Vitamentes topik, léleképítő agóra misztikus témájú kérdések, beszélgetések számára:
Babérkoszorú - az ókori görögöknél a dicsőség és érdem jelképe. Az ókori olimpiai játékok és a halottkultusz kapcsolata.
Mit jelent a kagyló a kereszténység szimbolikájában?
"Jelképek erdején át visz az ember útja" Baudelaire
Wassula prófétanő tanitást kapott a benne lévő " istentől " : Mária Isten anyja !
Ez volt reggel.Aztán amikor megjött az iskolábol a 11 éves fia benézett anyjához a szobájába és ezt kérdezte : Ugye Szüz Mária Istennek anyja ?
Aitán sietett tovább.A ledübbent anyuka felment hozzá az emeletre a szobájába és azt kérdezte hogy honnan hallotta kitől tanulta ezt hogy Mária Istennek Anyja ? De a fiu elcsodálkozott hogy anyukám én nem voltam a szobádban nem is értem a mondatot csak most akartam bemenni hozzád hogy köszöntselek megjöttem
Ugye milyen érdekes ?
Egyes fontos élethelyzetekben mi emberek a sugalmazottság ihlet állapotába kerülönk sőt olykor tudatfeletti automataként megtörténik velünk ami Isten szerint LÉNYEGES !Ez nem hipnozis ! Messze szakrálisabb annál !
"A magyarság számára a szarvas szakrális állat, az örök megújulás, a Nap, illetve Krisztus szimbóluma, a hosszú életnek és a hallhatatlanságnak jelképe, mivel megkeresi az élet forrását és iszik annak vizéből. A bőség és a teremtő erő , a gyorsaság transzcendetális tulajdonságok hordozója : Ő a magyarság egyik lélekvezető állata, ezenkívül ismeri a gyógynövények és az örök ifjúság titkát is …
A szarvas a mozgásnak, hódításnak az Életnek a szellemiségét hordozza magában."
Valószínűleg egy gyenge, beteg ember lenne a mágikus realista írásom egyik főhőse, aki ágyhoz kötve, látomások útján válna a magyar nép segítőjévé. Testi levertsége megtestesítené a magyar nép nyomorúságát, hányattatott sorsát, de álmaiban egyszer csak megjelenne a hős magyar ifjú képe, akinek háta mögött a nap tündököl, és fényt vet élete útjára. a fiú valóban meg is születne az írásomban, életét csodák kísérnék, és a későbbiekben a fiatal vitéz fiú ("Csaba királyfi") tanácsadója, sámánja lenne ez a gyenge, ágyhoz kötött, de látomásos ember, hogy harcaiban spirituálisan segítse az ifjút, aki adott időben népünk megmentőjévé válna.
A csodaszarvas agancsa különböző színárnyalatokban tűnhetne fel egy mágikus realista írásban, fény-árnyék, világos, sötét színárnyalatokban, érzékeltetve a nap útját az égen, a napszakok, lelki hangulatok változásait, az az átélt idő minőségét: rosszul megélt napok, jó célra fordított idő. Természetesen megjelenne az írásban a varázslat, a jótékony, csodatévő erő, amely úgy állna az ember szolgálatában, mint a hétköznapi életben a szomjat oltó víz, vagy a vadon termő madársóska. A sárga falevelekkel borított erdőn feltűnő szarvas jelképezhetné a halált, mivel a magyar népi kultúrában a sárga hagyományosan halált jelző szín.
Egy magyar mitologikus regényben feltűnhetne és külön jelentéstartalmat hordozhatna a magyar népművészet szimbolikája is.
Ha egy tipikusan a magyar őshagyományokból merítő, mágikus realista regényt, novellát írna valaki, azt gondolom, a magyar mondavilág jelképeit kellene felsorakoztatnia: csodaszarvas, csillagösvény, turulmadár, Lehel kürtje, stb. és az ezekben rejlő titkos üzeneteket feltárnia.
A bolond kútásó csinált már száz kutat is - ezeret is. Az ásója elébb karcos földbe vájt, aztán lágy agyagba, s aztán tocsogott és locsogott. Volt úgy, hogy sziklát is kellett csákányoznia, de csinálta, vágta, repesztette, ameddig nem tocsogott és locsogott. Ilyenkor a kútásó felnézett a sötétből, kicsit elvakította a becsillanó kerek égdarab, de mit sem törődött vele, elkiáltotta magát: víz! Az emberek meg örültek a víznek, akkor is, amikor szikes réteken pár méter mélyről kiáltott, sakkor is, amikor várudvarok közepén mélységes mélyből bugyborékolt föl a kiáltás: víz! Becsülték a kútásót, pénzt adtak neki, frissen sült pogácsát, fekhelyet, kalaplengetést. Dehogyis nevezték bolondnak! Akkor kezdték bolondnak nevezni, amikor se szó, se beszéd, abbahagyta a kútásást, kifeküdt egy kerek rét közepére, karját a tarkója alá illesztette, és naphosszat bámulta az eget. Sokan keresték, mondták, kút kellene nekik, de a kútásó a fejét rázta fektében.
- Elég kutat ástam már - mondta -, embermagasságút is meg olyant is, amiben elfáradt a hangom, mire fölért. Most már valami mást akarok.
- Mi mást? - kérdezték tőle.
- Mi mást akarhatnék csinálni? Hát kutat!
