A végkövetkeztetés az volt, hogy idő nem létezik, az csupán számunkra egy illúzió, ahogy az agyunk sorrendbe szedve raktározza el a dolgokat."
Egyesek szerint idő az, amit az órák mérnek.
Akik ezt vallják, azok szerint az idő fizikai mennyiség - arra hivatkozva, hogy műszerrel mérhető.
Tegyük fel azonban, hogy valaki ezt állítja: Az órák nem időt, hanem időtartamo(ka)t mérnek. Azaz - szerinte - az idő, ill. időtartam szavaink eltérő jelentésűek.
Megjegyzem tudomásom szerint teret se szoktak mérni. Térfogatmérésről viszont mindenki hallott.
Nekem tehát úgy tűnik, hogy az időtartam, és a térfogat fizikai mennyiség, de az idő ill. a tér nem. Nekem úgy tűnik, hogy az idő, ill. tér nem fizikai, hanem filozófiai fogalmak.
Évekkel ezelőtt más topikban hónapokig (évekig?) rágódtak azon, hogy mi az idő.
A végkövetkeztetés az volt, hogy idő nem létezik, az csupán számunkra egy illúzió, ahogy az agyunk sorrenbe szedve raktározza el a dolgokat. Csak jelen van, ami a törvényszerűségeknek megfelelően folyamatosan változik. A múlt, csak az agyunkban létezik, s a jelen e múltsorozatnak a pillanatnyi eredménye, s ez maga a lét. A jövő pedig csupán egyfajta jóslat a törvényszerűségek ismeretében.
Az emberi lét számára nélkülözhetetlen az idő fogalmának léte, enélkül képtelenek lennénk normálisan létezni. Emiatt az ember által alkotott elméletekben lépten-nyomon megjelenik az idő, mintha az ténylegesen a fizikai világ része lenne. Ám csupán a mi emberi modellezésünk ilyen, hogy képtelen kihagyni belőle az időt.
Csak érdekességképp: a foton számára, mivel fénysebességgel halad, nem létezik idő. A relativitás elve alapján az "ő érzékelése szerint" ugyanabban a pillanatban indul el, mint amikor megérkezik, noha lehetséges, hogy közben fényéveket halad...
Sokan próbálták már kiküszöbölni az ősrobbanást, sokféle módon. Az egyik - mulatságos - elmélet Fred Hoyle-tól (csillagász, SciFi író) származik, a nyafogó világegyetem néven nevezve. Itt nincs távolodás, hanem csak a méretek zsugorodnak. Mivel a mérőeszközöké is, ezért a zsugorodás észrevehetetlen.
De ugyanúgy jó pl. az, hogy a fénysebesség az idők folyamán fokozatosan változik (nő).
Ha nem a fentiek történnek, akkor valójában mi történik? A foton öregszik? A kvantummechanika szerint minden foton a hullámhosszával arányosan (pontosabban fordított arányosság) meghatározott energiát hordoz. Namost, ha lecsökken a hullámhossza (vöröseltolódás), akkor hova lesz a hiányzó energia? Milyen formában távozik? Melyik köcsönhatás hozza ezt a csökkenést létre? Egyáltalán, folytonosan történik mindez, vagy kvantumosan, azaz bizonyos időközönként, bizonyos energiacsökkenés? Vagy talán hibás az energiamegmaradás törvénye? Túl sok a kérdés, túlbonyolódik az elmélet. Ezt sokan nem szeretik. Rengeteg felfedezésnek kell megszületnie ahhoz, hogy azok talaján megalapozva egy ilyen teória ne a fantazmagóriák sorába kerüljön, hanem kényelmesen hátradőlvén a karosszékünkben, megelégedetten kijelenthessük: "Na ugye, én megmondtam!".
