Szerintem mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy láthassuk az élet humoros oldalát - hogy kicsit kifordítsuk a dolgokat önmagukból és más szempontból szemléljük őket. Ezt rendkívül élvezem, mert a nehéz helyzetekben a humor a legjobb segítőtárs. És a jó humor szellemi élmény is, ezért ez a topic egyszerre kínálna kikapcsolódást, feltöltődést és - amennyiben arra van szükség - bölcselkedést, okulást. Mocskos vicceket ne ide írjatok, csakis az igényes humor felel meg a fent leírt elvárásoknak. Jó szórakozást!
Barátocska, minden jöhet! Én most elkezdtem ide bemásolgatni pár dolgot, amiket én magam is szeretek olvasgatni szabadidőmben, de, mint említettem, minden jöhet, ami humor! Szóval, kérlek, nyugodtan írd le, amire gondolsz, kíváncsian várom! A humornak ezer oldala van... Lehet, hogy te adsz majd ihletet, valami újhoz! Puszi!
Jaj, de örülök ennek a topiknak, nagyon szeretem az élet humoros oldalát ! :)
A barátaim szerint csak azokon a vicceken tudom könnyesre nevetni magam, amin más még csak el sem mosolyodik. :)
Szerintem ez nem így van, de majd eldöntitek. :)
Nos, akkor bemutatkozásként egy ma hallott:
Kedves Walter!
Szeretném, ha segítenél nekem. Tegnap, amikor elmentem otthonról dolgozni, a férjem otthon maradt és tévét nézett szokása szerint. De nem jutottam túl messzire, mert a kocsim motorjával történt valami. Hazasétáltam, hogy a férjem segitségét kérjem. Amikor hazaértem, nem hittem a szememnek. A hálószobai nagy tükörben illegette magát az én fehérnemüimben, lábán az új szandálommal és a piperetáskám tartalmát is magára kente. 32 éves vagyok, a férjem 34, és 12 éve vagyunk házasok. Amikor igy lebukott, azt próbálta bemesélni, hogy azért öltözött az én alsó ruháimba, mert nem találta a sajátját. De amikor azt kérdeztem, hogy miért festette ki az arcát, könnyekben tört ki, és bevallotta, hogy már 6 hónapja viseli titokban a cuccaimat. Megfenyegettem, hogy ha nem hagyja abba, elhagyom. 6 hónapja bocsájtották el a munkahelyéről, és azóta teljesen a padlón van . Nagyon szeretem a férjemet , de mióta ultimátumot kapott, három lépés távolságot tart. Ugy érzem, hogy nem tudok közelebb kerülni hozzá. Kérlek segíts!
Köszönettel: Shaila Lusk
Kedves Shaila!
Annak, hogy megállt a kocsi motorja ilyen rövid vezetés után, nagyon sok hibája lehet. Először is azt nézd meg, hogy van-e elég benzined. Ha igen, akkor lehetséges, hogy a benzinpumpával van a baj. De ha az is müködik, akkor biztos, hogy nem kap elég levegőt, vagy a gyertyák piszkosak és nincsen szikra. Remélem, ezzel segíteni tudtam .
Olyasmiket kéne írni, amik megtörténtek az emberrel, vagyis inkább, amikor észre tudta venni humort maga körül, nem? Vagy inkább irodalmi gyűjteményre gondoltál?
