Ma éppen "szünet" volt a Royalban 103 évvel ezelőtt, hiszen március 17-énKodály Zoltán első szerzői estjét rendezték, majd 19-én Bartókét. Nem sokkal később így számolt be ezekről a Nyugat, a tárgyévi 7. számában:
CSÁTH GÉZA: BARTÓK BÉLA és KODÁLY ZOLTÁN
Sajátságos játéka a sorsnak, vagy a véletlennek, hogy a nagy művészi tehetségeket gyakran párosával adja. Gondoljunk csak Goethére és Schillerre, Arany Jánosra és Petőfire, Adyra és Babitsra. A kettős naprendszerekhez hasonló berendezés ez. Valami kölcsönhatás, valami hasonlóság, valami egymást kiegészítés észlelhető a két egyéniség természetében. Valami gravitáció, centripetális és centrifugális erőhatások, a művészi energiák interferenciája.
Így vannak Bartók Béla és Kodály Zoltán is. Majdnem egykorúak, Koesslernél tanultak, együtt gyűjtöttek székely és tót népdalokat, valószínűleg együtt álmodoztak a magyar szimfonikus zenéről.
Bartók volt a merészebb, aktívabb géniusz (tökéletes művésze a zongorának), nekivágott az útnak. Az ő Kossuth szimfóniája dacos, erőszakos kísérlet, de új csapás, életrevaló, helyes, nemes kezdés. Egészen más irány, mint ahogy Liszt, Erkel, Mosonyi próbálkoztak. Bartók nem magyar "motívumokkal" és nemzetiszínű ritmikával "dolgozik", hanem a hangulatai, az érzései, a gondolkozásmódja magyar. Nem a külsőségek, hanem a lényeg. Zenéjének fajisága nem nacionalista jelszó, hanem a kultúrembernek önmaga előtt is titkolt állati és szent ösztöne, vonzalma a föld, a hely iránt, ahol született, ahol járni tanult, ahová az emlékei kötik.
Bartók következő munkájában az első suite-jében már teljesen kiformálta a stílusát. Ez szimfonikus stílus, meggyőzően zenekarra szabott gondolkozás és eőokeő, felsőbb kifejezésmód, egy nemzetközileg is érthető zenei formanyelv. Innen kezdve Bartók fejlődése gyors, biztos volt. 24 zongoradarabja, amelyet körülbelül egy esztendő előtt adott ki, gyermekdarabjai, második suite-je, hegedűversenye vonósnégyese egy bámulatosan eredeti muzikális elme, egy rendkívül érzékeny költő-kedély életjelenségei.
Kodály Zoltán fejlődését nem ismerjük. Egyszerre mint kész, kiforrott művész jelent meg a pódiumon cselló-zongoraszonátájával, vonósnégyesével és zongoradarabjaival. Nem annyira forradalmi szellem mint Bartók, a formái nem olyan meglepőek, szeszélyesek és fantasztikusak mint Bartóké, de hogy úgy mondjam, szilárdabb szerkezetek. Kodály nyilván sokkal kontemplatívebb és kevésbé közlékeny természet mint Bartók, aki utóbbinak, virtuóz lévén, kenyere a közlékenység. Kodály a harmonizálásban sem annyira radikális. Ellenben a füle, a meghallásai, a mód ahogyan a magyar faji ízt elkeveri a muzsikájában, óvakodva minden közönségességtől, a zenéjének előkelo, fölényes és komoly stílusa: közös a Bartókéval.
Ez a felsőbb jó ízlés, ami sajnos, hiányzik annyi, annyi magyar komponista munkáiból - ez adja meg Bartók és Kodály muzsikájának a nyugati karakterét. Finom, érzékeny fülüknek. termékeny fantáziájuknak, meleg poétalelküknek pedig azt köszönhetjük, hogy új igazságokat mondanak nekünk az alföldről, a végtelen búzaföldekről, a kútágasokról, a székely fonókról, mindarról, amit láttak és éreztek, az életükről.
Kodály G-dúr cselló-szonátája meglep az egyszerűségével, a szerkezetek szilárdságával. a hangulatok szuggesztív erejével. C-moll vonósnégyese hangzásban friss, fölépítésben kerek, tökéletes, tematikájában érdekes és változatos. Invenció, invenció, invenció!
Annak a két hangversenynek napját, március 17-ét és 19-ét, amelyen ez a két fiatal ember kézenfogva - mint bajtársak, sőt fegyvertársak - a pódiumra lépett, jegyezzük fel!
A két műnek tehát akkor volt az ősbemutatója. A cselló szólamát Kerpely Jenő játszotta, partnere Bartók volt, és valóban ez volt a teljes mű első előadása, mivel 4 nappal korábban Párizsban már egy részét bemutatták. A v4-es a Waldbauer-Kerpely kvartett adta elő.
Nem véletlenül ez a cselló-zongora szonáta a hét zeneműve a Bartók Rádióban, és éppen az akkori vonósnégyesben is fellépett Molnár Antal előadásával.
