Ha jól emlékszem akkor Kristó Gyulánál olvastam ezt a .sk.l megoldást, mint a székelyek esetleges eredetének megoldását, de őszintén szólva a bizonyítékai közvetettek, és valójában a rendelkezésre álló forrásokból nem olvasható ki az, hogy a .sk.l népcsoport valaha is a Kárpát-medencébe került volna. A különböző népnevek egymással való összekapcsolásának veszélyeit pedig te is jól ismered, hiszen máshol pont az ogur, ugor, oguz, onogur, onogundur, stb. népnevek kapcsán vitáztál. :)
Én pl. az erdélyi régészei ásatások beindulásától várom a kérdés megoldását. Benkő Elek írta azt hiszem, hogy a székelyföldi temetők, amelyben már a székelyeket lehet sejteni, csak a XII. században indulnak el. Előtte pedig nagy valószínűséggel a székelyföldi székelyek a mai Szászföldet lakták be, amelyre több településnév is utal, és amelynek benépesítésének megváltozása a magyar királyok telepítési akcióihoz köthető. (Ilyen, igaz rövidéletű akció volt a Barcaság betelepítése a Német lovagrend által).
Ebben tökéletesen igazad van, azonban azt se felejtsd el, hogy hogy a jászok, kunok, besenyők nagyrészt az Alföldön éltek, amely viszont az oszmán hódítás után elnéptelenedett, vagy az ottani lakosság beköltözött az asszimilációt felerősítő mezővárosi, városi társadalmakba. Mindez nem volt igaz a székelyekre, akik a három nemzet egyikeként megőrizni igyekezték jogi önállóságukat, adókedvezményeiket stb. (Az erdélyi fejedelmek ezért nem egyszer kerültek összetűzésbe velük).
1. Ajánlanám mindenki figyelmébe a wikipédia angol verzióját (állítólag kényes kérdésekben megbízhatóbb, mint a magyar verzió).
2. Az ott olvasottakkal szinte teljesen egyetért erdélyi pedagógus ismerősöm, vagyis sosem fog kiderülni melyik vonal az erősebb, a magyar, vagy a török.
3. Kiszely professzornak volt egy remek egyetemi jegyzete a magyarok eredetéről. Ebben kiemeli a nyelv - bármily meglepő - nem perdöntő.
Noch dazu, a nyelvjárások különbségét a népi elszigeteltség, izoláció mértéke szabja meg. A székelyek nyelvében nem volnának észrevehetők a dunántúli nyelvjárások nyomai, ha az ottani lakosságtól elkülönülve éltek volna; ez logikai képtelenség.
Itt jönne a képbe a meglévő eredethagyomány, hogy tudnillik ők Attila hunjainak leszármazottai. Lehet arra gondolni, hogy ez költött dolog: tény viszont, hogy a (tényleges) hunok az V. század végén-VI. század elején eltűnnek a forrásokból, a helyükön a bolgárokat említik, akiknek a neve egy etimológiai elmélet szerint annyit tesz: 'keverék'.
Bolgárnak (bulgarnak) soha nem nevezték azokat az onogurokat, akik a 680-as kazár támadás után a steppén maradtak, azokat se, akik akkor a Kárpát-medencébe vándoroltak. Azokat igen, akik a Volga mellé és a Balkánra költöztek: utóbbiaknál fennmaradt egy késői, XV. századi királylista, ami a bolgár uralkodók elődjének Aviticholt (vélhetően Attilát) teszi meg.
S ott vannak még a volgai bolgárok közé tartozó .sk.l-ek. Ha volt ezeknek valami önálló, saját hun-hagyományuk (voltaképp semmivel se lehet ezt igazolni), akkor nyilván az azt valló nép is elkülönült a többitől.
Bolgárok és onogurok egy birodalomba, Kuvratéba tartoztak a VII. század közepén: nagy eséllyel egymás nyelvét is megértették. A kazár támadás után a steppén maradó onogurokat a szlávok ugrinak nevezték, a IX. századtól ezt nevet a bizánci és latin a források a magyarokra alkalmazták. Ezekről a magyarokról írta 880 körül a muszlim szerző, hogy az .sk.l-eknél van a szélső határuk; 680 után így aligha lehetett véges a szétválás.
Az, hogy a székelyek különálló tömbökben éltek a honfoglalás után a Dunántúlon és Pozsony környékén, szvsz nem zárja ki a népi önállóságukat. Másként az is érthetetlen volna, miért található meg az összes törzsi helynév szétszórva az ország szinte egész területén.
