Vannak dolgok, amiket név nélkül bátrabban elmondhat az ember. A nyilvános nickeden már biztosan sokan ismernek, tudják, mit dolgozol, akár azt is, mikor van a szülinapod, a többi hsz-ból azt is, mi érdekel, hova jársz stb.
Gondoltam, nyitok egy topikot, ahol friss nick alatt bármit elmondhatsz. A szabály az lenne, hogy olyan nickkel írj, amivel máshol nem szólsz hozzá.
Arra azonban megkérném a lakókat, hogy a névtelenség ne csapjon át neveletlenségbe.
Ahogy mosolyodat adod a reggeli ébredésemmel, hozzám hajtod fejed, és karommal ölelve óvlak az első borzongástól, velem leszel. Ujjaid keresik arcom, csak szemem ne takard le, kérlek, maradj még.
Aztán a konyha hűvös kövén mezítláb, és kávédat nyújtom, elfogadod, majd csészéd fölött homlokodba hullt hajadba köszön az ébredés. Álmos zöld szemeddel keresel, nem pisloghatok, tudod, kérlek, maradj még.
Szavak nélkül értelek, szinte érzem suhanó illatod már, és válaszolok ajkaid szegletében nyíló kérdésedre, igen, mehetsz elsőnek, a fürdő ajtaja nyitva vár. Velem vagy ha látlak, csak az ajtót ne csukd be, kérlek, maradj még.
valaki , akiben minden kerdésére megvan a válasz , megvan a bátorsága feltenni a kérdést , gondolkozni rajta , és aztán kimondani a választ , de mégis olyan valaki aki nem hisz a matematikában , nem érdekli az egyenlet , és a logikus válasz , olyan valaki aki mindent latba vet hogy okos lehessen , aztán a szíve után lesz buta , vagy csak kiszolgáltatott .
Ki is vagyok, mi is vagyok? Ki akarok lenni? Hol vagyok magamban, és honnan tudom, hogy megtaláltam, heuréka, nem kell tovább keresnem a hazugságok, képmutatások és tünetek szövevényében? Az vagyok, aki ír, az vagyok, aki olvas, az vagyok, aki szétszed, az vagyok, aki összerak, az vagyok, aki szemlél, az vagyok, aki átél, az vagyok, aki irányít, az vagyok, aki sodródik, az vagyok, aki felelős, az vagyok, aki él, az vagyok, aki szembenéz, az vagyok, aki fél, az vagyok, aki erős, az vagyok, aki gyenge, az vagyok, aki kitart, az vagyok, az vagyok, aki átlép? Ki az erős, mi az erő, mi a felelősség, mi a bátorság, mi a gyávaság, mitől félek, mitől élek, mi voltam, mi vagyok, mi leszek? Csak ennyi, de nincs válasz, vagy csak nem merem megadni magamnak, mert a válasz elkötelezettség, út, amit építek, út, aminek célja és értelme, hogy járjanak rajta, különben eltékozolt gondolat és értelmét vesztett energia marad, sebesség, aminek nincs iránya, lendület, ami tömegét vesztette, atom, ami neutronjaira és protonjaira eshet. Marad a válasz nélküli kérdezés, a megérkezés nélküli indulás, az átélés nélküli szemlélődés, maradok magam, magamnak, magamban. De mi vagyok?
"Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem szeretsz. Míg cserébe a magadénak Szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem Más kell már: Semmiért Egészen! Két önzés titkos párbaja Minden egyéb; Én többet kérek: azt, hogy a Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg S fáradt vagyok; Kívánlak így is, meglehet, De a hitem rég elhagyott. Hogy minden irtózó gyanakvást Elcsittithass, már nem tudok mást: Mutasd meg a teljes alázat És áldozat Örömét és hogy a világnak Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc, Külön; neked, Míg magadra gondolni mersz, Míg sajnálod az életed, Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan Halott és akarattalan: Addig nem vagy a többieknél Se jobb, se több, Addig idegen is lehetnél, Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak Még jó lehet; Törvényen kívűl, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom; Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan Börtönt ne lásd; És én majd elvégzem magamban, Hogy zsarnokságom megbocsásd."
Lennél-e menedékem, Ha teljesen eláztat az eső Lennél-e menedékem Ha nem is próbálnék erősnek látszani Megsimogatnál akkor is, Ha mocsárba merültem előtted Lennél-e menedékem Ha siralmas kiszolgáltatottságom Egyetlen érintésért könyörögne Megvigasztalsz akkor is, ha majd Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba Lennél-e a menedékem, Akkor, mikor magam elől menekülök ... talán pont hozzád...
