Emlékszem az esetre. Felállt valami osztrák faszi, -jól beszélt magyarul- és olyan előadást tartott az elweimárosodás veszélyéről, hogy csak pillogtunk egymásra, mit is akar evvel mondani. Komolyan, senki sem értette.
Csak pár héttel később, amikor elkezdődött a Hanákné ügy, meg a többi "náciveszélyes" jelenség, a teljes jobboldal letámadása, akkor éreztünk meg sokan valamit arról, hogy itt nem tiszta "rendszerváltás", nem éppen tiszta politika folyik.
Mert itt az MDF szavazóin kívül igazán senki sem gondolta komolyan, hogy létezik "békés" átmenet a gonoszból valami jobbra. Békésen legfelejebb gubát lehet cserélni az eben, vagy megnyírni a birkákat.
Akció a koala magyarellenessége, antiszemítázása és a nácizás, reakció a kolaellenesség és a nacionalizmus feléledése.
Ott voltam a Jurtában, tudom, miről beszélek!!!!
Már többször leírtam, hogy a támogató nagyközönség abban az időben egyáltalában nem törődött senki etnikai, felekezeti hovatartozásával. És boldogan fogadta Gadó Györgyöt (Ő volt az egyetlen, aki hivatalosan is egy zsidó szerv képviseletében jelent meg!), csakúgy, mint "csurkapistát".
Ez az összevissza megkínzott társadalom BÁRKINEK hálás lett volna azért, ha kiszabadítja a népet addigi fogságából és élhető életet biztosít számára.
A Fidesz-szadesz már ott és akkor elrontotta Weinmarral!!!!! Pedig addig mindketten esélyesebbek voltak az MDF-nél!
Attól, hogy homokba dugod a fejedet, a jelenség még létezik. Ne mondd nekem, hogy a rengeteg (Fideszen, Jobbikon, MIÉP-en túli) szélsőjobboldali honlap és figura mind-mind bolsi ügynök. Bizony vannak, akik a kommunisták több évtizedes kártételét egy másik szélsőség felébresztésével gondolják helyrebillenteni. Sok kis félművelt, tájékozatlan emberke pedig "vezérlő eszmére" talál náluk.
"Ezt a kis aranyos fideszest el is itélték pedofiliáért.2
no meg ezt az aranyos kis eszdéeszest szintén:
"Jogerősen egy évi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Lévay Leventét, Kispest volt SZDSZ-es polgármesterét pedofil pornóképek terjesztése miatt."
Nekem is az lenne, ha nem előzte volna meg az egészet Kun Béláék MEGBÍZHATÓ(!) zsidó vonala és a holokauszt áldozatainak jogos és automatikus magyarellenessége.
Minden, mindennel összefügg. Egy aljas politika kihasználja az emberek ösztönös félelmeit. Egy békés politika igyekszik feloldani.
A szadesz és a koala aljas politikát folytat. A Fidesz, mintha kihátrált volna belőle.
De erre még nem innék mérget! Mert lehet, hogy csupán azért ez a látszat róla, mert most ő az ügyeletes "náci" mumus.
Közvetlenül a kommunista hatalomátvétel után nagyon kevés volt a számukra megbízható ember. Azért akinek a fél vagy az egész rokonsága a haláltáborokban maradt, arról kevéssé volt feltételezhető, hogy össze fog játszani az előző rendszer prominenseivel. Továbbá sajnos a bosszúvágy is munkált sokakban és erre az embertelen feladatra könnyen lehetett delikvenst találni közülük... :(
Természetesen emberből vagyok én is, és tévedhetek. Egy mentségem van. Mindennek legjobb igyekezetemmel jártam utána, éppen azért, mert tudom, hogy a hírek hamisítottak, és nem szabad bedölni szinte már semminek.
MO-on az elso generacios bolsevikok jelentos resze volt zsido szarmazasu, Rakosi, Gero, eppen a legfelsobb vezerkar.Sztalin valoban nem komalta oket,de ez MO .
Mo-on a szocialdemokrata part vezerkaraban is szep szammal voltak zsidok es 18ban amikor a KMP megalakult az alapitok akiknek jo resze elotte a szocdemeknel volt szinten zsido volt.Nincs ebben semmi meglepo hiszen a szocdemek voltak szinte az egyeduli nem antiszemita part MO-on akik nem nacionale alapon hanem osztalyalapon szervezodtek.
Márton Erzsit sem végezték ki. Én ismertem. Húszéves korában megőszült a siralomházban. De kivégezték mondjuk Tóth Ilonát, Mány Erzsébetet, Bakos Gyuláné Balabert Erzsébetet, Csontosné Kenderesi Máriát, Führerné Csira Erzsébetet, Havrila Bélánét, Sticker Katalint, Michalidesz Györgynét, Monoriné Márton Máriát, hogy a sortüzek áldozatait már meg sem elítsem.
Pl a csaladi oral history-bol is az oregapam elegge benn volt a politikaban 45-48 kozott es igazolobizottsagi elnok is volt. De ez sem kell ,kutato nem igazolta meg ezt a legendat hiszen az AVH allomanytablai eklerhetok ma mar.A tisztikar jelentos resze zsido volt,ok ugye a nyilasokat nemigen kedveltek, a sorozott allomany meg b megbizhatonak tartott paraszt es munkasgyerek volt es az AVH-nal 56-ig kb 200 ezer ember fordult meg tobbseguk sorozottkent.
Kicsit ellentmondásosan fogalmaztál, de talán jól értelek: az SZDSZ programjának valóban része olyan kisebbségek védelme, amivel a társadalom jelentős része nem tud azonosulni. A megoldás egyszerű, egy másik pártra kell szavazni. Ha pedig ez a program esetleg az Alkotmányba vagy más törvénybe ütközne, be kell ezt a tényt az ügyészségen jelenteni. Ha ez nem áll fenn, egy lehetőség marad: tűrni kell... :-)
Speciel az avh-ban nem voltak volt nyilasok.Ez legend.Ami igaz ,hogy a kezdetekben a kiralyi csendorseg par nyomozoja reszt vett a kikepzesukben ezeket azonban egy ket kiveteltol eltekintve kesobb,kirugtak,internaltak, de volt olyan aki meg a 60-as evekben a rendorsegtol ment nyugdijba.A partba valoban leptek be kisnyilasok de aranyuk elenyeszo volt
Igaz volt olyan aki varosi parttitkar volt a hatvanas evfekben. Konkretan egyet tudok.
A vicc egyebkent nem igy szolt hanem meg 45-bol igy. A ciganyokat berendelik az igazolo bizottsag ele ,hogy megvizsgaljak hotyan viselkedtek.Jon ki a primas logo orral kerdi a bracsasa,na A'di igazoltak?
Dehogy ,megkerdeztek aztan huztad-e a tiszturaknak,hogy Horthy Miklos katonaja vagyok?