Ami egyébként engem a székely eredetkérdésben mindig is zavart, az az a kérdés, hogy miből tudhatjuk azt, hogy a székelyek valaha is különálló népet alkottak, önálló nyelvvel. Úgy tudom, hogy nincs akkora nyelvjárásbeli, szókincsbeli stb. különbség, hogy indokolt lenne különálló népként kezelni őket, hiszen a hasonló magyarországi közösségeket (pl. palócok) sem kezelik ekként.
Én erősen hajlok arra a feltételezésre, hogy a székelyek valójában nem különálló nép volt, hanem egy speciális társadalmi jogállással rendelkező közösség, amely a történelmi körülmények folytán képes volt megőrizni a státuszából eredő eltéréseket.
Ezeknek az emlékeknek, (mármint a rendelkezésünkre álló X-XV. századiaknak) tudtommal a jelkészletük sem teljesen azonos, így azt sem tudni, hogy valójában egységes rovásírást használtak-e a Kárpát-medencében.
az a tény, hogy az írásbeliség hasonló, nem feltételezi a beszélt nyelvek egyezését.
Alapvetően nem ezt állítottam; ha nem értettél meg belőle valamit, az tán azért van, mert egyértelmű adatok híján kerülni kell a biztos kinyilatkozásokat, a körítés meg ugye általában bonyolult.
A honfoglalás kori magyar és a székely rovásírásban mindenképp vannak olyan jelek, amelyekhez hasonló a türk rovásírásban is megvan (hogy mennyi, ez vita tárgya). Az orhoni türk feliratok (VIII. sz. első fele) és a székely rovásírás jeleit összefoglaló nikolsburgi ábécé (XV. sz vége) durván nyolcszáz év telt el. Ha magyarázhatók valamivel az eltérések, első helyen talán az eltelt időt kellene említeni.
A steppei rovásírásban egy jelhez egy hang tartozik, következtetni lehet az írásból a beszélt nyelvre is. Nem kellene azt gondolni, hogy a türk rovásírásban meglévő jelek többsége soha nem voltak meg a székely ábécében; nyolcszáz év alatt a nép nyelve törökről ugor alapú magyarra változhatott, a felesleges betűk ennyi idő alatt ki is koptak belőle.
S mondom, lehetne arra gondolni, hogy a rovásírást a magyarok adták át a székelyeknek. A probléma ezzel az, hogy a fennmaradt honfoglalás kori rovásemlékek (Kalocsa-Homokmégy, Bezdéd) feltehetően török nyelven íródtak. Sarkítva a dolgot: vagy a török nyelvet beszélő magyar törzsek voltak velük szoros kapcsolatban és "adták át" nekik a rovásírást vagy az ugor nyelven beszélő törzsek hatottak rájuk, úgy, hogy "ráragadt" a székelyekre a nyelvük.
Végigolvastam a kicsit hosszúra sikeredett topiknyitódat és azt kell mondjam, nehezen értettem meg, mit is gondolsz és mit is kívánsz megvitatni. Emiatt nem is a tárgyban, hanem az egyik félmondatodra utalva teszek egy észrevételt. Írod: "Nehezen lehetne arra gondolni, hogy a török nyelvű magyar néptöredékek valamiképp "átadták" a székelyeknek a rovásírást, példa kedvéért a honfoglalás után. Ha így is lett volna, a kulturális kapcsolatnak mindenképp olyan szorosnak kellett lennie, hogy az nyelvi szinten is jelentkezett: nem a nyelv átadása formájában, hanem olyanképp, hogy a székelyek és egyes magyar törzsek is török nyelvűek voltak."
Számos példa van arra, hogy egy nép írást vált, vagy írásbeliségének kialakítása során választ egy "bejáratott" ábécét, amely nyilván a közeli vagy politikai értelemben közeli hatalmak hatását tükrözi, esetleg bizonyos választásokat, amint a török írásváltás az arabról a latin betűsre. A magyar nyelv is ilyen, hiszen az ábécénk nyilván nem a sajátunk, hanem átvettük, sőt, talán átvettük volna a görögöt is, csak "történelmileg nem úgy alakult". Más példa: az orosz távolkelet kis népei cirillbetűs ábécét használnak, felteszem, az orosz politikai és kultúrális nyomásra, még akkor is, ha volt eredeti saját írásuk, mint pl. a mongoloknak, akik ugyancsak cirill írással írnak.
