Sziasztok,
Budapesti lakásomban a fürdő helyiséget szeretném újracsempéztetni, illetve egy külön helyiségben található a WC, amin jelenleg fűrészporos tapéta van, azt leszedetni és 1,5 m magasan rá fel a csempét.
És ha már itt vannak, mivel lesz ablakcsere is a lakásban (tulajdonképpen innen indult az egész téboly :)) 3 db 100*175-ös ablak, aminek a helyreállítási munkáit az ablakos szaki nem vállalta, ezért a fentiek mellett arra is kértem a tegnapi napon egy ajánlatot, amire úgy éreztem, hogy egy kicsit vastagon fog az a bizonyos ceruza, nevezetesen:
• bontás: 30 000 Ft (igaz, ebben benne van egy zuhanykabin elbontása oly módon, hogy azt utána vissza is szeretnénk tetetni)
• burkolás: 60 000 Ft
• ablakcsere utáni károk helyreállítása: 15-25 000 Ft/ablak (kár nagyságától függően).
A burkolandó felület nagysága a fürdő esetében összesen 10,34 nm, a wc esetében pedig 4,5 nm, és a teljességhez hozzátartozik, hogy a burkolandó felület nagy része kisebb (10x20 cm) csempével lenne kirakva.
Na, de ha már szép, akkor inkább legyen tökéletes alapon az öntöttvas radiátorokat is levetetem, hogy csiszolják le, fújják újra, tisztítsák meg kívül-belül. Meg ez azért is szükséges, mert régóta szúrta a szemem, hogy a radiátor mögött nincs kicsempézve, és mivel az abból kiálló cső nem volt elég hosszú, így csak nekitámasztották a pucér falnak (!), majd körbecsempézték. Van még 17-18 fm cső a lakásban, aminek a csiszolására, mázolására kértem még ajánlatot.
• A radiátor tisztítására, csiszolására, mázolására (15 és 26 tagú öntött vas) 40 000 Ft
• csövek csiszolása, mázolása (17-18 fm) 25 000 Ft.
Tehát, a fenti munkákért összesen 200-230 000 Ft-ot szeretne elkérni a kőművész-csempész, ami még nem tartalmazza a vizes munkadíját (vele még nem tárgyaltam), az anyagot és a sitt elszállítását sem.
Kérem azokat, akik mostanában csináltattak ilyesmiket, vagy esetleg szakmabeliek, vagy csak egyszerűen képben vannak ezzel, hogy ezt az ajánlatot véleményezzék, mert én sajnos ebben nem vagyok járatos, de egy kicsit (le)húzósnak érzem.
Előre is nagyon köszönöm.
Anna
Erről jut eszembe. Egyszer (talán huszonöt éve is van már) egy villanyszerelő kellett volna. Keresetem vagy öt szerelőt, három meg is ígérte, hogy eljön felmérni különböző időpontokat beszéltünk meg. Kettő eljött, egy meg is csinálta pár napon belül. A harmadik (nem viccelek), bő egy hónap múlva csenget. Mondom. Jó napot, kit keres? Mondja, hogy engem. Mi ügyben? Hát a villanyszerelési meló. Mondom viccel, már három hete kész van. Erre elkezd velem kiabálni, hogy hogyan képzelem neki ez pénz, hogy idejöjjön..... Na mondom, itt fejezze be mert kibaszom innen mint macskát szarni. Több mint egy hónappal a megbeszélt idő után jön és még fel meri emelni a hangját? És szépen kilökdöstem az ajtón, miközben hápogott, hogyhát neki ez pénz. Nekem meg az volt pénz, mikor vártam rád bakker!
En sok mindent azert csinalok/csinalnek magam, mert tele lett a hocipom a sok hitegeto szakival.
Idom pedig keves, penzem ugy ahogy lenne ra, ha dolgozom.
harom lakast ujitottam fel az elmult masfel evtizedben, ugy, hogy teljes elektromos halozat, gepeszet, nyilaszarok, az egyikben falak lettek mozgatva, egyben meg az osszes valaszfal ki lett utve, leszamitva a lakoter es a garazs kozottit.
12 eve meg minimalis kellemetlensegem volt, mindenki relative idoben jott idoben, csinalta a dolgat, par apro csuszas volt, illetve 1x a festok rofogtek, hogy elloptak a letrajukat (senki mas nem jart - tudtommal - az ido alatt a lakasban) es haza akartak menni, mire nagynehezen megertettek, hogy menjenek vegyenek egyet, kifizetem. A letra extra 12 ezer kiadas volt, de ha megcsusznak, akkor megcsuszik a villanyszerelo es a gepesz is a szerelvenyezessel, igy megerte. Ekkor egy cimboramnal csoveztunk egy 30 nm-es lakasban, minden nap szamitott a koltozesnel, mert kenyelmetlen volt.
