Sokféle szerelem létezik? Vagy az csak egy van az ember életében?Vajon mért van az,hogy amit egy ideig szerelemnek hiszünk,az idő múlásával úgy érezzük mégsem az.Akkor most létezik szerelem vagy nem? Ezekről és hasonló érzelmekről gondolkodom mostanában.
A szerelem - összetartozás. Az a szilárd tudat, hogy a másik ember az én Párom, a másik felem.
A szerelem - bizalom. Mindent elmondhatok a szerelmemnek, nem fog visszaélni vele.
A szerelem - vágy. Nemcsak nyers fizikai vágy - az nem is mindig, nem is mindenhol -, hanem a vágy a másik után. Ha történik valami - jó vagy rossz -, akkor rohanok haza hozzá, vagy tárcsázom a számát, hogy elmesélhessem. Nem bárkinek, hanem neki. Mert vele akarom megélni a jót és töle várok vigaszt a rosszban.
A szerelem - hit és támogatás. Hiszünk egymás képességeiben és támogatjuk egymást. Biztatással, konkrét segítséggel.
A szerelem - testiség. De nemcsak szex, hanem annál több. Az egészségnek, a betegségnek, és igen, az öregedésnek a szeretetteljes, odaforduló megélése és megélHETése.
A szerelem - szex. Igazi. Olyan, ami csak a teljes bizalomból eredezhet. Kényszerek, megjátszás, elhallgatás nélkül. Öszintén és élvezetesen.
A szerelem - a közös gyermek. Kettönk összeolvadásának látható eredménye. Közös munka, frusztráció, fáradtság, idegesség. Nevetés, melegség, szeretet, rácsodálkozás. A másik énmagamban, én a másikban. A gyermek szeretete irántunk, mint szülei iránt. Ahogy számára, az ö szemében felbonthatatlan, magától értetödö egység vagyunk.A szerelem - a közös jövö. Ahogy tervezgetjük, mi mindent fogunk csinálni, ha már nem laknak itthon a gyerekek. Nem szomorúan, hanem boldog izgalommal, mert tudjuk, hogy a mi kettösünk nem ér véget a nagy közös feledat elvégzésével, a gyerekek kirepülésével. Ott csak új korszak kezdödik.
mit is tartunk szerelemnek - ez mindenkinél más, sőt van h időben is más - az az igazi szerelmes érzés számomra az, amikor összerándul a gyomrom, ha meglátom vagy meghallom hangját, amikor próbálom a legnagyobb nyugalmat magamra erőltetni, de közben remegek .... amikor a nevét ha leírva látom még az is melegséggel tölt el. most ezt tartom szerelemnek. volt hogy azt tartottam szerelemnek, hogy biztosan tudtam a másik hazajön este- akkor annak a biztonságába voltam szerelmes -akkor megvoltam győződve, hogy az vagyok. a mai érzésemhez képest, nem voltam az már.
Lehet, a nihilt nem ismerem, azt a szerelmet igen, amikor az ember minden nap azt hiszi, hogy ennél nagyobb fájdalom már nincs, azután másnap mégis lesz.
Abban van egy rész, ami ide illik, amikor a kis Momo megkérdez egy barátját, hogy élhet-e az ember szerelem nélkül? A válasz pedig az volt, hogy nagyon szégyellem, de azt hiszem hogy igen.
Érdekes könyv, kb egy fél délutánt vesz igénybe, de szórakoztató és tartalmas.
Természetesen lehet. Az közel sem csak a szerelmességtől függ, hogy ki mennyire érzi jól magát az életben. Számtalan összetevője van, weblapomon egy hosszú írás csak ezzel a témával foglalkozik. Címe: A boldogság nyomában. Itt olvasható:
Kicsit más témával zavarnám meg a fórumot! Kormos Réka vagyok, pszichológia szakos hallgató. Most írom szakdoglozatomat a kötetlen szexuális kapcsolatok témakörében. Kérlek Önöket, vegyenek részt e tudományos kutatásban azzal, hogy kitöltik a kérdőívem! A részvétel ÖNKÉNTES és ANONIM! 18 éves kortól lehet részt venni a kutatásban, de NAGYON ÉRDEKEL az érettebb korosztály hozzállása is egészen 60 éves korig.
