„A régebbi időkben (a jüecsi) erős volt és félvállról vette a hsziung-nukat. Mikor Mao-tun uralomra jutott, megtámadta és megdöntötte a jüecsit. A hsziung-nuk Lao-sang nevű san-jüje idejében azok megölték a jüecsi királyt és ivókupát készítettek a koponyájából. Eredetileg a jüecsi Tun-huang és a Csilien (hegység) között élt. Mikor a hsziung-nuk legyőzték őket, messzire vonultak, átkeltek Jüanon, megtámadták és alávetették Ta-hsziát nyugaton. Azután székhelyüket a Kuej-sujtól (Oxus folyó) északra hozták létre és az lett királyi udvaruk.” (Si-csi 123.)
.
Csang Csien diplomata javaslata a Han su följegyzésében
.
„Mikor a hsziung-nu közt éltem hallottam, hogy a vu-szun királyát Kun-mónak hívták. Kun-mo atyja Nan-tu-mi eredetileg a nagy jüecsikkel együtt a Csilien és Tun-huang közt élt. Kis ország volt. A nagy jüecsi megtámadta és megölte Nan-tu-mit és elvette területét. A nép a hsziung-nuhoz menekült. Kun-mo, a fiú újszülött volt. Pu-csiu hszi-hu (=jabgu), a védelmezője elfutott vele, és a fűbe tette le, hogy élelmet keressen neki. Mikor visszatért látta, hogy egy farkas szoptatja; ugyancsak egy varjú hússal a csőrében szálldos mellette. Szentnek gondolta és a hsziung-nuhoz vitte. A san-jü megszerette és fölnevelte őt. Mikor fölcseperedett a san-jü Kun-mónak adta atyja népét, és csapatok élére állította. Gyakorta kitüntette magát.
Abban az időben a hsziung-nu által levert jüecsi már nyugatra ment és megtámadta a szakák királyát (szaj vang). A szakák királya délre menekült és messze ment. A jüecsi megszállta az országát. Erőssé válva Kun-mo megkérte a san-jüt, hogy engedélyezze számára atyja megbosszulását. Így nyugatra ment és megtámadva legyőzte a nagy jüecsit. A nagy jüecsi újfent nyugat felé menekült. Ta-hszia földjére mentek. Kun-mo elfogta népük (egy részét) és ott tartotta őket. Serege valamivel erősebbé vált.
Úgy esett, hogy a san-jü meghalt. (Kun-mo) nem volt hajlandó többé a hsziung-nu udvarba menni és szolgálni. A hsziung-nu csapatokat küldött ellene, de nem arattak győzelmet. Még inkább szentnek vélték és elkerülték őt.
Most tehát újabban a Han súlyosan szorongatja a san-jüt és Kun-mo területe üres. A barbárok vágyakoznak régi területük után. Ugyancsak sóvárogják Han javait. Ha kihasználjuk ezt a lehetőséget és gazdagon megvesztegetjük a vu-szunt, meghívva őket ezzel, hogy keletre jöjjenek régi területükre (megígérve, hogy) a Han hercegnőt fog küldeni (Kun-mo) feleségéül, akkor valószínűleg beleegyeznek. Ez lemetszi a hsziung-nu jobbját. Ha szövetséget kötünk a vu-szunnal, a Ta Hszia körüli népek nyugaton meghívhatókká válnak, hogy eljöjjenek és külső alattvalóink legyenek.” (Han su pu-csu 61.)
Jüecsi nehéz- és könnyűlovasok a prekusán időkből. Jellegzetes háromélű nyílhegyek és hosszú egyenes kardok. Páncélokról és a lófölszerelésekről is gazdag anyag található a műben.