Ugyanezt lehetne mondani, pl. a felvetett ősanyag képzelményről, amiben az tűnik ki, mintha pl. a neutronnak, vagy bármíly más elemi részecskének valamiféle igen bonyolult, és fejlődőképes belső szerkezete lenne, hasonlóan pl. az élővilág sejtjéhez, s ez fokozatosan alakulgat, és halad a mai formája felé. Az elemi részecskéket leíró Standard-Modell-en kívül ma nincs egy se olyan másik, ami helyesen és jól számolhatóan írja le a valóságot, és ad jóslatokat, amelyek helyessége sorra bebizonyosodik. Ebben - a kvarkokon kívül - semmilyen belső szerkezet nem mutatkozik pl. a neutronnál, sőt úgy tünik, ez a vég, innen a továbboncolgatás értelmetlen, és felesleges, és fejlődés sincs, mivel az elméletben szereplő pár tucat fizikai állandó közül bármely is megváltozna, az egész lét összeomlik, a létezés lehetetlen. Persze a vélt ősrobbanáshoz közeli pillanatban akkora volta sűrűség, és a hőmérséklet, hogy az anyag másképpen viselkedett, mint a mai körülmények között (ezt próbálgatják manapság az új gyorsítóban, az LHC-ben). Ezt a körülmények okozta másfajta viselkedést hívják az anyag ősi állapotának (pl. ilyenkor volt a kvark-gluon plazma állapot), de ez kifejezetten az ősrobbanás létezésének feltételezésén alapul.
A fizika az elmúlt 100 évben az elemi részecskék kapcsán szinte teljesen összeomlott, és újjáépült, s eme új tudásnak a befogadása a hozzá kötődő matematikai alapokkal együtt hosszú hónapok (talán évek) kitartó tanulásával lehetséges. Természetesen elképzelhető, hogy születik valaki, akinek az agya szinte sugárzik az okosságtól, s népek borulnak le előtte látván elérhetelen intelligenciáját, s ő röpke tíz év alatt valami teljesen újat alkot a fizika világában, amelyet - s annak matematikai hátterét - már nem érti senki, de mindenki tudja, hogy igaza van. S ő egy alkalommal majd csendben megjegyzi, hogy igen, mindezt ő fedezte fel és dolgozta ki, de azért már előtte volt valaki, aki mindezt megsejtette, és az internet egyik fórumán közölte is. Ha meg nem, akkor marad a fizikusok tökfejűsége, és évtizedekig tartó makacs ragaszkodása és a jól bevált elméletekhez, amelyek lehet, hogy hibásak, de a számítások jó eredményt adnak.
Olyan érzésem van, hogy aki kijelenti "volt idő, amikor nem volt idő", hogy ezt elhigyjem illenék legalább bizonyos szinten megmagyarázni, hogy mi is az idő. :)
A "végtelen" nem fizikai fogalom, hanem logikai (matematikai, filozófiai), és nem alkalmazható a mérhető adatokkal rendelkező természetre. A Természet szükségszerűen véges, minden vonatkozásában, az időben is, és ha önkéntelenül azt kérdezzük, hogy: "Na de mi volt azelőtt?", az nem más, mint a megszokás okozta logikai tehetetlenségünk. És a feledékenységünk, mert megfeledkezünk arról a logikus gondolatról, hogy: "Ami az egyes részekre érvényes, nem feltétlenül érvényes az Egészre." Vagyis ha a létező világban minden időpont előtt volt másik időpont, az nem jelenti azt, hogy az egész Univerzum keletkezése előtt is lennie kellett időnek. Sőt, ez a feltételezés alapjaiban téves, és önellentmondásos. Az idő, a Természet valamennyi részecskéjének saját egyedi folyású tulajdonsága (a részecskék saját jelenségeinek lezajlási sebességével kapcsolatos), ezért az anyag megjelenése előtt az anyagtól független idő sem létezhetett.
Tudomásom szerint a kozmológusok nem használják ezt a fogalmat, mert jól megvannak nélküle is.
A "Semmi" nem fizikai, hanem logikai fogalom, és csak azért használtam, hogy szerény értelmünk számára feldolgozható és megszokható legyen az Univerzum véges időtartamú múltja.
