Hát én soha egy tanárt se szólítottam elvtársnak. Tanár úr, vagy tanárnő volt az általánosan elvárt megszólítás, Budapesten, gimnáziumban, a hetvenes években.
Engem nem próbáltak „átitatni”, bár kétségtelenül mondták párszor, hogy egy ilyen okos fiúnak ott lenne a helye a KISZ-ben és még az előnyeit is felsorolták. De mivel mereven elzárkóztam, nem nagyon erőltették. Nálunk a többség nem volt KISZ-es. (Vagy igen, de én nem tudtam róla. Egyszerűen az én társaságomban ez nem volt téma.)
A katonaságnál olyan helyre kerültem (eszükbe sem jutott holmi bokorugrókhoz vinni, bár az nagy szívás lett volna), ahol a nem igazán megbízható harcosokat őrizték, akiknek azért nem kevés sütnivalójuk volt. Annyira ki akartak velünk baszni nem megbízhatókkal, hogy az első saját lakásomtól, két buszmegállónyira (tíz percre gyalog), vittek be.
Talán egy KISZ tag sem volt a sorozottak közt (ott sem volt téma), de mégis az alapkiképzés után gyakorlatilag minden nap hazamehettünk, csak akkor nem, ha valami fegyelmezetlenség volt a rovásunkon. (Annyira hazamehettünk, hogy volt országos riadó, mikor egy sofőr, két relés és két rádiós volt benn az egész körletben, meg az ügyeletesek. Abból nagy botrány kerekedett, de minden csoda három napig tart. Az is kb. addig tartott, míg nem mehettünk ki.) Kajánál háromféle menüből választhattunk, és porcelánból, normális evőeszközzel ettünk. Enni akkor mentünk, mikor akartunk, természetesen egy adott időn belül. Ugyan néhány kis mitugrász őrmester eleinte próbálkozott, hogy alakzatban, meg minden, de akkor inkább nem mentünk sehova. És mi nyertünk, őt (őket, ketten voltak különböző időpontokban) baszták le, nem minket. Na azok lehet, hogy KISZ tagok voltak, mert azt hitték, abból lesz előnyük, ha azok lesznek. És hát ugye ott is volt az a szép egyenruhájuk mint komoly előny.:))) (Komolyan, egyszer kajánál kérdetünk egy patkányt /úgy hívtuk az őrmestertanulókat/ mi a faszé jó itt szívni nekik? Azzal kezdte, hogy ott van a szép ruha....)
Ezzel együtt a zászlóalj politikai tiszttel egy fiatal századossal voltam a legjobb haverságban a bajtársaimon kívül (tegeződtünk is viszonylag rövid idő után), én festegettem neki az ünnepségekre plakátokat, feliratokat. Bármikor hivatkozhattam rá, ha valami kis szar senkiházi őrmester szívatni akart. Egyik se merte mondani, hogy nem fontosabb a százados melója, mint amit ő talált ki. Sőt, egyszer a századparancsnok hadnagyot is magához rendelte, mikor egy mondvacsinált ürüggyel nem akarta megírni a könyvem egész hétvégére. Ott előttem mondta neki, hogy hadnagy elvtárs, tíz perc múlva itt legyen az a könyv megírva mostantól, kedd reggelig! Mozogjon! Nagy égés volt a hadnagynak, utána nem is nagyon akart megszívatni. Pedig lehet, ő párttag volt. Ugye az előnyök miatt.
Szóval, közben már a negyedik hónapban én végeztem azokat a viszonylag kényelmes, üldögélős melókat (amihez profi szakmai tudás kellett és az ország összes komoly alakulata benne volt), amiket előtte csak a legöregebb profikra bíztak, mert akár nagy galibákat is lehetett volna velük okozni, olyanokat, hogy az egész zászlóalj vezetése megitta volna a levét. És mindezt úgy, hogy KISZ tagság fel sem merült, pedig ott igazán megbízhatónak kellett lenni, de a melóban. Az volt a két lényeges szempont, értesz hozzá vagy sem és gyors vagy, vagy sem. Le se szarták, hogy KISZ tag vagy, vagy sem. Talán annak kellett az ilyen tagságosdi, aki nem volt alkalmas a feladatra és/vagy nem jól látta azt el.
Ha lehiszed elhiszed, ha nem, hát nem, de bizony nem mindig és mindenhol előnyös ha becsicskulsz és ha elhiszed, hogy csak kerülőúton lehet előnyöket szerezni, vagy legalább elérni, hogy na basszanak ki veled, vagy a családoddal.
És ha nem ilyen tisztjeink lettek volna és végigszívom az egészet, akkor sem nagyon tudtak volna mit tenni. Bekaphatták volna, mert én kibírtam volna, szemükbe röhögve! És velem kapcsolatban igazán lett volna miért keménykedniük, mert én határozottan ellenük voltam, igaz soha nem tettekben, már ha az, hogy basztam belépni a szervezeteikbe, az nem tett. Mégis, a nagyapám bolsik miatti korai halála, a vagyonunk elvétele, és az apám nem végzettségének megfelelő munkáján kívül, a továbbiakban családunkat és így engem sem szívattak semmilyen téren, soha. Igaz ehhez az esetemben tehetség és eredmények is párosultak, mondjuk országos tanulmányi verseny megnyerése. Valószínűleg azt gondolta valaki, vagy azt gondolták valakik, hogy eleget szívtak a múltjuk miatt, a gyerek fussa ki magát. Nem tudom, de abban biztos vagyok, ha belépek a KISZ-be, vagy utána a pártba, semmivel nem lett volna sem nekem, sem a családomnak jobb. Sőt.
