nem tudom hogy önök effélével mennyire foglalkoznak illetve ha nem tudnak-e javasolni valakit
aki segítene
ugyanis katonai hagyományőrző csapaoknak jelentős mennyiségű szabályosan szállítható tartható fromában nagy mennyiségű vaktöltényre lenne szüksége
792 (ma általában 8 mm-esnek nevezett) mauser 762*54R 762*39R
vaktöltényekre
továbbá 2. világháborús magyarországon legálisan tartható 1945 előtti hadi-lőfegyverre melyeket a hagyományőrző csapat számára fegyvermesterrel UN. színházi jellegűre átalakítva csak vaktöltény használatára alkalmassá tehetők
toborzó kiáltvány a PRO PATRIA DNDÁRhoz
Ha valaki elhatározta magát, hogy az előttük élt emberek életét sorsát, régi idők szokásait, hangulatát
végső soron pedig a legnagyobb tragédiára, az emberek egymás elleni háborúira kíváncsi, szeretné megérteni, megismerni, valamelyest átélni, valamiféle élő történelemóraként és a szabadidejéből tud rááldozni évi pár napot, és némi anyagit.
felállítani szándékozott csoportok:
1945 előtt szinte minden háború amelyben magyarok részt vettek: a két világháború, 1848, napóleoni kor XVIII. század, dinasztikus, európai háborúi, Rákóczi és visza, végig a honfoglalásig
Létszámkorlát nincs. És egyéb csoport megalakítása is lehet ha van hozzá jelentkező és meg tudjuk oldani (pl. USA-CSA WAR).
ez utóbbi ugyanis rendkívül változatos hadicehnikai fejlődési korban lejátszódott, igaz súlyos vérveszteséget és pusztítást okozó háború volt...
ki jelentkezhet?
14 évnél idősebbek tőlem már jöhetnének, mert jobb korán kezdeni, de hát ez nem egy iskolakirándulás ahol szigorú felügyelet alatt vannak, ráadásul lehet hogy egymagának kell elutaznia a kijelölt helyre, tehát csak olyanok jöhetnek számításba, akik képesek önállóan cselekedni (jó, tudom hogy sok tizenéves képes rá de hát a szülőkkel nem akarok hadakozni.)
Pénz
pénzt is kell áldoznia rá. Semmilyen komoly szponzor vagy támogató sincs jelen hogy áldozzon effélére. Mivel kevesen vannak a hagyományőrzők nincs bennük üzlet, reklámérték.
És azért vannak kevesen mert nincs pénzes szponzor. Tipikus 22-es csapda.
Az egyik legfőbb kérdés a szabadidő.
Fontosabb mint a pénz, és sajnos sokan nem tudják megoldani hogy el tudjanak jönni akkor amikor kell.
PEDIG a „csatát” rendezvényt hétvégeken tartják!!!!!!!!
Hallottam olyat akit a főnöke direkt nem engedett el, mintha csak óvodás lenne!
Sok helyen a munkarend olyan hogy hétvégén is bent kell lenni, és még sorolható a mindenféle akadály.
Gyakran az ember párja is ellenségesen fogadja ezt az ötletet, és ezt is nehéz kivédeni.
Úgyis kevés a szabadidő és akkor az ember elmegy az ország másik végébe?
Nem nagyon lehet ebből „a családot is hoztam” programot csinálni, főleg a szállás hiánya miatt jelenleg:(:((:(:
Ha összejönnek a csapatok egy csatára 200 fővel, akkor elhoznának magukkal 400 családtagot…
Ez legfeljebb jelenleg részben megoldható.
az menne hogy mondjuk 10 emberből 2-3 lehetne „kísérő”
Pedig nyílván jó lenne ebből rendes családi programot is csinálni.
szóval akit édekel az emílcímemre illetve erre: propddr@freemail.hu
Naja pedig veszekedni jó dolog:) De nem ma mert karácsony van.Fegyvert súlyba,Boldog Ünnepeket! Alant a Dharaszti hadijáték "nyári mikulásai" lesnek ki a lövészárokból,éppen még béke van.
No akkor legyen egy kis ellenség is.Orosz zárófedezet,elől futnak a nyulak de az itt nem látszik. A kép a tavalyi Dharaszti hadijátékon készült.Az idén sajnos nem volt.