A Világegyetem létét és működését magyarázni próbáló elméletek közül legelfogadottabb az Ősrobbanásé, mert legjobban ez vág egybe a megfigyelt jelenségekkel. Az „Állandó állapot” elmélet (Steady State), amely egy ideig szűkebb szakmai körökben némi rokonszenvet élvezett, természetesen szamárság, de ezzel nem kiagyalójának és legfőbb pártolójának, Fred Hoyle-nak érdemeit próbálom kicsinyíteni (semmi alapom nem lenne rá, hiszen ő elismert csillagász volt, míg én megmaradtam ismeretlen amatőrnek), csak rámutatni, hogy ez igazából nem is elmélet, mivel nem tartozik hozzá semmilyen megfigyelt tény, és az elképzelés nem annyira a kozmosszal kapcsolatos, mint inkább az emberi lélekkel: az örökké, folyamatosan és szinte áttekinthetetlenül változó világban jól esne, legalább az alapokban valamilyen állandóságot találni.
Igazán elméletnek csak az olyan elképzelés-rendszert tekinthetjük, amelynek egyes részei egymással és a megfigyelhető valósággal összefüggenek, nemcsak saccra, hanem matematikailag vizsgálható módon is, és a számítások során kikövetkeztethetők olyan jelenségek, amelyeket pillanatnyilag még nem figyeltek meg, de későbbi észlelésük és kimérésük újabb bizonyítékokat hozhat. Az "Ősrobbanás" elmélete ilyen. Persze még nem száz százalékig, minden részletébenkidolgozott, de évről-évre finomodik. Ezzel a kozmológiai modellel nem kevesen foglalkoznak, szerencsére a számítástechnika és elektronika gyorsuló fejlődése egyre jobb segédeszközöket ad kezükbe, akár az észlelési, akár az adatfeldolgozási lehetőségeket tekintjük.
Problémák persze vannak. Legalapvetőbb talán az, hogy még nincs vége a vizsgált jelenségnek, amit köznapian Világegyetemnek hívunk. Még javában tágul, fizikai (és egyéb) folyamatai zajlanak, és nemcsak a folyamatok hasonló körülmények között hasonló működését okozó "természeti törvények" egy részét nem fedezték fel és írták le még a szakemberek, hanem a vonatkozó "törvények" sem mind véglegesek! A Semmiből kirobbanó anyag, amely a kezdeti energiavillanásból tömeggel is rendelkező részecskékké módosult, nem előre megírt törvényeknek engedelmeskedett, hanem létrejötte közben alakította ki saját folyamatait és jelenségeit; ezek összefüggéseit később a szakemberek megfogalmazták, és törvényeknek nevezték el. Az elnevezéssel is baj van tehát: a természeti törvény megtévesztő kifejezés, mert törvény alatt emberi viszonyok közötti előzetes megállapodást értünk, míg a természetben ilyen nem létezhetett az anyag létrejötte előtt.
Legfőbb probléma a szakemberek számára a négy alapvető erő (a gravitációs, a elektromágneses, a gyenge és az erős kölcsönhatás) egyesített elméletének a létrehozatala. Talán túlzó a szkepticizmusom, de az utóbbi években a témával kapcsolatban megjelent jó néhány népszerű ismeretterjesztő könyvet elolvasva, felmerült bennem a kérdés, hogy egyáltalán reális-e ez a törekvés? Nem lehetséges, hogy a Világegyetemet egyetlen, mindent megmagyarázó képletre visszavezetni, ugyanolyan naiv, idealisztikus elképzelés, mint az ókorban Arisztotelészé volt a világ közepének tartott Föld körüli ideális szférákról? Nem lehetséges, hogy ha ilyen egyszerű "szerkezet" lenne a Világegyetem, akkor már rég visszahullott volna a Semmibe, vagy létre sem jött volna? Igaz, hogy megvan benne a törekvés az energetikailag nulla állapot felé, hiszen a természeti folyamatok jelentős része arra tendál, de általában "közbe jön valami", és a dolgok inkább tovább bonyolódnak. Nem lehetséges, hogy a már Einstein által elkezdett (a relativitást a kvantumelmélettel összeegyeztetni szándékozó) törekvés épp az "Ősrobbanás" valamelyik alapvető sajátossága, önellentmondása miatt sikertelen? Ha például bármennyire is bizarrnak tűnik az ötlet: nem egyetlen ősrobbanás volt, hanem kettő, de egyszerre? Ha az egyik létrehozta a negatív energiájú gravitációs jelenség anyagát, a másik pedig a többi kölcsönhatásét, aztán egy még ma is tartó keveredésbe kezdtek? Vagyis ha a világkeletkezést szimbolikusan nem így írnánk le: 0+0=1, hanem így: 0=1-1?