7 eve, mar volt par kellemetlenseg, pl. a burkolok nem jottek masfel hetig, mert jo ido volt, es bevallaltak egy terkovezesi melot. Jott nehany esos nap, jott a csapat, harom nap alatt befejeztek mindent. Csak hogy erezni lehessen a nagysagredet.
A masik, hogy felhivtam harom redonyost, ajanlatert. Abbol egy nem jott el. Egy masik tobbszor felhivott, hogy kesobb jonne. Vegul a delelottre egyeztetett idopontrol du ot lett. A harmadik percre pontosan jott. Az utobbi 10%-al magasabb arat adott, de mivel akkor jott, amikor megbeszeltuk, ot biztam meg. A muszaki tartalom ugyanaz volt. A munkat is akkor csinalta percre pontosan, amit megbeszeltunk. A masodik haborgot egy kicsit, tovabbi kedvezmenyt is adott volna, de mondam neki, hogy egy dragabbra esett a valasztasom, mert o pontos volt, be is sertodott.
A harmadik felujitas par eve tette be a kaput. Ez meg a valsag idejen. Napokra, hetekre eltunktek az emberek, sot volt akit ket honapig utol sem ertem. Egy csomoan a lenyulasra mentek. Volt aki kiment Nemetorszagba, nem ertem utol, de egy sms-t sem tudott kuldeni, hogy ne keressem, csak kozvetve, veletlenul tudtam meg.
Az ajanlatadaskor is volt akire fel orat vartam, majd miutan elmentem utana hivott, hogy melyik haz az, mert ott van a kornyeken. Mondam neki, mar 30 km-el arrebb vagyok, megyek munkaba, igy is kesesben. Be volt sertodve o is.
Ket eve egy ablak pant cserem ket honapos miniprojekt volt. Az hagyjan, hogy 2-3 hetre nem volt elore idopont senkinel, de szinten tobben el sem jottek felmerni a munkat a megbeszelt idoben. A vegen felhivtam egy nagy ceget. Ok 15 perces intervallumot adtak meg az erkezesre, par percel az intervallum kezdete utan ott voltak felmerni. Latszolag egy kicsit vastagabb ajanlatot adtak, de nekem mar mindegy volt. Mikor a munkara jottek, akkor is pontosak voltak, dolgoztak, vigyaztak mindenre, takaritottak maguk utan, elvittek a szemetet, stb. kb 3 orat dolgozott ket ember 30 ezres munkadijert. Garancialis problema, illetve mar azota tobb ido eltelt, problema nem volt a munkaval.
Pozitiv es negativ tapasztalatokat meg tudnek irni. Tovabbra is az a velemenyem, hogy aki sir, hogy nem kap munkat, meg nem tud megelni, tanuljon vmi epitoipari szakmat, legyen pontos, korrekt, egyenes, es akkor tobb munkaja lesz, mint amit el tud vallalni.
Figyelmetlen voltam és/vagy elkerülte a figyelmem !
Akkor vegyük úgy, hogy dicsekedtem !
Vagy töröltessem a hozzászólást ?
Viszont a hozzászólás második fele, ami ugye az "átbaszásról" szólt, azt azért jó lenne komolyan venni !
Mert érhetnek meglepetések !
Nem is olyan rég hallottam, hogy egy ugyan úgy 45-50 kg-os hölgyikének fürdő felújítás, lapozás nem úgy sikerült mint az várható volt , ígérték !
Fuga úgy futott mint ökörhugyuzás, néhol pegett kifele , néhol kongott a csempe.
Először csak pingvineztek a munkások - garancia ugye sehol -, majd miután megjelent 120kg-os fiútestvér is a színen - azt nem tudom, hogy barátságosan vagy agresszíven vezette rá őket - de újra csinálták !
minden bizonnyal a segítő szándék beszélt belőled, de azért ezt nyilván Te sem gondoltad komolyan.
Egyrészt, a paramétereimhez nem írtam oda ugyan, de azt gondoltam, hogy azért az le fog jönni mindenkinek, hogy én nő vagyok, vannak ilyesmiben jártasabb nők, ismerek is olyat, aki otthon ezt-azt megszerel, fest, fúr stb., de azért egy sem állna neki ilyen munkának. Sőt, a szaki sem egyedül dolgozik... pedig férfi... legalább 80 kg... és jártas ebben.
