Palotabozsok A Dunántúlon, Baranya megye keleti-délkeleti részén, légvonalban közel a baranyai-tolnai határhoz terül el. A település története a bronzkorig – Kr. e. 3. évezred –nyúlik vissza, amelyet több szórványos lelet és hamvasztásos sír bizonyít. A falut a középkorban először az 1015. évi pécsváradi bencés apátság alapítólevele említi. A Zsigmond kori Okmánytár Bosok néven tartja számon. 1499-ben már Palutha-Bosok a neve. Ez bizonyíték lehet arra, hogy a településen palota áll ekkortájt. A török hódoltság ideje alatt a falu elnéptelenedik. 1687-ben szabadítja fel a települést a török alól Lotharingiai Károly herceg. 1694-től érkeznek rác telepesek a községbe, hogy benépesítsék azt. A német telepesek Jáni Ferenc pécsváradi apát kérésére jönnek először Bozsokra, akik 1724-ben a Dunán tutajon érkeznek a dombokkal övezett, patakok szelte völgybe. A falu fejlődését III. Károly és Mária Terézia uralkodásának köszönheti. A betelepített németajkú lakosság szorgalma, szakértelme és kitartása gyors fejlődést, gyarapodást eredményez az itt lakóknak. A mezőgazdasággal, állattartással, szőlőműveléssel foglalkozó lakosság csodálatos települést, termő határt varázsol magának. Az akkori közigazgatás mintafalunak szánja településünket. A szép fekvésű völgy közepébe helyezi a középületeket, e köré karéjban elnyújtva egy sorba épülnek a házak. A mezőgazdasági területet is egyedi módon kapják a betelepülő családok. Minden család 15 hold földet kap a határ több részén kimérve. Így a családok nemcsak lakás, de földszomszédok is. Ezért kölcsönösen egymásra utaltak otthon és a határban egyaránt. Az 1732-ben 120 lelkes község lakosainak száma 1776-ban 1129-re növekszik. A községi plébánia 1773-ban épül a pécsváradi apát adományából. 1732-től működik önálló iskola Bozsokon, 1916-ban nyitja meg kapuit a községi óvoda. Az 1839-ben pusztító pestisjárványt követően építik Szent Rókus tiszteletére a máig jó állapotban őrzött Rókus kápolnát. A község a nevét 1903-ban változtatja meg Palotabozsokra, megkülönböztetésül az ország többi Bozsok nevű településétől. 1904 és 1911 között épül meg a Pécs-Bátaszék vasútvonal, amelynek egyik önálló állomása Palotabozsok. Sajnos, 100. „születésnapját” nem éri meg, mert 2000-től részlegesen, 2002-től végleg megszűnik a vasúti közlekedés lehetősége Pécsvárad-Bátaszék között. Az I. világháború a község lakói közül 81 áldozatot követel. Számukra állít emléket a ligetben levő hősi szobor. Az 1938-as összeírások szerint Palotabozsokon 1845 fő lakik: 53 magyar, 1792 német. A II. világháborúba bevonult 250 főből 87-en esnek el. 1945-ben 1323 lakosa van a községnek, 455 magyar, 868 német. A jelenlegi lakosság-összetétel a II. világháború után alakul ki. A német lakosság nagyobb részének „kollektív bűnösként” el kell hagynia lakóhelyét. 113 főt „málenkij-robot”-ra küldenek, a Szovjetúnióba. Helyükre a Szlovákiából elűzött felvidéki magyarok (lakosságcsere-egyezmény) és a Romániában nemkívánatos, Bácskát is megjárt, bukovinai székelyek kerülnek. A kezdeti súrlódások után a 3 népcsoport példásan él és dolgozik együtt. Megtanulták és átvették egymás szokásait, kölcsönösen tisztelik egymást, együtt ápolják a hagyományokat: értékeket őriznek és teremtenek. Jelenleg a község lakosainak száma alig több 1000-nél.
""A Szent Vér Templom büszke tornya messziről köszönti a hazaérkezőt és az ide látogatót.
