Keresés

Részletes keresés

tuktikka Creative Commons License 2021.06.08 0 1 35

Orbán változhat.

Rajongói követik.

Előzmény: pici mici a pók (34)
pici mici a pók Creative Commons License 2021.06.08 0 1 34

Ismétlem: Moszkvát nem lehet "ütni". Ezt bele kéne verni mindenkinek a fejébe.

 

 

Orbán 2002 és 2010 között is rendszeresen bírálta Oroszországot és magyar kormányt, amiért az szerinte egyre jobban közeledett az országhoz. „Most ez nem katonai megszállást, hanem gazdasági érdekszférába sorolást jelenthet. A kormány ezt a veszélyt vagy nem érzékeli, vagy nem aggasztja, sőt, mintha elő is segítené ezt a veszedelmes folyamatot” – mondta a Fidesz elnöke 2007-es évértékelőjében, amikor arról beszélt, hogy a Gyurcsány-kormány a túlzott orosz befolyás irányába halad.

Akkoriban még ajtót is szeretett volna mutatni az oroszoknak: a Fidesz 19. születésnapi partiján kijelentette, hogy „mi az ajtót a Nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy ezek a dolgok visszamásszanak az ablakon.”

Orbán a következő évben is kifejezetten aktív volt Oroszország bírálatában: amikor 2008 februárjában Gyurcsány Ferenc aláírta Putyinnal a Déli Áramlat gázvezeték magyar szakaszáról szóló megállapodást, Orbán rögtön kemény közleményben reagált. „A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen. A magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen. Tíz évre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal a 21. századot és a magyar nép és a teljes Kárpát-medence életét döntően meghatározó kérdésben: az energia kérdésében” – írta akkor. Majd országjáró körútján az alábbiakat mondta:

 Amikor pedig az oroszok 2008-ban lerohanták Grúziát, Orbán azt mondta az Inforádióban: „Olyasmi történt, amely a hidegháború vége óta nem fordult elő. A nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt.”

Előzmény: Prof. dr. Notebook (13)
dave_dömper Creative Commons License 2021.06.08 0 1 33

Úgy gondolom, hogy a V4 - ből a V3 és könnyen lehet, hogy maga Ukrajna is csak annyit közölne veled,

hogy "Ez aztán igen, ez maga a csodafegyver, de tán jobb lenne esetleg, ha a saját farkával felfegyverkezve szíveskedne csapkodni a csalánt."

 

Ahogy ezt a kis "szösszenetedet" végigböngésztem, az jutott eszembe, hogy ha elég vodkácskát kapnál

vacsora (helyett) még képes is lennél nekiindulni és Vlagyivosztokig meg sem állani. Reszkess Japán !!!.

Előzmény: Joe Blake (31)
dave_dömper Creative Commons License 2021.06.08 0 0 32

Ezt még annak idején a "Foxi Maxi"-n szíhatta volna magába a Nagy Vezér (már ha egyáltalán tisztában

volnál azzal, hogy mi takart ez a veretes intézménynév. Ehhez persze már elég korosnak kellene lenned

Előzmény: Janulusz (30)
Joe Blake Creative Commons License 2021.06.08 -1 1 31

Összefog a V4 Ukrajnával és együtt lerohanják az oroszokat. Több éves állóháború alakul ki, lövészárok rendszerekkel. Ezzel mindenki jól járna, gigaüzlet a hadiiparnak, szépen fogyna az európai fiatal lakosság a keleti fronton és a felszabaduló ingatlanokba jöhetne rengeteg migráns betelepülő. Álomjövő lenne üzleti szempontból, profit a hatodik hatványon. Biden örömtáncot járna a Wall Street-en.

 

 

Előzmény: Prof. dr. Notebook (-)
Janulusz Creative Commons License 2021.06.08 0 1 30

Viktor is ütötte Moszkvát, mert Putyin pincsijei elszaporodtak. És veszélyben volt a Kárpát-medence ! Mert ki lettek rúgva az ajtón, de másztak vissza az ablakon. Pedig egyszer haza is zavarta őket Moszkvába. :-)))))

dave_dömper Creative Commons License 2021.06.08 0 0 29

"akkor a zorosz most nem is maci, hanem erdő ?"

