Én pedig azt olvasom, hogy csak két csoport lesz: a " föld és annak lakosai", akik "imádják az első fenevadat", valamint "a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét". Harmadik variációról nem tudok...
Én azt olvasom, hogy csak az hal meg aki imádta a fenevadat, vagy felvette a bélyegét.
Az igazak elragadtatnak, de aki időközben megtér VAGY egyéb okból (anarchista, globalizáció ellenes, józan "paraszti" eszére hallgat stb...) NEM veszi fel a bélyeget, és NEM imádja a fenevadat (és a Sátánt) az megmarad.
Jóelnél is le van írva, hogy Jézus megítéli majd a nemzeteket, a juhok maradnak, a kecskék nem.
Az elragadtatott hívek dicsőséges testben térnek vissza Jézussal (első feltámadás), ellenben azok akik beléphetnek az ezeréves királyságba továbbra is emberi hús-vér testben maradnak. Erre utal az a prófécia, hogy az emberi életkor újra meghosszabbodik, és a már említett fák levelei az ő betegségeikre valók.
És megint máshol: Amelyik nemzet képviselői nem mennek fel Jeruzsálembe évente egyszer, ott nem lesz eső, mai nyelven mezőgazdasági problémáik lesznek. Miért kellene a megdicsőült testben lévő "igazaknak" az ezeréves királyság alatt a termés felől aggódniuk, ha tényleg nem lennének emberek akkor a földön?
Pontosan, hogy lesznek emberek is, és "igazak" (megdicsőült feltámadott testben élők) is a földön az 1000 év alatt.
1Móz 5,32. És mikor Noé ötszáz esztendős volt, nemzé Noé Sémet, Khámot és Jáfetet. ..... 1Krón 1,5. Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász. Ezék 38,2. Embernek fia! vesd tekintetedet Góg ellen, és Mágóg földjén, Rós, Mések és Tubál fejedelme ellen, és prófétálj felőle. Ezék 39,6. És bocsátok tüzet Mágógra és azokra, a kik a szigeteken bátorságosan laknak, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. Jel 20,8. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.
1 Landd 00 " S' KI NE DERÜLJÖN, HOGY JÁFET BÁRKALAKÓ VALÉK"
"Jel 20/ 7." És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. 8. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye."
A látomások soxor a nehéz ételek elfogyasztásától jönnek.
Miféle "játék" ahol négy szögletben valósul meg egy látomás? Foodball? Könnyű lenne a szerencsétlen nyelvi zűrvazart felelőssé tenni. Babilon csele még sem lehet az Írás!
Gód, deMagóg is cornerológus? A helyes látomások mindig sík igazak....lehet négy szögletben gondolkodni, úgy is, hogy a Föld tetraéder. ..esetleg Terraéder..vagy Terra-éden..
"Kérdem én, a látó nem látta, hogy gömbölyű a Föld? Melyik négy szegletről van szó?"
Akkori zsidó-keresztény mitologikus kultúra idején, még nem tudták a Föld alakját, és azt hitték, hogy lapos, így a korabeli vallások ezt részesítették előnyben, pl egyház sok tudóst fenyített is ha nem vonja vissza felfedezését.
Jel 20/ 7." És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. 8. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye."
Kérdem én, a látó nem látta, hogy gömbölyű a Föld? Melyik négy szegletről van szó? Ha Góg és Magóg ott volt, fövenyszámszerint sokan, hol maradt Demagóg? A látó biztos helikopáterről nézett.
9. És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.
Ha síkföldben gondolkodunk, akkor az Ausztrálok megúszhatják a tüzet? Mert ott a fenn, meg a lenn másként néz ki. Védi az Ausztrálokat meg a Chileieket a Földgolyó? Vagy az is átég?
10. És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
Á! Megvan! A Föld bal felső szegletében lesz az a tűztó.
>>Istenhivő vagyok. Vallások tekintetében vagyok: zsidó, keresztény, muszlim, buddhista, krisnatudatú és egyiksem. De ezenkivül is... Azt vallom, hogy Isten mindenkit nemre , fajra , vallásra , felekezetre nemre való tekintet nélkül egyformán szeret.
Isten mindenkié.
Istenben sem hiszek: tapasztalom.
Azt vallom, hogy szinte minden vallás ugyanarrol az igazságrol tanit, bár eltérő formában.
Az igaz tanitás nem egyetlen vallásban, hanem minden vallásban fellelhető - a teljesség nélkül.
Elvégeztem a Mantra Főiskolát, tanultam összehasonlitó valláselméletet.
Egyik kedvenc témám az eredendő bün cáfolata volt. (...:)) )
"De azért nem baj, ha beszélgetünk a Bibliáról...?"
Már miért lenne baj? Csak épp szeretek kötözködni:-)))
Mellesleg az Apokalipszis könyve a maga monumentális és elrettentő képeivel mindig is erősen megmozgatta a hívek fantáziáját. Én is számtalan esetben próbáltam lelki szemeimmel elképzelni az eseményeket.
"Egyébként emberileg kívánod ezeket a dolgokat megoldani?"
Emberi erőfeszítésekkel is, de mindenekelőtt a Lélek irányításával.
Egyáltalán nem biztos szerintem, hogy a jelenlegi civilizációs válaság már a végítélet előjele lenne.
Máskor is voltak már a világtörténelem során nagyon cudar időszakok, amikor sokan azt hirdették, hogy na, közel a világvége.
Én egyébként Luther apánkkal ezt vallom:
"Ha tudnám, hogy holnap lesz a világvége, akkor is elültetném az almafáimat."
Nekem, földhözragadt lutheránusnak ez a hozzállásom az ilyen világvége dolgokhoz, nem tehetek róla:-)
Némi ellenpélda, hogy 1844-ben (?, most az évszám nem biztos) egy amerikai (USA) baptista prédikátor "kiszámolta" a Bibliából, hogy még abban az évben beköszönt a világvége.
Egy csomóan hittek neki, világi feladataikat elhanyagolták, mindenüket eladták és hófehér mennyei ruhát vásároltak maguknak...