Bocs' a kitérőért, de eszembe jutott szegény megboldogult II. János Pál, aki halála előtt pár évvel kinyilatkoztatta, hogy a keresztény egyház elismeri a tudományos kutatás eredményeit, az evolúció-elméletet is, az ősrobbanásét is, csak annyi intelme lenne, hogy az ősrobbanás előtti dolgokat a tudomány ne kutassa. Én nem látok semmi rosszat abban, ha egy Pápának humora van.. Mert mi más volt ez az intelem, ha nem szakmai humor?! Ugyanis ha igaz az ősrobbanás, akkor nincs miért kutatni a megelőző állapotokat, mert azok nem voltak. Ha pedig nem igaz az elmélet, akkor nincs mit kutatni vele kapcsolatban!
Most én is tréfálkozós kedvemben vagyok, ezért fel merem vetni a kérdést: ÉS HA MÉGSEM ŐSROBBANÁSSAL magyarázható a kozmikus háttérsugárzás, meg a galaxisok színképvonalainak vörös felé eltolódása, hanem mondjuk az úgynevezett "láthatatlan anyag" gravitációja fárasztja ki a távolból érkező elektromágneses sugárzást, miközben energiáját valami módon konvertálja háttérsugárzássá? Valójában esetleg már nem is tágul az Univerzum, csak úgy észleljük, és közben inkább már javában összehúzódóban van? Lehet, hogy már csak alig néhány milliárd évünk van hátra?! Ha egy igazi, hozzáértő szakember, aki ismeri a vonatkozó megfigyelések és elméletek naprakész állapotát, bizonygatná, hogy azért néhány milliárddal több az az idő a néhány milliárdnál, mindenesetre nyugodtabb lennék!
UTÓIRAT
Önzetlen ember lévén, igyekszem megosztani másokkal rémlátomásaimat is!
Íme azegyik: Bízom benne, hogy a Kedves Olvasó ismeri az Univerzum történetét, a kezdeti energia-villanástól a felfúvódási szakaszon és a tömeggel rendelkező részecskék megjelenésén, majd a csillagok-galaktikák keletkezésén, fejlődésén, később kihűlésén és szétesésén, valamint az elemi részecskék felbomlásán át, a tiszta információ-struktúrává, mint az Univerzum végső állapotává átalakulásáig. Ha így van, nem lesz nehéz megérteni az alábbiak fordított sorrendjét!
Az idő folyásirányát tekintve alapvetően téves a szemléletmódunk, ugyanis tudatunk visszafelé halad az időben, és jobb híján nekem jutott az a hálátlan feladat, hogy eláruljam, mi az igazság! Lássuk hát: kezdetben vala a sötétség, mert az Univerzum energia és tömeg nélküli tiszta információ formájában létezett, amely magába foglalt minden lehetséges lehetőséget, tudható tudást és megismerhető ismeretet. Az Univerzum struktúrájának, azaz a bitek eloszlásának helyi egyenetlenségei emberi módszerekkel mérhetetlenül hosszú idő alatt csomósodásokhoz vezettek, és ezen keresztül az anyag elkezdett tömeges állapotúvá átalakulni. A több százmilliárd évig tartó folyamat során az egyes anyagszigetek között létrejövő gravitációs "hullámverés" spirális formába csavarta az elkülönült ködtömegeket, melyeken belül megindult az abszolut nulla fokos "fekete törpe" protocsillagok kondenzálódása, a gravitációs állandó növekedése miatt. Aztán a gravitáció tovább fokozódásával elkezdődött a fekete törpék felhevülése fehér törpékké, melyek a környezetükben szétszórt por- és gázanyag összegyűjtésének intenzív módján átalakultak inverz novává, majd normális, fősorozatbeli csillagokként, a csillagközi térből felvett hőenergia segítségével lebontották a bonyolultabb elemeket hidrogénre és egy kevés héliumra, amely anyagok jól végezve dolgukat, szétszéledtek. Az így homogenizálódott anyagú Univerzum egyre gyorsuló koncentrációval akkora hőmérsékletet ért el, hogy a tömeges anyag már át tudott alakulni tömény sugárzássá. Az egyre rohamosabban zsugorodó energia-téren belül többszörös interferencia lépett fel, melynek végén két góc maradt, amelyek kölcsönösen kioltották egymást, akárcsak az idő és a tér, így lett a végkifejlet szimbolikus egyenlősége: 1-1=0...