 

Bizony, bizony, méghozzá nem is akármekkora. Eccer keress rá az internetes google kereső útján, és ha megtalálod a Transz-Szibériai Expressz története c.linket és szánsz rá kellő időt, hogy mecsoda méretű

erdők akadnak arrafele, (úgy Irkutszk-on túl), ahol az igazi Szibéria kezdődik és amelyről maga az orosz

úgy vélekedik, hogy-idézzem : "Szibéria, az nem Ázsiában, hanem Szibériában található" (sokatmondó).

 

A megélhetési fa-gyüjtők tárgyában meg csak annyit, hogy maga Szibír, nem tartozik a Föld-kerekség

legsűrűbben lakott, leglátogatottabb pátriái közé, igen sok "még kiadó fagyűjtő státusz" akad arrafelé.

 

"ps. nem ütik, csak keményednek az eddig rugalmas határok."

 

Erre már akadt példa a történelemben. Megtanulta ezt Napoleon az 1812.-i hadjárata során, Moszkva

városa és a Berezina folyó között elterülő néhány-ezer kilométernyi - meglehetősen kietlen - területen.

Azután ugyancsak tanulták a németek is 1941 - 44 között Moszkva / Sztálingrád és az Ararát, valamint

a Bug folyó között is, úgy jó másfél-kétszer akkora távon - területen, mint Napoleon. Igaz, ők már nem

lóháton ülve, vagy éppenséggel gyalogszerrel (mint a Francia Császári Gárda), hanem gépesítve jártak.

 

De persze az is és nagyon is igaz, hogy mindkét alkalommal rengeteg orosz civil és katona élete árán.

Előzmény: macmester (17)
Prof. dr. Notebook Creative Commons License 2021.06.08 0 1 28

Khroushtscheff (Budapest eltiprása, 1956)

Ezek tiprási mániában szenvednek. Putin Csecsenföld fővárosát tette porrá, rommá. Vágya ilyesmire most sem csökkent.

Előzmény: Prof. dr. Notebook (27)
Prof. dr. Notebook Creative Commons License 2021.06.08 0 2 27

Brezsnjeff se volt kulonb. (Prága eltiprása, 1968).

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (26)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.06.08 0 0 26

Nekem semmi bajom Oroszországgal, abszolut semmi, és Putyinnal se lenne, csak Putyin - t nem bírom. Putyin az első orosz államfő akit közelebbről ismerek, ja a Történelem kezdete óta, más orosz vezetőkről sokkal halványabbak az ismereteim, de esse ismerem túl jól, de ez nem tetszik.

Prof. dr. Notebook Creative Commons License 2021.06.08 0 1 25

Csalt, bukott. Három éve halasztják a perét.

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (22)
Tudatmódosított harkály Creative Commons License 2021.06.08 0 0 24

Akkor annyi a feltámadásnak. Jobb híján majd ás aki akar.  XDDD

Előzmény: Manic Miner (7)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.06.08 0 0 23

Oroszország pont olyan mint egy kivágott Erdő, - ilyen modern stilusban..:((((

Előzmény: macmester (17)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.06.08 0 0 22

Google:

 

Matyi Dezső vállalkozási elve: „Minden napomat az határozza meg, hogy jobbá tegyem a világot” igen szimpatikus...SŐT..

..TÉNYLEG,  s akkor mi a  baj ..:D

robopassmeet Creative Commons License 2021.06.08 -1 0 21

Csak nehogy visszaüssön:-)

Előzmény: Prof. dr. Notebook (-)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.06.08 0 0 20

Guglizom - Dezsőt -, újszülött vok- sorry..

Előzmény: Prof. dr. Notebook (19)
Prof. dr. Notebook Creative Commons License 2021.06.08 0 0 19

Gondolj a hírhedt Matyi Dezsőre is (Szül. helye: Maty község, Baranya)

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (14)
Pomber Béla Creative Commons License 2021.06.08 -2 1 18

Ez olyan orosz rulett játék.

 

Bejött nekik. Igaz, nem volt nagy kockázat, elvégre ismert technológia.

Előzmény: Janulusz (3)
macmester Creative Commons License 2021.06.08 0 1 17

 "A Medve haragszik az Erdőre, de az Erdő nem tud róla."

 

akkor a zorosz most nem is maci, hanem erdő?

 

és mi van ha jönnek a megélhetési fagyűjtők, volt erdő, nincs erdő.

