A "mit jelent ma franciának lenni" kérdésről január végéig tartó nemzeti eszmecsere - amely a miniszter szerint hozzájárulhat a nemzeti identitás értékeinek és a francia nemzettudat megerősítéséhez - február 4-én egy nagyszabású tudományos kollokviummal zárul.
Miért van identitás-válság Európa több országában is?
Miért erősödött fel a nemzeti radikalizmus?
A multikulturális modell a csoportok elismerésén, és jogain alapult- írja Fukuyama.
A kulturális különbségek rosszul értelmezett tiszteletben tartása, és a régi gyarmattartól bűntudata (!) miatt a közösségek túl sok hatalmat kaptak, ahhoz, hogy saját közösségük és tagjaik viselkedését definiálhassák.
Érdekes Fukuyama következtetése is:
A liberalizmuson alapuló modell, azért nem lehet ebben sikeres, mert csak akkor működik, ha az adott csoport valamennyi tagja magáénak vallja a liberális eszmerendszert. Azok a kultúrák viszont, melyek nem fogadják el ezeket az elveket, nem érdemelnek egyenlő védelmet.
Egyénként részesülhetnek védelemben, csoportként nem.
"Semmi ok sincs rá hogy egy muszlim leányt más törvények szerint kezeljenek mint egy keresztényt vagy egy zsidót, akármit is éreznek a rokonai. "
Mikor kezdődött az identitás-válság Franciaországban?
1989-ben.
A bevándorók, - elsősorban a korábbi francia gyarmatokról- egyre inkább a saját kultúrájukat vitték a francia mindennapokba. 1989-ben fordult elő, hogy 3 lány fejkendőben ment az iskolába. Mivel az iskolaigazgató, - aki maga is szinesbőrü és az Amnesty International jogvédője (!) volt,- leparancsolta a lányok fejéről a fejkendőt, rasszista, idegengyűlölő, kirekesztő szlogenekkel tüntetéssorozat kezdődött.
Természetesen a "haladó értelmiség" aktív részvételével..... (no milyen érdekes kis összefüggést találtam....)
Az, a volt oktatási miniszter, aki '89-ben még "csinosnak" nevezte a fejkendőt, ma azt nyilatkozza, hogy akkor még fogalmuk sem volt a szélsőséges iszlám veszélyéről.
Fukuyama erről a következőt írja:
..."A modern liberális társadalmak gyenge kollektív identitással rendelkeznek. A posztmodern elitek, különösképpen Európában, úgy érzik, hogy a fejlődésük már túllépett a valláson és nemzeten alapuló identitáson. De ha a társadalmaink nem képesek a pozitív liberális elveket kinyilvánítani, akkor meg fogják őket kérdőjelezni a bevándorlók (migrants), akik sokkal jobban tisztában vannak, hogy kik is maguk valójában. ..." (F.Fukuyama: Identitás és népvándorlás)
Más kutatók is felhívták a figyelmet, már évtizedekkel ezelőtt arra, hogy "új népvándorlás indul el, délről észak felé.
A baloldali értelmiség, egyetlen módon reagált erre: Franciaország rasszista (na most vigasztalódjak ezzel, hogy nemcsak mi vagyunk rasszisták?)
Évente 100ezer ember érkezik Francuiaországba. Míg a bevándorlók első hulláma integrálódni akart, az utolsó hullám azonban, már azt várja, hogy a befogadók alkalmazkodjanak hozzájuk. Összeegyeztethetetlen értékrendjét, szokásait rákényszeríti a befogadó országra, miközben törvényeit nem hajlandó betartani.
At egyszerű franciák egyre inkább úgy látták, hogy a bevándorlók értékrendje, nem egyeztethető össze saját kultúrájával,de az "értelmiség, újabb és újabb ideológiákat talált az identitás gyengítésére, sőt tagadására.
"Az egyéni identitás zárt , ami más identitásokba áramlik, majd elvész a sokszínűségben." hangúlyozzák. Holott az állítás már önmagában is abszurd.
Miközben a francia értelmiségi elit arra várt, hogy a társadalom ezen az identitás nélküli multikultiban talál új egyensúlyt, megdöbbenve kellett tapaaztralnia, hogy bizony nem. A bevándorlónak van identitása!!!! Amihez ragaszkodnak!
pl. Amikor arab diákok , zsidó fiatalokat támadtak meg, a koránra esküdve, hogy kinyírják őket.