Falunkat és környékét Féja Géza író "Tündérkertnek” nevezte. "Van itt minden: folyó, patak, sík föld, domb, hegy, sziget, erdő és vízi erdő, melegvizű ártézi forrás, a természet nagyon kedvelhette ezt a tájat, pazarul szórta kincseit. Az erdő teli gyöngyvirággal, a hegy szőlővel, gyümölcsösökkel, védett hajlatainak a bora vetekszik a Villányival, Szekszárdival.” ""
Bár Község a Duna jobb partján. A falu területén már az újabb kőkorban is élt egy közösség. Római kori falmaradványokat, egykori országút maradványait, néhány avarkori sírt ugyancsak találtak a községben. A fennmaradt első írásos emlék 1296-ból származik, amely Boor, illetőleg Bor néven említi a települést. Neve a Bár-Kalán nemzetség valamelyik Bor nevű tagjának nevét őrzi. 1323-ban a Bor nemzetségből származó Bor fia János birtoka volt, aki a szomszédos településen Cselén birtokos margitszigeti apácákkal szemben volt megidézve egy perben, de a birtok fele még 1329-ben is az övé volt. A birtok másik felét 1298-ban, Kórogyi Cletus unokáinak osztozkodásakor Philipus fiai, Lőrinc, Fülöp és László kapták. 1328-ban Bári Benedek Besenyő birtoka volt. Hajdan fontos stratégiai útvonal mentén feküdt a község. II. Lajos serege ezen vonult fel a mohácsi ütközetre. A lakosság a török hódoltság korában sem vált meg otthonától, jóllehet már kétfelé volt kénytelen adózni. Fekvése következményeként rendszeresen portyázók garázdálkodásának esett áldozatául a település, mígnem 1599-ben a szabad hajdúk mindent elpusztítottak. Elsőrangú földjét igyekeztek betelepíteni földesurai. Szlávok, (köztük szerbek) és magyarok költöztek be, majd német telepesek érkeztek. Az állandó vándorlás után népe csak az 1780-as években állapodott meg. A napóleoni háborúk idején a gabona-konjunktúrának köszönhette fellendülését a település, l800 körül két kastélyt is építettek a faluban. Ekkor jelentős szőlőültetvényeket is honosítottak itt. Az első világháború 38 áldozatot kívánt Bártól, amit szerb csapatok szálltak meg. A szerbek 1921-ben kiürítették Baranyát és Bár augusztus végére Magyarországhoz került. A két világháború között ismét fejlődésnek indult a község. 1946-ban ide telepítettek egy állami baromfitenyésztési mintabirtokot. Állami gazdasága az ötvenes években olvadt be a Bólyi Állami Gazdaságba, ez történt a kastélyokkal és a parkkal is. A privatizáció nyomán a sárga kastély és a fehér kastély ma már magánkézben van. 2001-ben a lakosságnak 17,9%-a volt német nemzetiségű.
Lánycsók község több, mint 4000 éves múltra tekint vissza, fennmaradását kedvező földrajzi fekvésének köszönhette. Itt találkozik a Duna völgye sík vidéke a dunántúli dombos vidékkel. A Baranya megyei Mohács városától nem messze fekvő Lánycsók község történelme során, kilenc évszázadon keresztül a pécsi püspök uradalmához kapcsolódott. Első okleveles említése 1093-ban történt: a falut I. (Szent ) László király Moháccsal együtt adományozta a pécsi püspökséghez.
Nevének eredetére vonatkozó megbízható értesüléseink nincsenek. Szájhagyomány szerint Lánycsóknak nevezték hajdanában a falut, mert volt három leánytestvér, kik e vidéket örökségképpen kapták, s rajta megosztoztak. Egyikük vörös hajú volt, és a most is létező Vörösmarton lakott, Márthának hívták. Másikuk igen víg kedélyű volt és lakását Villányban tartotta és Vígleánynak nevezték. A harmadik itt lakott. A három testvér - talán mivel Vígleány kigúnyolta a vörös hajú Márthát, vagy mert az örökség miatt összeperlekedtek - sokáig a legnagyobb haragban voltak, végre itt összecsókolózva kibékültek. A másik történet szerint egy török katona szép leányt látva e vidéken, utána futott és e helyen megcsókolta, s ezért kapta a település a Lánycsók nevet. Természetesen ez lehetetlen, hiszen a település neve Lanchuk néven már a török megszállás előtt is szerepelt. A tény, hogy a község mai neve 1905. január 1-től használatos.
megj: Ilyen névvel csak csodálatos falu lehet, mielőtt rá nem néztem a térképre, eszembe nem jutott, hogy ilyen nevű község is van.