Az emberek meg összesúgtak, összebúgtak.- Bolond ez, bolond - mondogatták -, azt mondja, nem akar kutat ásni, meg hogy kutat akar ásni. Bolond ez!
A kútásó meg csak feküdt naphosszat, karja a tarkója alatt. Akkor már úgy hívta az egész világ: a bolond kútásó. Azok is, akik az ő kútjai vizét itták.De egy szép napon felkerekedett a kútásó, hazament a szerszámaiért. És nekilátott a munkának. Na, de ki hallott már olyat. Futottak is szerteszét a hírvivők.- Egészen megbolondult! Ássa a levegőt.Nosza kirontottak a rétre, körülállták, hahotáztak. De lassan-lassan torkukra forrt a nevetés.Mert jól látszott, hogy a kútásó szerszáma nyomán nagy darabok hasadnak ki a levegőből, s lám, egyszerre csak a kútásó elindult fölfelé. Csákányozott és lapátolt, kalapált és vésett, a köralakú lyuk egyre mélyült, a kútásó egyre magasabban dolgozott. Átvágta magát a sűrű levegő-rétegen, felhők szikláit véste önfeledten, s ment, ment csak egyre följebb, fénylő porok,csillagdarabok szitáltak, hullottak az égi kútból a földre. Lassan-lassan már alig látták, kicsik is pont lett a kútásó, de azért a hang jól lehallatszott, mert biztos tocsogott és locsogott már odafönt, és a kútásó kiáltott, ahogy szokott, örömteli hangját megpengette égi kútjának kürtője. De hogy mit kiáltott, nem értette senki.
- Mit kiáltott, mit kiáltott? - kérdezgették izgatottan, de ekkor a kútásó vésője az utolsó méhszárnyvékony hártyát is átszakította, az égi kút feneke beszakadt, s kútja fenekéről belezuhant az űrbe, száguldott, kisebbedett, aztán fölfénylett, mint egy megszülető csillag. A kúton meg sohasem látott fényesség ereszkedett a földre, a rét füvei ragyogtak, mint a smaragdok. Az emberek eltakarták szemüket.
- A bolond kútásó, a bolond kútásó! - hajtogatták.
A kútásó meg azóta is fényesen csillogva repül az égen, galaktikákat, tejutakat és naprend-szereket hagy el, s tudja, hogy most már van hova gyűlniük az embereknek hosszan tartósötétségek idején.
Ennek az irodalmi műfajnak egy másik elnevezése: mágikus realizmus. Korunk egyik divatos szépirodalmi műfajának tekinthetjük. (Latin- Amerikától Törökországig találhatóak jeles irodalmi képviselői a műfajnak, beleértve az orosz írókat is.)
Hagyománya ennek a műfajnak, oly módon szerintem nincs nálunk, mint Oroszországban. De a kortárs magyar irodalmat, megmondom őszintén, nem ismerem.
Magamat mágikus realista írónak tartom, de én csak egy amatőr vagyok, és rám "íróként", elsősorban az orosz írók lelkülete hatott.
Írtam egy angyalos regényt korábban, főként az angyalos topikba (Angyalok és jeleik) pakolásztam fel annak idején, az egy tipikus mágikus realista regény Kovács Árnyaskáról, akinek az Úr 1881. esztendejében megjelent egy angyal. A regény a Monarchiában játszódik, mivel ez kedvenc történelmi korszakom, de kevés benne a történelmi utalás.
Ezt követően egy a könnyező Madonnát ábrázoló ikonról írtam egy mágikus történelmi regényt, ez pedig az Ikontisztelet c. topikban olvasható. Az ikon végigvonul a XVIII.-XX. század történelmén, a Monarchia, (Felső-Magyarország és Galícia) valamint Oroszország egyes helyszínein. Még egy fejezetet lehet, hogy megírok majd Lembergről (Lwow) is, de közben egy sci-fi regényt is elkezdtem írni, amit már te is ismersz.
De lelkületemnél fogva, én úgy érzem, alapvetően mágikus realista íróként tudom leginkább elmondani a történeteimet.
"Töredékesség és teljességigény" egy tanulmánykötet címe, amely az irodalom és a mitológia kapcsolatát érdekes módon láttatja. A huszadik századi mitologikus orosz szépirodalom bő tárháza a témának, a szerző, Goretity József, ebből merít.
Sajnos pdf-ben nincs fent a kötet a neten, csak egy rövid szemelvény formájában tudom ajánlani.
A témát kutató orosz írók felvetései is megtalálhatóak a könyvben. Ezek egyikét idézem most:
"A szimbólum a legteljesebb kifejeződést a mítoszban kapja, s ennek következményeként a mítosz mindig szimbolikus, a szimbólum mindig mitikus." ( Koszarjov)
A nemzetek állatövi és bolygó tulajdonságait azok hosszú időn keresztül, tartósan megfigyelhető viselkedése határozta meg, amit mások ítéltek oda nekik.
A bolygók mit jelképeznek ? Erről nem én döntök se a székelyek hanem a CSILLAGTÖLCSELET tudósit közhasznu neve az asztrologia.Ez világméretü közmegegyezés
A csillagbölcselet szerint a Szaturnusz balszerencse isten büntetése J E L K É P E !
A Jupiter királyi jellegü : szerencse jutalom ilyesmi :))
A bolygók SEMMIT se csinálnak csak jelképeznek.Amiképpen az öra sem csinálja az időt csuk mutatja az idő már akkor létezett amikor az ótát még fel sem találták ! :)))
