A Fidesz-KDNP jelöltjét, Hartinger Ottót választották önkormányzati képviselővé szombaton Ajkán, a 2. számú választókörzetben – tájékoztatott Jáger László, a város jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
A bányásztelepi választókörzetben 2156 választópolgár szerepelt a névjegyzéken, közülük 559-en mentek el szavazni, ami valamivel több mint 26 százalékos megjelenési arányt jelent - mondta a jegyző, megjegyezve, hogy négy voks érvénytelen volt.
A négy jelölt közül Hartinger Ottó 51 éves mérnökre 291-en szavaztak. A második helyre került MSZP-s jelölt, Kaibás Dezső vállalkozó 139, a Jobbik Magyarországért Mozgalom színeit képviselő Ferenczi Gábor pedagógus 105 voksot kapott, míg a magát függetlenként megmérető Csányi Pál nyugdíjasra 20-an szavaztak - közölte a jegyző.
Az ajkai 2. számú választókörzetben az eddigi Fidesz-KDNP-s képviselő lemondása, más városba költözése miatt kellett időközi választást tartani.
A jobbik nem csak avval követ el hibát,hogy hamar akar a parlamentbe kerülni ,mert úgy járhat mint a miép.Hanem avval is hogy neki esett Orbán Viktornak.Ez nem építi őket,aki mindenkibe beleharap azt veszett kutyának tartják.Sok embernek szimpatikus amit a jobbik mond,képvisel de ezkkel a dolgaival elveszti őket.
Szvsz a Jobbik azt kúrja el, ha most mindenképpen be akar kerülni a Parlamentbe.
Inkább a 2010-es önkormányzatira kellene koncentrálniuk, minél több pozíciót megszerezve. A helyi politikában kapcsolatokat építve a helyi vállalkozókhoz, emberekhez - a várhatóan nagyon népszerűtlen következő Parlament hiteles ellenzékeként - 2014 -ben (vagy korábban) ezek a jobbikos önkoris képviselők egyéni orszéggyűlési képviselő jelöltként szénné tudnák nyerni magukat. És onnan a listás is adódik. A helyi munkában, a személyes szinten ők nagyon jók, erre kellene gyúrniuk.
Meg kellene érteniük, hogy 2014-re szvsz a jelenlegi politikai elit (mszp, fidesz) alighanem jelentősen el fogja veszíteni a társadalmi bázisát, az mszp sosem fogja visszanyerni, a fidesz pedig sokat fog veszteni. Ha részesei lesznek, akkor ők is buknak.
igy igaz... ezért tudott a jobbik ilyen eredményt elérni... ez figyelmeztető és egyben felidézendő mindazoknak, akik ugy gondolják feleslegesen mennek szavazni...
Nos, ez az eredmény most álomszép lenne a szociknak, ugyanis az akkori teljesítményükből egy tízest le kell vonni, akkor jutunk el a mai helyzethez.
Ha feltételezem, hogy olyan lesz a részvétel, mint 2006-ban, és a mégis résztvevő bizonytalanok 2/3-adát a szociknak adom, még úgy is toronymagasan vezet a Fidesz.
Például 2004-es EP-választáson verte rojtosra a Fidesz az MSZP-t. Akkor nyilatkozott úgy Viktor, hogy ezzel a 2006-os ogy. választások első fordulója már tulajdonképpen meg van nyerve. Nem jött be.
Közvéleménykutatást már rengetegszer nyertek Viktorék.
De nem ilyen arányban mint most, közel sem volt ekkora különbség soha a két párt között. Illetve igen, de akkor még a Fidesz 8%-os párt volt:-)
Ha pl. az idei évet nézem, akkor úgy 1,2-1,3 millió szavazója van a szociknak, a Fidesznek 2,4-26 millió. És a megszorítások még csak most kezdődnek, ami nem a Fidesz táborát csökkenti tovább.
Ilyen helyzetben csak az lehet kérdés, hogy a Fidesz mennyivel lesz 50% fölött, mert az már borítékolható.
Nem tudom, jártam ugyan Ajkán, de nem ismerem. Egy ilyen kis helyen ezer és egy oka lehet valamilyen meglepő eredménynek és az nem vetíthető ki automatikusan az egész országra. Szerintem.
Nagyon liberális - gazdasági értelemben enyhén/közepesen jobbos .... tehát tulajdonképpen potenciális Fidesz-választó lennék. Csak hát ők ettől igen távol vannak, ma már balra és a tekintélyelv irányában. Döntő részben a Viktor&Co. hatására. Engem lehetne/kellene megnyerniük. Nem fog menni. Ennyi.
Akinek nem éri meg Mo-on dolgoztatni, az már eddig is felszámolta idehaza a munkahelyeket Jobbik nélkül is, amelyiknek pedig megéri, azt még dinamittal se lehetne kirobbantani innen, olyan jó fejőstehén neki ez az ország...
Vagy a bankok fognak kivonulni? Ekkora kintlevőségekkel? Na ne már...
Summa summárum: amivel Antallékat még lehetett zsarolni, fenyegetni, sakkban tartani, az 19 évvel ezelőtti állapotokon alapult, ma már abszolúte nem működik !!
Nekem nem kell "reménykednem", mert közöm nincsen (nem is volt) a pártokhoz. Ha a Jobbik nyerne 100%-kal, engem egzisztenciálisan az sem érintene. Kár tehát az ügyet velem megszemélyesítened.
Közvéleménykutatást már rengetegszer nyertek Viktorék.
Ha úgy látod, hogy azót semmilyen egyéb körülmény nem változott, akkor még talán lehetne megint reményt meríteni a lejárt szavatosságú száraztésztában, a trükkök százaiban, a hazugorbánozásban, a láncszavzásban, a sok-sok kiosztott bableves erejében. De ne áltassad magadat, vége a dalnak, ami nem jelenti azt, hogy nem faraghatók különféle reménysugarak.
Már nem kell senkinek váltania, mert ha ma lennének a választások, akkor a fidesznek bőven lenne kétharmada.
Viktorék ezért eddig nagyon keveset tettek. Nem is kell nekik, csak egyet. Csöndben maradni.
A többi munkát Gordon és a többi kétségbeesett szoci/libsi elvégzi hiba nélkül. Olyan vereséget készítenek elő maguknak, amilyet baloldal még nem kapott. Nem csak itt, ebben az országban, hanem sehol.
megis mit latnek? ertelmes embereket, mint a gabort, vagy a morvai krisztinat, amikor verlazito baromsagokat beszelnek, mikozben a birkanyaj engedelmesen beget es sunozik?
megkockáztatom: jelen helyzetben lehet még Mikola min. elnökjelölésével is átcsusszannának az 50%-on. Kis taktikai érzékkel 2/3-uk is meglehetne. Ez látható ahogy most elkezdték támadni a Jobbikot, hogy "az mszp malmára hajtja a vizet..."
szvsz 50-60% közt lesznek, s a Jobbikkal együtt lesz meg a 2/3-ad. Azt én sem szeretném, hogy Fidesznek egyedül 2/3-a legyen.....
engem nem lep meg, h a jobbik eros a massziv balos keruletekben. a videki szoci szavazok nagy resze eddig is antiszemita es ciganyellenes volt. az egykori nyilaskeresztes part is ezekben a korzetekben volt eros. erlelodik az a szitu, amikor a polgari oldal szamara a legnagyobb kihivast nem a szetesett baloldal, hanem a szelsojobb fogja jelenteni. ezt mar most latnunk kell: a jobbik nem szovetseges, hanem ellenfel.