenpéldaként kollégámat nem tudta rendberakni Mohácsi, viszont az legalább jó sokba volt. Aztán Kulcsár Nándi első alkalommal helyretette. Szóval olyan nincs, hogy mindenkiről csak jót hallasz.