Történt egyszer, hogy a humorista haldoklott. Szépen, szabályosan haldoklott a humorista, kényelemmel berendezett főbérleti lakásában, ágyában hanyattfekve csendesen, csakúgy, mint más rendes ember. Minthogy a humorista tiszteletreméltóan magas kort ért el — százhat éves lett volna júliusban —, egyáltalán nem talált kivetnivalót abban, hogy el kell búcsúznia a földi élettől. Az mindenesetre kétségtelen, hogy ezekben az órákban nem görbe tükörben látta a tűnő életet, s távol volt tőle ama sajátságos humorista szemlélet, amely egész életében minden jelenségnek a fonákját láttatta véle. Egyetlenegy valamirevaló ötlet sem támadt benne a halálról, mégcsak akkorácska sem, amekkorából egy négysoros bökversre futotta volna. Utolsó perceit nagyon komolyan vette, cáfolatául annak a felszínes közhiedelemnek, hogy a humorista mit sem tud komolyan venni. Megértő belenyugvással s némi sajnálkozással várta véget. Ágya mellett Kapcsos Rudi ült, kollégája, tisztelő híve és ihletett utánzója. A hű barát szomorúan simogatta az aggastyán karját. Afeletti örömét, hogy a humorista jellegzetes stílusában ezután már csak ő egyedül fog írni, egészen háttérbe szorította a lehangoltság érzése. Már hosszabb ideje üldögélt szótlanul, lehajtott fejjel. Készülő vígjátékának egy groteszk fordulatán tűnődött. Gondolataiban a haldokló szavai zavarták meg. — Tudod, Rudikám — szólt a humorista halkan, de tagoltan és jól érthetően — sokkal könnyebb szívvel mennék el, ha valaha is láttam volna valamit sokévtizedes munkásságom eredményéből. Körülbelül háromezerkétszáz humoreszket írtam, s volt közöttük néhány valóban mulatságos is. Csaknem két emberöltőt szórakoztattam velük, s ezzel beérem. De írtam másfélezer szatírát is. Éles, kegyetlen szatírákat kortársaim gyarlóságairól. Írtam az önzőkről, a törtetőkről, a hazugokról, az álszentekről, a talpnyalókról, a... — Mit akarsz ezzel mondani? — vágott közbe Rudi, mert már kezdte unni a felsorolást. — Mindjárt megérted, de hagyjál beszélni. Add ccsak ide azt a zöld dobozt a könyvespolcról... Úgy, köszönöm... Látod, kedves barátom, ebben a dobozban kilencvennégy szatíra van, valamennyit a nagyképűekről írtam. De mondd csak ... Kevesebb lett a nagyképű? El tudsz hozni nekem egy embert, egyetlenegyet, aki az én kilencvennégy szatírám hatására leszokott a nagyképűségről? Hol van az az ember, aki így szólt egyszer: ,,Ejnye csak, ez a szerencsétlen már annyit írt a nagyképűségről, hogy ideje lesz leszoknom róla. Én bizony, holnaptól nem leszek nagyképű...” Nincs ilyen ember, Rudikám, nincs, nincs, nincs. Abban a másik dobozban százkét szatíra van a hízelgőkről. Hozz ide nekem egy embert, aki valamikor hízelgő volt és most már nem az, mert olvasta az én százkét szatírámat. Nincs ilyen ember, Rudikám, nincs, nincs, nincs. Az az érzésem, hogy úgy megyek el erről a sártekéről, mintha itt sem lettem volna... Kapcsos Rudi ezt az álláspontot meglehetősen pesszimistának találta, de úgy gondolta, hogy vannak pillanatok, amikor a pesszimizmus megbocsátható. Ezért hát szelíden csak ennyit mondott: — Nincs igazad, barátom. Nem éltél hiába. Most nem beszélek arról, hogy néhány jóízű kiszólásod szállóige lett, de szatíráid sem voltak hiábavalók. Százkét szatírád a hízelgőkről ébren tartotta az emberiségben a hízelgés megvetését, a te százkét szatírád segített nekünk felismerni s megutálni a hízelgőket. Gutta cavat lapidem — vízcsepp vájja a követ. De ki tudja megfigyelni egyetlen vízcsepp munkáját. A haldokló — amennyire hanyatló erejéből tellett — kétkedőn ingatta a fejét: — Segítettem felismerni a hízelgőket, azt mondod. De mit ér mindez, ha mindenki a másikban ismerte fel? Segítettem megutálni a hízelgőket, azt mondod. De mit ér mindez, ha mindenki a másikat utálta meg? Hozz nekem egy embert, csak egyetlenegyet, aki önmagában ismerte fel a szatíra célpontját... Rudi nem felelt. A vita hosszúra nyúlt volna, s a humorista állapotát tekintve nem bizonyos, hogy be lehetett volna fejezni. Azt azonban mégsem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze: — De mondd, drága barátom, hogyan jutott eszedbe ez épp ... Elharapta a szót. Majdnem kimondta, amit gondolt: ,,éppen most, amikor haláloddal vagy elfoglalva?” — Most van ideje elkészítenem életem mérlegét — viszonozta a haldokló gyengülő hangon. — Amit a vízcseppről