Kész! Csaknem kiestem az ablakból. (Festem a negyediken.) Bolgár Györgyhöz betelefonált egy harminc körüli férfi. Próbálta baloldalinak lefesteni Boros Pétert. Még párttagkönyves is lett szegény Hóbagoly.
Mivel nem vagyok a madöf csicskája, így a komancs vörösöké sem, pl. veled ellentétben. Azért aztán semmi bajom, csakis a komcsik bosszantása a célom itt, ami láthatóan jól megy.:)
Ismerem, hogy a csirkefogó komancsok talpnyalói a madöfösök a mi városunkban is. A szoclibák eü. programjának fő szószólója egy itteni orvosnő tagjuk volt, míg a népszavazás el nem kaszálta ebbéli tetteiket!Azóta is azt lesik, honnan marhatnának fel maguknak egy kiadós falatot a komcsik asztalától. Ezért még a Leisztingertől sem húzódnak messze, hanem jó közel próbálnak állni, a szépkorú brancs mellé.
Igazad van ,közérzetünket az nyugtatja,hogy tudatlanok vagyunk. Még így is sok amit tudunk, hát még ha többet kéne . Döbbenetes, hogy te aztán ismered a bugyrokat, nagyon is, mégis betegesen minket fikázol. Gondolod, hogy javít valamit a helyzeten?
Miután ott vagyok a közepében, látom és tudom, hogy amit írtál nem igaz.Lehet,hogy ez a látszat, lehet,hogy ez a ráfogás de amit írsz azt egyszerűen csak visszautasítani lehet. A "Jánus arcúságról" reggelig tudnék neked elmélkedni (Kis Jánosi bölcsőtöl a Pápáig), de nem teszem, nyilad nem talált . Megette a fene, ha az a következetesség amit ti vallotok:Következetesen lejáratni valamikori szövetségesünket ,elvenni mindenkitől a jobb oldali levegőt mert az igazi rendszer az egypárt-rendszer (bocs kettő),ahogy azt ti folyamatosan hazudjátok.
"Mit lehet erre mondani? Nem tolja Mihály szekerét, akkor komcsi? "
Erre csak azt, hogy az átkosban rájöttek felforgató tevékenységére, nem tetszett nekik a rendszerellenessége, a szókimondása, így gyorsan meg is tették Boross Pétert a dél-pesti Vendéglátó Vállalat vezérigazgatójává. Dávid Ibolya nagyasszonyt pedig, mivel ő is harcosan rendszerellenes volt, kinevezték alapszervezeti KISZ titkárnak, bizonyára az ellenség megtévesztése céljából.. A többit gondolom el sem kell mondanom. Te átlátsz a szitán.. Szóval nem volt kommunista sem ez, sem az. Elvégre a tagkönyv még nem tesz azzá senkit!
A szavakat használják, de az újbeszéljükön pont mást jelent a normális és a demokratikus, mint magyarul. Azon éppen fordítva van: hülyén és diktatórikusan. Ettől tetszik e-bólya a szépkorú seregletnek annyira, érzik rajta a saját komancs-szagukat, a Krasznaja Moszkvát.
Teszem a dolgom, de megnyugtatlak minden másképpen történik, mint ami szűk agyadból ide kisikerült. Egyre nem számítottál te és a környezeted, hogy mi valóban polgárok ( úriemberek) vagyunk ami számotokra látható fehér folt. A mi viselkedésünk számodra /számotokra irracionális vagyis nem kiszámitható.Mert ugyebár mit is tudnál tenni te, mint magadból vagy a körülötted lévő valamelyik félre sikerült agyarból kiindulni ez pedig hamis út mert mi barátom sose leszünk olyanok mint te,vagy a móhó rosszindulatú barátaid.
Te már csak tudod...Komolyan, sokat lendítene a népszerűségeden, ha legalább egyetlen icipici élő magyar politikust megneveznél, aki a szemedben megbízható, hiteles,adni kell a szavára, ha megszólal.
Ha azt mondod, túl sokat moralizál - egyszerűbben: sok a duma - ez egy meglátás. Hiszen van, aki a kamaraszínházat, mások a Rambo-filmeket szeretik jobban.
De hogy ebben a reggeli beszélgetésben semmi szekértologatás nem volt, az tuti.
Mikor a Fidesz megszavazta Medgyessy 100 napos programját, az milyen tologatás volt?