Biztos, hogy nekem hiányzik valami? Persze, ez számomra eléggé evidens, de ezt te úgysem fogod elfogadni, mert annak a te integritásodra nézve súlyos következményei lennének. De ismétlem, ez nekem kábé mindegy is, szerencsére van a netnek bőven olyan szegmense, ahol találok olyan embereket, akikkel szívesen és élvezettel vitázhatok értelmes dolgokról, a tésztaszűrés pedig hadd maradjon meg a polidili kvintesszenciájának, ha már úgy adódott, hogy itt erre lett tömegigény. :)
A komoly probléma szerintem az, hogy te milyen saját valós lelki szükségletet elégítsz ki ezzel a monomániáddal.
Én azt látom, hogy -az előbbi példámhoz vissztaérve- te egészen egyszerűen képtelen vagy a lényeglátásra. Nem azt nézed, hogy adott egy dézsa, amit meg kéne tölteni vízzel és vannak objektív nehézségek, amelyeket le kéne küzdeni, és erre a leküzdésre van jópár, egymással is konkurráló megoldási lehetőség, amelyek közül ki kéne választani az egyiket, hanem te eldöntötted, hogy van neked egy tésztaszűrőd, és onnantól kezdve már minden arról fog szólni, hogy hogyan is használd ezt a tésztaszűrőt.
Először megpróbálod egyféleképpen, nem vezet sikerre, de sebaj, biztosan az van, hogy túl gyorsan. Majd megpróbálod másféleképpen, akkor meg arra tippelsz, hogy túl lassan. És így tovább, mert te már a lényeget rég nem látod (megerősítő torzulás), csak a tésztaszűrő lebeg előtted, és katatón mindennek azzal esel neki. Na, ez nálad a nemzeti identitástudat. Lassan jobban függsz tőle, mint egy öreg alkesz a vegyigyümitől. :)
No és ugye mindenki más hülye, aki nem akar veled arról elvitázgatni, hogy mekkora legyen a tésztaszűrő átmérője, és hogy vicces járással vigyük-e el a lyukas dézsáig, vagy tangólépésekkel.
A boldolt rész talán egy jó kiindulási alap lehet akkor, ha esetleg tényleg megpróbálnánk az első mondatomban felvetetetteket megválaszolni, csak ugye nem a nemzet, hanem az egyén szintjén, azaz in concreto a te esetedben. Vajon nem-e neked vannak olyan hiányérzeteid, amelyek személyes hiányérzetek, és ezeket, mivel nem tudod személyesen megoldani, megpróbálsz valamiféle kollektív izét forszérozni? Ezen elgondolkodtál már alaposabban?
Ok. Tehát szerinted nincs oka annak, -csakis a "nép hülyesége"- hogy kialakult ez a helyzet. (ami már nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában kérdéssé válik)
Elég érdekes meglátás a korábbi hsz-ek figyelembevételével.
Nekem a "fixa ideám", hogy komoly értékrendi problémák állnak fenn, és az, hogy az értékrend ma nem tartalmazza azokat az alapvető normákat, ami egy nemzeti közösség sikerességéhez, önbecsüléséhez szükséges.
Lehet, hogy korábban kellett volna foglalkozni a nemzeti összetartozás kérdésével, mielőtt ide jutottunk? :DDDDD
Á, dehogy van neked egy fixa ideád, á, dehogy akarsz te mindent kizárni a tudatodból, ami annak ellentmond, ugyan, dehogy! :))))))))
Tudod, olyan vagy, mint az, aki egy közepes méretű tésztaszűrővel hordja a vizet egy alig csöpögő csapból egy lyukas dézsába, és amikor már a századik ember kérdez rá, hogy bocsmár, de biztos, hogy nem kéne itt pár alapvetésen elgondolkodni, akkor az emberünk hümmög egyet, hogy de. És elkezd spekulálni azon, hogy nem-e lett volna jobb, ha már az elejétől egy egy számmal nagyobb tésztaszűrőt választ.
Dehogy akarom kizárni. Ez fontos információ, ami felvet néhány kérdést.
A "nép" alapvetően a szélsőjobbhoz húz?
Esetleg mégis van valami köze az "uralkodó elit" -nek ahhoz, hogy számos fontos kérdéssel nem foglalkozott és lehetőséget adott, hogy ezekkel az érzékeny kérdésekkel a szélsőjobb benyomuljon a politikai térbe?