(az ilyen bemutatókra H. egy kisméretű, lecsupaszított, pedál nélküli orgonát építtetett, amellyel természetesen nem lehetett a nagy templomi orgonák monumentális hangzását elérni, de a célnak megfelelt)
Korábban már említettem, hogy Händelnél gyakorlat volt a nagy oratóriumok ősbemutatóin egy-egy rövidebb orgonaversenyt is közreadni, a felvonások közti szünetben.
1750 - Theodora (HWV 68), London - Covent Garden Színház több mint 3 óra
Mindenhol a holnapi ünnep alkalmából kitüntetettekkel foglalkoznak, hiszen holnap ünnepnap van, nem dolgoznak a hivatalosok. Talán hasonló volt az indok 1922-ben a mai napon, amikor a londoni magyar követségen az ünnep előestéjén tartottak koncertet, és ezen volt Bartók I. hegedűszonátájának ősbemutatója. A szerző és Arányi Jelly voltak az előadók, és olyan sikert arattak, hogy a "házi koncert" ellenére a Times beszámolt róla. A szonátát 10 nappal később is előadták, immár a nyilvánoság előtt, ugyancsak Londonban.
A képen is láthatóan csak egy tornya van és volt is mindig ennek a zenélő építészeti csodának, tehát a vers címe helyesen: A strasburgi dóm tornya. Megzavartak a ha(ra)ngok :-)
A Pesti Vigadóban Wagnerrel tartott koncerten maga a szerző vezényelte az előző évben Henry Wadsworth Longfellow 1851-ben írt drámai költeményének (Az aranylegenda) A strasburgi dóm tornyai című prológusára szerzett művét (szólóhangokra, kórusra és zenekarra); a tételek: Előjáték és A harangok
The Spire of Strasburg Cathedral
(Prologue)
Night and storm. LUCIFER, with the Powers of the Air, trying to tear down the Cross.
Lucifer. HASTEN! hasten! O ye spirits! From its station drag the ponderous Cross of iron, that to mock us Is uplifted high in air!
Voices. O, we cannot! For around it All the Saints and Guardian Angels Throng in legions to protect it; They defeat us everywhere!
The Bells. Laudo Deum verum Plebem voco! Congrego clerum!
Lucifer. Lower! lower! Hover downward! Seize the loud, vociferous bells, and Clashing, clanging, to the pavement Hurl them from their windy tower!
Voices. All thy thunders Here are harmless! For these bells have been anointed, And baptized with holy water! They defy our utmost power.
The Bells. Defunctos ploro! Pestem fugo! Festa decoro!
Lucifer. Shake the casements! Break the painted Panes that flame with gold and crimson! Scatter them like leaves of Autumn, Swept away before the blast!
Voices. O, we cannot! The Archangel Michael flames from every window, With the sword of fire that drove us Headlong, out of heaven, aghast!
The Bells. Funera plango! Fulgora frango! Sabbata pango!
Lucifer. Aim your lightnings At the oaken, Massive, iron-studded portals! Sack the house of God, and scatter Wide the ashes of the dead!
Voices. O, we cannot! The Apostles And the Martyrs, wrapped in mantles, Stand as wardens at the entrance, Stand as sentinels o'erhead!
The Bells. Excito lentos! Dissipo ventos! Paco cruentos!
Lucifer. Baffled! baffled! Inefficient, Craven spirits! leave this labor Unto Time, the great Destroyer! Come away, ere night is gone!
Voices. Onward! onward! With the night-wind, Over field and farm and forest, Lonely homestead, darksome hamlet, Blighting all we breathe upon!
Sok helyen, még olasz oldalakon is, tévesen ismerik Franco Alfano születési évét, aki semmiképp sem 1878-ban, de nem is 1876-ban született a Nápolyhoz tartozó Posillipóban - a mai napon.
San Remóban (Sanremo) hunyt el 1954. október 27-én.
Ahogy telik az idő, egyre több művet mutatnak be, szinte követhetetlenül, de azért egy-két ismertebb opuszt meg kell említeni:
1807 - Beethoven: IV. szimfónia (op. 60, a Romantikus), Bécs
"Die Uraufführung des Werks erfolgte im März des Jahres 1807 im Palais des Fürsten Lobkowitz in Wien unter der Leitung des Komponisten. Zur ersten öffentlichen Präsentation gelangte das Werk am 15. November des gleichen Jahres im Wiener Burgtheater."
Ma még igyekszem sor(oka)t keríteni a mai évfordulós ismereteink bővítésére, de addig is hadd foglalkozzam azokkal a szerencsétlenekkel, akár csak a műveikkel, akiknél, amiknél ugyan szintén fordul az év évente, de a mai jelzővel bajban vannak. Ők a szökőévesek:
1792 - Rossini születése, Pesaro
1828 - Auber: A portici néma, Párizs
1836 - Meyerbeer: Hugenották, Párizs
1896 - Wladimir Vogel születése, Moszkva (az akkori naptárban február 17-én)
1904 - Bartók: Scherzo... (nem az op. 2-es, hanem az Esz-dúr szimfónia egyetlen tétele)
A videón, amit eddig már több mint 73-an megnyitottak a szólista ?: a régi Nemzeti, ott, ahol a 6-os megáll... az ész, miket nem talál az emberfia!?
