Utasbíztosítások eddig sem voltak érvényesek, most már a fővárosra és pár szigetre érvényesek. Akikről tudom hogy voltak azok mind pozítiv tapasztalatokról számoltak be.
Van valakinek tapasztalata, Emiratesnél, Etihadnál ha nem foglalod be jegy vásárlásnál az ülőhelyeket, chekingnél lehet kérni ingyenesen egymás mellé szólókat?
Bár a célom mindig is a lehető legolcsóbb repülőjegyek levadászása, most úgy hozta a sors, hogy megengedhettem magamnak egy kis kényelmet. A Bécs – Los Angeles járat 12 óra hosszúságú repülőút és ez alatt az idő alatt még a világ legtürelmesebb embere is hajlamos besokalni. Én pedig korántsem vagyok a világ legtürelmesebb embere, szóval gondolhatjátok, hogy mennyire szeretek fél napot egy szűk kis székben kuporogni a magam két méter magasságával. Idén valahogy a szokásosnál olcsóbbak voltak a tengerentúli repülőjegy árak és meglepődve tapasztaltam, hogy az economy, illetve a premium economy repülőjegyek között minimális az árbeli különbség. Ha hozzászámoltam volna a feladott poggyász árát, akkor pedig ugyanannyiba került a két osztályra a repülőjegy. Úgyhogy kipróbáltam helyettetek is a különbséget. Összehasonlítom a sima economy osztály szolgáltatásaival. A posztból kiderül, hogy megéri-e a többletkiadást az Austrian Airlines premium economy osztálya. A végső válasz pedig egy kicsit meglepő és csöppet sem egyértelmű. Lássuk!
Jól sikerült a Fülöp-szigetek út tél végén/tavasz elején. A törlés után odaútra BUD-FRA (LH), FRA-PEK (Air China) és PEK-MNL (Philippine Airlines) szektorokra írta át a jegyet Air China. Szerencsére aznap pont nem volt sztrájk Frankfurtban és a csomag sem akadt el, 3 óra átszállási idő bőven jó volt (1A-1B az alagúton átsétálva). A PEK-MNL szektorra még Frankfurtban sem tudtak boarding pass-t adni, de a feladottat Pesten Maniláig csekkolhattuk.
A FRA-PEK út kellemes volt, pontos, kedves személyzet, normális kaja (csak reggelinél a kínai porridge kerülendő), economy lábhellyel nem volt probléma, az Air China B777 székezése 3-3-3 (vö. pl. Qatar economy B777: 3-4-3), szóval Qatar messze kényelmetlenebb volt. Az éjszakai repülés eseménytelen volt, viszont a napkelte után szép volt meglátni Szibériát a befagyott Jenyiszej folyóval meg a Szaján-hegységgel, aztán a fagyott Góbi-sivatagot Mongólia felett.
A 70 perces PEK-layover volt az odaút orosz rulett része, de szerencsére sikerült a pontos érkezésnek köszönhetően, a szeku-sornál előremehettünk, a Philippine Airlines pultnál gyorsan megkaptuk a boarding passt és mehettünk is a kapuhoz, érkezés és indulás is T3E-n belül volt.
A PEK-MNL A321 kb. félig volt tele, rep. idő 5 óra, durván túlhűtött kabin, az ebéd egész finom. Egész jól látszott Peking, Vuhan, Sencsen, Hongkong.
Manilában NAIA T1-re érkezés, gyors bevándorlás, pénzváltók itt a városival megegyező árfolyamokkal dolgoznak, bármilyen transzferre meg kiváló a Grab.
Visszafelé végig Air China, ezért Manilában megkaptuk mind2 boarding pass-t, MNL-PEK (A333) és PEK-BUD (B789).
A 14 órás Peking-layover-be belefért egy kis kirándulás, a temporary entry permit 10 perc alatt megvolt PEK kiszállást követően, a Manilában becsekkolt pogy-t nem kell felvenni, összességében félóra alatt kint voltunk (ez adott esetben 2 óra is lehet). Tali a neten egyeztetett sofőrünkkel és elmentünk a Nagy Fal Mutianyu-szakaszához (odaút 45 perc, ott kb. 2-3 óra), majd onnan be Pekingbe (út 45 perc, ott 3-4 óra vacsival, majd a reptérre 30 perc).
A PEK T3 E-szegmensében pár óra pihi az éjjeli boardingig, nem volt hideg, hely is volt bőven.
Air China PEK-BUD cateringje kissé gyengébb volt a FRA-PEK-hez képest, de semmi dráma. A Dreamliner-kabin kényelmes, az éjszakai út persze így sem annyira álomszerű.
Ehhez szerintetek kell kínai vízum? Értelmezésem szerint erre nem jó 24/27/144 hr visa free transit, mivel van benne egy köztes kínai belföldi járat, tehát kell vízum.
Ha jól gondolom, itt a csomagot sem lehet végigcsekkolni.
Thursday - MU8624 (operated by Shanghai Airlines)
Departing: Budapest (BUD) at 19:55
Arriving: Ningbo Airport (NGB) at 13:20
Friday - CZ6154 (operated by China Southern Airlines)
Bármilyen fake útlevélszámot beírhattál volna, később lehet javítani.
Nekem most Saudia csinálta ezt, hogy durván variált a menetrenddel Szöulba, de jó fejek voltak, és a brutal szívásos átszállás helyett atfoglaltak Korean-ra, direct-re. De az nem Ota-s. Viszont volt már pozitív és negatív ota-s tapasztalatom is ilyen esetekkel a covid környékén. Volt amit sikerült elintézni, volt amit nem, és a végén refund lett. Azóta se találtam 200 euróért Emirates jegyet Thaiföldre, úgyhogy azt sajnálom.
Hát, ha soha nem vettem volna OTA-jegyet, akkor kevesebbet tudtam volna utazni (long haul utak nyilván). Tisztában voltam azzal, hogy egyszer eljön egy ilyen helyzet is. Amúgy korábban több járattörlés intézése teljesen gördülékeny volt OTA-n keresztül (pl. Expedia USA járatoknál), illetve az messze nem alapértelmezés - sajnos - hogy ha magától a légitársaságtól veszed, akkor aztán nem érhet gond. Mindegy, ez most a helyzet, megoldjuk majd valahogy, vannak vészforgatókönyvek, pl. refund elfogadása, és új jegy, most pl. MUC indulással olcsóbb lenne az eredeti változatnál, persze nehézkesebb a +7 óra Railjet miatt.
Egyébként nem is tudtunk volna anno Air China-tól közvetlenül jegyet venni, mert akkor még nem volt meg mindenkinek az úton majd használt útlevél, útlevélszám nélkül pedig közvetlenül tőlük nem tudsz jegyet venni; szóval a főok most ez volt, az árelőny nem volt jelentős.