Ma befejeztem a színdarabomat a pályázatra, el is küldtem gyorsan, mert már nagyon feszít a következő tervem - novellás kötetet akarok.
Eddig ez nem volt fontos, most egyszerre kitört rajtam!
Nagyjából tudom, hogy milyen témakörben, hangulatban, de itt akadtam el. Szembesülnöm kellett azzal, hogy iszonyatos összevisszaságban vannak az írásaim.
Itt egy mappa, abban megint mappák, a csuda se tudja, mi van bennük.
Nincs mese, rendet kell tenni!
S ha már úgyis foglalkoznom kell velük, gondoltam, egyúttal "kirakatba" is teszem őket; így lett egy blogom. Nagyon élvezem az ezzel való bíbelődést, s jó darabig el is leszek vele, mire minden írásomat feltöltöm.
Közben törlöm a duplikátumokat, hogy ne foglalják a helyet a gépemen.
Egyelőre nagy és sűrű dzsungelben ügyködöm, lehet, ha bele is látnék, meggondolnám a rendcsinálást. :-)
De ez most valahogy kitört rajtam, nem hiába mondják, hogy 2014 a változás éve, én, aki eddig mindent őrizgettem, most könyörtelenül törlök hosszú ideje őrizgetett leveleket, üzeneteket, selejtezem a dolgaimat...
Oh, Istenem, tudom, mire gondolsz, de hát biztosíték semmire nincs... Persze, hogy a világon mindenki egészséges gyermeket szeretne és vár... És nem mindig rajtunk múlik, hogy az a gyerek mikor jön össze... ugyebár...
Ja, ideírnám, hogy az én "nyelvemen" az összeragadás NEM szexuális aktust jelent, mielőtt bárki félreértené! :-D Hanem valami olyasmit, ami még annál is több. Legalábbis, azt hiszem.
Én sem alvás közben ragadtam össze a párommal :-)))))))) Értem én, mit mondsz, de ez olyan volt (így olvasva). Pontosan ilyen "éber álomban" voltam, ami nem álom és nem álmodozás, hanem valahol a kettő között van! :-)
Egy dolog miatt örülök ennek az enyhe időnek; van egy pucér tyúkunk. Nyolcan vannak összesen, a többi mind normális, de ez az egy nagyon kilóg a sorból. És nem is véletlenül kopasz, olyan, mint a Jurassic Parkban az a szörnyeteg kis "madárka", állandóan nekimegy a többieknek, s le-letépi egy-egy tollukat. Persze, azok se hagyják magukat, visszacsípnek, s így alakult ki, hogy 7 tyúk részlegesen, csak itt-ott tollhiányos, de ezen a kis agresszíven meg csak pihék vannak. Már gondolkodtam rajta, hogyha nagyon nagy hideg jönne, talán varrni kellene neki egy "jelmezt", de megakadtam, hogy gombos legyen vagy cipzáras. :-)
Amúgy ő a legszorgalmasabb, minden nap megajándékoz egy tojással. :-)
Örvendetes, hogy nemsokára 90.000 rajongó a hivatalos FB oldalon! :-)
(E pillanatban: 89.877.)
Gondolom, jócskán vannak köztük magyarok is, időnként találkozom olyan nevekkel, amelyek biztosan magyarokat takarnak, bár lehet, hogy már nem itthon élnek.
Fogadni mernék, hogy még ebben a félévben meglesz a 100.000!!!
Majd akkor lesz nagy buli, tűzijáték itt - bár nem tudom, hogy fogom megcsinálni!
Amikor ezt tegnap olvastam, egész más érzések voltak bennem. Most olyan semlegesek talán? Mert mára megint fordult a világ, s kaptam a nyakamba egy újabb vödörnyi jeges vizet. Aki a kérdést feszegette, hogy vajon meddig élek még, ma ismét rossz hírekkel szolgált.
Hallgattam fél füllel valamilyen műsort, arról beszélgettek, hogy a párok egyre később vállalnak gyereket. Nálam is így volt, 35 illetve 37 voltam. És nem gondoltam arra, hogy a gyerekemnek majd élete - vagy életem - végéig szüksége lesz rám. vagyis nem ilyenformán, ahogy alakult. És a kétségbeejtő az, hogy lehet, mind a kettőnknek egyszerre kezd majd fogyni az erőnk, s eljön az az idő, amikor képtelen leszek segíteni, mert nekem magamnak is segítség kellene.
Egyik legszomorúbb fórumos olvasmányom az volt, amikor valaki egy barátjának akart segítséget kérni, hogy hogyan készüljenek fel a koraszülés miatt vak kisbaba otthoni ellátására.
Mindenki egészséges gyermeket vár, s abban reménykedik, hogy az is marad!
