Keresés

Részletes keresés

.ZsL. Creative Commons License 2009.10.23 0 0 62
- A mostani civilizáció leépülésében nincs semmi tragikus, majd felépül egy másik, jó esetben a mostaninál sikeresebb, mint ahogy voltak régebbiek is, amelyek eltűntek, mi meg most itt vagyunk helyettük.
- Az egész emberiség is eltűnik majd, ha másképp (pl. önpusztítás /ami most zajlik/, vagy a bioszféra intézkedése) révén nem, akkor azért, mert a génmanipulációs beavatkozások legalizálása, sőt kollektív társadalmi projektté válása révén utódaink úgy átalakulnak, ahogy a dinók némelyik törzse átalakult madarakká, aztán már nem lehet emberiségről beszélni. Ha a szervezetünket ellenállóbbá tehetjük a külső hatásokra, akkor lehet, hogy nem lesz szükségünk a mai értelemben vett technikára. Pl. ha nem fázunk a hidegben és bőrünk erősebb lesz a mechanikai sérülésekkel szemben, akkor nem kell ruhát hordanunk, és épületekre se lesz szükségünk. Ha gondolati úton befolyásolni tudjuk környezetünk részecske-struktúráját, nem lesz szükségünk gépekre.
- Az élővilág újabb nagy kihalása időnként szükségszerű, mert az a bioszféra belső "anyagcseréjének" természetes velejárója. Nem a fajok fennmaradása a fontos, hanem a faj-készlet összetételének időnkénti változása, hogy az egész folyamat meg ne rekedjen.
- Az egész földi élet megsemmisülésére ne nagyon számítsunk mostanában, mert eléggé strapabíró folyamat zajlik itt, és amikor kb. 350 millió éve az élővilág 98%-a kihalt, a bioszféra akkor is képes volt a regenerálódásra a felbukkant új fajok révén.
- A Föld szétesése bármikor bekövetkezhet, ha egy nála nem sokkal kisebb másik égitesttel ütközik. A belátható időben erre nincs kilátásunk.
- A Naprendszer "reformja" alatt arra kell gondolnunk, hogy a vörös óriássá válás (néhány milliárd év múlva), ugyan végzetes lehet az egész Földre, de a földi típusú életet lehetővé teszi a most még fagyos külső bolygókon, amivel kapcsolatban azért nehéz pontos számításokat végezni, mert addigra a bolygópályák jelentősen befolyásolódnak több tényező miatt is:
a) a Nap tömege folyamatosan csökken az általa szétszórt energia és részecskék miatt, ezért a bolygók lassanként távolodnak tőle.
b) a bolygóközi tér nem teljesen üres, ezért a súrlódás hosszú távon a bolygók sebességcsökkenése révén a Naphoz közeledésüket okozza.
c) a bolygók egymás pályáját is módosítgatják, ami több milliárd éves távon már számottevő, és itt az üstökösök, meteorrajok és kisbolygók szerepe sem elhanyagolható.
d) fellépnek Naprendszeren kívüli hatások is, pl. közeli szupernovák lökéshulláma, vagy valamelyik szomszédos csillag túl közeli elhaladása. Gondoljunk csak bele: a Naprendszer egyetlen fordulója a Galaktika központja körül kb. 220 millió év. Ekkora időtartam alatt maga a Galaktika is változik, hiszen nem merev test, hanem egy csillagfelhő, aminek alakját és az őt alkotó csillagok pályáját a közeli galaxisok gravitációja befolyásolja. Akármi megtörténhet!

