2002 végén egy magánnyomozó betéti társaság megbízást kapott Orbán Viktor leköszönt kormányfő, Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Magyar Posta volt elnök-vezérigazgatója levadászására. A magánnyomozó cég nem kevesebbet vállalt, mint hogy e három emberről dokumentáltan annyi terhelő adatot gyűjt össze, amely elegendő lesz egy ellenük indítandó büntetőeljárásban történő elmarasztaláshoz. A féléves időtartamra tervezett törvénytelen nyomozásnak csupán a rezsiköltsége majdnem százmillió forintra rúgott, megrendelő azonban így is akadt.
Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.
A Hospinvest Zrt. tevékenysége több szálon köthető a szocialistákhoz. A társaság elsősorban szocialista vezetésű városokban sikeres pályázataival. Jelenleg öt kórházat, öt szakrendelőt és 22 kórházi patikát üzemeltet, 15 településen van jelen és közel negyedmillió embernek nyújt egészségügyi ellátást.
A magáncég elsőként a fideszes vezetésű Körmend kórházának működtetési jogát kapta meg.A cég két vezetője, Kollányi Gábor és Kern József között azonban a 2006-os önkormányzati választás idején megromlott a viszony, s a cég is kettészakadt.
Kernék Medisyst néven működtek tovább, Kollányiék vitték tovább a Hospinvestet. Szakmai körökben az a vélemény, hogy a szétválás egyik célja éppen az volt, hogy Kernék inkább a jobboldali, Kollányiék pedig a baloldali önkormányzatoknál feküdjenek jól. Ehhez - úgy tűnik - megvan a megfelelő hátszél is a Hospinvestnek.
Az Állami Számvevőszék korábban felrótta azt a gyakorlatot, hogy a cég a hitelfelvételek fedezeteként a kórházak tb-támogatását ajánlja fel. A Hospinvest azonban 2006-ban 1 milliárdos tőkeinjenkciót kapott: ekkor szállt be kisebbségi tulajdonosként a cégbe az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD).
Nemrég Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke lobbizott a Hospinvestért. A politikus levélben fordult Draskovics Tibor igazságügyi miniszterhez, hogy a közbeszerzési eljárás mellőzhető legyen, ha önkormányzatok adják át működtetésre magántársaságoknak egészségügyi intézményeiket.
A többek között Orbán Viktor és Simicska Lajos után kutakodó magánnyomozó, Stotz Gyula, egy kft. képviselőjeként és birtokosaként korábban opcionális adásvételi szerződést kötött a Hospinvest Zrt. elnökével. Aki egy, a Fidesz által sokat támadott kórházprivatizáló céget vezet. Az e társaságot elnöklő Kollányi Gábor szerint Stotz, a jelenlegi állás szerint, semmilyen formában nem tulajdonosa a Hospinvest Zrt.-nek.
Érdekes érintkezés nyomára bukkant az Index: egy szocialista városokban taroló kórházprivatizáló-cég és egy, saját bevallása szerint is Fideszes politikusok ügyeit kutató magánnyomozó cég vezetője talált egymásra. Hogy miért volt fontos a Hospinvest Zrt.-nek, pontosabban a részvénytársaság elnökének, hogy szorosabb kapcsolatra lépjen az ellenzéki prominensek után, sajtóhírek szerint szocialisták megbízásából kutakodó magánkopóval, arról csak találgatni lehet. Az mindenesetre tény, hogy a Fidesz számtalan alkalommal támadta a Hospinvest ügyleteit, legutóbb például az egri Markhot Ferenc kórház működtetésének átvétele kapcsán.
A történet tavaly ősszel kezdődött, amikor a Hospinvest Zrt. közgyűlése szeptember 4-én úgy döntött, hogy módosítva egyik korábbi döntését, a cég 250 millió forintos alaptőkéjét nem 500, hanem 600 millió forintra duzzasztja. A 350 millió forintos különbségnek (azaz a 350 részvény névértékének) a döntés szerint szeptember 19-éig kellett a részvénytársaság bankszámlájára érkeznie. A cégbírósági adatok tanúsága szerint többen tettek vételi szándéknyilatkozatot, a vásárolni szándékozók egyike Kollányi Gábor elnök (és résztulajdonos) volt, aki 50 részvényt kívánt jegyezni.
Azonban 2007. szeptember 4-én nem csak ez az egy dokumentum született a Hospinvesttel, illetve annak részvényeivel kapcsolatban. Cégközeli forrásból ugyanis az Index birtokába került egy adásvételi szerződés, amit a Hospinvest elnöke, illetve a Stola Consulting Szolgáltató Kft. képviseletében Stotz Gyula résztulajdonos szignált.