Nem mondom, hogy mindent követni tudtam ebből az elemzésből, hogy ki, mikor, kivel, mennyire bizalmatlan, vagy túlzottan magabízó (erre nem is lenne alapom:), netán annak az ellentéte :-) ....(törlések hosszú sora)..... Szóval a mostani érzéseim ősszel kezdődtek, a velem kapcsolatos féltékenység pedig sok éve, kb. 1-1,5 évvel a kezdés után, és nem emlékszem, hogy okot adtam volna ilyesmire, se kimaradozások, se hosszú céges bulik.
jó, akkor egyezzünk meg ebben, ő egy ilyen típusú ember. ( túlzott önbizalomról talán akkor beszélhetnénk, ha közben meg leszarja jó, annak oka is lehet még ezer más, de nem szarja le, vívódik, nyilvánvaló..)
nekem akkor is vádaskodós kicsit, ettől még persze lehet igaz, már amennyire egy párkapcsolatban mindig csak az egyiknek van igaza :)
marad a család, mert mi van, ha ez a szerelem is elmúlik, oszt két szék közül a pad alá... - há ezt tetszik magamtól. itt tanultam, hülye egy gondolat.
dehogynem lenne, meg. olvastuk. mondjuk úgy, hogy marad a család, mert mi van, ha ez a szerelem is elmúlik, oszt két szék közül a pad alá..., de én a bizalmatlanságot nem csak a megcsalásra értettem. még lehet önbizalomhiány is.
szerintem nem bizalmatlansag, hanem turelmetlenseg. egyebkent meg ne legyunk mar alszentek, meg ha bizalmatlansag lenne is, nem lenne-e meg az oka, a nok hajlamosak a megerzesre.. ehh. (mondom ugy, hogy voltam a cipoben, de akkor is...!)
Bocs, ez nem az a hely, azt otthon csinálom, mások pedig a Monika showban :-)) Itt magammal próbálok egyenesbe jönni, mit érzek, mit akarok, mi bánt, mi okoz örömöt. Tegnap is egy egyszerű hülyeségen vesztünk össze, pedig csak kérdeztem valamit, de nem, biztos arra utaltam, hogy...amire jeleztem, hogy én simán kérdeztem, mert kíváncsi voltam, és vártam egy normális válaszra, de ez sem hatotta meg, szépen kielemezte, hogy mindez miért az én hibám, miért én vagyok a hülye, aki miatt ő azt gondolta, hogy... Aztán még volt egy-kettő ilyen alig 36 óra alatt, amin szinte már csak nevetni tudok, csak nem őszintén---egyszerűen szeretnék egy felnőtt-felnőtt kommunikációt, de mivel tthon vagyunk vagy otthoni témáról van szó, ezt képtelen vagyok elérni, és kioktatás vagy dorongolás lesz a vége. Akkor érezzük jól mgunkat egymással, amikor én egyetértek vele, netán finomítom a véleményét, van miről beszélgetnünk, van valamilyen semleges dolog, amit csináljunk, amiről eszmét cserélhetünk, vagy amikor fáradtan egymás mellé dőlünk pihenni.
hmm.. én midig azt mondom, hallgattassék meg a másik fél is, de ugye ez itt lehetetlen meg minden. és ha ez megnyugtat, nekem fogalmam sincs ki vagy :), nem is az a fontos.
Igazad van,csak tudod az emberek kíváncsiak.Főleg ilyen helyen,ahol naponta törnek össze a szívek és az álmok.És ha valaki ilyen mélyreszántó dolgokat megoszt az itteni emberekkel bizony kíváncsiak lesznek és tudni akarják az egész történetet:).Persze ez neked nem feltétlen jó,de talán ez is segít egy kicsit,neked.
Spec. szerintem maradni akarsz ,úgyhogy írd felül az agyad,jószokás szerint..persze lehetne másképp is,de én nem úgy érzem az írásaidból.Befogtam.:)X
Most itt tartok, sok-sok év után, visszanézve. És igen, eddig mindig az volt, hogy ő és ő, bennem is, és aztán felnéztem, és arra gondoltam, addig ok, hogy ő, de nekem ez így nem ok, valahogy hirtelen nem elég, ha néha kapok egy mosolyt vagy odabújást két lecseszés között. Nem azzal akarom elcseszni a szellemi energiámat, hogy állandóan arra figyelek, mit ne rontsak el, nehogy csesztetés legyen a vége. Ha én elfogadom olyannak, amilyen, és nem húzom az agyát felesleges dolgokkal, max szépen elmondom, hogy ha valamit másképpen csinálnék, akkor ugyanezt elvárhatom ennyi év után. Ennyi. És igen, most itt tartok, és próbálom összeszedni az erőmet, hogy valahogy finoman, de eredményesen megpróbáljam átalakítani a kapcsolatunk alapjait. Mert nem lerombolni akarom, hanem megoldani, mert még ugyanennyit így nem biztos hogy elbírok...és nem szakításra gondolok, hanem infarktusra, ami 40 alatt azért kicsit korainak tűnik, de a vérnyomásom és a szorítások megvannak hozzá.