Összefoglalva: én nem látom különösebben tragikusnak a helyzetet.
Csak a beképzeltségünk sugallja, hogy mi vagyunk itt a fontosak.
Túl kell lépnünk ezen, ha reálisan akarjuk látni, hogy mi az ábra!
Előzmény: .ZsL. (61)
.ZsL. Creative Commons License 2009.10.23 0 0 61
Azért nem ártana, ha a Tisztelt Topiknyitó tisztázná, hogy miféle "világvégére" gondolt.
A mostani civilizáció leépülésére? Az egész emberiség pusztulására? Az élővilág újabb nagy kihalására? Az egész földi élet megsemmisülésére? A Föld szétesésére? A Naprendszer "reformjára" a Nap vörös óriássá válása miatt? A Galaktikánk ütközésére az Androméda-köddel? (Az se 2012-ben lesz.) Vagy az egész Univerzum végére?
Ez utóbbinak is van némi esélye, ha a "Teremtő" kénytelen kikapcsolni a számítógépét, amiben ez az univerzum-program fut. Teremtőnek nem kell feltétlenül egy nagy szakállú mindenhatót elképzelni, mert lehet, hogy csak egy játékfüggővé vált kölyök, akinek a szülei megelégelték a magas villanyszámlát, meg a rossz jegyeket a suliból, és szobafogságra ítélték leckét írni...
.ZsL. Creative Commons License 2009.10.23 0 0 60
A Semmiből születtem a Véletlen alkotta részecske-tánc állóhullámaként, sorsom iránt az Univerzum közömbös, és a Semmibe jutok vissza.
Nincs semmi vesztenivalóm.
Előzmény: Törölt nick (58)
Z757 Creative Commons License 2009.10.23 0 0 59
Bruce Willis másnaposan ébred, bebaszik még jobban,
és a világ elpusztul.
Előzmény: TomDantes (34)
.ZsL. Creative Commons License 2009.10.22 0 0 56
Na, mára sziasztok, megyek aludni, hogy holnap is eléggé pihent legyek, mert 2012-ig még sok teendőm van.
.ZsL. Creative Commons License 2009.10.22 0 0 55
Na, most lebuktál!
Merthogy ekkora keringési időhöz akkora pályaellipszis tartozik, amekkora nem lehet stabil: már egy-két keringés után eltérítenének a közeli csillagok. Akkor mivel magyarázod, hogy kb. két tucat komolyabb kihalás volt a Földön az utóbbi 350 millió évben? Ráadásul nem szabályos időközönként, mert a 13-15 (mások szerint 16-18) millió év elég nagy szórás... Könnyebb magyarázni, hogy a Naprendszer időnként áthalad a Galaktika egyik-másik spirálkarján, ahol sűrűbbek az események, meg a galaxisunk centruma körüli keringés közben változik a szomszédos csillagok távolsága, mivel azok nem velünk párhuzamos pályán keringenek, hanem eléggé eltérő irányokban, és ezzel véletlenszerűen megzavarják a Naprendszerünk külső régiójának üstökösfelhőjét, időnként egy-egy csomót belökdösve a Naprendszer belsejébe, hogy a Földnek ütközés gyakoribb lehessen. Nem beszélve a közeli szupernova-robbanásokról, amelyekből 15 millió év alatt több is előfordul, és szintén jól betesz az élőknek...
Előzmény: nemezis 2 (53)
nemezis 2 Creative Commons License 2009.10.22 0 0 53
Tényleg! Nem is elég az 500 év. Most néztem, hol is vagyok, legalább 13-15 millió év kell, amig visszatérek....
Előzmény: Törölt nick (50)
nemezis 2 Creative Commons License 2009.10.22 0 0 51
Látod, velem minden megtörténhet..Ezért javasoltam az 500-at.
Előzmény: Törölt nick (50)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 50
Na de te most éppen naptávolban vagy, irdatlan messzeségben, én meg itt gubbasztok Pesten.
Előzmény: nemezis 2 (49)
nemezis 2 Creative Commons License 2009.10.22 0 0 49

Ugyan már! Mi ez a kishitűség?

50 év alatt annyi minden történhet.

Még túl is élhetjük.

Előzmény: Törölt nick (43)
TomDantes Creative Commons License 2009.10.22 0 0 48
foton öv? Tehát kvantált elektromágneses mező gerjesztésének kvantum-öv? Mert ez a foton.
Előzmény: Törölt nick (44)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 47
Valami mesekönyvben olvastam, hogy a bazi nagy ősállatok és növények 65 millió éve pusztultak ki. És azt is, hogy a kőzeteket kutatva, a 65 millió éves rétegekben mindenütt a földön irídium található. Ez máshol a Földön nem fellelhető.
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 46
Ez mijen nyellven wan?
Előzmény: Törölt nick (44)
.ZsL. Creative Commons License 2009.10.22 0 0 45
"Nyilván létezett az ember a dinoszauruszok kihalása előtt is..."

Na persze, persze...
Nemhivatalos forrásból (az egyik siklóernyős magazinból) tudom, hogy a dinók kihalását is az ember-őseink okozták. Túl sokat köröztek a siklóernyők ősváltozataival a magasra nőtt csúcsragadozók kíváncsi tekintete előtt. Aztán a csúcsragadozók kinyúlása után nem volt, aki megegye a kisebbeket, azok túlszaporodtak, mindent felfaltak és éhen haltak. Azóta szerepel a siklóernyősökre vonatkozó jogszabályokban, hogy lakott települések és természetvédelmi területek fölött tilos 300 méternél alacsonyabbra lejönni.