Lehet, hogy korábban kellett volna foglalkozni a nemzeti összetartozás kérdésével, mielőtt ide jutottunk?
"Minden kiegészítő bizonyítékot úgy tekintek, mint ami már kialakított véleményemet igazolja." Lord Molson
Segítsél már, na, hogy is..., ja, megvan. Megerősítő torzulás! ;)
A politikusok, ideértve Nicolas Sarkozyt is, már menekülnének a dologtól: néha jobb nem tudni mit is gondol igazából a nép. Ma már a fő cél, hogy valahogy kivegyék az irányítást a szélsőjobb kezéből, amely a neki legmegfelelőbb szerepet játszhatja el: a nép hangjáét a politikusokkal szemben. Az elnök a tüzet oltandó, egy a „Le Monde”-ban közzétett nagyívű publicisztikájában fejtette ki az álláspontját, mely egyszerre probált eleget tenni a republikánus elveknek, de a lehető legkevesebb szavazatot veszíteni a szélsőjobbról.
Persze te minden további nélkül zárd ki ezt az információt is a tudatodból, ha nem passzol a már kialakított véleményedhez. :))
Nem tudom, bezzegelés-e, de én nem tartom fölöslegesnek a vitát.
Ellenkezőleg. Megerősíti azt a véleményemet, hogy a "nép ki van hagyva a demokráciából".
Ennyiben hasonlít is a magyar viszonyokhoz....
Egy "elitcsapat" mondja meg, hogy ő mit tart helyesnek, pc-nek és sorba kiderül, hogy a "nép" nem azt akarja.
Nem és nem!
Valahogy a multikulti is csak addig vonzó, amíg egzotikus, de amit elárasztja az adott országot, és alkalmazkodás híján a maga képére akarja formálni, az bizony, már nem tetszik a "népnek".
Akkor felerősödnek a nemzeti kérdések, az identitás, az összetartozás, a nemzeti minimum.....
Valódi politikai bumerángnak bizonyult Franciaországban a Nicolas Sarkozy által – Eric Besson nemzeti identitás- és bevándorlásügyi minisztere révén – egy hónapja kezdeményezett „népi vita” a francia nemzeti identitásról. A dolog lényegében egyszerű választási kampány-manővernek indult a regionális választások előtt: célja a munkanélküliség megállíthatatlannak tűnő növekedéséről, a politikai botrányokról való figyelemelterelés volt a jobboldalnak mindig kedvező „nemzeti kérdések” előtérbe helyezésével. Aztán a dolog komolyra fordult.
Persze tudni lehetett előre, és a dolog politikai célja is ez volt, hogy a nemzeti kérdésekről, nemzeti identitásról politikusok által szervezett viták mindig a nemzet megosztásához vezetnek, hiszen alig elképzelhető, hogy ezekben a kérdésekben teljes nemzeti konszenzus legyen. Sarkozynek is ez volt a célja a dologgal: egyrészt persze elbizonytalanítani a baloldalt, másrészt visszacsábítani a szélsőjobboldalhoz lassan visszaáramló szavazókat (Sarkozy 2007-es, az elnökválasztásokon való győzelmét elhozó tábora nagyjából egynegyede – a felmérések szerint – „Le Pennel értett egyet, de Sarkozyre szavazott”, mert előbbit esélytelennek tartotta a győzelemre).
Már a vita kezedetén is komoly kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy helyes-e, ha egy ilyen súlyú ügyben a kormány – a rendőri prefektúrákon lebonyolított – vitákat szervez, vagy mennyiben tekinthető a dolog egyszerű politikai számításnak (a franciák háromnegyede vélekedik így). Aztán egy idő után valósággal elszabadult a pokol. Egyes források szerint prefektúrákra postán, vagy interneten beküldött „állampolgári hozzszólások” egynegyedét nem is lehet közzétenni tömény rasszizmusuk miatt, a szélsőjobboldali Nemzeti Front egyértelműen kisajátította magának a vitát és egyre jön fel a közvéleménykutatásokban, míg a svájci minaret-ügy teljesen egyértelművé tette a kérdést: valójában nem a francia nemzeti identitásról van szó, hanem a bevándorlásról és különösen az iszlám jelenlétéről. ... Az iszlámmal játszadozik a francia jobboldal
Ezért indítottak vitát a francia nemzeti identitásról.
