sosem öntöztem. mennyiségre egyébként nem lett olyan sok, a minőség viszont nagyon régóta a legjobb. teljesen beérett, hatalmas gyümölcsöket termett. sajnos nem tudom, hogy milyen fajta. illatos, ha érett, akkor én nyersen is szeretek megenni belőle egy-egy gerezdet.
Ha nem tettem volna rá az öntözést, nem így nézne ki. Persze, lehet szerencsésebb fekvésben lévő fáról rengeteget szedni, de ahhoz,hogy méretre,küllemre a mi talajunkon jó legyen, víz kell. És ahogy elnéztem, öntözetlen ültetvény esetén volt baj az idén.
Azóta szedtem még két olyan rekesszel, mint az első, de alig látszik meg. Ezeket elajándékoztam, mert most nincs időm befőzni. A maradék is bőven elég lesz, talán kitart a fán addig, míg összeszedem és levakarom a diót. Idén az is nagyon sok van.
Ráadásul van még egy birsalmafánk, az egy gyökérsarj, kisebb, alma alakú terméssel.
Nálunk gyümölcs szempontjából ez egy nagyon jó év.
Ezek szerint öntözted. Az idén az öntözetlen birs nem ment semmire. Milyen fajta? Valami magyarnak tippelném. Van hasonló helyi, tősarjról szaporított fajtám.
Köszönöm!! Védekezel tűzelhalás ellen? Vagy csak lemetszed a beteg részeket? Nekem nincs módom felszívódó szereket használni, ha van mád ötleted, örömmel venném....
A robusta jobban ellenáll a tűzelhalásnak, mint a többi fajta. Ezt is fertőzi, csak nem annyira. Ízre valóban nem a legjobb, de jól tárolható. Én enni leginkább a leskovácit szeretem. Ízre, állagra, méretre a legjobb szerintem, de sajnos a tűzelhalás ezt rendkívüli módon szereti.
üdvözöllek, most olvasom amit írtál a fajtákról. Hogyan lehet tőled vásárolni? én átjárok Mo. on évente egy két alkalommal, (erdélyben lakunk) esetleg odamennék. SZámomra legfontontosabb a jó íz mert enni szeretjük a birset. sandorkattila@gmail.com
Birset ültettem, robusta fajtát. Több helyről olvastam negatív véleményeket az ízéről, de magam nem kóstoltam. Valakinek van már tapasztalata ezzel a fajtával? Az is érdekelne, hogy íz szempontjából, melyik fajtát ajánlanátok? Enni szeretnénk, nem párlatkészítés a szempont.
Kiegyenlítettet. Asszem 20-20-20. Kalciumot csak nagy termésnél kell pótolni nálam, mert van a talajban. Az elmúlt két évben a fagyás miatt nem kellett. Idén megint kellhet, valami lombtrágya volt, de nem emlékszem. Majd megnézem. A molyok ellen pedig folyamatosan igyekszem védeni a termést, és nem nagyon nézegetek semmit. Egyébként két éve durva tűzelhalás fertőzéssel küzdök. És az idén sem kegyes az időjárás ebből a szempontból. Ha sikerülne megfogni, akkor már a többi sétagalopp lenne. Tavaly a fertőzés után mindent kipróbáltam, de semmi sem segített. A foszetil-al, a réz sem tudott fogni a terjedésen.
Kifordítottam a vödörből a földet, megnéztem, hát van gyökér bőven. Mivel egy rakás birs dugványt tettem a vödörbe (ennyit nem kellett volna), jól összenőttek a gyökerek. Nem lesz egyszerű szétszedni. De még nyugalmi időszakban szerét ejtem.
Szerintem van gyökerük, kár most bolygatni. Nyár elején karónak beszúrva is gyökeresedik, nálam legalábbis kb. a karók harmada legyökeresedett. Ami egész évben zöld volt, azokat úgy kellett következő tavasszal kicibálni, erős gyökerük volt.
Én papírzsepibe csomagolva kaptam sok magot. Azokat tavasszal elvetettem sorban és sok ki is kelt. mivel nem számoltam, százalékot nem tudok. 25-30-ra tippelnék.