Nem pont ugyanaz az aktuális helyzet, amiben akét mókus aktivitását kifejtette/kifejti. A Molár-időszakban még csak elkezdték kivonni az egészségügyből az évi százmilliárdot, aminek nem azonnal jött meg a hatása, mostanra viszont irdatlan összeg hiányzik az ágazatból (míg persze a helyzetben lévők számára bőven maradt ellopni való, és ugyan érezhetően csökkent, de meg nem szűnt az orvosok hálapénzre utazó felső 20%-os rétegének anyagi forrása). Az ágazat kb. 80%-a elérte azt az ingerküszöböt, ami mellett tök mindegy, ki a felelős vezetője az ágazatuknak, abszolút mindegy, milyen retorikával próbál még továbbra is kivonni pénzt és még retorikai szinten sem akar változtatni az uram-bátyám, korrupt és cinikus rendszeren.
Ami a legszebb a dologban, hogy a több évtizede tartó folyamat haszonszerzőit és nyerteseit Szócska és a FIDESZ sem fogja kiebrudalni a pályáról, többek között nem csupán az uram-bátyám rendszer korruptsága és züllöttsége miatt, hanem mert nem csupán adminisztratív, hanem a "szakmai" hatalmat is kezükben tartják és maximum a mindenkori második vonal képviselőit teszik az első vonalba, azok --lévén ugyanannak a rendszernek a termékei-- ugyanazt fogják művelni és fenntartani, ami eddig volt.
Rémisztő ennek a rendszernek a mérhetetlen mélységű rohadtsága, és mindaz a rombolás, ami éppen rendszerszintű mivolta miatt, minden benne mozgó szereplőt (dolgozó vagy beteg, mindegy) egy életre deformál és lealacsonyít.
Persze a jövedelem a felszín, de én hiszem sőt tudom, hogy a pénzen túl éppenséggel ezek a körülmények a leginkább dominálóak abban, hogy ettől az évtől mindenki, aki képes rá és akarja is, elindul külföldre dolgozni. A 20% képviselői pedig még erősíteni is fogják azt a hisztikampányt, amely az elmenők ellen elindult, hiszen saját hatalmuk megtartása és saját vezetői és legtöbbször szakmai inkompetenciájuk rejtegetése is ezt kívánja tőlük.