A társadalmi vita nem fölösleges, hiszen annak a sokféle véleménynek egyfajta összegzése valósulhat meg, akkor könnyebb a megfelelő irányba "taszigálni".
Nem az a cél, legalábbis az én értelmezésemben, hogy kizárjon bárkit, hanem az, hogy segítse az összetartozás érzését, megjegyzem ezzel persze a társadalmi szolidarítást is. Mert az egyéb boldogulása nem zárja ki, hogy a közösségen belül, azt is segítve éljen a lehetőségeivel.
A Gestalt-elmélet sem azt mondja, hogy az egészet mindenkinek csak egyféleképpen és csak azonosan szabad látnia. :-)
Te egyféleképpen véled meghatározni azt, amit a nemzet érdekének gondolsz, én másféleképpen, majd ezen meggyőződéseink alapján elkezdünk tevékenykedni, tehát hatni a társadalomra, majd ezeknek a hatásoknak lesz valamiféle eredője és a társadalom el fog mozdulni valamiféle irányba.
Ha nincsenek túl nagy buktatók beépítve, akkor vélhetőleg a társadalom abba az irányba fog elmozdulni, amelyikbe a legtöbben toszigálják.
Csak ugye nem árt látni azt is, hogy semmi garanciád arra sem neked, és persze nekem sem, hogy tényleg mi látjuk helyesen a "nemzet érdekét", valamint még ha helyesen is látjuk, hogy mi az érdeke, akkor még mindig ott a kockázata annak, hogy az általunk felismerni vélt érdek irányába ható cselekedeteink nem megfelelőek.
Tehát summa summarum: a nemzetnek nincs érdeke, csak nekünk vannak elképzeléseink arról, hogy szerintünk mi lehet a nemzet érdeke, így a nemzet érdekére való hivatkozás mindig azt takarja, hogy valójában én a saját narratívámat szeretném az egyedüli lehetséges narratívaként kiemelni a többi küzül, ami ugye oda vezet, ahová láthattuk, hogy vezet, jelesül, hogy aki nem ugyanazt gondolja a nemzet érdekének, amit én, az nemzetellenes, kizárni!
A nemzet ebben az értelemben több, mint az individumok összessége, sőt bizonyos értelemben elsődleges hozzá képest.
Nem úgy, hogy kollektív tudattal bír, hanem úgy, hogy vannak (kellene hogy legyenek) az egyének érdekein túlmutató céljai, melyek nem ellentétesek az egyének céljaival, hanem elősegítik azok megvalósulását.
Az nem lehet nemzeti érdek, hogy
"csak egy maradhat", hogy a Hegylakó szlogenjével éljek.
Még csak nem is arra gondolok, hogy napi "Himnusz" énekléssel kell kifejezni. de lehet ilyen az pl.energiapolitika, gazdaságpolitika.
De ugye az off shore nem az.
Természetesen, én csak a saját, egyéni, információ-hiányos megközelítésemet tudom alkalmazni...ez bizony szubjektív.
Ez egy amúgy milliószor lejátszott vita, a nemzetnek nincs érdeke, hanem embereknek és csoportoknak van véleménye arról, hogy szerintük mi a nemzet érdeke. Tehát aki a nemzet érdekére hivatkozik, az valójában arra hivatkozik, ami szerinte a nemzet érdeke kéne legyen, azaz a saját álláspontját kívánja egy látszólag objektív véleményként eladni.
A női szerep, ahogy a ffi is sokféle lehet. A női (ffi) identitás azért többnyire csak egyféle, mert a lényege, hogy önmagát mint nőt, vagy ffit azonosítja. Ezen túl természetesen lehet villamosmérnök és olykor lehet szerepkonfliktus, amit a szerepek összeütközése, válthat ki.
Így bizony igazad van, amikor az írod, hogy a női szerep erősebben épül be, mint a mérnöki..Olyannyira erősebben, hogy önmaga legbensőbb lényegét adja. (self)
ha Esterházyt többre tartom, akkor már nem is vagyok magyar.
De én ilyen soha nem mondtam!(és nem is fogok)
Talán vegyük azt a hasonlatot, hogy vannak férfias férfiak és nőies nők.
Nemcsak külsőre, hanem beépült identitásban is. Ettől még a kevésbé nőies nő, nő marad és a férfi is férfi.
