Tulajdonképpen némi elégtétellel tapasztalom, hogy a szeparációs szorongás létezéséről nem nekem kell meggyőznöm, mert a baba maga tesz ezt. Azt javaslom, hogy próbálják meg azt a helyzetet visszaállítani és - Önök is- a legnyugodtabban tölti az éjszakát. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, amikor ennek eljön az ideje, nem fog jelentős problémát okozni a gyerek visszaszoktatása a saját szobájába. Teljesen valószínűtlen, hogy a hajnali ébredések az előző esti táplálkozással bármilyen összefüggést mutassanak.
Az autizmus hihetetlenül összetett kép, ma már nagyon sok vállfaját ismerjük. Vannak olyan gyerekek, akiknél valóban jószemű szakember szükséges ahhoz, hogy az autisztikus tüneteket felismerje. Ennek a felismerésnek a fontosságát jól tükrözi az is, hogy a gyerek a szakszerű foglalkozás eredményeként ma már problémamentesen fejlődik. A kisebbik gyerek nyelvérzéke"nyelvtehetsége" különösen figyelemreméltó. Az a javaslatom, hogy amennyire ez lehetséges, a gyermek érdeklődésére támaszkodjanak: ne presszionálják az újabb és újabb nyelvek megismerését, de mindenképpen szolgálják ki a gyermek belső vágyait és érdeklődését. régebben azt hittük, hogy a kétnyelvűség nem tesz jót a gyerek fejlődésének, ma már tudjuk, hogy a pszichológusokból csak az irígység beszélt.
(Azért is kérdezem mert mindkét szülőjük "indigó"-gyereknek számít - legalábbis az anyjuk szerint -, afféle elsőszériásokként találtuk meg egymást. Öröklődik a hmmm.. különcség? Vagy csak nevelési hatás?)
Lányaim születésüktől fogva lakto-vegetáriánusok (én ugyan ellenzem), és az utóbbi időben gyerekeknek kifejlesztett omega-étrendkiegészítő kapszulákat is esznek, ezt sikerült kiharcolnom. Kérdésem az, hogy ez a fajta étkezés okozhat-e (túlzott) hiperaktivitást és koncentrációzavarokat hosszú távon? Most 3-4 évesek, szellemileg és fizikailag jóval fejlettebbek a velük egykorú húsevő gyerekeknél. Köszönöm.
Érdekes, amit ír, hogy a később tehetségesnek bizonyuló gyerekekről ez már kisbabakorban is leríhat, pl. a mozgásfejlődésük megelőzi a korosztályuknak megfelelőt.
Az itt is említett, gyakran (nem minden esetben) egyes részterületeken magasan kiemelkedő tehetségű aspergereseknél ez rendszerint fordítva van, az ő mozgásfejlődésük a legtöbb esetben egy kicsit késik (egy kicsit később ülnek, egy kicsit később kúsznak és gyakran kezdetben féloldalasan, egy kicsit később másznak, és rendszerint csaknem másfél évesek, mire elindulnak).
S ha már Asperger: ismer-e Ön Magyarországon (Budapesten) olyan gyermekintézményeket (óvoda, ált. iskola, középiskola), ahol nem valamiféle fűnyíróelven próbálják integrálni a néhány vonásukban kiemelkedően tehetséges, más - elsősorban szociális - területeken viszont súlyos problémákkal küszködő aspergeres gyerekeket?
(Külföldön élő, aspergeresekkel foglalkozó gyógypedagógusként érdeklődöm, ugyanis többször, többen kérdezték már ezt tőlem Magyarországról, de sajnos nincsenek igazán jó tippjeim.)
Nekem az a véleményem, hogy a gyerek egészséges fejlőséde érdekében egyéves korig mindenképpen otthon kell maradnia a szülővel. A nyugat-európai kollégáim évek óta harcolnak ezért a lehetőségért, egyelőre hiába. Magyarországon az a különleges helyzet volt valószínűleg mostanáig, hogy a szülő tovább is otthon maradhatott gyermekével, de amennyiben a bölcsőde jó, a gondozónők szakképzettek és rátermettek, és a feltételek is hiánytalanok, az egyéves kori bölcsődei elhelyezést megszenvedi ugyan a gyerek, de tartós pszichológiai károsodás nem éri. Szívem szerint akár kétéves koráig helyesnek tartanám, ha a szülő a gyermekével marad, de csak abban az esetben, ha ez a szülőnek is örömet okoz. Az ún. "négyfal konfliktus" - amikor a szülő szíve ellenére készül akár a gyerek hároméves koráig otthon maradni, sok éve okoz súlyos problémát itthon. Tehát a családban maradni a gyereknek csak akkor jó és hasznos, ha ezt gondtalanul és tiszta szívvel csinálja vele végig a szülő.
