Számtalanszor kifejtettem, hogy nem rémít meg a gondolat, ha véletlen nem a baloldal lesz a nyerő 3x egymás után. Demszkiből is sok már. De sokkal többet várnék a leendő kormánytól mint az állandó cikizést. Ígéretet, hogy különbek lesznek. Minden bírálat mellé oda tenni magukat, hogy ilyen nem lesz a mi irányítsunk alatt. Látod ennek nyomát?
Ha meg visszalépnek, azzal is. Ez nem szadi-maszop, évek óta kurvaanyázzák egymást, nem fognak a szavazótáborok fegyelmezetten átszavazni. Anélkül meg ugye fideszes kétharmad. De majd a parlamenti patkó két széléről lehet folytatni a köpködést.
miert olyan hihetetlen ez? ebben az orszagban mindig is csak egy csocselek volt. kozuluk kerultek ki a hazai nacik es komcsik tamogatoi korszakhoz igazodoan.
Az ilyen helyeken vissza fognak lépni valamilyen mondvacsinált ürüggyel és a támogatóikat (nem nyíltan!) a Fidesz ellenfelének támogatására fogják ösztönözni.
Ez Sztálin elvtárs kedvenc szavajárása volt, de nem demokrata és nem politikusi eszköz. A politika lényege egy kisebb-nagyobb közösség érdekeinek felismerése, az érdekek lehetséges legjobb társadalmi beágyazásának megtervezése, majd az azokhoz szükséges érvelések hangoztatása, melyek a választási eljárásban nyerik el a szükséges támogatói visszacsatolást. Másodszándékként belefér a nézetek ütköztetése más rétegek vagy közösségek hasonló függvényeivel, de nem lehet politizálási alap. A fidesznek jelenleg egy fura történelmi helyzet teszi lehetővé, hogy saját politikai arcának felmutatása helyett sikert hoz az ellenoldal bődületes vagy bűnösen áruló magatartásának megvilágítása is. Intő tanulságként szolgálhatna számukra a szadesz, amely senkit sem akarván képviselni, saját politika létrehozása helyett belefeledkezett az ellenfelei ócsárlásába. Egyértelmű, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a fidesz meztelenségének kiderülése is. Ne a verekedésen tessenek ábrándozni, hanem politikacsináláson. Így nem lesz kellemetlen meglepetés.
Nem ezidáig, hanem 2006 őszéig, amikor a tisztújításuk után elindultak a széljobb felé, és talányos okokból elkezdtek az MSZP és Putyinék "keze alá játszani". No, vajon mi történhetett?
Kétszázezer roma vokssal számol jövőre az MSZP Választási koncepció készült a cigány választók megnyerésére Tizenhárom oldalas dokumentum készült az MSZP belső műhelyében arról, miként lehetne mind több roma szavazót megnyerni a következő választásokon. A Teleki László által jegyzett dolgozat szerint "meg kell találni az egyensúlyt, hogy a rasszista MSZP-szavazók körében se legyen szavazatvesztés".