Szerencsére egyre többen fogadnak örökbe sintértelepről, menhelyről kutyákat.
Talán szükség lenne kezdő kutyásoknak ezzel kapcsolatos tanácsokra és tapasztaltabbaknak sem árt tapasztalatcsere. Főként ha felnőtt kutyát vesznek örökbe, akik a ki tudja milyen rossz múltjuk miatt problémásabbak, mint az ismert és kiegyensúlyozott környezetből vásárolt kölyökkutyák.
Ivory eddigi kis élete nem sok jót hozott számára...
Segítségkérést katunk róla és társáról: "A kislány chipes.... de a chip alapján regisztrált gazdinál már régnincs a kutyus, akinél meg elvileg van...na azt meg nem érdekli"
Ivory 1 év körüli, immár ivartalanított spitz keverék, akinek nem lehetnek remek élményei, mert ugyan nagyon vágyik a szeretetre, simogatásra, mégis nagyon félénken, óvatosan közelít. Ha megérzi, hogy szeretik, akkor csukott szemmel, sóhajtozva, elalélva simul bele az őt dédelgető kézbe. Ivory nem vágyik másra, csak arra, mint minden kutyus: törődésre, tanítgatásra, szeretetre.
Aki mindezt biztosan megadná neki, hívja a +36 30 5000 209-es telefonszámot (miután elolvasta az örökbe fogadás menetét is).
Nagyon régen jártam már erre, leginkább idő híján. Most is csak azért jövök, hogy akik ismerték Kormit (még aktív fórumozó koromból) azoknak szomorúan jelentsem a hírt. Kormika ma - két agyvérzésből sikeresen felépülve - végleg itthagyott minket. Decemberben lett volna 18 éves.
Változatlanul gazdit keresünk a képen látható kb. hat-nyolc év körüli labrador keverék kan kutyának. Május 17.-én találtuk a budapesti metró Stadionok megállójánál. Plakátoltuk, hirdettük a kutyát nem keresik.
Nagyon jó természetű, ember- és állatszerető, szófogadó (de határozottságot igénylő) pórázon szépen közlekedik és teljesen szobatiszta, lakásban egyedül nyugodtan hagyható, semmi kárt nem csinál. Más kutyákkal remekül kijön. Mi sajnos tartani nem tudjuk a másik két kutyánk mellett (sem anyagilag, sem jogilag) és a szomszédok is egyre rosszabb szemmel nézik a plusz létszámot.
Parazitamentesítettük, féregtelenítettük, ivartalanítottuk, csipeltettük - most várja új, szerető gazdiját, aki a hátralevő éveiben szerető gondoskodást tudna neki adni. Ha van is kert, lakásba mindenképpen bejárást szeretne.
Szolnokon-Szandaszőlősön a 8Y-os busz végállomásánál (Tóth Árpád utca) egy nagyon szelíd, fiatal, középtermetű, fekete színű keverés kan kutya kóborol, várja, hogy valaki befogadja, hazavigye!!!!!!
Állati jófej lehet ez a blöki. Lelki szemeim előtt láttam a szitut.
Sajnos, most olyan sok kedvem nincs a röhögéshez. Bogi kutyánk nemrégiben örökre itthagyott bennünket. 11 éves volt és egészséges. Mégis egyik reggelre elaludt. Talán belefáradt az örökös harcba, amit az öreglány szerelméért folytattak Ügyivel és szelíden visszavonult. :(
A drukk ránk fér, mert a kutyus még meg van. Már sikerült néhánynak korábban gazdit találni, vagy éppen az eredetit megtalálni. Azonban Maciért nem állnak sorba, amit nem is értek, mert tényleg nagyon jó kutya.
Többször volt, hogy megoldódik a sorsa, de aztán mégse.
Lassacskán összespórolunk annyi pénzt, hogy irvartalnítattni is fogjuk a közeljövőben. Ha nem hajszolja olyan nagyon a csajokat, még megbízhatóbb ebke lesz.
Itthon a lakásban nagyon nyugodt, remekül elvan, hízelgő és remek az étvágya, a sétáknál meg szívesen és sokat rohangál.
Szerintem nagyrészt labrador, de van benne egy kis vizsla beütés a természete alapján.
Mindent kipróbál, de mindent meg is jegyez. Amit nem szabad, azt nem teszi, de amit megengetünk neki, azt ki is követeli. És bár semmi agresszió nincs benne, nem gyáva és nem szívbajos.
