fénysebesség 10%-ig számolva (relativisztikus sebességhez közeli érték, de nem túl közeli): 3 055 988,30 s /60 s/60 ó/24 ó= 35,3 nap, amíg egy 1G-vel gyorsuló űrhajó eléri a fénysebesség 10%-át, elméletben, a relativisztikus torzítást nem figyelembe véve.
(és, ilyen sebességél az is képbe jön, hogy mit okozhat pl, egy egészen kis meteor, vagy űrszemét, ha az útjába kerül bárminek..)
Nem relativisztikusan számoltam, mert hirtelen nem is gondoltam arra, hogy 1g gyorsulással is ilyen hamar ennyire megnőhet a sebesség. Csak 10 perccel később esett le a tantusz . . .
Egyébként a helyes relativisztikus számolás szerint valóban nem lehetetlen 6 év sajátidő alatt odaérni.
De hát a dolgot ez se teszi csábítóbbá, reálisan megvalósíthatóvá még kevésbé.
Ami még itt képbe jöhet: ha az emberiség majd épít egy ilyen képességű űrhajót, akkor az jó eséllyel olyan kockázatos lesz, hogy a Föld közelébe se jöhet, mert ha neadjisten valami megpukkanna a rendszerben, akkor abból olyan szép nagy tűzijáték lehetne, hogy az jobb a Földtől távol (extrém mennyiségű "kezelt" energia szabadul el kontrollálatlanul). Kicsi valószínűség - extrém kár.
Nem adtad meg, hogy az űrhajó sajátidejében van a 6 év vagy földi időben. Ha elég gyorsan halad az űrhajó, akkor akár 6 év sajátidő alatt is megteheti a tíz fényévnyi távolságot, mivelhogy az űrhajó rendszerében a megteendő út is hosszkontrakciót szenved: nem tíz fényévet kell mennie a célig.
Ami természetesen nem igaz. Csak akkor volna így, ha fénysebesség fölé gyorsulhatna az űrhajó, ami lehetetlen, a valóságban ennél nagyságrendekkel több időre volna szükség.
Tartósan az ember aligha élhet súlyos károsodás nélkül 1g-nél lényegesen nagyobb terhelés mellett. És a 10 fényévnyi út kb. 6 évig tartana akkor is, ha az első felében nagyrészt 1g-vel gyorsítana, majd a második felében nagyrészt 1g-vel fékezne. (A fel meg leszállás nagyobb gyorsulású rövid időtartamaitól most eltekintve.)
Ennyi idő alatt az összezártság, a mozgáshiány okozta mentális elfajulások, az izomrendszeri leépülés, a táplálkozási zavarok mellett számolni kell nagy kozmikus sugárzási ártalmakkal is. Még a Mars-utazás pár hónapja, egy éve alatt is ez az egyik legnagyobb kockázat. Jórészt ennek megoldatlansága miatt nem fogtak bele eddig komolyabban, noha a holdra-szállás idején a NASA még 1982-re jósolta.
És az Alfa-centauri a legeslegközelebbi bolygórendszer, arra pedig nagyon kicsi az esély, hogy épp abban találunk bármi, számunkra élhető környezetet. A többi közeli rendszer pedig már legalább emberöltőnyi útra esik.
Itt a Földön valami apokaliptikus katasztrófának kellene történnie ahhoz, hogy az emberiség ilyen tortúrákra kényszerüljön.
És akkor még nem is beszéltünk arról, micsoda mennyiségű energiára kellene hozzá, hogy egy megtelepedni képes kolóniát és felszerelését szállító űrhajót gyorsítson meg fékezzen éveken évtizedeken keresztül.
Ettől sokkal egyszerűbb, kellemesebb, olcsóbb, veszélytelenebb dolog, élhetően tartani a Földet. Ráadásul még érdekesebb változatosabb tevékenység is, nem ennyire egyirányú utca. Aminek során visszafordíthatatlan expedícióra kell vállalkoznia mindenkinek, aki túl akar élni.
És én nem vagyok annyira pesszimista a Földi élet hosszú távú fennmaradását illetően, mint a zöld aktivisták. Szerintem bármi éghajlati változás, túlnépesedés, környezetrombolás, háború, vagy energiaválság sokkal tűrhetőbb körülménynek látszik, mint bármi csillagközi migráció. Arra legfeljebb végső elkeseredésében szánná rá magát az emberiség.
Nem azért, de napjainkban az atom erőműveket bezárják, és a lignit bányákat megnyitják !
Az agylágyulás nem kíméli a bölcs vezetőket sem, az őket hatalomrajuttató polgárok meg gyakran nem is értik mivel szédítik őket, mert lusták utánanézni...
De előbb utóbb tarthatatlanná válik a kollektív idiotizmus amikor az igéretek nem válnak be, csak az elszegényedés réme lebeg az emberek feje felett.
Mióta megtudtuk, hogy még a legközelebbi bolygórendszerek is mennyivel messzebb vannak a számunkra beutazható távolságoknál, azóta nem tekinthetünk reális lehetőségként egy kozmikus költözködésre.
Kissé pesszimista vagy.:o) Ha visszatekintesz az utolsó 3 - 400 év tudományos és technikai fejlődésére, feltételezve, hogy még néhány ezer évig ez lesz a trend, akkor szerintem még bármi megtörténhet, akár a távolabbi csillagok meglátogatása is. Folyamatosan nyitogatjuk az ajtókat és mindig találunk valami csodálatos dolgot mögöttük.
Nekünk egyedül az élet földi lehetőségi érhetők el, józanul csak azokra támaszkodhatunk.
Mióta megtudtuk, hogy még a legközelebbi bolygórendszerek is mennyivel messzebb vannak a számunkra beutazható távolságoknál, azóta nem tekinthetünk reális lehetőségként egy kozmikus költözködésre.
Csillagászattal se azért foglalkozunk, hogy úti célokat keressünk.
Úgy van. A legdélebbi csillagkép (a neves benzinkomponens helyett). Ami egyben azt is jelenti, hogy onnan nézve a Föld antarktiszos oldala látszik. Azaz ha én LHS 475 b-lakó lennék, akkor lehet, hogy nem támogatnám, hogy expedíció induljon abba a csupajég-csupavíz világba. :o)
Azt nem tudjuk, most mit csinál. Hiszen a most hozzánk érkező fényét 13,47 milliárd évvel ezelőtt sugározta ki. Csak feltételezhetjük, hogy az első csillaggenerációi mind kihunytak már, s legfeljebb a későbbiek éghetnek még.)
Egyébként az ideérkező fényük útközben annyi vöröseltolódást szedett össze (az Univerzum tágulása miatt), hogy már jócskán az infravörös tartományba esik. Ami a Webb fő észlelési tartománya.
Elképesztően nagy fényerejű és nagyon régi galaxisokat talált. Az egyik 350 millió évvel a nagy bumm után keletkezett, korábban minden eddig ismertnél.
