Kisütött, ill. nem kellően feltöltött savas indítóakkumulátor elszulfátosodik. Kapacitása lecsökken. a sav sűrűsége kisebb, töltésfeszültség nagy és már a töltés kezdeténél megkezdődik a gázfejlődés (a víz elektrolizíse).
Ismert néhány regenerálási eljárás, mely bizonyos százalékban emelheti az akku elvesztett kapacitását. Osztjuk meg egymással ezirányú tapasztalatainkat!
A túltöltés valóban nagy ellenség, ha az utolsó töltési fázisban nagy áramerősséggel megy (I nagyobb mint 0,01 x C20 ). A gondozásmentesnél, mivel az zárt, nincs hőhatásos párolgás és a töltéskor képződő hidrogén, meg oxigén robbanásmentes reakció által visszaalakul vízzé. Így nincs anyagveszteség.
Volt egy opelem amit 9 évesen adtam el eredeti, un. gondozásmentes aksival. Az új gazdája még két évig ment vele.
Azt hallottam korábban, hogy az aksik legnagyobb ellensége a túltöltés, mert a fejlődő hidrogén fellazítja a lemezek anyagát és emiatt zárlat keletkezik.
Nem tudom mitől lesz gondozásmentes egy aksi és miért nem kell desztvizet utána tölteni.
Környezetvédelmi szempontból katasztrófa, ha kísérletezőkedvűek elkezdik csatornába/parkolóba/udvarba kilocsolni a kénsavat és utána a szalmiákszeszt. Akkor már inkább leadni a rossz akkut (szakszerűen újrahasznosítják) és venni újat. Lehet, hogy drágább, de az eredmény garantált évekig...
Hát pont ez az elektronikával vezérelt ütemszerű rá/kisütés.
No meg létezik a vegyszer-adagolás, mint pl. az Akuvit módszer.
TUD VALAKI EZEKRŐL TÖBBET?
Az ammóniás kezelést csak megrögzött kísérletezőknek ajánlanám.
Igen, olvastam ezt a rokon topikban.
Mint írtam, még nem volt szerencsém kísérletezni ezirányban. Szerintem van logika benne, de nagy az egyszerűsítés:
- külön cellánként nem alkalmazható
- az elektródák nem fényesíthető síklemezek, hanem pórusos szivacsos rétegek ötvözött ólomrácsokban. Ezek hajszálereit tömik el a nagyobb méretű ólomszulfát kristályok. Ezért kérdeztem rá, hogy a szalmiákszesz (NH4OH) hatására mi lesz a az erekben maradt ammóniumszulfáttal - (NH4)2SO4. Ez ugyan oldódik vízben, akár a NH4[Pb(OH)3], de kétlem, hogy teljesen ki lehetne mosni. Egyébbként ugyanezt ezt a szulfátmentesítést nátrom-lúggal is ellehetne végezni:
PbSO4 + 3 NaOH = Na[Pb(OH)3] + Na2SO4 .
Gondolom, pont a visszamaradó szennyezés elkerülése végett NH4OH - dal történik az oldás, remélve, hogy idővel a maradék só majd termikusan felbomlik.
- a katód PbO2 nagyon savas jellegű, oxidáns, mely a felszabadult ammóniát (NH3) nitrogén-oxidokká alakíthatja, ez pedig komoly korróziós problémákat eredményezhet
- ugyanakkor a redukáló ammónia csökkentheti a Pb4+ ion koncentrációját, ami katódanyag veszteséget jelent.
Mindenképp, egy olyan szulfátosodott akkunál, ahol a rácsok, szigetelésük nagyjában épek, az akku inkább csak gombásodást szenvedett, érdemes volna kikísérletezni. Kérdés, hogy megéri-e (szalmiákszesz, desztillált víz, új elektrolit, áramfogyasztás, no meg a sok munka!).
Minthogy a legtöbb kezdő a saját kárán kénytelen tanulni, bizony elég szép számmal akadnak olyan elszulfátosodott akkumulátorok, amelyeket boldog (illetve boldogtalan) tulajdonosaik a padlás vacakos zugában őrizgetnek, ismeretlen célokból. Az így haszontalanul heverő értékek egy része talán még megmenthető azzal a regenerálási eljárással, melyet hosszas és sokoldalú kísérleti vizsgálódás után Nodon Albert, a "Bordeaux-i Csillagászati Társulat" elnöke közölt annak idején egy francia folyóiratban. Bár kipróbálni nem volt alkalmunk, közlésével szolgálatot vélünk tenni olvasóinknak, mert a módszer tényleg célravezetőnek látszik.
Eszerint első teendő a sav teljes eltávolítása, mely után tiszta vízzel való többszöri átöblítés, végül eső- vagy desztillált vízzel való kimosás következik. Ezután az edényt a vegyszerkereskedésben kapható a kb. 35% szabad ammóniákot tartlamazó szalmiákszesszel teleöntve gyenge árammal való töltés következik, mely azonban nem haladhatja meg a kérdéses cella amperóra kapacitásának ötvened részét. (Ha a kapacitást egyáltalán nem ismerjük, akkor óvatosságból 0,1 amperrel töltünk 24 óráig.)