Picur nem tud uralkodni rajta, sokkal inkább nem, mint Pajtin. Első alkalommal Picur nagyszemtelenül elfoglalta Maci ágyát. Maci állt mellette egy darabig és nézte, majd teljes lelkinyugalommal odasétált Picur ágyához és belefeküdt. Igaz, fele teste lelógott belőle, de akkor is kutyaágyban feküdt. :-)) Mi dőltünk a rötyögéstől, ilyet még Pajti sem mert csinálni Picurral. Picuron meg látszott a kétségbeesés és tehetetlenség, hogy nem lehet egyszerre két helyen. :-)))
Szóval jól elvagyunk, de a szerető és gondoskodó gazdit változatlanul várjuk.
Nagyon régen jártam erre, és most, hogy ismét idetévedtem, újra melegség önti el a szívemet. Hálát adok a Teremtőnek, hogy vannak ilyen emberek, mint te. Nálunk még mindig telt ház van, így csak erkölcsi támogatást tudok nyújtani, de azt nagyon. Én is hetekig istápoltam egy kivert kutyust, akinek most legalább átmenetileg van családja.
Egy hete találtuk a képen látható labrador keverék ivaros kan kutyust.
Kb.5-7 éves lehet.
Kissé lerobbant. csapzott volt, kb. 30 kullancs lett kiszedve belőle. A kondija viszont jó, nem kiéhezett. Meglehet hajléktalanoké volt. Plakátoltuk, hirdettük, senki nem jelentkezett eddig érte.
Megfürdettük, féregtelenítettük, Advantixot kapott, orvos látta. Kétszeres labor vizsgálat szerint lyme kórra negatív, egy kis gyulladása volt, de kapott egy rahedli injekciót és antibiotikum tablettát is.
Nagyon ember- és állat szerető, békés, nyugodt. Imádja a simit, dől bele, de nem tolakszik, azonnal odébb áll, ha látja, hogy mást csinálunk. Teljesen szobatiszta, pórázon gyönyörűen közlekedik. Elveszíteni sem lehet, annyira ragaszkodik. Álom kutya!
Most csilli-villi, egészséges és várja egy szerető gazdi jelentkezését.
Megtartani sajnos nem tudjuk, mert már van két kutyánk. Sem fizikailag, sem anyagilag nem bírjuk sokáig. A szomszédok is elégedetlenkednek már a plusz létszám miatt, sürgősen kellene valami jó gazdi. Sintértelepre nem adjuk, a "jobb" menhelyek is csurig vannak.
Szükség esetén az ivartalanításhoz is hozzá tudnánk járulni anyagilag.
Pár évvel a nagy háború után Vettem egy kutyát a sintértelepen. Mikor a ketrecéből kiengedték Csak futott körbe-körbe, sebesen, Mint aki nem hiszi, hogy szabadul. Majd leült s üvölteni kezdett vadul. Üvöltött fájdalmat és szabadságot. Harapást, bocsánatot, haragot S kétségbeesve üvöltöttek hozzá a rács mögött bent maradt rabok. Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot, a halálfélelmet, hogy iszonyú a drót, ami a bőrükbe vágott s az életüket, mi oly szomorú. Az odavetett dögletes kemény húst, az ihatatlanul büdös vizet, a bordatörő, számtalan sok rúgást s az embertelen emberkezeket. Csupa szomorú és ismerős dolgot panaszolt az üvöltés dallama, mintha egy történelemkönyvből szólott volna múltunk megidézett szava.
Aztán lassacskán néma, süket csönd lett, Lecsillapult a rémes hangzavar. Majd lábamhoz simult, mintegy jelezve, hogy tőlem menekülni nem akar. És elindult velem a szürke sárban a városszéli félig-utakon egy darab spárga volt csak a nyakában és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom; És még sokáig én voltam neki minden Ő boldog volt, okos vidám, szabad - gondolatom kutatta szemeimben; s én hordtam neki a nagy csontokat. De elparancsolt mellőle az élet, hogy hová tűnt el, nem maradt tanú és biztos tudom, hogy ő már azóta csak kutyapor és csak kutyahamu.
Ó, láttál már szemeket a rács mögött? Jártál már kint a sintértelepen? A reménytelenség, a kétség között Gondolkoztál már néha ezeken?!
Most süt a nap és úgy ragyog az élet, a jövő kép csak csupa remény. A szomorúságra itt semmi szükség és boldog az, kinek szíve kemény. De ne mosolyogj, ne nevess ki érte, Hogy megint állatokról szól dalom, különben, az sem bántana, ha gúnyolsz, én ezért még a gúnyt is vállalom. Tudom, hogy sok más baj is van e korban; Éhség, betegség, nyomor, háború, A boldog gyermek kevés a világon S még mindig nagyon sok a szomorú. Hát munkálkodj az emberek jólétén és sorsuk majd biztosan földerül. De ne menj el a hű állatok mellett, ne hagyd el őket érzéketlenül. Bizony, ha nem tudod megérteni Egy kóbor kutya halódó nyögését, Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád enyhíteni az ember szenvedését.