Másrészt, írtam, hogy 30 nm-en élek, igazad van, vehetnék ebből a pénzből körfűrészt, meg ütvefúrót, meg egy nagy csomó jóféle szerszámot, de ezeket még addig sem tudnám hol tárolni, amíg elvaterázom a komolyabb értékvesztés után...
Legyen elég pénzem? Nincs, annyi van, amennyi, de a topikot pont azért nyitottam, hogy a lehető legkevésbé legyek átvágva.
Ha egy nőtől ma már ilyesmiket várnak el, hogy ilyen munkákat elvégezzen, akkor nagyobb a baj, mint gondoltam... és nem, nem akarom eltűrni, hogy ugyanazért a munkáért 3x fizessek. Ezért nyitottam a topikot.
Anno vagy 6 éve szintén vettem egy lakást, ami felújításra szorult.
Gáz-.... Fűtés, festés, mázolás.. padló lakkozás és még sok sok egyéb művelet.
Pont a fürdő és a konyha csempézése az ami maradt. Pedig hányszor de hányszor kérdezték a kibic családtagok, hogy azzal mi lesz ? Mindig mondtam , hogy az bizony marad.
Ha csak ti meg nem csináljátok, az az idők végezetéig marad.
Pedig a kéménybélelők elég durva rombolást végeztek .. . elsőre ronda volt. Végül kiderült csak egy 20 X 30 -as csempe a 'seb'. Azt megjavítottam, még a csempe színt is majdnem eltaláltam.
Talán ha stabil az a csempe burkolat hagyni kéne a barna fugákat meg akár fehéríteni is lehetne.
Azért hogy kicsi a lakás a munkák lehetnek nagyok. Minden művelet megvan , csak kevesebb mint egy dupla nm -ü lakásnál.
Pályaelhagyó elektronikai műszerész vagyok, átlagnál talán jobb kézügyességgel...
DE aztán
- miután megnéztem néhány videót, tervet és félkész építkezést a környéken, meg a termékek (pl zsindely) felhasználási útmutatóját, építettem egy könnyűszerkezetes garázst
- majd egy teraszt
- majd gipszkartonoztam
- majd csempéztem
- majd vizet is szereltem
- majd fűtést is
- hőszigeteltem is egy picit.
- villanyt is szereltem
A ki nem adott munkadíjak egy részéből szerszámokat vettem - ütvefúró, körfűrész, asztali körfűrész - stb.
1 szabály van, hogy gázhoz nem nyúlok ! Azt "szaki" csinálta !
"egyszerűen nem ez a profilom..."
Nagyon egyszerű.
Akkor legyen elég pénzed, meg türelmed .
Ha nincs elég pénzed, akkor meg "tűrőképességed"...elfogadni a "kicsit szarabb" minőségű munkát !
Meg megint türelmed, hogy átolvasd a netes fórumokat az adott munkafolyamat SZABÁLYOS folyamatáról !
Mert ha nem, akkor ott basznak át ahol tudnak !
Már tisztelet a kivételnek !
"Szóval, ez tényleg annyira egyszerű, hogy nem tudok kárt tenni?"
Igen !
max többet kell visszavakolni később !
Meg ugye vizcsövet, vellanyt nem jó "eltalálni" !
"én egy 45 kilós"
Akkor ne rakd tele, csak harmadáig a sittes zsákot ! :-)
Azt nem hiszem, ugyanis ez nem egy fürdőszoba, hanem inkább egy fürdőhelyiség. A konyhából lett leválasztva, kialakítva a fürdő üvegtéglás megoldással egész kulturált módon. Ennek köszönhetően az átlag 30 nm-es lakásokhoz képest egy egészen nagy konyha és egy egészen nagy szoba maradhatott. Az üvegtéglának köszönhetően pedig a fürdőben nem az az érzésed, hogy agyonnyomnak a falak. Kérek még ajánlatot és köszi a tippet a részletességgel kapcsolatosan :).
Mindenképp kérj másik ajánlatot és az ajánlat konkrét munkákra vonatkozzon. Tehát nem csak úgy, hogy burkolás ennyi, hanem burkolás a megfelelő alapozással szigeteléssel stb. Részletes és írásos legyen.
Lehet, hogy ráragasztották a régi csempére. Csináltak már ilyet. Le kell verni a málló vakolatot, azután fixálni a fennmaradtat mélyalapozóval, durva majd simító vakolat plusz a szigetelés.
Ezt írtam rögtön az elején: sosem csináltam ilyet. Láttam videon, és nagyon egyszerűnek tűnik, csak jártam már úgy, hogy valami egyszerűnek tűnt, aztán hoppá, lett belőle egy komolyabb kár...
Csak a tisztánlátás végett: én egy 45 kilós, művész-bölcsészcsaládból származó bölcsész vagyok... egyszerűen nem ez a profilom...
