Lehet regény, vers, bármilyen mű. Megadom az eső mondatokat. Ki kell találni, mi a mű címe, szerzője. A megfejtőnek meg kell várni a helyeslést.
Volt idő, amikor azt hittem, a visszatekintés optikája téveszt meg.
Szabó Magda Apám táncot jár
Ősz volt. Az országúton két hintó robogott gyors ügetéssel. Az elülsőben két asszony ült. Az egyik az úrnő, sápadt, sovány. A másik a komornája, gömbölyded, fényes-piros arcú.
Nagyon erős hideg volt, és ami ritkábban esik meg, a hideg mellett akkora köd támadt, hogy alig lehetett látni valamit. Bent a kocsmában viszont meleg volt, ...
Más embert vigasztal az nagy szerencsétlenségek után, hogy azokat érezni tudja; hogy komoly, hogy szomorú tud lenni, hogy megveti az életet, hogy meg tud halni; neki büntetése az, hogy nem érez, nem gondolkozik, és mégis óhajt élni.
Szorin parkjának egy része. Széles fasor, amely a nézőtől a park belseje, egy tó felé vezet. A fasort házi színielőadás számára hevenyészett dobogó keríti el, úgyhogy a tó egyáltalán nem is látszik. A dobogótól jobbra és balra cserjés. Néhány szék, asztalka
Az imént nyugodott le a nap. A dobogón a függöny mögött Jakov és más cselédek; köhögés és kopácsolás hallatszik. Mása és Medvegyenko balról - sétából visszatérve - jön
Csodálatosan nehéz lett a feje, tüzes parazsat hordott a lába nagyujjában, a lábszárai nem bírták a terhet, de nem érzett különösebb fájdalmat, amint a tetszhalottak nem érzik a tormát vagy a tollseprőt az orruk alatt, csak mindig gondolkoznak.
Sajnálom, hogy annyi embernek elmeséltem. Csak azt tudom, hogy mindenki hiányzik nekem, akiről meséltem. Még például Stradlater és Ackley is. Azt hiszem, még az az átkozott Maurice is. Röhejes. Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.
Az utolsó szavakat lelkével együtt lehelte ki a pap. A tömeg, amely eddig néma csöndben állt,most megmozdult, és az áhítatos csodálkozás tompa moraja futott végig a téren, és mindigmagasabbra törve, lassan hömpölygött az ég felé,mintha a távozó lelket kísérné.
Ott állnak ketten a fehér rajzásban, vállukat belepi a hó.
Vissza-visszanézek, jókedvűen próbálok elmenni, de látom rajtuk: a hangulat nem épp szilveszteri. Hanem inkább Arany János-i. Néz ki belőlük a lélek, mint toronyból a bakter.
