Megdöbbentő, hogy milyen jól leírtad a "dopmain rezisztencia" jópár tüneteit, bár van még néhány, ami kimaradt.
Az elhihető, hogy valaki így születik, a valóságban azonban nincs ilyen "eleve", "gyárilag", "születetten" dolog. De már gyermekkortól is kialakulhat. A folyamat lassú, de a végeredmény visszafordítható, amihez szintén sok idő kell.
Ez azonban az agynak egyfajta állapota, melyben eltérőek a hormonális egyensúlyok. Tehát nem betegség, de a "gyógyulás" belőle nagyon nehézkes (fájdalmas!). A drogosoknál figyelhető meg, a drog fajtájától függetlenül, mint súlyos, másodlagos hatás. alapvető tünete a motivációs mechanizmus legyengülése, és képtelenség a küzdelmekre, az erőfeszítésekre. Az agy ilyenkor pót megoldásokat keres, és talál is.
Bioloógiai alapja (amely egy evolúciósan kialakult mechanizmus, és állatoknál is megjelenik):
Az agyban van egy közös fájdalom/élvezet központ. Élvezeti oldalról ingerelve dopamin termelődik, ami a cselekedetek beindításának (triggelésének) az alapja. Bármilyen öröm megteszi, de ez a hatás érvényesül az élvezeti cikkektől is, vagy élvezetet adó cselekedetektől, mások által kapott örömöktől.
Ha az agyban az ingerlés az élvezeti oldalról aránytalanul nagy, és ez a hatás tartós, akkor az érzések tapasztalásától függetlenül egy biokémiai mechanizmus -, hormonális alapon - (pl. lecsökkent szerotonin szint), az élvezeti oldalt érzéketleníti, és a fájdalom oldalt túlérzékennyé teszi. A drogosoknál ez ismert. A fájdalom oldal érzékenysége azért válik fontossá, hogy egy másik mechanizmus lépjen fel, a motivációhoz.
Na itt jönnek képbe a laírtak: a félelem, a harag, a fájdalomérzet motiváló tényező! A gyanakvás, s ebből másról roszz feltételezés, a félelemből táplálkozik, míg a haragból, felháborodásból az ellenségeskedések, a viszályok. Nem csak drogosoknál jelentkezik ez, hanem a középkorban a királyi udvarokban a fényűző létmódtól, pl. intrikák formájában.
Napjainkban egy saját szüleitől sérült szülő túlgondoskodóvá válhat (őt ugyanis elhanyagolták), és mindennel ellátja gyermekét, amire bőven van lehetősége a bőséget nyakunkba zúdító környezetben. Hamar hozzászokik, és még több, még jobb kell, akár a drogosoknak a drogból. Ezt egy függőségi mechanizmus táplálja, és végül olyanná válik, mint ami leírva lett.
De minket is ugyanez fenyeget, ha hajszoljuk az élvezeteket, amit észre sem veszünk, mert a többségét meguntuk. Nem az élvezet érzése számít, hiszen már hozzászoktunk és nem érezzük, hanem az általa nyújtott dopamin termelés, ami azonban lassan, évek alatt rezisztenciát okoz, vagyis nem termelődik elég belőle.
Magunkon nem vesszük észre az érintettséget, de másokon annál inkább. Sőt gyanakszunk, hogy a másik "eleve ílyennek született".
Isten kegyelmet ad ezeknek is, bár a mennybe sokkal kevesebb kincset visznek, de azt észre sem veszik, mert az "atya kebelén" egy nagy egésznek a részévé válnak.
Ugyanakkor Jézus megmondta, amikor az ördögtől megszállottal találkoztak (akin virítottak a tünetek): Ezt csak böjttel és imádsággal lehet kiűzni. Ezt a mondását félremagyarázzuk, mert böjtölhetünk, imádkozhatunk ugyan, de ezek a cselekdetek a megszállt személy által lennének végzendők, hogy kigyógyuljon. A böjt itt nem más, mint az összes lehetséges élvezet elhagyása, és a feltörő fájdalmak elviselése. Az egynsúlyra törekvő biokémiai folyamat ezt pár év alatt elvégzi, bár az első 30 nap - a tapasztalatok alapján - nagyon kemény. Jézus pl. ami után a nép közt járt (és együtt mulatozott bűnösökkel) 40 napra ment böjtölni a pusztába. Ott nem volt bőség, és az imája hasonló volt ahhoz, amit ma "mindfulness"-nek nevezünk (keresztényeknél ez a kontemplatív ima, buddhistáknál a meditáció, de az iszlámban is van hasonló).
Ha valaki "ilyennek marad", az attól van mert nem böjtöl s imádkozik, és a boldogtalanságának érzetét élvezetekkel enyhíti, ami tovább rontja az állapotát.