Véleményem szerint nem csak érzelmi szempontból kell passzolnia a nőnek és a férfinek, de ez már egy másik téma. :-) Minél nagyobb a hasonlóság, annál nagyobb az esély a hosszú, kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatra. A másik nagyon fontos elem, amiben - ha tetszik, ha nem :-) - nagy hasonlóság kell, az a szexualitás. Azonos igények, azonos vágyak. Mindezt persze a feltétlen bizalommal együtt, ez sem kérdés. De ez már túlságosan eltér az alaptémától. :-)
Az én kapcsolatomban pont az a probléma, hogy amíg én lángra vágytam, a párom nem. Aztán megfordult az egész, ő vágyik lángra, én már nem. Addig ment jól az egész, amíg mindketten lángra vágytunk, de ez kizárólag az elején volt így.
Ezért van az, hogy már nem lángolni szeretnék, hanem egyszerűen csak kiegyensúlyozottan, feltétlen bizalommal élni. Az igények váltakozása és az ezzel egyidejű eltérés kikészít. Ezt nem lehet jól kezelni - nem csak nekem nem sikerül, hanem hosszú távon láthatóan senkinek.
Ez a lényeg, passzoljon egymáshoz a férfi és a nő. Ugyanaz legyen a vágyuk érzelmi szempontból, ugyanolyan kapcsolatot akarjanak.
Egyébként én senki felett nem török pálcát, bármilyen kapcsolatban is él. Ha egyfajta kapcsolat mindkét felet elégedetté teszi, akkor az úgy van rendjén. Tehetnek bármit, akár éljenek nyitott kapcsolatban, de csak, ha mindkettőnek úgy jó és valóban így van. Ha én nem tudnék elképzelni valamit, olyan társat keresek, aki azt szintén nem.
A lángolás... nekem még kell. :) Persze, később ez átalakul, csendesedik, de a kezdet kezdetén nekem még szükségem van rá. Meg persze a feltétlen bizalom, az alap. Amihez hozzátartozik a nagyon nyílt őszinteség. Tudjuk, merjük felvállani önmagunkat.
Köszi a véleményt, nagyon jó az, ha az ember több oldalról, más megközelítésből látja a kérdést, ami foglalkoztatja vagy érdekli.
Igaz, kinél mi váltja ki az öröm érzést. Munka, hobbi, vagy a társunk jelenléte (jobb esetben a társunké ugye, nem pedig plátóiról van szó.)
Az biztos, hogy ezek az eltérő tapasztalatok, eltérő múltbeli életút nagyon sokat formál, alakít az ember lelkivilágán, hozzállásán, és máshogy kezelheti a kapcsolatot mindkét fél.
Nekem nagy öröm az, hogy velem van és mindig önmagamat adom, kimutatom az érzéseimet. Megjátszani nem fogom, nem tudom magam. A megfelelő embert, aki hozzám passzol, akivel kölcsönösen megértjük egymást, ez elégedettséggel tölti el. Aki nem passzol hozzám, azt nyilván taszítaná ez, de akkor jobb is úgy.
Zsák a foltját... ez a lényeg. Erőltetni úgysem lehet, nem is szabad, nem is lenne értelme.
A szerelemmel és a szexszel kapcsolatban nagyon hasonló a véleményünk, valamint abban is, hogy nagyot lehet pofára esni. :-) Megéri, persze, ehhez sem fér kétség, de azt is gondolom, hogy aki egyszer legalább már nagyot zuhant, nemigen vágyik még egy nagyra. Én legalább is így vagyok vele. :-) Inkább nem szárnyalok, egyszerűen csak elfogadom, ami jó és teszek azért, hogy jó legyen. De ezt a szárnyalós, fülig szerelmes, minden-követ-megmozgató érzést már inkább nem szeretném. Ha tehát valaki arra vágyik, hogy fülig szerelmes legyen és valaki fülig szerelmes legyen belé, arra nem én vagyok a jó alany, és azt gondolom, nem vagyok egyedül. A hozzám hasonlóak sokszor nem vágynak másra, mint egy nyugodt, kiegyensúlyozott, biztos, bizalmas, autonóm kapcsolatra, aminek az alapja nem feltétlenül a szerelem, sokkal inkább egy nagyon erős, biztos kötődés ÉS a feltétlen bizalom. Ez számomra sokkal többet jelent, mint a szárnyaló szerelem, azt is megkockáztatom, hogy ugyan azt az erőt képes adni, ráadásul hosszabb távon, mint a lángolás.
Ha tehát a kérdés az, hogy lehet-e élni szerelem nélkül, akkor a válaszom egyértelműen igen. A probléma akkor van, ha a két fél közül az egyik a lángolásra, a másik pedig egy bizalmas kötődésre vágyik. Ebben az esetben egyik fél sem lesz maradéktalanul boldog...