Én az ilyesmi amit elővezettél, mindig magyarázkodásnak érzem. Utólagos magyarázkodásnak, önfelmentésnek. Nincs vele különös bajom (nem vagyok naiv, se másokkal szemben maximailsta), de nem is szeretem.
A tanárok megszólítása akkor és ott nem "elvtárs" és "elvtársnő" volt, és a diákoké sem "elvtárs" a tanári kar részéről. Ilyet én a négy év folyamán soha nem hallottam. Az iskola párttitkára (az egyik tanár) jó fazon volt.
Az első tanítási napon csak négy osztályfőnöki órát tartottak. Megkérdezték, hogy ki akar belépni a KISZ-be és az MHSZ-be. Az MHSZ-be, úgy rémlik, hogy sokan beléptek, mert ott szinte ingyen lehetett mindenféle jogosítványt szerezni - 14 évesen még csak segédmotorra, az életkor előrehaladtával nagymotorra és szgk.ra. A KISZ-be senki nem akart belépni, ezért az ofő kijelölt két kollégát, akik a felvételi eredményük alapján potenciálisan a legjobb tanulók voltak az osztályban. Ők húzták a szájukat, de az ofő fölvilágosította őket a havi egy-két nap lógási lehetőségről, mire bevállalták. Pont azért jelölte ki őket, mert gondolta, hogy éltanulók lesznek, úgyhogy nem számít, ha havi egy-két napot hiányoznak; míg a folyton bukdácsoló Döncike esetében az ofő nem örült volna a KISZ égisze alatt zajló lógászatnak.
Az iskolában semmilyen szinten sem zajlott KISZ-élet. Amikor a két kolléga elment valami KISZ-kupaktanácsba, az nem a mi iskolánkban volt, hanem valahol máshol, de hogy hol, arra nem emlékszem. Általában azonban nem mentek sehova, hanem csak kivették a havi egy-két napjukat, és már délelőtt elmentek besörözni a cukrászdába.
A tanárok között volt pár vonalas kommunista, de a tanítás folyamán ez valahogy nem jött át. Valószínűleg azért, mert a humán tárgyakat nem ők tanították, matek- és kémiaórán pedig e tárgyak jellege folytán nehézségekbe ütközik a kommunista nevelés.
"Anyagi előnyöket nem szereztek, de ha jól emlékszem, havonta egy vagy két tanítási napról hiányozhattak "mozgalmi tevékenység" jeligével."
Mi a fene van ebben a topikban? - A posztmodern-kori Andersenek gyülekezőhelye lett?
(Én is hiányoztam néha-néha egy-egy tanítási napról, de nem azért, mert KISZ-tag voltam, hanem azért, mert sportoltam, és a korosztályom élvonalának is az éléhez tartoztam. És miután akkor még szombaton is volt tanítás, a hétvégi versenynapokra "kikérőm" volt a sportegyesülettől, vagy a szövetségtől.
De ez nem igazán biztosított előnyt, mert a nem meghallgatott órák anyagait meg kellett tanulnom, vagy könyvből, vagy valamelyik osztálytársam jegyzetéből, vagy segítségével.
Nekem ez rosszabb volt, mert ha ott vagyok az órán, és hallom, amit a tanár elmagyarázott, sokkal könnyebb volt, és kevesebb energiát igényelt a leadott anyag megértése, mint amikor könyvből, vagy az osztálytársam magyarázata alapján kellett megértenem.)
Úgy sejtem, nagyon illik a topik jelenlegi tárgyalási témájához, és metódusához a kedvenc aforizmám, amit ezennel meg is osztok a T. Olvtársakkal:
Az sokkal nagyobb előny volt a honvédségnél, hogy mivel előfelvételis voltam, havonta egy napon konzultáción ülhettem, amelyet az egyetemi oktatók tartottak. Várom a vádat Gajdics ellen, hogy bizonyára előfelvételis lógós volt.
"havonta egy vagy két tanítási napról hiányozhattak "mozgalmi tevékenység" jeligével."
Érdekes info. Semmi ilyenre nem emlékszem. Havonta/kéthavonta egy délutánt KISZ foglalkozásra kellett pazarolnunk, amit az iskola épületében tartottak, ezt kötelező nyűgnek tekintettem, még a tanulás is jobban vonzott ennél. Dehát: más kor, más hely.
Tehát voltak, akik meggyőződés nélkül, anyagi és/vagy egyéb természetű előnyök reményében és/vagy gyávaságból léptek a KISZ-be, és voltak, akik meggyőződésből. Gajdics melyik kategóriába tartozott...?