Vagyis az a tény, hogy az írásbeliség hasonló, nem feltételezi a beszélt nyelvek egyezését.
Az alternatívban már van ilyen topik, itt talán tárgyszerűen is lehet beszélni a témáról. Vitaindítónak bemásolnám azt, amit oda írtam.
A kérdés nyitja az, hogy a székely és a türk rovásírás között vannak -e rokonítható vagy egymásnak megfelelő jelek. Sebestyén Gyula még huszonkét ilyet vélt felfedezni, Róna-Tas András már csak kettőt; két vélemény közt legalábbis nagy a többi szóródása.
Ha az egyezések megállnak (legalább minimális szinten mindenképp ez a helyzet), arra kell gondolni, hogy a rovásírást a török nyelvet értő és beszélő magyar néptöredékek használták. Kevés rovásírásos emlék maradt fenn a honfoglalás korából. Az egyiket, a bezdédi tarsolylemezen lévőt úgy tűnhet, sikerült megfejteni: török nyelven íródott, a szöveg jelentése passzol a tarsolyon látható kereszthez: "Könyörülj uram, nyújts reményt".
Nehezen lehetne arra gondolni, hogy a török nyelvű magyar néptöredékek valamiképp "átadták" a székelyeknek a rovásírást, példa kedvéért a honfoglalás után. Ha így is lett volna, a kulturális kapcsolatnak mindenképp olyan szorosnak kellett lennie, hogy az nyelvi szinten is jelentkezett: nem a nyelv átadása formájában, hanem olyanképp, hogy a székelyek és egyes magyar törzsek is török nyelvűek voltak.
Miért lehet erre gondolni? A székelyek nyelvében több különböző nyelvjárás nyomai fedezhetők fel. A marosszéki, a háromszéki és a csíki az őrvidékivel, az udvarhelyi a baranyaival rokon, székelyföldivel azonos helynevek tallhatók Pozsony környékén, az Őrvidéken, de még Bihar és Abaúj területén is. Ezek egy legfeljebb kétszáz évig tartó együttélés emlékei. A székely határőrök zárt közösséget alkottak; ha eredetileg is ugor eredetű nyelvet beszéltek volna, aligha lett volna rájuk olyan nyelvjárási hatással a környezetük, hogy az a mai napig érződjön a nyelvükben. Ehelyett inkább arra kellene gondolni, hogy az ugor eredetű nyelvet átadó közeg rendelkezett területenként más-más nyelvjárással.
Következne ebből, hogy a székelyek eredetileg török nyelvet beszéltek, erre utalnának épp a székely és a türk rovásírás rokonítható jelei is. Meg lehet engedni, hogy a magyaroktól függetlenül is ismerték a rovásírást. Megőrizték, mert zárt közösséget alkottak és mert a latin írásbeliség náluk kevésbé fejtette ki a hatását, csak annyira, hogy némileg adaptálták a latin betűkészlethez a rovásjeleket.
Lehetne ennél tovább is menni: a magyarok "szélső határainál" 880 körül élő volgai bolgár eredetű .sk.l-ekkel azonosítani a székelyeket, akik a Kárpát-medencébe szintúgy határvédő segédnépként költöztek volna be. A székely közösségek területi elszórtsága nem kizáró érv: példa lehet ez éppen arra, hogy a honfoglalás után nem léteztek szigorúan véve zárt törzsi területek; a törzsi helynevek szórtsága is épp erre utal.
Ha a (mondjuk úgy) nemzetségek valóban szórtan telepedtek meg, nem vagy alig léteztek a Kárpát-medencében kompakt nyelvterületek, a többnyelvűség mozaikszerűen érvényesült. Az arányok nem ismertek; nem egzakt, hanem következtetéses alapon sokan úgy gondolják, az ugor eredetű szókinccsel rendelkezők számbeli fölényben voltak, így lehetett ez a közlekedőnyelv és a magyar nyelv alapja. Ez viszont már akkor is megkérdőjelezhető volna, ha elfogadnánk, a honfoglalás előtt itt élő népesség számbelileg felülmúlta a honfoglaló magyarokat. A székelyeknél felfedezhető nyelvjárások mintha egy folyamat nyomait konzerválták volna: azét, amelynek során az ugor eredetű nyelv fokozatosan fölénybe jutott a többivel szemben.
Mindez persze nem több egy logikai láncolatnál, aminek vannak tényszerű, ill. vitatott elemei.