Szajk Baranya megye déli-délkeleti részén, a Dél-Baranyai-dombság keleti peremén, a Mohácsi teraszos sík határán helyezkedik el. (Karasica és a Borza patak) A terület a rézkortól a bronzkoron át a népvándorlás koráig - változó intenzitással - lakottnak tekinthető. A község első említése (Zeyk) a pécsváradi apátság 1015-re datált alapítólevelében történik. Eszerint Szent István király itt népeket adományozott az apátságnak. A 13. század végéről a falu fejlett szőlőművelésére utaló adat maradt fenn, ugyanis egy 1289-ben kelt oklevél szerint Ormándi István szajki szőlőjét adoptált vejére, Deniper fia Istvánra hagyta. Első királyunk óta önálló plébániával rendelkező település sajátossága, hogy 1526 után a környéken egyedül a szajki plébános maradt életben, s követte híveit a bujdosásba. A hódoltság alatt ideiglenesen újra benépesült, de a felszabadító háborúk idején ismét elnéptelenedett. Ezt követően első lakói Boszniából érkezett katolikus délszlávok voltak. A németek letelepítése 1715-20 között kezdődött. Egy részük Bajorországból, más részük Elzász-Lotharingiából jött. Szajk a rendszerváltás előtt az un. gyorsan fogyó népességű, alapfokon ellátatlan, kedvezőtlen életkörülményeket nyújtó kis- és aprófalvak típusába tartozott, pontosabban az e típus mintegy kétötöd részt kitevő, kedvezőbb agráradottságokkal, gazdagabb lakossággal rendelkező altípusába. A falu lakó népessége 1970 és 2001 között 875 főről 797 főre csökkent.
A csaknem 800 főt számláló település első lakóira utaló leletek a római korból valók. A honfoglalást követően magyarok telepedtek itt le. Nagynyárád első királyunk idejében királyi birtok volt. I. László 1093-ban a bátai bencés apátságnak adományozta a községet, de később ismét visszaszállt a királyi házra. II. Endre király 1235-ben Bertalan pécsi püspöknek adományozta. A községben nagy gonddal és szeretettel ápolják a német hagyományokat: táncegyüttes és énekkar működik. Idegenforgalmi szempontból is jelentős a még ma is működő kékfestő műhely, ahol minden munkafázis megtekinthető, és az elkészült termékek megvásárolhatók. Kékfestő fesztivál júl 24-25.
Bóly az egykori dél-baranyai sváb falvak egyik gyöngyszeme, a település 1997-ben kapta meg a városi rangot. Története, ahogy ezt a földből előkerült régészeti emlékek bizonyítják, a késői kőkorba (neolit) nyúlik vissza. Ez azt jelenti, hogy Kr.e. több mint 3000 évvel városunk területén már pattintotta és csiszolta szerszámait az ember.
Bólyról 1093-ból, Szent László idejéből származik az első írásos emlék, mely Bolok néven, egyházi birtokként emlegeti a települést, bár a temetőben található Római Castrum korábbi idők emlékét idézi.
A török hódoltság alatt szinte teljesen elnéptelenedett. 1703-ban Bóly a törökök kiverésében jelentős érdemeket szerzett Batthyány Ádám gróf tulajdonába került.
A kialakuló uradalmi központot Mária Terézia uralkodása alatt német jobbágyok népesítették be, akiknek utódai ma is lakják e települést.
A XIX. század végén a falu és az uradalom - házasságkötés révén - a Mountenovo hercegi család birtokába került és maradt 1945-ig.
A Batthyányak-Mountenuovok idején alakult ki a település mai arculata, ligetes, széles utcáival, közterületeivel. Ekkor lett térségi központtá, vált híressé kézműipara. A II. világháború után a Németországba kitelepítettek helyére felvidéki és bihari magyarok érkeztek.
A falu birtokosai fokozatosan fejlesztették ki az elhagyott, elhanyagolt földeken a gazdaságukat. 1792-től pusztáikon nagyüzemi gazdálkodást vezettek be, s fejlesztették, korszerűsítették a szőlőművelést is. 1770-ben svájci tehenészetet létesítettek, a gazdaságban foglalkoztatott szakemberek irányításával.
A termékeny földeken jelenleg is gazdagon virágzó növénytermelés folyik. A mezőgazdasági nagyüzemeinek gabona- és vetőmag termelése európai-hírű. A települést övező lankákon dúsan terem a zamatos borszőlő, melyből a híres pincesorban készül a hegy leve.
A pihenést, kikapcsolódást szolgálja a feszített víztükrű uszoda, a jól kiépített kerékpárutak, lovaglási, vadászati lehetőségek, a Kastélypark teniszpályái.
A korszerű infrastruktúrahálózat és Ipari Park mellett megtalálhatók a népi kézművesség hagyományait őrző mézeskalácsos, illetve gyertyaöntő mesterek is.
