Keresés

Részletes keresés

diigiiaart Creative Commons License 2007.02.28 0 0 34
Nézz tükörbe kisöreg.
Előzmény: Szul (32)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.28 0 0 33

Para Kovács:

Astoria megint
2007-02-22 19:44:09

Az országértékelő beszéd után logikus volt, hogy a Fidesz folyamatosan emelni fogja a tétet, lehetőséget biztosít a zavargóknak, hogy fedetten végezzék a március 15-i nyomulásukat, és a kormánynak, hogy megint elbarmolja, amit el lehet barmolni, nem beszélve a rendőrségről, ami most megmutathatja, hogy sikerült-e ennyi idő alatt felkészülni az eseményekre, vagy megint azonosító nélkül vonul ki tüntetőket verni.

Az Astoria a helyszín, pontosabban a Kossuth Lajos utca és a hídfő, mintegy szimbólikusan színpadot építve a barikád helyére, hátha ebből értenek végre a komancsok.

Nem fognak érteni, de az legalább eldőlt, hogy az ünnepen teljesen felesleges más programot szervezni, mert a tévécsatornák lekötnek minket egész napra, hacsak nem éppen a mi kocsink lángol majd az utcán, mert akkor néha fel kell állni a fotelból.

Jó megoldás nincs: aki nem akar balhét, otthon marad, aki pedig az utcára megy, az tegye ezt saját felelősségére, mivel annyiban nincs választási lehetőségük a rendőröknek, hogy a nem engedélyezett megmozdulásokat fel kell számolniuk, és ennek látványos következményei szoktak lenni.

Oda kell adni az Orbán fanuknak Budapestet erre a napra, mobilvécékkel kell telerakni a főbb helyszíneket, és el kell vonulni valahová, ahol ilyenkor már tavasz van, esetleg nyár.

Én Madagaszkárt ajánlanám, van ott egy nagyon kellemes hotel, amelynek fából ácsolt erkélye pontosan a dzsungelre néz, és reggel ott kiabálnak a félmakik. Szerencsére nem érteni, mit ordibálnak, mert könnyen lehet, hogy a madagaszkári kormánnyal van valami bajuk.


Tóth A.W. A fidesz gyüliről:

"Szép, tartalmas ünnep lehetne, ahol a Munkáspárton és az árpádsávos kommunistákon kívül mindenki együtt emlékezik. Tanulmányi kirándulás és kegyeleti alkalom.

Na ezt sikerült elkúrni. Kezdettől fogva, és most is. Beleszarni a kommunizmus áldozatainak urnájába. Messze hangzó, öblös rotyogással. Büszkén, hetykén, felszegett pofával. Mintha arról szólna az ünnep, hogy Gyurcsány monnyonle.

Az áldozatok emlékét gyalázza meg, aki az ő szenvedésükhöz hasonlítja azt a pitiáner sérelmet, hogy momentán nincs hatalmon, mert még ügyesen hazudni is ostoba volt, mert túl nagyot hazudott ahhoz, hogy elhiggyék. Meggyalázza az emléküket, aki ma tömegtüntetést szervez, és ott eljátssza, hogy diktatúra van. Mellesleg ismét hülyét csinál magából és vendégeiből. Így lesznek áldozatok ők is.

P.S. Ha pedig Schmidt Máriának csak annyi a baja, hogy „a hétköznapi ťkis kommunizmusokŤ itt élnek velünk”, akkor azt beszélje meg a Magyar Nemzet főszerkesztőjével. Ahhoz nem kell háttérnek a Terror Háza."
Előzmény: Szul (32)
Szul Creative Commons License 2007.02.28 0 0 32

nem mondom

te aztán mersz kicsi lenni

agyilag sikerül is

Előzmény: diigiiaart (31)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.28 0 0 31
Te hülye. Többet szemvedtem a kommunizmustól, mint az egész családod. Az egész fiatalságom ráment. Csak nem lettem vérmagyar. Megfutamodtam. Kinntröl nézlek benneteket, s néha elszorul a szivem, hogy micsoda keplerájt csináltok magatok körül. Mindenhonnan le és kimaradtok, mert mindenki mesterpolitikusnak képzeli magát.
Nem mertek kicsik lenni és sebnyalással töltiotek az idötöket.
A futballhuligánoknak nincs semmi közük sem 46-hoz, sem 56-hoz.
Elcsesztétek az országot, s a normálisabbja kifelé néz, míg ti a bukott forradalmaitokat ünneplitek.
Előzmény: Törölt nick (29)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.28 0 0 30
Faß.
Előzmény: Törölt nick (29)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.27 0 0 29

Tőlem egyébként nyugodtan megkoszorúzhatod  a Szabadság téri emlékművet ápr 4-én, és nov. 7-én is.

Lelked rajta.

Előzmény: diigiiaart (-)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.27 0 0 28

Tahó egy paraszt vagy komcsikám.

Ha gondolod engem sértegethesz, de 25 éve elhunyt apámat hagyd!