Most fedeztem föl, hogy a szerző, Valerij Nikoronov teljes könyvét föltette academiás fiókjába. :)
Z. V. Togan egy írásából a Balkh alapításáról szóló ismertető:
"A „Behdje” Balkh alapításáról szóló beszámolója nagyon érdekes. Az ősi város „Qal'a-i Hinduvān” (a hinduk erődje) néven nevezésének oka Hszüan-cang, az indo-szkíta Naga lányról szóló történetéhez kapcsolódik. (Buddhist Records of the Western World. Ed. S. Beal, II, 41-42 .o.) A „Behdje” alapján a lány neve Bāmi volt, fivéreié pedig: Šîr, Mâr, Gâv és Murġ (oroszlán, kígyó, tehén és madár, valószínűleg lúd). Ez a négy fivér egy ellenséges támadás miatt el kellett hagyja hazáját és a mai Bāmiyān területére jöttek, ahol megalapították Bâmî királyságát, aminek Bāmiyân lett a fővárosa. (Bâmî a királynő) miközben a környéken sétált egy közeli, hegytetőn álló faluba jutott, aminek Shâdiyân volt a neve. Később bejárta a várostól délre eső dombos területet, mely később a híres Nevbahâr buddhista kolostor helyszíne lett. Végül úgy döntött fölépíti Balkhot, és fölosztotta négy oldalát a fivérei között. Balkh régi neve Bāmi volt a királynő után. Bölcs uralkodó volt és jó katona, kihasználta a fivérei közt meglévő viszálykodást. Amazok ugyancsak az indiai, a kínai, a török és a zsidó (nyilvánvalóan a babilóniai) fejedelmek segítségével viszálykodással és harccal teli életet éltek. Később Perzsia legendás királyai is eljöttek, hogy harcoljanak velük."
A "Behdje" a 10-11. századi vallástudósAbul Qâsim Yûnus ibn Ṭâhir al-Naṣrî al-Balkhî munkája.
A kusánok szerepe mára egyértelmű a buddhizmus belső-ázsiai terjesztésében, egészen Kínáig. I. (Nagy) Kaniska kusán császár a Kr. u. 2. század első felében jól megtervezett politikai szándékból karolta föl ezt a vallási irányzatot. (Persze nem ő volt az első, hisz tulajdonképpen a kusánok itt már a baktriai és indiai hellének nyomdokain haladtak. Majd őket a heftaliták szintén hasonlóan politikai megfontolásokból követték.)
A kusán időkben az Amu-darja menti fontos átkelő és kereskedelmi központ Tarmiδ, Termed (azaz a mai Termiz, Üzbegisztán) városáig léteztek buddhista szentélyek, zarándokhelyek.
A szogd és hvárizmi területek azonban mindvégig megőrizték túlnyomóan zoroasztriánus jellegüket.
Már Hérodotosz is tudósít az irániak "temetkezési" szokásairól. A zoroasztriánusok nem sírokba, temetőkbe temetkeztek. A természet által lecsupaszított csontokat osszáriumokban helyezték el.
A legenda szerint maga Zoroaszter is egy ilyen helyen lelt nyugalomra Baktra/Balkh városa közelében. Balkh különleges fontosságú városa volt a régi iráni civilizációnak, így talán nem véletlen az sem, hogy ennek közelében létesült a híres Nau Bihár (szanszkrit Nava Vihára) buddhista kolostorkomplexum, ami a heftalita időkben jelentős világi hatalommal is bíró "államegyházi" súlyt is birtokolt. Kései muszlim beszámolók szerint olyan fontos zarándokhely volt ez a buddhisták számára, mint a Kába a muszlimoknak. (Állítólag Buddha egyik fogát is őrizték itt ereklyeként.)
"Nothing is known for certain of the language of the Tokharoi/Yüeh-chih; in view of mounting evidence in favor of the much disputed connection of the Tokharoi with the inhabitants of Agni and Kucha in Chinese Turkestan, it is not unlikely that it was in fact related to the language which modern scholars have named “Tocharian.” "
"2. Foreign elements. A non-Iranian element, presumably a remnant of the language which the Tokharoi had brought with them to Bactria, is clearly apparent in Kushan onomastics (Kujula Kadphises, Nokonzoko, etc.). The suffix -šk occurs frequently, especially in royal names: Kanēško, Ooēški, Bazēško, Kozgaški. Its similarity to the Kuchean (Tocharian B) suffix -śke (fem. -śka), the most characteristic name-formative in that language (cf. W. Krause, Ural-Altaische Jahrbücher 25, 1953, pp. 11ff.), can scarcely be coincidental (see V. V. Ivanov in Narody Azii i Afriki, 1967/3, pp. 106-18, English summary on pp. 234-35)."