Némi népesedési adatot sem ártott volna közölni. Főként azt, hogy pl. hogy Kemse az egyik legkeményebben egykézős ormánsági falu volt, amelynek lélekszáma az 1810-es évekbeli 230-ról mára 65 főre csökkent. Ennek is a fele cigány. Ami e falu esetében lejátszódott kicsiben, az vár Magyarországra és Európára - nagyban.
Baranya megye délkeleti részén, a Baranyai-dombság déli nyúlványain fekszik.
Története Nevét az oklevelek 1289-ben említették először Tuteus néven, majd 1302-ben Thutheus, 1321-ben Thuteus, 1328-ban Theuteus, 1339-ben Teuteus -ként írták nevét.
Töttös település a szársomlói uradalom tartozéka volt.
1289-ben Ormándi János fia Miklós birtoka volt, aki fiúutód híján vejét, Deniper fia Istvánt adoptálta, s ráhagyta Töttöst.
1321-ben Zombor fia Dénes itteni birtoka felét zálogba adta 14 báni dénár M-ért (1 M=6 pesa)[Pérai] Morouth fia Mátyásnak, s mivel nem váltotta vissza, 1321-ben Mátyásé lett.
1324-ben Dénes töttösi és esztyéni birtoka bírság fejében az országbíróra szállt, akitől Citói Beke fia István mester váltotta vissza 60 M-ért.
1228-ban Beke fia István töttösi szerzett birtokrészeit cserébe adta Ormándi Deniper fia Istvánnak és fiainak.
2001-ben lakosságának 6,4%-a vallotta magát német nemzetiségűnek.
A mai Márok 1950-ben alakult ki azzal, hogy Németmárokot egyesítették Hercegszentmártonnal Márok néven. Szentmárton régebbi nevei voltak: Marótszentmárton és Baierland (Pájerland). Márokot oklevél először 1328-ban említi Moruch alakban. Alapszavában a magyar Márk személynév őrződött meg, ami valószínű, hogy egy korabeli birtokos neve. A Szentmárton földrajzi jelölés arra utal, hogy a templom védőszentje volt a vértanú Márton. A török alatt mindkét helység elnéptelenedett. A muszlimoknak alagútja volt a mostani plébánia alatt, ahol elrejtett török pénzeket leltek. A hódoltság után a rácok jelentek meg. Falujukról, templomukról és temetőjükről a mostani lakók közül már senki sem tud. Őket a bajorországi frank törzs telepesei követték 1720-24 között. Ősi famíliák, amelyeknek az elődei feltehetően a német községet alapították: Hábel, Kelbert, Kliebert, Konrád, Schubert, Wéber.
És ha jól láttam az adatbázisban, végre egy mellék vasúti vonal, amit nem zártak be. Villány-Mohács viszonylat - Márok megállóhely. Remélem jól láttam.
175 fős község a Sellyei Kistérségben, Vajszlótól északkeletre, Sámodtól északnyugatra. Első említése 1322-ből származik, Paprad néven. Nevezetességei: az 1863-ban épült klasszicista református templom és a tornácos parasztház.
Beremenden a legrégibb leletek, melyek az ember jelenlétére utalnak, az újkőkorból származnak. Ezek az ember első megtelepülésének emlékei. Szórványos rézkori edények jelzik az ember folyamatos jelenlétét e területen, de sűrűbb betelepülésre a bronzkori mészbetétes kerámia kultúrájától (Kr. e. 2. évszázad eleje) kezdve vannak adatok. Beremend egyik homokbányájából gazdag leletanyagú temető tárult föl. Később a római időkből, a Kr. u. 4. század végéről vagy az 5. század elejéről való egy európai hírű lelet: egy egykori helytartónak, Valerius Dalmatiusnak adományozott bronztábla, aki a mai Beremend határában lévő villájába vonult vissza. A népvándorlás korából nem ismert Beremend határából származó régészeti lelet.
A terület a magyar honfoglalás után, a 10. században népesül csak be újra ebből az időszakból két köznépi temető is előkerült Beremend környékéről. A honfoglalás után minden bizonnyal a község a Kán nemzetség szállásterületévé vált, ezt látszik igazolni a község névadójának, Beremeni Péternek a pecsétje, amelynek alsó felében a Kán nemzetség lépő, szembeforduló oroszlánalakja látható. Az első okleveles forrás, amely Beremendet említi, 1281-ből való, mikor is Beremeni Péter 7 ekényi földjét 20 dénár M-ért eladta rokonának, kostáni Bekének. Beremend virágkorát a Hunyadiak alatt élte, mezővárosi ranggal bírt, vásártartási joggal rendelkezvén élénk gazdasági élet jellemezte a 15. században.