Az általunk élőlényeknek nevezett jelenségek némelyik típusában felbukkanó sajátságos elváltozás, az úgynevezett "öntudat" jellegzetes hibája, hogy a Világegyetem fentebb vázolt fejlődésével ellentétes irányban kúszik, ezért tökéletesen fordítva lát mindent. Nem is csoda, hiszen amiképp közismert, az öntudat az objektív valóság visszatükröződése, és tudjuk, hogy a tükör fordított képet ád!
Kívánok eme iromány Minden Kedves Olvasójának üdítő színharmóniájú, virágos rétet álmodtató, nyugodalmas jó éjszakát!!!
"Arra viszont van, hogy egy egészen pirinyó, 0-hoz közeli pontból lett minden. A robbanásban nem feltétlenül kételkedek, de az azt megelőzendő pillanat méretében igen."
Ezt helyesen teszed, ugyanis eddig még senki nem tudta úgy megsaccolni az azt megelőző pillanat méretét, hogy bárki lehidalt volna tőle.
Arra viszont van, hogy egy egészen pirinyó, 0-hoz közeli pontból lett minden. A robbanásban nem feltétlenül kételkedek, de az azt megelőzendő pillanat méretében igen.
Beklímázott: ha tényleg teremtetett az anyagi világ (is), akkor segíthet feltételezni a Világegyetem szerkesztése mögé valami értelmet - nem? Máskülönben, ha mindenhol csak véletlenszerűséget feltételezünk, nehezebb az előrejutás.
Mookuska: én a mai kozmológiai álláspontról érzem ugyanezt. Összeomlunk, széttágulunk, megfagyunk. Mellesleg a tér nyúlik annyiféleképp, ahágy elemi rész létezik, mert mindegyik más sebességgel mozog. És mindegyiknek másképp múlik az ideje. Makroméretekben ez biztos kiátlagolódik... (De ez már a relativitás elméletének kérdése.)
"Meg hiszek az Egy Jó Teremtő Istenben, Jézusban, a Teremtésben, teremtődésbe"
Ezzel az egy mondattal hiteltelenné tetted az egészet.
Azon én is gondolkodtam már sokszor, hogy amikor "megdöbbentő felfedezést" tesznek egyes csillagászok, nem-e csak az történik, hogy az eddigi elméletekről kiderül, hogy alapjaikban hibásak. De ide belekeverni valami természetfelettit...