Most nagyon lent vagyok... Pedig éppen kezdtem látni valami fényt...
Összeragadtatok végre? Úgy istenigazából? :-)))) Mert akkor: Welcome! Mert az az éber álom valójában a lelkek tánca... társastánca! Na, lehet képzelni, mi hogyan "táncoltunk" először! Ő erre rángatott, én arra húztam. Én jobbra léptem volna, ő hátra, és addig cibáltuk egymást, míg meg nem szólalt a lelkünkben az a zene, amelyre már valóban táncolni tudtunk. Együtt. Ráncigálás nélkül. Hát igen. Ehhez meg idő kellett. Van az ABBÁ-nak egy ilyen dala: "Knowing me and knowing you" (Ismersz, ismerlek), sokat eszembe jut...
Valakinek talán valóban játék. Nekünk nem! Már hogy itt és most, nekünk ez nem játék. Akik meg annak vélik... legyenek egyszer a helyünkben!
Igen, néha tényleg mindegy. És ha elönt a szomorúság... melyikünk szomorú? És miért? De én legalább már meg tudom kérdezni, hidd el, ez is óriási haladás! Mert nem kell találgatnom...
Nem akarlak elkeseríteni, de azt hiszem, nem lehet kiszálni, de ha lehetne is... Nálam ez a verzió nem játszik, és különben sem akarnám. Mert szegényebb lennék nélküle, árvább, magányosabb. Oh, játszhatnék (álmodhatnék) tovább, de minek? Egyszer úgyis fel kell(ett már) ébredni!
Én remélem, hogy fogsz élni még nem tíz évet, hanem többet is!
Tegnapelőtt este elalvás előtt az Open the Door dalt hallgattam, többször is egymás után.
És aztán álmodtam egy csodásat!
Megálmodtam azt az ébren álmot, amelyet már eltemettem magamban - de Isten ilyen módon teljesítette.
Másképpen nem is lehetséges!
Ma hajnalban jöttem rá...
Az Open the Door dal mindig is nagyon foglalkoztatott, különösen az elején elsuttogott három mondat, amit senki nem tudott érteni, akit kérdeztem. Valahogy éreztem, hogy ezek a mondatok kiemelkedően fontosak!
Aztán - a Sors kegyéből - tavaly a születésnapomra megkaptam.
És ebben van a kulcs!
És ettől eleve esélytelen számomra ez a játék, és volt - s lesz is - hiábavaló minden igyekezetem az álmom felé.
Két húzós nap van mögöttem; tegnap is, ma is nagy hajtás volt minden vonalon. De legalább előre haladok! Volt idő, nem is olyan régen, amikor kemény pedálozás mellett - sehová se jutottam.
Olyan jó érzés ez, mint amikor az ember a fájós derekát tapogatva végignéz a kerten: én csináltam - Isten segítségével!
Ilyenek a 86 éves nénik! Az én dédnagyanyám se volt különb, hívtuk telefonon, nem vette fel, felhívattuk a szomszéddal, dörömböltek az ajtaján, kiabáltak, semmi. Hazarohantunk a munkahelyről, hát mit csinált öreganyám? Ült a fürdőkádban (mikor megmondtuk, hogy ha nem vagyunk otthon, nehogy bemásszon a fürdőkádba), és azt mondta semmi baja, hallotta ő a telefont, meg hogy dörömbölnek az ajtón, de már csak nem száll ki a kádból ezért! :-)
Kár, hogy a beszélgetés már az elején így "elakadt". Esélyes pedig a "Hegy-verzió".
Hát ez az, hogy lehet, hogy már "itt" van, de álcázza magát! :-)
Alighogy megejtettem a 5056-os bejegyzésem, valaki rám köszönt angolul, majd amikor válaszoltam, spanyolul megkérdezte: hogy vagyok?
De ezzel meg is szakadt a beszélgetés, mert időbe telt, mire válaszoltam neki, ugyanis volt itt egy kis bonyodalom a szomszédban lakó 86 éves tanár néni miatt.
Már hosszú ideje égett az udvari villanya, azt hittük, hogy elfelejtette lekapcsolni, de mivel a kapuja zárva volt, átszóltunk neki telefonon, de azt nem vette fel.
Na, erre mit gondolnál?
Hogy lehet, kiment bezárni éjszakára a tyúkjait, esetleg elesett, és talán fel se tud állni, mert egyébként bottal jár, az egyik lába térdben nem hajlik.
Szóval ki kellett deríteni, hogy mi van vele. A másik szomszéd csaj bemászott a kapun, de nem látott semmit, hívta ő is telefonon, a tanár néni nem vette fel.
Mit csináljunk? Lehet, hogy rosszul van - a szíve se jó!