Neve Anonymus krónikája szerint az Ete törzséhez tartozó Boja vezér földjére utal.
A település és környéke már az ókorban is lakott hely volt, amit az itt talált római-kori leletek is bizonyítanak.
Magyarbóly neve először 1287-ben tűnik fel az oklevelekben, ekkor Boyad alakban írták.
A falu hosszú ideig a Bólyai család birtoka volt, majd a Kórógyiak lettek birtokosai, a Kórógyi család alapítása volt az itteni ferencesrendi kolostor is, mely hosszú évtizedekig működött itt.
15. században híres volt a környék borairól és kereskedelméről, mely fellendülést a török hódoltság és később a Rákóczi-szabadságharc időszaka törte meg, ugyanis utóbbi után a település elnéptelenedett.
Az 1696-os évek körül, a Török hódoltság után a település szerb hűbérbirtok lett, majd a szerbek hazatérése után szinte elnéptelenedett.
1755 és 1830 között tolnai sváb telepesek érkeztek a faluba. Ők építették a falu első iskoláját és a templomot is. A település sokáig a környék evangélikusságának a központja volt.
A környékbeli sváb lakosság többségének ellensúlyozására 1939-40-ben a kelet-magyarországi területekről, a Szabolcs megyei Vaja faluból érkeztek vajai telepesek a községbe.
Így az 1900-as évek első felének közepére Magyarbóly egy soknemzetiségű falu lett.
A település jelenét lassú fejlődés jellemzi. A rendezett kis község a közművek terén is sokat fejlődött az utóbbi években.
Villány ősidők óta lakott település. Először a kelták, majd a rómaiak és a rácok lakták e vidéket. A Villányi hegység kelet-nyugati elhúzódó fekvése következtében déli kitettségű. Klímájában mediterrán hatás érvényesül, aminek köszönhetően évi 2000 óra fölött van a vegetációs időszakban a napsütéses órák száma, ugyanakkor az Atlanti óceán és a kontinentális éghajlat is elő-elő fordul.
A település neve feltehetően egy családnévből származik, ezek közül Villam, Vigla, Vilha, Villiam, Vylliam változatok fordultak elő. Egyes írásos emlékek a királyi adománylevelekből ismertek .
Mátyás király a törököket sokáig kordában tudta tartani, azonban halála után a török mozgolódni kezdett és ez az itteni lakosságot komolyan nyugtalanította. Ami bekövetkezett előttünk ismert, 150 évig volt itt a török és az utolsó csapatokat éppen erről a vidékről, a második mohácsi csata keretében üldözték el a keresztény csapatok.
Története A falut 1400-ban említették először az írott források Zent Jacabfalua néven, 1465-ben már Jakabfalwa-nak írták nevét.
Az Árpád korban a falu lakói magyarok voltak. A település a török háborúk alatt elnéptelenedett, majd a néptelen faluba a magyarok helyére délszláv családok költöztek. A délszlávok után németek, majd később felvidéki telepesek érkeztek a faluba.
Wikipedia
A tájház története
A török hódoltságot követően a XVIII. században hazánk elnéptelenedett területeinek feltámasztására három jelentősebb hullámban telepítettek be németajkú lakosságot Magyarországra. Baranya vármegyébe is több alkalommal érkeztek telepesek, Kisjakabfalvára leginkább az 1760-1770-es években. A betelepülő svábok szinte kizárólag mezőgazdasági termelésből éltek és igen széleskörű önellátásra rendezkedtek be. Kisjakabfalva a II. világháborút megelőzően érte el legnagyobb lélekszámát, hozzávetőleg ötszáz fővel, ma körülbelül kétszázan lakják.
A Konrád Ház Konrád János (Johannes Conrad) családjának egykori otthona. A többgenerációs lakóház, ház és gazdasági épületegyüttes „u” alakban elrendezett, ami a gazdag sváb családok XX. század eleji jellegzetes építkezési módja volt. A présház, a pince, az istállós pajta kocsiszínnel l872-ben, a lakóépület l907-ben épült. Néhány évvel később emelték a főépülettel szemben a baromfiak, valamint a sertések tartására szolgáló ólakat, a felette látható kukoricaszárító góréval és az utcai fronton elhelyezkedő parányi cselédlakással. Az épületek mellett, ahol régen zöldséges kert volt, jelenleg egy karám található. Az épületegyüttest az utcafront felé kovácsoltvas kapukkal tagolt téglakerítés zárja le.