Magyar az is, aki nem nyilvánítja ki gyakran, és az is aki fontosnak gondolja ennek kinyilvánítását is Ez valószínűleg nem minőségbeli dolog.
Számomra az a kritérium, hogy értékrendjében hordozza a magyar nemzet érdekeit.
A ffi-női identitás kialakulása azonosulás útján megy végbe, nagyjából a 3-6 éves kor között. És mindaz, amiről írtam? Reagálnál arra is?
így a nyelhasználat is, azonban ez messze nem érzelmi viszonyulás Mert?
Azon, hogy melyik írónk nyelvezete a legszebb lehet vitatkozni Vagy akár azt is el lehet fogadni, hogy másnak más tetszik, és nem feltétlenül kéne vele vitatkozni. Pláne nem úgy, ahogyan azt az E.P-W.A párhuzammal jeleztem.
Azért, amikor Nobel-díjas írónk önmeghatározásában elveti a magyar cimkét, erősen elgondolkodtató... Így van, minden lelkes címkéző gondolkodjon el ezen.
Na, de nem nagyon reagáltál a lényegi felvetéseimre... Tudod, például arra, hogy nekem, mint magyar identitású valakinek szabad-e tetszedjen Spiró "Jönnek" című verse? Mert számomra ez a választóvonal. Ha szerinted szabad, és emiatt te nem fogsz engem kivetni a magyar nemzettestből, aminek ugye én is integráns része vagyok, akkor tudunk tovább beszélgetni a nemzeti identitástudatról. Ellenkező esetben gondolom te is belátod, hogy semmi értelme.
Például a női szerep. Ha az identitásomat a múltból merítem, akkor én is olyan leszek, mint anyukám, vagy mint a faluban/városban az olyan nénik, mint a nagyi és mint az anyukám, tehát a konyhában a helyem, húszévesen meg kell szülnöm az első gyerekem, főznöm-mosnom-takarítanom a férjemre, ésatöbbi.
Ha mindezt ffiként éled meg így, akkor rossz topicban vagyunk. Akkor valami más is történt kisgyermek korodban, ami miatt, az anyai mintát választottad.
No viccen kívül.
A ffi-női identitás kialakulása azonosulás útján megy végbe, nagyjából a 3-6 éves kor között. (Ödipális-konfliktus és annak megoldása az azonosulás, ami olykor vitatnak, de aki látott már gyereket az tudja, hogy valóban hatalmas szerelem, az ellenkező nemű szülő felé)
Végső soron az identitástudatunk nemzeti tényezőit is részben szerepek elfogadásával abszolváljuk. Vannak szerepek, amelyeket a múltból merítünk, ilyen a nemzeti identitás egyik legmeghatározóbb tényezője, a nyelv.
Meg a kultúra, meg a történelem, a közös múlt. Persze a szocio-kulturális háttér jelentős eltéréseket mutat, így a nyelhasználat is, azonban ez messze nem érzelmi viszonyulás, hanem kognitív működés.
Azon, hogy melyik írónk nyelvezete a legszebb lehet vitatkozni, és bár kedvelem Eszterházy írásait, nem éppen a nyelvezete ragad meg benne.....
Mennyiben képviseli íróink megnyilvánulása a nemzethez való tartozást?
Ez ismét egy olyan kérdés, ami egyrészt erősen szubjektív, másrészt függ a személyiségüktől.
Azért, amikor Nobel-díjas írónk önmeghatározásában elveti a magyar cimkét, erősen elgondolkodtató.......
Ennél tovább is mehetünk, hiszen a kettő ugyanaz. ???
Például a női szerep. Ha az identitásomat a múltból merítem, akkor én is olyan leszek, mint anyukám, vagy mint a faluban/városban az olyan nénik, mint a nagyi és mint az anyukám, tehát a konyhában a helyem, húszévesen meg kell szülnöm az első gyerekem, főznöm-mosnom-takarítanom a férjemre, ésatöbbi. Míg ugye a másik, az építkezős modell szerint körülnézek a világban és látok a hagyományosnál számomra rokonszenvesebb női szerepet is és biza én abból építem az identitásom, tanulni fogok, villamosmérnök leszek, karriert tervezek, olyan párkapcsolatot keresek, amelyikben a férjemmel megoszthatom a háztartás-vezetés nyűgeit, akkor szülök, amikor nekem kedvem tartja, ....