Sok baj van a kínai átírásokkal, mert ez a nyelv nem igazán alkalmas az indoeurópai nevek lejegyzésére. Ez a probléma persze nem csak a kínai esetében áll meg. Mindazonáltal az egyes kínai írásjegyek önálló jelentése nem feltétlenül kell, hogy szerepet kapjon az idegen nevek magyarázata során, mert lehetséges, sőt valószínű, hogy sok esetben egyszerűen az annak az írásjegynek a korabeli ejtése érződött közelinek az idegen szótaghoz és ezért választották azt.
Természetesen asszociációs, a barbárokat sértő képzeteken játszogathattak később a kínai írástudók.
Vásáry: "A kínai forrásokban gyakori a népnevek etimológiás eltorzítása, ami azt jelenti, hogy olyan kínai írásjegyet választanak az idegen szó lejegyzésére, amely a kínaiban egy bizonyos, az illető népre nézve általában pejoratív értelemmel bírt. Ebbéli igyekezetükben nem egyszer az eredeti szó fonetikáján is torzítottak, többet, mint amit az idegen szavak lejegyzésére amúgy is nagymértékben alkalmatlan kínai írás okozott volna. Így például a zsuanzsuanok nevének lejegyzésére leggyakrabban azt a két írásjegyet használták, melyeknek jelentése ’nyüzsgő féreg’ volt. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a zsuanzsuan név esetében nem egy idegen népnév kínai torzításával állunk szemben, hanem egy ’féreg’ jelentésű barbár népnév kínai fordításával. Ezt a feltevést bizánci és iráni forrásokban őrzött hagyományok alapján kockáztathatjuk meg, de nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy az utóbbi források már egy torzított kínai alakból vették értesüléseiket."
Kucsá országa mintegy ezer li kelettől nyugatig; északtól délig pedig körülbelül 600. A főváros kerülete 17-18 li. A talaj alkalmas a rizsnek, gabonáknak és keng t'ao-nak (ez is egyfajta rizs). Szőlőt, gránátalmát, sokfajta szilvát, körtét, barackot és mandulát termesztenek. A föld gazdag ásványokban – aranyban, rézben, vasban, ólomban és ónban. A levegő enyhe, s az emberek erkölcsösek. Indiai módra írnak némi különbséggel. Felülmúlnak más országokat a lant- és furulyajátékukkal. Hímzésekkel teli ékes selyemruhákba öltöznek. Nyírják a hajukat és lecsüngő fejfedőt viselnek. Kereskedésben arany, ezüst és réz érméket használnak. A király a kucsái fajból való; mivel bölcsessége csekély, ezért egy nagy hatalmú miniszter uralkodik fölötte. A közönséges szülők gyermekeik fejét egy fatábla nyomásával egyengetik.
[…]
A várostól északra, a keleti határon a Dêva templommal szemben van egy nagy sárkánytó. A sárkányok, alakjukat megváltoztatva, kancákkal párosodnak. Utódaik egy vadlófajtát (sárkánylovak) alkotnak, melyet nehéz megszelídíteni és vad természetűek. Ezt a sárkányló-fajtát aztán engedelmessé tették. Az ország így híressé vált sok kiváló lováról. A korábbi följegyzések (erről az országról) azt mondják, hogy „Hajdanában volt egy 'Aranyvirág' nevű királya, aki a (vallási) tantételek ritka ismeretéről tett tanúbizonyságot. Képes volt igába fogni a sárkányokat a szekere elé. Amikor a király el szeretett volna tűnni szem elől, csak megérintette a sárkányok fülét az ostorával, és azonnal láthatatlanná vált.”
Igen korai időktől kezdve mindmáig nem voltak kutak a városban, így a lakosok hozzászoktak ahhoz, hogy a sárkánytóból hozzanak vizet. Ezen alkalmakkor a sárkányok, férfialakban, közösültek a nőkkel. Gyermekeik születésükkor hatalmasok, bátrak és oly gyors lábúak lettek mint a lovak. Így fokozatosan megrontva magukat, a férfiak mind sárkányfajzattá lettek, s erejükre támaszkodva lázadókká és engedetlenekké váltak a királyi hatalommal szemben. Ezután a király szövetséget kötött a Tuh-kiue-vel (türkökkel), lemészárolták a város valamennyi férfiát, a fiatalokat és az öregeket egyaránt, hogy írmagjuk sem maradt. A város most puszta és lakatlan.