Villánvkövesd Baranya megye déli részén, a Villányi hegység lábánál fekszik, Siklóstól 13 km-re, Pécstől 30 km-re helyezkedik el. Csodálatos természeti környezetben elterülő település, része a történelmi borvidéknek, így a Villany-Siklósi borvidék falvai közé tartozik. Könnyen megközelíthető vonattal, illetve autóval a Pécset Villánnyal összekötő úton.
Villánykövesd nevezetessége a turisták kedvenc helye, a festők és fotósok gyakori témája: a háromszintes pincefalu. A műemlékileg védett pincesor az ország egyik leglátványosabb műemlék-együttese. Megőrzése, védelme mindenképpen indokolt volt, hiszen mutatja, hogy a múltban milyen jelentős szőlőtermesztés és borkészítés folyt a vidéken.
A terület már időszámításunk előtt 2800 körül, a Lengyeli kultúra idején is lakott volt. A települést először 1290-ben említik írásos források Kuestd, majd két évszázad múlva, egy 1436-ból származó okmányban már Kwesd néven. Az Árpád-korban a községet magyarok lakták, főbirtokosa a Siklóssy-család volt. A török hódoltság alatt – ekkor magyar urai a Zrínyiek voltak – elnéptelenedő faluba szerbek telepedtek be, akik a Rákóczi szabadságharc idejét leszámítva állandóan a településen éltek.
Ivánbattyán (Iván) nevét az oklevelek 1332-ben említették először Iwan-néven.
1340-ben Iuan-nak írták nevét. A Szent-trinitás monostor faluja.
1335-ben Óvári Miklós a szomszédság jogán tiltakozott az ellen, hogy [nagybátyja] Siklósi Péter elidegenítse Orrus Miklósnak.
1340-ben ugyanő testvérével együtt tiltotta nagybátyját Siklósi Pétert és fiait, hogy monostoruk birtokát, Ivánt zálogba adják Bok Péter fiainak, Wernelnek és Máténak, valamint Vok Jakab fia Miklósnak.
A település a Villány-Siklós borút tagja. A település első írásos említése az Anjou-korból származik, bár az akkoriban feljegyzett falunév Ivándárdára is vonatkozhat. A török hódoltság időszakában teljesen elnéptelenedett, majd a 17. század utolsó esztendeőiben a délszlávok, rácok újból benépesítették. Jóllehet a 18. században fokozatosan odébbálltak, helyükre német családok költöztek a faluba. A múlt században már néhány magyar és horvát is letelepedett itt. Századunk harmincas éveiben jelentős arányban németek, kisebb mértékben magyarok lakták. Népessége a második világháború befejezése után a felére csökkent.
www.siklositerseg.hu
Nevezetességei
Nemrégiben nyílt meg a német tájház, ahol régi sváb bútordarabok, ruhák, eszközök tekinthetők meg! Ugyanitt található még a "Battyán Vendégház" amely hasonló stílusú szobákkal várja a vendégeit.
Palkonya, az egy utcás, 350 fős dél-baranyai falu ma is hűen őrzi a XVIII. században betelepített német szőlő művesek építészeti kultúráját. A község legnevezetesebb műemlék együttese a faluvégi domboldalt beborító, 53 présházból álló pincesor. A szőlészet borászat aranykorában, a XIX. század elejétől fokozatosan épülő présház együttes apró, fehérre meszelt házacskái ma is megkapó látványt nyújtanak. A Villány-Siklósi Borútra látogató turisták közül egyre többen élvezik a tüzes vörösborokat rejtő műemlék pincéket és a kedves gazdák vendégszeretetét. Palkonyán a lakóházak fele helyileg védett műemlék. Az építészeti örökségvédelmi program egyik eredményeként védetté nyilvánított épületek homlokzatát "Védett" feliratú, házat formázó kerámia díszíti, ami még különlegesebb hangulatot ad a falunak.
""""» kulturalisfalu.palkonya.hu »
minden kedves érdeklődőt Palkonyán a Kulturális Faluban!
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2007-ben Palkonya Európa Kulturális Faluja volt! Palkonya alapító tagja az Európai Kulturális Falu mozgalomnak, mely 1999-ben jött létre a holland Wijk aan Zee-ben. Európa 12 országának falvai (Hollandia, Görögország, Észtország, Anglia, Dánia, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Csehország és Magyarország) aktív kulturális és baráti kapcsolatot ápolnak egymással. A mozgalom célja a falusi élet létjogosultságának hangsúlyozása, a falvak értékeinek, kultúrájának ápolása és megosztása, bemutatása. A 12 falu között Palkonya a legkisebb település.