Vagy nem éltél / nem jártál akkoriban középiskolába (sem), vagy pedig egyszerűen csak általánosítasz
csúsztatsz / hazudsz, mint a vízfolyás !
Abban a középiskolában, ahova jártam (és még sok másikban sem, ahová barátaim is jártak), szó sem
sem volt kötelező "tanár elvtárs" - ozás - ról. legfeljebb az iskola - igazgató követelte meg magának
ezt a megszólítást, de az se mind. Csak álmodtad ezt legfeljebb. Ideje felébredni. Amúgy persze igen
jól hangzik, kár, hogy nem igaz. Azt sem tudom, hogy milyen előnyökkel is járt, ha valaki tanulóként
mezei KISz - tag volt a középiskolában (szerintem semmilyennel), de ha Te tudod, úgy biztosan okkal
tudod. Nem voltam tag és nem éreztem semmilyen hátrányát a nem - tagságnak.
Sorkatona se igen lehettél, ha olyasmiről mesélsz, hogy bármilyen előnnyel járt volna az, hogy KISz -
tag lett volna valaki. Sohasem tapasztaltam ilyesmit a sorkatonai szolgálatom alatt, pedig voltam épp eleget. Igaz, hogy minden egységnél szolgált "Politikai" tiszt, de amit idehordtál, abból semmi. Minden sorkatona szívott akkoriban (is). És leginkább nem is a tisztek, tiszt - helyettesek szívattak, hanem az "öreg" katonák az újonc, "kopasz" - okat, (az első időszakban). Ha ennyit sem tudsz erről, akkor biztos nem voltál sorkatona (sem).
A MSzMP tagok jelentős része egyáltalán nem azért lépett be, hogy a családja ne szenvedjen hátrányt,
hanem kifejezetten azért, hogy ennek okán valami előnyt szerezhessen magának. Ez a kijelentésed is
tehát sima, egyszerű csúsztatás.
Írhattál volna bátran olyasmit, ami valóban igaz és visszataszító volt abban a korban. Nem ezt tetted,
csakis az egyszerű, olcsó és hangzatos csúsztatások, vagy éppen sima hazugságok szerepeltek a hsz.
Azt próbáltam megfogalmazni, hogy a katonaságon belül is előny volt a KISZ tagság, pl kimaradás, eltáv esetében előnyös volt... A lényeg, hogy a többség (úgy mint a párttagoknál is) ott sem meggyőződésből volt "ifjúkommunista".
Márpedig a 70'-80'-as években egy budapesti szakközépiskolában - ahova én is jártam - tanár elvtárs, szakoktató elvtárs volt a hivatalos megszólítási mód. Persze, volt aki engedte a tanár urat...
Ugye nem éltél még akkoriban? Ha nem, kérdezd meg anyukádat, ha igen, akkor úgyis mindegy, mert láthatóan nem fogod fel a lényeget, én pedig nem vagyok gyógypedagógus...
A középiskolákban tanár elvtárs volt a kötelező megszólítás, ..."
Ha szabadna kérnem évszámot, mikor történt mindez? - Mert a fenti megállapítás alapján valószínű. hogy én egy más világban élhettem, illetve annak a világnak a középiskolájába járhattam, és ott szerezhettem a tapasztalataimat.
(Ami kétségtelen, hogy a fegyveres szerveknél az elvtárs volt a kötelező megszólítás, ... De hogy a KISZ-tagok kivételezettséget élveztek volna? Akkor ki húzta volna az istrángot, ugyanis a katonaköteles fiatalok jóval nagyobbik része volt KISz-tag, mint akik nem. Az más kérdés, hogy mennyire voltak meggyőződésből tagok, vagy mennyire csak azért, mert az volt az általános közhiedelem, hogy a nem-tagság hátrányokkal jár.
Pedig nem ez volt az elsődleges hátrány-okozó tényező, hanem az emberi természet gyarlósága.
Mindig vannak, akik keresik a fölöttük lévők kegyeit, - írhattam volna azt is, hogy nyalják a seggüket - ők azok, akik ezzel szerezhettek talán maguknak előnyöket, nem pedig a 80, vagy afölötti %-os KISz-tagsággal.)
"Az Ifjú Gárdában nem gyerekek voltak. 14-tól míg KISZ tag volt valaki ott nyomhatta, ha egy kicsit is militáns bolsi volt."
Nem is kellett, hogy bolsi legyen, hiszen akkoriban mindenkit azzal próbáltak átitatni...
A középiskolákban tanár elvtárs volt a kötelező megszólítás és előnyökkel járt, ha valaki belépett az Ifjú Gárdába vagy a KISZ-be.
A hadseregben is főtörzs elvtárs volt a hivatalos megszólítás, és itt is kíméletesebb elbánás járt a KISZ tagoknak.
Úgy, mint a párttagok többsége esetében is, akik nem meggyőződésből kérték felvételüket a pártba, hanem azért, hogy ne szenvedjen hátrányokat a családjuk...
Ezt persze csak azok értik meg, akik akkoriban is éltek, tanultak vagy dolgoztak...
