Életét vesztette két magyar katona Afganisztánban, amikor gépjárművük felborult, közölte honlapján a Honvédelmi Minisztérium. A balesetben négy másik társuk megsérült. A tárca tájékoztatása szerint a katonák logisztikai szállítást végeztek, amikor Baglán tartományban Mazar-i-Sariftól körülbelül 15 kilométerre baleset történt.
A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) konvojának gépjárműve magyar idő szerint délelőtt tíz óra után borult fel előzés közben.
1. Pattonról azért tudni kell, hogy hangoztatta, hogy Eisenhowerről sok csuda dolgot tud, meg erősen hangoztatta májusban, mikor kitört a béke, hogy most kell nekimenni a szovjeteknek. Bőven volt az egész USA had- és politikai vezetésnek oka, hogy eltüntesse.
2. Hogy on is legyek: A számokat tekintve ennyi járulékos veszteség (időre, létszámra) belefér. Bár amikor hallottam, hogy egy autó felborult, és két halál, és több súlyos sérült, akkor először rögtön arra gondoltam, hogy vagy kamu az egész (vannak, akiknek vérében van az "igazság elkendőzése"), vagy valami rettenetesen durva nagy hiba történhetett.
2.1 Konvojban előzni az nagyon nehéz: az első autó alkalmas helyen előz, de a követő autók már teljesen más körülményekkel találkozhatnak: keskenyebb út, más útpadka, ha van egyáltalán. (Elvileg ezt egy úgy kellene megoldani, hogy egy előfutó az akadályt leszorítja az útról, ott tartja amíg a konvoj elmegy mellette, közben az előfutó szerepét átveszi más. Aztán a konvoj után ered, ő lesz a tartalék előfutó. De hát nyilván ezt nálam jobban tudják, és nekiállnak elözgetni.)
2.2 Az a teherautó egy rettenetesen szar konstrukció, gyorsan kellett kifejleszteni, gyorsan kellett kidobni a frontra. Mindenki panaszkodik rá. Az, hogy a kereke kitört, híd leszakadt, lényegében nem csoda, mert ezeket úgy tervezik, hogy a robbanás energiáját ezek vegyék fel (ahogy egy repülőgép futóműve is úgy van tervezve, hogy inkább kitörik, mintsem átadja az erőket a törzsnek, szárnynak.) Azt viszont nem értem, hogy miért kell rá páncélozott torony. Lényegében a boltban lehet kapni távirányítású, stabilizált lövegtornyot: tömege fele-harmada.
2.3 Az autó belül ilyen szar kialakítású lenne? Egy közúti autót nem lehet forgalomba helyezni, ha belül veszélyes a kialakítása. Elvileg a fegyvereknek, felszerelésnek olyan tárolóhely kell, ahonnan nem tud elmozdulni. Mert ugye, ha aknára fut, akkor robbanás másodlagos hatása is komoly sérüléseket okoz: a felboruló autó, a benne szétrepülő holmik. Emiatt nyilván belül is olyan a kialakítása, hogy ennek hatását is csökkentsék. De ha ilyen, akkor hogyan történhetett mégi s ilyen kimenetelű baleset?
3. Értem én, hogy ott Magyarországot védik. Remélem elfogadható az az állítás is, hogy a Don-kanyarnál is Magyarországot védték. Hasonlóan alárendelt státuszban, hasonlóan szar, máshol alkalmatlan felszereléssel.
Patton politikailag egy rendkül kellemetlen alak volt. Egy bölény a porcelánboltban. A baleset utáni állapotgörbéje gyarnúra adhat okot, sok-sok évvel ezelőtt amikor először hallottam nekem is rögtön megfordult a fejemben.
Meg azt, hogy a vezérkari főnök magyarázza a bizonyítványát a Mokkában.
Egyébként tényleg laikus vagyok, -és nem hiszek semmiféle összeesküvés-elméletben- de nagyon értetlen és felháborodott érzelmeket kelt bennem a katonák értelmetlen halála.
Ne haragudj, de a jelek szerint tényleg nem értesz ehhez és szerintem kimondottan impozáns lenne, ha elfogadnád, hogy bizony ez egy olyan téma, amihez az itt írók egy része jobban ért.
Kezdjük azzal, hogy az általad írt jármüvekkel nem lehet összehasonlítani, hiszen más felépítésüek, másra, más körülmények között használják őket.(Pont olyan, mikor a WTC összeesküvést azzal bizonyítják, hogy más kigyulladt épület bezzeg nem dőlt le.) Gyanítom, hogy a balesetett szenvedett járműről nemsok ismereted van. Felépítés, súlypont, futómű, szerkezet, meg millió egyéb adat. Fogalmad nincs továbbá a baleset körülményeiről sem.
Ennek ellenére meglehetősen határozott véleménnyel rendelkezel. És persze behozod a politikát is Szekerestől, a mit keresünk ottig, amik biztos nagy szerepet jétszottak a balesetben.
Sajnos balesetek vannak a világ legelitebb hadseregeiben is. Láttam én már Merkava 4-et dűnéről lebukfencezni, pedig az egy elég stabil jármű. És lőttek már rám véletlenül tiszti kurzuson, pedig ott aztán van fegyelem.
Mi értelme van elméleteket gyártani, mikor fogalmad nincs az egészről?
Semmit se tudunk, de azt igen, hogy biztos nincs úgy, ahogy mondják... Mire jó ez?
Freddy Mercury AIDS-ben halt meg. Ebből lehet arra következtetni, hogy a rocksztárok jellemzően AIDS-ben halnek meg? Curt Cobain viszont drogtúladagolásban halt meg, ahogy Jannis Joplin, viszont Hendrix halálra itta magát, vagy sokak szerint öngyilkos lett, de Bencsik Sándor meg egy lágerben tisztázatlan körülmények közt.. Akkor most ezekből lehet-e következteni arra, hogy jellemzően miben halnak meg a rocksztárok?