mondtál, tetszetős hasonlat, de csak hasonlat, csak szavak. A bizonyosság jólesett volna. De hát persze, nem létkérdés. Meghalok nélküle is. A humorista lehunyta szemét, jeléül annak, hogy a beszélgetést nem kívánja folytatni s érzi közelegni utolsó percét. Ekkor csengettek. A postás hozott egy expresszlevelet a humoristának. Rudi bevitte az ágy mellé. — Felolvassam? Az intett, hogy igen. ,,Kedves elvtárs, érdeklődéssel olvastuk humoros írását, amelyben kifogásolja, hogy az orvosságos üvegek dugóit nehezen lehet kipiszkálni. Utasítottuk a hatáskörünkbe tartozó szerveket, hogy a jövőben az üvegek dugóit ne a szélesebb, hanem a keskenyebb végükkel befelé erősítsék bele az üveg nyakába. Értékes bírálatáért köszönetet mondunk. Csomagolásügyi Igazgatóság. Szakócza, főelőadó”. — Hallottad? A humorista még egyszer, utoljára felnézett, mosolygott, s aztán örökre lehunyta a szemét. Mégsem élt hiába — ez volt az utosló gondolata. Már amennyire az ilyesmit tudni lehet.
Minden jöhet, csak humor legyen! Abszurd, vagy nem, mindegy, csak benne legyen az a valami, amitől az ember elégedetten hátradől, és mosolyog, vagy kacarászik, vagy nevet, vagy hahotázik... :D
- Gyönyörű gyerekeim vannak. Hál' istennek a feleségem megcsalt... ________________________________ - A feleségem félt a sötétben. Aztán meglátott engem ruha nélkül. Azóta világosban is fél. ________________________________ - A feleségem a legrosszabb szakács. Mi mindig a vacsora végén imádkozunk... ________________________________ - Egyszer valaki ellopta az autónkat. Kérdeztem a feleségem, látta-e, hogy néztek ki a rablók? Erre azt mondja: - "Nem láttam őket, de a rendszámot felírtam!" ________________________________ - A múlt éjszaka egy álarcos rablóval találkoztam. Levette az álarcát és az arcomra rakta. _______________________________ - Veszélyes környéken lakom. Az utcánkban lelopják az autók kerekeit menet közben. ________________________________ - Egyik karácsonyra egy légpuskát vettem a fiamnak. Ő meg egy pólót vett nekem húsvétra, céltáblával a hátán. ________________________________ - Egyik nap azt mondja a feleségem, vigyem le a szemetet. Mondtam neki: "Te főzted, hát te is tüntesd el!" ________________________________ - A feleségem a legrosszabb szakács. Nem hiszem, hogy egy fasírtnak világítania kellene a sötétben. ________________________________ - Új megoldást talált a szájszagának elleplezésére. Felemeli a karjait... ________________________________ - Mondtam a fogorvosnak, hogy sárgák a fogaim. Azt tanácsolta, viseljek barna nyakkendőt. ________________________________ - Ez egy szerencsétlen nap... Felkeltem reggel, fogtam az inget, leszakadt róla egy gomb. Fogtam a táskámat, leszakadt a füle. Félek kimenni a wc-re... ________________________________ - Elmentem az orvoshoz, mert lenyeltem egy egész doboz altatót. Azt mondta, igyak valamit és pihenjek le. ________________________________ - Nagyon csúnya vagyok. Az apám azt a gyerekfényképet mutogatta mindenkinek, amit a pénztárcájával együtt adtak. _______________________________ - Mondtam az orvosnak, hogy engem mindenki utál. Azt mondta, ne legyek nevetséges, még nem is találkoztam mindenkivel. ________________________________ - Amikor gyerek voltam, a szüleim sokszor költöztek. De én mindig megtaláltam őket. ________________________________ - A feleségem és én 20 évig boldogan éltünk. Aztán találkoztunk... ________________________________ - Tegnap megmentettem egy lányt a nemi erőszaktól. Uralkodtam magamon. ________________________________ - Évekig nem szóltam a feleségemhez. Nem akartam félbeszakítani. ________________________________ - Túl sokat iszom. Amikor utoljára vizeletmintát kellett adnom, egy olajbogyó volt benne. ________________________________ - A feleségem a szexuális kapcsolatunkat havi egy alkalomra redukálta. Viszont két másik fickóról is tudok, akiknél nullára csökkentette!!! ________________________________ - Egyik nap felhívtam a feleségem. Azt mondtam neki: "Drágám, eszembe jutottál, és egészen begerjedtem". Azt kérdezte erre: "Ki beszél?" ________________________________ - Elmentem az orvoshoz, és elpanaszoltam neki: "Doktor úr, minden reggel, amikor felkelek, és a tükörbe nézek, hirtelen elfog a hányinger. Ön szerint mi bajom?" Azt mondta: "Azt nem tudom, de a látása tökéletes."