Minden évben egy falu fogadja a partner falvak lakóit, ahogyan 2007-ben ez Palkonyán történt és idén Porrúába (Spanyolországba) utazik a falu. ''""""""""""
Az Árpád-kori település nevét már 1296-ban említették az oklevelek Petre néven, mint a Győr nemzetségbeli Konrád ispán (comes Corradus de Ovari) birtokát, aki a Győr nemzetség Óvári-Kéméndi ágából származott.
Később a birtokot Henrik bán fia János foglalta el. Károly Róbert király azonban visszaadta azt Konrád comes unokáinak. 1330-ban Petri birtokán Konrád ispán unokái megosztoztak.
A falu a török hódoltság alatt, és a később itt folyó csatározások miatt elnéptelenedett. Az 18. század elején rácok költöztek a faluba, s ekkortól a település neve is megváltozott Rácpetrire.
1933-ban vette fel a település mostani nevét, az Újpetre nevet.
2001-ben lakosságának 7,7%-a német, 1,5%-a cigány, 0,3%-a horvát, a többi magyar volt.
"Fergetegesnek és értékesnek egyaránt mondható a település sajátos rendezvénye, a Putzkorb. A német ajkúak hozták magukkal a szokást. A Putzkorb lényegében egy jókora kosár, melybe elbújtatnak egy kisgyermeket. Hogy ki ő, ennek kitalálása a polgármester feladata, s valahogy mindig „eltéveszti”. Így volt ez legutóbb is, bár a szankcióként fizetendő láda sör miatt egy cseppet sem bánták a bújtatók. A Putzkorbnak ugyan szigorú szabályai vannak – csak helybeli és kisgyermek rejthető a díszes kosárba –, ám volt olyan eset is, amikor a láda sörre áhítozók egy közeli falu polgármesterét tuszkolták a Putzkorbba... "
"" Wiki-- Vokány helyén már az Árpád-korban a Trinitás bencés apátság állt, melyet az oklevelek már 1183-ban említettek, s az apátsághoz a XIV. században már Szenttrinitás falu is kapcsolódott.
A török hódoltság idején az apátság szerzetesei a török elől a közeli Siklósra menekültek, s onnan többé az apátságba nem tértek vissza.
Az apátság helyén később új falu létesült, a XVIII. században. Lakosai először szerbek voltak, akiknek helyére később német nemzetiségű telepesek érkeztek.""
A történelmi levegőt árasztó kisváros, Baranya megye turizmusának kedvelt célállomása. Sok érdekes látnivaló fogadja az idelátogatókat: a turizmus népszerű célpontja az egykori „ Tenkes kapitánya „ című tv filmsorozatból országszerte híressé vált középkori vár, mely hazánk hasonló korú várai között legépebben maradt műemlék. A török hódoltság idején épült Malkocs bej dzsámi, melynek felújítását Európa Nostra díjjal jutalmazták, a kerámia alkotótelepen készült alkotások kiállítása, a volt ferences templom freskódíszítése és az ortodox templom ikonjai. A városból jól bejárhatók a Tenkes és a Villány hegység turistaútjai, vagy bortúra szervezheto a Villány-Siklósi Borút hangulatos pincéibe.
Története Harkány nevét az oklevelek 1323-ban említették először Harkan néven.
Harkány királyi udvarnokok földje volt, melyet Károly Róbert király, mint örökös nélkül elhalt ember birtokát Pál fia György temesvári alvárnagynak adott, s határát is leiratta.
1397-ben az oklevelek a Byka nemzetség birtokának írták. A nemzetség birtokközpontja Terehegy (horvátul Teređ, Teriđ) volt. A család tagjai közül ismert volt többek között Byka Janás, aki Zsigmond királyt támogató 112 nemes között volt. Byka Miklós pedig a krakkói egyetemen tanult.
A Byka család Szigetvár elestével halt ki.
Harkány a török időkben is lakott maradt. Megmaradt lakosai főleg földműveléssel, szőlőtermeléssel foglalkoztak.
A törökök kivonulása utáni időkben a falu birtokosa a Batthyány család volt.
1806-ban siklósi „Földes Uradalom” tiszttarrójához „gyűdi Michel” mocsárcsapoláshoz szeretne újra elmenni nyavalyáimtól megmenekedtem. – kéziratból fennmaradt töredék (Dr. Lárencz László)
1814-ben a Batthyány család, hogy megnövekedett állatállományát nagyobb területű legelőkhöz juttassa, birtokán; a Gyűd-Harkány közt elterülő mocsarak lecsapolásába fogott.