A www.zti.hu oldalairól: BB 25 (DD 68 / W 2) Szimfónia zenekarra (1902) (töredék, befejezett csupán a III. tétel: Scherzo) Hangszerelés: 4 fl, 4 ob, 4 cl in sib, 4 fg, 6 cor, 4 tr in sib, 3 trb, tb, timp, ptti, gr c, tamb picc, trgl, tamt, 2 arp, archi Kiadatlan Tételek: I. II. III. Scherzo IV. Ősbemutató: 1904. február 29., Bp: Magyar Királyi Operaház zenekara, vez. Kerner István [III. tétel]
Van ahol nem veszik ezt biztosra, de mivel abban az évben az ún. ötvenedvasárnapra írta Bach, feltehetően be is mutatták akkor, hiszen éppen április 17-én volt húsvét, ahogy a 4. évezredben is akkor lesz háromszor, 3008-ban, 3081-ben és 3092-ben, ha Isten is úgy akarja...
Végül a sok bemutató közül még egy, mert Bécsben is hasonló közös bemutatóra került sor 1814-ben, amikor Beethoven VIII.-ja mellett a Tremate, empi, tremate című, alig ismert B-dúr tercettjének is ősbemutatója volt (szoprán-, tenor-, basszushangra és zenekarra), op. 116
Tanulságos a két kezdő évszám. Händel érett, ha nem is kiforrott mester volt 1711-re, négy évre rá Bach 18. kantátája viszont még igen "ifjonti" megfogalmazás, a későbbi életmű tükrében.
1821 - Rossini: Matilde di Shabran, ossia Bellezza e cuor di ferro, Róma
1836 - Berzsenyi Dániel halála, Nikla
MAGYARORSZÁG
Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti, Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám! Ceresnek koszorús homloka illatoz, S a bőség ragyogó kürtje mosolyg reád. Termékeny mezeid mennyei harmatok Mossák, s csűreidért Europa írigyed. Itt édent mutató sorhegyek oldalin Bacchus tölt poharat, s néked az isteni Nektár legnemesebb vedreiből merít. Itt Arkádia zöld halmai nyílanak, Hol Pán legjelesebb barmok után dalol, Barmok, millyeneket boldog Arábia Nem látott, sem egyéb nemzet az ég alatt. Kárpátidnak arany gyomra kevély Perut Felmúlván, örökös kincseit önti rád. Minden jót, valamit hint az Olymp ura, Minden jót, valamit Tellus az emberi Táplálásra teremt, néked az istenek Bőv mértékje pazarl büszke határidon. Boldog népeidet Títusok őrizik, Kik mindannyi atyák és kegyes istenek, S kiknek trónusokon Trézia lelke leng. Törvényed s koronád Chérubim őr fedi, Nem fertőzteti meg durva tirán keze: Törvény, nem hatalom kénnye uralkodik Rajtad, s régi dicső nemzeti díszed áll. Oh, bár vajha kies gyöngykoszorud között Még egy illatozó rózsa fakadna ki: Szállnának le reád Graecia isteni, Kik hajdan lehozák Attika földire A nagy mestereket s bölcs tudományokat. Akkor csillagokat hatna kevély fejed, S elbámulna reád a Zenith és Nadir.
1626-ban a mai napon már biztosan nem volt a föld színén John Dowland, mert egy nappal korábban, vagyis február 20-án eltemették. Halála napja pontosan nem ismert, de több mint valószínű, hogy valamivel korábban lehetett, mert ugyanazon a napon csak a déli vidékeken temetnek halottakat a fertőzésveszély, netán tárolási problémák miatt. Harcban elesetteket is sokszor hamar elföldelnek, de a híres Dowland nem ilyen körülmények között halt meg. Kb. 63 évet élt, mivel pontos születési napja nem ismert az 1563. esztendőben.
Kétszer és háromszor is temettek már el embereket (ld. II. Rákóczi Ferencet, Kossuth Lajost, József Attilát, Bartók Bélát !), de olyanról nem tudok, hogy valaki kétszer halt volna meg két napon belül. Dowland sem ilyen volt.
Az említett temetésnek csak írásos emlékei vannak, miszerint a Londoni dominikánusok Szent Anna templomának udvarán volt a sírja (St. Ann Churchyard - Blackfriars), de ez a templom leégett a 40 évvel későbbi tűzvészben, és így csak az alábbi romjait lehet megnézni.
_Paolo_and_Francesca_(1903).jpg/220px-Gulácsy_Lajos_(1882-1932)_Paolo_and_Francesca_(1903).jpg)