Természetesen abban neked igazad van, hogy ha ennek a nőnek az identitását erősen meghatározó tényező lesz a villamosmérnöki lét, akkor igen, ott már beszélhetünk arról, hogy melyik szerep épült be jobban, és nehéz lenne néhány egészen kivételes esettől eltekintve arra gondolni, hogy nem a női szerep az erősebben meghatározó, mint a villamosmérnöki.
Viszont a nemzet identitása mégiscsak fontos, ha (egyáltalán) közös nemzeti jövőt képzelünk el. Végső soron az identitástudatunk nemzeti tényezőit is részben szerepek elfogadásával abszolváljuk. Vannak szerepek, amelyeket a múltból merítünk, ilyen a nemzeti identitás egyik legmeghatározóbb tényezője, a nyelv. Ugye a nyelvet többnyire és tipikusan már azelőtt megkapjuk, hogy egyáltalán el tudnánk gondolkodni az identitáson, valamint néhány, az adott társadalomban meglévő alapérték is belénk szivárog, oszt innen jön szerintem az elágazás.
Egy ideig gazdálkodunk azzal, amit otthonról kaptunk, majd apránként, a társadalommal folytatott interakciók során egyes tényezők finomodnak, mások kiépülnek, megint mások meg be.
És itt már el is kezdődnek az ostoba viták. Mert pld. már rögtön a nyelvi szerep is differenciálódik, méghozzá öléggé rétegesen: van, akinek bőven megfelel egy háromszáz szavas szókincs, jól elvan vele, nem is törekszik többre. Aztán van, akinek egy olyan nyelvi szerep a rokonszenvesebb, amelyik egy irodalmihoz közelibb nyelv elsajátítását, ismeretét célozza meg.
Majd ennek részben folyományaként kialakulnak a preferenciáink, például arról, hogy a fontos értékeinkről számunkra ki beszél szebben: szerintem péládul Esterházy szebben beszél az értékeinkről, mint Wass Albert. Más szerint pedig éppen pont fordítva. Szerintem aki úgy gondolja, hogy Wass Albert beszél szebben, az ugyanúgy magyar, mint én, ezzel szemben eléggé tipikus az, hogy a Wass Albertet kedvelők szerint én, ha Esterházyt többre tartom, akkor már nem is vagyok magyar.
Tehát ha neked fontos a nemzeti identitástudat, akkor győzd meg azokat, akik engem erőnek erejével kizárni igyekeznek a nemzetből pusztán csak azért, mert számomra nem ugyanazok a nemzeti írók, költők, véleményalkotók fogalmazzák meg szebben azt, hogy mit is gondoljak bizonyos értékekről.
legalább két magyarázat is elfogadható, az egyik ugye a klasszikus, mely szerint a múltból merítjük, a másik pedig ami nekem a rokonszenvesebb, az interakciók hatására általunk kialakított identitás.
Ennél tovább is mehetünk, hiszen a kettő ugyanaz. Talán fogalmazhatunk úgy hogy van egy mélyebb a személyiségbe beépült , és egy felszínesebb változó része. (itt most nem pejoratív értelemben a felszínes)
A személyiségbe beépült rész az én-részévé vált, zavar nélkül nem tudod feladni. (megváltoztatni)
Pl. koponyasérülés esetén, a sérülés helyétől függően különböző diszfunkciók jelennek meg. Vannak olyanok, melyek a munkához, mindennapi életünkhöz nélkülözhetetlenek, de vannak olyanok is melyek hiányát észre sem vesszük.
Alig hiszem, hogy lenne objektív mérce, és nem is szükséges. Nem tudod mérni a szerelmet, a gyűlöletet sem.
Viszont a nemzet identitása mégiscsak fontos, ha (egyáltalán) közös nemzeti jövőt képzelünk el.
Oké, ebben részben egyetértünk, hiszen magam sem mondogattam annyira mást.
Tehát az identitás kialakulására legalább két magyarázat is elfogadható, az egyik ugye a klasszikus, mely szerint a múltból merítjük, a másik pedig ami nekem a rokonszenvesebb, az interakciók hatására általunk kialakított identitás.
Namost, már csak azt lenne jó megbeszélni, hogy a kínálati listás változatnál szerinted ki6mi határozza meg a mércét? Ki/mi dönti el, hogy melyik tényező lesz a meghatározóbb és melyik a kevésbé? Vajon létezhet egy objektív mérce, vagy ez is erősen individuális?