(Részlet Xuanzang – Hszüan Cang buddhista szerzetes beszámolójából Kr. u. 630/646-ból)
"Az öregség vagy betegség következtében megrokkantakat ugyanis élve dobják oda az éppen erre a célra tartott kutyáknak, amelyeket a saját nyelvükön temetkezőknek neveznek; Baktra fővárosnak a falain kívül ugyan tisztaság látható, de belül jobbára emberi csontokkal van tele."
"Mások állítólag arra törekszenek, hogy koponyájuk minél hosszabb legyen s a homlokuk annyira előreálljon, hogy kinyúljon az álluk fölött. [...] A kaspiak a 70 éven felülieket éhhalállal pusztítják el és kiteszik a pusztaságba, miközben messziről figyelik őket, s ha azt látják, hogy a madarak már letépdesték őket ágyukról, boldogoknak tekintik őket, de ha vadállatok vagy kutyák fogyasztották el, akkor kevésbé, ha pedig semmi sem történik velük, akkor boldogtalanoknak tartják őket."
"Kujsuang" uralkodója is így emelkedett ki a többiek közül, s onnantól a jüe-csik kusánok lettek.
Könnyen lehet, hogy a jüecsi összefoglaló név csak a kínaiak fejében élt, akik a hozzájuk legközelebbi turfáni államocskák (Jushi-Csüsi aprócska államai) népét nevezték így eredetileg. A Takla-Makánt északról kerülő két "selyemútvonal" Kucsában (Qiuci-Csiuce) egyesült és a Pamírig már együtt haladtak. Kucsá volt talán a legfontosabb "városállam" itt az északi útvonalon, de talán amúgy is. A kusánok inkább Kucsá nevét vitték tovább miután a hsziungnuk elűzték őket is Kr. e. 166 körül. A "jüecsik" aztán maguk előtt hajtották nyugati szomszédjaikat, a "királyi szakákat" is Nyugat-Turkesztánba, így egyes kínai források és Sztrabón is úgy számol be Baktria elfoglalásáról, hogy azt nem egy nép hajtotta végre.
"A skythák nagyobb részét a Kaspi-tengertől kezdve daáknak nevezik, a tőlük inkább keletre lakókat massagetáknak és sakáknak, a többieket pedig közösen skytháknak, bár mindegyiknek van saját neve is; legnagyobbrészt valamennyien nomádok. E nomádok közül a legismertebbek azok, akik a hellénektől elvették Baktrianét, az asiosok, a pasianosok, a tokharosok és a sakaraulosok, akik az Iaxartés túlsó partjáról törnek előre a sakák és a sogdianosok mellett, amely rész a sakák birtokában volt." (Strabón Geógrafika, XI, VIII, 2)
Úgy tűnik, hogy a "jüecsik" a Tarim-medencei, jelentős részben a környezet által determinált, decentralizált szövetséges és egyben vetélkedő belszervezetüket vitték magukkal. Érdekes, hogy a kusánokat is kifejezetten város- és kereskedelemfejlesztő uralkodó csoportnak lehet tekinteni. Nem "klasszikus" nomádok (bármit is jelentsen ez).
Egyébként a neveik kapcsán a zűrzavar leginkább abból fakad, hogy amikor a "jüecsik" a keleti (kínai-hun) oikumenéből átkeltek az iráni-indiai nyugati civilizációs rendszerbe, akkor éppen egy vándorlási és foglalási ciklusban is voltak, ami miatt lehet, hogy a tokhár név csak a meghódítottak miatt háramlott rájuk. (Tokharisztán)
"Kujsuang (Guishuang – Badakhsán és a környező területek az Oxustól északra)"
A Badahsoni (Бадахшон) Nemzeti Park Tádzsikisztánban.
Afganisztán 34 provinciájának egyikét is Badakhsannak hívják.