1823-ban a lecsapoláskor a mocsarakban dolgozó egyik munkás; Pogány János nevű jobbágy, a mocsárból felbuzgó meleg vízben áztatva fájós lábát, attól meggyógyult. Gyógyulásának hamar híre ment a környéken, és az uradalom is felsmerte a gyógyvíz hatását.
1824-ben megkezdték a fürdő kiépítését az akkori térképvázlaton szereplő Büdösrét, Büdöstó helyén.
1846-ban magyarul is megjelent „A harkányi hévíz gyógyereje” Patkovics József
1860-ban közkegyelemben részesült a Batthyány család és visszakapta Harkányfürdőt.
1866 Zsigmondy Vilmos artézi kút. harkányi I. számú 37,7 méter mély 62°C hőmérsékletű kút, az ország első hévizkútja.
1970-es évek izotópvizsgálattal bizonyított, a COS 150szer gyorsabban jut be a szervezetve, mint más kénvegyületek. (Dr. Kádas István prof.)
1977. április 1-jén hozzácsatolták a 2 km-re[1] északnyugatra lévő Terehegy községet.
1999 Dr. Keszthelyi Béla COS a pszoriázisra is kiváló (DN. 1999. szept. 13.)
A település 1999. július 1-jén kapott városi rangot.
Márfa Község Baranya megyében a Villányi-hegység déli lejtőjén, Harkánytól 5 km-re, Terehegy és Diósviszló között fekvő kistelepülés. Nevét az oklevelek 1332-ben említették először Markfalwa néven.A török hódoltság után gróf Droskovich János birtoka lett. 1698-ban Caprara Aeneas tábornok szerezte meg, ezt követően a Benyovszky család tulajdonában állt. A 4,09 km2 kiterjedésű területen 67 házban 239 fő él. Fő nevezetessége a református templom, mely 1826-ban épült .A közösségi élet színteréül a kb. 80 fő befogadására alkalmas Kultúrház, a Polgármesteri Hivatal épületében található Mozgókönyvtár és a sportpálya szolgál. Pár hónapja készült el gyermekeink örömére a játszóterünk, melyhez pályázaton nyertünk támogatást.A közterületeken a folyamatos fűnyírást az Önkormányzat teljes egészében felvállalta. A fásítást és virágosítást részben lakossági összefogással, részben közmunkások foglalkoztatásával végezzük. Önkormányzatunk állandó célkitűzése a környezetszépítés, ezért a közelmúltban megvalósult a köztemető rendbetétele, az elvadult területek kitisztítása, az illegális szemétlerakó helyek felszámolása. Az idei évben a hangsúly elsősorban a virágosításon van. A már meglévő virágládákon kívül újabb műkő illetve beton virágtartókat helyeztünk ki. Tavasszal, és ősszel árvácska, nyáron egynyári növények díszítik a falut. Főterünk virágosítását - újonnan beszerzett virágtartók kihelyezésével és új virágágyások készítésével - épp a napokban fejeztük be. Közcélú munkásaink folyamatosan azért dolgoznak, hogy a falu összképe kifogástalan legyen. Szeretnénk a településképet még több virág és fa ültetésével növelni, hogy Márfa büszkén viselhesse az Európai falu címet.
érd: A falu bemutatkozása, a virágos Magyarországért pályázati honlapról.
Története A falu régmúltjának feldolgozását végzi immár évek óta Priol Ödön nyugalmazott iskolaigazgató, aki egyben az alpolgármesteri tisztséget is betölti. Miként egy 1920-as feljegyzésből kitűnik, a település nevét elsőként egy 1313-ban kelt oklevélben lehet olvasni Viszló néven. Birtokosa ekkor Viszlói Jakab. A község később Baranyaviszló néven is előfordul, a XVI. században az Istvánffyak és a pécsi káptalan tulajdona. Az Istvánffy család kolostort is építtetett a faluban, mely a török megszállás kezdetén elpusztult. A család öröksége révén a község gróf Draskovics-birtok lett, melyet a török kiűzését követően Caprara Aeneas tábornok kapott meg a siklósi uradalommal együtt, aki – mivel utód nélkül halt meg – után gróf Batthyány-, majd Benyovszky-birtok lett. Miként azt Priol Ödön elmondta, bár az elmúlt évtizedekről is rendelkezik feljegyzésekkel – melyek rendszertelenek és feldolgozatlanok – a település történetének feldolgozását az 1950-es évekkel szeretné lezárni. Forras: dunantulinaplo.hu
Palotabozsok 