Felháborító! Lelencesek ma mentek menteni állatokat Kolontárra. Idézet a beszámolójukból:
"Mi elindultunk az iszappal borított részre, amely 3 utca…sehol nem találtunk élő állatot, míg a falu legvégén, egy pajtában 6 tehenet és 2 okos kutyát leltünk. A két okos kutya szalmabála tetején üldögélt, várva a jobb sorsát. A síron túli csöndben egy távoli, nagyon furcsa zúgó hang hallatszott csupán… Mint később megtudtuk, a gát hangja volt. Visszafelé összetalálkoztunk a polgármesterrel, kérdeztük, mi lesz az érintetlen területekről is evakuált lakosok állataival. Azt válaszolta, vigyük, akit bírunk, mert oda ember nem jön vissza, és siessünk nagyon, már túlléptük a 60 percet, siessünk, menjünk el onnan. El is kezdtük gyűjteni a kutyákat, majd jött a hír, a jegyzői utasítás: senkihez nem nyúlhatunk, az emberek annak az ígéretnek a birtokában hagyták el otthonukat, hogy naponta visszatérhetnek ellátni jószágaikat. Minden portán legalább két kutya, több macsek és számos malac, tehen, nyúl, szárnyas. Sokan közülük a kerítéshez dőlve, szomorú, riadt szemekkel, csendben figyeltek. 13H-kor SMS-t kaptunk, hogy azonnal hagyjuk el Kolontárt. Átmentünk Devecserre, azt a hírt kaptuk, hogy két címen sérült kutya vár ránk. A kérdéses utcákba nem jutottunk be, rendőr szaladt be kérésünkre, és hozta a hírt, nincs állat. Az önkormányzat udvara üres, nem volt semmilyen állat. Ott a helyi illetékesekkel nem tudtunk beszélni, éppen üléseztek. Senki nem tudja a választ: Az iszappal nem érintett, sértetlen házakból miért is kellett kitelepíteni mindenkit? Állatvédő szervezetek nagy erőkkel, céltudatosan, felkészülten siettek az állatok segítségére, de megtiltották, hogy az evakuált területről bármilyen állatot is biztonságba helyezzünk. Vajon az állatokra nem veszélyes ugyanaz a VALAMI, ami az emberek kitelepítését indokolta? Az emberekról számos szervezet gondoskodik. Az állatokról miért nem engedik, hogy gondoskodjanak azok, akik arra esküdtek, hogy segítenek a bajba jutottakon? Én azt gondolom, hogy amikor az helyzet áll elő, hogy az emberek nem tudnak gondoskodni jószágaikról, akkor jegyzőnek, mint állatvédelmi hatóságnak az állatvédelmi törvény betartása/betartatása feladata. Nem várjuk el, hogy önerőből, az ezer dolog mellett, az ottaniak lássák el az állatokat, de az elvárható, sőt kötelező, hogy a jegyző hagyja az állatvédőknek, tegyenek meg mindent, amit csak tudnak. ... ...tehetetlenség, egymásra mutogatás, nincsenek irányítók, döntéshozók, logikusan gondolkodók és intézkedést elrendelők."
Tegnap kutysétakor a Városligetben találtunk egy fához kikötve két kutyust. Vagy sicu, vagy havanese, vagy keveréke. Egy kan és egy szuka. Durván, zsinórra volt körbetekerve a fa és hozzá a kutyusok, az egyiknek a nyaka teljesen hozzá volt szorítva a fához. Több csomó is volt rajta, tehát nem a kutyus tekerte körbe magát, még az egyik kis mellső lába is odaszorult. A másik már elrágta a zsineget, de ott maradt mellette, védte és hangos csaholással kért segítséget. Két órát vártunk, míg hátha jön érte valaki (persze a fához odaszorult kutyus közbe ki lett szabadítva) de senki. Előtte már állítólag az egyik kutyás két órával már látta-hallotta, tehát minimum négy órát voltak odakötözve. Elhoztuk, igen nagyon lerobbant mind a kettő. Férgesek, bolhásak, a füle gyulladt a kannak, mindkettőnek szemecskéjét valószinűleg műteni kell.
Kaptak féreghajtót, Adventixet, holnap visszük a kan fülecskéjét kitisztítani, de ahhoz bódítani kell, mert képtelenség hozzáférni.
Úgy néz ki, sikerül neki gazdit keríteni ideiglenest, vagy véglegest még meglátjuk. Nagyon kedves, kutyaszerető és kutyához értőhöz kerül, akinél az ivartalanítás alapvető lesz majd. Kép róluk:
