A játék egyszerű: gondolunk egy valamire, ami gyönyörködtet, ami különleges, és amiben megtalálható a természet. Lehetnek mindenféle barlangok, képződmények, hegyek, tavak, folyók, ültetvények. Egy képet is szúrjunk be, majd röviden ismertessük az adott csodát. Aki kitalálta, mi az és hol van, esetleg egy kis történetet is tud róla, az adhatja a következőt.
A teraszok több évezredre visszatekintő hagyományos technológiákat és alakzatokat őriznek. A vidék az ember és a varázslatos szépségű természetes környezet közötti harmóniát szemlélteti, továbbá a hegyvidéki környezetben a természetes erőforrások körültekintő felhasználására épülő, fenntartható gazdálkodó rendszereket mutat be.
A kisvárost ma is élő, csaknem háromezer főt számláló közösség lakja, melyeknek csak egy része épült a várost körülölelő sziklák ormai közé. Az egykori római majd mór erődrendszer lényege, hogy a házak, szűk sikátorok természetes alkotóelemüknek tekintik a sziklaképződményeket, nem beszélve a több tíz kilométer hosszú barlangrendszerről, mely a lakóépületeket köti össze.
Ennek ellenáére megjegyezném, hogy egy templom és a szobor.... emberi kéz alkotta müremek ..... lehet épitészeti csoda, de nem mondható az anyaföld csodájának...
A legnagyobb szobor a világon. Teljes magassága 153 méter, beleértve a 20 m magas lótusz trónt és a 25 m magas épületet. Építését már azután tervezték, hogy az afganisztáni tálibok felrobbantották a szobrokat. A szobor 2008.-ban készült el.
A Quinta da Regaleira birtok egy történelmi városka, Sintra szívében található, ez egy kert része.
Adok újat:
Vietnam híres különleges piacairól, az árusok leginkább mezőgazdasági termékeket kínálnak. De izgalmas látványban lehet részünk akkor is, ha a vadvilágra vagyunk kíváncsiak, a piacon ugyanis vadon élő kígyókat, és nem mindennapi madárfajokat is beszerezhehető.
Sintra szívében található, a világ egyik legtitokzatosabb kertje. A hely története egészen 1697-ig nyúlik vissza. A mesébe illő táj a világörökség része, hihetetlen, egyedi és misztikus hangulattal rendelkezik. A 4 hektáros kertet meseszerű díszletek, várak, és mágikus alagutak uralják, tele titokzatos átjárókkal, és földalatti tavakkal. Az idelátogatok szűk csigalépcsőn juthatnak le a könyvtárterembe, ahol a szoba különleges kivitelezésének köszönhetően olyan, mintha a padló lebegne.
A várost egykor elhagyták lakói, az ősi legendák szerint azért, mert egy mágus elátkozta a várost. Úgy tartják, a hely minden éjszaka eltűnik, és az is, aki ilyenkor lép területére. A turisták gyakran számolnak be az itt észlelt paranormális jelenségekről, emellett tábla is jelzi, hogy napnyugta után és napkelte előtt tilos belépnie bárminek is.
Régen ezen a helyen bányászták a gabonaőrlők és érczúzók malomköveit. A hajdani bányaudvart csapadékvíz töltötte fel és lélegzetelállítóan szép tó keletkezett a helyén. A tó a legmélyebb pontja 6,5 méter mély, a tavat körülvevő sziklafalak pedig 70 méterrel magasodnak a víztükör fölé.
Régen az emberek itt bányászták ki a gabonaőrlők és az érczúzók malomköveit. Az egykori bánya fejtési gödrében mára jelentős mennyiségű vcapadék víz gyűlt fel. Így keletkezett a napjainkban is megtalálható állandó vizű tó. A malomköveket a 15. századtól bányászták a környéken. A bányászmunkások kisebb fülkéket vájtak maguknak a bánya falába, és itt is laktak.
Nyáron június közepétől szeptember közepéig, mikor a magas hőmérséklet következtében a párolgás miatt az ásványi anyagok kikristályosodnak, és a víz elpárolog, gyalogutak jelennek meg. Ezek kötik össze a több száz különböző méretű és mélységű medencét, "foltot”, melyek a különböző ásványi anyag kombinációk következtében más és más színben pompáznak. A világ egyik legmagasabb ásványi anyag koncentrációjú tava magnézium-, kalcium- és nátrium-szulfát mellett további 8-féle ásványi anyagot, nyomokban ezüstöt és titánt is tartalmaz.
A világ legelső nemzeti parkja, hiszen csodástermészeti kincsei, pazar növény- és állatvilága még ma is ámultba ejti az utazókat. A gejzírekben és színes hévforrásokban gazdag vidéket turisták milliói keresik fel évről évre, hiszen ezen ritka természeti kincseket mindenki szeretné megcsodálni.
A kanadai Albertában fekvő Abraham Lake igen népszerűvé vált a fotósok körében. A Sziklás-hegység kanadai lábainál fekvő tó egy különleges és ritka jelenségnek ad otthont, megfagyott buborékoknak. A jelenséget a mélyben keletkezett gázok okozzák, amik a tó aljáról felfelé törnek és mielőtt elérnék a felszínt a -30 Celsius fokos hőmérséklet hatására jégbe fagynak.
Abraham Lake egy 1972 óta létező mesterséges tó Alberta nyugati részén, Kanadában.
A jelenséget a mélyben keletkezett gázok okozzák, amik a tó aljáról felfelé törnek és mielőtt elérnék a felszínt a -30 Celsius fokos hőmérséklet hatására jégbe fagynak, ezzel ritka látványt kölcsönözve a tájnak.
Először 2000-ben tett szert világhírre, amikor a világ 50 legérdekesebb helye közé sorolták – az Olajlámpás Labirintusnak köszönhetően. Jelenleg is a város 10 legkedveltebb és legkeresettebb kulturális célpontjai közé tartozik, egy turisztikai szakportál egyenesen a világ 7 földalatti csodája között tartja számon.
A nagyságát tekintve világviszonylatban egyedülálló mésztufabarlang a földtörténet hajnalán hévizes feltörések, kimosódások révén jött létre. A barlangfülkék egyszerre nyújtottak menedéket és vadászterületet a félmillió évvel ezelőtt itt megjelent ősember számára.