Emlékeztetőül: Stotz annak a Finder Bt. nevezetű magánnyomozó cégnek volt a résztulajdonosa, amelyik sajtóhírek szerint szerződést kötött politikai ügyek hátterének felderítésére, és ennek teljesítése közben többek között Orbán Viktor, illetve Simicska Lajos volt APEH-elnök után kutatott. Egy a Hír TV-nek adott interjújában ezt maga Stotz is tényként tálalta, hangsúlyozva, hogy az ellenzék két vezető személyiségével kapcsolatban semmit nem talált. Azt az ügyben érintett egyik szocialista képviselő, Kapolyi László is elismerte, hogy egyik cége valóban szerződött a Finder Bt.-vel, de az adott kontraktusban szerinte szó nem volt személyek megfigyeléséről. Keller László, akit azzal vádoltak, hogy a Medgyessy-kormány közpénzügyi államtitkáraként a háttérből valójában ő rendelte meg Orbán és Simicska megfigyelését, kereken tagadta, hogy bármi ilyet tett volna. Ennek hivatalos nyomára a Kiss Péter kancelláriaminiszter által elrendelt viszgálat sem bukkant a Miniszterelnöki Hivatal papírjai között.
Ami az adásvételi szerződést illeti, abban Kollányi és a Stola Kft.-t képviselő Stotz abban állapodott meg, hogy a kft. a Hospinvest elnökének részvényeiből 15-öt vásárol meg névértéken. Egyébként egy opcionális kontraktusról van szó, azaz a szöveg szerint a szerződés az aláírás napjától érvényes, de csak akkor lép hatályba, hogyha a megtörtént az említett tőkeemelés. Ha ez kilencven napig nem következik be, akkor a kontraktus, minden következmény nélkül, semmisnek tekintendő.
A cégbírósági papírok szerint azonban semmi nem jött közbe, legalábbis a részvénytársaság közgyűlése október 20.-án már úgy rendelkezett, hogy a cég alaptőkéjét 600 millió forintról 846 millióra kell felemelni. Az Index érdeklődésére Kollányi azt válaszolta, hogy ez az adásvételi szerződés szigorúan magánügy és üzleti titok, illetve azt mondta: a jelenlegi állapot szerint Stotz közvetve sem található meg a tulajdonosok között.
Az mindenesetre tény, hogy 2007 novemberének közepén a Stola Kft. végelszámolási eljárást indított, a végelszámoló maga Stotz volt.
Stotz beismerte: Keller állt Orbánék „levadászása” mögött
Stotz Gyula először szólalt meg az ügyben. Elmondta: egyszer találkoztak Keller László akkori közpénzügyi államtitkárral, akivel Kapolyi László szocialista politikus hozta össze őket az irodájában – ekkor állapodtak meg a szerződésben. Stotz többször is utalt Keller szerepére. A nyomozóiroda vezetője nem látta aggályosnak, hogy egy legitim közhivatalnok – aki a miniszterelnök hatáskörében dolgozik –, nyomozást indított a polgári kormány tagjai vagy hozzájuk közelálló személyiségek ellen. Azt is elismerte, hogy a megfigyelt személyekkel kapcsolatban nem találtak semmilyen bűncselekményre utaló dolgot.
Keller László kérte az Orbán Viktorról és más Fideszhez köthető közéleti személyekről gyűjtött információkat - ismerte el a Magyar Nemzetnek Kapolyi László, a levadászási akció finanszírozója.
Magyarázkodik Orbán barátja és üzlettársa....arról nem beszél, hogy mi van Orbán párizsi ingatlanaival, pedig nem véletlenül hangzottak el azok a szavak abban a beszélgetésben...többször is...
Heti Válasz ír a tmáról, de kényes helyzetben van:
Kékessy és a Finder
Kékessy Dezső, lapunk kisebbségi tulajdonosa megjárta a magánnyomozókkal. 2003-ban baráti tanácsra fordult a Finder Bt.-hez. Hogy öt évvel később elátkozza azt a napot. Elmondása szerint azért keresett külső segítséget, hogy hozzájusson egykori vejének - részletekben és könnyelműen - kölcsönadott pénzéhez....
1. Ejnye, zsolti! Ezzel a legendával már a HVG is leszámolt, amikor a Csányi-ügyről írtak. Pedig a cikk szerzője nem vádolható azzal, hogy a Fidesz vagy a Simicska bértollnoka lenne. (Rádi Antóniának hívják a hölgyet, ha hallottad már ezt a nevet.)
2. Lehet, hogy az én nyelvérzékemmel van baj, de a bizalmas és a tanácsadó szavak jelentése ismereteim szerin élesen elkülönül egymástól. Főleg a politikában, a pozíciókban.
Azt hiszem az origón olvastam, hogy ugyan magánnyomozó nem figyelhet meg parlamenti képviselőt, de ugyanezt egy magánszemély megteheti, és egyébként is bevett szokás, hogy a pártok megfigyelik(megfigyeltetik) egymást. Azt nem tudhatom ez miért most jelent meg az origón, de amikor az egyik magánszemély megbízza a másik magánszemélyt, hogy figyeljen meg egy harmadik "magánszemélyt" (és ez nem újságírói érdeklődés, hanem bűncselekmények utáni kutakodás) az már sztem nem az origó által leírt eset.
Ez csak a komancsok suttogó propagandája ma. Nem hiszem, hogy bárkit érdekel, hogy Orbánnak vagy a családjának mije van és hol, miközben a Cusi ül a sitten, de a 4 km kubai partszakasz miatt nincs még vádolva. Kulcsár meg máig adós azzal, hogy ki az a Gyurcsányi, aki segít neki, csak egy telefon kell mindössze..:)))