Persze ez rendben van, csak annyit tegyünk mellé, hogy ezek nem egyforma mélységben tartoznak az identitásodhoz.
Ööö, ezt nem vélem teljesen érteni, ezért rákérdeznék, hogy arra gondolsz, miszerint a kínálati palettáról összeválogatott szerepek nem egyenértékűek, hanem vannak közöttük olyanok, amelyek lényegesebb tényezők az identitás kialakulása szempontjából, és mások pedig kevésbé?
Nem-e? Dehogynem. Naggggyon kooooperatív vagyok. (meg szép is)
Na , jó. Persze ez rendben van, csak annyit tegyünk mellé, hogy ezek nem egyforma mélységben tartoznak az identitásodhoz. Ez éppen azért lényeges, mert szerintem a kulcsa az egész kérdésnek.
Ezek nem identitások, hanem szerepek , vagy vélemények. Pontatlanul fogalmaztam, te meg nem vagy kooperatív. :-)
Ezek az identitásom részei, már ugye ha te elfogadod, hogy én a személyes identitásra úgy gondolok, mint egy olyasvalamire, amit nem a múltból merítek, hanem a másokkal zajló interakcióim során én magam alakítok ki.
Ezt annyira lényegesnek tartom tisztázni, hogy mielőtt továbbmennénk meg is kell kérdeznem, miszerint a fenti meghatározást te el tudod-e fogadni.
"Ezt jól meg lehet figyelni, amikor két identitás ütközik: a szakmai identitásom berzenkedik amiatt, mert a pártpolitikai önazonosságom szakmai hülyeségek felvállalására kényszerítik"
Ezek nem identitások, hanem szerepek , vagy vélemények. Ezek eredménye pedig a szerepkonfliktus.
Ha már kettős identitás példát hoztál, akkor lássuk a kutatások tükrében:
Számon tartja-e Ön magát egy (vagy több) nemzet, nemzetiség tagjaként (ha igen: melyikként)? A kérdezettek 97%-a válaszolt igen-nel, s ezen belül 88%-a tartotta magát (kifejezetten) magyarnak. A két érték közötti 9%-oskülönbséget a vegyes (túlnyomórészt magyar-szlovák) identitásúak töltik ki. (Kárpátalján hasonló adatokat mértünk, Erdélyben viszont az egyértelműen magyar identitást vállalók aránya magasabbnak 95 %-osnak bizonyult.)
Az összetartozástudat a nemzeti szimbólumhoz való kötődés mértékében is kifejeződhet. Felvidéken (akárcsak Kárpátalján) egy zárt kérdésre adott válaszok alapján a magyarság legnépszerűbb, legfontosabbnak tartott szimbólumainak a Himnusz (az 1-től 5-ig terjedő skálán 4,48-as pontszámmal), a piros-fehér-zöld zászló (4,29), és a Szent Korona (4,15) bizonyult. Ezeket Petőfi Nemzeti dala (4,09) és magyar címer (4,02) követi. Ezektől több nagyságrenddel elmaradva következnek a felvidéki, de össznemzeti jelentőségi szimbolikus helyszínek: a pozsonyi (koronázó) Szt. Márton székesegyház (3,39), a kassai Rákóczi-sír (3,17), valamint �Krasznahorka büszke vára� (3,00).
messzi ámerikába és három év múlva úgy látogatnak haza, hogy törik a magyart
Ugye nem vársz tőlem válasz erre. Az egyszerűségnek nincsenek határai.
Ellenben, ha a sok éve mondjuk '56 ban kivándoroltakat nézed, akkor bizony igen erő nemzeti identitástudaoto találsz , még akkor is, ha ez kettős identitásként jelenik meg.
Az érzelmi vonatkozás az identitásban meghatározó, akár a nyelvi, kulturális, akár az időbeli dimenzióit tekintjük.
Szerintem éppen azzal van a gond, hogy az általad kettős (többes) identitásúaknak jelentős része egyrészt érzelmeit tekintve, negatívan viszonyul saját identitásához, másrészt az említett, nyelvi, kulturális és történelmi dimenzió tekintetében inkább kritikus, mint elfogadó attitűdöt mutat.
Nem könnyű ennek okat meghatározni, de feltételezhető, hogy olyan történelmi sérelmek állnak a háttérben, ami egyes csoportok számára nem volt feldolgozható, ezért a harag és a csalódottság miatt "visszavonta érzelmeit" .