Kérdésem: mi van akkor, ha mondjuk a Hubble-ék által észlelt távoli galaxisokban levő 1A fajtájú szupernóvák fényének vöröseltolódása nem a Doppler-hatás következménye, hanem egész egyszerűen a hatalmas téridő távolságokon áthaladó fotonok aberrálódása (öregedése/lecsengése)? Az űrt és a fényt ma tökéletesnek gondoljuk tán a fény "teste" (és nem az útvonala) szempontjából, és nincs okunk feltételezni, hogy ilyesmi történjen. De mi van, ha mégis csupán ez történik? Akkor nem kell feltételeznünk sem táguló, sem gyorsulva táguló Világegyetemet. Habár már Einstein-ék is azt szerették volna, hogy mozogjon már ez a VIlágegyetem, mert másképpen nem lehet egyensúlyban. De a 3D-s térbeli mozgásra más gondolatom van, persze csak képzelgés (az is), spekuláció. De tán arról majd később. Szóval "fényöregedés", fotonaberráció: a téridővel kölcsönhatva (most csak így rejtélyesen, mivel nem tudom az okát) a fény sem a sebességéből nemigen veszíthet, mivel az egy általános jellemzője (úgymond... ), sem a tömegéből, mivel vagy nincs, vagy olyan kevéske, hogy azt ma kimutatni sem tudjuk, de egyvalamiből veszíthet, ami az energiájához szintén hozzájárul: s ez pedig a rezgésszáma. Ezért tolódhat el a vörös felé. Minél messzebbről jön, annál nagyobb mértékben, s éppen olyan arányban, s azon képlet szerint, melyet Hubble-ék megfigyeltek. S ha ilyeténképp gondolkodunk, akkor nincs tágulás, és nem kell Ősrobbanást sem feltételezni. Mivel nem voltam ott a kezdetekkor, ezért megengedem magamnak a bátorságot, hogy tetszési alapon álljak hozzá ehhez a Nagy Bumm kérdéshez Mert a jó képzeletű, és sokat képzelgő emberke ugye más magyarázatot is ki tud agyalni, ami esetleg még ésszerűbb is, csak legfeljebb a mai fizikával nem lehet (még) megmagyarázni és kimutatni. A cél végső soron egy egyensúlyos Világegyetem képének létrehozása lenne - de számomra sem a Nagy Bumm különféle lehetséges kimenetelei, sem változatainak száma, sem a ma legjobban valószínűsített változata (különféle módon változó gyorsasággal való tágulás) nem fest egyensúlyos képet a Világegyetemről!
Nem tudom, ki hogy érzi ezeket a dolgokat...
Egyébként az én Világegyetem-képem kicsit hasonlít a Millennium Szimulációra:
Ahogy a semmiből megszületik szépen a valami. De nem ugyanaz a kép, csak a mai tudományos képekből ez áll hozzám a legközelebb. Meg hiszek az Egy Jó Teremtő Istenben, Jézusban, a Teremtésben, teremtődésben - persze nem feltétlen biblikusan. Na mindegy. Írok kicsit még a világképemről, hadd jojózzon az agyatok. Egy része törvényszerűen offtopic lesz, nem érdekes. Nem tudok új témát nyitni, meg egyébként sincs olyan meglévő téma szerintem, ahova ezt mind leírhatnám. Vigyázat, agymenés következik! Lehet többször el kell olvasni a megértéshez... bocsi.
Ha nem volt ősrobbanás, akkor mivel magyarázható például a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás? Válasz: ez az anyag folyamatos keletkezése által keltett elektromágneses mellékzaj. "Folyamatos anyagkeletkezés??? Hát igen... A 3D-s tér minden pontján folyamatosan feltörő, felzubogó "ősanyag"-ból. Ez már rendelkezik bizonyos szintű tömegvonzással, vagy valamilyen vonzóerővel, s a már kialakult, meglévő anyagsűrűsödések felé veszi az irányát. Nagy mennyiségben pl. galaxisok felé áramlik. Kisebb mérettartományokban csillagok felé. Még kisebbekben atomok felé. Még kisebb méretekben szubatomi szintű részecskék felé. Estöbbi. Ott Harry Potter-szerű varázsvilágba illően eltűnik egy bizonyos sűrűségszint elérése után képződött "nyelőkben" :), majd valahogy szétsugárzik megint a legfinomabb formájában, mintegy ledarálódva, igen felgyorsulva, hogy aztán újra kikristályosodjon, kicsapódjon a tér legkülönfélébb pontjain, s áramlását újrakezdje. Ezen ősanyag áramlásnak köszönhetők a különféle anyagi szerkezetek, egyrészről az ősanyagi részecskékbe rejtett áramlási szabályok (mondjuk távolságarányos vonzástörvények), másrészről a már meglévő szerkezetek által meghatározva. (Ebbe a részecskerendszerbe a "szellemvilág"-ból érkező behatás, a Szabad Akarat viszi bele a szerkezeteket - illetve befolyásolja bizonyos szinten a dolgok alakulását. Node ez már kicsit más terület. (Bár végső soron a szellemek egyezményes összjátékának eredménye az általunk megtapasztalható anyagi valóság szerintem - a régi tettek lassan elmúló visszhangjával, halványuló valóságával, s új tetteink régieket megváltoztató erejével.))