Alsó tagozatos, egyébként az iskolában jól teljesítő lányom, nem hajlandó házi feladatot írni. Se a szép szó se a büntetés nem használ, pedig mivel iskolaotthonos csak hétvégén kapnak házi feladatot. Mit tanácsol, hogy vegyem rá ?
Az Asperger-szindróma - mint általában az autizmus minden vállfaja gyakrabban érinti a fiúkat, mint a lányokat. Vagyis több aspergeres fiút ismerünk, mint lányt. Azért még tegyük hozzá, hogy ez nem jeleni azt, hogy a fiúk tehetségesebbek, mint a lányok, hiszen nem minden Asperger-szindrómás gyerek tehetséges, és nem minden tehetséges gyerek Asperger-szindrómás.
A családban egy középső csoportos óvodás gyermekről panaszkodnak az óvónők, hogy csendes, zárkózott, nem beszélget a többiekkel, beilleszkedési problémák vannak vele. Tapasztalatunk szerint bizonyos témák iránt nagyon érdeklődik, és korához képest sok új információt azonnal megjegyez, megtanul.
Mik azok a jelek, vagy hol van az a szint, amikor szakemberhez kell fordulni, illetve a szülők hogyan irányíthatják a gyermek társas viselkedését?
Nagyon jó kérdéseket kaptam. Úgy gondolom, hogy a kiemelkedően tehetséges gyerekeknek specifikus, velük született vonásaik vannak, vagyis nem tudok egyetérteni azzal a koncepcióval, hogy "bárkiből lehet zseni". Ha korán, nagyon céltudatosan elkezdjük képezni a gyerekeket, az is sokra viheti egy-egy területen, aki egyébként veleszületetten nem zseni, de érdemes tekintetbe vennünk, hogy a három teljesen egyformán nevelt Polgár lány nem vált azonos színvonalú sakkozóvá. A tehetség korai felismerése és szakszerű, tapintatos képzése véleményem szerint nagyon fontos dolog, mert a rossz irányban nevelt, rendszerint nagyon ellentmondásos egyéniségű tehetséges gyerekek könnyen elkallódhatnak. A tehetség ugyanis korán megmutatja magát, de hibás nevelői hatásokra visszahúzódik, és előfordul, hogy soha többé nem mutatkozik meg. Alapvetően téves az a hiedelem, hogy a tehetség nem kallódik el, mindig utat tör magának. A harmadik kérdésre térve az a tapasztalatom, hogy már a csecsemők között is fel lehet figyelni a tehetségre - elsősorban abból, hogy az ún. kötelező feladatokat a hivatalos életkornál sokkal hamarabb produkálják. Ha egy baba 8 hónapos korában már szalad, ha 10 hónaposan beszél, stb., ez mindenképpen figyelmet érdemel. Az ilyen korú gyerekeknél az ún. tehetséggondozásnak nem szabad a gondtalan gyermeki lét feltételeit veszélyeztetnie.
Kedves olvasóink, Dr. Ranschburg Jenő vagyok, és mostantól válaszolok az Önök kérdéseire.
A kisebbikkel kezdeném, mert nem tudom igazán megnyugtatni az anyukát, ugyanis az a gyerek, aki 3,5 éves korában olvas és ír, mindenképpen "gyanús" arra, hogy tehetséges gyerek. A nagyobbikról pár szó: az Asperger-szindróma az autizmusnak egy sajátos változata és a művészettrörténet, tudománytörténet számtalan óriást ismer, akire ez a szindróma volt jellemző, pl. Albert Einstein. Minden nagyon tehetséges gyerek egyenetlen fejlődésű, és vannak olyan vonásai, amelyekben elmarad az átlagtól, míg másokban messze meghaladja ezt. Ezért az ilyen gyerekek sok-sok beilleszkedési problémával küzdenek, és a külvilággal való kapcsolatuk sohasem teljesen harmonikus. Ha nekem olyan tipusú kisfiam lenne, mint a levelet író anyukának, elsősorban engedném, hogy azokkal a témákkal foglalkozzék, amelyen megfogták, megragadták őt, és csak nagyon finoman terelgetném minden erőszak nélkül olyan irányba, amit a környezet elvár tőle, de ő nem szívesen csinálja. Ha azt akarja az anyuka- és nyilván ezt akarja- hogy a gyereknek önbizalma legyen és a képességei kibontakozzanak, akkor mindig éreztesse vele, hogy mögötte áll, és az egyenetlenségeit, amelyek időnként problémát okoznak, a szülő jól tolerálja. Biztos vagyok benne, hogy a beiskolázás táján a kisebbiknél is meg fognak jelenni gondok (ha nem is Asperger ), és az anyukának meg kell tapasztalnia, hogy tehetséges gyerekeket nevelni sok-sok gonddal és problémával jár.