Ily módon az akkumulátor kis töltést kap, melyet megfelelő szabályozó ellenálláson keresztül kisütve ellenkező irányban ugyanígy töltünk, hogy a hatás a két elektródon kiegyenlítődjék. Az áram és az ammóniák együttes hatására a rossz vezető szulfátréteg a lemezről állítólag teljesen leválik, az elektródok régi színüket és eredeti kapacitásukat is visszanyerik. A másik töltés után a cellát ismét kisütve desztillált vízzel alapos mosás következik az ammóniák utolsó nyomainak teljes eltávolítása céljából, mert a visszamaradó ammóniák végzetes volna a lemezek élettartamára. Ha az így regenerált cella előreláthatólag hosszabb ideig nem fog használatba kerülni, akkor desztillált vízzel teleöntve s a vezető nyílást jól bedugaszolva raktározzuk. Amikor a használatbavétel időpontja következik, a vizet az előírt sűrűségű savval helyettesítve egyelőre eredeti kapacitásának tizedrészével töltjük és használatba vesszük. Amikor a feszültség cellánként 1,83 voltra süllyed, újból töltünk egyre növekvő időtartammal s így a cella három-négyszeri töltés után eredeti kapacitását visszanyeri. Ezt az aránylag egyszerű eljárást természetesen nemcsak rádiózók, hanem az autótulajdonosok és akkumulátorral dolgozó iparosok is hasznukra fordíthatják. Szerző ezek után azzal a kéréssel búcsúzik, hogy olvasóink esetleges próbálkozásaik eredményéről s e könyvecskére vonatkozó kívánságaikról egy levelezőlapon szíveskedjenek értesítést küldeni .... címre!"
Az aktív elektróda-anyag leválása főleg erőltetett (nagy A) töltésnél történik, no meg a szigetelések, rácsok korróziós öregedése folytán - írtam. A víz elektrolízise által képződött gázok "szedik" le a különben is elgörbült rácsokról:
A szulfátosodás lassú-hosszú kisülésnél (10,5 V alá), elektrolittal nem borított elektródák felületein történik, - minden esetben a PbSO4 kristályok nagysága miatt. Kevés kristálycsira mellett megnőnek a kristályok, s így obturálják, eldugják a katód PbO2 pórusait, azaz az ólom anód szivacsosságát.
Az aktív elektróda-anyag leválása főleg erőltetett (nagy A) töltésnél történik, no meg a szigetelések, rácsok korróziós öregedése folytán.
Ha az így képződött iszap rövidzárlatot eredményez, az akkuval fölösleges kísérletezni!
Ezzel a topikkal csak most találkoztam. Nagyreményű indulása után „szétesett”, eltávolodott a témától.
Mivel engem most csak kimondottan az a kénsavas ólomakksik érdekelnek (tudtommal ezeknél jobb autó-akksik, elfogadható áron, még nem léteznek), ezekről szeretnék dumálni, leszögezve, hogy az újabb típusú műanyag edényes akksik celláit külön-külön nem lehet regenerálni. Ha egy ilyen akkunál egy cella zárlatos, vagy v.milyen okból szulfátosodott, annak az akkunak lőttek…
Elolvastam, de a kapcsolási rajzot nem tudtam megnyítni / letölteni (a DAP féle Accelerator Plus-al sem),- valószínű, azért mert „difi” van az office-ommal. Nincs konvertere. Hálás volnék ha valaki bemásolná a rajzot.
A leírásból viszont könnyű rájönni, hogy az elv azonos az általam citált AKKU PLUSSZ- nál leírtakkal (lsd 7). Hasonló, de kisebb - töltés közbeni kisütésekkel - én is kísérleteztem (lsd. 5).
Az ólom pora lesz a mérgező, mert elkerülhetetlen, hogy a levegőbe kerüljön. A nyomdászok ólom-antimon ötvözettel dolgoztak és bizony mérgeződtek. A szulfát nem csak a felületen van, hanem a szemcsék között is. A képződő szulfát szétnyomja, szétszakítja az összesajtolt szemcséket, emiatt is csökken folyamatosan a kapacitás. Ami pedig már elszakadt az alaplemeztől, nem töltődik fel, fokozatosan egyre nagyobb mennyiségben alakul szulfáttá. Emiatt, mivel nem áll fémes kapcsolatban a ráccsal, nem is tudod már bevonni a töltési folyamatba. Lassú tartós töltéssel bizonyos mértékben a szulfátosodás visszafordítható, de ahol a fémes kapcsolat megszűnt, az lemállik, alul iszapként összegyűlik. Ez okoz egy ponton túl cellazárlatot."
Talán egy határig való felmelegítéssel lehetne próbálkozni. Kimosni, kiszárítani, aztán melegíteni. Hátha visszaolvadnának a szemcsék.
Alig négy éve hogy vettem egy TOPLA (szlovén) akkut, kb. 50 euróért. Már a harmadik télen „gyengélkedni” kezdett. „Babusgattam” egész mostanig, de az első
-15 fokon beadta a kulcsot. Akkora belső önkisülése van, hogy nincs mit vele kezdeni. Ezt tényleg még a Fennvaló se éleszti fel, nem, hogy az AkkuPlussz. Viszont, mint már említettem, van egy 11 éves jól működő Bosch-om is. Azért mondtam, hogy 5 évvel szerencsés a te vevőd, mivel a 18-ban írtad: „inkább cserélem 5évente az olcsót, mint 6évente a 100Eurósat”.
Igen, 6 éve volt egy eladásra szánt autóm, abba vettem a periont. Akkor új volt amikor elvitték, gőzöm sincs mi lehet vele azóta. Azért volt a 6 év kihangsúlyozva mert a 7200Ft is cseppet többet ért mint most :-)
Nem, nem, félreértetted: a mostani Delphi múlt 4éves, gondolom kibírja az 5-öt is. A Perion meg eladásra szánt kocsiba ment, vadonat újan, nem tudom most mi van vele, de a regenerált/úgyahogy működővel nem lehetett eladni.
