Az egyetemes kora újkor hadtörténete. Európai és Európán kívüli, szárazföldi és tengeri. A magyar hadtörténetről már van elég topik, úgyhogy ha nem közvetlenül kapcsolódik, akkor OFF:)
Abszolút egyetértek veled, de én nem jelentettem ki olyat, hogy a hátultöltős fegyverekig tolódott volan el az evolúció, vagy hogy addig jobb lett volna az íj. Az olvtárs adta a számba az idézett szavakat, visszaolvashatod hogy ilyesmit én nem írtam, már csak azért sem, mert e legkevésbé sem gondolok ilyesmit.
Szerintem úgy van, hogy sok tényezős a dolog, ezekkel együtt, amit felsoroltál, ezért van problémám azzal, hogy az idézett kapott válasz csak két dolgot említ.
A lőporral működő fegyverek kezdetben valóban nem mutatnak egyértelmű előrelépést az íjászathoz képest. Inkább tünik az elterjedésük az újdonság varázsának. Voltak előnyei (pl hanghatás) meg voltak hátrányai. De ahogy fejlődött a dolog ezek egyértelműen a muskéták előnyére tolódtak el. Az a kijelentésed egyáltalán nem állja meg a helyét, hogy az ismétlő fegyverekig. A kovás muskéta bajonettel olyan 2 in 1 fegyvert adott a katonák kezébe, amely teljesen megváltoztatta a harcászatot, nem volt többé szükség külön lőfegyveres és külön hidegfegyveres katonára. Egy katona ellátta egymaga.
Az előltöltős fegyverek csúcsa a Minié lövedékes huzagolt csövő muskéta a megnövekedet lőtávval, ponosságal és kezdősebességgel bármilyen ijat nagyságrendekkel felülmúlt. A hátultöltős, nem ismétlő fegyverek meg már tűzgyorsaságban is igen drasztikus előrelépést jelentettek.
Látod, itt a baj, hogy te ezt kizárólagosnak kezeled.
Mert mi a helyzet a fegyver lőhatékonyságával?
mi a helyzet a pszichológiai faktorral?
mi a helyzet azzal, hogy a kezdeti időszakban a kézi lőfegyveres drágább volt, mint az íjász, mert pl. a XV. század derekáig salétrom utánpótlás kérdését nem tudták jól megoldani. Mégis egyre jobban szerettek kézi lőfegyvereket felhalmozni...
"De a nagy tömegű gyalogosnál a kanócos muskéta kielégítette a katonai követelményeket, és ezt olcsóbban is tette, továbbá semmi esetre sem megbízhatatlanabbul, mint a kovás fajta"
Én nem új infót akarok itt adni, hanem ment egy párbeszéd, amibe te az előzmények ismerete nélkül csak úgy beszúrtál...
Ki beszélt itt bármikor kizárólagos tényezőkről? Vagy számodra ennyire feketén-fehéren működik a világ?
Tényezők összessége okán viszont az íj eltérő típusai összhatékonyság szempontjából hátrányba kerülnek a kézi lőfegyverekkel szemben. Ezen tényezők egy részét eddig többen is felsoroltuk neked.
Komoly tévedésben vagy, ha azt gondolod, hogy én ide a egómat növelni jöttem. Nem nagyon érdekel, hogy az itteni "szakértők" nimandnak néznek-e, vagy sem. Ahogy a hitelességemet sem akarom "visszaszerezni" ilyen "szakértőknél".
Jó ember, szállj már egy picit magadba. Konkrétan én írtam le neked, hogy a XV. sz. folyamán miként változik meg a kézi tűzfegyverek használata és miért szorul vissza az íj. Te erre még külön meg is dícsértél, hogy végre egy korrekt válasz... :)
Tehát, még mindig ott tartunk, hogy az eredeti kérdésfelvetésedre választ kaptál és további egzakt kérdést nem láttam tőled. És igenis, jó lesz tudomásul venned, ha nem vagy képes egzaktul kérdezni, csak mismásolni, akkor téged itt konkrétan nimandnak néznek... Tehát, ebből következően egy teendőd maradt: a hitelességedet csak azzal szerzed vissza, ha visszatérsz a szakmai szintre és kérdezel konkrétan, nem mellébeszélsz.
Tényleg nem tűnt fel, hogy három-négy egymástól eltérő szakértőt sikerült felhergelned egymástól függetlenül? Szerinted akkor kiben van a hiba?
Itt semmiféle káosz nincsen. Az alapkérdés továbbra is adott, amit már meg is találtál. Viszont mivel egyáltalán nem a témával kapcsolatban írogatsz, csak támadsz és minősítgetsz, nem hiszem, hogy te vagy a megfelelő személy annak megválaszolására.
Azt, hogy a csata időpontját befolyásolta az idjárás, és hogy hiába választottak tiszta időt a csatához, idő közben az megváltozott és akadályozta a gyutacsos puskás használatát.
Látom már, hogy nem csak általánosságban nem érted (vagy nem akarod érteni) a hozzászólásaimat, hanem koknértan egyesével sem. Amit írtam, azokban vannak indoklások, de ha nem azért mert csak, vagy nem azért, mert én úgy érzem...
Sok minden lehetett időjárásfüggő. De egyrészt a csatákra jellemzően nem véletlenszerűen került sor, így ez nem okozhatott problémát. Másrészt pedig a XVII. század második feléig a gyalogságnál a hidegfegyverek voltak túlsúlyban.
"Han em látodf értelmét a velem való beszélgetésnek, akkor miért erőlteted?"
Francnak van kedve veled bármit erőltetni. Egy dolog rendkívül fura nekem: a kérdéseidre válaszoló összes olvtársnak fényévekkel nagyobb a tudása a koraújkori hadtörténetről, mind neked. Mégis, olyan alamuszi stílusban vitatkozol, ami szemmel láthatóan mindenkinél kivágja a biztosítékot. Nem illene esetleg egy picit szerényebbnek maradnod és jobban odafigyelned arra, amit többen is mondunk neked szakmai síkon? Hidd el, sokat tanulhattál volna...
"Alapkérdés ügyében vissza tudsz olvasni."
"Nem vagyok fegyverszakértő és történész sem, de érdekel mindkét téma. A kézi lőfegyverek hogyan szorították ki az íjakat és a számszeríjakat? Azt tudom, hogy a páncélosok ellen hatékonyabb volt az íjnál, de nem tudom a számszeríjnál is hatásosabb volt-e, viszont lassabb. Tudom, hogy ez egy hosszúevolúciós folyamat volt, de a tűzgyorsaság olyan gyenge volt évszázadokon keresztül, hogy érthetetlen számomra, hogy hogyan lehetett életképes. Még a XIX- század első felében is percenként csak egyszer tudtak lőni, ráadásul pontatlanul. Például egy waterlooi csatában miért volt jobb fegyver a puska, az íjnál, vagy számszeríjnál?"
Erre választ is kaptál. Korrektet és komplexet. Akkor téma le is van zárva. Ha még valami ÉRTELMES SZAKMAI kérdésed maradt, szólj.
Az, hogy te mit "idézel" be, az teljesen független a valóságtól. Ami szerint így téged nem is érdekel a dolog, hiszen kreáltál magadnak egy "Csűrdöngölde-vélmeényt", akkor nem értem miért kapálózol érte.