Előzmény: Törölt nick (14)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 43
Kedves halálcsillag, sajnos rám ne számíts. Nekem jó, ha 50 évem van! :-)
Előzmény: nemezis 2 (41)
TomDantes Creative Commons License 2009.10.22 0 0 42

Értem. Akkor még mindig nem lesz világvége.
Előzmény: .ZsL. (40)
nemezis 2 Creative Commons License 2009.10.22 0 0 41
500 év múlva itt találkozunk és megvitatjuk.
.ZsL. Creative Commons License 2009.10.22 0 0 40
Nyugi, már volt kisbolygó "oldalba robbantási" kísérlet, publikusan persze csak anyagmintavétel céljából, és ha sűrűbben olvasnád a csillagászati híreket (www.mcse.hu), sok mindent megtudnál, hogy miféle kutatások zajlanak, ha nem is teljesen a kulisszák mögött, de csak az érdeklődők számára megtudhatóan, hála a tévé-műsorok egysíkúságának...
Előzmény: TomDantes (34)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 39
végre tudom! :) (csak tippeltem)
Előzmény: Derek (37)
TomDantes Creative Commons License 2009.10.22 0 0 38
Áh, Bruce bácsi még mindig kemény, úgyhogy még nem lesz világvége...ez az egy biztos...
Előzmény: Törölt nick (35)
Derek Creative Commons License 2009.10.22 0 0 37
54-ben szuletett
Előzmény: Törölt nick (35)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 36
Nem lesz bizony !
Helyette H1N1 lesz ! :)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 35
a sokminden nem minden. :) Bruce Willis meg már hatvanon túl van. És nincs nála mindig pájszer sem.
Előzmény: TomDantes (34)
TomDantes Creative Commons License 2009.10.22 0 0 34
Nem tudom. biztos hogy nem lehet eltéríteni? Sok mindent meg lehet ma már oldani Ha meg mégsem oda megy majd Bruce Willis, és kifúrja, és megment minket
Előzmény: Törölt nick (32)
TomDantes Creative Commons License 2009.10.22 0 0 33
Ha tizedelik az atkák, hát tizedelik. Nem vagyok biológus, de ez természetes dolog. A természet ezt elintézi, majd a méhek valahogy védekezni fognak. Ha meg egy faj képtelen védekezni valami ellen, akkor az életképtelen , és kihal, ez a természet rendje nem?

Előzmény: Törölt nick (30)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 32
miért is kellene előrejelezni egy aszteroidát? hogy összeizéljük magunkat mielőtt elpatkolnánk? lelőni úgysem tudjuk (de legalább gondolkodnak rajta állítólag), akkor meg mit bámuljuk?

(hacsak azért nem, hogy gondolkodva tényleg le is lehessen piszkálni az égről azt az aszteroidát.)
Előzmény: Kiss G. Eszter (31)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2009.10.22 0 0 31
Egy "nyamvadt" asteroidat sem vagyunk kepesek elorejelezni ha nincs szerencsenk majd pont az isteni vilagveget tudjuk :-)
Előzmény: Törölt nick (-)
Törölt nick Creative Commons License 2009.10.22 0 0 30
Gyurgyalag-összeesküvés.

Egyébként tényleg pusztulnak a méhek, atkák meg egyéb új betegségek tizedelik őket. És egy Einsteinnek tulajdonított, de általa soha nem mondott "igazság" szerint a méhek eltűnése után négy éven belül kihal az emberiség is.
Előzmény: TomDantes (29)
TomDantes Creative Commons License 2009.10.22 0 0 29
Miért pusztulnának el a méhek?
És ha elpusztulnak, miért halnánk ki?

Mert nem lesz méz? Abba még senki nem halt bele.

Vagy mert nem lesz aki beporozza a növényeket? Hát eleve nem minden növényt méhek poroznak be, és nem csak a méhek poroznak be növényeket!

Szóval? Akkor?

Pár száz éve meg azt mondták, hogy majd annyi ló fog élni a Földön, hogy nem látszik majd ki a talaj a sok lócitromtól....és jé mégse...mert nem lett ennyi ló, ráadásul már nem is a ló a fő közlekedési eszköz.

Előzmény: seepheerd (23)
seepheerd Creative Commons License 2009.10.22 0 0 28
Persze Béláim, pólusváltás. Ó, hogy is keverhettem össze én botor! Jóvan. Váltsatok pólust akkor, én megyek leiszom magam :)))
Előzmény: MGperY (18)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!