A Budai Liberális Klub Alapítvány 2008-ban is megtartja emlékünnepségét Solt Ottilia (1944-1997), a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék meghatározó személyisége, a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) létrehozója születésének évfordulóján. Idei megemlékezésünkön beszédet mond Hodosán Róza szociológus, volt liberális országgyűlési képviselő, a Szamizdat történetek című könyv szerzője.
"Egy ország civilizációs szintjét jól mutatja, hogyan viszonyul a szegénység, a hajléktalanság súlyos társadalmi problémájához, amellyel szembe kell néznünk. Tapasztalatom szerint ma is sok jószándékú ember dolgozik ezen a területen, de úgy érzem, nincs a magyar szociálpolitikában olyan kiemelked"o személyiség, aki Ottiliát pótolni tudná." (Hodosán Róza)
Ha létezne Solt Ottilia díj akkor elmondom én kinek adnám.
Egyszerü nem igazán tanult asszony. Nincs diplomája, sem istenhite. Két gyermeke van, akik ezer+1 dologra alergiások. A férje mentös. Rendszeresen hord egy kislányt dializisre. A kislány 10 éves roma sokadik a családba sok kistestvérrel körbe véve. Az anya nem tud vagy nem akar diétásan fözni, pedig létkérdés volna. Az apa elmeséli otthon a kislánytörténetét, a család idönként vendégül látja, majd gondol egyet a szüleit felkeresi és tulajdonképpen elkéri. Örökbe akarják fogadni. A kislány hozzájuk kerül és az anya gond nélkül belefog az ellátásába a sajátjainak járó diéta mellett megtanulja a dializiseknek járot is. Hordja suliba, szereti. A kérdésre, hogy miért, hisz tudja a kislány bármikor rosszabb állapotba kerülhet és igen nagy annak a valoszinüsége, hogy pár év ésfeküdni fog, ápolni kell és a saját gyermekei szeme elött kell elsorvadnia, meghalnia annak a gyermeknek. Az asszony csak annyit mondott, hogy mindenkinek jár az életben hogy legyen aki öt és csak öt külön is szereti. A kislány félévet élt még ugy, hogy végre gondozták, szerették, aztán egy dializises kezelés után rosszul lett és nem sokkal ezután meghalt. Talán kicsit olyan negédesnek is tünhet a történet, de végülis nem más csak szívfacsargatoan emberi. Az asszony mondom egyszerü teremtés, néhány órás alkalmi munkája van a piacon, nincs esélye, képesitése jobb életre. Nem is büszke arra, amit tett, mert tényleg elhiszi, hogy nem is tehette volna másként.
Sztem nem, de hogy szerinte mi lett volna, hát azt nem tom, bár azért azt hiszem mattot kapott volna, mikor a mi Ferink azt mondta, hogy dolgozni kell, menjen dolgozni ott, ahol 80%-os a munkanélküliség.
Nem is neki mondtam, hanem a nyilatkozatot kiadó »nekünk, magyar liberálisoknak» kifejezés mögött megbúvó nyilatkozóknak.
Azon persze azért el lehetne vitatkozgatni, hogy amikor »a hatalom tiltotta a szegénység megemlítését is» akkor mekkora és milyen mély szegénység volt valójában. És hogy mennyire tiltották a szegénység említését, vagy a szegényekkel való foglalkozást - bár az igaz, hogy a Tanácsok szegényekkel foglalkozó osztályát nem Szegénységi, hanem Szociális Osztálynak hívták (és feltehetőleg ma is így nevezik).
Ez elég igazságtalan megjegyzés volt. Solt egész életében a szegénység ellen küzdött (már akkor is, amikor a hatalom tiltotta a szegénység megemlítését is).
Tíz évvel ezelőtt hunyt el Solt Ottilia, a demokratikus ellenzék és a Szabad Kezdeményezések Hálózata egyik legfontosabb alakja, a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója, országgyűlési képviselőnk. A Kádár-rezsim alatt, amikor a hivatalos politika szerint a szegények nem léteztek, a romákat pedig nem sújtotta diszkrimináció, néhány elkötelezett, a valóságot talaj közelből megismerő szociológus, többek között Solt Ottilia, ismertette meg az értelmiségi közvéleménnyel a tényleges helyzetet - a szamizdatban.
De Ottilia nem csupán feltárni akarta a helyzetet, hanem segíteni is az elesetteken, ezért hozta létre más ellenzékiekkel együtt a Szegényeket Támogató Alapot. A SZETA egy diktatúrában mutatta meg, hogy néhány autonóm és szolidaritás tudatával átitatott értelmiségi, akkor is tud kézzelfogható segítséget adni a rászorulóknak, ha azok létét tagadja a hatalom, a támogatókat pedig a rendőrség üldözi.
Tudjuk - és ebben a tudásban ott van Solt Ottilia életműve -, hogy se a szabadság, se a verseny nem lehet teljes, ha nem mindenkié, ezért az SZDSZ megalakulása óta küzd az esélykiegyenlítő és esélyteremtő politikáért.
Solt Ottilia megingathatatlan erkölcsi kiállása, a szegregáció elleni küzdelme, a mélyszegénység felszámolásáért tett erőfeszítései és hite az egyenlő esélyek biztosíthatóságában, nekünk, magyar liberálisoknak állandó igazodási pontot jelent.
jó, hát irhatjuk azt is, hogy született, élt, meghalt s tán majd feltámad, a köztes idöben tett ezt ezt, ami vagy hagy valami nyomot vagy nem, de ez kevés. Az írás is több, s föleg az ember...S ha valaha irnék is valakiről valamit, akkor csak ugy, ha tudok mindent, amit tudni érdemes és van, hozzá még valami plussz, ami miatt olvasni érdemes.
Hogy is van az az ószövetségi mondás? Meséld el fiadnak! vagy valami hasonló? Ha csak 5-10 embernek mesélsz az emlékeidről, egy-egy igaz emberrel kapcsolatban, és azok is továbbadják, egyszercsak legenda lesz belőle. És talán megszületik az a tehetség is, aki (éppúgy mint te), talán kételkedik magában, de mégis csak rábírja vmi az emlékek összekeresésére, az emlékezők megkérdezésére, és kikerekedik belőle egy dokumentum-regény. Nem lehet mindenki Szabó Magda, hogy megírja a Régimódi történetet, de nehogy már azt higgyük, csak a korábbi századokban éltek emberi emberek...
mikor a topicba ir az ember beszélget, egyszerüen, emberien, mint a firkász, ki esetlenül fecseg vagy veszi komolyra, de a könyv az más, az tisztelet annak akinek szól, annak amiről szól és az írásnak magának, ami ily modon már felöség. Irni igazán, irni komolyan, írni szívvel, lélekkel, szellemmel már valamiféle szentség a tehetség szentháromságában, aminek én azért kevésbé vagyok hordozoja. S ha adatik is tehetség, az tudás, ismeret nélkül csak olyan, mint az elásott talentum, ami csak átoként landol a bitorlo fején. Szóval az írás komoly dolog, amihez én még most és talán örökre is kevés vagyok...bár talán, talán egyszer, ha elég bátor leszek...
Mégis köszönöm, mert még a lehetöség felvillantása is megtisztel, föleg, ha olyan ember elött hajthatom meg lélekben a fejem, mint Solt Ottilia volt, s valamiképpen van és marad is.