Az ősanyag áramlása által fenntartott szerkezetek bonyolultsági sorrendben, vagy "fejlődési" sorrendben, a 3D-s tér felszínén való megjelenés után: - Ősanyag: (Szinte) érzékelhetetlen finomságú szerkezetek, legalábbis a minket felépítő anyag számára - Előanyag: Sűrűsödve, a kicsapódási folyamat elkezdődik a galaxis-közi térben, és a galaxisok közelében, a sötét anyag megjelenésének kezdete - Sötétanyag: Egyre erősebben hat kölcsön a fénnyel, egyre erősebb a tömegvonzása is - ahogy az ősanyag egyre sűrűsödik. Ez a sűrűsödés egyébként öngerjesztő. Mert minél több ősanyag tartózkodik egy helyen, annál több fog odavándorolni. És ha nincs elég erősebb, uralkodóbb szerkezet-sűrűsödés a közelben, akkor ezek a "hígabb" csomópontok helyben erősödnek meg szépen. Ez később az új galaxisok kialakulásában fog fontos szerepet játszani. Gravitációs lencsézéssel a sötétanyag feltérképezése elkezdődött. Jóslatom: ennek térképét összevetve a mikrohullámú háttérsugárzás térképével szerkezeti következetességet fedezhetünk majd fel a kettő között. Ezen sötét anyag szerkezete tán a neutronokéval egyezik, vagy valami elő-neutron szerkezet. - Látható por-anyag: spirálgalaxisok alatt/felett "koronaként", a spirálkarok közötti térrészben. A tömegvonzás, legalábbis a vonzó hatás erősödik, ahogy az ősanyag magasabb szerkezeti szintekre lép. Az elő-neutron "megtermékenyül", magasabb szerkezeti szintre képes lépni az ősanyagba rejtjelzett fizikai törvények szerint, mert megfelelő ősanyag-sűrűség áll helyileg rendelkezésre. Kialakul a neutron, s még beljebb halad, áramlik a nagy-nagy szerkezeti csoportosulások felé, a galaxisok, s csillagok felé. Aztán később, mert ilyen szintű környezeti sűrűség, áramlás, tehát "energiaszint" mellett már nem egyensúlyos, a neutronok elbomlanak: megszületnek az első hidrogénatomok. A tömegvonzási tömörödéskori egyre növekvő gyorsulás által lehetővé tett fúzió már itt elkezdődik. Néhány alacsonyabb tömegszámú elem már itt megjelenhet. Ez az anyag lassan elkezdi a fényt kitakarni, bár ő maga még jellemzően nem sok fényt bocsájt ki. Magasabb dimenziós folyamatok miatt egy meghatározott irányban szép lassan forgásba jön a galaxis (egy új galaxis esetében, mint ahogy azt alább ecsetelem). Ez az egyik oka a spirálkarok kialakulásának. A másik oka az idősebb, már nagy anyagsűrűséggel rendelkező, tehát sok, magasabb rendű anyagszerkezetet magához vonzott csillagvárosok közepén létrejött hatalmas központi nyelő, a központi feketelyuk (supermassive black hole), s a "lefolyó hatás", tehát a központi nyelő felé való lassú (lassú?) áramlás tartja egyensúlyosan, szabályos rendben és hajlásszögben, ívben a galaxisok karjait. Következésképp: a forgás, s a spirálkarok igazából csak akkor jelennek meg, amikor a (még) elliptikus galaxisok elég nagy sűrűséget értek el, s közepükön létrejött a feketelyuk, és a nyelési folyamat, tehát a befelé áramlás elkezdődött, a lefolyó hatás megjelent. - Látható világító anyag: a por méginkább összetömörödik, kialakulnak