A harmadik szomszédban lakik egy polgárőr, végül hozzá fordultunk.
És tudod, mi derült ki? Hogy a tanár néni bálban van. :-)
Méghozzá bunyevác prélóban.
Jöttek érte autóval, s a villany azért égett, hogy amikor hazajön...
Jó, hogy ez lett a vége, de közben megtapasztaltuk, hogy milyen hideg van. tíz perc után úgy vacogtam, hogy beszélni is alig tudtam.
Hogy az az illető meg, aki megszólított, mit akart, azt már sose tudom meg. Lehet, hogy a következő mondata ez lett volna: Én vagyok a Hegy! :-))))))))))
Mohamed egy szép napon üzenetet kapott, hogy menjen, a Hegy örülne, ha találkoznának.
Tudta, hogy így van rendjén, hiszen a Hegy nem mehet...
Ó ment is volna azon nyomban, de mindenféle akadályba ütközött, így eltelt pár év, mire elindulhatott.
Közben észlelt ugyan furcsa jeleket, hogy a Hegy mintha szórakozna vele, de ezekre inkább nem akart figyelni.
Elérkezett a nagy nap, Mohamed útnak indult. Ám a Hegyig nem jutott el, mert sűrű, áthághatatlan bozót állta az útját. Egy ideig tanácstalanul téblábolt, aztán szerény ajándékát az egyik "bokorra" bízta, és szomorúan hazafelé indult.
Útja során látott sok-sok hegyet, mind barátságosan üdvözölték, s ő közben azon morfondírozott, talán téves volt az üzenet, vagy nem is neki szólt, mert különben értelmetlen ez az egész.
Hazaérve sokáig nem találta a helyét, egyre a választ kereste a "miért"-re.
Aztán megnyugodott.
Lehet, hogy neki ezzel a Heggyel kellett volna találkoznia valami okból, de most már mindegy.
Soha többé nem fog újra elindulni.
Ám, ha a Hegy mégis komolyan gondolta azt a régi üzenetet... rendhagyó módon neki kell lépnie... :-)
A tervek egy része erősen "B" terv, de ezek is alakulhatnak jól.
Van egy "tanítómesterem", gondolom, nem is sejti, hogy azzá léptettem elő, aki egyszer-kétszer ide is írt. Sok mindenben csodálom, de leginkább abban, hogyha az eredeti terve nem jön be, képes abban a pillanatban a körülményeknek megfelelően változtatni. Sose keseredik el, mert nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan szerette volna, hanem a jónak örül, ami az adott lehetőségen belül van, vagy ha ilyen nincs, akkor keres egy másik megoldást. Innen is sok puszi az ingyenes "élet-leckékért", Gabi! :-)
Különben, most éppen alapból nagy szerencsém van, mert a Drámaműhely nap mint nap rengeteg örömöt, lelkesítő fordulatot hoz, és nem azt nézem, hogy mennyi energiám, időm megy rá, mert azt nem is érzékelem.
Igen, a Zenehintót is kiadom. A február java még a színdarabomé lesz, amit a pályázatunkra írok, közben szervezem a színházat, mert ebben a hónapban minden nyitott kérdést le akarok zárni: tudnom kell, mikor kapunk helyet próbára, meg kell legyen a minimális 10 fő a kezdéshez, beszélni kell a technikai személyzettel, meg kell vitatni a Net-Színház minden pontját... Szóval van tennivaló bőven! :-)
És majd csak ezután akarok a könyvemmel foglalkozni, de azt már eldöntöttem, hogy félévente jelentetek meg egyet.
Tetszenek a terveid.:-) Nagyon! Ha másvalaki megy el, akkor jóóóóó. Csak menjen!
Ugye a Zenehintót is kidadod?
Ez a részlet a drámából, akár én is írhattam volna - de nem teszem, legalábbis jó ideig, mert ez a kudarc nekem jó időre elvette a kedvemet mindenféle írástól.
Igen, az a hiányzérzet - bennem van folyamatosan... mert hiányzik! Ő hiányzik.
De a titok az - nem nagy titok, de így van -, hogy a nagy Őt nem keresni kell... megtalálni... eljön... de ki kell várni... Nem biztos, hogy tizen-, vagy huszonévesen fog kopogtatni. Akkor jön, amikor kell, a baj az, hogy az emberek képtelenek kivárni a megfelelő időt, és maguk döntenek (rendszerint rosszul). Hozzámennek (elvesznek) másvalaki nagy Ő-jéhez, így az kénytelen szintén mást elvenni, vagy magányosan élni az életét, és máris borul a rend(szer). Ha létezik odafent ilyen "helyreállító brigád", bizony nem unatkoznak!
Köszönöm!
Csodálatosak voltak a dalok! Valóban gyöngyszemek!
