Kérdés, hogy ő vitt, vagy őt vitték (mint még egy embert? Esetleg munkahelyi ártalom. Sok kisgyermeknek vágya, hogy kukás lehessen. Talán ez ütött vissza. És persze ne zárjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy teljesen komolyan gondolta, totál elkötelezett. Ezeket az embereket viszont abszolút felesleges sorozni, mert ők amúgy is önkéntesek lesznek.
Nagyon szépen köszönöm a beszámolót, de attól tartok, hogy nem láttad egészen jól. Egyetlen hírportálon sem látok ehhez hasonló problémákat az ünnepséggel kapcsolatban.
"Debrecen – Az 350 debreceni önkéntesen kívül az 53 fős Hortobágy Mentőcsoport is..."
"...átkerült a hivatásos katasztrófavédelmi elhárítási emberek kezébe, viszont ők értelemszerűen abban érdekeltek, hogy minél inkább megelőzzük a bajt, ami közös érdek, de minél inkább erre fordítunk pénzt, az annál többe kerül, így itt kell egyensúlyt teremteni – mondta el Kósa Lajos polgármester."
:) Fordítsunk rá egy is pénzt, de annyit azért ne, hogy ne legyenek katasztrófák? :)
"Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik tényleges önkéntesként vesznek részt a katasztrófavédelmi törvényben előírt polgári védelmi kötelezettség teljesítésében."
A többieket meg, akiket szabadságukról vagy pihenőnapjukról citáltak oda, azokat ott üsse meg a guta!
Polgári védelmi eskütétel vaolt a mai nap! Őszintén megmondom szégyen volt az egész amit ott leműveltek ,ráadásul nagyon szervezetlen volt az egész! Kezdődött azzal ,hogy akiket köteleztek az eskütételre és elment, volt aki nem kapott ruhát vagy ha kapott az vagy kicsi vagy nagy volt! Jelzem előtte le kellett mindenkinek adni a ruhaméretet! Majd folytatódott a sok értelmetlen sajnálkozó szöveg ami senkit nem érdekelt nem figyeltek rájuk! A másik nagy probléma az az,hogy sok ember köztük nők és férfiak kaptak megjelenésre való kötelezettséget még idősek is aki járni alig birt! Kérdezem én ,hogy nevezzem úgy őket ,hogy a /KISEBBSÉG / ! Ők hol voltak ? Rájuk nem vonatkozik? Nekik nem kell tenni a hazáért semmit csak nekünk kell eltartani meg védeni őket? Ilyen szervezettség mellett ha valóban katasztrófa lett volna összeborult volna a világ ! Inkább ezen kellett volna elgondolkodni mint, hogy kiálljanak és prédikáljanak a sok felesleges hülyeségről és mellette elrabolják az emberek hétvégéjét és szabadidejét! Jelzem még öltöző sem volt mindenki együtt öltözött a ruhatárolóban a nyilt folyosón !!! Nevetséges
-Köszöntöm az önként megjelenteket itt, Debrecen szép Fő terén. Az eskü után megkezdjük a kiképzést... Külön köszönöm, hogy a pedagógusok ilyen szép számmal eljöttek, ebből is látszik, hogy mostantól ők is el tudják hasznosan tölteni a nyarat... És ha már így egybegyűltünk, haszna is legyen a dolognak, ne csak úgy gyakorlatozzunk a semmibe, kérem vonuljunk át a leendő debreceni stadion helyszínére, ahol az anyagmozgatás rejtelmeivel ismerkedhetünk meg az elkövetkezendő két hétben...
Ez a nap vicce. A haza szolgálata az, hogy valaki huszonéves korára (8 általánosa úgy van meg, hogy 4 első és 4 második) csinál 3 gyereket, akiket nem járat iskolába és teljesen elhanyagol. Hehe.
Ja, egy setrepertélő 5 éves nagyon kell oda.... biztonságos az amúgy?
Ha meg ennyire szeretnéd, hogy szokják az emberek a munkát, tudok ajánlani néhány borsodi kis falut, ami tele van munkaképes, erős fiatallal, a vasat, rezet és a kábeleket is elbírják.