a csillagok. Beindulnak azok a kemencék, melyek a nagyobb tömegszámú elemeket is képesek legyártani. Majd szupernóvák robbannak, s mégtöbb anyag, már az igen nagy tömegszámú elemek is létrejönnek. Telehintik az elég idős galaxist mindenféle elemmel. Az ily módon megtermékenyített, s ilyen anyagi környezetből születő csillagok körött kialakulnak élő bolygók is, mint például a Föld, és internetet meg számítógépet lehet építeni, és ilyen szép meséket írni. (Meg közben akár a youtube-on lehet nézni a Dallas-t :) (DGy után szabadon)) - Aztán az egész megy "vissza a levesbe" - az őslevesbe. Feketelyuk, zutty, ledarál. Kezdje újra kérem! Vagy folytassa. Mindegy. :) Az Élet meg nem szomorodik el, hanem bolygóról bolygóra szépen ugrál kifele, nehogy bespirálozzon pár (száz) millió év alatt a darálóba. Aki meg nem épít űrtechnikát, annak megég a feneke :P
Tehát az én Világegyetem-képem többek között abban is eltér a Millennium Szimulációban látható folyamatoktól, hogy az anyagcsomók nem repkednek ilyen rendkívüli mértékben és ideig egymás körül, a tömegvonzás miatt pályán maradva, hajigálódva - ha belegondolunk, bizony ez is egy egyensúlytalan és veszélyes Világegyetemet feltételez! Hanem: vagy kialakulnak az anyag számára rezonáns pályák (mint pl. a Naprendszerünkben), vagy teljesen összeolvadnak, egymáshoz vonzódnak. S azt, hogy a tömegvonzás ne húzzon össze mindent egy nagy hatalmas golyóvá, a természet úgy oldja meg, hogy ahol igen megnő a magas rendű szerkezetek (pl. látható anyag) sűrűsége, ott egész egyszerűen összeomlik, és elkezdi az anyagfölösleget benyelni, ledarálni (lásd: ma ismert feketelyukak). Ez a nyelési folyamat fokozódik, ha mégtöbb anyag érkezik - úgymond az adott térrész "begyullad" - s az egész addig zajlik, amíg fölösleg van a környezetben. Majd ezek a magok szépen elpárolognak. Már ami a mai hivatalos tudomány szerint is van, ha jól tudom. Szóval az én elképzelésem szerint az eddigiekkel ellentétben az egyensúlyos Világegyetemet eredményező mozgás nem Nagy Bumm, Nagy Reccs, különböző ütemekben gyorsulva táguló rendszer, hanem egy olyan áramlás (már ami az általunk könnyen észlelhető 3D-s teret illeti), mint mondjuk egy kondér zubogó víz, s melynek mi a felszínét látjuk.
Szóval a galaxisok eszerint a modell szerint úgy fejlődnek, úgy nőnek, mint a fák az erdőben. Csírázgatnak, növögetnek, s ahogy alkalmuk nyílik, teret nyernek (mert mondjuk egy öregebb fa kidőlt mellettük - azaz a lombkorona széthúzódott, és fényhez jutottak), és rögtön megugrik növekedésük üteme. Ez akkor fordulhat elő, mikor két nagyobb galaxis olvad össze. Ha nem történik ilyen, akkor a közeli nagyobb galaxisok csírájukban szippanthatják be a kisebb kezdeményeket. Tán ilyenekből alakulnak ki a gömbhalmazok. Szép lassan beszippantott galaxis-kezdemény magocskák.
Asszem egyelőre ennyi, úgy nagyjából.
No... erre építsünk fizikai mérőeszközöket! :) Bár szerintem bizonyos felvetéseimre akár még lehetne megfigyeléseket végezni mai tudásunk szerint is.