És persze, amióta megvettem a lakást, a koszmintás-barnafugás csempét egyre jobban utálom, és boldogan verném szét az egészet, imádnám hallani, látni, ahogy törik... Szóval, ez tényleg annyira egyszerű, hogy nem tudok kárt tenni?
Azért talán harmincezerbe belefér (vita nélkül) egy ilyen kis melónál az elszállítás is! Elég combos egy kis bontásért ennyit kérni. Az azért nem szakmunka, bárki neki tud állni és leverni a régi csempéket...... Nem is rétem, akinek nincs pénze, miért bízza másra?
Ezekkel az emberekkel meg gondolom, az a baj, hogy az ilyen munkák elvégzéséhez szükséges szerszámokkal nem rendelkeznek. Meg persze nyilván jócskán van közöttük olyan is, akinek egyszerűen csak nem akaródzik. Egyik típussal sem vagyok kisegítve :) :(.
Sajnos a hétvégén a kocsimmal is gondom akadt, nem is kicsi. A párom elvitte, kiderült, hogy nem is egy sebből, mindjárt háromból vérzik... Azért kérek még ajánlatokat, mindenesetre mindenkinek nagyon szépen köszönöm a segítséget.
Sajnos az a gyanúm, hogy a jelenlegi csempe alatt lesznek meglepetések: van egy pár hely, ahol üregesen kopog, nem értek hozzá, de ha jól tudom egy rossz ómen...
Azt mondta, majd lediktálja, hogy miből mennyi kell, ez számomra is fura, de legyen. Én inkább egy kicsit túlzónak találom a 30 eFt-os bontási árat, valamint az zavar, hogy a sittet nem szállítja el.
Túl sok extrát nem szeretnék, a lakásom összesen 30 nm, ebből 2,7 nm a fürdőhelyiség (aminek az egyik fala üvegtégla, így nem is kell foglalkozni vele), és a WC pedig nincs 1 nm alapterületű...
(mondjuk eppen lehetne. Itt is latszik, hogy mennyit lehet keresni par napos szakmunkaval es mindig vannak olyanok, akik munkanelkuliek es sirnak. Itt most egeszseges emberekre gondolok)
Egy ketkagylos ontott mosdopult siman lehet netto 4-5-600 ezer, ebbol szerintem ide ketto kellhet. El lehet vitatkozni azon, hogy mosdokagylot mar 20 ezerert is kapsz, de ha egy nagyforgalmu helyre kell, akkor mar megerheti a dragabb uzemeltetes szempontjabol.
Ugyanez a helyzet egy csapteleppel, az is lehet, 40-50-100 ezer forint. Darabja.
Gondolom pipereket is kellett venni. Kezszarito is elindul 30-40-ezertol, de az Air Blade olyan 200 ezer/db.
Lehet a teljes gepeszetet is felujitottak, beleertve pl. az elszivoventilatort, idoprogramba, automatikaba kotve stb,
Ha volt mozgasserult resz is, akkor annak a segelyhivoja, stb. Egy mozgasserult mosdonal, ami 4-5 nm, onmagaban egy 1,5 millios nagysagrend teljes koltsegre meg nem is biztos, hogy sok.
Ki tudja, hogy meg milyen egyeb jarulekos munkak voltak.
Szerintem a lentibol leveve a 15-20 szazalekos nokiasdobozos osszeget, akar realis is lehet.
Márpedig ha leszeditek egy falról a meglévő csempéket, akkor ha nem is teljesen kell vakolni, de javítani minden képen. Na meg a szigetelést is ajánlatos elvégezni.
Egy fürdőszoba felújítás komplex munka. Nem hasznos egy munka folyamatot kiragadni és mint kismunkát kezelni.
Maga a felújítás egy komoly munka több százezres lehet, talán milliós is.
Kapásból is az a 210 eft /"200-230 000 Ft-ot szeretne elkérni a kőművész-csempész " / a pótmunkákkal lehet már 300 eft is.
Van benne valami. Pontosítsunk úgy, főleg itt a vizes témában, hogy megoszlik az anyagbeszerzés. Tehát a szerelvényeket, berendezéseket / pl. csaptelep, m. kagyló, Wc csésze stb. / általában a megrendelő , a többit pedig mindig a kivitelező mester.- Honnan tudja egy laikus, de még egy fél laikus, hogy mi minden kell ..... ezekből a fittingekből ?
Más a téma, ha Terv is készül. Akkor a terv szervesrésze az anyag kiírás mennyiségre és minőségre.
Viszont az árak már nem . .Lehet azt is kérni külön díjazásért !!