Arra lennék kíváncsi, hogy okos, intelligens, tehetséges, érdeklődő, 5 és fél éves gyermekünket meddig hagyjuk meg gyereknek, hogy szabadon játsszon, illetve mennyire terhelhetjük le őt az első osztály mellett különféle fejlesztő különórákkal?
- Hogyan viselkedjen a szülő ha különleges képességeket észlel a gyereken? Mennyire szabad erőltetni a képességek használatát és mennyire kell figyelni arra, hogy a gyerek jól integrálódjon korcsoportjába?
- Mennyire tudnak az indigó gyerekek jó kortárs kapcsolatokat kialakítani? Nem sérül a szocializációjuk?
- Ezeknél a gyerekeknél a különleges képességeik mellett érezhető-e valamilyen deficit?
Most 14 éves fiamat 5 éves korában Dr. László Zsuzsanna (és azóta már több szakember) súlyosan hiperaktívnak minősítette, kiemelkedő intelligenciaszint mellett. A gyógyszereket elutasítottuk, de az ő útmutatásai és a létező összes szakirodalom alapján próbáljuk nevelni. Óriási erőfeszítések árán (mind a család mind a fiunk részéről) elértük, hogy egy jónak minősített 6 osztályos gimnázium 7. osztályos tanulója. Az általános iskolájából mindenképp jönnünk kellett, mert a felsős tanárok már egyáltalán nem tolerálták a másságát. Egyébként közepes tanuló, a világ dolgaiban kiemelt tájékozottságú, a magas intelligenciaszintje mindenkinek nyílvánvaló.
A kérdésem a következő:
Úgy látom, a mai iskolarendszerben a középfokú oktatásban hihetetlenül sok és nagyrészt felesleges magolással lehet a tanároknak megfelelni. Ezt egy hiperaktív gyereknek lehetetlen teljesíteni. Az ambíciói és kiemelt intelligenciája viszont arra sarkallják, hogy mindenképp diplomát szerezzen. Sportvezető szeretne lenne, már most is "dolgozik" játékvezetőként, konkrét terve van a karrierjére nézve. Ez egy szakmunkásképző elvégzésével meghiúsulna. Hogyan lehetne áthidalni a középiskolás évek nehézségeit? Már ebben az iskolában is felvetették, hogy eltanácsolják az órai viselkedése miatt. Én, és sok ismerősöm tanulunk most főiskolán, úgy látom, ha addig eljut, az a fajta oktatás, amit a felsőoktatásban megvalósítanak, kezelhetőbb lesz a számára.
De kivel ugyanott? Azzal, aki 4 vagy azzal aki 8 évesen kezdte?
Nem "tömni kell a kicsik fejét", csak kitenni őket a környezetnek, és maguktól megtanulják. "Tömni" a tinik és felnőttek fejét kell, mert az már kezd szikkadni, nyelv szempontjából legalábbis.
Minél kisebb korban van kitéve a gyerek idegen nyelvnek, annál kevésbé lesz neki idegen, szélsőséges esetben egyáltalán nem, hanem anyanyelve lesz.
De hát alma a fájától.. ha a szülő nem tapasztalta meg, a gyereke sem fogja. :((
Én nem vagyok kétnyelvű, de 14 éves koromban egy angol rokon fél évig nálunk lakott, és tanfolyam és leckék nélkül jobban tudtam mint az osztálytársaim, akik nyelviskolába jártak. Pedig 14 éves kor már a gyerekkor legvége.
Ismerős gyerekei 6 éves korukban Kanadában félév után már egymással is angolul beszéltek.