Előzmény: diigiiaart (27)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 27
Apád hazaért?
Előzmény: Törölt nick (26)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.27 0 0 26

Már elkezdték kiüríteni Lipótmezőt?

Onnét jöttél?

Előzmény: diigiiaart (25)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 25
Jól van öcsike.
Előzmény: Der Beste (24)
Der Beste Creative Commons License 2007.02.27 0 0 24
Nem vagyok az édes fiad. Szerencsére.

Igen, vannak olyanok akik megpróbálják a lehetetlent. S vannak az ilyen alakok, mint te.

Pont.
Előzmény: diigiiaart (21)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 23
Pont.
Előzmény: javított állomány (22)
javított állomány Creative Commons License 2007.02.27 0 0 22

Mi az a period.

Nem perion. 

Mert annak legalább volna valami értelme. :-))

Előzmény: diigiiaart (21)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 21
Édes fiam, a lehetetlent megpróbálni...? Hát mit mondjak...ökörség.
Aztán még meg is ünnepelni.

Fikázni meg csak a fikát lehet.
Period.
Előzmény: Der Beste (20)
Der Beste Creative Commons License 2007.02.27 0 0 20
Azt ünnepeljük március 15-én, hogy a márciusi ifjak megpróbálták a lehetetlent, s ideig-óráig nyerésre álltunk a túlerővel szemben.

(Egyébként mit akarsz ezzel a pozitív gondolkodás szöveggel? Fikázni a magyarországi magyarokat?)
Előzmény: diigiiaart (13)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 19
Mikor gyötes egy forradalom?
Ha eléri a célját, vagy sok a halott.
Mi volt a 48-as Szabadságharc célja?
Meffelel a 12 Pont?
Teljesült-e valamelyik?
Mennyi halott volt?

diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 18
Gyere velem, én sem megyek sehová?
Előzmény: Derek (17)
Derek Creative Commons License 2007.02.27 0 0 17
hatarozd meg ,felolem?
Előzmény: diigiiaart (15)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 16
Mint a hazai foci.

"Két akkora gólt rógtunk, mint a ház. csak 5:2-re kaptunk ki."

Ya...think posotive.
Előzmény: Derek (14)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 15
Ezek szerint a gyözelem definíciöját kell elöször meghatározni. Mindkét esetben rosszabb lett. Nem beszélve a "collateral demage"-röl.
Ha ez a gyözelem akkor kapitulálok.
Előzmény: Derek (14)
Derek Creative Commons License 2007.02.27 0 0 14
marc 15-en es okt 23-an ,vagy  te hianyoztal az orarol?
Előzmény: diigiiaart (13)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 13
Mikor is gyözött a 48-as, 56-os forradalom?
Segíts már.
Világosnál? Nov. 4.-én?

Csak azt próbálom kispellolni, hogy arrafelé képtelenek a think positive-ra.

Előzmény: Derek (12)
Derek Creative Commons License 2007.02.27 0 0 12

"Miért/mit kell(ene) ünnepelni Március 15.-én (és Oktöber 23.-án)
Mindekettö egy bukott forradalom kezdönapja"

 

Ilyen alapon a franciak sem unnepelhetnek jul 14-et hiszen a francia forradalmat kovette a bonapartizmus, aztan a restauracio, vagyis vegul is az is bukott forradalom. De ettol meg a forradalom gyozott 1789 jul 14-en ahogy nalunk is marc 15-en es okt 23-an,vagyis az unneples teljesen jogos.

Apr 4 meg semminek sem a napja egyszeruen onkenyesen ezt a napot adta meg Malionvszkij Sztalinnak mikozben a nemet egysegek meg ott voltak nyugat dunantulon, pl Kanizsa utan is a Mura vonalanal.

Előzmény: diigiiaart (-)
7th stranger Creative Commons License 2007.02.27 0 0 11

Ne feljetek... Mar nem sokaig, Majd a szadesz tesz rola, hogy megszunjon letezni mint nemzeti unnep.

diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 10
Igaz, hogy a diktatúra 3 évet késett...
Előzmény: IDKFA (2)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 9
Hogy? Ti?
Előzmény: Törölt nick (3)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 8
Csúsztatsz.
Meg a történelmi dátumokat sem ismered.
Előzmény: mac.m (4)
diigiiaart Creative Commons License 2007.02.27 0 0 7
Elnézem, hogy egyesek mennyi fütfát kiabálnak választott hazámra.
De érvelj, gyözz meg, hogy nincs igazam. ne a szart dobáld. Megint.

Nektek az ünnepben az a lényeg, hogy nem kell dolgozni.
Azért vagytok ott, ahol vagytok.
Előzmény: Törölt nick (6)
Sparaxis Creative Commons License 2007.02.27 0 0 5

De, ünnep és megyünk azt is megünnepelni!:))

 

Előzmény: diigiiaart (-)
mac.m Creative Commons License 2007.02.27 0 0 4
És november 4? Azt nem ünnepelnéd szívesebben?
Előzmény: diigiiaart (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!