A dolog úgy kezdődött, hogy dr. Nyúl Gusztávtól, aki felettem lakik a II. emeleten, a következő levelet kaptam:
Gébics Dezső úrnak
Helyben
A polgári perrendtartás 179/b paragrafusának értelmében értesítem, hogy ön ellen egészségrontás miatt büntetőfeljelentést 326 789/1947. szám alatt a mai napon megtettem. Amidőn erről értesítem, egyben felszólítom arra, hogy annál is inkább, mert ellenkező esetben.
1946. október 7.
Kiváló tisztelettel
Dr. Nyúl Gusztáv
A levél persze felizgatott, s azonnal felrohantam az ügyvédhez, hogy megtudakoljam, mit is tettem tulajdonképpen. Barátságosan, de tartózkodóan fogadott.
— Ön — mondta — tegnap délben kihajolt az ablakon és tüsszentett. Erősen vélelmezhető, hogy az így levegőre került baktériumok könnyű súlyuk következtében felfelé szálltak és benyomultak az én kétszoba-hallos lakásomba, amelyet a lakáshivatal 72896/192. számú végzésével jogerősen kiutalt. Minthogy pedig én tisztiorvosi bizonyítvánnyal igazolhatóan könnyen inklinálok a náthára, ön a kihágást, illetve vétséget annál is inkább elkövette, mert ellenkező esetben nem követte volna el.
Sápadtan roskadtam le egy székre. — Nem akartam — hebegtem — higgye el... Elővett egy vastag és poros könyvet, lapozott benne, aztán felolvasta.
— ,,Egészségrontás vétségét, illetőleg kísérletét követi el az a személy, aki akarva vagy véletlenül, a körülmények figyelembevételével vagy anélkül olyirányú cselekedet, szándékot vagy tervet visz véghez, amely részben vagy egészben, időlegesen vagy állandóan, feltéve vagy feltétlenül alkalmas valamely kívülálló harmadik személy testi állapotának megsértésére, illetőleg megkárosítására olyan mértékben, amilyen mértékben a sértett fél azt jogos vagy jogtalan, tudatos vagy tudattalan felindulásában elkövetettnek elismerni vonakodik, illetőleg hajlandó.”
Nyúl gusztáv itt letette a kódexet és így folytatta:
— Ön a tárgyalásra majd idézést kap, illetőleg elővezetik. Készítsen beadványt, nevezze meg tanúit és keressen ügyvédet.
— Kérem — mondtam erre némileg összeszedve magamat — olyan ügyvédre volna szükségem, aki egyrészt ismeri a jogot, másrészt ismeri az ügyet. Ez pedig csak ön lehet. Vállalja a védelmemet?
— A Kúria jogegységi tanácsa szerint erre mód van. Kérek egy megfelelően felülbélyegzett ügyvédi meghatalmazást, erkölcsi bizonyítványt és egy úgynevezett alárendelvényt, amit a főkapitányságon kell kérni kétszáz forintos pénzügyőri bélyeggel. Akkor aztán a tárgyaláson meg sem kell jelennie.
Természetesen mindent beszereztem. Két hét múlva megjelent nálam dr. Nyúl Gusztáv.
— Sajnos, uram — mondta —, a pert elveszítette. 600 forint kártérítést ítélt meg a bíróság. Kapok tehát 1200 forintot.
— Miért annyit?
— Mert az ön védelmét mint ügyvéd elláttam.
— És az 600 forint?
— Nem. Az csak 300. De felperes költségeit is meg kell fizetnie. Márpedig én az én ügyvédem is voltam.