Na mindegy, felőlem. Ha a felnövő generáció sem tud nyelveket, annál kisebb konkurencia lesz öreg fejemnek a munkaerőpiacon. :))
Gyerekünk három éves, és nem jár nyelviskolába. Nem tanítjuk még neki a számtant, a betűket is csak akkor, ha érdekli. Sajnos nem végzett el tánctanfolyamot sem. Szerencsére nem tudunk komolyabb betegségéről, van ételallergiája, így diétázik, korábban nagyon sok zöldségből készült ételt evett csokoládé és más adalékokkal ellátott termékek helyett Nem túl aggresszív és nem is nagyon dobál másokat. Nem káromkodik, általában tudja mit nem szabad mondani. Testvérét néha szekálja, de azért általában tudja hol a határ. Sokat beszélget, de persze néha már magányra is vágyik, elég önálló. Néha hisztizik, de általában meg lehet oldani.
Tessék mondani, lehet még teljes az élete így, hogy ennyire más, mint a többiek?
Érdeklődni szeretnék, hogy az egyszervolt.hu-n lévő Családi Körben mikortól lesz újra elérhető? Hónapokkal ezelőtt küldtem önnek két hosszú levelet, amelyek azóta is megválaszolatlanok. A problémák továbbra is fennállnak, bár most kicsit háttérbe szorultak, mert újabb, komolyabb dolgok miatt fáj a fejem, kisfiam eléggé agresszív lett és nem vagyok biztos benne, hogy mi állhat a háttérben. Úgy érzem, én sem csinálok mindent jól, amikor rendre kell őt utasítani... Örülnék neki, ha írhatnék még önnek bővebben is erről - de hova?
Nézd, én nem vagyok guru, kizárólag a személyes tapasztalat beszél belőlem. Az is igaz, hogy nálunk a több nyelv tudása természetes volt, egész kiskoromtól kezdve voltak angol, német, orosz nyelvű mesekönyveim. Soha nem éreztem erőltetésnek, öröm volt, hogy valamiből jobb vagyok, mint a többiek (de pl. sportolni egyáltalán nem szerettem). Én mondjuk egy nyelvre koncentráltam, de az angol tudása lényegesen megkönnyítette a német és francia szövegértésemet is. Ha nekem lenne gyerekem, biztos, hogy körülvenném nyelvekkel.
Kisfiam lakóhelyünkön egy csodálatos óvodába (Waldorf) jár. Nagyon elkötelezett híve vagyok ennek a módszernek. Jövőre esedékes lesz az iskolaválasztás. Örülnék a Wadorfnak, de ez a lakóhelyünktől kb. 40 percre található. Kérdésem, hogy ebben az esetben nyugodt lelkiismerettel választhatom-e a számomra tetsző, de messze lévő iskolát vagy fontosabb, hogy az iskola közel legyen. A közelség - amellett, hogy kiiktatná a napi kétszeri 40 perces utazást- lehetővé tenné, hogy helybeli osztálytársakkal alakulhatnának ki első barátságai, akikkel nyilvánvalóan könnyebb lenne a kapcsolattartás. Az "ingázóknál" azt látom, hogy a szomszéd gyerekeket sem ismerik...Ön mit gondol erről?
nem tudom, én azt olvastam a másik nagy "gurutól", Vekerdy proftól, hogy semmi értelme tömni a kicsik fejét nyelvekkel, mert ha valaki 6 éves korában kezdi, 10 éves korukra kb. ugyanott fognak tartani.
Én nem vagyok ugyan Ranschburg Jenő, de saját tapasztalatom alapján szerintem minél kisebb korban kezd a gyerek nyelvet tanulni, annál könnyebben és gyorsabban szívja magába a nyelvet. A posztodból úgy tűnik, hogy a fiadnak nagyszerű nyelvérzéke van, s hogy otthon is természetes a többnyelvűség. Én hatévesen kezdtem az angolt, és gyakorlatilag kétnyelvű vagyok mind a beszéd, mind az írás szempontjából. Az USA-ban élek és amerikai főiskolásokat tanítok angolul írni. Ehhez persze az kellett, hogy hatéves kortól kezdve folyamatosan tanuljak (nem csak a rendes suliban, hanem suli után nyelviskolában), és angol tannyelvű gimnáziumba is jártam. Az angol olyan mértékben megnyitotta a világot előttem, hogy mindenkit csak biztatni tudok, hogy egész kicsi kortól taníttassa a gyerekét. Remélem, nem haragszol, hogy belekottyantottam...