 

:)

 

ps. nem ütik, csak keményednek az eddig rugalmas határok.

Előzmény: dave_dömper (16)
dave_dömper Creative Commons License 2021.06.08 0 0 16

Erről annyit, hogy van egy nagyon régi és nagyon népi ihletésű orosz szólás - mondás, ami felettébb szemléletesen érzékelteti a mindenkori orosz hatalom és úgy általában az orosz nép ez-irányú tűrő-képességét, respektíve nyugodt - megfontolt bölcsességét. Ez a szólás-mondás - magyarra fordítva - valahogy úgy szól, hogy :

                                                "A Medve haragszik az Erdőre, de az Erdő nem tud róla."

 

Bár éppen eléggé elvont a mondanivaló megfogalmazása és erős asszociatív képesség szükségeltetik

ahhoz, hogy valaki pontosan értse, illetve, hogy  képes legyen átültetni a lényegét a napi közbeszéd

által használt formai és megszokott stíláris térfélre, azért - némi töprengést - gondolkodást követően - így is kihámozható belőle a vulgáris lényeg, amely szerint :

 

"Egy igazi óriást egész nyugodtan lehet bacogatni, az nem vesz arról tudomást, hogy egy

 

 törpe műsorozik körülötte, ezért úgy tesz, mint aki a füle botját sem mozdítja.".

 

Előzmény: Prof. dr. Notebook (-)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.06.08 0 0 15

1 vigyori, de ..VÉKONY. :-))) már Putyin sem igazi..

Előzmény: nagyanyo5:1 (10)
Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.06.08 0 0 14

"matyi" szóra gondoltál, az sem áll távol a csalástól

 

 

Ott van csak pont ellenkező irányban, "matyi" helyre teszi a dolgot, bosszúálló 3x veri vissza..a muttyitt..és MINDEN rendbe jön..

Előzmény: Prof. dr. Notebook (6)
Prof. dr. Notebook Creative Commons License 2021.06.08 -1 0 13

Ismétlem: Moszkvát nem lehet "ütni". Ezt bele kéne verni mindenkinek a fejébe.

Manic Miner Creative Commons License 2021.06.08 0 1 12

dehogynem, mivel a nyugat megtagadta jézust, ezért jézus most kínát fogja megtéríteni, és eljön az aranykor ott is.

biztos azt hiszed, hogy viccelek, de orbán főpapja (németh sándor) ilyesmi teológiát vall

Előzmény: Watchdog (11)
Watchdog Creative Commons License 2021.06.08 0 0 11

...a magyarokra és kínára a némethsanyi és matolcsy-féle JÓLÉT ÉS ARANYKOR VÁR!!!

 

Kínára nem.

Előzmény: Manic Miner (7)
nagyanyo5:1 Creative Commons License 2021.06.08 -1 1 10

De lehet, csak Putyin ezeken mindig elmosolyodék:DDDD

Előzmény: Prof. dr. Notebook (9)
Prof. dr. Notebook Creative Commons License 2021.06.08 0 0 9

Én nyelvileg tekintem a kérdést. "Ütik Moszkvát"? ez felháborító képtelenség. A világ legerősebb hatalmát, hazánk legnagyobb barátját nem lehet "ütni".

Woodoo - Woodpecker Creative Commons License 2021.06.08 0 0 8

Az első talált, a "mutyi" -ból deriváltam..ami ha nem is épp csalás, hanem valami ami viszont nagyon megközeliti de még nem épp az, valahol a csalás és ámitás közötti..

Előzmény: Prof. dr. Notebook (6)
Manic Miner Creative Commons License 2021.06.08 -1 2 7

a nyugatnak annyi, vége. erkölcsileg (elhagyták Jézus urunkat) és gazdaságilag is (aki elhagyja Jézus urunkat, arra rosszlét vár).

de a magyarokra és kínára a némethsanyi és matolcsy-féle JÓLÉT ÉS ARANYKOR VÁR!!!

XD

Prof. dr. Notebook Creative Commons License 2021.06.08 0 0 6

"motyi"? Talán a "mutyi" kifejezést újítottad meg, de lehet, h. a "matyi" szóra gondoltál, az sem áll távol a csalástól.

Előzmény: Woodoo - Woodpecker (5)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!