Nemcsak a Balatonnál volt Badacsonyunk: "Badacson: Botocun 1217–1235 között, Badacon, Badachon 1475, Badaczon 1461, Badacson 1545, Badatson 1760, Badaczion 1604. Eleinte közép-szolnoki, aztán rendszerint Kraszna vármegyei helység, mely Somlyó várához tartozott, ide számítja például az 1553-diki adóösszeírás. Már a Váradi Regestrumban előfordul ily név alatt: Botocun. Az ezen villabeli Márkot, Ivánt és Márczelt azzal vádolja pecselyi Szalók, hogy elvették négy ökrét, a mely vádját a vas hordozásával beigazolja. Kandra K.: V. R. 278., 280 l. Kandra Kabos Botocunt Petenyére értelmezi; de hibásan, mert ebben Badacson lappang." (Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I.; Franklin, Bp., 1901)
"a jüecsiket legyőzték a hsziungnuk (xiongnu). Ezután Dahsziába (Daxia – Bactria) vonultak és öt hszihou (xihou – 'szövetséges fejedelem') között osztották föl az országot, melyek a következők voltak: Hsziumi (Xiumi – Nyugat-Vakhán és Zibák), Suangmi (Shuangmi – Sugnán), Kujsuang (Guishuang – Badakhsán és a környező területek az Oxustól északra), Hszitun (Xidun – Balkh térsége) és Tumi (Dumi – Termez területe). Több mint száz év múltán Kujsuang hszihouja, név szerint Csiucsiu Csüe (Qiujiu Que – Kudzsula Kadphiszész), megtámadta és kiirtotta a négy másik hszihout"
Nálunk is szövetséges volt eleinte a nyolc "génosz",a DAI szerint csak kívülről jövő támadás esetén fogtak össze.
Közülük aztán kiemelkedtek a magyarok, legyőzték a többieket, és onnantól Magyarországnak hívták az érintett földet.
"Kujsuang" uralkodója is így emelkedett ki a többiek közül, s onnantól a jüe-csik kusánok lettek.
13. szakasz – Ta Jüecsi (Da Yuezhi) királysága (大月氏 – a kusánok)
Ta Jüecsi királyságának fő központja Lansi (Lanshi – Baktra/Balkh) városa. Nyugaton Anhszivel (Anxi – Parthia) határos, mely 49 napi útra van. Keletre 6537 li (2718 km) távolságra található a Főírnok székhelye (Lukchunban), és 16 370 li (6807 km) Lojang (Luoyang). 100 000 háztartás, benne 400 000 személy és több mint 100 000 fegyvert fogni képes férfi van.
Régebben a jüecsiket legyőzték a hsziungnuk (xiongnu). Ezután Dahsziába (Daxia – Bactria) vonultak és öt hszihou (xihou – 'szövetséges fejedelem') között osztották föl az országot, melyek a következők voltak: Hsziumi (Xiumi – Nyugat-Vakhán és Zibák), Suangmi (Shuangmi – Sugnán), Kujsuang (Guishuang – Badakhsán és a környező területek az Oxustól északra), Hszitun (Xidun – Balkh térsége) és Tumi (Dumi – Termez területe).
Több mint száz év múltán Kujsuang hszihouja, név szerint Csiucsiu Csüe (Qiujiu Que – Kudzsula Kadphiszész), megtámadta és kiirtotta a négy másik hszihout. Egy Kujsuang nevű királyság királyává tette meg magát. Megtámadta Anhszit és elragadta tőle Kaofu (Gaofu – Kabul) területét. Puta (Parthuaia, Kr. u. 55) és Csipin (Jibin – Kapisha-Pesavár) egész királyságait is legyőzte. Csiucsiu Csüe elmúlt nyolcvan éves mikor meghalt.
Fia Jen Kaocsen (Yan Gaozhen – Vima Taktu) lett az utóda. Ő visszatért és leverte Tiencsut (Tianzhu – Északnyugat-India), majd egy tábornokot nevezett ki hogy ellenőrizze és vezesse azt. A jüecsik ezután borzasztóan meggazdagodtak. Valamennyi királyság Kujsuang [kusán] királynak nevezi [királyukat], de a Han eredeti nevükön ta jüecsinek hívja őket.
"A korábban véltnél 800 évvel előbb űzték a pólót Kínában, erre a következtetésre jutottak helyi kutatók, akik 2400-2800 éves pólólabdákat találtak Hszincsiangban."