Úgy látom, hogy a témafelvetés nem elég érdekes a közönségnek, de a szokásos problémák annál inkább, ezért megpróbálkozok egyébről kérdezni, amúgy is terveztem, hogy megkeresem.
A kisfiam 7,5 hónapos. Elég sokáig viszonylag jól aludt éjjel, mert bár egyszer-kétszer, néha pedig háromszor is felkelt, igazából csak szopni és szinte mindig azonnal visszaaludt. 6 hónapos koráig velünk egy szobában, az ágyunk mellett aludt ő is, de mikor átköltöztettük, nem vettünk észre nagy változást, az ágya így is nagyon közel van a miénkhez. Az utóbbi időben azonban egyre többször kel, felsír, nem alszik mindig vissza, vagy nagyon hamar megint felébred. Főként hajnali 3-4 után csinálja ezt (legtöbbször este 9-től kb. f3-ig alszik egyfolytában), de utána szinte óránként kel. Sokáig azt hittem, hogy a hasa fáj (új ételek?) vagy esetleg a foga jön (még egy sem bújt ki), de nem volt evidens a dolog. Egy hónapja azonban elutaztunk és ott egy szobában voltunk vele. Mit ad isten, remekül aludt, csak 5-6 körül kelt enni, de vissza is aludt. Mikor visszajöttünk, kezdődött minden elölről. Múlt héten viszont szintén elutaztunk, hasonló körülmények, szálloda, egy kicsi szobában mindhárman. Megint sokkal jobban aludt és bár felébredt néha, ha csittegtem neki és hallott minket, vissza is aludt. Ezek után valóban azt kell gondolnom, hogy szeparációs szorongása van? Eddig ebben nem igazán hittem. Mit tegyünk? Hozzuk megint át magunkhoz? Vagy "csak" keljünk nyugtatni, majd elmúlik? Az éhség is számít? Adjak neki este is főzeléket? Mit lehet, hogy jobban aludjon?
RJ biztos sok mindent tud, de nem bíznám rá a gyerekem. Egy gyermekpszichológus fia ne legyen magatartászavaros fiatalkorú bűnöző. Nem teszi hitelessé az apuka munkáját. Ami pedig a "különleges képességű indigó" gyerekeket illeti... Most komolyan? Lesznek angyalok meg gonosz leprikonok is? Filmen persze megnézném. ;)
A fiunkat ötéves kora előtt vittem NevTanba, ahol két évig engem piszkáltak, hogy félrenevelem. :-/ Pechünk volt vagy ennyire nincsenek képben a NevTanokban általában?
Magánúton kerültünk olyan pszichológushoz, aki ért az autizmushoz, ő küldte el pszichiátriára. Ősz óta van része speciális fejlesztésben, mi szülők is végre támogatást és nem kritikát kapunk és rengeteget fejlődött a gyerkőc. Persze mindezt zsebből fizetjük. Előtte mozgásfejlesztésre járt, amire szintén szüksége volt és nagyon sokat javult. (Utólag "diagnosztizálta" a szakember az apját is, szóval nálunk van családi előzmény, de biztos én sem vagyok teljesen normális, mert nem az anyanyelvemen beszélek a gyerekeimmel, akik PASSZÍV kétnyelvűek spanyolul :-)).
Az öccsével kapcsolatban is lenne egy kérdésem a Tanár úrhoz. Nagyon érdeklik a nyelvek, ötvesen (ugye már több, mint egy éve jól olvasott két nyelven) heteken át úgy hallgatott egy portugál CD-t, hogy olvasta hozzá a szöveget. Gyönyörűen artikulál mindkét ismert nyelvén, a lassan hároméves öccsét is javítgatja. Az oviban német nemzetiségi csoportba vették föl, és bár csakis délelőttönként jár, az óvónő szerint ő tudja a legtöbbet. Holott itthon sosem hall német szót, nincs tévézés, csak DVD, az is magyarul vagy spanyolul, napi maximum 30 percig. Normál osztályba visszük. Érdemes nyelvórára járatni ilyen kicsi kortól az iskolában? Ott csak angol van, ahova járni fog, de igazából nem sokat tanulnak. Ha érdekli a német, keressünk neki való csoportot vagy ráér? Nem szeretnénk erőltetni.
