Ma a világon mind politikai, mind gazdasági, mind katonai téren tényező: Kína.
Magyarország is érintett: ingatlanpiacon a kínai vásárlók ( még ha most szünet is van e téren ), Belgrád -Bp vasútvonal, Fundan....úgy tűnik,. az USA is kénytelen átengedni a világ vezető hatalmának szerepét Kínának.
Vajon lesz háború emiatt? Hogyan érint ez minket itt Európában és Mo -on?
Bár egy 2022-es strasbourgi ítélet szerint nemzetközi emberi jogi egyezményeket sért a Kínának történő kiadatás, a magyar kormány mégis kiadatási egyezményt kötött Kínával.
Ellentétben mondjuk Thaifölddel, mellyel 2021-ben kötöttünk ilyen megállapodást, kevés magyarországi bűnelkövető menekül Kínába, úgyhogy ez a megállapodás inkább Kína érdeke volt.
Tehát pl., hogy a témához konkrétan is kapcsolódva megvilágítsam: usak pénzelte terroristacsapatok(ujgurok előnyben) robbantgatják szerte-széjjel a kínai Belt and Road új selyemutat.
Nyilván azt mondják be, hogy csúnya kommunista diktatúra, de ez nemcsak nem igaz, hanem kurtára nem is érdekli őket(jó-rossz mese a tömegnek), a lényeg, hogy nehogy valaki erősebb, gazdagabb, hatalmasabb legyen őnáluk. Azt szétverik. Akárhogy, akárkivel, aki éppen vállalkozik, az ideológiája pont le van xarva.
Dokumentáltan ők futtatják az egész Isis-t, sőt, nagyjából minden terrorszervezet CIa fizetési listán van. Ezeket a évtizedes, százéves terveket gyakorta publikálják is, szabadon olvasható megannyi. A szíriai projektet úgy hívják, Operation Sycamor.
Én is ezzel próbálkoztam fiatalabb koromban, nemrég jöttem rá, hogy ezért nem érthetőek egyes dolgok. Ugyan minek támogat ugyanazon pénzforrás teljesen ellenséges vagy legalábbis egymást ütő ideológiákat? Mert ez mindegy. A lényeg, hogy harcoljanak azért, amit ők akarnak. Ez pedig a pénz, erősforrások - a hatalom.
Ugyanazok a családok uralkodnak többszáz éve. Nem én szemlélem így, hanem tény. Ursula pl. egy ilyen német-angol rabszolgatartó pénzcsaládból való. A Builderberg teszi pozícióba.
Valahogy úgy nézed a történelmet, minha lenne egy állandó, céltudatos, fix célokért küzdő szervezet, ami kitartóan dolgozik ismeretlen célokért. Mindig igyanaz a kör, ugyanazon ismeretlen célokért.
Én inkább úgy gondolom, hogy változó érdekszövetségek, célok, ideológiák követik egymást, és képviselnek mindenféle érdeket, célt, jót, rosszat, jól vagy rosszul. Nincs vezérfonal, nem ugyanaz lappang a háttérben.
Európában világosan diktatúra van. Egyre szorosabbra fogott gyeplővel. Felelős soha nincs, mert a valódi hatalom rejtőzködik és egyébként sincs senki, aki elszámoltassa. Nincs ilyen a rendszerben.
Hogy minek látszik, az egy másodlagos, felszíni kérdés. A valódi hatalom céltudatosan dolgozik a céljai eléréséért. Nem mindig sikeres, viszont kitartó. Többszáz évekre tervez. Ukrajnába jelenleg berogygantak, de megszerezták végül Szíriát is. Korábban ott is beroggyantak. Csak soha nem adják föl. Sajnos.
Ebből vuszont egyenesen következne, hogy a diktatúra a jobb megoldás, mert ott legalább látszik, kié a felelősség.
Az elképzelésed ellen szól, hogy akkora marhaságokat csinál a vezetés, amiről nehezen elképzelhető, hogy értelmes döntéshozók (akár rejtőzködnek, akár nem), ezt akarnák. Inkább látszik elszabadult hajóágyúnak az egész. Lehet, hogy egy rejtőző elit érdeke volt ilyen rendszer megalapozása, de nagyon úgy néz ki, hogy ami létrejött, az önjáró hülyeség generátorrá vált. Meglazult felette minden kontroll. Se az összeeskövéselmélet szerinti rejtett, se a névleges demokratikus kontroll nem működik rendesen.
Megválasztanak felelős pozíciókba gyenge képességű embereket, akik képtelenek használható saját elképzeléseket kialakítani. Arra mennek, amerre a média tereli
Innentől teljesen egyetértek. Pontos megfigyelés. De az oka nem ez, eleve nem lehet ez:
az elsődleges oka, hogy a demokrácia félrecsúszott. Azt az elvet, hogy minden ember egyenlő,
Nincsen semmi ilyen elv meg demokrácia. Oligarchia. Többszáz éve ugyanazok a családok uralkodnak és döntenek. A hülyéket könnyebb irányítani, ilyen eccerű. Azért az űjságból tájékozódnak, mert nem döntenek el semmit és ott kapják az utasításokat.
Ennek szerintem az az elsődleges oka, hogy a demokrácia félrecsúszott. Azt az elvet, hogy minden ember egyenlő, nem célszerű kiterjeszteni arra, hogy a buta ember véleménye is ugyanolyan értékes. Az EU-ban pedig pont ez történik. Megválasztanak felelős pozíciókba gyenge képességű embereket, akik képtelenek használható saját elképzeléseket kialakítani. Arra mennek, amerre a média tereli őket. Annak pedig szintén nincs felelős véleménye, nem számol következményekkel, jóemberkedik, ostoba ideológiák mentén, vonalasan próbálja nevelni a népet.
A tehetségtelen vezetők pedig mindent tönkretsznek, amihez hozzáérnek. Legyen az migráció, energiapolitika, ipar, külpolitika. Bigottak, korlátoltak, kompromisszum képtelenek, veszedelmei a Földnek.
Pusztán azért csinálták, hogy ne legyen infláció. Aztán meg negatív reklám. De nagyon minőségi cuccokat is (pl. megannyi "nyugati márkát"- itt csak címkézik) gyártanak.
Ezt mondja, többek közt, a kínai prof az interjúban, hogy : Európa - sok zaj, de nem jutnak semmire. Mi pedig megolduttunk megannyi környezetvédelmi problémát.